Címke: Nikolas Tombazis

  • Masi és Tombazis neve eltűnt az FIA szervezeti listájáról

    Masi és Tombazis neve eltűnt az FIA szervezeti listájáról

    Michael Masi és Nikolas Tombazis neve már nem szerepel az FIA frissen kiadott listáján.

    Az ausztrál versenyigazgató volt a tavalyi szezon egyik főszereplője. Döntéseivel már az évad korábbi szakaszaiban sem értett mindenki egyet, majd jött az Abu Dhabi Nagydíj, ami mentén többen is leírták a vezetőt.

    A Mercedes még nem tette túl magát az utolsó futamon, sőt a BBC Sport szerint egy alkut is kötött a Szövetséggel. Értesüléseik szerint a csillagosok azért léptek vissza az óvási szándékuktól, mert az FIA megígérte, hogy elbocsájtja Masit és Tombazist (az FIA együléses bajnokságainak technikai ügyeiért felelős szakembere).

    A frissen kiadott szervezeti listán, az együléses kategóriában már nincs ott a két említett neve, holott az 2021-es februári felsorolásnál még szerepeltek.

    Hivatalos kommunikáció még nem érkezett a két vezető sorsáról.

    Ugyanakkor több változás is történt tavaly óta a Szövetségben.

    A frissen megválasztott Mohammed Ben Sulayem áll a szervezet élén, míg a sportért felelős elnökhelyettes Graham Stoker lett. Carmelo Sanz de Barros pedig a szenátus elnöke lett. Peter Bayer továbbra is betölti a motorsportért felelős főtitkári szerepkört, sőt az együléses kategória alatt, Masi és Tombazis neve helyett, csak ő van feltűntetve.

  • Hamilton maradása Masi kirúgásától függhet?

    Hamilton maradása Masi kirúgásától függhet?

    A Mercedes még mindig dühös az FIA-ra az Abu Dhabi Nagydíj utolsó körében történt dráma miatt. Bár a csapat megnyerte 2021-ben a konstruktőri bajnoki címet, versenyzőjük, Lewis Hamilton alulmaradt Max Verstappennel szemben.

    A Mercedes állítólag az után ejtette a fellebbezését a vitatott, bajnoki címről döntő verseny eredményével kapcsolatban, miután „megegyeztek egy ellenszolgáltatásban”.

    A BBC Sport állítása szerint a Mercedes többórás megbeszélések után úgy döntött, hogy a fellebbezést ejtik, és egy olyan megállapodás született, amely szerint Michael Masi (versenyigazgató) és Nikolas Tombazis (az FIA együléses bajnokságainak technikai ügyeiért felelős szakembere) is elbocsátásra kerül a 2022-es szezon előtt.

    A Mercedes állítólag tagadta, hogy ilyen megállapodás született volna, és ehelyett azt szeretnék, ha az FIA „megfelelő intézkedéseket” hozna.

    Az FIA még mindig vizsgálja az Abu Dhabi Nagydíjon történteket, Masira pedig egyre nagyobb nyomás nehezedik. Állítólag több „magas rangú személyiség” is kételkedik abban, hogy Masi továbbra is az FIA versenyigazgatója maradhat.

    Toto Wolff azóta többször is világossá tette, hogy azt szeretné, ha a jövőben a szabályok és előírások betartása érdekében lépéseket tennének.

    A szezonzárón történtek után Hamilton még részt vett csapata évzáró ünnepségén és saját lovaggá ütésén, ezen kívül azonban semmit nem tudni róla azóta. Nem nyilatkozik senkinek, nem elérhető a közösségi felületeken sem, és még az új FIA elnök megkeresésére sem reagált.

    Sőt az a pletyka is felröppent, hogy a 37 éves, hétszeres világbajnok versenyző talán a visszavonulást fontolgatja. Annak ellenére, hogy van aktív szerződése.

    Egy év pihenő is szóba jöhet

    A Sky Sports munkatársa, Craig Slater a hét elején arról számolt be, hogy fennáll a lehetősége annak, hogy Hamilton egy évet kihagy.

    „Hogy ott lesz-e a rajtrácson a szezon első versenyén, az egyelőre még nem világos” – mondta a Sky Sports Newsnak.

    „Amit ma jelenthetek, az az, hogy (…) Toto Wolff úgy nyilatkozott, hogy a decemberi események után a sportággal kapcsolatban, úgy gondolják, hogy az FIA-ra hárul a feladat, hogy teljesítse a karácsony előtt tett ígéretét, miszerint kivizsgálja az utolsó körben történteket.”

    „Valami kézzelfoghatót akarnak látni ebből a vizsgálatból, és inkább előbb, mint utóbb.”

    „Ezt így fogalmazták meg nekem: ‘Minél tovább húzódik ez az ügy, minél tovább nem kapunk eredményt a vizsgálatból, és minél tovább nem kapunk valamilyen megállapítást az FIA-tól, annál rosszabb lesz a Lewis Hamilton helyzete’.”

    „Ezt egy magas rangú, a helyzethez közel álló forrásból tudom, ami szerintem jelentős.”

    „Szóval, bár elvárnánk, hogy Lewis visszatérjen, és megpróbálja megnyerni a nyolcadik világbajnoki címét, a dolgok jelenlegi állása szerint a csapaton belül nem egyértelmű, hogy ezt fogja-e tenni.”

    „Minden lehetőség szóba jöhet, akár egy év szabadság is Lewis számára, ha úgy érzi, nem áll készen arra, hogy 2022-ben visszatérjen.”

  • Az F1-es sereghajtók lemaradása a felére csökkenhet

    Az F1-es sereghajtók lemaradása a felére csökkenhet

    Az FIA együléses autós részlegének technikai vezetője, Nikolas Tombazis azt reméli, hogy az új, 2022-es F1-es technikai szabályok eredményeként a leggyorsabb és a leglassabb csapatok közötti különbség az eddiginek a felére csökkenhet.

    A Forma-1 idén teljesen új technikai szabályokat vezet be, amelyek elsősorban az aerodinamikát érinti, és ami lehetővé teszi, hogy az autók szorosabban kövessék egymást, valamint csökkentse az autók közötti teljesítménykülönbséget.

    Tombazis előrejelzése szerint a leggyorsabb és a leglassabb csapat közötti különbség a felére – három másodpercről 1,5 másodpercre  – csökken, bár nem biztos benne, hogy a 2021-es szezon izgalmai megismételhetők lesznek.

    „Nehéz elképzelni, hogy az új formula első évében felül tudjuk múlni a (tavalyi) szezont” – mondta az Auto Motor und Sportnak. „De fontos, hogy elérjük azt a két célt, amit kitűztünk magunk elé. A mezőnynek szorosabbá kell válnia, és könnyebbé kell tenni a másik autó követését.”

    „Jelenleg körülbelül három másodperc választja el az elsőt az utolsótól. Reméljük, hogy 2022 végére ez már csak másfél másodperc lesz.”

    Bár ez a különbség az új szezon kezdetén még nagyobb lehet, Tombazis arra számít, hogy a szezon előrehaladtával ez csökkenni fog.

    „Az autók gyorsan alkalmazkodni fognak, amikor világossá válik, hogy mi működik és mi nem” – tette hozzá.

    Visszatekintve 2009-re, amikor a legutóbbi nagy technikai átdolgozást bevezették, a McLaren és a Ferrari korábbi mérnöke elismeri, hogy hibákat követtek el, mivel a szabályok a csapatok nyomására változtak, ami azt jelentette, hogy végül nem sikerült elérni a célt, hogy jobb versenyt hozzanak létre. Reméli, hogy ezúttal ezt sikerült elkerülni.

    „A célok (2009-ben) helyesek voltak. Alapvetően az intézkedések is. A hiba az volt, hogy a csapatok túl nagy szabadságot kaptak. Ezért nem teljesültek a célok végül” – mondta, hozzátéve, hogy az FIA szükség esetén a szezon során is tud finomításokat eszközölni.

    „Várom a kiigazításokat a szezon során, ha a dolgok nem úgy működnek, ahogyan azt terveztük.”

  • Még csak év eleje van, de máris szorítja az idő a csapatokat

    Még csak év eleje van, de máris szorítja az idő a csapatokat

    Nikolas Tombazis, az FIA technikai főnöke úgy látja, még nincs megállapodás arról, hogy a motorok teljesítményét a befagyasztás alatt hogyan fogják kezelni.

    Zöld utat kapott a motorfejlesztés befagyasztása a 2022-es szezon kezdetétől, ami azt jelenti, hogy a csapatoknak már nem sok idejük van a motorjaik fejlesztésére, mielőtt a specifikációkat rögzítik.

    Az erőforrások új generációja 2026-tól érkezik majd.

    Természetesen egy ilyen döntéssel az a probléma, hogy ha a négy motorgyártó (Mercedes, Red Bull, Ferrari és Renault) közül bármelyik jelentősen lemaradna, akkor a hátránya a következő négy szezonra is megmaradna. Ezért jelenleg is folynak a tárgyalások arról, hogy a Forma-1 mit lépjen annak érdekében, hogy bármelyik lemaradt gyártó visszakerülhessen a versenybe.

    Tombazis egyelőre nem tud ilyen információkkal szolgálni

    „Még nem jutottunk megállapodásra a gyártók között arról, hogyan reagáljunk, ha valamelyik motor messze lemarad a többitől” – nyilatkozta az Auto Motor und Sportnak.

    A 2022-es szezonban erősen áttervezett Forma-1-es gépek mutatkoznak be, de mivel egyelőre csak szimulációs adatokra támaszkodhatunk, csak jóslatok hangozhatnak el arról, hogy sebesség szempontjából mennyiben fognak hasonlítani a 2021-es autókhoz, vagy mennyiben nem.

    Az új autók mellett egy új E10-es üzemanyagot is bevezetnek, amely az eddigi 5,75% etanol helyett 10% etanolra támaszkodik, valamint új, 18 colos abroncsokat is kapnak, amelyek a 13 colosakat váltják fel.

    Tombazis jósolgatás helyett inkább azt szeretné látni, hogy mindezek a tényezők hogyan befolyásolják az új Forma-1-es gépek sebességét.

    „Óvatos vagyok, mert még mindig nem tudjuk, hogy a 18 colos abroncsok, a motorok E10-es átalakítása és a vezethetőség milyen hatással lesz az eltérő aerodinamikai jellemzők miatt” – mondta.

    A Forma-1 célja a 2022-es autókkal az, hogy csökkentsék a csapatok közötti távolságokat, és megkönnyítsék a versenyzők számára egymás követését, így több előzést generálva, és a versenyzői képességekre helyezve a hangsúlyt.”

    „Ha az autókat nehezebb lenne vezetni, az jót tenne a Forma-1-nek” – jelentette ki.

    A 2022-es autók tervezési szabadságát azért korlátozták, hogy csökkentsék a csapatok esélyét arra, hogy semmissé tegyék az FIA céljait. A múltban ugyanis gyakori volt, hogy egy-egy csapat talált egy kiskaput, és kitört a mezőnyből.

    Most, hogy az FIA talán minden eddiginél jobban kézben tartja ezt az innovációt, Tombazis szerint az időzítés lesz a legfontosabb, amikor arról kell dönteni, hogy a csapatok mely ötleteit fogadják el és melyeket nem.

    „Nem mindegy, hogy valaki decemberben vagy jövő márciusban áll elő vele” – mondta.

    „Most még lenne időnk változtatni valamin. Márciusban már nehezebb lenne. Minél hosszabb az átfutási idő, annál szigorúbban fogjuk kezelni a dolgot.”

  • Az új éra hamarosan elkezdődik – így fognak festeni a 2022-es autók!

    Az új éra hamarosan elkezdődik – így fognak festeni a 2022-es autók!

    Az F1 hivatalosan is leleplezi, hogyan fognak kinézni a jövő évi konstrukciók.

    170 nap van még vissza a 2022-es évig, amikor is új korszakba lép a száguldó cirkusz. A visszaszámlálás tehát már elkezdődött, ugyanakkor némi részletet már most megtudhatunk az elkövetkezendő érával kapcsolatban. Ma egy kis betekintést nyerhetünk a jövőből, ugyanis az F1 élőben fogja megmutatni mire is számíthatunk az autók terén.

    A közvetítés során Ross Brown és Pat Symonds segítségével ismerhetjük meg az új koncepciót, ám a két szakember segítségére lesz még Nikolas Tombazis, az FIA technikai részlegének vezetője, valamint  a Pirelli szakértői is.

    Az eredeti tervek szerint már az új éra mentén haladna a bajnokság, ám a pandémia átírta a forgatókönyveket. 2019-ben ugyan már bevezették a nagyérdeműt az új elképzelés világába, ám az F1 úgy látta jónak, ha ismét feleleveníti és kiegészíti a korábban látottakat. A költségvetési sapka segítségével, az új szabályoktól egy hatékonyabb és szorosabb bajnokság eljövetelét várják, ami a kerék a kerék elleni csatákban is bővelkedni fog.

    Az közvetítést élőben most a Forma-1 hivatalos Youtube-csatornáján és Facebook profilján követhetitek.

  • Az FIA reagált a Red Bull trükkös hátsó szárnyára

    Az FIA reagált a Red Bull trükkös hátsó szárnyára

    Hamilton szájából hangzott el a vád, Horner azonban cáfolta, bármi szabálytalan lenne a Red Bull autójával. Most az FIA is hozzáfűzte a magáét.

    Nikolas Tombazis, a szövetség technikai igazgatója most új figyelmeztetést adott ki a csapatoknak, a „túlzott elhajlású” alkatrészekkel kapcsolatban.

    „Nemrég tudomásunkra jutott néhány eset, melynél a hátsó részek – melyek megfelelnek a szabályoknak – ennek ellenére túlzott elhajlást mutatnak, amikor az autók mozgásban vannak.”

    Tombazis megjegyezte, ezek „jelentős hatással lehetnek az autó aerodinamikai teljesítményére”.

    „Figyelni fogjuk a rendellenes viselkedést, és a hátsó szárnyak alakváltozását. Ha bármi olyan tulajdonságot észlelünk, ami azt mutatja, hogy egyesek hasznosítják ezt, akkor további teszteket fogunk bevezetni.” – utalt a Red Bull esetére az FIA embere.

  • 3 órán át vizsgálták Valtteri Bottas autóját Bahreinben

    3 órán át vizsgálták Valtteri Bottas autóját Bahreinben

    Valtteri Bottas konstrukciója volt az első, ami túlesett az FIA szigorított ellenőrzésén a bahreini futam után.

    A Szövetség korábban már közölte, hogy ettől az évtől kezdve szigorúbb vizsgálatok várnak a csapatokra és versenygépeikre. Ennek kapcsán minden futam után egy autót szinte darabjaira szednek az FIA technikai delegációjának tagjai, hogy a legkisebb turpisságot is fel tudják fedni.

    Az új szabályzás első „áldozata” Valtteri Bottas és a Mercedes lett.

    Az ellenőrzés fogalma a Forma-1-ben nem újdonság. A ponttáblázat alapján ugyanis mind a 10 autó vizsgálat alá kerül. Az FIA ugyanakkor hébe-hóba bizonyos területekre különös figyelmet szokott fordítani. Ilyen színtér például az üzemanyagtartály, az első szárny rugalmassága vagy a szoftverek megfelelősége. A futam utáni eredmények ugyanis csak akkor válnak hivatalossá, ha a Parc Ferméből az összes autó átesik ezeken a rutin ellenőrzéseken, amit két órával a verseny után szoktak megejteni.

    Idén azonban Jo Bauernek és csapatának hosszabb műszakokra kell készülnie. Mivel a Szövetség minél hamarabb szeretné kiszűrni a trükközőket, a szokásos vizsgálaton túl még egy tüzetesebb ellenőrzést is beiktatnak. Akárcsak a lottósorsolásnál, Bahreinben egy hölgy egy kalapból húzott ki egy rajtszámot. Így lett az első delikvens a 77-es számmal fémjelzett autó.

    A felfüggesztés van a fókuszban:

    Miután Bottas autóját előállították, a szakemberek három órán át vizsgálták azt. Az első, illetve a hátsó felfüggesztés működésére igazán nagy hangsúlyt fektettek. Ezen felül a rugók és a lengéscsillapítók elrendezését is leellenőrzitek, tovább azt is megvizsgálták, hogy pontosan milyen funkciót látnak el, vannak-e hidraulikus vezetékek az elemek között, mely érzékelők vannak telepítve az adott területre, és milyen módon csatlakoznak a központi vezérlőegységhez.

    Az ellenőrzést helyi idő szerint 22:38-kor fejezték be, így csak ezután lehetett az eredményét véglegesnek tekinteni. Nikolas Tombazis, az FIA technikai részlegének igazgatója elmondta, hogy azért van szükség ilyen részletes vizsgálatra, mert a konstrukciók technológiája egyre összetettebb:

    ,,Hétvégén nem igen van idő az autók alapos ellenőrzésére. Így a vizsgálatok során egyre nehezebb elmerülni a részletekbe és ennek kapcsán minden kétséget kizárni. Ez a csapatok számára is hasznos, ugyanis így a gyanú árnya nem tud rájuk vetülni.” -nyilatkozta Tombazis az Auto Motor und Sportnak.

    A szúrópróbaszerű vizsgálat így szándékos:

    ,,Senki sem érezheti magát biztonságban, így nem mondhatják azt: ‘korábban már átestem ezen, így most nem fogok egy ideig sorra kerülni.”

    Előfordulhat az, hogy így valaki szinte mindig az FIA elé kerül. Ha ez túl gyakran következik be, akkor dönthetnek úgy alkalomadtán, hogy ettől eltekintenek, vagy előállítanak egy második autót is.

    ,,Ez akkor is megtörténhet, ha például konkrét gyanú merül fel valakikkel kapcsolatban.” -magyarázta tovább Tombazis.

    A 20 makróterület:

    A Szövetségnek bizonyos részlegekre kell koncentrálnia a vizsgálatok során. Ezeket a technikai delegáció tagjai 20 makróterületbe osztják be:

    ,,A teljes autó átvizsgálása túl sok időt vesz igénybe. Az átvizsgálók így bizonyos korlátokba ütköznek. A tengeren túli versenyek esetében például egy bizonyos idő után már muszáj a konstrukciót felkészíteni a szállításra.” – tette hozzá Tombazis.

    Ha azonban a dolgok túl komplikáltá válnak, akkor a technikai részleg határozhat úgy, hogy bizonyos részeket eltávolít és lefoglal (2019 Brazil Nagydíj – a Ferrari üzemanyagtartálya), hogy azt később külön átvizsgálhassa alaposan.

    Az új, szigorúbb ellenőrzések miatt az FIA három fővel bővítette a technikai delegációját. A gárdához tartozik újabban két korábbi szerelő is, akik pontosan ismeri az összes trükköt, így kevesebb az esélye annak, hogy elsiklanak valami felett a szétszerelés kapcsán. A vizsgálat mindig a verseny után kezdődik, amit két-három fős csoport végez. Mikor a többiek elvégezték az összes többi autó rutinszerű átnézését, akkor csatlakoznak a „különleges alakulathoz”.

     

  • Megrovásban részesítették a stewardok a Racing Pointot

    Megrovásban részesítették a stewardok a Racing Pointot

    Megrovásban részesítették a stewardok a Racing Pointot, ugyanis a csapat továbbra is a kérdéses fékhűtő elemeket használta a futamon.

    A Szövetség a versenyhétvége megkezdése előtt hozta nyilvánosságra az ítéletét, melyben a kanadai-brit csapat megoldásáról megállapították, hogy vét a sportszabályzatban foglaltaknak. A szóbanforgó elemeket ugyanis nem a Racing Point tervezte, hanem tavaly a Mercedes, amit át is adott az említett istállónak.

    Büntetésül 15 konstruktőri pontot levontak a csapattól, továbbá 400.000 euró befizetésével sújtották az alakulatot. A Ferrarinak, a McLarennek, a Renault-nak és a Williamsnek azonban nem tetszett a Szövetség ítélete, ezért hivatalosan is óvást indítanak az ügy kapcsán.

    A 70. Évforduló Nagydíjának futamát követően az FIA feljegyezte, hogy a rózsaszín istálló továbbra is a vitatott megoldással felszerelve állt rajthoz, így pedig ismét vétettek a szabályok ellen. A verseny után a stewardok beidézték a Racing Point képviselőit, majd később megrovásban részesítették őket. Nikolas Tombazis az FIA technikai részlegének vezetője elmondta, miért nem büntették meg komolyabban az istállót. Az RP20 ugyanis csak a sportszabályzat ellen vét, míg a technikai regulák szerint teljesen legális a konstrukció.

    ,,A stewardok szerint a hiba a folyamatban keresendő, nem pedig magában a komponensekben. A legelső óvás kapcsán, ami a Stájer Nagydíjon követezett be, szankcionálták a szabálysértést azzal, hogy levontak pontokat az istállótól, továbbá pénzbeli büntetéssel is sújtották őket. A versenyfelügyelők megítélése szerint az általuk megállapított büntetés lefedte az egész folyamatot. Ugyan a később benyújtott panasztételeket is figyelembe vették, ám úgy határoztak, azok nem igényelnek további szankciókat, ezért csak megrovásban részesítették és részesítik a Racing Pointot.”

  • Újabb óvásokra számít az FIA a Racing Point ellen

    Újabb óvásokra számít az FIA a Racing Point ellen

    A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) arra számít, hogy a Magyar Nagydíj után ismételten óvást fog benyújtani a Renault a Racing Point autói ellen.

    Mint ismert, a Renault óvást nyújtott be az FIA felé a Stájer Nagydíj után a Racing Point ellen, mivel szerintük egy az egyben lemásolták a Mercedes tavalyi fékhűtő nyílását, amit a szabályok egyébként tiltanak.

    A brit alakulat azonban teljesen magabiztos amiatt, hogy minden alkatrészük teljesen szabályos, így a magyar fordulóra is az eddig használt elemet tették fel.

    A döntés várhatóan a két brit verseny között fog megszületni, de ha a vesztes fél fellebbez akkor a végleges ítélet még tovább húzódhat. Miközben mivel a csapat nem vette le a kérdéses hűtőt, így benne van a pakliban egy újabb óvás is.

    „Jelenleg a Renault csak a Stájer Nagydíjat óvta meg. Amíg ennek az ügynek a végére pont nem kerül addig meg van a joguk arra, hogy minden más versenyt is megóvjanak, miközben a Racing Pointnak is jogában áll addig használni a sérelmezett elemet.” – kezdte az FIA együléses sorozatokért felelős műszaki vezetője Nikolas Tombazis.

    „Minden attól függ, hogy mennyire biztosak abban, hogy sikeresek lesznek ebben az ügyben, vállalják-e a kockázatot, ha a Renault él a jogával és minden versenyt megóv. Én szerintem formalitásból is, de több versenyt is megfognak óvni, amíg ennek az ügynek vége nem lesz. Ez a Renault saját döntése.” – tette hozzá.

  • Az FIA elismerte, korábban nem vizsgálta meg a Racing Point fékhűtését

    Az FIA elismerte, korábban nem vizsgálta meg a Racing Point fékhűtését

    Az FIA nemrég elárulta, az elhalasztott Ausztrál Nagydíj előtt nem vizsgálták meg a Racing Point fékhűtését.

    A riválisok azóta panaszkodnak a kanadai-brit csapat konstrukciójára, mióta először feltűntek a téli teszteken. A ‘rózsaszín Mercedesre’ keresztelt autó ugyanis kísértetiesen hasonlít a csillagosok tavalyi alkotásához. A tesztidőszakot követően így az FIA technikai szakembere, Nikolas Tombazis ellátogatott a Racing Point központjába, ahol is a csapat bizonyítékokkal támasztotta alá, hogyan is használták fel a saját készítésű fotóikat többek között az aero elemek rekreálásához.

    A Renault azonban a Stájer Nagydíj után óvást indított a rózsaszín csapat ellen arra hivatkozva, hogy a fékhűtés nem tartozik 2020-tól a szabadon használható elemek közé, így olyan információ alapján alkották meg, ami nem megengedett. Természetesen a Racing Point tagadja ezt, és váltig állítja, hogy minden megfelel a szabályoknak. Ugyanakkor Tombazis tegnap beismerte, az FIA összességében elfogadta az autót, ám a fékhűtéseket korábban nem vizsgálták meg tüzetesebben.

    ,,Néhány csapat hallatta a hangját februárban ezzel kapcsolatban, ezért úgy határoztunk, hogy még az Ausztrál Nagydíj előtt ellátogatunk a Racing Point gyárába. Sajnos, vagy nem sajnos, mi az autó egészére fókuszáltunk és nem a fékhűtésekre. Az idei konstrukció kísértetiesen hasonlított ahhoz a bizonyos tavalyi alkotáshoz, így mellébeszélésnek helye nem volt. Ha az autó CAD információk cserélése alapján jött volna létre, az egyértelműen szabályszegés lenne és súlyos következményekkel járna, mind a Racing Pointra mind a Mercedesre nézve. Így tehát, mikor elmentünk hozzájuk az egész konstrukciót vizsgáltuk, és a Racing Point meggyőző információkkal szolgált a tekintetben, hogy saját készítésű fotók alapján másolták le a megoldásokat. Megmutatták azt is, hogyan csinálták ezt, és mi elégedettek voltunk ezzel a procedúrával. A téli beszélgetés alapján nem merültünk el olyan részletekben, mint a fékhűtők részleteinek elemzése. Nem mondom azt, hogy ez feltétlenül jó döntés volt, ám mi az autó egészét vizsgáltuk és a listázott alkatrészeket.”

    Tombazis hozzátette, meg van a véleményük az említett darabról, ám a helyzet korántsem ilyen egyszerű:

    ,,Természetesen nekünk is meg van a véleményünk a fékhűtésről, és folyamatosan értekezünk is erről, ugyanis bizonyos jogi és szabályalkotói kérdéskörrel foglalkoznunk kell ezzel kapcsolatban. A Renault óvása inkább egy összetett elemre összpontosul – a diffúzor, az első szárny vagy épp az orrkúp relatíve egyszerűbb kérdéskör lenne, és mi ezekre is fókuszáltunk februárban és márciusban. Ha például azt állapítottuk volna meg, hogy a diffúzorral kapcsolatban cseréltek információkat, akkor a Racing Point és a Mercedes nagyon megütötte volna a bokáját.”