Címke: női versenysorozat

  • Saját, női betétfutam indításán gondolkozik az F1

    Saját, női betétfutam indításán gondolkozik az F1

    Miután a W Series gyakorlatilag csődbe ment, az F1-nél arra jutottak, maguk szerveznék meg a legnagyobb női formaautós sorozatot.

    Lewis Hamilton is felszólalt az egyenjogúság nevében, de egymaga nem tudott megoldással szolgálni. A királykategória vezetősége azonban lehet, hogy megfogadja a tanácsát, és új betétfutamot indítanak.

    A Liberty Media fizetné a legnagyobb pénzösszeget, míg a terv szerint junior csapatok alkotnák a bajnokság gerincét. Ez esetlegesen arra is teret adna, hogy F3-as vagy F2-es lehetőség kapujába kerüljön az, aki jól teljesít.

    A javaslat szerint Formula 4-es autókat biztosítanának a női mezőny részére, akik a gokartosok közül kerülnének ki. Maga az autó készen áll, már a hölgyek fiziológiai méreteire is át lettek alakítva, így akár jövőre is indulhatna a bajnokság.

    Bár eredetileg nem tervezték ilyen korán indítani a sorozatot, az F1 vezetői előrehozhatják ezt. Szerintük ugyanis rosszul venné ki magát, ha a W Series esetleges megszűnése esetén nem állnának elő egy alternatívával. Ezt ugyanis úgy is lehetne értelmezni, mint akik nem támogatják a női versenyzőket.

    A W Series vezetője, Catherine Bond Muir támogatta az F1 ötletét, akik szívesen futtatnák akár a két sorozatot is párhuzamosan. Ők a versenyek mellett szimulátoros programokkal, illetve akadémiai képzéssel is kiegészítenék a hölgyek felkészülését.

  • Tatiana Calderon számára visszalépés lenne a W Series

    Tatiana Calderon számára visszalépés lenne a W Series

    Tatiana Calderon, a Sauber tesztpilótája, aki a napokban első alkalommal vezethetett Forma-1-es autót, nem igazán érdeklődik az új, csak nők számára létrehozott W Series iránt.

    Azt is elmesélte, hogy 9 évesen szeretett bele a versenyzésbe.

    „Édesanyám nem nagyon örült neki, ő azt akarta, hogy teniszezzek. De apukám örült neki és támogatott engem.” – mesélte Calderon.

    A női szériát azonban nem feltétlenül tartja a legjobb ötletnek a 25 éves kolumbiai versenyzőnő.

    „A nőknek alapvetően 30 százalékkal kevésbé izmosak, szóval többet kell dolgoznom.” – mondta, és hozzátette, hogy naponta hat órát edz. „Főleg a nyakizmokat.”

    „Ez (a W Series) határozottan jó a fiatal lányok számára, hogy megismerkedjenek a formula autókkal. De számomra ez visszalépés lenne. Formula 3-as autókat használnak, de én a Formula 2-be akarok menni. És mindig a legjobbakkal akarom összemérni magam.”

  • A Racingline.hu olvasói nem díjazzák a női versenysorozat ötletét

    A Racingline.hu olvasói nem díjazzák a női versenysorozat ötletét

    Nem olyan régen, a frissen beharangozott W Series kapcsán arról kérdeztünk titeket, Racingline.hu olvasókat, hogy jó ötletnek tartjátok-e a külön, csak nőknek szóló versenysorozatot?

    Nos, a szavazók több, mint fele, 55% mondja azt, hogy „nem, hiszen a nők is lehetnek olyan jók, mint a férfiak, maradjanak koedukáltak a szériák”.

    33% tartja jó ötletnek azt, hogy a nők külön, egymással versenyezzenek, ne együtt a férfiakkal, valamint 12% voksolt arra az opcióra, amit némileg poénnak szántunk: „Igen, de akkor legyenek rajtrácsfiúk is!”

    Megállapítható tehát, hogy ti többnyire annak örülnétek, ha a női versenyzők továbbra is a férfiak között igyekeznének helytállni.

  • A DTM betétversenye lesz a W Series

    A DTM betétversenye lesz a W Series

    A nap folyamán arról már beszámoltunk, hogy miként fest majd a DTM 2019-es versenynaptára. Azonban az is kiderült, hogy a napokban beharangozott W Series versenyei a DTM betétfutamai lesznek majd.

    A női versenysorozat a kilencből hat versenyhétvégén követi majd a DTM-et.

    Az új bajnokság első szezonja így május 3-5-én rajtol majd, Hockenheimben, ezen kívül pedig jelen lesznek majd Zolderben, Misanoban, a Norisringen, Assenben és Brands Hatch-ben.

    [poll id=”87″]

  • Megoszlanak a vélemények a W Series kapcsán

    Megoszlanak a vélemények a W Series kapcsán

    Tegnap már beszámoltunk róla, hogy egy új formulaautós széria van születőben, W Series néven, mely kifejezetten a női versenyzőket szeretné összegyűjteni. A vélemények azonban igencsak megoszlanak a női sorozatról. Sokan támogatják az elképzelést, hogy a nők egy külön platformon mérettessenek meg, de legalább ennyien ellenzik is.

    A Brit F3 győztes Jamie Chadwick például örül neki, ő úgy véli, hogy ez sokkal több lehetőséget biztosít majd a fiatal női versenyzők számára.

    „A W Series egy újabb platformot ad a női versenyzőknek, hogy versenyezhessenek.” – mondta Chadwick. „Versenyző vagyok, és ha tehetném, 365 napon versenyeznék az évben. Én továbbra is fogok a férfiak ellen versenyezni, de a W Series egy tökéletes kiegészítés, hogy segítsen fejlődni a junior motorsport szériákban. Kíváncsian várom, milyen lesz.”

    A holland GT-ben versenyző Peter Kox lánya, Stephane is pozitívan fogadta a W Series hírét.

    „Úgy hangzik, hogy a W Series egy igazán pozitív adalék lesz a globális motorsportokhoz, és minden bizonnyal nagy segítség az ambiciózus női versenyzőknek.” – mondta a 24 éves Stephane Kox. „A magam részéről én a lehető legmagasabb szinten akarok versenyezni, hogy a legjobb versenyzők ellen versenyezhessek, férfiak és nők ellen egyaránt. Ahhoz, hogy ez sikerülhessen fontos lehet, ha előbb olyan tapasztalatot tudunk gyűjteni, amilyet a W Series kínál.”

    Az IndyCar versenyző Pippa Mann azonban nem látja ilyen derűsen ezt a dolgot. az ő véleményét korábbi cikkünkben, ide kattintva, Ellen Lohrét pedig ide kattintva olvashatjátok-

    Az F3-ban versenyző Sophie Flörsch Mann oldalán áll a témában.

    „Egyetértek az érveléssel, de egyáltalán nem értek egyet a megoldással.” – mondta Flörsch. „A nőknek hosszútávú támogatásra és megbízható partnerekre van szükségük. Én a sportunk legjobbjaival akarok versenyezni. Hasonlítsuk ezt össze a gazdasággal: Van szükség külön női menedzsmentre/ tanácsadó testületre? Nem. Rossz irány.”

    [poll id=”87″]

  • Ellen Lohr is helyretette a W Series-t!

    Ellen Lohr is helyretette a W Series-t!

    Tegnap Pippa Mann pipult be a W Seriesre, ma Ellen Lohr a soros. A DTM versenyt is nyerő hölgy, akit a magyar közönség leginkább a kamionversenyzésből ismerhet kolléganőjéhez hasonlóan elküldte melegebb éghajlatra az alakulandó új kizárólagosan női versenyzőknek szánt szériát, amely szerinte Carmen Jorda ötlete lenne.

    Ellie az Instagramon írta ki magából a dühét:

    „2016. októbere. Történelmi győzelmünk Steffi Halmmal, miután két nő lett az első két helyezett egy hivatalos FIA bajnokságban, a kamion Európa-bajnokságon. Nem kellenek a változások, nem kell a W Series. Ez a marketing geg csak visszaveti a nőket a motorsportok terén. Ez egyáltalán nem az egyenlőségről szól, hanem a megkülönböztetésről. Költsétek a pénzt inkább azon egy-két nőre, akik már bizonyították azt, hogy versenyképesek, és így jutnak el a Forma-1-ig, hogy áttörjék annak az üvegfalát. Költsétek a pénzt szimulátorokra és hívjatok meg lányokat, nőket és képezzétek őket és gyakoroljanak, főleg azokat akik már versenyeztek, de ezt már nem engedhetik meg maguknak. Ez ugyanolyan nonszensz kezdeményezés, mint a Girls on Track s FIA Women in Motorsport részéről, ahová 18 éves korig jelentkezhetnek a fiatalabb lányok. Mintha ma egy 18 éves amatőrnek ne lenne esélye arra, hogy manapság profi autóversenyzővé váljon…”

    [poll id=”87″]

    https://www.instagram.com/p/Bow56H7B8PS/

  • Pippa Mann máris pipa a W Series-re!

    Pippa Mann máris pipa a W Series-re!

    A britek IndyCarban szereplő versenyzőnője, Pippa Mann máris kiborult a W Seriesen, amelynek célja a nők Forma-1-be segítése lenne. Ugyan reform időket élünk, mert külön formaautós szériát indítanának nőknek, de Mann szkeptikus még akkor is, ha Jamie Chadwicket is meghívták, aki honfitársaként nemrég lett az első hölgy, akinek sikerült egy brit Formula 3-as versenyt megnyernie.

    Mann tényleg tudhatja milyen nőként a magas szintű formaautózás, hiszen az elmúlt hat évben sikerült indulnia a híres Indianapolis 500-as viadalon is, de szerinte a W Series negatív hatással lesz a nőneműek versenyzésére, sőt szerinte ez egy visszalépés. Twitteren osztotta meg a gondolatait:

    „Milyen szomorú nap ez az autóversenyzésben. Azok akik próbálják így segíteni a női versenyzőket szegregálják őket, a támogatás helyett. Nagyon csalódott vagyok, hogy ilyen történelmi visszalépést kell megérnem. Hogy érthető legyen: azokkal vagyok, és megértem, akiknek ez az egyetlen lehetőségük a versenyzésre. Azok ellen vagyok, akik kényszerítik ezen versenyzőket ebbe a helyzetbe, mint az egyetlen lehetőségüket, hogy versenyezhessenek.”

    Mann 2011-ben történelmet írt azzal, hogy ő lett az első brit női induló az Indy 500-on. A követőinek azt is elárulta, egy 2017 júniusi bejegyzésében, hogy kétszer is kapcsolatba lépett a széria szervezőivel, és javaslatot tett, hogy miképp javítsák a nők helyzetét az autósportokban. A weboldalán is így ír erről:

    „Női versenyzőként elsősorban versenyzők vagyunk, a nemünk csak utána jön. Úgy nőttünk fel, hogy arról álmodunk, hogy versenyeket nyerünk, bajnokságokat, – bárki ellenében, ahogy teszik azt a férfi versenyzők is. Nem azért nőttünk fel, hogy elkülönítsenek, és csak egy női bajnokságot nyerjünk meg. Elégedett vagyok a nememmel, és szeretem azt is, hogy a bukósisakom rózsaszínű. Ez segít a kislányoknak abban, hogy könnyebben kiszúrjanak a versenyeken, és így tudják ők is, hogy van kiért szorítaniuk. A legtöbb támogatóm azért van velem, mert erős női programjuk van, és sportolónőként olyan környezetben szerepelek, ahol nem kapnak elég támogatást olyan női pilóták, akik ezt pedig megérdemelnék. Fogod a pénzt, mert egy tehetséges nő vagy, elmész versenyezni olyan helyre, ahol nincs megkülönböztetés, pont így kellene ennek mennie, ez ilyen egyszerű. Ez a valós terv a női versenyzők támogatására, ami megerősíti őket annyira, hogy jó technikával jó lehetőségeik legyenek a fejlődésre.”

  • W Series néven női formaautós széria indul 2019-ben!

    W Series néven női formaautós széria indul 2019-ben!

    Egy teljesen új versenyszériát indítanak 2019-ben, melynek különlegessége az, hogy csak női pilóták indulhatnak benne. A cél az, hogy felkészítsenek egy fiatal női tehetséget a Forma-1-re.

    Az utolsó nő, aki el is indult Forma-1-es Nagydíjon, az Lella Lombardi volt 1976-ban. A széria szervezői biztosak benne, hogy a „W Series” felkészíti a hölgyeket a férfiak elleni küzdelemre, és egyenlő feltételeket biztosít az indulóknak, legyen az edzés vagy más lehetőségek. Catherine Bond Muir vezérigazgató asszony így nyilatkozott:

    „Most rendkívül izgalmas időszakot élünk meg a motorsportok terén, és a nők életében is. Célunk az, hogy életre hívjuk ezt a sportágat, és megmutassuk a világnak, hogy a nők mire képesek. Számtalan sportágban láthatjuk ahol nők és férfiak is egyaránt indulnak, mégis külön értékelik a nőket, már csak azért is, hogy minél többen vegyenek részt benne. Eddig az autóversenyzés olyan sportág volt, ahol nem volt külön széria nőknek.” (És itt most elmorzsolunk egy könnycseppet a megboldogult magyar találmány Lotus Ladies Cupért… – a szerk.)

    A sorozat 2019 májusában indul majd, és a reményeik szerint 20 kiemelkedő hölgyversenyzővel, a világ minden részéről. Díjazás is lesz, másfél millió dollár a tét. A versenyek 30 percesek lesznek, európai versenyhelyszíneken.

    Az autók a Tatuus F3 specifikációjú járművei lesznek, 1.8 literes motorokkal és haloval. Bárki nevezhet, de az előválogatón David Coulthard, Adrian Newey és a korábbi Forma-1-es csapatvezető Dave Ryan dönti majd el, hogy ki juthat el tovább, az éles sorozatba is. Coulthard így nyilatkozott az új szériáról:

    „Ahhoz, hogy sikeres versenyzővé váljon valaki, képzettnek, eltökéltnek, versenyképesnek, bátornak és fizikailag is felkészültnek kell lenni, de ehhez nem kell férfivá is válni. A W Series abban hisz, hogy a női és férfi versenyzők tudnak és akarnak is egyenlő bánásmód mellett versenyezni majd, ha megkapják ugyanazon lehetőségeket és edzési módokat. Mi azon vagyunk, hogy ez megtörténhessen.”

  • Csak nőknek szóló versenysorozatot terveznek 2019-re

    Csak nőknek szóló versenysorozatot terveznek 2019-re

    Az év folyamén előterjesztettek egy javaslatot, egy olyan versenysorozatról, melyben csak nők versenyeznének. A széria hat versenyből állna, ebből öt Európában, egy pedig Amerikában lenne. A végső győzte pedig Forma-1-es tesztlehetőséget nyer.

    A projekt mögött egy londoni székhelyű cég áll, ez adja majd az anyagi hátteret, az ambiciózus szervezők pedig azt szeretnék, ha három éven belül a széria a második legnagyobb nemzetközi versenysorozattá nője ki magát, a Forma-1 után.

    A tervek szerint sűrű, nyári versenynaptárról lenne szó. Az alakuló széria Felix Porteiro (Lewis Hamilton ellenfele volt GP2-ben) támogatását élvezi, és úgy hírlik, hogy szép számmal érdeklődnek a tévécsatornák is a sorozat közvetítése iránt.

    Korábban Bernie Ecclestone már beszélt róla, hogy kellene ilyen széria. Az ő elképzelés szerint egy külön női szériában könnyebb lenne kiszúrni azokat a tehetségeket, akik akár tényleg alkalmasak lehetnek a Forma-1-ben való versenyzésre is.

    Az utolsó nő a Forma-1-ben Lella Lombardi volt, az 1976-os Osztrák Nagydíjon.

    A Forma-1-ben való részvételhez Susie Wolff állt a legközelebb, szabadedzéseken is részt vehetett a Williamsszel, ám miután világossá vált, hogy biztosan nem kaphat tényleges versenyzői ülést, visszavonult a versenyzéstől.

    Carmen Jorda a Lotus és Renault fejlesztő versenyzője volt, de valójában sosem vezette az autót. Ő maga nekünk is elmondta egy 2015-ös interjúban, hogy jó ötletnek tartja a női sorozatot.

    „Én úgy hiszem, hogy egy női F1-es bajnokság lehetőséget adna számunkra, hogy elérjük az álmainkat és egyenlő alapon versenyezhessünk, mint más sportokban.” – mondta a 29 éves Jorda. „Az emberek azt gondolják, ha ha mi (nők) autót vezetünk, akkor ugyanazon a szinten vagyunk, mint a férfiak, ami egyáltalán nincs így, mivel mi sosem leszünk egyformák velük. Sok mindenen keresztül kellett küzdenem magam ahhoz, hogy a sport csúcsára jussak, pusztán azért, mert nő vagyok és ez nem fair.”

    Számos Európában és Amerikában versenyző nőt megkerestek már a szervezők, de úgy tudni, vannak, akik szkeptikusak a csak nőknek szóló sorozat kapcsán, mert attól tartanak, hogy ez alááshatja a pozíciójukat az iparágban.

    A bajnokság a tervek szerint a SHE nevet kapta volna, de ez nemtetszést szült a női versenyzők körében.

    „Még pár hónapig nem lesz bejelentés, mivel még kutatásokat végzünk és kidolgozzuk a stratégiánkat.” – mondta a szervezők szóvivője. „Temérdek sok idő kell ahhoz, hogy jól el tudjunk valamit indítani a nulláról.”

    Női versenysorozat volt már hazánkban is, bizonyára mindenki emlékszik a Lotus Ladies Cup-ra. A széria négy évet élt meg.