Címke: Nürburgring

  • Kiss Norbi és a Révész Racing felemás hétvégéje Zolderban

    Kiss Norbi és a Révész Racing felemás hétvégéje Zolderban

    Növelte előnyét a belga versenyhétvége után a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert és magyar csapata, a Révész Racing.

    Idén a harmadik versenyhétvégéjüket tartották az FIA ETRC bajnokságában, a magyar és cseh fordulón nyertek versenyeket hazánk fiai, az évad fénypontjának számító versenyhétvége a Nürburgringen viszont elmaradt. A srácok már a helyszínen voltak, Norbi is tartott a helyszínre, amikor kiderült, hogy a verseny szervezői lefújták az egészet, az árvíz okozta károk miatt. Gyorsan át is alakult azokban a napokban a mentőegységek telephelyévé a legendás versenypálya.

    A kényszerszünet után azonban már teljes erővel dübörög a szezon második fele. A sorozat a kamionos szempontból is legveszélyesebb aszfaltcsíkot vette birtokba, Zolderben. A szűk, és egyáltalán nem a kamionokra tervezett rajt-cél egyenesben azonban Kiss remekül kezdett, szombaton el is hozta a legjobb köridővel a pole pozíciót a hatszoros Európa-bajnok Jochen Hahn orra elől.

    A rajtot követően szinte kötelező győzelmet aratott a szombathelyi születésű pilóta, 10 másodpercnyit verve az ellenfelére, akit végül még meg is büntettek, így a bajnokaspiráns Sascha Lenz került a dobogó második fokára. Harmadik helyen a spanyol Antonio Albacete végzett, aki a kamionosok közti csapatbajnokságban Norbi MAN-es társa. A futam után így nyilatkozott Kiss:

    „Nem volt ez egy könnyű verseny. A rajt nem volt a legjobb, Hahn kívülről jött, és Lenz is közel volt hozzám, így az első kanyar nehéz volt. Figyelnem kellett, hogy ne hibázzak, de sikerült kivédeni a támadást. A második fele a versenynek már könnyebb volt. Köszönöm a csapatnak, a srácoknak, egy gyors autót kaptam ma is tőlük, nagyon boldog vagyok.”

    A belgiumi időjárás a Forma-1 mezőnye után azonban a kamionosokat sem kímélte. Leszakadt az ég, de szerencsére legalább a verseny nem maradt el. A fordított rajtrácsos sorrendnek köszönhetően a magyar fiú a 8. helyről indult, azonban harapófogóba került, a 12 körös verseny nagy részében. Német ellenfele Lenz rendesen összedolgozott brit csapattársával, Jamie Andersonnal. A Balu névre keresztelt magyar versenykamion pedig kapott jobbról-balról, de csak értékelték a 8. helyen. Pilótája pedig így fogalmazott:

    „Sajnálom a második futamot. Anderson elég agresszívan vezetett, néha pedig indokolatlanul vette el a gázt, így egyszer neki is ütköztem, és a hűtő megsérült, melegedni is kezdett a motor. Remélem ez nem befolyásolja majd a folytatást, a levezető körben ezért elővigyázatosságból le is állítottam az autót. Több volt ebben a versenyben.”

    Elővigyázatosságból a Révész fiúk kicserélték a motort és újjávarázsolták a piros MAN-t szombatról vasárnapra virradóra. Kiss azzal hálálta meg a munkát, hogy az időmérőn délelőtt újra Jochen Hahn-t utasította maga mögé. Ezúttal már meggyőző, 8 tizedes fölénnyel. Optimistán várta mindenki tehát a folytatást, de aztán… Megsértették a parc fermé szabályait. Korábban egy elzárt „karámban” voltak a a vizsgálatok végéig a kamionok, 2021-ben azonban már visszakulloghatnak velük a csapatsátrakig. Ott kerülnek korlátozás alá, amíg nem végeztek velük az FIA szigorú bírái. „Balu „azonban szomjas volt, így a hűtője vizet kért, és némi rutintalansággal felvértezve, de a magyarok csak megitatták a járgányukat. Kiszúrták, sor vége. Norbi tehát az utolsó rajthelyről jött fel szenzációs előzéseket bemutatva a verseny végére a negyedik helyre. Míg Kiss számára kedvezően alakultak a dolgok, nagy riválisa Lenz, csak a 9. lett.

    A vasárnapi fordított rajtrácsos futamon a vasi srác újra oktatott: 5. helyről indulva 5 kanyart követően vezette is a futamot, és ez így is maradt már a leintésig. Így értékelt az érintett:

    „Nagyon boldog vagyok, mert a leggyorsabbak voltunk a hétvége során, fantasztikusan ment az autó, nagyon jól dolgozott a csapat, amiért hálás vagyok nekik! Az utolsó versenyen remekül sikerült a rajt, ami nagyon trükkös volt, mert az előtted haladó gyakran kitakarja a lámpát, de igyekeztem úgy helyezkedni, hogy láthassam. Amint megkaptuk a jelzést, padlógázzal eljöttem, majd az első kanyarokban több autót is megelőztem, onnantól pedig tiszta volt előttem a pálya.”

    Összetettben ezzel a magyar versenyző 127 ponttal áll a tabella élén. A második Lackonak 113, a harmadik Lenznek 109 pontja van. Folytatás két hét múlva, Le Mansban.

  • Portugáliába is megy jövőre a DTM, de nem végleges az új naptár!

    Portugáliába is megy jövőre a DTM, de nem végleges az új naptár!

    Kilenc hétvégéből még csak hét helyszín ismert, de vannak biztató jelek a DTM jövőjével kapcsolatban.

    A négy német helyszín nem változik, ugyanúgy a döntött kanyaros Lausitzring, a Norisring, a Nürburgring és Hockenheim ad majd egy-egy fordulónak otthont.

    A szezonnyitó ugyanakkor az ideihez hasonlóan (Monza) egy újonc mediterrán helyszín lesz – Portimao. Portugália legutóbb 2004-ben, Estorilban látta vendégül a sorozatot.

    Spa-Francorchamps két év után tér vissza a DTM-be, miután idén Zolder volt felelős a belga versenyért.

    Zolder mellett Assen, Monza és az Igora Drive hiányzik még a tavalyi előzetes naptárhoz képest, de a még be nem töltött két helyre pályázhatnak.

    „Nagyon boldogan mutatjuk be a 2022-es naptárat, már ilyen korán.” – jelentette ki Frederic Elsner, az ITR rendezvény- és üzemeltetési igazgatója.

    „Addig is koncentrálunk a jelenlegi izgalmas szezon végére, és reméljük, jövőre is ilyen érdekes versenyek lesznek. Jó látni, milyen nagy az érdeklődés a 2022-es DTM iránt.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    DTM (@dtm_pics) által megosztott bejegyzés

  • Albon végre győzött a DTM-ben: a Nürburgringen nem talált legyőzőre!

    Albon végre győzött a DTM-ben: a Nürburgringen nem talált legyőzőre!

    Bár egyáltalán nem alakultak simán a dolgok, Albon első pole-ját győzelemre tudta váltani, míg a listavezető Kelvin van der Linde kiesett.

    A rajtot követően az egyik vendégszereplő, Ammermüller jött fel a bemutatkozó Porschéval dobogós helyre, Albon és Juncadella mögé.

    Philip Ellis egyszerűen lesodródott az ívről az első kör végén, és a kavicságyat megjárva tért vissza a versenybe. A biztonsági autó csak ezt követően, második körben jött ki, miután Auer megforgatta a célegyenesben Maximilian Buhk-ot.

    Az újraindításnál Ammermüller és a szombati dobogós beugró, Luca Stolz is megforgott, Götz, illetve Ellis figyelmetlensége miatt.

    A boxkiállások megkezdése után kihívták másodjára is a safety cart, mivel Hubert Haupt autóját el kellett vontatni.

    Aki addig kiállt, most nagy előnyhöz jutott, ezt a sort Albon vezette. A többiek előtte Klien felvezetésével érkeztek, de még ki kellett menniük a boxba.

    Albon csapattársa, Lawson is a jó stratégián volt, de miközben Götz-cel küzdött, bal hátsó defektet kapott.

    Később – miután visszacsúszott a mezőnyben – két Abt Audi versenyének is véget vetett, vna der Lindéval való csatája közben belecsúszott Rockenfellerbe is.

    Albon mögött Juncadella és Wittmann állhatott fel a dobogóra, Götz pedig Esteban Muth támadását kivédekezve lett negyedik. Auer és Maini követte őket, nyolcadik helyével pedig Timo Glock megszerezte idei első pontjait.

    Mindössze 14 autó tudta befejezni a versenyt a 23 fős mezőnyből, mivel közben technikai probléma miatt Sheldon van der Linde is kiesett.

  • Özönvízszerű eső és áradások, 200 éve nem volt ilyen az országban

    Özönvízszerű eső és áradások, 200 éve nem volt ilyen az országban

    A Bernd nevű ciklon nem kíméli Németországot. A fronttal járó viharok különösen Szászország és Bajorország egyes részein okoztak áradásokat. Az özönvízszerű eső szerda estére Észak-Rajna-Vesztfáliában is súlyos gondokat okozott, csak Düsseldorfban 300 ház vált lakhatatlanná. Folyamatosak a földcsuszamlások, több mint harmincan eltűntek, és a mentés közben tűzoltók hunytak el. A Rajna-vidék-Pfalz is érintett, ahol a Nürburgring is található, ahol a hétvégén hat versenyt rendeztek volna a kamion EB állomásaként. A szervező ETRA az FIA-val és a helyi szervezőkkel közösen a verseny törléséről döntött.

    • Példátlan a helyzet a Rajna-vidék-Pfalz területén, és a heves esőzések és áradások következtében kialakult katasztrófa szívszorító. Ilyen körülmények mellett a hétvégén nem lehet megrendezni a Kamion EB futamot. Gondolataink az áradások által érintettekkel vannak. A tűzoltók és a mentők hihetetlen munkát végeznek, rendkívül nehéz helyzetben vannak – mondta Rolf Werner, az ETRA ügyvezető igazgatója.

    A Révész Racing csapata és a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert már kint van Németországban, pénteki nappal kezdődött volna a versenyhétvége. De ez most másodlagos…

    • Őszinte részvétünk az áldozatok hozzátartozóinak, gondolatban azokkal az alakulatokkal – tűzoltókkal, katasztrófavédőkkel, mentőkkel, rendőrökkel – vagyunk, akik folyamatosan azon dolgoznak, hogy minél több életet mentsenek meg. A napok óta tartó heves esőzés a térségben sok helyütt katasztrófát okozott, és az előrejelzések szerint további viharok várhatók, és rövid idő alatt nagy mennyiségű csapadék hullhat le. Nagyon súlyos a helyzet. Bízunk abban, hogy nem jár több áldozattal a katasztrófa – mondta Kozák Attila, a Révész Racing csapatvezetője.

    Az ETRA később dönt arról, pótolják-e, és ha igen, mikor a német versenyhétvégét.

  • Nem adja idén a Sport TV Kiss Norbi és a Révész Racing futamait élőben

    Nem adja idén a Sport TV Kiss Norbi és a Révész Racing futamait élőben

    Ugyan nagyon szerette volna a Sport TV közvetíteni a kamion Európa-bajnokság versenyeit, de technikai okokból ez nem kivitelezhető idén. Már a hungaroringi versenyhétvége alatt is különleges műholdas megoldással sikerült csak áthidalni azt, hogy működhessen az élő közvetítés, de a hétvégi német fordulóra már nem sikerült ezt megoldani.

    A jó hír továbbra is az, hogy a széria oldalán egész évben lesz stream, mindegyik versenyhelyszínről, így lemaradni biztosan nem fogunk Kiss Norbi és magyar csapata a Révész Racing futamairól, a kommentár azonban mindenképp idegen nyelven lesz, jellemzően angol, most a Nürburgringen német. Magyarul a Sport TV-n összefoglalók lesznek majd láthatóak.

     

  • Irány Németország – Hat versenyt is rendeznek a Nürburgringen!

    Irány Németország – Hat versenyt is rendeznek a Nürburgringen!

    Igazi „hosszú hétvége” vár a kamion EB résztvevőire július 16-18 között. A Nürburgringen hat versenyt is rendeznek, azaz a bajnokság szempontjából fontos lehet, ki milyen eredményt ér el. Kiss Norbert és a Révész Racing szeretné ott folytatni, ahol a Hungaroringen abbahagyta.

    • Az első versenyhétvége felemásan sikerült. A szombati nap rémálom volt számunkra, viszont másnap mindkét versenyét megnyerte Norbi, az egyiket a 8. helyről rajtolva. De ez a Hungaroring volt! Most Németországba utazunk, egy nagy hagyományokkal rendelkező versenypályára, ami az ellenfeleinknek hazai pálya. Számunkra viszont ez egy új feladatot jelent, és mivel hat versenyt is rendeznek, a bajnokság végkimenetele szempontjából rendkívül fontos, ki hol végez. Sascha Lenz és Adam Lacko is nagyon gyors, ezt láthattunk Magyarországon is, de igyekeztünk Kiss Norbert kamionját is megfelelően felkészíteni. Apró fejlesztéseket hajtottunk végre, sikerült tesztelnünk is, így izgatottan várjuk a hétvégét – mondta Kozák Attila, a Révész Racing csapatvezetője.
    • Nagyon vártam a nürburgringi versenyhétvégét és valóban a hat futam kihívás lesz nekem, mint versenyző és a csapatnak is technikai szempontból. Köszönöm a Révész Racingnek a kitartó munkát és a felkészülést, a támogatóinknak a támogatást. Teljes gőzzel előre! – nyilatkozta Kiss Norbert kétszeres Európa bajnok kamionversenyző.

    A hétvége során pénteken szabadedzéseket rendeznek, majd szombaton és vasárnap is a kvalifikációk mellett 3-3 versenyt tartanak.

  • Rajtol a kamion EB – Magyar csapat, magyar pilóta, új kiemelt magyar támogató

    Rajtol a kamion EB – Magyar csapat, magyar pilóta, új kiemelt magyar támogató

    A hétvégén a Hungaroringen rajtol a kamion EB sorozat, melyen a Révész Racing csapat is indul. A versenygépet a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert vezeti. A csapatot új kiemelt támogató is segíti. 

    Egy évvel ezelőtt mutatkozott be a Révész Truck Racing Team. A magyar csapat Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnok személyében magyar pilótával vágott neki a kamion EB-nek. Bár tavaly a koronavírus járvány miatt nem hirdettek összetett győztest, 2021-ben az a célja az immár Révész Racing néven induló istállónak, hogy megnyerje a sorozatot. Ebben egy új, kiemelt támogató is segíti. A MOL XXL Diesel üzemanyag kifejezetten a közúti szállítmányozásra lett kifejlesztve, a magyar olajipari cég pedig úgy érezte, egy színtiszta magyar csapat, Kiss Norbert és versenykamionja remek reklámhordozó lehet a kamion Európa-bajnokságon. Mostantól a MOL XXL Diesel felirat is látható a 41-es rajtszámot viselő versenygépen. Az első futamot a hétvégén a Hungaroringen rendezik.

    – Készen állunk a rajtra, és tudjuk, hogy hosszú az EB sorozat, de egy jó kezdés komoly lendületet adhat. Bár a Hungaroring ismerete sokat jelenthet, a riválisaink – látva a tavalyi eredményeinket –  komoly technikai fejlesztéseket hajtottak végre, de természetesen mi sem ültünk ölbe tett kézzel, így izgalmas futamokra van kilátás. Bár a futball EB is elkezdődik pénteken, bízunk abban, hogy sokan szurkolnak majd Norbinak – mondta Kozák Attila, a Révész Racing csapatvezetője.

    Az idei kamion EB sorozat nyolc versenyhétvégéből áll, és egy-egy hétvége alatt több futamot is tartanak. Június 12-én és 13-án szurkolók előtt mérhetik össze erejüket Kiss Norbiék, védettségi kártyával rendelkező nézők ugyanis ott lehetnek a lelátókon. A pilóta úgy érzi, jól sikerült a felkészülés.

    – Keményen dolgoztunk az elmúlt hónapokban, igyekeztünk kisebb fejlesztéseket végrehajtani a versenygépen, és tovább javítani a megbízhatóságon. Köszönöm a csapattagoknak a sok munkát, és nagyon örülök, hogy a MOL személyében egy új, kiemelt támogatónk is van, szeretnénk meghálálni a bizalmat. Nagyon várom a hétvégi versenyt, külön öröm számomra, hogy a Hungaroringen startolhat a bajnokság, hazai közönség előtt indulni mindig felemelő érzés, rengeteg segítséget kapok a szurkolóktól.  A tesztek jól sikerültek, így optimista vagyok – mondta Kiss Norbert.

    A magyar pilóta eddig 25 alkalommal állt rajthoz a Hungaroringen, ebből hatszor győzött, 17-szer pedig dobogós volt. Komoly riválisokból azonban idén sem lesz hiány. A német Jochen Hahn valamint Sascha Lenz  és a cseh Adam Lacko is a bajnoki aranyéremért száll harcba. A magyar helyszín után a Nürburgring következik, de rajthoz állnak a kamionversenyzők Le Mans-ban, és Misano-ban is, az olasz helyszín lesz az utolsó, október közepén.

  • Michelisz „rosszkor volt rossz helyen” a WTCR idénynyitóján

    Michelisz „rosszkor volt rossz helyen” a WTCR idénynyitóján

    Míg márkatársa listavezetőként távozott a Nürburgringről, addig Michelisz Norbert kevés ponttal, keserédes eredményekkel gazdagodott.

    A magyar világkupagyőztes első nekifutásra legjobb Hyundai-pilóta volt, és ötödik lett.

    „Nem volt jó rajtom, és vesztettem pár helyet. Valakivel összeért az autó jobb hátulja, és keresztbe álltam. Vissza tudtam jönni, az autó jól működött, de az ötödik hellyel csak pontokat mentettem.” – fejezte ki csalódottságát.

    A második versenyen azonban Michelisz kiesett a rajt utáni kavarodásban, miközben a Vernay-Engstler duó kettős győzelmet aratott a Hyundainak.

    Jean-Karl Vernay & Luca Engstler, Hyundai, WTCR, racingline.hu
    Engstlerék kettős győzelme, Fotó: Florent Gooden/DPPI/FIA WTCR

    „Sokkal jobban jöttem el másodjára, és küzdöttem a helyekért, de a belső íven kavarodás volt, ami miatt szélesítenem kellett.”

    „Próbáltam ott maradni, de felém mozdult mindenki. Rosszkor voltam rossz helyen, így rögtön az első kanyar után véget ért számomra a verseny.”

    Vernay jelenleg vezeti a bajnokságot, eközben Michelisz 28 pontos hátrányban a tizenkettedik helyen áll.

    „Kár, mert az volt a célom, hogy pontokat szerezzek. Viszont el kell fogadni, hogy vannak ilyen versenyek is.” – értékelt a magyar pilóta.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Norbert Michelisz (@nmichelisz) által megosztott bejegyzés

  • Szenvedett a Zengő és a Cupra, Huff pont nélkül maradt

    Szenvedett a Zengő és a Cupra, Huff pont nélkül maradt

    Túraautó világbajnokként és címvédő skandináv bajnokként tért vissza Rob Huff a világkupára, viszont az a csúfság érte a Zengő pilótáját, hogy nem tudott pontot szerezni.

    Tavaly a zűrös zolderi szezonkezdet után a nürburgringen sem szerepelt jól a Zengő Motorsport, a belerázódás igénye most is érződött a magyar csapat eredményein.

    A télen átigazolások jellemezték a Cupra egyetlen istállóját, hiszen Azcona és Boldizs maradása mellett a gyár második pilótája, Jordi Gené, és a világbajnok Rob Huff is csatlakozott az együtteshez.

    Idén tehát nagy reményekkel indultak neki a Zöld Pokolban tartott hétvégének, és arra senki sem számított, hogy mindössze egy pontszerző hellyel távoznak majd Németországból.

    Az új Audi, az új Hyundai és ráncfelvarráson átesett Honda megváltoztatta az erőviszonyokat. A Cuprák tavaly év végére már futamgyőzelmekért küzdöttek. Most azonban a mérvadónak számító első futamon Azcona végzett a legjobban. de ő is csak a 16. helyen.

    A sok kiesés miatt a második futamon Boldizs révén elcsíptek egy 13. helyet. Ez sem vigasz, hiszen a másik három autó kiesett. Huff járt a legrosszabbul közülük, ő már az első futamot sem tudta befejezni.

    Rob Huff, Zengő Motorsport, Cupra, WTCR, racingline.hu
    Fotó: Florent Gooden/FIA WTCR

    „Nehéz hétvége volt ez a csapatnak, jellemerősítő hatással lesz ránk.” – próbálta megtalálni a pozitívumot a brit.

    „Az első futamon egy Honda kizavart a pályáról, ez pedig sérülést okozott az autón. A kerékjárat belső íve belevágott a kerékbe, ezzel ki kellett jönnöm.”

    „Aztán a másodikban senki sem akart helyet hagyni az első kanyarban, így sokan nem fejezték be a versenyt. Kár, mert amikor a mezőny végén vagy, lenne ilyesmire időd.”

    „Sajnos voltak páran, akik újak a sorozatban és türelmetlenül sok autó vesztét okozták, ok nélkül.” – fakadt ki Huff az újoncokra.

    „Az én autómat ismét túl nagy kár érte, elveszett a végsebességünk, ráadásul, amikor kiforgattak, belepördültem a csapattársamba, Mikelbe is, ami szerencsétlen volt.”

  • Tassi negyedik, Michelisz ötödik a Nürburgringen

    Tassi negyedik, Michelisz ötödik a Nürburgringen

    Tassi Attila egy negyedik, Michelisz Norbert pedig egy ötödik hellyel kezdte a túraautó-világkupa (WTCR) idei szezonját a németországi Nürburgringen.

    Az idény első fordulójának szombati két futama közül a 2019-ben bajnok Michelisz (Hyundai) az elsőn ért célba ötödikként, míg Tassi (Honda) a második versenyen lett negyedik.

    A mezőny harmadik magyar versenyzője, a Zengő Motorsport Cupráját vezető Boldizs Bence az első futamon 19., a másodikon pedig a pontszerző, 13. helyen zárt.

    A szezonnyitó első viadalát a portugál Tiago Monteiro nyerte a Hondával, míg a második versenyen a francia Jean-Karl Vernay (Hyundai) diadalmaskodott.

    A WTCR történetének első női pontszerzője a svéd Jessica Bäckman lett, aki a második futamon Boldizs mögött tizennegyedikként ért célba a Hyundai-jal.

    Az összetettben az első versenyhétvége után Vernay vezet 39 ponttal, mögötte Monteiro a második 33-mal, míg az argentin Nestor Girolami (Honda) a harmadik szintén 33 ponttal. A magyarok közül Tassi a nyolcadik (17 pont), Michelisz a 12. (11), Boldizs pedig a 16. (3).
    A WTCR 2021-es idényének második fordulóját a portugáliai Estorilban rendezik június 26-27-én.