Címke: Noah Gragson

  • BRÉKING: Noah Gragson érkezik Ty Dillon helyére 2023-ban

    A Petty GMS magyar idő szerint szerda délután jelentette be, hogy 2023-ban Noah Gragson fogja vezetni a 42-es autót.

    Az ülés nemrég üresedett meg, amikor a Petty GMS bejelentette, hogy nem újítja meg jelenlegi versenyzője, Ty Dillon szerződését.

    Az már néhány héttel ezelőtt kiderült, hogy Erik Jones több évre elkötelezte magát a csapathoz, így ő fogja vezetni a 43-as autót a jövében.

    Noah Gragson eddig a NASCAR Xfinity Seriesben versenyzett főállásban, a JR Motorsports színeiben. A 24 éves versenyző 2018-ban mutatkozott be a szériában, és azóta 8 győzelmet aratott, 2021-ben pedig bajnoki második lett.

    Ezen felül Gragson már bemutatkozott idén a Cup Seriesben is, a Kaulig Racing színeiben, részidőben. Az eddigi hét versenyén egy 18. hely volt az eddigi legjobb eredménye Kansasben.

  • Újabb tömegbaleset az Xfinity-ben, megint repült egy autó

    Tudjuk… Minden héten leírjuk ezt a címet, de ez nem egy normális szituáció, hiszen újabb autó repült a NASCAR Xfinity Series futamán.

    Ezúttal Jeb Burton volt az, akinek az autója a levegőbe emelkedett a NASCAR Xfinity Series poconói versenyén.

    A 47. körben a 90-ből Santino Ferrucci megpördült a 3-as kanyarban a mezőny közepén, majd az érkező mezőny minden irányból próbálta elkerülni őt.

    Ricky Stenhouse Jr. nem volt ilyen szerencsés, összeütközött Burtonnel, akinek a 27-es rajtszámú autója a levegőbe repült, és fejjel lefelé landolt a célegyenesben.

    A versenyt azonnal piros zászlóval leintették. Burton gyorsan jelezte a csapatrádión, hogy jól van, és néhány perc múlva kihúzták az autóból.

    Ember, ez nem volt jó” – mondta Burton a légi baleset után. „Nagyra értékelem a biztonsági személyzetet. Gyorsan jöttek, és kiszedtek.

    Nem ez volt az egyetlen nagy baleset a NASCAR Xfinity Series poconói versenyén.

    Már a 3. körben egy látványos balesetet láthatott a kilátogató nézősereg, miután Rajah Caruth és Alex Labbe ütközött a 3-as kanyarban. Miután mindketten a falban kötöttek ki, Labbe autója a levegőbe emelkedett egy pillanatra az ütközés erejétől.

    Szerencsére senki nem sérült meg a balesetekben.

    Gragson vs. Gibbs a NASCAR Xfinity Series poconói győzelméért

    A versenyt egyébként Noah Gragson nyerte egy gigászi csata után, melyet Ty Gibbs-el vívott az utolsó körökben.

    A különböző gumistratégiák ellenére Noah Gragson és Ty Gibbs egyértelművé tette, hogy ők rendelkeznek a mezőny leggyorsabb autójával. A verseny utolsó 15 körében Gibbs és Gragson intenzív csatát vívtak egymás között a győzelemért.

    Miután Gibbs – aki annak ellenére, hogy Gragsonnál régebbi gumik voltak rajta, a két autó közül a gyorsabb volt – többször is megpróbált az élre törni Gragsonnal szemben, de soha nem tudta befejezni a manővert, annak ellenére, hogy többször is nagyon közel került hozzá.

    A verseny utolsó köreihez közeledve a csata valóban csúcspontjához érkezett, hiszen Gibbs és Gragson többször is egymás mellé kerültek.

    Gragson azonban meseterien tudott védekezni Gibbs ellen, aki az utolsó körben még egy utolsó próbálkozást tett, hogy megelőzze.

    A JR Motorsports pilótája – akit a Road Americán megbüntettek agresszív vezetéséért, amely egy 16 autóból álló tömegkarambolt okozott – tisztán védekezett Gibbs ellen, és megszerezte szezonbeli harmadik, valamint NASCAR Xfinity Series karrierje nyolcadik győzelmét.

  • Gragson durva büntetést kapott tömegbaleset okozásért

    A NASCAR szerdán bejelentette, hogy 35 000 dolláros pénzbírságot szabott ki Noah Gragson számára, és 30 pontot levont a versenyzői pontszámából.

    Gragson a múlt szombati, Road Americában rendezett Xfinity Series versenyen tanúsított durva vezetéséért kapta a borsos büntetést. A JR Motorsports csapatát szintén 30 pont levonással sújtották a tulajdonosok rangsorában.

    Gragson kulcsszerepet játszott egy 13 autót érintő baleset létrejöttében a verseny során, amikor a JR Motorsports 9-es számú Chevrolet-je egy szándékos mozdulat után nekiment Sage Karam Alpha Prime Racing versenyautójának, miután a két versenyző pozícióért küzdött.

    Gragsont nem büntették meg a futam alatt, de a verseny után behívták az Xfinity Series versenyigazgatóságába, hogy konzultáljon a sorozat tisztviselőivel.

    A csapatfőnök Kelly Earnhardt Miller egy tweetben jelezte, hogy a csapat nem fogja megtámadni a döntést.

    Megértjük a mai büntetést” – állt a tweetben. „Noah egy szenvedélyes versenyző, és a tettei a pillanat hevében történtek. A tanulás része, hogy megtanulja, hogyan és mikor kell kordában tartani az érzelmeket.”

    Gragson, aki kétszeres győztes az idei szezonban, továbbra is a negyedik helyen áll az Xfinity Series tabelláján, bár már csak öt ponttal előzi meg csapattársát, Josh Berryt.

  • Óriási baleset az Xfinity texasi versenyén, több esélyes is kiszállt

    Incidensekkel teli futam zajlik Texasban, ahol jelenleg is fut az Xfinity Series aktuális versenye, ez speciel a 9. sárga zászló volt.

    Úgy tűnt, hogy a JR Motorsports újabb tökéletes napot tudhat maga mögött, hiszen két szakaszon keresztül abszolút uralták a NASCAR Xfinity Series szombati, Texas Motor Speedwayen rendezett versenyét.

    A 3. szakasz rajtjánál azonban Josh Berry, aki megnyerte a 2. szakaszt, az újraindításnál megpördült. Berry e megpördülése miatt csapattársa, Noah Gragson, valamint Ty Gibbs, Matt Mills, Josh Williams és még sokan mások is belekeveredtek egy több autóból álló balesetbe

    Bár most úgy tűnik, hogy Gragson és Berry nem fog harcolni a győzelemért, a JR Motorsportnál a versenyt vezető Justin Allgaier, William Byron és Sam Mayer még versenyben van a győzelemért.

    A balesetben érintettek a következők voltak: Bayley Currey, Matt Mills, Josh Berry, Noah Gragson, Brandon Jones, Ty Gibbs és Josh Williams.

  • Íme az Xfinity RONCSDERBIJE Talladegából

    A Noah Gragson győzelmét hozó szombati, talladegai NASCAR Xfinity Series versenyén 10 sárga zászlós periódus volt a sok baleset miatt.

    Noah Gragson idei második győzelmét szerezte meg, a show-t viszont a második helyezett Jeffrey Earnhardt lopta el Talladegában.

    Jeffrey Earnhardt a 3-as rajtszámú Richard Childress Racing Chevrolet Camaro-t a második helyre hozta fel, nagyon okos manővereket bemutatva az utolsó körökben, de hajszálnyival lemaradt a győzelemről. Earnhardt így is karrierje legjobb eredményét könyvelhette el.

    A versenyen rengeteg bajnokesélyes bajba került, többek között Ty Gibbs, Josh Berry, Sam Mayer és Brandon Jones is.

    Ennek következtében háromszoros hosszabbításban dőlt el az első hely sorsa Talladegában úgy, hogy az utolsó métereken még így is majdnem újabb baleset történt.

  • Gragson kaotikus győzelmet aratott az Xfinity talladegai futamán

    Noah Gragson idei második győzelmét szerezte meg, a show-t viszont a második helyezett Jeffrey Earnhardt lopta el Talladegában.

    Gragson magabiztosan nyert, miután a verseny közben a legtöbb bajnoki riválisa balesetekbe került.

    A JR Motosports versenyzője három hosszabbítás után tudott győzni annak ellenére, hogy a végén erősen támadta őt a pole-ból induló Jeffrey Earnhardt.

    Ez a csapat a JR Motorsports-nál – ők soha nem adják fel” – mondta Gragson a talladegai verseny után. „Az elmúlt hónap elég kemény volt, nem tudtunk olyan helyezéseket elérni, amilyeneket szerettünk volna.

    A verseny elején nem nagyon tudtam az élmezőnyben haladni, így csak biztonságosan a pálya alján mentem. Aztán a végén feltoltak minket, és jó helyzetbe kerültünk.

    A sok sárga zászló miatti ráadásnak köszönhetően rengeteg versenyző üzemanyag problémákkal küzdött, többek között Justin Allgaier is, aki az utolsó újraindítást az első helyről várhatta, de a zöld zászló pillanatában félrehúzódott.

    Ezt használta ki Noah Gragson, és a célig már nem is adta ki a kezéből az első helyet a Talladega Superspeedway-en.

    Jeffrey Earnhardt a 3-as rajtszámú Richard Childress Racing Chevrolet Camaro-t a második helyre hozta fel, nagyon okos manővereket bemutatva az utolsó körökben, de hajszálnyival lemaradt a győzelemről. Earnhardt így is karrierje legjobb eredményét könyvelhette el.

    AJ Allmendinger a harmadik helyen végzett Talladega-ban, és ezzel a Kaulig Racing számára zsinórban második alkalommal gyűjtötte be a 100 000 dolláros Xfinity Dash 4 Cash bónuszt. Ryan Sieg a negyedik lett, a top5-be pedig a másik Kaulig-os, Landon Casill fért még be.

    A versenyen 39 kört tett meg a felvezető autó mögött a mezőny, összesen pedig 10 sárga zászlós periódus törte meg a talladegai futam ritmusát. Ezek közül több nagy név, köztük Ty Gibbs, Brandon Jones és Sam Mayer is balesetbe keveredett.

     

  • Megvannak a rajtsorrendek, változott a szombati program Atlantában

    A múltheti győztesek duplán jól jártak. Az esőnek köszönhetően Chase Briscoe és Noah Gragson várhatja az élről az atlantai versenyeket.

    A tartós esőzés miatt pénteken törölték a NASCAR edzéseit az Atlanta Motor Speedwayen, és átrendezték a hétvégi menetrendet.

    Mindhárom NASCAR nemzeti sorozat – a Trucks, az Xfinity és a Cup – ellátogat ezen a hétvégén Atlantába, és mindháromnak a péntekre tervezett programját törölték a rossz időjárás miatt.

    Az Atlanta Motor Speedway közelmúltbeli újraaszfaltozása és átalakítása miatt a NASCAR úgy döntött, hogy a sorozatok számára fontosabb, hogy edzéseket tartsanak, mint kvalifikációt.

    Ezért most szombaton minden sorozatnak lesz egy 50 perces edzése – a Truck Series-nek magyar idő szerint 15:40-kor, az Xfinity-nek 16:40-kor, a Cup Series-nek pedig 17:40-kor.

    Az egyes szériák rajtfelállását az egyes szabálykönyvekben lefektetett képlet alapján határozták meg (50% a múlt heti helyezés, 35% a tulajdonosi pontok és 15% a múlt heti versenyen elért leggyorsabb körök rangsora alapján) – írja a Motorsport.com.

    Az Atlanta Motor Speedwayen rendezett versenyek közül a szombati Truck-futamon (magyar idő szerint, 19:30 kezdődik) Chandler Smith, a szombati Xfinity-futamon (magyar idő szerint 22:00-kor kezdődik) pedig Noah Gragson indul a pole pozícióból.

    Chase Briscoe – aki a múlt hétvégén Phoenixben szerezte meg élete első győzelmét a NASCAR Cup Seriesben – a pole pozícióból indul a vasárnapi Cup-futamon (magyar idő szerint 20:00-kor kezdődik).

    A NASCAR Cup Series versenyét az ARENA4+-on is követhetitek majd 8 órától.

  • A Phoenix-i Xfinity győztes is kétszer ül autóba majd Atlantában

    Nem számít, mit mondanak a statisztikák, Noah Gragson mindig úgy tekint magára, mint a favoritra. Egyszerűen megbízik saját képességeiben.

    Bíznod kell magadban. Amikor kimegyek a versenypályára, mindig úgy gondolom, hogy meg fogom verni a riválisokat. Az eredmények olyanok, amilyenek lesznek, de bíznod kell a képességeidben” – mondja a magabiztos Noah Gragson.

    A JR Motorsports versenyzője a hétvégén kétszer is autóba fog ülni. Szokásos Xfinity szereplése mellett a Kaulig Racing 16-os autóját is ő fogja vezetni a megújult Atlantában.

    A fiatal versenyző önbizalma még inkább duzzadhat, hiszen Phoenix-ben nem talált legyőzőre a NASCAR Xfinity Series futamán.

    A tavalyi szezon végén Chris Rice, a Kaulig Racing elnöke megkereste Gragson menedzserét. A csapat egy jelenlegi Chevy versenyzőt szeretett volna, aki segíthet képviselni őket a részleges Cup Series programban.

    És amikor jött a lehetőség, a versenyző nem tudott nemet mondani, annak ellenére, hogy szombatonként, az Xfinity versenyeken a Kaulig Racing versenyzői Gragson legnagyobb riválisai.

    Még mindig keményen fogok versenyezni ellenük” – tette hozzá Gragson. „Azt mondtam nekik, hogy szombaton nem fogok változtatni semmin, de vasárnaponként mindent beleadok.

    Bár Gragson nagyon örül a lehetőségnek, hogy rendszeresen versenyezhet a legmagasabb szinten, tudja, hogy ez más kihívásokkal jár.

    A Cup Series a teljes szezont futó sofőrjeihez képest jóval kevesebb tapasztalata van a Next Gen autóval, hiszen eddig csak Daytonában ment az autóval.

    Gragson Daytonában a Beard Motorsports 62-es számú Chevrolet-ját vezette
    Gragson Daytonában a Beard Motorsports 62-es számú Chevrolet-ját vezette Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/NASCAR Media

    Elvárások? Tanulni, tanulni, tanulni…

    Ezen kívül az idei szezont megelőzően csak egyszer találkozott a 16-os rajtszámú autó crew chief-jével, Matt Swiderskivel. A csapat még ülésbetétet sem készített neki. Gragson idén 14 alkalommal fogja képviselni a csapatot a premier kategóriában.

    A célom az első öt-hat versenyen az, hogy minél több kört menjek az autóval, és tapasztalatot szerezzek” – mondta a 23 éves versenyző.

    Wise is úgy véli, hogy Gragson élni fog a lehetőséggel.

    Szerintem ez egy jó tanulási lehetőség lesz számára, és úgy gondolom, hogy nagyon jól fog teljesíteni” – mondta. „Ezt nem feltétlenül a célba érés alapján mérem, sokkal inkább arról van szó, hogyan fogja teljesíteni a munkáját a versenyeken.

    Az elmúlt években Gragson talán még nem állt készen az előtte álló kihívásra. De most, hogy már a hatodik teljes évében versenyez a NASCAR egyik legfontosabb szintjén, felkészültnek érzi magát.

    Azt hiszem, végre elég érett vagyok ahhoz, hogy tényleg a lehető legtöbbet tudjam kihozni magamból, és a lehető legtöbbet hozzam ki ebből a lehetőségből” – mondta.

    Próbálok a lehető legjobb lenni, és tényleg a hétfőtől péntekig koncentrálni, így amikor a versenypályára érünk, akkor már jó móka lesz. Hétközben megcsinálod a házi feladatot, hétvégén elmész megírni a dolgozatot, és mindenre tudnod kell a választ.

  • Dale Earnhardt Jr. nem bírta magában tartani, odaszólt versenyzőjének

    A kitartás és a szívósság végül kifizetődött Noah Gragson számára. A Dale Earnhardt Jr. versenyzője Phoenixben végre nyert.

    Gragson az idei szezonban kétszer második, egyszer pedig harmadik lett. Győzelme olyan áttörés volt, amiért személyes említést érdemelt főnökétől, a NASCAR Hall of Famer Dale Earnhardt Jr.-tól.

    Dale Jr. a phoenixi futam után küldött egy tweetet, amelyben elismerően nyilatkozott versenyzőjéről és annak crew chiefjéről.

    Igen! Noah Gragson, Luke Lambert és a keményen dolgozó JR Motorsports srácok csoportja megcsinálta ma a győzelmet!” – írta a „nagyfőnök” twitteren.

    Dale Earnhardt Jr. csapat nagyszerű szezonkezdeten van túl. A bajnokság legjobb öt helyén három JR Motorsports versenyző van.

    Gragson vezeti a tabellát, Justin Allgier a harmadik, míg Josh Berry az ötödik. Az alakulat negyedik versenyzője Sam Meyer még nagyon fiatal, így a jó szakasz eredmények ellenére a verseny végére általában visszaesik – még így is 9. az összetettben.

    Persze nem könnyű négy ilyen karaktert kordában tartani, és ahogy egy korábbi cikkünkben írtunk is róla, elkerülhetetlen olykor-olykor a koccanás közöttük.

    Nagyon ritka az, hogy négy versenyző közel azonos esélyekkel szálljon csatába a győzelmekért” – mondja Allgaier, aki régóta áll Dale Earnhardt Jr. csapatának alkalmazásában.

    Ezt kezelni pedig tudom, hogy nem egyszerű, mert nyilván mind a négyen nyerni akarunk. Magunkért, meg persze a szponzorainkért.”

    „Ez pedig nagyon kemény csata. Optimális esetben akár csapaton belül oszthatjuk le a Championship 4 négy bajnokesélyes versenyzőjét. Ehhez is mindenünk megvan.

    A NASCAR Xfinity Series következő versenyét Atlantában rendezik, március 19-én.

     

  • Noah Gragsonnak nem volt kihívója Phoenixben, dominánsan nyert

    Noah Gragson uralta a NASCAR Xfinity Series szombati, Phoenix Racewayen rendezett futamát, ahol 200 körből 116-ot vezetett.

    Egy lassú zöld zászlós boxkiállást követően Gragsont ugyan megelőzte Brandon Jones, azonban 14 körrel a vége előtt visszavette a vezetést a JR Motorsports versenyzője, így megszerezte a győzelmet a Phoenix Raceway-en.

    Nagyszerű érzés, hogy az 50. évfordulós Bass Pro Shops Camarot győzelemre tudtam vezetni” – mondta Gragson a FOX Sports 1 riporterének, Regan Smith-nek a rajt-cél vonalnál.

    A boxcsapat nagyszerűen dolgozott. A csapatom idén eddig remekül teljesít, hiszen az első négy versenyen mindenhol az első háromban végeztünk.

    Gragson a második sorból indult, és majdnem megnyerte az első szakaszt a pole-ból induló Trevor Bayne előtt

    Bayne-nek nem indult könnyen a versenye, hiszen még az indulás előtt problémája akadt a kormányán lévő kill-switchel, amelyet véletlenül megnyomott, és emiatt az autó teljesen áramtalanítva lett, így majdnem lemaradt a rajtról.

    Gragson átvette a vezetést, és nem nézett vissza

    A második szakaszt Gragson már korán irányítása alá helyezte, miután az élre állt Brandon Jones-szal való csatája után. A 23 éves versenyző a 70. körben előzte meg riválisát, majd elhúzott, hogy fölényesen megnyerje a szakaszt.

    Az utolsó szakasz sárga zászló nélkül zajlott, így Gragson és az élen álló többi versenyző megléphetett a többiektől. Miután a zöld jelzés alatti utolsó kiállásnál a második helyre esett vissza, Gragson a lekörözött forgalom segítségével fokozatosan hozta be az élre törő Jonest.

    A verseny vége előtt néhány körrel Gragson egy merész húzással megelőzte Jones-t, és végül ez lett a döntő manőver, mivel Gragson el tudott húzni, és megszerezte idei első győzelmét.

    Gragson előnye 2,555 másodperc volt Jones előtt a célvonalnál. Josh Berry lett a harmadik, miután hátulról indult, míg Bayne a negyedik helyen ért célba a sárga jelzés alatt kapott gyorshajtási büntetés után. John Hunter Nemechek lett az ötödik.

    A verseny eleji megpördüléséből visszajövő Ty Gibbs végül a hatodik helyen végzett, majd a Kaulig Racing versenyzői, AJ Allmendinger, Daniel Hemric és Landon Cassill jött, és végül Justin Allgaier zárta a top 10-et. Ez a 10 versenyző maradt körön belül a verseny végére.

    Az Xfinity Series szombaton, március 19-én, az Atlanta Motor Speedwayen a Nalley Cars 250-es versenyen újra akcióba lép. A FOX Sports 1 televíziós közvetítése ET 17 órakor kezdődik.

    A NASCAR Xfinity Series Phoenix-i versenyének végeredménye

    Poz. # Driver Kör
    1 9 Noah Gragson 200
    2 19 Brandon Jones 200
    3 8 Josh Berry 200
    4 18 Trevor Bayne 200
    5 26 John Hunter Nemechek(i) 200
    6 54 Ty Gibbs 200
    7 16 AJ Allmendinger 200
    8 11 Daniel Hemric 200
    9 10 Landon Cassill 200
    10 7 Justin Allgaier 200
    11 39 Ryan Sieg 199
    12 27 Jeb Burton 199
    13 68 Brandon Brown 199
    14 2 Sheldon Creed # 199
    15 2 Brett Moffitt 199
    16 44 Ryan Ellis 199
    17 21 Austin Hill # 199
    18 51 Jeremy Clements 199
    19 36 Alex Labbe 199
    20 4 Bayley Currey 199
    21 99 Stefan Parsons 198
    22 1 Sam Mayer 198
    23 91 Mason Massey 198
    24 31 Myatt Snider 198
    25 66 JJ Yeley 198
    26 5 Nicholas Sanchez 198
    27 7 Joe Graf Jr. 197
    28 48 Jade Buford 197
    29 6 Ryan Vargas 197
    30 92 Kyle Weatherman 197
    31 8 David Starr 196
    32 28 Kyle Sieg # 196
    33 45 Kaz Grala(i) 196
    34 35 Jeffrey Earnhardt 196
    35 78 Josh Williams 178
    36 38 Parker Retzlaff 158
    37 23 Anthony Alfredo 147
    38 98 Riley Herbst 20