Címke: Nordschleife

  • 2021-re a WTCR nyolc fordulóval tervez, visszatérnének Ázsiába

    2021-re a WTCR nyolc fordulóval tervez, visszatérnének Ázsiába

    A WTCR szervezői bemutatták a 2021-es versenynaptár tervezetüket, amelyből kiderül, hogy a szezonzáró Ázsiában lenne. A COVID-19 járvány miatt a 2020-as évaduk kizárólag Európára koncentrálódott, de a széria az új szezonra már egy sokkal ismerősebb versenynaptárral készül. Május közepén és Magyarországon kezdődne a javarészt továbbra is európai szezon. Magyaroknak jó hír, hogy máris rá egy hétre lenne a szlovák forduló, majd jönne Németország, Portugália és Spanyolország, még a nyári szünetük előtt.

    A globális utazási korlátozásoktól függően térnének vissza Ázsiába októberben, az utolsó három versenyhétvégére. Ez a turné Dél-Koreában kezdődne, majd jönne egy forduló valahol Kínában, egyelőre ismeretlen helyszínen. A szezonzáró Makaó ismerős utcáin lenne késő novemberben. A nyolc versenyhétvége 16 futamot adna ki, mivel két versenyesek lennének ezek a rendezvények. A széria promótere, François Ribeiro így nyilatkozott:

    „A Eurosport Events és az FIA együtt remek munkát végeztek ezen kiszámíthatatlan időszakban, hogy legyen 2020-as WTCR szezon, támogatták a csapatokat és biztosították a széria folytonosságát. 2021 mégis majd újabb kihívást jelent majd, ahol továbbra is a költséghatékonyság lesz az első, amikor döntést hozunk, hogy mindenki maradjon a hajónkon. A WTCR továbbra is remek versenykörnyezetet biztosít, globális promócióra alkalmas elfogadható áron a csapatainknak.”

    Előzetes 2021-es WTCR versenynaptár
    május 14-16 – Hungaroring – Magyarország
    május 22-24 – Slovakia Ring – Szlovákia
    június 3-5 – Nürburgring Nordschleife – Németország
    június 25-27 – Vila Real – Portugália
    július 9-11 – Motorland Aragon – Spanyolország
    október 8-10 – Inje Speedium – Dél-Korea
    november 5-7 – TBC – Kína
    november 19-21 – Circuito de Guia – Makaó

  • Nordschleife és a DTM? Berger szerint ez is egy lehetőség!

    Nordschleife és a DTM? Berger szerint ez is egy lehetőség!

    Gerhard Berger azt nyilatkozta, lehet, hogy a DTM versenyez majd a Nürburgring Nordschleife változatán, de nem a közeljövőben.

    A 20.8 km-es pályán csak GT és túraautók versenyezhetnek, a DTM-ben használt Class One szabályrendszer túl gyors volt eddig. Jövőre azonban a GT3-as szabályrendszernek köszönhetően akár a nagy körön is mehet a német túraautó bajnokság.

    WTCR, Nordschleife, racingline.hu
    Fotó: Clément Marin/DPPI/FIA WTCR

    A DTM így is használja Nürburgringet, idén a koronavírus miatt két vonalvezetését is igénybe vették.

    Berger most felvetette a Nordschleife használatát is, de kihangsúlyozta, egy ilyen horderejű esemény a logisztikája miatt nem rövidtávú cél.

    „Ez egy olyan dolog, amit azóta szeretnék, hogy elkezdtem dolgozni a DTM-ben. Eddig nem volt rá lehetőség a Class One szabályok miatt, de most már lehet róla szó.”

    „Sok dolgot kell figyelembe venni, de a Nordschleife igencsak megdobogtatná a szívemet, ha még versenyző lennék.”

    „Jelenleg nincs semmilyen tervezet. Rengeteg dolog kell hozzá, nehéz mindezt megtervezni. Azt mondanám, ez inkább egy hosszútávú terv.” – szögezte le Berger.

    A GT3-as autók többek között a nürburgringi 24 órás verseny keretein belül gördülnek pályára minden évben. A verseny egyik betétfutama pedig nem más, mint a túraautó világkupa (WTCR).

  • Giovinazzi teljesen be volt tojva Räikkönen mellett a Nordschleifén

    Giovinazzi teljesen be volt tojva Räikkönen mellett a Nordschleifén

    Az elmúlt hétvégén a Forma-1-es mezőny a Nürburgringre látogatott. A hétvége folyamán pedig az Alfa Romeo Racing egy videót is forgatott versenyzőivel, Antonio Giovonazzival és Kimi Räikkönennel.

    A versenyzőpáros egy zöld Alfa Romeo Giuliával körözött a Zöld Pokolban, vagyis a több, mint 20 kilométeres Nordschleifén.

    Előbb Kimi vezetett és Antonio ült az anyósülésen, majd cseréltek.

    Antonio 23 kérdést kapott, melyeket fel kellett volna tennie Kiminek egy kör alatt, de annyira be volt tojva, hogy csak párat sikerült feltennie. Antonio görcsösen kapaszkodott, ahol csak tudott, meg káromkodott is párat, miközben Kimi röhögött és még szivatta is az olaszt. Megkérdezte például tőle vezetés közben, hogy vajon a dombtetőn egyenes következik, vagy kanyar?

    A finn jót nevetett csapattársán és közölte, hogy talán egy raliautót kéne kölcsönözniük, ahol Antonio lehetne a navigátor, olyan jól viseli a jobb egyet.

    Aztán persze kiderült, hogy az olasz versenyző főként azért volt ennyire ideges, mert nem ismerte a pályát és nem tudta, mire számíthat.

    A magyar rajongók bánatára azonban arra a kérdésre, hogy hol nyerne-e szívesebben, Monzában olasz rajongók előtt, vagy a Hungaroringen finn rajongók előtt, Räikkönen Monzával felelt.

    Aztán helyet cserélt a két versenyző. Kimi ellátta pár tanáccsal Giovinazzit, majd közölte vele, hogy úgy megy, mint egy vasárnapi vezető.

    „A gyerekek már azt kérdeznék, hogy ott vagyunk már?” – mondta Kimi.

    Antonio nagyon óvatosan tette meg a körét, valóban nem ismerte a pályát. Kimi száját pedig újabb aranyköpés hagyta el:

    „Ne aggódj, ez egy körpálya, szóval ugyanoda érünk vissza, ahonnan elindultunk.”

    A finn mondhatni unatkozott a jobb oldalon, még idegenvezetőt is játszott, és megmutatta csapattársának a nürburgi várat…

    A videó IDE KATTINTVA tekinthető meg.

  • VIDEÓ: Russell így autózott körbe a Norschleifén!

    VIDEÓ: Russell így autózott körbe a Norschleifén!

    Több F1-es pilóta járta meg a Nordschleifét az elmúlt hetekben, és most kiderült, George Russell sem hagyta ki az élményt.

    A Stewart által „zöld pokol”-nak elkeresztelt ringen az Eifel Nagydíj hétvégéje alatt ment körbe a Williams pilótája egy Mercedes AMG GT R volánja mögött.

    Bár esett az eső és a sötétedés sem segített, nem törte össze az autót. Mindezt annak ellenére, hogy Russell mellett ott volt az egyik edzője is, akire szándékosan a frászt hozta. Azért Ricciardóhoz hasonlóan voltak kétes pillanatai neki is.

  • Vettel: A Nordschleifén való versenyzés fantasztikus volna

    Vettel: A Nordschleifén való versenyzés fantasztikus volna

    Sebastian Vettel nem zárkózik el attól a gondolattól, hogy az versenyezzen a Nürburgring eredeti versenypályáján, hiszen az ikonikus aszfaltcsíkon való versenyzés szerinte fantasztikus lenne.

    A Zöld Pokol, ahogyan a pálya ismert, 1927-ben rendezte meg első ízben a Német Nagydíjat, amelyet néhány kivételtől eltekintve, egészen az 1976-ig, amikor Niki Lauda hatalmas balesetet szenvedett a pályán, ami után biztonsági aggályok léptek fel.

    Manapság a 20 km-es pálya már egy elképesztően híres látványosság lett, ahol fizethet azért az ember, hogy végig menjen a már legendássá vált 154 kanyaron. Vettel első élménye is egy ilyen volt az aszfaltcsíkkal kapcsolatban:

    „A Nordschleife sokkal régebbi, mint a Grand Prix pálya. Az első alkalommal, még 17 évesen mentem rajta, a saját utcai autómmal. Volt egy ijesztő pillanatom a Shwedenkruez kanyarban. Gyengültek a fékjeim, és majdnem ütköztem, mivel úgy használtam az autót, mint egy sportautó, amely autó az is volt, de nem egy olyan, amit a Nordschleifére terveztek.” – mondta Vettel. (Egyébként ilyen élménye Ricciardonak is volt.)

    „Egyébként a pályának egy teljes ráncfelvarráson kellene átesnie, hogy kicsit simább legyen, de ez egy hatalmas kihívás lenne. Szerintem ez a világ legjobb pályája.” – éltette a pályát Vettel, aki egyébként is szereti a történelmi dolgokat.

    A mai világban már korlátok közé van szorítva a versenyzés, azonban az aszfaltcsík legnagyobb rendezvénye minden évben a nürburgringi 24 órás verseny. Ahol több mint 200 nevező van, kategóriák pedig a GT3-as autóktól egészen a 100 lóerős túraautókig vannak. A pilóták ezen a versenyen a Nordschleife, és a Grand Prix pálya kombinációján mennek.

    „Követtem a két héttel ezelőtti 24 órás versenyt két héttel ezelőtt, mint egy igazán nagy Nordschleife szurkoló.” – mondta Vettel, aki arra is reagált, hogy indulna-e a versenyen:

    „Azt gondolom, hogy ez a legnagyobb kihívás a motorsport világában, szóval ki tudja. Talán igen.” – zárta a németek négyszeres világbajnoka.

  • Ricciardo elmesélte, hogyan tört majdnem autót a Nordschleifén

    Ricciardo elmesélte, hogyan tört majdnem autót a Nordschleifén

    A Forma-1 hétvégén a Nürburgringre látogat, ott rendezik ugyanis az Eifel Nagydíjat. Azonban a száguldó cirkusz nyilván a grand prix pályán fog versenyezni, és nem a teljes vonalvezetésen, a Nordschleife-on.

    A hosszabb vonalvezetés, ami a zöld pokol elnevezést kapta, a profikat is meg tudja tréfálni, Daniel Ricciardo is majdnem ráfázott, amikor ment itt egy kört saját autójával.

    „Az autómmal mentem még itt annak idején, ami egy Fiat Punto volt” – kezdte. „És ha hiszik, ha nem, még így is lecsúsztam a pályáról. Úgy emlékszem, az egyik részen volt egy emelkedő balkanyar, amit nem láttam be, ráadásul hirtelen be is szűkült. Erre nem voltam felkészülve. Nem bírtam befordulni, átugrattam a rázókövön és átvágtam a füvet. Szerencsére épp elkerültem a szalagkorlátot. Ez volt az utolsó élményem innen.”

    Az ausztrál hozzátette, hogy reméli, újra a legendás pályára hajthat majd. Ezzel nem ő lenne az egyetlen, hiszen a csütörtöki nap folyamán Sebastian Vettel és Carlos Sainz már megtette ezt.

  • Seidl: Fontos, hogy legyen versenyünk Németországban

    Seidl: Fontos, hogy legyen versenyünk Németországban

    Andreas Seidl egészen megkönnyebbült, hogy lesz Németországban 2020-ban is futam, miután eredetileg nem volt benne a tervezetben. 2019-ben még Hockenheimben volt a Német Nagydíj, idén Eifel Nagydíja név alatt már a Nürburgringen lesz a verseny. Németként persze, hogy el is mondta a mclarenes a véleményét erről a motorsport-total.com-nak:

    „Nem csak személyes, de ha a Forma-1 érdekeit is nézem, fontos az, hogy legyen verseny Németországban. Az országnak, gazdag a motorsportos történelme.”

    Persze, nem csak Seidlnek, hanem Sebastian Vettelnek is fontos, hogy legyen német futam a versenynaptárban, állítja a csapatfőnök. Ezért kifejezetten örül annak, hogy Nürburgring bekerült a naptárba:

    „Szerintem neki is fontos ez, és az F1-nek is, és őszintén szólva kell, hogy Sebastian vezethessen a hazai közönsége előtt. Számos pozitív élményem van Nürburgringről és a Nordschleiféről is, különböző projektekben. Érdekes lesz figyelni majd az időjárás alakulását is. Hallottam, hogy Németország egyes részein már havazik, így nagyon várom már ezt a futamot. Ráadásul a McLarennél lesznek új fejlesztések is, hogy harcban maradhassunk a harmadik helyért.”

  • Mennyire hajtotta szét Kubica a bérelt BMW-t a Nordschleifén?

    Mennyire hajtotta szét Kubica a bérelt BMW-t a Nordschleifén?

    Múlt héten Robert Kubica besétált Misha Charoudinék irodájába, az Apexhez, akik taxizni is szoktak a Nordschleifén, hogy menne pár kört. Aki nézte már a lengyel versenyeit a Forma-1-ben, a ralivilágbajnokságon, vagy a DTM-ben, tudhatja, hogy nem arról híres, hogy lazára veszi a dolgokat. Valójában pont ha kicsit visszafogta volna magát, akkor lehet, hogy most több trófeája lenne a szekrényében. Más oldalról megvizsgálva viszont pontosan ezért a hozzáállás miatt van annyi rajongója. Így ezen épp nyer, ha a másik oldalon veszít is.

    Miután kiszórakozta magát a Nürburgring nagy körén, szinte biztosan kijelenthetjük, hogy Robert Misha személyében nem csak egy újabb rajongót nyert, hanem talán barátot is. A volt Forma-1-es versenyzőt meghívta a csapatába valamelyik későbbi versenyükre, mire persze Kubica röhögve felelte, hogy: „Tudod, hogy drága vagyok.”, így a kis flörtjük eddig tartott egyelőre.

    Amióta feltöltésre kerül a közös videójuk, azóta ez az anyag lett a legnézettebb Misha csatornáján. Egyértelmű volt tehát, hogy meg kell mutatni azt is, hogy mi történt utána. Kubica 36 kört tett meg végül a Nürburgringen, tehát 750 km-t a határon autózva. Ahogy az várható volt, ilyen igénybevétel mellett a BMW-n akadt is pár dolog, amit cserélni kellett.

    Mishának feltehetően további oka, hogy ki kellett jönnie ezzel a videóval az lehetett, hogy egyesek elég tévesen úgy ítélték meg, hogy ő bizony félt az anyósülésen Kubica mellett. Ezért tiszta vizet akart önteni a pohárba. Másrészt, ezen filmecske jórészében azt láthatjuk, amint egy George nevű szimpatikus férfi mindent átnéz, megszerel vagy cserél Robert kőkemény maratonja után. Maradjunk annyiban, hogy húzós lett ez a lista, és drága is.

    Az érdekesség kedvéért: ha te akarsz menni 36 kört a Nordschleifén, a bérelt BMW M4-essel, az nagyjából 7000 euródba fájna. Ha te mész, azon nyer a cég, ha Robert Kubica, akkor a mérleg nyelve masszívan mínuszba megy. Nem haragszik rá azonban senki sem. Elmondható, hogy Misha és George egyáltalán nem mérgesek Robertre. Sőt, zavarba ejti őket, hogy egy profi pilóta pályázása után mennyi kopás és kár keletkezik. Pontosan tudják, hogy ezeket az autókat vezetésre tervezték, így senkit nem fognak meggátolni ebben a jövőben.

  • Kubica bérelt BMW M4-nek küldte a Nordschleifén, az oktató csak pislogott

    Kubica bérelt BMW M4-nek küldte a Nordschleifén, az oktató csak pislogott

    Robert Kubica ha már a Nürburgringen járt a DTM versenyei miatt, „levezetésképp” gondolt egyet, és egy bérelt BMW M4-essel megnézte magának a Nordschleifét is. A több mint 20 kilométeres pályaszakaszra instruktorral lehet csak felmenni, és nem árulunk el nagy titkot azzal, ha leírjuk, hogy Misha Charoudin oktatónak semmi dolga nem akadt a lengyel mellett. Miután kedélyesen kiromantikázták magukat a kör elején, Kubica odalépett neki, és úgy hagyott ott mindenkit aki akkor a pályára hajthatott, mintha azok csak a templomba mennének.

    Misha állítása szerint aki ki szeretné bérelni most ugyanezt a BMW-t hasonló célra, annak most várnia kell pár napot, mert épp újra kell építeniük, mert Robert annyira kitaposta a lelkét a bajorok büszkeségének.

  • Hivatalos: A Hyundai csapatai nem állnak rajthoz a Nordschleifén

    Hivatalos: A Hyundai csapatai nem állnak rajthoz a Nordschleifén

    A Hyundai Motorsport két csapata, a BRC Racing és az Engstler Motorsport nem fog rajthoz állni az idei WTCR szezon második versenyhétvégéjén a Nürburgringen.

    A döntés a mai napon vált véglegessé, amikor ugyanis a szabadedzéssel és az időmérővel megkezdődik a hétvége programja a Zöld Pokolban. Az ok pedig nem volt más, mint hogy egyes csapatok (Alfa Romeo, Audi és Renault) felmentést kaptak a kötelező egységes vezérlőelektronika használata alól többletsúlyért cserébe.

    A márka motorsport főnöke Andrea Adamo a BoP-t (teljesítmény kiegyenlítő rendszer) sem nézte jó szemmel, miután nem kaptak könnyítést azt követően, hogy Zolderben látványosan szenvedtek a koreai márka autói.

    „A Hyundai Motorsport úgy érzi, hogy sem a gyári, sem a privát csapatot nem látják szívesen a WTCR-ben, mivel minket másképpen kezelnek, mint a többi csapatot.

    „A döntésünk értelmében a BRC Hyundai versenyzői, Michelisz Norbert és Gabriele Tarquini és az Engstler Hyundai pilótái, Luca Engstler és Nicky Catsburg nem fog rajthoz állni a nürburgringi versenyhétvégén.„

    Ugyan az első hétvégéhez képes a Hyundai BoP-ját 95 százalékról 97,5 százalékra emelték, azonban a koreai márka ezt az engedményt sem tekintette elégségesnek.

    A csapat ezen döntése azonban a nürburgringi 24 órás versenyre nem vonatkozik.