Címke: Nikolas Tombazis

  • Az FIA felkészült, hogy senki ne tudjon csalni a költségvetési korlát kapcsán

    Az FIA felkészült, hogy senki ne tudjon csalni a költségvetési korlát kapcsán

    A Forma-1-es szabályok – és úgy általában minden szabály -, azért vannak, hogy azokat betartsák. Ez azonban a leleményes embereket, jelen esetben mérnököket, startégákat, stb., folyton-folyvást azon dolgoznak, hogy megtalálják a szabályzásokban a kiskapukat, mely által előnyhöz juthatnak úgy, hogy közben valójában nem vétettek a szabályok ellen. Más kérdés, hogy mikor egy csapat valami kapcsán talál egy kiskaput, a riválisok rögtön zokon veszik azt, majd hamarosan betiltásra is kerül a módszer…

    Nem csak technikai oldalról keresik azonban a csapatok az ilyesfajta lehetőségeket, hanem például anyagi szempontból is. Hamarosan bevezetésre kerül a költségvetési korlát, mely azt hivatott szolgálni, hogy a nagy csapatok ne költekezzenek jelentősen többet a kisebbeknél, pusztán azért, mert megtehetik. Ez azonban egyértelműen azt eredményezi majd, hogy a gazdagabb csapatok pénzügyi oldalon is ötletelni kezdenek majd, miként tudnának mégis többet költeni, mint a felső határ. Kiderülhet majd, melyik csapatnak vannak leleményesebb könyvelői…

    A Forma-1 célja persze az, hogy minimalizálja a szabályok kijátszásának lehetőségét financiális szempontból is.

    „Minden szabály csak akkor működőképes, ha azt kontrollálni lehet.” – mondta az FIA technikai igazgatója, Nikolas Tombazis a Sky Sportsnak. „Az FIA már kinevezett egy pénzügyi igazgatót egy csapattal. Szorosan együtt dolgozunk a csapat könyvelőivel és a pénzügyi részleggel, már több, mint egy éve, hogy elkerüljük a potenciális nehézségeket.”

    A csapatok üzleti modelljeit felhasználva szimulálták az elmúlt időszak költségeit. Ez alapján feltérképezték a költségek sokféleségét.

    Tombazis szerint a csapatok már idén képesek lesznek leszimulálni az új anyagi helyzetet és elegendő információhoz jutnak. Az FIA mindezt ellenőrzi egy kontroll rendszer segítségével, hogy minden „ellenőrzési és számviteli mechanizmus megfelelően működik-e”.

  • A Red Bull ismét levelet írt az FIA-nak, ezúttal a Mercedes a célpont

    A Red Bull ismét levelet írt az FIA-nak, ezúttal a Mercedes a célpont

    A Red Bull levélben kérdezte meg az FIA-t a Mercedes és még néhány csapat fékhűtésének szabályosságáról. A Szövetség technikai direktívát bocsátott ki, ezért Melbourne-ben az érintett csapatoknak módosítaniuk kell a kérdéses elemet.

    Még el sem kezdődött a szezon, de már eldördültek az első lövések a hadszíntéren. A Ferrari-FIA ügy már egy ideje borzolja a kedélyeket, ám a Red Bull egy újabb változót dobott bele a kalapba. A Bikákat már a csillagosok DAS-rendszere sem hagyta nyugodni, Helmut Marko korábban elmondta, még mindig az innováció legalitásáról diskurálnak, de az osztrák csapat úgy tűnik  fogást talált riválisán.

    A Red Bull ismét kérdésekkel fordult az FIA-hoz, ugyanis a istálló mérnökei szerint a csillagosok hátsó fékhűtésének megoldása nem felel meg a szabályoknak. Azonban nem csak az Ezüst Nyilakat érinti a dolog, a Racing Pont is hasonló cipőben jár.

    A Mercedes a megengedett zóna fölött egy további légcsatornát helyezett el,ami az abroncsok és felnik felé irányítja levegőt, és ezzel hűti az elemeket. Így a gumikezelés is könnyebbé válik a csapatnak. Ám ennek a megoldásnak nemcsak támogató szerepe van, aerodinamikai előnyt is hozhat.

    Az FIA a Red Bull kérdései miatt pontosított szabályokon egy technikai direktíva formájában. A TD 014/20-as rendelkezés mostantól tiltja az efféle légcsatornák használatát. Az érintett csapatoknak ezért módosítaniuk kell a konstrukciójukon. A Szövetség technikai részlegének vezetője, Nikolas Tombazis, beismerte, a szabály amit az említett csapatok kihasználtak nem tökéletes, ezért pontosították egy direktívával.

    Az FIA a módosításra két lehetőséget is biztosít az érintett istállóknak: a légcsatornát megnyitják hátul és így irányítják ki a levegőt, vagy teljesen bezárják azt.

  • A Honda és a Mercedes nem akar farkast kiáltani a Ferrari miatt, de…

    A Honda és a Mercedes nem akar farkast kiáltani a Ferrari miatt, de…

    A Mercedes és a Honda nem tudja biztosan, miért volt lassabb a Ferrari tempója Austinban, ezért még nem vádolná csalással az olaszokat, úgy ahogy azt Max Verstappen tette. Toto Wolff ugyanakkor hozzátette, ha kiderül, hogy a direktíva ellenére trükközik a Scuderia, az nagyon csúnya játszma lenne a vörösöktől.

    A szezon második felében a Ferrari életre kelt, erőforrásuk nagyon erősnek bizonyult, az egyenesekben a sebességük szinte utolérhetetlen volt. A riválisokat aggasztotta az olaszok megnövekedett „ereje”, így azon kezdtek morfondírozni, vajon mi lehet a maranellóiak titka. A Red Bull az Egyesült Államok Nagydíja előtt írt egy levelet az FIA-nak, amiben útmutatást kért, az üzemanyag átfolyással és annak mérésével kapcsolatban. Felvázoltak egy teóriát a Szövetségnek, amit Nikolas Tombazis szabálytalannak minősített, és kiadatott egy technikai direktívát, hogy megakadályozza az efféle trükközéseket.

    Ausitnban, miután kikerült a direktíva a Ferrari tempója eltűnt, amit az ellenfelek is azonnal észre vettek. A Mercedes csapatfőnöke a futam után elmondta, nem lehetnek biztosak abban, miért lassult le a Scuderia, így messzemenő következtetéseket sem érdemes levonni.

    ,,Beszélgettünk az adatokról, amiket láttunk a futamon. Más volt a Ferrari sebessége a versenyen, de nem tudom, hogy ennek köze van-e a direktívához, vagy teljesen más problémáról van-e szó. Nyilvánvalóan nem tudhatjuk, mi zajlik a Ferrarinál.”

    A Honda technikai igazgatója Toyoharu Tanabe is hasonló következtetésekre jutott:

    ,,Ha csak a tiszta sebességet vesszük figyelembe, akkor láthatjuk, hogy csökkent a Ferrari tempója az előző versenyekhez képest. Nem tudjuk, hogy ez a motor miatt van, vagy épp a kaszni miatt. Meg kell várnunk milyen adatokat kapunk Brazíliában és Abu Dhabiban, ha már azokat is láttuk, akkor már több mindent fogunk tudni.”

    Mattia Binotto elmondta nem csaltak, és a direktívának semmi köze a teljesítményük visszaeséséhez, az olasz csapatfőnök emlékeztetett mindenkit arra, hogy Charles Leclerc autójában a spec 2-es motor muzsikált, míg Sebastian Vettel már a rajt után problémákkal küszködött, ami végül a jobb hátsó felfüggesztés tönkremenetelét eredményezte. Tapadáshiánnyal és a gumik felmelegítésével volt igazán problémájuk, továbbá Binotto azt is kihangsúlyozta, a beállítások terén kötöttek kompromisszumot, a végsebességükből áldoztak be annak érdekében, hogy a kanyarokban jobban teljesítsenek.

    A Ferrari csapatfőnökének két fő riválisa úgy véli, ha mégis trükközés történt, akkor az nem tekinthető már kiskapunak, hanem az már súlyos szabályszegésnek minősül:

    ,,Ha valaki azt tenné, amit a technikai direktíva ellenez, akkor az tisztességtelen játéknak minősülne. Mivel ezt a direktívát a szabályok tisztázásra hozták létre, innentől ez a terület nem minősül szürke zónának.” – egészítette ki korábbi álláspontját Toto Wolff.

    Christian Horner rávilágított arra, ha az FIA szabályosnak minősítette volna elméletüket, akkor a Hondának is ki kellett volna dolgoznia egy ilyen rendszert:

    ,,A technikai direktíva amit kiadtak, eléggé világosan leírja a dolgokat. Véleményem szerint a válasz amit kaptunk nem azt mondja ki, hogy valaki csinál valamit, de ha mégis, akkor az illegálisnak minősül. Az erőforrás egy nagyon komplex gépezet, mind hardveres, mind szoftveres szempontból nézve. A kérésünk, hogy tisztázzanak bizonyos dolgokat egy standard procedúra szerint zajlott le, ami oda-vissza működik az FIA és a csapatok között. Mindig jó az, ha azelőtt tisztázzák a dolgokat, mielőtt fölösleges energiát pazarolnánk valamire.”

  • A Red Bull levelet írt, az FIA válaszolt rá: Megfejtették a Ferrari titkát?

    A Red Bull levelet írt, az FIA válaszolt rá: Megfejtették a Ferrari titkát?

    A nyári szünet óta a Ferrari egészen mostanáig verhetetlen volt az időmérőkön, egykörös tempójuk nagyon jónak bizonyult, míg egyenesbeli sebességükkel, a riválisok nem tudták felvenni a harcot.

    A Mercedes és a Red Bull már egy ideje kutatja a Scuderia titkát, írtak is már levelet az FIA-nak amiben az olaszok erőforrásának vizsgálatát kérték, ám mivel megalapozatlan gyanújuk volt csupán az indok, és nem nyújtottak be hivatalos kérelmet, a Nemzetközi Automobil Szövetség nem igazán foglalkozott velük.

    Azonban a Red Bull rájöhetett valamire, ugyanis konkrét kérdéssel fordult az FIA-hoz, az osztrák csapat főmérnöke, Paul Monaghan az üzemanyagátfolyás szabályairól érdeklődött a szövetségnél. A regula szerint az FIA műszereinek mérése alapján 100 kilogramm/óra az átfolyási sebesség korlátja, ám ezek az eszközök nem folyamatosan mérnek, hanem időszakonként ellenőrzik az adatokat. A Red Bull sejtése szerint, a Ferrari trükkje itt bújhat meg, kihasználva azt, hogy nem mindig mérnek a műszerek, és olyankor átlépik a megengedett átfolyási értéket.

    A Bikák tehát felvázoltak egy elméletet a Szövetségnek, és ennek a módszernek a szabályosságáról érdeklődtek. Nikolas Tombazis az FIA technikai szakembere, levelében azt írta, a teoretikus módszer nem felel meg a szabályzatnak, ezt pedig két ponttal támasztotta alá, amit a technikai szabályzatból idézett:

    ,,5.10.5: Minden olyan eszközt, rendszert vagy procedúrát, ami szándékosan avagy csak mellékes hatásként előidézi a magasabb áramlást vagy tárolja és újrahasznosítja az üzemanyagot a mérés után, használni szigorúan tilos.”

    ,,5.10.3: Minden autóban lennie kell egy üzemanyag áramlást mérő szenzornak, amit a tankban kell elhelyezni. Ez az eszköz az FIA kijelölt beszállítójától kell hogy származzon, az FIA által meghatározott specifikációk szerint. Az érzékelőt, csak az FIA előírásainak megfelelően lehet használni. Továbbá az üzemanyagnak ezen a homologizált érzékelőn keresztül kell áthaladnia az erőforrásba.”

    Az FIA kijelentette, nem minősül szabályosnak a Red Bull elmélete, így az efféle trükközés nem megengedett. A Szövetség fokozottabban figyeli az áramlást jelző szenzort, így ha a Ferrari valóban ezzel trükközik, akkor teljesítmény visszaesés lesz várható a részükről, az osztrákok álláspontja szerint.

    Helmut Marko elárulta, levelükkel a Ferrari megoldásait akarták megkérdőjelezni. Mattia Binottot, az olaszok csapatfőnökét azonban nem zavarja, hogy riválisai kérdésekkel bombázzák a Szövetséget, ugyanis szerinte így végre kiderülhet, nem vétenek a szabályok ellen.

    Ha nem a fent említett módszer a Scuderia titka, akkor a riválisok tovább próbálkoznak és újabb vizsgálatokat kérnek az olasz erőforrás ellen.

  • 50%-kal növekedhet az előzések száma?

    50%-kal növekedhet az előzések száma?

    A 2019-re bevezetett Forma-1-es aerodinamikai szabályváltozások a szimulációk szerint egyes versenypályákon 50%-kal is növelhetik majd az előzések számát.

    Egyszerűsödtek az elsőszárnyak, az oldalsó terelőelemek, a fékcsatorna, míg a hátsó szárny egyszerűbb és szélesebb lett.

    A versenyzők nem voltak meggyőződve róla, hogy ezek a módosítások komoly javulást eredményezhetnek. Azonban Nikolas Tombazis, az FIA együléses részlegének technikai vezetője azt állítja, hogy a szimulációk tanulsága szerint az idei szabályok pozitív hatásai megmutatkoznak a versenypályán.

    „Ausztráliában nem számítottunk nagy változásra, az egy bonyolult pálya előzés szempontjából.” – mondta Tombazis az FIA AUTO magazinjának adott interjújában. „Egyes szimulációk 10%-os növekedést mutattak az előzések számát illetően.”

    „Más versenyeken ugyanezek a szimulációk még jelentősebb növekedést mutatnak, akár 50%-ost is. Eddig ez a visszajelzés, de valójában majd a szezon során derülnek ezek ki.”

    „Nem számítottunk csodára Ausztráliában, alapvetően azt vártuk, hogy egy lépést teszünk a megfelelő irányba, legalábbis aerodinamika tekintetében.”

  • A jövő évi szabályok nem fogják megoldani az F1 jelenlegi gyengeségeit

    A jövő évi szabályok nem fogják megoldani az F1 jelenlegi gyengeségeit

    Nikolas Tombazis, a Ferrari korábbi főtervezője úgy véli, a 2019-es szabályváltozások nem oldják majd meg a Forma-1 jelenlegi gyenge pontjait.

    Tombazis idén márciusában csatlakozott az FIA-hoz, és a Nemzetközi Automobil Szövetség együléses kategóriáinak igazgatójaként tevékenykedik tovább.

    „A jelenlegi versenyautók esetében 30% leszorítóérőt veszít az autó, amely egy másikat követ. Reméljük, hogy 10%-kal csökkenteni tudjuk ezt az értéket. Súlyosbítja a problémát, hogy a csapatok folyamatosan próbálnak egyre több leszorítóerőt generálni” – mondta Tombazis az Auto 24-nek.

    „Ha nem léptünk volna közbe, 2019 rosszabb lett volna az idei évnél, 2020 pedig még 2019-nél is nehezebbre sikerült volna. Azon a véleményen vagyunk, hogy 2019 sokkal jobb lesz 2018-nál, de a Forma-1-es autóknak továbbra is Forma-1-es autóknak kell maradniuk” – tette hozzá.

    A Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul az FIA emberével ellentétben nem számít nagy változásokra

    „Hogy őszinte legyek, a szimulátorban és a szélcsatornában szerzett adatok alapján nem gondoljuk, hogy könnyebb lesz az előzés jövőre” – mondta Abiteboul.

  • Az FIA engedélyezte, hogy visszapillantók kerülhessenek a Halóra

    Az FIA engedélyezte, hogy visszapillantók kerülhessenek a Halóra

    Az FIA tájékoztatta a csapatokat arról, hogy a jövőben – bizonyos feltételek mellett – a Halóra is felszerelhetik a visszapillantó tükröket.

    A 2017-es szabályváltozásoknak köszönhetően a hátsó szárnyak alacsonyabbra kerültek, ezáltal nehézkessé vált kilátás hátrafelé, emiatt pedig a csapatok próbáltak megoldást találni erre a probléma, azzal hogy variálták a visszapillantó tükrök pozícióját és formáját, mindamellett pedig azt is szem előtt tartva, hogy az új megoldások aerodinamikailag is kedvezőek legyenek.

    A csapatok előtt most egy új lehetőség kínálkozott, ugyanis Nikolas Tombazis (az FIA együléses sorozataiért felelős bizottságának a technikai vezetője – a szerk.) egy közleményben informálta a csapatokat, hogy innentől kezdve a visszapillantó tükröket már a glóriára is felszerelhetik.

    „Megvártuk, amig a konstrukció olyan stabil lesz, hogy nem lesz vibráció, ami gondot okozna a rájuk szerelt tükröknél, mert ez nagyon zavarná a pilótákat.” – indokolta a mostani döntést Tombazis.

    Természetesen a csapatok nem kapnak teljes mértékben szabad kezet, hanem itt is meghatároztak néhány feltételt. A tükrök mérete innentől kezdve maximum 150×50 milliméter lehet, valamint pedig át kell mennie az FIA visszapillantó tesztjén, ami abból áll, hogy a pilótáknak tökéletesen el kell tudnia olvasnia az autó mögött elhelyezett számokat és betűket.

    Ezen kívül pedig a tükröket nem rögzíthetik egyszerre a Halóhoz és a kasztnihoz, mert egy esetleges baleset során megnehezíti a glória eltávolítását. Az FIA azt is megtiltotta, hogy működő kamerákat szereljenek fel a tükrökre.

    Az meg már a jövő zenéje, hogy melyik csapatok élnek majd ezzel a lehetőséggel.