Címke: NIO 333

  • Véget ért a Formula E tesztje, így néz ki a 2021-es mezőny! – GALÉRIA

    Véget ért a Formula E tesztje, így néz ki a 2021-es mezőny! – GALÉRIA

    November 28-án kezdődött, és december 1-jén ért véget a Formula E hivatalos tesztje Valenciában. A mezőnyben nagy változások történtek az előző szezonhoz rajtjához képest.

    A konstruktőri bajnokság első három helyezettje nem változtatott, a Techeetah, a Nissan és a Mercedes is változatlan felállással vág neki az első világbajnoki szezonnak.

    Hátrébb azonban akadtak mozgások bőven. Rendhagyó módon ezek már az előző évad közepén elkezdődtek a koronavírus miatt beiktatott kényszerszünet alatt.

    Sam Bird volt az első, aki meglepetést okozott. Bár eddig minden versenyt a Virgin színeiben teljesített, még a szezonzáró előtt bejelentette, hogy búcsút int a csapatnak, és a Jaguarnál folytatja tovább.

    Alex Lynn, René Rast és Sérgio Sette Camara is helyettesíteni érkeztek a Berlinbe, és jövőre ismét lehetőséget kapnak csapataiktól a bizonyításra. Tom Blomqvist a Jaguar színeiben vett részt az utolsó két futamon, mégis a NIO csapott le rá.

    Pascal Wehrlein volt az egyik áldozata annak, hogy átszervezték az idény második felét. Az eltolt dátumoknak köszönhetően már szerződés kötötte új csapatához, a Porschéhoz, így ki kellett hagynia fél évet, mire újra autóba ülhetett.

    Neel Jani helyére érkezett a németekhez, aki Ma Qing Huához hasonlóan távozik a sorozatból. Rajtuk kívül még négyen tesznek így: a balhés Abt (Audi), az endurance-ot előnyben részesítő Hartley (Dragon), Felipe Massa (Venturi és James Calado (Jaguar).

    Az ötödik, aki hasonló cipőben jár, az Jérome d’Ambrosio, ő azonban a Virgin csapatfőnök-helyetteseként ott lesz továbbra is a paddockban.

    Három újoncot is avat majd a sorozat Jake Dennis (BMW Andretti), Norman Nato (Venturi) és Nick Cassidy teljesítheti első versenyeit Santiagóban, alig több, mint egy hónap múlva.

    Hivatalosan még egy ülést nem kelt el, Nico Mülleré. Miután a svájci vezette a Dragon második autóját a valenciai teszten – és más pilóta nem is volt ott -, úgy tűnik ez csak formalitás kérdése.

    A Formula E 2020/2021-es szezonjának mezőnye:

    Csapat # Versenyző
    ?? DS Techeetah
    13 ?? António Félix da Costa
    25 ?? Jean-Éric Vergne
    ?? Nissan e.dams
    22 ?? Oliver Rowland
    23 ?? Sébastien Buemi
    ?? Mercedes-Benz EQ
    5 ?? Stoffel Vandoorne
    17 ?? Nyck de Vries
    ?? Envision Virgin Racing
    4 ?? Robin Frijns
    37 ?? Nick Cassidy
    ?? BMW i Andretti Motorsport
    27 ?? Jake Dennis
    28 ?? Maximilian Günther
    ?? Audi Sport Abt Schaeffler
    11 ?? Lucas di Grassi
    33 ?? René Rast
    ?? Panasonic Jaguar Racing
    2 ?? Sam Bird
    20 ?? Mitch Evans
    ?? TAG Heuer Porsche
    36 ?? André Lotterer
    94 ?? Pascal Wehrlein
    ?? Mahindra Racing
    29 ?? Alexander Sims
    94 ?? Alex Lynn
    ?? ROKiT Venturi Racing
    48 ?? Edoardo Mortara
    71 ?? Norman Nato
    ?? Dragon Penske Autosport
    6 ?? Nico Müller
    7 ?? Sérgio Sette Camara
    ?? NIO 333 Racing
    8 ?? Oliver Turvey
    88 ?? Tom Blomqvist

     

  • A rali világbajnok fia, Tom Blomqvist NIO-val tér vissza az FE-be

    A rali világbajnok fia, Tom Blomqvist NIO-val tér vissza az FE-be

    Oliver Turvey mellett egy másik brit, Tom Blomqvist vezetheti a NIO elektromos autóját a Formula E hetedik szezonjában.

    A félig svéd pilóta már korábban is szerepelt a sorozatban, a negyedik szezonban az Andrettinél egy fél szezont tudhatott le, míg a tavalyi év végén a gyengén teljesítő James Caladót váltotta a Jaguarnál az utolsó két versenyen.

    „Nagyon boldog vagyok, hogy csatlakozhatom a NIO 333-hoz a Formula E 2021-es, világbajnoki szezonjában, alig várom, hogy kezdhessek a csapatnál. Nagyon hálás vagyok a lehetőségért és bizalomért, amit kapok, remélem meghálálhatom majd a pályán.” – nyilatkozott Blomqvist.

    „Fantasztikus állandó jelleggel visszatérni a Formula E-be, mert csak nőtt és nőtt ez a sorozat. Büszke vagyok, hogy rajtrácson lehetek majd a hetedik szezonban.”

    A NIO 333 csapatfőnöke, Christian Silk gyors és tapasztalt párosról beszélt, és kiemelte a csapat sokat lépett előre az előző szezon óta – amikor utolsók lettek a csapatbajnokságban, pont nélkül.

    NIO 333, Oliver Turvey, Ma Qing Hua, racingline.hu
    A NIO 333 előző szezonja nem volt fényes, most vajon több babér terem nekik? Fotó: FIA Formula E

    „A berlini finálé óta igen sok kilométert raktunk a NIO 333 001-es karosszériájába, valamint ígéretes javulást értünk el az új hajtáslánc megbízhatóságával.”

    Blomqvist érkezése és az új meghajtás azonban nem az egyedüli újítás az istálló háza-táján. Megújult a festésük, bár az azúr szín maradt, a fehér alapot sötétszürkére váltották. Emellett pedig a külső borítás új, környezetkímélő anyagból készült el.

  • Hatodik szezon: őrségváltás lesz a Formula E-ben?

    Hatodik szezon: őrségváltás lesz a Formula E-ben?

    Egy új évad általában minden sorozatban új erőviszonyokat hoz, egy verseny alapján még nem is kezd körvonalazódni az általános erősorrend, főleg egy olyan dinamikusan változó bajnokságban, mint a Formula E.

    A dupla forduló azonban kicsit nagyobb rálátást enged arra, melyik csapat vagy pilóta milyen formában kezdi a szezont.

    Ez nem a bajnokok hétvégéje volt

    A három bajnok közül egyedül Lucas di Grassi végzett dobogón, és rajta kívül is csak egyszer, a második futamon Jean-Éric Vergne révén szereztek pontot az eddig megkoronázott versenyzők.

    A kvalifikációkon sem sziporkáztak, az első futamon mindhárman a mezőny második feléből indultak. Igaz, másodjára száraz pályán már jobban, mentek, de Buemit kiforgatták, így a svájci eddig pont nélkül maradt.

    A csapatbajnokok közül az Audi és a Nissan is felemás fordulót zárt. Előbbi az az első futamon kallódott el, de zárt jó pozíciókban a másodikon, míg utóbbinál a pilóták szerencséje volt eltérő. Így hiába esett-kelt Buemi, Oliver Rowland megmentette a japánok becsületét.

    A Techeetah sem örülhet, mert bár másodjára két autóval is pontot szereztek, a büntetéssorozatnak köszönhették azt, és mindkét időmérő után végül utolsó rajthelyre kényszerült valamelyik pilótájuk technikai okok miatt. Ha meg akarják védeni a címüket, a megbízhatóságon még mindenképp javítaniuk kell.

    Még mindig lemaradva

    Bár nagyon fogadkoztak, hogy elmozdulnak onnan, a NIO eddig a mezőny hátsó végében poroszkált. Ráadásul Ma Qing Hua (aki a WTCR mezőnyét is erősíti) mindkétszer utolsó lett.

    Egy másik csapat, aki tavaly, és eddig idén sem szerepelt jól, az pedig a Dragon (Penske). Az amerikaiak két újonccal vágtak bele az új szezonba, a sokat tapasztalt Brendon Hartley és az eddig DTM-ben vitézkedő Nico Müller személyében.

    Lehet, hogy a tapasztalatlanság az oka, de ők is csak a büntetések révén szereztek pontot. Müller el sem tudott indulni az első futamon. Régóta várják már az előrelépést, ha két pilótájuk jobban belerázódik a ritmusba, talán sikerülhet.

    Akik jól zártak

    Úgy tűnik, a múlt szezon végi jó formáját sikerült átmentenie idén is Alexander Simsnek, aki két pole pozíciójával és egy győzelmével a nyitó esemény legeredményesebbje lett. Csapata, a BMW tavaly is erős volt itt, azonban a második forduló után beleszürkültek a mezőnybe.

    Mindenesetre biztató jel, hogy Maximilian Günther is legalább a pályán elért második helyével bizonyította, gyors volt az autó.

    Biztató formát mutatott a másik győztes, Sam Bird csapata is. Bár második futamon mindketten kipördültek, de addig pontszerző helyen haladtak, az első versenyen pedig a tavaly elképesztő szezont futó Robin Frijns révén mindkét autóval a top 5-ben zártak.

    A másodjára első szezont futó Mercedes (eddig a Venturi hajtásláncát használva HWA Racelab néven indultak az előző szezonban, idén lett igazi gyári csapatuk) pedig Stoffel Vandoorne miatt az egyetlen, akik rögtön két trófeát vihetnek haza a dobogóról.

    Az ő újoncuk, Nyck de Vries is úgy tűnik, jól alkalmazkodott az új környezethez, mindkétszer pontszerző helyen ért célba. Másodjára ugyan megbüntették, amiért végül csak 16. helyen értékelték, csapata szempontjából így is értékes pontokat szerzett.

    Maradandó a változás?

    Az eddigi élmezőnyhöz tartozó csapatok tehát nem szerepeltek annyira jól eddig. Ezzel szemben a két új gyártó, a Mercedes és a Porsche is dobogót ünnepelhetett.

    Ez persze csak a jelenlegi helyzet, az előző szezonban is változott, ki volt épp a legjobb autóban. Az új Formula E bajnokot még fölösleges keresni a sorok között, az majd a elkövetkező hónapokban dől el, ki lesz még esélyes a végén, Londonban.

  • Hivatalos: a NIO két pilótája Ma és Turvey lesz

    Hivatalos: a NIO két pilótája Ma és Turvey lesz

    A most már NIO 333 néven futó Formula E csapat Ma Qing Huát és a McLaren korábbi tesztpilótáját, Oliver Turveyt nevezte meg pilótáiként a 2019/20-as szezonra.

    A csapat megtartja a NIO elektromos autógyártót mint névadó szponzort. De a csapat üzemeltetését és a fejlesztést a Shanghai Lisheng Racing befektetőcég veszi át, akik a 333 számot is hozzáadták a csapat hivatalos nevéhez.

    Az új csapatstruktúra már a következő évadban érvénybe lép, a katasztrófálisra sikeredett 2018/19-es szezont követően. Tavaly mindössze hét ponttal az utolsó, 11. helyen zártak.

    Vincent Wang, a csapat vezetője a következőket mondta: “Nagy örömünkre szolgál, hogy a NIO-val együtt vehetünk részt a Formula E-ben. Remek eredményeket értek el a múltban [a jogelőd egyéni címet Nelson Piquet Jr.-ral a sorozat első évében – a szerk.], szeretnénk ennek nyomdokaiba lépni.”

    „Ez a bajnokság nagyon jó lehetőség, hogy a kínai motorsport világszinten is versenyezzen, boldogok vagyunk, hogy itt lehetünk. Reméljük, készen állunk a kihívásokra, és tudunk majd fejlődni.”

    Turvey egészen az első szezon végétől a csapattal versenyez, amit akkor még NextEV TCR-nek hívtak, legjobb helyezése egy második helyezés a negyedik szezon mexikóvárosi fordulójából. Ma Qing Hua eddig kilencszer állt rajthoz az első három szezonban, három különböző csapattal.

    “Nagyon örülök, hogy a NIO-val visszatérhetek a mezőnybe” – mondta az Autosportnak – “Amikor legutóbb itt versenyeztek, még a régi autók voltak pályán. Most a valenciai teszten próbálok ki először második generációs gépet.”

    “A tavalyi év nehéz volt a csapatnak, de most az átszervezéssel és az új hajtásrendszerrel remélhetőleg optimizálni tudjuk a csomagunkat. Sok munka áll még előttünk, hozzá kell szoknunk az új rendszerhez. Ehhez idő kell, ezért nagyon fontos less a csapategység. Minél előbb megtaláljuk a ritmust, annál jobb.”

  • Kialakult a Formula E hatodik szezonjának mezőnye

    Kialakult a Formula E hatodik szezonjának mezőnye

    A NIO 333 csapatának bejelentése után immáron teljes a Formula E hatodik szezonjának mezőnye. Nézzük meg, hogy mi változott a csapatokon belül az ötödik szezon vége óta.

    A csapatok többsége továbbra is az eddig megszokott pilótafelállással fognak versenyezni az idei szezonban. Az Audinál már a sorozat kezdete óta Daniel Abt és Lucas di Grassi versenyez. A német gyártó mindkét pilótájának teljesítményével elégedett, ezért nincs okuk változtatni.

    A Nissan e.dams csapatánál sem változtattak a pilótafelálláson. A japán gyártó színeit továbbra is a sorozat kezdete óta itt versenyző Sebastien Buemi és a tavalyi szezonban újoncként versenyző Oliver Rowland képviseli majd. A Mahindra Racingnél és az Envision Virgin Racingnél is ugyanazok a pilóták fognak majd versenyezni, akik a tavalyi szezonban is. A Susie Wolff által vezetett Venturi pedig a jól megszokott Felipe Massa Edoardo Mortara párossal fog majd nekivágni az elektromos széria hatodik szezonjának.

    Azonban akadtak olyan csapatok is, akiknél történtek változások a versenyzők terén. André Lotterer elhagyta a bajnoki címvédő DS Techeetah csapatát a Porsche kedvéért és a helyére Antonio Felix da Costa érkezett, akinek a kétszeres bajnok, Jean-Eric Vergne lesz majd a csapattársa.

    A BMW-től távozó da Costa helyére pedig a GEOX Dragonnál versenyző Max Günther érkezett. A német fiatal az ötödik szezonban bemutatkozó Alexander Sims mellett fog versenyezni. A NIO 333-nál pedig a kínai Ma Qing Hua az érkező, aki Oliver Turvey csapattársa lesz a kínai istállónál. A Jaguárnál Mitch Evans mellett egy újoncot fogunk avatni James Calado személyében, aki Ferrarinál is versenyez a WEC-ben.

    A Dragon egy vadonatúj duóval kezdi majd meg az évadot, miután Günther átszerződött a BMW-hez, José Maria Lopezzel pedig nem hosszabbítottak a gyenge teljesítménye miatt. Az amerikaiak egyik pilótája a Ferrari fejlesztő pilótája, Brendon Hartley lesz, aki a Formula E mellett még a WEC-en is szerepel a Toyota csapatának tagjaként. Az új-zélandi csapattársa pedig a DTM-ben versenyző Nico Müller lesz.

    A Mercedes-Benz EQ, egykori nevén HWA Racelab, megtartotta Stoffel Vandoornet, aki a tavalyi szezonban a HWA csapatát erősítette. A belgához a Formula 2 idei bajnoka, Nyck de Vries fog majd csatlakozni. Az újonnan csatlakozó Porsche csapatát pedig a DS Techeetahtól érkező André Lotterer és a svájci nemzetiségű Neel Jani képviseli majd.

    A Formula E hatodik szezonjának mezőnye:

    Audi Lucas di Grassi Daniel Abt
    BMW i Andretti Motorsport Max Günther Alexander Sims
    Envision Virgin Racing Sam Bird Robin Frijns
    Mahindra Racing Pascal Wehrlein Jerome d’Ambrosio
    DS Techeetah Antonio Felix da Costa Jean-Eric Vergne
    GEOX Dragon Nico Müller Brendon Hartley
    Mercedes-Benz EQ Nyck de Vries Stoffel Vandoorne
    TAG Heurer Porsche Andre Lotterer Neel Jani
    NIO 333 Ma Qing Hua Oliver Turvey
    Jaguar Mitch Evans James Calado
    Nissan e.dams Sebastien Buemi Oliver Rowland
    Venturi Felipe Massa Edoardo Mortara

     

  • Ma Qing Hua a NIO 333 csapatával tér vissza a Formula E-be

    Ma Qing Hua a NIO 333 csapatával tér vissza a Formula E-be

    Ma Qing Hua lesz Oliver Turvey csapattársa a NIO 333 csapatánál a Formula E-ben.

    A kínai versenyző, aki az Alfa Romeo csapatának színeiben versenyez a WTRC-ben, nagy valószínűséggel a származása miatt kapta meg az ülést, ugyanis a NIO 333 csapatának vezetői kínai nemzetiségűek és mindenféleképpen szerettek volna egy kínai nemzetiségű versenyzőt a csapatukba.

    Szinte biztosra vehető, hogy a kínai csapat a kedden kezdődő valenciai teszten fogja majd bemutatni a pilótapárosát. Ma a 33-as rajtszámmal fog majd versenyezni az elektromos széria 2019/2020-as szezonjában. A 2016/2017-es szezonban a Techeetahnál is ezzel a rajtszámmal versenyzett. Ma csapattársa, Turvey autóján pedig a hármas rajtszámot láthatjuk majd, a csapat vadonatúj nevében is megtalálhatunk.

    A kínai versenyző korábbiakban már versenyzett a Team Aguri és a Techeethah csapatában is, a legjobb eredménye pedig egy tizenegyedik hely, amit még a 2016-os London ePrix-n ért el. Legutóbb a 2018-as New York ePrix-n beugróként állt rajthoz, miután Turvey balesetet szenvedett a szabadedzésen és eltörte a kezét.

    Ma érkezésével a csapat eddigi pilótája, Tom Dillmann jövője erősen kérdéses a sorozatban. Azonban a francia pilóta nagy valószínűséggel ott lesz majd a valenciai teszten, ahol majd pályára is viheti majd az autót.

    A NIO új technikai csomagja

    A NIO teljes mértékben újjászervezte a technikai elemeket a hatodik szezonra, miután egy vadonatúj akkumulátort fognak használni, amit már ki is próbálhattak. Az e-racing365.com információi szerint a kínai csapat a Dragon hajtásláncait fogja majd használni a soron következő évadban.

    A csapat egy vezetőváltáson ment keresztül a nyár folyamán és várhatóan Christian Silk veszi majd át a csapat irányítását, amíg Barry Mortimer az eredeti helyén folytatja tovább a munkáját. Mortimer szorosan együtt dolgozott a NIO egyik mérnökével, Roberto Costával a nyár folyamán.