Címke: Nürburgring

  • Már dolgoznak azon, hogy újra visszatérjen a Forma-1 a Nürburgringre!

    Már dolgoznak azon, hogy újra visszatérjen a Forma-1 a Nürburgringre!

    2014 óta csak két évente jut el a Forma-1 Németországba. A gazdasági helyzetre való tekintettel a Nürburgring vezetése behúzta a kéziféket, és elbúcsúztak a királykategóriától. 2014-ben és 2016-ban a Német Nagydíjat Hockenheimben rendezték meg, a páratlan években azonban nem látogatott el az F1 német földre.

    A Forma-1 új urainak ugyan fontos az amerikai piac, és ott is próbálnának fejlődni, ugyanakkor az európai alapértékekkel is tisztában vannak, és több figyelmet szentelnének nekik is. Franciaország idén visszatér a keringésbe, és Németországgal kapcsolatosan is az a terv, hogy évente tarthassanak itt versenyt. Az egyeztetések most úgy állnak, hogy 2019-től akár visszatérhet a régi ismert váltó a Nürburgring és a Hockenheimring között.

    Az SWR tévéadó szerint Mirco Markfort, a Nürburgring gazdasági igazgatója Abu Dzabiban a 2017-es szezonzárón már elkezdett bizonyos egyeztetéseket abba az irányba, hogy visszatérhessen az autósport történelemben legendás helyszín. A tervek szerint a 2018-as év közepéig véglegesen megállapodnának, azért hogy időben elkezdhessék a felkészülést egy esetleges 2019-es versenyre.

    Chase Carey is lelkesedik állítólag az ötletért, és „fantasztikusnak” nevezte azt, még ha bizonyos akadályokat le is kell győzni. Az egyik ilyen sarkalatos pont természetesen az anyagiak kérdése. A Nürburgring illetékesei megerősítették, hogy csak jegybevételből nem lehet sikeres Forma-1-et rendezni üzletileg. Reménykednek abban, hogy esetlegesen csökkentik a jogdíjat, így most Carey oldalán pattog a labda…

  • Majdnem végleges WTCR 2018-as naptára, magyar futam áprilisban!

    Majdnem végleges WTCR 2018-as naptára, magyar futam áprilisban!

    A kiadott versenynaptár szerint újra Marrákesben lesz a szezonnyitó, ahol bemutatkozik majd a három verseny hétvégénként formátum is, és itt már csak a TCR szabályrendszerének megfelelő autók indulhatnak. Ezt követően máris Magyarországra látogat a széria április végén, arra a pályára, ahol tavaly WTCC és TCR futam is zajlott, majd ezt követően a legendás Nordschleife felé veszik az irányt. Itt a verseny május 13-án lesz majd, a 24 órás verseny betétfutamaként.

    Alig egy héttel később Hollandia lesz az úti cél, errefelé már tíz éve nem járt a túraautó világbajnokság, ér itt a TCR Europe és a TCR Benelux szériák is csatlakoznak majd, így komoly túraautós népünnepély várható. Ezt követően Vila Real utcai pályája lesz a helyszín, öt héttel később, Portugáliában.

    Argentína szinte kirobbanthatatlan a naptárból, hatodik egymást követő nyáron látogat el a mezőny Termas de Rio Hondo pályájára, majd egy nyolc hetes szünet után folytatódik a versengés majd Ningboban, Kína új versenypályáján.

    Japánba is visszatér a sorozat, de itt Suzukába, ahol a Super Formula versenysorozatnak is a szezonzárója lesz majd, és Makaó is marad, mint helyszín. Egy további ország is számíthat még arra, hogy rendezhet versenyt, július 22-én, vagy október 7-én, amiről jelenleg is folynak az egyeztetések.

    2017 után ami világosan látszik a WTCC-s naptárhoz képest, hogy kimaradt Monza illetve Losail, Katarból, pedig utóbbi már három éve a széria szezonzárója volt. Francois Riberio, a WTCR promótereként így fogalmazott:
    „Az, hogy publikálhattuk az előzetes elképzeléseinket egy fontos lépés a FIA WTCR 2018-as bemutatkozó évében. A már kiválasztott kilenc helyszín nem csak remek pályákból áll, hanem nagy közönséget is vonzhat, a pilóták és a csapatok legnagyobb örömére. Még két helyszínnel egyeztetünk, ezek olyanok, amelyekkel az Eurosport Events eddig még nem dolgozott együtt, és egyet még mindenképp szeretnénk a FIA WTCR-nek, és reméljük, hogy hamarosan mindezt véglegesíthetjük.”

    2018-as tervezett WTCR versenynaptár
    április 8 – Marrákes, Marokkó
    április 29 – Hungaroring, Magyarország
    május 13 – Nürburgring, Németország
    május 21 – Zandvoort, Hollandia
    június 24 – Vila Real, Portugália
    július 22 – Első opció
    augusztus 5 – Termas de Río Hondo, Argentína
    szeptember 30 – Ningbo, Kína
    október 7 – Második opció
    október 21 – Szuzuka, Japán
    november 18 – Makaó, Kína

  • Végleges 2018-as DTM naptár: a Hungaroringre júniusban jönnek!

    Végleges 2018-as DTM naptár: a Hungaroringre júniusban jönnek!

    Visszatér jövőre a DTM angol földre, és Brands Hatch lesz a a helyszíne, pedig volt szó a Donington Parkról is. Hivatalosan is megerősítésre került ezzel a 2018-as német túraautós bajnokság versenynaptára is. Ami még érdekesség a brit pályával kapcsolatban, hogy a teljes pályát használják majd, és nem azt az Indy konfigurációt, amin 2006 és 2013 között robogott a széria.

    Mivel a brit forduló kapta az augusztus közepét, ezért az eredetileg erre az időpontra tervezett olasz verseny Misanoban csúszik augusztus végére. Az Adriai-tenger melletti pálya 2010-ben rendezett utoljára DTM futamot. A szezon szokás szerint Hockenheimben kezdődik és végződik, és marad 2018-as helyszínként a Hungaroring, a Norisring, Zandvoort, a Nurburgring és a Red Bull Ring.

    A 2017-es naptárból egyedül a moszkvai versenyhétvége került ki, és Gerhard Berger, a széria promótereként elégedett a végeredménnyel:”Öt rendezvényünk lesz Németországban, és öt másutt, ezzel is erősíti a DTM a nemzetközi jelenlétét, anélkül, hogy elfelejtené a német gyökereit. Az angol és az olasz piac fontos a prémium autógyártóinknak, így az Audi, BMW és Mercedesnek is. Annak is örülök, hogy annak ellenére vissza tudunk térni a Lausitzringre, hogy eladták a pályát. Az új tulajdonos a DEKRA régóta a partnerünk, és biztosak vagyunk benne, hogy a kelet-német DTM rajongók is visszavárják a látványos túraautókat.”

    2018-as DTM versenynaptár: 
    május 5-6 Hockenheim
    május 19-20 Lausitzring
    június 1-3 Hungaroring
    június 23-24 Norisring
    július 14-15 Zandvoort
    augusztus 11-12 Brands Hatch
    augusztus 25-26 Misano
    szeptember 8-9 Nurburgring
    szeptember 22-23 Red Bull Ring
    október 13-14 Hockenheim

  • Leleplezték a végleges 2018-as European Formula 3 versenynaptárat is!

    Leleplezték a végleges 2018-as European Formula 3 versenynaptárat is!

    A jövő évi FIA Formula 3 Európa-bajnokság szezontervezetét hivatalosan is elfogadta tegnap Motorsport Világtanács. Tíz versenyhétvégés lesz a bajnokság, és 8 országba látogatnak majd el a versenyzők és a csapatok, javarészt Európa ikonikus versenypályáira. Ahogy azt már megszokhattuk, a széria jó ideje a DTM partnere, de a Blancpain GT Series, és a FIA WEC betétfutamaként is elrajtolnak majd a Forma-1-be vágyó fiatalok.

    FIA European Formula 3 bajnokság 2018-as versenynaptár
    május 12-13. – Pau (Franciaország)
    június 2-3. – Hungaroring (Magyarország)
    június 23-24. – Norisring (Németország)
    július 14-15. – Zandvoort (Hollandia)
    július 27-28. – Spa-Francorchamps (Belgium)
    augusztus 18-19. – Silverstone (Nagy-Britannia)
    augusztus 25-26. – Misano (Olaszország)
    szeptember 8-9. Nürburgring (Németország)
    szeptember 22-23. – Red Bull Ring – Spielberg (Ausztria)
    október 13-14. – Hockenheim (Németország)

     

  • ​​Végleges ETRC 2018 versenynaptár: a Hungaroringre júniusban jönnek!

    ​​Végleges ETRC 2018 versenynaptár: a Hungaroringre júniusban jönnek!

    Nem okozott különösebb meglepetést a FIA Motorsport Világtanács tegnapi párizsi gyűlésén, gyakorlatilag amit két hónapja megírtunk előzetes versenynaptárként, egy az egyben elfogadásra is került. A FIA ETRC, azaz a kamionos Európa-bajnokság 2018-ban tehát 8 versenyhelyszínre látogat el, és ezek közül a második állomás lesz majd a Hungaroring, június 16-17-én. Ugyan még mindig csillagos, azaz nincs végleges megállapodás a magyar pálya és az ETRA között, de mint az a legfrissebb versenynaptárból kiderült, északi szomszédaink sem állnak jobban. Feltehetően azonban mindkét esetben már csupán formalitásról beszélünk.

    Feltételezéseknél maradva ami még a magyar versenyt illetően biztos feltűnő lesz majd, hogy ezúttal nem a Blancpain széria lesz a kamionos versenyek betétfutama, hanem a Formula Renault NEC. Ez már régebben is terv volt az információink szerint, de nem sikerült tető alá hozni tavaly, illetve idén az üzletet. Ez az a nyitott együléses formula junior széria, ahol megfordult már például Lando Norris, vagy Ferdinánd Habsburg mellett a Forma-1-ig jutott Valtteri Bottas, Daniil Kvyat, Carlos Sainz Jr., vagy Sebastien Buemi is.

    2018-as FIA kamion Európa-bajnokság végleges versenynaptár:
    Misano (ITA) – május 26/27.
    Hungaroring* (HUN) – június 16/17.
    Nürburgring (DEU) – június 29/július 1.
    SlovakiaRing* (SLK) – július 14/15.
    Autodrom Most (CZE) – szeptember 1/2.
    Zolder (BEL) – szeptember 15/16.
    Le Mans Bugatti (FRA) – szeptember 29/30.
    Jarama (ESP) – október 6/7.

    * még egyeztetés alatt

     

     

     

  • Kubica arról beszélt, hogy mennyire inspirálta Lauda egykori visszatérése

    Kubica arról beszélt, hogy mennyire inspirálta Lauda egykori visszatérése

    A Williams jelöltje, Robert Kubica is hasonló cipőben jár, mint ahogy 1976-ban Niki Lauda is visszatért a majdnem végzetes nürburgringi balesete után, amelyben súlyos égési sérüléseket is szerzett az osztrák háromszoros F1-es világbajnok.

    A lengyel pilóta a tesztkörei után elmondta Abu Dhabiban, hogy nem zavarja, ha a médiamunkatársak állandóan párhuzamot keresnek közte és más súlyosan balesetet szenvedett pilóták visszatérései között:
    „Egyrészről ez természetes, és megengedhető egy ilyen jellegű összehasonlítás, másrészt viszont ez egy egészen más történet. Niki (Lauda) története teljesen más az enyémhez képest, ugyanakkor mindkettő különleges.”

    Kubica rehabilitációja hét évig tartott, Lauda hét hetet se hagyott ki. Ennek ellenére még mindig lehetséges az, hogy a 32 éves krakkói születésű pilóta a testi limitációi miatt mégsem térhet vissza majd a Forma-1-be még az utolsó pillanatban sem. Azt, hogy vannak-e hasonló fájdalmai és kétségei, mint voltak Laudának annak idején, arról Kubica azonban semmit sem árult el. A lengyel tehát Lauda élettörténetéből sem fogad meg tanácsokat, hiszen végeredményben úgyis csak a köridő számít:

    „Mindenki éli a saját életét, és mindenkinek magának kell megoldania a problémáit. A Forma-1 egy különleges világ, de amint felhúzod a sisakot a fejedre, minden más megszűnik. Akkor minden egy dolognak van alárendelve, mégpedig hogy teljesíts.”

    Laudának sikerült ez a mutatvány. Kubica teljesítményét azonban egyelőre még ki kell értékelni a Pirellis gumiteszt után, így az ő esetében még vannak kérdőjelek…

  • Máris itt a 2018-as kamion Eb tervezett versenynaptárja!

    Máris itt a 2018-as kamion Eb tervezett versenynaptárja!

    A 2018-as FIA ETRC versenynaptár alapjai a stabilitáson és a folytatáson alapszanak, miután a bajnokság szervezői, és a versenyek promóterei megegyeztek, és mai nappal nyilvánosságra hozták a kamionos Európa-bajnokság versenynaptár tervezetét.

    Kedvelt és kihívásokkal teli versenypályákra látogat el továbbra is a világ legismertebb kamionos szériája, és az ETRA egy jól strukturált egyértelműen látható piacot biztosít a csapatoknak és a versenyzőknek is, így a partnereiknek kifejezetten jó terep a motorsportok titánjaival együtt mutatkozni.

    A jövő évi kamionos versenynaptár kicsivel később kezdődik mint eddig az szokott volt, és a jól szervezett és népszerű misanói pálya ad helyt a szezonnyitónak majd, május végén. Hihetetlenül szeretik a rajongók ezt a helyszínt, a média de a teherautó ipar is, így nem is kezdődhetne jobb helyen majd a 2018-as év.

    A nyitó hétvége után máris egy ismert pálya kap új időpontot: az eddig megszokott augusztusi magyar futam kerülne előrébb júniusra! Budapest közelsége miatt roppant népszerű a rajongók körében a Hungaroring is, és a versenyzők is kedvelik, a hazaiak meg eszméletlenül elhivatottak a kétszeres bajnokuk, Kiss Norbert iránt. Magyarországról majd a Nürburgringre megy a bajnokság, és az lesz a harmadik versenyhelyszín.

    A méltán híres ADAC Truck Grand Prix a bajnokság ékköve, nem kell sokáig ragozni, hogy miért. Több mint 120.000 nézőt vonz évente, akik népünnepéllyé teszik a kamionversenyzést, teljes palettájával felvonul a teherautó és szállítmányozási ipar, és rendre bizonyítják azt, hogy milyen élvezetes dolog ennek a közönségnek a részese lenni.

    Július és augusztus a szláv nemzeteknek kedvez majd, előbb SlovakiaRingre, majd Autodrom Mostba látogat el a széria. Északi szomszédaink először rendezhettek idén FIA ETRC fordulót júliusban, és remek volt a fogadtatása, igazi fesztiválhangulat alakult ki (mi tudjuk, és értjük miért… – a szerk.), a Pozsonyhoz közeli pályán.

    A cseh futam Mostban augusztusban lesz, és most még inkább garantált lesz a nézők armadája azzal, hogy Adam Lacko és a hazai Buggyra International Racing System csapat idén bajnok lett. Zolder, Le Mans és Jarama újra az őszi kamionos harcok helyszínei lesznek, ahol a bajnokság majd a döntő fázisába lép majd.

    Georg Fuchs, az ETRA igazgatója így nyilatkozott a 2018-as versenynaptárukról:
    „Örömmel adjuk közre a 2018-as versenynaptárunkat, ami egy újabb előrelépés lesz a hosszútávú stratégiánkban, ami arról is szól, hogy több nevezőnk legyen. Egy jobban átgondoltabb, kiegyenlítettebb naptárt készítettünk, ami még inkább összegyűjti és és kifejezi a FIA ETRC értékeit. Egy konszolidált és kiegyensúlyozottabb naptárunk lett 2018-ra, olyan állandó mérföldkövekkel, mint a nürburgringi és le mansi helyszínek, amik már inkább ultra populáris fesztiválokká váltak. Azt is lehetővé teszi a naptárunk, hogy új érdeklődőket bevonzzunk, hiszen különlegesek és érdekesek a versenyeink, ami jó az iparnak, és szórakoztató is.”

    2018-as FIA kamion Európa-bajnokság előzetes versenynaptár:

    Misano (ITA) – május 26/27.
    Hungaroring* (HUN) – június 16/17.
    Nürburgring (DEU) – június 29/július 1.
    SlovakiaRing (SLK) – július 14/15.
    Autodrom Most (CZE) – szeptember 1/2.
    Zolder (BEL) – szeptember 15/16.
    Le Mans Bugatti (FRA) – szeptember 29/30.
    Jarama (ESP) – október 6/7.

    *megerősítés alatt

  • Az Alfa Romeo Stelvio Quadrifoglio elhódította a világ leggyorsabb sorozatgyártású SUV címet

    Az Alfa Romeo Stelvio Quadrifoglio elhódította a világ leggyorsabb sorozatgyártású SUV címet

    Az Alfa Romeo Stelvio Quadrifoglio elhódította a világ leggyorsabb SUV-jének járó címet, és új mércét állított a legendás németországi Nürburgringen, újabb trófeával gyarapítva a Quadrifoglio versenyhagyományait, és az Alfa Romeo több mint egy évszázados történetét.

    A Stelvio Quadrifoglio 7 perc 51,7 másodperc alatt tett meg egy kört a 20,8 kilométeres Nordschleifén (északi kör.) Ez az új szintidő nyolc teljes másodperccel gyorsabb, mint az előző sorozatgyártású SUV rekord.

    A rekorder Stelvio Quadrifoglio volánjánál az a Fabio Francia ült, aki annak idején ugyanitt a Giulia Quadrifoglióval 7 perc 32 másodperces idővel megdöntötte a négyajtós szedánok nürburgringi rekordját. Az Alfa Romeo márka több mint egy évszázados történetének legelső SUV-je maradéktalanul testesíti meg a márka szellemiségét: a jellegzetes olasz formatervezést, az ultramodern, innovatív motorokat, a tökéletes tömegelosztást, az egyedülálló műszaki megoldásokat, valamint a lehető legtökéletesebb tömeg/teljesítmény arányt.

    Az olasz szenvedéllyel, kézműves minőséggel és innovációval átitatott, vadonatúj Alfa Romeo Stelvio arra született, hogy meghódítsa az utat, amelyről nevét kapta.

    A Stelvio Quadrifoglio gyártásánál széles körben felhasznált ultramodern, kis tömegű anyagok tökéletes, 50/50 arányú tömegelosztást, kategóriaelső torziós szilárdságot, a kategóriában egyedüliként alkalmazott, szénszálas hajtótengelyt, valamint a létező legközvetlenebb kormányzást kínálja.

    A nagy teljesítményű szabadidőjármű szíve és lelke egy teljesen alumínium szerkezetű, közvetlen befecskendezéses, 2,9 literes, 24 szelepes, V6-os ikerturbós motor köztes töltőlevegőhűtővel, 510 LE teljesítménnyel és 600 Nm forgatónyomatékkal. Ehhez a motorhoz most először csatlakoztatták a modellhez alapkivitelben kínált Q4 összkerékhajtású rendszert. A motor ereje nyolcfokozatú automata sebességváltón át jut a kerekekhez; a váltó Race (Verseny) üzemmódban mindössze 150 milliszekundum  alatt kapcsol.

    A Stelvio Quadrifoglio kategóriájának legjobb lóerő/liter arányával büszkélkedhet.

    A vadonatúj, kistömegű Alfa Romeo platformhoz tervezett, teljesen alumínium szerkezetű, 2,9 literes V6-os ikerturbós benzinmotor kompakt, 90 fokos hengerszögű szerkezetet kapott, kialakításakor elsődleges szempont volt, hogy tömegközéppontja minél lejjebb kerüljön a vázban.

    A Stelvio Quadrifoglio exkluzív, fejlett technológiái között megtalálható a négyállású Alfa DNA Pro üzemmód-váltó kapcsoló (Race üzemmóddal), a nyomatékvektor-szabályozás, a Quadrifoglio hangolású, adaptív felfüggesztés, valamint a takarékosabb üzemet szolgáló hengerlekapcsolás.

    A Stelvio Quadrifoglio ultranagy teljesítményű opciói között említést érdemelnek a következők:

    • Rendkívül csekély tömegű, szénszálas vázú Sparco versenyülések, amelyek agresszívebb oldalsó párnázásuknak köszönhetően szélsőséges kanyarsebességek mellett is maximális oldaltartást kínálnak, és amelyek nem csak kategóriájuk legkönnyebb képviselői, de hosszú távú utazás esetén is kényelmesek.
    • Ultranagy teljesítményű Brembo karbon-kerámia (CCM) fékrendszer

     

  • Toto Wolff ismét versenyautóba ült

    Toto Wolff ismét versenyautóba ült

    Toto Wolff maga is autóversenyző volt korábban. Versenyzett Formula Forban, az osztrák ralibajnokságban, és FIA GT-ben is. 2009-ben azonban egy GT4-es autóval, 270 km/h-s tempónál borult. Csigolyatörést és agyrázkódást szenvedett, illetve leromlott az ízlelő érzéke. Ekkor állítólag felesége, Susie megeskette, hogy nem ül többet versenyautóba.

    Ígéretét azonban az elmúlt hétvégén megszegte, és a Tourenwagen Classics versenyén indult, a DTM nürburgringi hétvégéjén, és a 24 fős mezőnyben JensThiemerrel, a pálya marketing alelnökével karöltve a nyolcadik helyen zártak egy Mercedes 190 Evo2 DTM-mel.

    „Remek szórakozás volt vezetni ezt az autót. Nem bántam meg. Ismét tudatosult bennem, hogy miért is választottam ezt a sportot. Olyan, mintha soha nem is hagytam volna abba.” – mesélte Wolff.

  • Auer győzött, egyre szorosabb a bajnokság

    Auer győzött, egyre szorosabb a bajnokság

    Lucar Auer nyerte az esővel megfűszerezett nürburgringi futamot, győzelmével pedig továbbra is életben tartotta bajnoki reményeit.

    Az idei 13. DTM futamot pole pozícióból kezdhette meg Auer, amely eléggé kedvezőtlen körülmények között került lebonyolításra.

    A tegnapi volt pályafutása negyedik, idén pedig már harmadik DTM-es győzelme az osztrák versenyzőnek.

    „Ez egy mega verseny volt számunkra” – mondta Auer a leintést követően. Csapata minden bizonnyal egyetért vele: Paul di Resta második, Robert Wickens harmadik és Maro Engel negyedik helyének köszönhetően négy Mercedes-AMG végzett az első négy pozícióban.

    A megfelelő gumiválasztást illetően kissé tippmixesre sikeredett a verseny, miután a rajt előtt leszakadó eső, majd felszáradó pálya állt a versenyzők rendelkezésére.

    A bajnoki éllovas Ekström pont ennek lett az áldozata: „Amikor kereket cseréltünk, újra elkezdett esni az eső” – mondta.

    A 18 versenyből álló szezon 13. fordulója után tehát 128 pontjával továbbra is Ekström vezeti a bajnokságot Auer (127 pont), Rast (124 pont), Rockenfeller (110 pont), Green (107 pont), Glock (104 pont), Martin (102 pont) és a regnáló bajnok Wittmann (97 pont) előtt.

    A hátrelévő versenyeken 140 pont szerzehető, így minden kétséget kizáróan izgalmas csatát láthatunk a bajnokságért folytatott harcban.