Címke: Nürburgring

  • Íme a 2019-es kamion Európa-bajnokság tervezete, 9 helyszín jöhet!

    Íme a 2019-es kamion Európa-bajnokság tervezete, 9 helyszín jöhet!

    Az ETRA a mai napon ismertette az előzetes versenynaptár tervezetét a kamion Európa-bajnokságra vonatkozóan, a 2019-es évre. Az időpontokat még jóvá kell hagynia a Motorsport Világtanácsnak, de alapjaiban a népszerű 2018-as naptárra épül, ami a stabilitását mutatja a FIA ETRC-nek.

    A nyolc versenypályához ahol idén futott a széria az ETRA szeretne egy kilencedik ismert és kihívásokat rejtő pályát is leszerződtetni. A jelenleg ismert tervezet amelyen dolgoztak ahogy az már megszokott, az Adriai-tenger partjánál, a népszerű Misanoban kezdődne. Ez az egyik leginkább kedvelt helyszín, a rajongók az ipar és a kiállítók is évek óta szeretik.

    A Hungaroring úgy tűnik, hogy megtartja a júniusi időpontját, míg a Slovakia Ring július 6-7-én rendezhet versenyt. A legnagyobb német kamionfesztivál a Nürburgringen pedig július 19-21 között kerülhet megrendezésre. Ez a forduló egyértelműen az év kamionsportos eseménye, több mint 100.000 elhivatott rajongóval, a német versenyhétvége remek versenyeket ígér a pályán, és jó szórakozást a pályán kívül.

    Ahogy már megszokott, a kamion-Európa bajnokság gyors egymásutánban négy versenyt lezavar hat versenyhétvégén szeptember-októberben. Így maradna Most, Zolder, Le Mans és Jarama, ahogy volt az 2018-ban is.

    Rolf Werner, az ETRA igazgatója elárulta, hogy az volt a cél, hogy a jól lefektetett alapokra épüljön fel egy még parádésabb ETRC szezon jövőre:

    „Amikor bemutatjuk a 2019-es terveinket, egyértelmű és határozott üzenetet küldünk, ami megmutatja, hogy egy következetes kemény magunk van, ahol tartjuk a versenyeket, de szeretnénk eljutni új területekre is, és piacokra. Évek óta több leendő kamion Európa-bajnoki versenyhelyszínnel egyeztetünk. Komoly volt az érdeklődés a FIA ETRC iránt idén is, sok új nevezőt is üdvözölhettünk a versenyeinken. Olyan sikeres történeteket láthattunk, mint például Shane Breretoné, aki megnyerte a GRAMMER TRUCK CUP-ot, és megmutatta azt, hogy újoncok is felépíthetnek maguknak egy sikerszériát. Összességében az ETRA úgy érzi, hogy jó az egyensúly a 2019-es versenynaptárra. Persze, mindig keresünk új lehetőségeket, és a jövőben is így teszünk majd. Biztosak vagyunk benne, hogy a jövőben még okozhatunk meglepetéseket, amivel tovább növelhetjük a résztvevő csapatok számát, és ilyen formán a versenyzők, valamint a támogatók és a részvényesek számát is.”

    A 2019-es versenynaptár tervezetet beadták a FIA felé, amit elbírálnak, és utána válhat az majd hivatalossá.

    2019 FIA kamion Európa-bajnokság tervezett versenynaptár

    Misano, Olaszország – május 25-26.
    TBA – május 11-12 vagy június 8-9.
    HUNGARORING, Magyarország – június 22-23.
    Slovakia Ring, Szlovákia – július 6-7.
    Nürburgring, Németország– július 20-21.
    Most, Cseh Köztársaság – augusztus 31-szeptember 1.
    Zolder, Belgium – szeptember 14-15.
    Le Mans, Franciaország – szeptember 28-29.
    Jarama, Spanyolország – október 5-6.

    Az időpontokat még hivatalosan is el kell fogadnia a FIA Motorsport Világtanácsnak.

  • Finálé Jaramában, Kiss a dobogóért megy!

    Finálé Jaramában, Kiss a dobogóért megy!

    A 2018-as FIA kamion Európa-bajnokság véget ér a hétvégén Jaramában, ami Madrid mellett található. Garantált lesz az izgalom a hátralévő versenyen, főleg úgy, hogy Kiss Norbiért lehet igazán csak izgulni majd. A legtöbb versenykamion is itt indul a szezonban, pedig a bajnoki cím már eldőlt: az Jochen Hahné lett, aki így már ötszörös ETRC bajnoknak mondhatja magát.

    Az elmúlt hétvégén Hahn Le Mansban emlékezetes módon érte el újabb elsőségét, és egyike a sport legsikeresebb versenyzőinek. Sok idejük nem maradt azonban az ünneplésre, hiszen el kellett hamar indulni Spanyolországba, ahová szintén győzni menne.

    Hasonló célokat tűzött ki maga elé Adam Lacko is a Buggyrájával, aki bebiztosítaná a második helyét az összetettben. Aki viszont mindenkinél motiváltabb lesz, az nem más, mint Antonio Albacete, akinek van még némi esélye arra is, hogy levadássza a cseh pilótát, de a 25 pontnyi előny azért jelentős. A háromszoros bajnok spanyol pilóta kétszer is nyerni tudott hazai földön tavaly, és legalább így zárná a szezont a Truck Sport Lutz Bernau MAN-jével.

    Kiss Norbi is odaérhet még akár Lacko vagy Albacete helyére a tabellán a Tankpool24 Mercedesével. A magyar versenyzőnek 2018-ban csak egyetlen győzelme volt eddig, tavaly pedig itt is nyerni tudott. Csak hat pontra van Antoniotól, és az év végi elszámolás harmadik helyéért nagyon fogja nyomni neki Jaramában.

    Sascha Lenz és Steffi Halm is azon versenyzők közé tartozik, akiket láthatunk akár a hétvége folyamán majd a dobogón. Lenz az, aki az összes idei versenyen pontot szerzett, és akár megtréfálhatja ezen szokásával még Kisst és Albacetét is, hiszen csak 10 pontnyira van a spanyoltól. André Kursim és René Reinert is szépen fejezheti be az évet. Előbbi, az új csapatával a Don’t Touch Racinggel és nyerni tudott Franciaországban pár napja, tehát kijelenthető, hogy egyre magabiztosabban uralja a sárga IVECO-ját.

    Ryan Smith is előkeveredett, és egy második hellyel köszönt be újra Le Mansban, így vele is érdemes akár számolni a szezonzárón is. Újabb ismert visszatérő lesz Anthony Janiec is, aki szintén nyert már idén a Lion Truck versenykamionjával júliusban a Nürburgringen.

    Shane Bereton lett a kvázi újoncoknak kiírt GRAMMER TRUCK CUP bajnoka, de a brit eltökélt, és további győzelmekre hajt a kategóriájában.

  • A pálya történelme során elsőként driftel végig a legendás Nürburgringen egy 900 lóerős Mustang RTR!

    A pálya történelme során elsőként driftel végig a legendás Nürburgringen egy 900 lóerős Mustang RTR!

    A “Zöld Pokolként” ismert, legendás németországi Nürburgring Nordschleife versenypálya egyike a kötelező úticéloknak a világ autóbolondjai számára. Ez a pálya még a tapasztalt pilóták számára is kihívást jelent.

    Főleg, ha valaki azon töri a fejét, hogy mi lenne, ha végigdriftelne a teljes, 20,7 kilométeres pályán?

    És pontosan ez az, amit a driftbajnok Vaughn Gittin Jnr tett a 900 lóerős Ford Performance 5.0 Aluminator XS motorral épített Ford Mustang RTR Drift autójával. Ez volt az első alkalom, hogy valaki ezt véghezvitte.*

    Gittin Jnr számára ez teljes egészében arról szólt, hogy „érezzük jól magunkat”, nem pedig a legjobb köridőről. De még így is több alkalommal sikerült 240 km/órás sebességet elérnie, elfüstölnie három készletnyi abroncsot, és hatodik sebességfokozatban besodródni a kanyarokba.

    Ha szeretné látni ezt a hihetetlen autós mutatványt, akkor kattintson a fenti képre!

    *Tilos driftelni a Nordschleife pályán, és bár vannak pilóták, akik drifteltek már bizonyos szakaszokon – ketten verseny közben is – ez volt az első alkalom, hogy valaki végig driftelt a pálya teljes hosszán.

    Idézetek Vaughn Gittin Juniortól

    “A Nordschleife a világ egyik legnagyobb versenypálya-legendája – ha nem a legnagyobb. Mióta az eszemet tudom, mindig rajongtam Nürburgring híres „Zöld Poklának” viszontagságaiért és folklórjáért. Végül 2013-ban jutottam el oda, és akkor ígértem meg magamnak, hogy egyszer majd visszatérek és végigdriftelem az egész pályát.”

    “A Nürburgringen driftelni számomra a legvégső kihívást jelenti: olyasmit, amiről sokan azt gondolják, hogy nem lehet megcsinálni , illetve azt, hogy sem az autó, sem a pilóta nem marad egyben, ha megpróbáljuk. Valami azt súgta nekem, hogy muszáj kiderítenem, mi az igazság.”

    “Remélem, hogy amikor az emberek megnézik ezt a videót, intenzív és szórakoztató élményben lesz részük. Azt látják majd, hogy egy fazon és Ford Mustangja kilép a komfortzónájából, és megtesz valamit, ami eddig elképzelhetetlennek tűnt. Remélem, ez arra inspirálja majd a nézőket, hogy ők is kilépjenek saját komfortzónájukból, és élvezzék az élményt!”

    “Messze nem ismertem olyan jól a ‘Zöld Poklot’, mint gondoltam. Minden nagyon másképp fest ám, amikor ilyen sebességgel oldalazunk.”

    “A gyors körök többségében messze túlléptem a komfortzónám határain.”

    “Szinte lebegtem, amikor megálltam az első gumicserére. Alig kaptam levegőt, és ez olyasmi, amit soha nem éreztem, amióta kezdő pilóta voltam a Formula Drift mezőnyében.”

    „Nem látszik a videón, de több alkalommal is rendesen megijedtem.”

    “Kedvenc pillanatom a videóból az, amikor a felcsapódó kavicsok telibe találják a kamerás drónt, az nem is lehetett volna tökéletesebb.”

    “Az egyik legőrültebb pillanat a videóban az ugratás a Pflanzgarten szakaszon. Azon az egész részen hatalmas sebességgel mentem, és landoláskor azonnal oldalra kellett fordítanom az autót, hogy lelassuljon és bevehessem az éles jobbkanyart. Ott zéró lehetőségem volt hibázni. A pokolba is, az tényleg őrült dolog volt!”

    Statisztika

    A Mustang kormányozhatósági szögtartományát 65 fokra növelték

    Három készletnyi Nitto gumiabroncs kellett a 20,76 kilométeres táv teljesítéséhez

    Egy drón összetört forgatás közben

    A legnagyobb sebesség forgatás közben 241 km/óra volt

    Az 5.0 literes motor a Vortech JL Trim turbófeltöltővel 700-900 lóerő teljesítményt képes leadni a beállításoktól függően

    A Mustangban hat mikrofon volt, hogy az összes különleges hangot rögzíthessék

  • Felejthető szombati futam után a szezon utolsó versenyén szépített Keszthelyi Vivien

    Felejthető szombati futam után a szezon utolsó versenyén szépített Keszthelyi Vivien

    Németországba, a Nürburgringre látogatott az Audi Sport Seyffarth R8 LMS Cup mezőnye a hétvégén.

    A szombati, első versenyre Kris Heidorn szerezte meg az első rajthelyet, Mike Hesse és Pieniążek Przemysław előtt. Keszthelyi Vivien a hetedik helyre kvalifikált.

    A repülőrajtot követően átrendeződött a sorrend az élen. Egy kör elteltével Heidorn vezetett, őt azonban már Patrick Schneider és Fabio Citignola követte. Keszthelyi Vivien egy helyet javítva a hatodik pozícióban haladt tovább.

    A második körben Vivien Bartosz Paziewskivel csatázott, de meg tudta tartani hatodik helyét. Eközben a harmadik helyre Robin Rogalski érkezett meg Schneider mögé.

    Citignolát később Guido Heinrich megforgatta, így visszaesésével Vivien a harmadik kör végén már az ötödik volt.

    Vivien nyomában újra Paziewski volt, bár ő többször is hibázott a verseny során.

    Egy törmelék felszedésének idejére a biztonsági autó is a pályára hajtott, majd folytatóhatott a verseny. Ezt követően Heidorn továbbra is megtartotta az első helyett, mögötte azonban már Rogalski, Hesse, Paziewski, Keszthelyi volt a sorrend.

    Három perccel a verseny leintése előtt azonban Keszthelyi és Paziewski összeakadtak, utóbbi meg is forgott. Vivien a hatodik, Paziewski a 9. helyen folytatta tovább. Vivien autója az eset következtében sérülhetett is, fél perccel a vége előtt kicsúszott, de vissza tudott térni a pályára.

    A versenyt végül 6.9-es előnnyel Heidorn nyerte Rogalski és Hesse előtt.

    Paziewski végül befutott a 7. helyen, míg Keszthelyit a 10. helyen intették le.

    „A tiszta lelkiismeret fontosabb minden megszerezhető pontnál. Márpedig az enyém nem hagyott volna nyugodni, ha nem adok bele mindent. Az első versenyen a Nürburgringen egy jobb első defekttel értem célba, majd egy 30 másodperces büntetést követően a 11. helyen végeztem.” – értékelt Vivien hivatalos Facebook oldalán.

    A hétvége második, vasárnapi versenye egyben a szezon utolsó versenye is volt. Ismét Heidorné volt a pole, Rogalski és Schneider előtt, Keszthelyi pedig a 9. időt futotta az időmérőn. Heidorn autója azonban megsérült, így nem állt rajthoz a versenyen. Az első rajthelyet így Rogalsi örökölte meg, míg Vivien végül a 7. helyről indulhatott.

    Az első körben Felix van der Laden elkaszálta az egyik pályamenti reklámtáblát, melynek egy darabja ott is maradt a pálya szélén a verseny végéig.

    Mindeközben az élen teljesen átrendeződött a sorrend? Paziewski állt az élen, míg a második helyre Keszthelyi Vivien tört előre. Őt Przemysław követte, míg az élről induló Rogalski a 7. helyre csúszott vissza.

    Később Przemysław elkezdett komolyan felzárkózni Keszthelyire, ám mielőtt előzési pozícióba kerülhetett volna, megkapta a nyakába Rogalskit, aki a hetedik körben meg is előzte őt a harmadik helyért.
    Rogalski vágtatott tovább előre, aminek az lett az eredménye, hogy kiforgatta Keszthelyit, aki így a hatodik helyre esett vissza. Hamar az ötödik helyen találta azonban magát, miután Rogalskit az eset miatt boxutca áthajtásos büntetéssel sújtották.
    Az élen így a sorrend Paziewski, Przemysław és Citignola volt, míg nem Przemysław kiszélesítette az egyik kanyart, melynek eredményeként Citignola meg is előzte őt.
    5 perccel a verseny vége előtt Vivien kezdett felzárkózni a negyedik helyen autózó Jedrzej Szczesniakra, majd a 17. körben meg is előzte.
    A versenyt végül Paziewski nyerte, több, mint 9 másodperccel Citignola előtt. A dobogó harmadik fokára Przemysław állhatott fel, míg Keszthelyi Vivien a negyedik helyen zárt.
    A bajnokság hivatalos végeredménye ide kattintva lesz elérhető.

     

     

  • Mick Schumacher tökéletes hétvégét zárt a Nürburgringen

    Mick Schumacher tökéletes hétvégét zárt a Nürburgringen

    Mick Schumacher lett az első olyan pilóta az idei Forma-3-mas sorozatban, aki egy versenyhétvégén az összes futamot képes volt megnyerni. A német pilótának a nürburgringi hétvége előtt még 36 pontos hátránya volt Daniel Ticktummal szemben. Azonban a három győzelmének köszönhetően már csak 3 pontot kell ledolgoznia a hétszeres világbajnok fiának.

    Schumachernek a rajtnál védekeznie kellett orosz csapattársa, Robert Shwartzman ellen, ugyanis az orosz egy leheletnyivel jobban kapta el a rajtot német márkatársánál. Schumacher ezek után azt csinálta, amit az első két futamon is. Amíg Shwartzman szenvedett a hideg gumikon, addig a német pilótának sikerült kiautóznia egy magabiztos előnyt.

    Ezek után Schumacher folyamatosan gyorsabb tudott lenni Shwartzmannál olyannyira, hogy az orosz pilóta a verseny végén már durván 5 másodperccel volt lemaradva a bajnokesélyes német pilótától. Shwartzman három második helyet szerzett a hétvégén, szóval nem panaszkodhat.

    Az első és második versenyen Daniel Ticktum autózott a két Premás versenyző mögött, azonban a harmadik futamon Alex Palou lerajtolta a brit pilótát, így a spanyol pilóta autózhatott a harmadik helyen. A spanyol pilóta komoly nyomás alatt tartotta Shwarzmant, azonban a Hitech Bullfrog GP versenyzője nem tudott előzési pozícióba kerülni.

    Ticktum csak negyedik lett, ami azt jelenti, hogy már csak 3 ponttal előzi meg Schumachert az összetett pontversenyben hat futammal a bajnokság vége előtt.

    Marcus Armstron tisztes távolsággal követte Ticktumot az ötödik helyen, míg az első két futamon balesetező Vips megszerezte első pontjait a hétvégén egy hatodik hellyel. A Motopark észt versenyzője a nyolcadik helyről már a rajtnál megelőzte honfitársát, Ralf Aront, majd Sacha Fenestrazt előzte meg, miután Fenestraz Armstrongot próbálta megelőzni.

    Fenestraz lett a hetedik, megelőzve Ralf Aront, Enaam Ahmedet és Guan Yu Zhout. Sajnos a futam nem volt valami izgalmas, ugyanis alig láthattunk pár csatát a nürnburgringi aszfaltcsíkon.

    A következő versenyhétvégét szeptember végén rendezik majd az ausztriai Spielbergben.

    A harmadik futam végeredménye:

    POZ Versenyző Csapat Karosszéria/Motor Kör Különbség
    1 Mick Schumacher PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 25 34m25.147s
    2 Robert Shwartzman PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 25 4.985s
    3 Alex Palou Hitech Bullfrog GP Dallara/Mercedes 25 5.732s
    4 Dan Ticktum Motopark Dallara/Volkswagen 25 8.012s
    5 Marcus Armstrong PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 25 8.950s
    6 Juri Vips Motopark Dallara/Volkswagen 25 10.656s
    7 Sacha Fenestraz Carlin Dallara/Volkswagen 25 14.374s
    8 Ralf Aron PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 25 18.416s
    9 Enaam Ahmed Hitech Bullfrog GP Dallara/Mercedes 25 20.764s
    10 Guan Yu Zhou PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 25 21.326s
    11 Ferdinand Habsburg Carlin Dallara/Volkswagen 25 24.672s
    12 Jonathan Aberdein Motopark Dallara/Volkswagen 25 25.953s
    13 Jehan Daruvala Carlin Dallara/Volkswagen 25 27.682s
    14 Fabio Scherer Motopark Dallara/Volkswagen 25 31.707s
    15 Keyvan Andres Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 25 32.514s
    16 Sebastian Fernandez Motopark Dallara/Volkswagen 25 35.371s
    17 Artem Petrov Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 25 36.569s
    18 Marino Sato Motopark Dallara/Volkswagen 25 43.664s
    19 Nikita Troitskiy Carlin Dallara/Volkswagen 25 45.100s
    20 Ben Hingeley Hitech Bullfrog GP Dallara/Mercedes 25 45.661s
    21 Sophia Florsch Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 25 55.348s
    Ameya Vaidyanathan Carlin Dallara/Volkswagen 11 Kiesett

     

  • René Rast tökéletes hétvégét zárt a DTM-ben

    René Rast tökéletes hétvégét zárt a DTM-ben

    Az Audi pilótája René Rast a megszerezhető maximális pontszámot zsebelte be a DTM nürburgringi hétvégéjén.

    A szombati tökéletes napja után, ma is megnyerte az időmérőt René Rast, ugyancsak Gary Paffett előtt. A zöld lámpák kialvásánál a Mercedeses Lucas Auer rajtolt fantasztikusat, az ötödik helyről indulva a második helyen találta magát az első kanyart követően.

    Gary Paffett és Timo Glock fej-fej mellett haladtak a hatos kanyarig, ahol a BMW-s leszorította a bajnoki éllovast, amiért figyelmeztetést kapott. Glock „rosszalkodása” itt még nem ért véget, egy körrel később megforgatta az előtte haladó Auert, amiért boxutca áthajtásos büntetést kapott.

    Kettejük ütközése jól jött Paffettnek, aki ismét ott volt Rast mögött, akit pár körig támadni is tudott, de az előzés nem sikerült. A harmadik helyen ekkora a hazai pályán versenyző Mike Rockenfeller haladt. A 2013-as bajnok a nyolcadik kör elején kiszélesítette az egyes kanyart, ezt pedig Bruno Spengler és Paul Di Resta ki is használta. Ezután pedig még több helyet veszített, egészen a kilencedik helyig esett vissza pár kör alatt.

    Di Resta nem sokkal később DRS távolságba került a kanadai mögött, de a BMW-s riválisa növelte a tempót és ellépett a bajnoki címre törő Mercedesestől. Az élmezőnyből René Rast kezdte a kerékcserék sorát.

    Az élen álló után két körrel később érkezett Paffett is a boxba, akinek azonban nem sikerült a kerékcseréje, a jobb hátsó ment fel lassan. Ennek következtében csak a kilencedik helyre tudott visszatérni. Nem sokat tétovázott, elkezdte keményen nyomni. Pár körrel később megelőzte Enget és megfutotta a verseny leggyorsabb körét. Ezután Joel Erikssont is maga mögé utasította és célba vette Bruno Spenglert.

    Miután minden pilóta teljesítette a kötelező kerékcserét, René Rast vezetett, megnyugtató nyolc másodperces előnnyel Paul Di Resta előtt, akit Marco Wittmann szorongatott. Spengler autózott a negyedik helyen, mögötte szorosan az éllovas Paffettel. A brit gumijai azonban elkezdtek elfogyni, így lemaradt a BMW-től, és a futam végén még védekeznie kellett Erikssonnal szemben.

    Rast kényelmesen szerezte meg idei harmadik futamgyőzelmét, és duplázott a Nürburgringen, ezzel és a két polejával a maximális 56 pontot gyűjtötte be.

    Paul Di Resta és Marco Wittmann állhatott még fel a dobogóra. A további pontszerzők sorrendje: Spengler, Paffett, Eriksson, Farfus, Eng, Wehrlein és Frijns.

    Az összetettben Paffett továbbra is őrzi az első helyét 206 ponttal, de Di Resta csupán két egységgel van lemaradva. Rast pedig ezután a remek hétvége után feljött az összetett harmadik helyére, de az ő hátránya már 57 pont.

    A bajnokság szeptember 21.-23.-ai hétvégén folytatódik az utolsó előtti fordulóval Spielbergben.

  • Mick Schumacher a második futamot is behúzta a Nürburgringen

    Mick Schumacher a második futamot is behúzta a Nürburgringen

    Mick Schumacher folytatta dominanciáját a nürburgringi Formula-3-mas hétvégén, ugyanis a német tehetség az első futam után a második futamot is megnyerte. A hétszeres világbajnok Forma-1-es legenda fiának még arra is esélye van, hogy a hétvége összes futamát megnyerje, ugyanis a harmadik és egyben utolsó futamon is az első rajtkockából fog majd indulni.

    A második futamon a német fiatal rajtolhatott a poleból orosz csapattársa, Robert Shwartzman és a Motopark versenyzője, Daniel Ticktum elől. Schumacher jól kapta el a rajtot, Shwartzman nem tudta megtámadni őt az egyes kanyarban. Azonban a rajtnál megint baleset történt, csakúgy, mint a tegnapi versenyen, ami miatt szintén biztonsági autós fázis lépett érvénybe.

    Jüri Vips már megint benne volt az esetben, azonban az észt versenyzőnek ez alkalommal folytatni tudta a száguldást, igaz a mezőny végéről. A Hitech Bullfrog GP pilótája, Enaam Ahmed pörgette meg az észt pilótát. Ahmed elásta az autóját a sóderágyban, így számára már az első kanyarban véget ért a futam.

    Az újraindítás után Shwartzman nem tudott lépést tartani Schumacherrel, aki egy kör alatt egy másodperccel volt gyorsabb orosz csapattársánál. A Prema német versenyzője már két és fél másodperccel vezetett, amikor egy újabb baleset történt, szintén az egyes kanyarban.

    A Motopark japánja, Marino Sato „megtorpedózta” Ben Hingeley autóját, ugyanis Sato nagyon csúnyán elmérte az egyes kanyar féktávját. Sato autója megsérült, ami miatt feladni kényszerült csakúgy, mint Ben Hingeley, akinek az oldaldoboza sérült meg az ütközés miatt. A Safety Car nagy vesztese Mick Schumacher volt, aki így elvesztette a 2,5 tized másodperces előnyét Shwartzmannal szemben.

    Azonban Schumacher a második biztonsági autós fázis után megint begyújtotta a rakétákat és már az első kör után 1,3 tized másodperces előnyre tett szert. A verseny végén a német 3,2 másodperces előnnyel nyerte meg a futamot Shwartzman és a bajnokság éllovasa, Daniel Ticktum előtt.

    A Red Bull fiatal pilótája közel volt nagyon Robert Shwarzman Premájához, azonban a brit pilóta nem kockáztatott és így megint a harmadik helyen zárt.

    Schumacher ezzel a győzelmével megint 10 pontot faragott a hátrányából Ticktumhoz képest. A német pilóta már csak 16 egységgel van lemaradva Ricktumtól a pontversenyben.

    A Prema másik két versenyzője, Marcus Armstrong és Ralf Aron az egész versenyen egymás mögött autóztak a negyedik és az ötödik helyen, végül itt is értek célba.

    Alex Palounak észnél kellett lennie, ugyanis a második újraindítás után Jonathan Aberdein helyezte a spanyol pilótát komoly nyomás alá. Ezek után Sacha Fenstraz is bekapcsolódott a küzdelembe. A középmezőny versenyzői óriási csatákat vívtak egymással, amiből a Prema kínai versenyzője, Guan Yu Zhou jött ki a legjobban. A kínai pilóta két pozíciót tudott javítani az utolsó körökben, ugyanis megelőzte Fenestrazt és Sebastian Fernandezt. Fernandez ezek után elfékezte magát az ötös kanyar féktávján, a bukótérbe hajtott, majd végül feladta a versenyt.

    Aberdein megtartotta a hetedik helyét, Zhou lett a nyolcadik és az utolsó két pontszerző helyen pedig Sacha Fenestraz és Habsburg Ferdinánd zárt.

    A harmadik, és egyben utolsó futamot 15 óra 50 perckor rendezik majd a Nürburgringen.

    A második futam végeredménye:

    POZ Versenyző Csapat Karosszéria/Motor Kör Különbség
    1 Mick Schumacher PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 24 35m05.477s
    2 Robert Shwartzman PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 24 3.229s
    3 Dan Ticktum Motopark Dallara/Volkswagen 24 3.745s
    4 Marcus Armstrong PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 24 5.334s
    5 Ralf Aron PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 24 6.316s
    6 Alex Palou Hitech Bullfrog GP Dallara/Mercedes 24 9.631s
    7 Jonathan Aberdein Motopark Dallara/Volkswagen 24 10.151s
    8 Guan Yu Zhou PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 24 10.698s
    9 Sacha Fenestraz Carlin Dallara/Volkswagen 24 11.569s
    10 Ferdinand Habsburg Carlin Dallara/Volkswagen 24 12.806s
    11 Fabio Scherer Motopark Dallara/Volkswagen 24 14.605s
    12 Keyvan Andres Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 24 16.452s
    13 Artem Petrov Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 24 17.202s
    14 Jehan Daruvala Carlin Dallara/Volkswagen 24 17.811s
    15 Juri Vips Motopark Dallara/Volkswagen 24 18.952s
    16 Sophia Florsch Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 24 19.734s
    17 Nikita Troitskiy Carlin Dallara/Volkswagen 24 20.712s
    18 Ameya Vaidyanathan Carlin Dallara/Volkswagen 24 21.737s
    Sebastian Fernandez Motopark Dallara/Volkswagen 19 Kiesett
    Ben Hingeley Hitech Bullfrog GP Dallara/Mercedes 15 Kiesett
    Marino Sato Motopark Dallara/Volkswagen 14 Kiesett
    Enaam Ahmed Hitech Bullfrog GP Dallara/Mercedes 0 Kiesett

     

  • DTM: Rast nyert, Paffett átvette a vezetést a bajnokságban

    DTM: Rast nyert, Paffett átvette a vezetést a bajnokságban

    René Rast sikerével zárult a német túraautó bajnokság (DTM) első nürburgringi futama, Paul Di Resta nullázása miatt pedig Gary Paffett átvette a vezetést a pontversenyben.

    Rast a rajtot követően remekül védekezett és tartotta maga mögött Gary Paffettet, majd ezt követően szépen fokozatosan növelte az előnyét. Mögötte azonban komoly csatába bonyolódott a Meredeses Paffett és a BMW-es Bruno Spengler.

    Kettejük csatározása még tovább segített a címvédőnek, végül a 40 körös verseny 14.körében Spengler maga mögé tudta utasítani a Mercedest.

    Két körrel később érkezett kerékcserére az éllovas valamint Paffett, ám az Audis simán visszatért a riválisa elé, még ha közel egy másodpercet hoztak is rajta. Spengler pedig két körrel később állt ki a kötelező boxkiállásra, ami kifizetődött és a brit elé tudott visszajönni. Rövid ideig még tudta támadni a BMW pilótáját, aki viszont remekül védekezett és hamar ellépett üldözőjétől, és a leintésig már nem is veszélyeztette őt.

    Az első három sorrendje nem változott, igaz Spengler a végére megközelítette Rastot, de előzés már nem történt. Ez a dobogós helyezés is elég volt arra, hogy Gary Paffett átvegye a vezetést az összetettben. Előnye nyolc pont lett Paul Di Resta előtt, akit a verseny során forgatott meg Phillip Eng.

    A skót ekkor az ötödik helyen haladt, az incidens miatt visszaesett a 11.helyre, de a kiállása után már a mezőny végén találta magát. Enget találta vétkesnek a versenyirányítás, és baleset okozás miatt boxutca áthajtásos büntetést kapott.

    A BMW-s Marco Wittmann a negyedik helyen haladt sokáig, azt követően, hogy kezdetben beszorult Auer mögé, akit végül a remek stratégiai húzással sikerült átugrani. Az utolsó körökben azonban utolérte és megelőzte őt a márkatársa Timo Glock.

    Az egykori F1-es pilóta versenye majdnem kieséssel végződött a Juncadellaval való kemény csatározás miatt. A szenzációs rajtja miatt került a Mercedes spanyolja mögé, akit a 2-es és 3-as kanyarban elég keményen megelőzött. A találkozó miatt Juncadella a 15.helyig esett vissza, Glock pedig szerencsésen tovább tudott menni.

    A BMW pilótája a kiállás után a hatodik helyre tért vissza, ezután pedig megcélozta a negyedik helyet. A futam legvégén már Paffettet is komoly nyomás alá helyezte, de a Coca Cola kanyart szélesen vette, amiatt pedig elszálltak a dobogós reményei.

    A két BMW-s mögött Mike Rockenfeller végzett a hatodik pozícióban. Pascal Wehrlein egy rossz rajt után, remek versenyzéssel a hetedik helyen látta meg a kockás zászlót, Luic Duvalt megelőzve. Az első tízet Agusto Farfus és Nico Müller zárta.

    DTM, Nürburgring, 1.futam végeredménye

    POZ PILÓTA CSAPAT AUTÓ KÖR KÜLÖNBSÉG
    1 Rene Rast Rosberg Audi 40 57:14.769
    2 Bruno Spengler RBM BMW 40 +0.862
    3 Gary Paffett HWA Mercedes 40 +6.862
    4 Timo Glock RMR BMW 40 +7.277
    5 Marco Wittmann RMG BMW 40 +10.048
    6 Mike Rockenfeller Phoenix Audi 40 +23.208
    7 Pascal Wehrlein HWA Mercedes 40 +26.827
    8 Loic Duval Phoenix Audi 40 +27.401
    9 Augusto Farfus RMG BMW 40 +35.685
    10 Nico Muller Abt Audi 40 +36.243
    11 Lucas Auer HWA Mercedes 40 +40.143
    12 Joel Eriksson RBM BMW 40 +43.488
    13 Edoardo Mortara HWA Mercedes 40 +43.664
    14 Jamie Green Rosberg Audi 40 +45.384
    15 Daniel Juncadella HWA Mercedes 40 +47.909
    16 Philipp Eng RMR BMW 40 +54.210
    17 Robin Frijns Abt Audi 40 +56.215
    18 Paul Di Resta HWA Mercedes 40 +1:04.040
  • Mick Schumachernek hazai környezetben is sikerült nyernie

    Mick Schumachernek hazai környezetben is sikerült nyernie

    Mick Schumacher hazai környezetben szerezte meg a győzelmet a Formula-3 első futamán a Nürnburgringen. A német fiatal már az első kanyarban átvette a vezetést a csapattársától.

    Mick Schumacher rajtkockából várhatta a piros lámpák kialvását Premás csapattársa, Robert Shawartzman mögül. A német pilóta jobban kapta el a rajtot és már az első kanyarban meg tudta előzni Shwartzmant. Az élen haladó pilóták mögött viszont egy óriási baleset történt, ami miatt pályára gurult a biztonsági autó. Az újraindítás után Shwartzman nyomás alatt tudta tartani Schumachert, az orosz előzni nem tudott.

    Kilenc körrel a verseny vége előtt a hétszeres világbajnok fiának sikerült kiépítenie egy 1.3 tized másodperces előnyt. Néhány körrel a verseny vége előtt az orosz pilóta felzárkózott német csapattársára, azonban megint nem tudott előzni. Rááadásul Shwartzmannak inkább a tükröt kellett néznie, ugyanis az orosz pilótát pedig Daniel Ticktum üldözte.

    A bajnokság éllovasa már a rajtnál pozíciót vesztett a szintén Premás, Ralf Aronnal szemben a kettes kanyarban. Azonban a Red Bull üdvöskéje egy nagyon szép előzést mutatott be az egyes kanyarban, miután kívülről előzte vissza Aront.

    Az előzés után Ticktum felzárkózott Shwartzmanra, így Schumacher nyugodtabban autózhatott az utolsó körökben.

    Schumachert senki sem tudta elvenni a győzelmet, elsőként látta meg a kockás zászlót. Eközben Shwartmannak még az utolsó körben is védekeznie kellett a bajnokság első helyezettjével szemben. Azonban az orosz pilóta kivédte a támadásokat és másodikként ért célba Ticktum előtt.

    Schumacher ezzel a győzelmével megszerezte idei negyedik győzelmét, ráadásul az elmúlt négy hétvége valamelyik versenyét a német pilóta tudta megnyerni. A hétszeres világbajnok, Michael Schumacher fia így már a második helyen áll az összetettben és már csak 26 pont hátránya van Daniel Ticktummal szemben.

     

    Aron nagyon rosszul jött ki a Ticktummal való csatájából, ugyanis a Prema észt versenyzője lendületet vesztett és így Enaam Ahmed is meg tudta előzni őt.

    Ahmed a negyedik, Aron pedig az ötödik lett. Mögöttük az új-zélandi Premás versenyző, Marcus Armstrong végzett, aki egészen a 18. helyről tornázta fel magát a hatodik helyre. Hihetetlennek fog hangzani, de Armstrong már az első kanyar után már a hetedik helyen autózott. Az új-zélandi pilóta előtt egy tömegbaleset történt, amit Jehan Daruvala okozott. Az indiai pilóta elmérte a féktávot és nekiütközött Alex Palou autóját. Palou ezek után tehetetlenül vágódott bele annak a Jüri Vipsnek az autójába, aki a futam előtt a második helyen állt az összetettben.

    Artem Petrov a balesetnek köszönhetően a hatodik helyre lépett előre, azonban kiugrott a rajtnál és emiatt kapott egy boxutca áthajtásos büntetést. Ennek köszönhetően Armstrong és Zhou lépett előre egy pozíciót.

    A kínai versenyzőt majdnem megbüntették, ugyanis a versenybírák szerint Zhou még az újraindítás előtt megelőzte Sophia Flörsch autóját. Zhou szerencséjére Sophia Flörsch pár körrel később kiesett, így nem vizsgálták tovább az esetet.

    Jonathan Aberdein nyolcadik, míg Ben Hingeley kilencedik lett. Az utolsó pontszerző helyet Keyvan Andres szerezte meg.

    Habsburg Ferdinánd Sebastian Fernandezzel kakaskodott, amiből Habsburg jött ki rosszabbul, ugyanis defektet kapott és kiesett.

    A Forma-3 második versenyét holnap 10 óra 20 perckor rendezik majd szintén a Nürburgringen.

     

     

     

  • Mick Schumacher vezethette a demo DTM Mercit

    Mick Schumacher vezethette a demo DTM Mercit

    Ma megtehetett pár kört Mick Schumacher a Nürburgringen a Mercedes-AMG DTM demo autójával. A hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher fiának ez volt az első alkalom, hogy kipróbálhatta magát egy túraautóval.

    A bemutatkozó után így nyilatkozott Mick Schumacher:
    „Nagyon élveztem. Ez egy remek alkalom volt arra, hogy ezt is megtapasztaljam. Nagyon köszönöm mindezt Gerhard Bergernek, aki lehetővé tette ezt. Nagyon meggyőző a DTM autó ereje. Ezen időjárási körülmények között ebben meg legalább melegebb volt, mint a Formula-3-as autóban. Nagyon izgalmas volt, hogy a mélyvízbe dobtak. Pascal Wehrlein tudása pedig a háttérből kifejezetten segített. Például a féknyomással kapcsolatban adott nekem tippeket.”

    Gerhard Berger így vélekedett a bemutatóról:
    „Az ITR-es srácok találták ezt ki. Izgatott a dolog, támogattam, ahogy a Mercedes-AMG is, aztán megcsináltuk. Mick nagyon jól dolgozik a Formula-3-ban, és megszerezte az első győzelmeit is ott. Nézem a srácot, és egyre inkább mutatja a schumacheri géneket, és ahogy ma élvezte vezetni a DTM autót, az örömmel töltött el. Michael Schumacher egy legenda, ő a legjobb Forma-1-es versenyző.”