Címke: Nürburgring

  • Albon, Ocon és Russell is remeghet a versenyülése miatt?

    Albon, Ocon és Russell is remeghet a versenyülése miatt?

    Újra beindult a 2021-es pilótakeringő, melynek egyik főszereplője Alexander Albon, aki idén nagyon szenved. Dr. Helmut Marko is elismerte, hogy náluk ezért akár szóra jöhet Nico Hülkenberg vagy Sergio Pérez szerződtetése is a jövő évre. A Servus TV-n ennyit mondott az energiaitalosok tanácsadója erről:

    „Minden lehetőségre nyitottak vagyunk. Eddig mindig a junior programunkból választottunk pilótát, most azonban nincs senki. Így most azt kell tennünk, mint a többi csapat, tehát keresnünk kell egy már bevált versenyzőt.”

    A legfrissebb pletykák szerint Marko azért nem tenné ki a Forma-1-ből Albont, hanem visszaküldené az AlphaTauriba az újonc Yuki Tsunoda mellé. Még Max Verstappen is kritizálta a csapattársát a nürburgringi verseny után, pláne azért, amiért Albon a rádión „túl keménynek” minősítette azt, amikor Gasly elment mellette. A holland így fogalmazott a racingnews365.nl-nek:

    „Erre számíthatott volna. Alex elfoglalta a helyét a csapatunknál, így persze, hogy Gasly meg akarja nehezíteni az életét.”

    Hülkenberg is szóra jött a Red Bull másodszámú csapatánál, amire ő ennyit reagált:

    „Ki tudja? Majd az idő eldönti, de azt hiszem, erre kell még várni egy kicsit.”

    Mindeközben Pierre Gaslyról az a szenzációs hír indult útnak, hogy átigazolhat akár meglepő módon a Renault alakulatához, honfitársa, Esteban Ocon helyére. És nem csak ez lenne szenzáció, a 2021-es pilótapiacon.

    Sergio Pérez kiszállhatott a Haas utáni hajszolásból, így a tapasztalt mexikói és támogatói a Williamsnél köthetnek ki. George Russell helyére érkezhetne, hiszen Nicholas Latifi helyét rendesen szponzorálja édesapja, Michael. Latifi Sofina nevű cége pedig elég látványosan megtalálható a hátsószárnyon.

    Végül, de nem utolsósorban Pérez és Kevin Magnussen is versenyben vannak a Meyer Shank Racing indycaros versenyüléséért. A Forma-1-et is birtokló Liberty Media épp mostanában vásárolta be magát a csapatba. A társtulajdonos Mike Shank erről ennyit árult el:

    „A Liberty Media befektetésével tovább építhetjük és fejleszthetjük a programjainkat.”

  • Grosjean pontjai nem lesznek hatással a Haas 2021-es döntésére

    Grosjean pontjai nem lesznek hatással a Haas 2021-es döntésére

    Günther Steiner csapatfőnök szerint egy egyszeri jó teljesítmény nem befolyásolja a Haas döntését a 2021-es pilótakérdésükről. A Nürburgringen kezdett világossá válni az, hogy az amerikai csapat kiteheti a szezon végén Kevin Magnussent és Romain Grosjeant is. Olyan nevek kerülnek összefüggésbe a versenyüléseikkel, mint Nikita Mazepin, Callum Ilott, Sergio Perez és még sokan mások.

    A német pályán azonban Grosjean volt az, aki a kilencedik helyezésével véget vetett a Hass jó ideje tartó ponttalanságának. Steiner azonban elárulta az Ekstra Bladetnek, hogy ez az eredmény nem lesz befolyással a Haas döntésére a pilótáikkal kapcsolatban:

    „Nem lehetünk érzelmesek, és nem lehet az, hogy versenyről versenyre elemzünk, majd döntünk. A döntésünk hosszú távra szól majd, nem akarok abba a hibába esni, hogy nem elemezzük ki teljesen, hogy miképp teljesíthetne legjobban a csapat, az elérhető lehető legjobb pilótákkal a következő 2-3 évben.”

    Amikor rákérdeztek nála, hogy mégis van-e esélye annak, hogy már a Portugál futam előtt jövő héten bejelentést tehetnek, erre így felelt:

    „Ha engem kérdeztek, erre ne fogadjatok. Mondhatnám úgy is, hogy ennek nagyon minimális az esélye.”

  • Vettel a megforgásával még saját magát is meglepte

    Vettel a megforgásával még saját magát is meglepte

    Sebastian Vettel nem tudja pontosan megmondani azt, hogy miért forgott meg Antonio Giovinazzi mögött az Eifel Nagydíjon.

    A német pilóta a 11. körben, elvesztett az autója felett az irányítást, mikor próbálta megelőzni az olasz pilótát. A kísérlet vége megforgással zárult, majd ennek köszönhetően egy kiállást is be kellett iktatni a négyszeres világbajnoknak.

    A futam után a Sky Sports az ominózus esetről kérdezte Vettelt, ám a 33 éves pilóta sem értette pontosan miért történt meg vele mindez:

    ,,Nagyon meglepődtem, nem tudom pontosan, hogy mi történt. Próbáltam elé kerülni, és talán túl nagy kockázatot vállaltam. Amikor közvetlen mögé értem, a turbulencia miatt elvesztettem az irányítást az autó felett. Szerencsés voltam amiatt, hogy folytatni tudtam, viszont az abroncsokat leradíroztam. Ezután forgalomba kerültem, így nehéz volt előrehaladni. A legfőbb nehézséget az okozta, hogy nem tudtunk túljutni a többieken. Ugyanakkor szerintem jobb a sebességünk annál, amilyen helyen végeztünk. Nem volt egy kellemes verseny, a pontok viszont nagyon fontosak. Alig várom már viszont a következő futamokat, ugyanis még nem vezettem Portimaoban és Imolában.” – nyilatkozta Vettel.

  • A Red Bull máris találkozott a Renault új vezérigazgatójával

    A Red Bull máris találkozott a Renault új vezérigazgatójával

    A Red Bull keresi már az őket elhagyó Honda utódját 2022-re, a csapat elöljárói pedig találkoztak a Renault illetékeseivel vasárnap reggel a Nürburgringen. Christian Horner és Dr. Helmut Marko a közelmúltban megromlott viszonyuk ellenére egy asztalhoz ültek Cyril Abiteboullal. A Red Bull motorhomejában tartott értekezlet után pedig Horner készített egy képet Markóról, ahogy a Renault új vezérével, Luca de Meoval pózol. Amikor erről megkérdezték az energiaitalosok csapatfőnökét, így felelt:

    „Mivel jelenleg nincs motorunk 2022-re, azt hiszem ezért tiszta sor, hogy meg kell vizsgálnunk minden lehetőséget.”

    A Renault oldaláról Abiteboul azonban óvatosabban fogalmaz:

    „Azt mondanám, hogy ez egy semleges találkozó volt. Fontos volt nekik, hogy megismerjék egymást, mivel nemrég Luca de Meo lett a csoport irányítója. Most ő többekkel is egyeztet a paddockban.”

  • Norris attól fél, hogy ki kell majd cserélni az erőforrását

    Norris attól fél, hogy ki kell majd cserélni az erőforrását

    Lando Norris tart attól, hogy büntetést fog kapni egy esetleges motorcsere miatt.

    A McLaren versenyzője a negyedik helyen haladt, mikor hirtelen erővesztést érzett a motorjában. A csapat körökön keresztül utasította a britet a megfelelő beállítások megtételére, ám a helyzet nem javult. Norris visszacsúszott a csapattárs mögé, majd végül az erőforrása feladta a küzdelmet.

    Idén már felhasználta a wokingi csapat a három motorját a brit konstrukciójában, így ha új Renault erőforrást kell betenniük az autóba, akkor büntetés vár majd rájuk.

    ,,Ez aggodalomra ad okot, nyilvánvalóan nem ideális a helyzet. Még nem vagyok abban biztos, hogy milyen károk keletkeztek, különösen az utolsó résznél, mikor minden teljesen leállt. Egyelőre várnunk kell, majd megvizsgáljuk a dolgot és ki találjuk mi lesz. Mindenesetre ez nem hoz minket jó helyzetbe, különösen akkor, ha ki kell cserélni az erőforrást, ugyanis a harmadikat használom. Így tehát Németország nem bánt velem valami jól ezen a hétvégén.”

    Norris a problémák fellépését követően úgy gondolta, sikerülhet még a pontszerző helyeken maradnia, ám a motorja más véleményen volt:

    ,,Ez nem a mi napunk volt. A futam első negyede igazán jól sikerült – jó volt az első köröm, jó tempót tudtam menni, majd egyszer csak minden rosszra fordult. Folytattuk tovább a harcot, a 20. vagy a 25. kör környékén akadt problémánk, de találtunk arra módot, hogy menedzseljük azt, viszont ez nagyon nehéz volt. Gombokat kellett megnyomnom és különböző dolgokat kellett csinálnom minden körben az egyenesekben. Így ez elég trükkös volt, és sok figyelmet vett el, viszont akkor még a pontszerzés környékén mozogtunk, és volt abban potenciál, hogy az első 10-ben maradjunk. Aztán minden elment, és onnantól már nem volt tovább.” -tette hozzá a 20 éves versenyző.

    A kiállását követően a brit pilóta csinált egy ‘Fernando Alonsót’ azzal, hogy leült a pályabírók műanyagszékére, és egy ideig onnan figyelte tovább az eseményeket. Arra a kérdésre, hogy mi járt a fejében akkor, mikor ott ült, így válaszolt:

    ,,Rengeteg kemény munka volt benne, a csapat részéről és a saját részemről is, és ez ilyen könnyen oda lett. Ha nem adta volna meg magát teljesen, akkor megmenthettük volna a dolgot. Csak néztem szegény autómat, ahogy a tűzoltókészülékekkel lefújják. A végén teljesen fehér lett. Arra gondoltam, hogy lassan, olyan, mintha karácsony lenne.”

  • Nürburgring nem tudta eladni a limitált számú jegyeket

    Nürburgring nem tudta eladni a limitált számú jegyeket

    A vasárnapi futam szervezői közölték, hogy nem volt kihasználva a Nürburgring, és nem adták el az összes limitált számú jegyet a rendezvényre. A koronavírus járvány miatt a német hatóságok 20.000 főre limitálták a helyszínre kilátogató közönség létszámát.

    A DPA hírügynökség állítása szerint csak 13.500-an voltak az ismert pálya mellett, ráadásul hideg volt, eső, és még köd is, ami megakadályozta azt, hogy pénteken a mentőhelikopter felszállhasson adott esetben. Szerintük a 20.000-ből csak 15.000 jegy kelt el, tehát nagyjából 3000-en nem jöhettek ki, a COVID-19 terjedése miatti korlátozások miatt. 1500-an ezek közül végül mégis csak jöhettek, amennyiben például fel tudtak mutatni érvényes és negatív koronavírus tesztet, árulta el a pálya vezetője, Mirco Markfort:

    „Elégedettek vagyunk, hoszen a körülmények ellenére rendben lezajlott ez a hétvége, amely a Nürburgringnek komoly siker.”

  • Horner rájött arra, miért volt jobb helyzetben Hamilton az újraindításnál

    Horner rájött arra, miért volt jobb helyzetben Hamilton az újraindításnál

    Christian Horner úgy véli, rájött arra, hogy miért is volt olyan jó Lewis Hamilton rajtja az újraindítás után.

    A Mercedes a Nürburgringen sem talált legyőzőre, ugyanis a brit versenyző diadalmaskodott a futamon. Valtteri Bottas motorproblémája után, árnyékként követte a hatszoros világbajnokot Max Verstappen, ám annak esélye, hogy önerőből a dobogó legfelső fokára álljon, elég csekély volt.

    Lando Norris kiállását követően viszont a Safety Car is tiszteletét tette a versenyen, így a holland előtt felcsillant a remény. Ugyanakkor míg a lekörözött versenyzők (az első hatot kivéve) megelőzhették a biztonsági autót, és mehettek egy viszonylag erősebb tempót, addig a többiek próbáltak az abroncsaikba „életet lehelni.” Hamilton rajtja nagyon jól sikerült, a 23 éves pilóta viszont küszködött és inkább a mögötte jövő Daniel Ricciardótól védte a pozícióját.

    A Red Bull csapatfőnöke azonban rájött arra, hogy miért volt egyszerűbb a hatszoros világbajnok helyzete:

    ,,Mivel a Safety Car sokáig volt kint, az abroncsok hőmérséklete nagyon lecsökkent. Lewis (Hamilton) viszont a DAS-rendszer segítségével egy kicsivel jobban tudta őket kezelni, mint a többiek.” -olvasható Horner észrevétele az istálló futam utáni sajtóközleményében.

  • Kvyat dühös Albonra: Ezt tőle nem várná az ember

    Kvyat dühös Albonra: Ezt tőle nem várná az ember

    Daniil Kvyat a pontokért küzdött az Eifel Nagydíjon, és egészen addig jó esélye is volt azok megszerzésére, míg Albon rá nem húzta Red Bullját. A thai mindezt egy sikeres előzés után tette meg, és később öt másodperces büntetést is kapott ezért.

    „Tényleg nem értettem a manőverét” – nyilatkozta az orosz a verseny után korábbi csapattársáról. „Mit csinált? Nem volt tőle túl profi, rosszul mérte fel a helyzetet. Ezt nem várnám egy olyan pilótától, aki már ilyen régóta versenyez.”

    „De vége volt már onnantól a versenyemnek” – tette hozzá az AlphaTauri versenyzője. „Egy egész kört kellett megtennem nagyon lassan, szárny nélkül. Mivel bement a padlólemezem alá is, azt is roncsolta, sőt a fékhűtésnek is ártott. Onnantól már csak szenvedés volt a verseny, mert nagyon alacsony volt a leszorítóerő. Már csak az esőben, vagy valami furcsa történésben bízhattam.”

  • Verstappen megpróbálta elkapni Hamiltont: „Túl gyors volt”

    Verstappen megpróbálta elkapni Hamiltont: „Túl gyors volt”

    Max Verstappen a második helyen ért célba az Eifel Nagydíjon. A Red Bull Racing pilótája nem tudta megverni Lewis Hamiltont, azonban látványosan közelebb került, mint az előző futamokon. A 23 éves holland pilótának a biztonsági autó egy új esélyt adhatott volna, de nem tudott élni vele.

    „Összességében ez egy jó verseny volt.” – mondta Verstappen David Coulthardnak közvetlenül a futam után. A korábbi Forma-1-es pilótával folytatott beszélgetés során, a holland elmondta, megpróbálta tartani a lépést a brit pilótával, de nem tudott elég gyors lenni:

    „Egy kicsivel gyorsabbak voltak, de az utolsó körben azért rámentem a leggyorsabb körre, hátha sikerül. Sikerült, így a leggyorsabb körrel sikerült plusz egy pontot szereznem, aminek nagyon örülök.” – mondta Verstappen

    A holland egyébként nem feltétlenül volt boldog a biztonsági autós időszak alatt, hiszen a lassú tempó és a hideg időjárás miatt az abroncsok hőmérséklete nagyon visszaesett:
    „Nem értem, hogy mégis mért volt a biztonsági autó ilyen sokáig a pályán. Nagyon veszélyes volt, mivel a gumik teljesen lehűltek.” – mondta.

    Azzal, hogy Valtteri Bottas kiesett, Verstappen csökkentette a távolságot az összetettbéli második helyhez képest:
    „Második helyen értünk be, ami a maximum volt a mai napon, és ez a legfontosabb dolog.” – zárta a holland.

  • Marko elárulta: Hülkenberg majdnem a Red Bullba ült be

    Marko elárulta: Hülkenberg majdnem a Red Bullba ült be

    Helmut Marko vasárnap este elmondta, a Red Bull már pénteken kapcsolatba lépett Nico Hülkenberggel.

    A német versenyző, jött, látott és pontokat szerzett. Délelőtt még egy barátjával kávézgatott Kölnben, majd délután már Lance Stroll autójában körözgetett az időmérőn. A 33 éves versenyző szolgálatait ismét igénybe kellett vennie a Racing Pointnak, ugyanakkor Hülkenberg „visszatérésének” esélye már egy nappal előbb ott lógott a levegőben.

    A Bikák tanácsadója az AvD Motorsport Magazinban elmondta, ők már pénteken felhívták Hülkenberget, ugyanis Alex Albon bizonytalan koronavírus-tesztet produkált.

    ,,Egy felől kapcsolatban álltunk már Nicoval (Hülkenberg) egy kommentátori poszt miatt a Servus TV-n, ugyanis 2021-től ott közvetítik majd a Forma-1-et. Másrészről pedig fel kellett őt hívnom pénteken, ugyanis Alex Albon teszteredménye nem volt egyértelmű, így majdnem helyettesíteni kellett őt.” – árulta el Marko.

    A brit-thai pilóta későbbi Covid-19 tesztje negatív lett, így végül nem volt akadálya annak, hogy versenyezzen az Eifel Nagydíjon.

    Az osztrák tanácsadó tovább azt is hozzátette, hogy az Alfa Romeonál sem volt olyan egyértelmű az, hogy ki ülhet autóba a hétvégén.

    ,,Giovinazzi is bizonytalan koronavírus-tesztet produkált, csakúgy, mint Albon. Ki tudja, talán Mick (Shumacher) közel volt ahhoz, hogy élete első Forma-1-es versenyét teljesítse.” -tette hozzá Marko.