Címke: Nobuharu Matsushita

  • Továbbra is a Forma-1 Matsushita célja

    Továbbra is a Forma-1 Matsushita célja

    A 2018-as évben Super Formulát teljesítő Honda által protezsált japán versenyző célja továbbra is a Forma-1.

    Nobuharu Matsushita 2015 és 2017 között a GP2/Forma-2 mezőnyét erősítette, és ezen idő alatt négy győzelmet szerzett. A 25 éves versenyző tavaly a Magyar Nagydíjat követő teszten lehetőséget kapott a Saubertől, ám a Super Formula maradt az egyetlen lehetőség számára 2018-ban.

    „Továbbra is a Forma-1 a célom. Jelenleg két japán versenyző is van az F2-ben (Tadasuke Makino és Nirei Fukuzumi), akik szintén harcolnak, így kicsit nehezebb a helyzetem. Soha nem adom fel” – mondta Matsushita az Autosport.com-nak.

    A Honda támogatottja mögött nincs kiemelkedő év, egy negyedik hely Matsushita idei legjobb eredménye, jövőre azonban ismét visszatérne az F2-be.

    „Tárgyalunk a lehetőségekről, remélem minél hamarabb kijelenthetem, hogy Európában fogok formula autót vezetni. Ez nem lesz egyszerű, mert nagyon sokan akarnak az F2-be kerülni. 50% esélyem van.”

    Matsushita a Honda miatt is optimista, hiszen a japán gyártó jövőre a Toro Rosso mellett a Red Bullnak is szállít erőforrásokat.

    „A Honda jövőre két csapatot lát el motorokkal, ami azt jelenti, hogy négy ülésük lesz. Úgy gondolom, a jövőben valamelyik helyet japán versenyző fogja megkapni. A probléma az, hogy jelenleg egyikünknek sincs meg a szuperlicensze” – tette hozzá.

  • Sainz a Renaulthoz kerülhet már idén, Palmer viszlát?

    Sainz a Renaulthoz kerülhet már idén, Palmer viszlát?

    Miközben mindenki a McLaren és a Honda közötti fejleményekre vár, a háttérben megindultak olyan folyamatok, amik előrevetítik azt, hogy sikerül szakítania a két félnek. Felső vezetésből származó információk szerint sikerült Sainznak a Renaulthoz szerződnie, így idő előtt véget érhetnek neki a Toro Rosso-s kötelezettségei.

    A Carlos Sainzzal kötött üzlet azt is jelenti, hogy megnyílt az út a Hondának, hogy jövőre a Toro Rossót láthassa el a motorjaikkal, és ez azt is jelenti, hogy a felszabaduló Renault motorok a McLarenben teljesítenek majd 2018-ban. Az Olasz Nagydíj alatti pusmogásokból annyit lehetett hallani, hogy a McLaren és a Honda kapcsolata elég feszült volt, és Sainz már akkor is főszereplővé lépett elő. A Renault is enyhén utalt rá a Toro Rossonál, hogy szeretnének még valamit, pontosabban valakit azért, hogy váltsanak a kiscsapatról a McLarenhez.

    A fiatal spanyollal Nico Hülkenberg oldalán tényleg előreléphetnek a rajtrácson. Ugyan 2018-as szerződésről szólnak a hírek, de úgy néz ki, hogy Sainz akár már a Maláj Nagydíjtól kezdve a gyári francia alakulatnál versenyezhet, így Jolyon Palmernak mennie kell. Amennyiben Sepangban már ez lesz a felállás, feltehetően Pierre Gasly érkezhet ideiglenesen Daniil Kvyat mellé a Toro Rossoba. (Arról nem is beszélve, hogy a Toro Rossot azzal is gyengítik a konstruktőrök pontversenyében, hogy a húzóemberük ülne át a Renaultba, ezzel is gyengítenék őket az év végi hajrában. – a szerk.)

    A Red Bull még nem döntött arról, hogy ki érkezne 2018-ban teljes munkaidőben Sainz helyére, de az egyik lehetséges jelölt a Honda neveltje, Nobuharu Matsushita, akit minden bizonnyal hamar elengednének a McLaren fejlesztő versenyzői szerepköréből. Neki ugyan egyelőre nincs meg a megfelelő pontmennyisége az F1-es szuperlicenszhez, és az idei Formula 2-es bajnokságban is jól kell szerepelnie a hátralévő versenyeken, és őriznie kell a harmadik helyezését a bajnoki összetettben, hogy meglegyen a megfelelő mennyiségű pontja ehhez.

    A Sainz-Renault szerződés után a Toro Rosso Honda erőforrásokra válthat, és a faenzaiak kénytelenek lesznek a McLaren által fejlesztett váltót is használni a japán motorral. Amint a Toro Rosso-Honda üzlet is létrejön, a végső dolog az, hogy a McLaren is szerződik a Renault-tal, bár ez akkor már csak csupán formalitás lesz.

    Feltételezések szerint a jövő hét elején lehet mindez hivatalos, így a nagy bejelentések hete lehet a Szingapúri Nagydíjé.

  • Idén először nem Leclerc szerezte meg a pole-t

    Idén először nem Leclerc szerezte meg a pole-t

    Idén első alkalommal fordult elő, hogy nem a Prema Racing versenyzője, Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót a Forma-2-es sorozatban.

    Nobuharu Matsushita volt az, aki véget vetett Leclerc szenzációs sorozatának és megszerezte GP2-es/F2-es pályafutása első pole pozícióját. A Honda által támogatott japán versenyző mögött – kevesebb mint egy tizedes hátránnyal –  a McLaren pártfogoltja, a nemrégiben csapatot váltó Nyck de Vries végzett. A top 3-ba még Louis Deletraz fért be, aki éppen de Vries helyére érkezett a Rapax csapathoz.

    A bajnoki éllovas Leclerc csak a hetedik pozícióból várhatja a piros lámpák kialvását, bajnoki riválisa, Oliver Rowland pedig még hátrébbról, a 13. helyről rajtolhat majd.

    Rowland finoman szólva sem volt elégedett: „Ez a legrosszabb autó, amit valaha vezettem” – mondta csapatának a rádión.

    Nem volt zökkenőmentes a fiatalok időmérő edzése: kétszer is szükség volt a piros zászlóra.

    Első ízben a Trident maláj versenyzője, Nabil Jeffri csúszott ki a Rettifilo sikánnál, ami a kvalifikáció végét jelentette számára.

    Másodjára Santino Ferrucci Tridentje miatt kellett megszakítani az edzést: a  hátsó felfüggesztés adta meg magát, az amerikai versenyző pedig a pályán parkolta le versenyautóját.

    1. Nobuharu Matsushita ART Grand Prix 1:30.982 Int.
    2. Nyck de Vries Racing Engineering 1:31.071 0.089
    3. Louis Deletraz Rapax 1:31.239 0.257
    4. Artem Markelov RUSSIAN TIME 1:31.266 0.284
    5. Roberto Merhi Rapax 1:31.323 0.341
    6. Jordan King MP Motorsport 1:31.355 0.373
    7. Charles Leclerc Prema Racing 1:31.378 0.396
    8. Antonio Fuoco Prema Racing 1:31.426 0.444
    9. Santino Ferrucci Trident 1:31.482 0.500
    10. Alexander Albon ART Grand Prix 1:31.511 0.529
    11. Luca Ghiotto RUSSIAN TIME 1:31.529 0.547
    12. Sergio Sette Camara MP Motorsport 1:31.653 0.671
    13. Oliver Rowland DAMS 1:31.711 0.729
    14. Nicholas Latifi DAMS 1:31.747 0.765
    15. Norman Nato Pertamina Arden 1:31.772 0.790
    16. Ralph Boschung Campos Racing 1:31.878 0.896
    17. Gustav Malja Racing Engineering 1:31.942 0.960
    18. Sean Gelael Pertamina Arden 1:32.171 1.189
    19. Robert Vișoiu Campos Racing 1:32.267 1.285
    20. Nabil Jeffri Trident 1:32.373 1.391

     

  • Matsushita idén megszerezné az F1-es szuperlicenszet

    Matsushita idén megszerezné az F1-es szuperlicenszet

    Nobuharu Matsushita, a Honda junior versenyzőjének top3-ban kellene végeznie az idei Forma-2-es bajnokság ponversenyében, hogy 2018-ra megkapja a Forma-1-es versenyzéshez szükséges szuperlicenszet.

    A 23 éves tokiói versenyző jelenleg hatodik pozícióban áll az F2-esek tabelláján, amelyet nagy előnnyel a Ferrari fiatalja, Charles Leclerc vezet.

    „Az idei évben az a célom, hogy top3-ban végezzek a bajnokságot illetően, mivel így megkapnám a Forma-1-es szuperlicenszet 2018-ra” – mondta Matsushita.

    „Jól kell teljesítenem idén, aztán majd meglátjuk mi történik jövőre” – tette hozzá sejtelmesen.

    A fiatal japán versenyző két spirtversenyen győzött az idei szezonban, legutóbb éppen a Hungaroringen sikerült behúznia az F2-esek vasárnapi futamát.

    „Spa a kedvenc pályám és az autónk is jól fog teljesíteni. Pozitívan várom a soron következő versenyeket. Úgy gondolom, jók lehetünk.”

    Matsushita egyébként már harmadik szezonját tölti az F2/GP2-ben, elmondása szerint jövőre semmiképp nem marad a Forma-1 előszobájának tartott sorozatban: „Nem, nem gondolom, hogy maradnék. Helyette ott leszek idén az első háromban” – mondta magabiztosan.

    A rendkívül rövidre sikerült Sauber-Honda kapcsolat miatt egy lehetőségtől biztosan elesett, hiszen a Sauber jövőre minden valószínűség szerint a Ferrari kötelékéhez tartozó Leclernek ad majd lehetőséget.

    A Toro Rosso azonban még lehetőség lehet, ha valóban Honda erőforrásokra vált a faenzai istálló: „Ez az én hatáskörömön kívülre esik. Csupán jó munkát kell végeznem a hátralévő versenyeken.”

     

     

  • Leclerc a Racingline.hu olvasóinak kedvenc feltörekvő tehetsége!

    Leclerc a Racingline.hu olvasóinak kedvenc feltörekvő tehetsége!

    A minap megszavaztattunk titeket, hogy a Magyar Nagydíj után a Hungaroringen tesztelt fiatal versenyzők közül kit látnátok legszívesebben és mielőbb a Forma-1-be.

    Az eredmény elég egyöntetű lett, a szavazók 71%-a Charles Leclerc-re voksolt. Lando Norris lett a második 11%-kal, míg Pierre Gasly 6%-ot, George Russell 5%-ot, Nikita Mazepin és Lucas Auer 2-2%-ot, míg Luca Ghiotto, Nobuharu Matsushita és Santino Ferrucci 1-1-1%-ot kaptak. Gustav Malja, Nicholas Latifi és Sean Gelael nem kaptak szavazatot.

  • Ki a legmeggyőzőbb fiatal tehetség?

    Ki a legmeggyőzőbb fiatal tehetség?

    A Magyar Nagydíjat követő hungaroringi teszten sok fiatal tehetség, leendő Forma-1-es versenyző autóba ült. Bizonyára mindegyikük célja, hogy egy nap az F1-es mezőny tagjai legyenek, de ez csak a legjobbaknak sikerülhet.

    Kíváncsiak vagyunk azonban arra, hogy ti melyiküket várjátok leginkább a Forma-1-be.

    [poll id=”17″]

  • F2: Matsushita győzött a hungaroringi sprintversenyen

    F2: Matsushita győzött a hungaroringi sprintversenyen

    Alex Albon kezdhette meg első pozícióból a sprintversenyt, ám Nobuharu Matsushita rögtön a rajtnál átvette a vezetést Ghiotto és De Vries előtt.

    A McLaren által támogatott Matsushita egy kisebb hibától eltekintve hibátlan futamot teljesített, aminek a futamgyőzelem megszerzésével meg is lett a gyümölcse.

    A pole pozíciós Albon számára nem alakultak ennyire jól a dolgok: visszacsúszott a hatodik helyre, majd Nato és Latifi is megelőzték.

    Nyck de Vries a rajttól kezdve harmadik helyen autózott, majd egy nagyon bátor manővernek köszönhetően elkapta Ghiottót, így feljött a második helyre. Nem de Vries volt az egyetlen, aki megelőzte az olaszt: Rowland és Leclerc is elé kerültek.

    Közben Canamasas és Jeffri akadtak össze, az incidens miatt Virtuális Safety Car-ra volt szükség. Az esetet természetesen vizsgálták: Jeffri tíz másodperces büntetést kapott.

    Olivier Rowland a futam végén komoly nyomás alá helyezte de Vriest a második helyért vívott harcban: végül a hármas kanyar külső ívén sikerült levadásznia a fiatal hollandot.

    Leclerc technikai gondok miatt egyre lassab lett a verseny végén, de sikerült megtartania negyedik helyét. A pódiumra Matsushita mellett tehát Rowland és de Vries álhattak fel.

     

     

     

  • Matsushita teszteli a Saubert a Hungaroringen

    Matsushita teszteli a Saubert a Hungaroringen

    A Sauber csapat hivatalosan is bejelentette, hogy Nobuharu Matsushita fogja vezetni a Sauber C36-os gépet a Magyar Nagydíjat követő, második szezonközi teszten.

    A 23 éves japán pilóta négy évesen kezdte versenyzői karrierjét gokarttal. Ezt követően több együléses bajnokságban is versenyzett Ázsia szerte. 2015 óta szerepel a Formula-2 bajnokságban (korábbi GP2) az ART Grand Prix színeiben. Az idei bajnokságban jelenleg a hetedik helyen áll, egy futamgyőzelemmel.

    A szezonközi teszt első napján Gustav Malja vezeti a svájciak versenyautóját, míg Matsushita a második napon ül autóba.

    „Amikor négy éves voltam lenyűgözött Michael Schumacher. Miatta kezdtem el nézni a Forma-1-et. Attól a pillanattól kezdve az volt az álmom, hogy én is Forma-1-es pilóta lehessek. Nagyon izgatott vagyok az első Forma-1-es tesztem miatt, és már alig várom, hogy beüljek a Sauberbe. Remélem, hogy ez egy eredményes nap lesz a csapat számára, és számomra is, hogy sokat tudjak tanulni. Szeretnék köszönetet mondani a Sauber csapatnak, hogy megteremtette számomra ezt a lehetőséget.” – mondta Matsushita.

    „Nagyon örülök, hogy Nobuharu megkapta ezt a lehetőséget. Megérdemli, hogy vezethessen egy F1-es autót. Mióta az ART Grand Prix csapat színiben bemutatkozott az F2-ben azóta figyelemmel követem a pályafutását. Évről-évre fejlődik. Ezzel a teszttel egy lépéssel közelebb került az álmához, hogy egyszer Forma-1-es pilóta lehessen.” – nyilatkozta az újdonsült csapatfőnök, Frederic Vasseur.

  • A Sauber nyitott a japán versenyzők alkalmazására

    A Sauber nyitott a japán versenyzők alkalmazására

    Monisha Kaltenborn azt mondja, a Sauber nyitotta arra, hogy japán versenyzőknek adjon lehetőséget, mintegy reflektálva a Honda-megállapodásukra.

    A Hondának jelenleg két fiatal tehetsége versenyez a kisebb szériákban: Nobuharu Matsushita Formula 2-ben, míg Nirei Fukuzumi GP3-ban.

    Arra a kérdésre, hogy a jövőben fog-e japán versenyző érkezni a Sauberhez, Monisha Kaltenborn így felelt az Autosportnak: „Nincs erre kifejezetten szabály. De végül a csapat hozza meg a döntést, ez a mi felelősségünk.”

    „De ahogy a múltban is, az ilyen döntéseket meg kell vitatnunk a főbb partnereinkkel is. Eddig a Ferrarival is megbeszéltük ezt, alkalmaztuk a versenyzőiket.”

    „Mi nyitottak vagyunk, és ha alkalmas lesz az idő, meg fogjuk ezt vitatni. Ugyanolyan lesz a hozzáállásunk, mint a Ferrarival volt.”

    Fukuzumi meg is nyerte a GP3 szezonnyitóját, esélyesnek is tartják arra, hogy a jövőben Sauber versenyző legyen.

    „Ez jó hír számomra, és a junior versenyzőknek.” – mondta a versenyző az Autosportnak. „Lehetőségem lehet az F1-ben vezetni, de még nem tudom, hogy erre jövőre, vagy csak három év múlva kerülhet-e sor.”

    A Saubernek idén nincs konkrét tartalékversenyzője, de továbbra is él a kapcsolatuk Giovinazzival. Amennyiben pedig ő nem elérhető, akkor Charles Leclerc kerül képbe. Leclerc terv szerint fog is kapni pénteki tesztlehetőséget a Saubertől.