Címke: Nürburgring

  • Michelle Halder történelmet írt a győzelmével a TCR Európa-kupában!

    Michelle Halder történelmet írt a győzelmével a TCR Európa-kupában!

    Michelle Halder szenzációs győzelmet aratott Zolderben a TCR Europe versenyén, amelyre ő is csak annyit tudott mondani, hogy hihetetlen. A Honda Cívic Type-R TCR-rel versenyző hölgy Mike nevű testvérével az utolsó pillanatban érkezett meg az európai kupasorozatra, miután váltottak a német TCR-ből, és indultak már Paul Ricardon. Most problémamentes versenyeken, a német pilóta még a bajnoki összetettet vezető Dan Lloydot is megelőzve megnyerte az első versenyét. Így nyilatkozott Halder:

    „Remekül indultam, ezt követően máris megpróbáltam átvenni a vezetést az első kanyarban. Ezt követően ez már az én versenyem volt, mert nagyon gyors voltam, és nem hibáztam. Annyira boldog vagyok, hogy nyerni tudtam itt Zolderben, hiszen itt még soha nem jártam, és nőként nyerni a sorozatban hihetetlen. Tegnap Mike második volt, ma én nyertem, ez egyszerűen csodálatos.”

    Halder tavaly Zandvoortban nyert először egyáltalán pályán, a TCR Germany sorozatban, de vendégversenyzőként már 2018-ban is elhozta a maximálisan elérhető pontokat, amikor Mostban Petr Fulin mögött végzett. Utoljára a Nürburgringen szerzett pontot, amikor testvérét, Mike-ot kizárták.

  • Frijns vezette Audi ötösfogat húzta be a második nürburgringi futamot

    Frijns vezette Audi ötösfogat húzta be a második nürburgringi futamot

    Robin Frijns második győzelmét szerezte a Nürburgringen Rast és Rockenfeller előtt, míg a tegnapi győztes Müller gumiproblémák miatt csak ötödik lett.

    Müller jól jött el a pole-ból, mögötte Frijnsszel és Rasttal. Auer visszaesett a rajtnál, és elsőként jött ki kereket cserélni, az ötödik körben.

    Rockenfeller alávágott a vezető triónak, és mivel Rast cseréjénél gondok adódtak, ezért rögtön támadni is tudta a tavalyi bajnokot, de előzni végül nem tudott. Frijns egy körrel Müller után cserélt, és a csapattársa mögé jött vissza, de jóval Rast elé.

    Támadta is csapattársát, és a 17. körben át is vette a második helyet, ugyanis Jamie Green még nem állt ki kereket cserélni előttük. Frijns rögtön el is húzott Müllertől, két másodpercet vert rá egyetlen kör alatt.

    15 perccel a vége előtt Rast gyorsul fel, és közelített a vezető kettősre, és el is ment Müller mellett. Egy fél körrel később azonban hibázott, de még vissza tudott jönni svájci vetélytársa elé. Ezután Rockenfeller és Duval is elment Müller mellett. Mögé legjobb BMW pilótaként van der Linde jött fel a hatodik helyre.

    Frijns Assen után a második

    Jövö hétvégén ugyanis folytatódik a bajnokság, de a sprint vonalvezetésen.

    A verseny végeredménye:

    # Versenyző Autó Különbség
    1 ?? Robin Frijns Audi
    2 ?? René Rast Audi +4.281
    3 ?? Mike Rockenfeller Audi +10.258
    4 ?? Loic Duval Audi +12.573
    5 ?? Nico Müller Audi +13.096
    6 ?? Sheldon van der Linde BMW +13.487
    7 ?? Jamie Green Audi +16.741
    8 ?? Jonathan Aberdein BMW +17.697
    9 ?? Marco Wittmann BMW +19.620
    10 ?? Philipp Eng BMW +28.909
    11 ?? Lucas Auer BMW +29.902
    12 ?? Robert Kubica BMW-ART +31.970
    13 ?? Harrison Newey Audi-WRT +34.899
    14 ?? Timo Glock BMW +43.837
    15 ?? Ferdinand Habsburg Audi-WRT +56.394

    A bajnokság állása:

    # Pilóta Márka Pontok
    1 ?? Nico Müller Audi 205 0
    2 ?? Robin Frijns Audi 176 -29
    3 ?? René Rast Audi 159 -46
    4 ?? Loic Duval Audi 85 -120
    5 ?? Mike Rockenfeller Audi 79 -126
    6 ?? Sheldon van der Linde BMW 72 -133
    7 ?? Timo Glock BMW 68 -137
    8 ?? Marco Wittmann BMW 61 -144
    9 ?? Jamie Green Audi 53 -152
    10 ?? Lucas Auer BMW 36 -169
    11 ?? Philipp Eng BMW 31 -174
    12 ?? Jonathan Aberdein BMW 24 -181
    13 ?? Ferdinand Habsburg Audi-WRT 19 -186
    14 ?? Harrison Newey Audi-WRT 1 -204
    15 ?? Robert Kubica BMW-ART 1 -204
    16 ?? Fabio Scherer Audi-WRT 0 -205
  • Müller nem talált legyőzőre a Nürburgringen sem

    Müller nem talált legyőzőre a Nürburgringen sem

    A svájci Nico Müller domináns győzelmet aratott bajnoki riválisa, René Rast és Marco Wittmann előtt a teljes nürburgi vonalvezetésen.

    Nem történt meglepetés a rajtnál, a pole-ból induló Müllert a szokásos duó, Rast és az előző hétvégén hazai győzelmet ünneplő Frijns követte. Mögöttük Loic Duval mutatott be egy kettős előzést még az első körben, ezenkívül Glock jött fel 8. helyre a mezőny hátsó feléből indulva.

    Aberdein kezdte a kerékcseréket, rögtön az első körben, amikor kinyílt a boxutca. Duval szedett össze egy büntetést, mert átlépte a fehér vonalat, és veszélyesen engedték ki, az érkező Glockra.

    Müller a 12. körben állt ki az élről, az így vezető Rastot pedig Frijns közben meg is előzte. A regnáló bajnok két körrel később jött ki, de pozíciót vesztett a korábban kiálló Mike Rockerfeller ellen is. Amikor a holland visszaérkezett a pályára, ezt még Rast előtt tehette meg, de a bemelegedett gumikkal jövő német elment mellette.

    Rockenfeller a verseny vége felé a korai kiállása miatt lelassult előbb a két csatázó audis, de később a legjobb BMW-s, Marco Wittmann is elé került.

    Rast és Frijns között tovább folyt az adok-kapok, előbbi a Dunlop-kanyarban, utóbbi a célegyenes végén fékezte el magát, és adta át a pozíciót a másiknak. Frijns meg is pördult, így Wittmann jött fel a dobogóra.

    Müller eközben senkitől sem zavartatva nyert, és idei negyedik győzelmét aratva tovább növelte előnyét az összetettben.

    A verseny eredménye:

    # Versenyző Autó Különbség
    1 ?? Nico Müller Audi
    2 ?? René Rast Audi +15.655
    3 ?? Marco Wittmann BMW +18.141
    4 ?? Mike Rockenfeller Audi +20.842
    5 ?? Robin Frijns Audi +22.978
    6 ?? Philipp Eng BMW +23.389
    7 ?? Timo Glock BMW +28.101
    8 ?? Sheldon van der Linde BMW +31.236
    9 ?? Loic Duval Audi +38.442
    10 ?? Jonathan Aberdein BMW +46.735
    11 ?? Ferdinand Habsburg Audi-WRT +47.537
    12 ?? Lucas Auer BMW +47.905
    13 ?? Jamie Green Audi +49.168
    14 ?? Harrison Newey Audi-WRT +50.200
    15 ?? Fabio Scherer Audi-WRT +51.984
    16 ?? Robert Kubica BMW-ART +1:16.023
  • 10 F1-es pálya, ami van olyan fura, mint Bahrein „majdnem oválja” – 2. rész

    10 F1-es pálya, ami van olyan fura, mint Bahrein „majdnem oválja” – 2. rész

    Az F1-es pályák különlegességei az első részt követően folytatódnak, egy pályával, ami gyanúsan hasonlít Bahrein külső körére.

    A ’94-es sikán anomália ?? ?? ?? ??

    Ayrton Senna halálát követően sokan változtattak a pályákon, a biztonság növelése érdekében. Például Estorilban még egy hajtűkanyart adtak hozzá, és ez azóta meg is maradt.

    De az ideiglenes dolgok azok, amik igazán emlékezetesek. Barcelonában a Campsa kanyar kijáratára szerkesztettek sikánt gumifalból, míg Kanadában a hátsó egyenesben kerékvetőkkel oldották meg ugyanezt. Ennek még az Eau Rouge is áldozatul esett, abban az évben egészen 2-esig váltottak le, mielőtt felmentek volna a dombon.

    ?? Pescara, Olaszország, 1957

    Bármilyen verseny különlegesnek kell, hogy számítson, ahol az út menti benzinkutaknál lehet tankolni. Jack Brabham megcsinálta az egyetlen évben, amikor a 25.8 km-es pálya (leghosszabb az F1 történetében) világbajnoki versenyt rendezett.

    A szuezi válság magas olajárai miatt maradt el a Belga és Holland Nagydíj, így a Coppa Acerbo hagyományos helyszíne ugrott be a versenynaptárba. Ez volt az első, hogy egy ország két nagydíjat rendezzen. És ez volt talán az utolsó, igazi országúti verseny.

    ?? Dallas, Egyesült Államok, 1984

    Forróság, buckák és széteső pálya, amit viccnek tituláltak a versenyzők. Sokaknak nincs jó emléke az egyetlen itteni nagydíjról. A gyors utcai pálya még Alain Prostot is hibára kényszerítette. Egy újabb a Forma-1 „egyslágeres csodái” közül.

    ?? Reims, Franciaország, 1950-51, 1953-54, 1956, 1958–61, 1963, 1966

    Talán ez hasonlít a listából legjobban az új bahreini „körhöz”. Bár három hosszú egyenes, és három élesebb kanyar inkább egy háromszöget adott ki. Az „évszázad versenyének” helyszíne ’53-ban, amikor Hawthorn és Fangio vívott szélárnyékozós csatát.

    ?? Nordschleife, Németország, 1951–54, 1956–58, 1961–69, 1971–76

    Talán ezt kell a legkevésbé magyarázni. A világ legnehezebb pályája, amit Lauda ’76-os balesete után hagyott el a sorozat. Ezt az „országúti” pályát teljes egészében a versenyzésre építették, még a 20-as években. Az erdőben futó tragikus sorsú pálya azonban sok ikonikus F1-es pillanat helyszíne is volt.

  • Isztambul 2013 óta dolgozott a Forma-1-es visszatérésén

    Isztambul 2013 óta dolgozott a Forma-1-es visszatérésén

    Az Isztambul Parkot üzemeltető társaság elnöke szerint hét éve dolgoztak már a Forma-1-es versenynaptárba történő visszatérésen. Kedden bejelentették, hogy 2020-ban nagydíjat rendezhetnek. Az F1 versenynaptárát rendesen átdolgozták a koronavírus járvány miatt, több mint a felét az eredetileg tervezett eseményeknek törölték, de számos váratlan helyszínt pedig hozzáadtak.

    Kedden hivatalos lett, hogy az Isztambul Park is visszatér novemberben, ahogy Mugello, Portimao, Nürburgring és Imola is az új/visszatérő pályák között található. Isztambulban 2005 és 2011 között volt nagydíj, azóta nem rendeztek itt futamot. A pálya menedzselését 2013-ban átvette az Intercity csoport, azóta a nemzetközi autósport helyett a fókusz inkább a pályanapokon és más programokon volt. Vural Ak, az Intercity elnöke így nyilatkozott:

    „Megkönnyebbülten és büszkén jelentjük be, hogy visszahoztuk Törökországba a világ legnagyobb autósport rendezvényét, a Forma-1-et. 2013 óta, amikor átvettük az irányítását az Isztambul Parknak, amely egyike a legkülönlegesebb pályáknak a világon, dolgoztunk azon, hogy újra elhozzuk ide az F1-et. Örülünk, hogy ez sikerült a hazánknak. Az eltelt időszakban gondosan vigyáztunk a pályára, és izgatottan várjuk, hogy felkészíthessük azt a Forma-1 fogadására.”

    Ak hangsúlyozta, hogy a szerződés kötésekor az Intercity minden kötelezettséget magára vállalt:

    „Tekintettel a komoly kihívásokra, amelyek előtt áll a világ és Törökország, fontos volt számunkra az, hogy úgy hozhassuk vissza a Forma-1-et az országba, hogy nem támaszkodunk az államra. A projekt során azonban folyamatosan éreztük államunk szűnni nem akaró támogatását, és ezért köszönetet szeretnénk mondani mindenkinek, aki segített ebben.”

  • Mostban és 17 versenyzővel indul a 2020-as kamion Európa-bajnokság!

    Mostban és 17 versenyzővel indul a 2020-as kamion Európa-bajnokság!

    Hónapokig készülődött a szezon rajtjára a kamion Európa-bajnokság 2020-ban, és végre a jövő héten Autodrom Mostban düböröghetnek a kamionok is. Az ETRA szorosan együttműködött a FIA-val, és a helyi szervezőkkel, így egy olyan koncepciót dolgoztak ki, amelyet a Forma-1 és más bajnokságok is alkalmaznak. Különös tekintettel vannak a szigorú higiéniai szabályok betartatására vonatkozóan, valamint a csapatok és a személyzet egészségügyi ellenőrzése.

    A FIA ETRC-ben a tervek szerint 16 teljes szezonos induló lesz idén, de a rajtrács kiegészül majd olykor számos versenyenkénti nevezővel is.

    A lista élén a regnáló bajnok áll, aki egyben a kamion Európa-bajnokság valaha volt legsikeresebb pilótája is, Jochen Hahn. A hatszoros bajnok 2019-ben is dominált, 13 győzelmet szerzett a Team Hahn IVECO-jával. Terve az, hogy megvédje ezt, és hetedszer is bajnok lehessen, a vadi új IVECO S-WAY versenykamionjával. Apja mellett a cseh pályán üdvözölhetjük Lukas Hahnt is, aki versenyről versenyre nevez idén. Ő tavaly mutatkozott be a Nürburgringen, és fel is sikerült kapaszkodnia a dobogóra is.

    Hahnon kívül lesznek azonban még Európa-bajnokok a mezőnyben, így Antonio Albacete az új T Sport Bernau csapattal. Adam Lacko – a jól megszokott Buggyrájával. Végül, de nem utolsó sorban Kiss Norbert, a szinte teljesen újonc Révész Truck Race Team színeiben, akik bizony mind nagyon éhesek a győzelemre.

    Nem kérdés, hogy jelenleg az egyik legsikeresebb autóversenyzőnő a FIA bajnokságokban a Team Schwabentruck pilótája, Steffi Halm. Őt a a nagy rajongótábora is hajszolná előrébb, hogy jobban végezzen, mint 2019-ben, amikor az összetettben negyedik lett végül.

    Rendszeres pontszerző Sascha Lenz is, aki növelné a dobogós helyezéseinek a számát az ötödik teljes szezonjában a bajnokságban. René Reinert is a tavalyi sikereire építene, hiszen ő is a Hahnék által épített IVECO-ra váltott, és három győzelmet is szerzett, valamint ötödik lett a bajnokságban.

    A Don’t Touch Racing versenyzője, André Kursim folyamatosan fejlődik, szezonról-szezonra. 2019-ben két győzelmet szerzett, de nyilván többet szeretne idén. A brit Jamie Anderson is győzni akar, miután tavaly a GRAMMER Kupában második lett, pedig 12 kategóriagyőzelem volt ott a neve mellett.

    A francia Anthony Janiec is hosszú idő után tér vissza teljes szezonos versenyzőként a FIA ETRC világába, természetesen a Lion Truck Racing versenyzőjeként. Luis Recuenco is jól érezte magát tavaly a GRAMMER Kupában, hiszen második teljes szezonjában négy kategóriagyőzelmet szerzett, és az utolsó előtti fordulóig versenyben volt a címért is. Ő újra a zöld-fehér MAN-nel tér vissza.

    Steffen Faas is újfent a mezőny egész éves nevezője lesz, egy teljesen új építésű SCANIA versenykamionnal, amelyet a Tankpool24 támogat, névadóként is.

    Tavaly a Nürburgringen még csak bemutatkozott a német Clemens Hecker, de 2020-ban ő is már az első teljes szezonját kezdi meg.

    Két fiatalja is lesz idén az ETRC-nek: 16 évével a valaha volt legfiatalabb versenyzője lesz a szériának Aliyyah Koloc, és az ő csapattársa lesz a 19 éves francia Téo Calvet is, és mindketten Buggyrával versenyeznek majd. Koloc a pályaautózás mellett kipróbálta a csapat Dakar kamionját is, szinte mindent vezetett már, ami a csehek csapatában elérhető. Mostban pedig rendre szokott tesztelni a versenykamionjaikkal.

    A cseh fiatal lány azzal is felhívta magára a nemzetközi szaksajtó figyelmét, hogy júniusban két sebességi rekordot is megdöntött. 500 méteren ma álló és repülő rajttal ő a leggyorsabb egy versenykamionnal.

    Téo Calvet sem ismeretlen az ETRC családban, hiszen már 2018-ban és 2019-ben is próbálkozott a Lion Truck Racinggel a Nürburgringen. Mindkét alkalommal a korábbi kamionversenyző és promóter, Fabien Calvet fia a dobogóra ért.

    Rolf Werner, az ETRA operatív igazgatója érthetően elégedett:

    „Köszönettel tartozunk a csapatoknak és a versenyzőknek az elhivatottságuk és a profi hozzáállásuk miatt. Jó látni ennyi eltökélt csapatot idén a bajnokságunk iránt. A mezőny kifejezetten versenyképesnek tűnik és izgalmas harcokat ígér. Nagyon várjuk már, hogy újra versenyezhessünk.”

     

    2020 FIA kamion Európa-bajnokság – TELJES SZEZONOS NEVEZŐK

    Rajtszám Csapat Gyártó Versenyző Nemzetiség
    1 Team Hahn Racing IVECO Jochen Hahn német
    2 T Sport Bernau MAN Antonio Albacete spanyol
    11 Don’t Touch Racing IVECO Andre Kursim német
    20 Buggyra Racing FREIGHTLINER Téo Calvet francia
    23 Anderson Racing MAN Jamie Anderson brit
    24 Tankpool24 Racing SCANIA Steffen Faas német
    25 Heinrich Clemens Hecker MAN Clemens Hecker német
    29 Buggyra Racing FREIGHTLINER Aliyyah Koloc cseh
    30 SL Trucksport 30 MAN Sascha Lenz német
    40 Révész TRT MAN Kiss Norbert magyar
    44 Team Schwabentruck IVECO Stephanie Halm német
    55 Buggyra Racing FREIGHTLINER Adam Lacko cseh
    64 Luis Recuenco MAN Luis Recuenco spanyol
    66 Lion Truck Racing MAN Anthony Janiec francia
    77 Reinert Racing IVECO René Reinert német

     

    Csapatbajnokság lista

    Rajtszámok Csapat Gyártmány Versenyzők
    1 / 44 DIE BULLEN VON IVECO IVECO Jochen Hahn / Stephanie Halm
    20 / 55 BUGGYRA Racing 1969 FREIGHTLINER Teo Calvet / Adam Lacko
    23 / 30 LÖWEN POWER MAN Jamie Anderson / Sascha Lenz

     

    2020 FIA ETRC MOST, egy versenyes nevező

    Rajtszám Csapat Gyártmány Versenyző Nemzetiség
    22   Team Hahn Racing IVECO Lukas Hahn német
  • Carey megerősítette, már forgatják a Drive to Survive harmadik szezonját

    Carey megerősítette, már forgatják a Drive to Survive harmadik szezonját

    A koronavírus és a késleltetett szezon ellenére a Drive to Survive című sorozat forgatása ugyanúgy folyamatban van, mint az eddigi években.

    Az első évad 2019-ben jelent meg, több versenyző szezonját és az pályán történő eseményeket követve. A szurkolók örömmel fogadták a dokumentum sorozatot, főleg az Egyesült Államokban nőtt az F1 népszerűsége ezáltal.

    Idén februárban jött ki a második felvonás, az idei szezont elővezetve, amit a koronavírus csaknem négy hónappal elhalasztott. Ezután kétséges volt, folytatódik-e a forgatás.

    A szezonnyitó Osztrák Nagydíj hétvégéjén azonban a Drive to Survive stábja már a Red Bull és a McLaren körül legyeskedett, a harmadik szezont előkészítve. A 70. Évfordulós Nagydíj vasárnapján Chase Carey is elismerte, a szurkolóknak idén sem kell nélkülözniük a sorozatot.

    „Az első két szezon sikerét követően már a harmadikat forgatjuk.” – ismerte el.

    A „nagyfőnök” azonban azt is elárulta, idén újítással is készülnek majd a platformokat illetően. Bejelentették, hogy az Eifel Nagydíjat bizonyos európai országokban majd az F1 YouTube-csatornáján is követni lehet majd.

    „Partnerségre léptünk a YouTube-bal is, így ott élőben közvetítjük majd az eseményeket a Nürburgringről. Ez lesz az első alkalom, hogy ott lehet majd élőben végig követni egy versenyhétvégét.”

    „Most a legfontosabb számomra az F1 TV Pro szolgáltatás javítása. A minőség már megvan, de volt egy glitch az első futamon, amit azóta kijavítottunk. Azóta nem jött elő, és folyamatosan dolgozunk azon, hogy javítsunk ezen a terméken, és minél több emberhez juttathassunk el azt.”

  • Michelisz Norbi ezen a hétvégén már versenyezni fog!

    Michelisz Norbi ezen a hétvégén már versenyezni fog!

    A regnáló WTCR bajnok, Michelisz Norbert ezen a hétvégén már versenyezni fog! Kipróbálja magát ugyanis a német TCR-ben, méghozzá a Nürburgringen.

    „Mindig nagy kihívás egy új bajnokságban szerepelni” – mondta Michelisz.

    „Ez most még inkább igaz, sosem mentem a rövid vonalvezetésű Nürburgringen (csak a nagy Nordschleifén – a szerk.). De mint versenyző, mindig várom az új kihívásokat és nagyon boldog vagyok a lehetőségtől, hogy részese lehetek az ADAC TCR Germany-nek a hétvégén.”

    Michelisz egy Hyundai i30 N TCR-t vezet majd, melyet a Team Engstler készítt fel a 2020-as WTCR szezonra, mely a Salzburgringen indul majd, szeptember 12-13-án.

    „A TCR Germany az egyik legjobb nemzeti TCR bajnokság és az utóbbi években láthattuk, hogy a versenyzők, akik az élen vannak itt, azok sikeresek tudnak lenni már, nemzetközi TCR bajnokságokban is” – mondta a magyar versenyző.

  • A Mercedes GT3-as autóját tesztelte a világbajnok német labdarúgó

    A Mercedes GT3-as autóját tesztelte a világbajnok német labdarúgó

    Meglepő arc tűnt fel múlt héten a Nürburgringen egy GT3-as Mercedes volánja mögött, nevezetesen a 2014-ben világbajnoki címet ünneplő német Lukas Podolski.

    A németek egyik legnépszerűbb futballistája Lukas Podolski pénteken versenyzői overállra cserélte a focimezét, és az Eifel-hegység lábán található pályán hajtotta meg a Mercedes GT3-as autóját a GetSpeed csapat jóvoltából.

    Hogyan jött képbe a csapatnál a 130-szoros válogatott labdarúgó, arra a csapatfőnök adott választ.

    „Mindketten Lengyelországból származunk, és némileg ismerjük is egymást. A legtöbb focista eléggé ambíciózus, akár csak Poldi is, ki még sosem vezetett semmilyen autóval sem egy versenypályán.” – magyarázta Adam Osieka.

    „Péntek délelőtt biztosítottunk számára tesztlehetőséget, hogy üres pályán a legjobb időjárási körülmények között vezethessen. Először egy utcai Porsche 911-gyel mentünk pár kört vele a pályán, hogy megtanulja azt, majd jöhetett az 500 lóerős versenyautó.” – tette hozzá.

    „Nagyszerűen teljesített, az autó egy karcolás nélkül tért vissza a bokszba, ami a legfontosabb az ő számára. Nagyon élvezte” – zárta.

    A 35 éves Podolski jelenleg a török Antalyaspor játékosa, de a legfényesebb korszakát a Bayern Münchenben töltötte, ahol német bajnok lett, ám legnagyobb sikere 2014-re tehető, amikor tagja volt a Brazíliában világbajnoki címet szerző Nationalelf-nek. Hogy Podolski számára ez csak egy egyszeri körözés volt a saját szórakoztatására, vagy komolyabb autóversenyzői karrierje is törekszik, az mind a jövő zenéje.

    Néhány kép a tesztnapról. (A poszt lapozható)

    https://www.instagram.com/p/CDUB88yI-la/

  • Kimi végleg ki akar szállni a Forma-1-ből 2020 végén!

    Kimi végleg ki akar szállni a Forma-1-ből 2020 végén!

    Kimi Räikkönen felkészült arra, hogy végleg kiszálljon az F1-ből 2020 végén, tudta meg az InsideRacing. A finn pilóta jelenlegi szerződése véget ér az Alfa Romeóval idén, és úgy tudni, hogy a hétvégén értesíti a döntéséről a svájci csapatot is. Amennyiben így lesz, akkor Kimi 2001 óta 18 évnyi jelenlét után int búcsút.

    Räikkönen gyengén kezdte az évet, és az Alfa Romeo leginkább a mezőny végén harcol a Haas és a Williams autóival. Magyarországon a 40 éves pilóta lett a legutolsó az időmérőn, ami először fordult elő a karrierje versenyzői folyamán. Ráadásul három verseny után pontja sincs.

    Még mielőtt szögre akasztja a sisakot, elérhet egy újabb F1-es mérföldkövet. Rubens Barrichellonál is több futam teljesítése után ő lesz a királykategória valaha volt legtapasztaltabb pilótája. A brazil 322 futamos indulását októberben a Nürburgringen, az Eifel Nagydíjon érheti be, és akár 329 nagydíjjal fejezheti be a karrierjét, amennyiben idén 18 futam lesz a száguldó cirkuszban.

    Ez a hír táptalaja lehet azon pletykának is, mely szerint Sergio Perez visszatér az egykoron Sauber néven ismert csapatához, így a Racing Point 2021-re a helyére valóban leigazolhatja Sebastian Vettelt.