Címke: Nikita Mazepin

  • Mazepin megnevezett négy versenyzőt, akik kiállnak mellette

    Mazepin megnevezett négy versenyzőt, akik kiállnak mellette

    Nikita Mazepin elárulta, hogy ki az a négy Forma-1-es versenyző, aki támogató üzenetekkel keresték meg őt a Haastól való távozása után. Mindeközben a 2022-es Forma-1-es szezon egyre közelebb, a csapatok Bahreinben tartják a hivatalos előszezoni tesztet a március 20-i szezonnyitó előtt.

    Sajnos a Haasnál az előszezon nagy részét azzal töltötték, hogy megpróbálták kontrollálni az Oroszország ukrajnai inváziója miatt kialakult helyzetet. Miután a barcelonai csoportos shakedown tesztek utolsó napján eltávolították a főszponzoruk, az Uralkali logóit a VF-22-esről, valamint az orosz zászlós színeket, a Haas ezt követően megszakította a kapcsolatot nemcsak a céggel, hanem az immár korábbi orosz pilótájukkal, Nikita Mazepinnel is.

    Mazepin kifejezetten rosszul érezte magát a Haas döntése miatt, majd elárulta, hogy a Forma-1 19 jelenlegi versenyzője közül csak négyen keresték meg őt a mezőnyből. Akik ezt megtették, ők a mercedeses George Russell, a Red Bull-os Sergio Perez, a Ferrari pilótája, Charles Leclerc és az Alfa Romeo versenyzője, Valtteri Bottas. Nekik hálás a támogató üzenetekért. Mazepin erről egy videókonferencián beszélt:

    „Nagyra értékeltem azon kevés versenyzőt, aki kifejezte támogatását irántam. Sergio, Valtteri, Charles és George mind kapcsolatba léptek velem. Tudják, hogy milyen kiélezett a helyzet, és megmutatták hogy támogatnak, miután elvesztettem a versenyzés lehetőségét. Az üzenetek nem politikai jellegűek voltak, hanem csak személyesek – hogy fel a fejjel, mert sportolók törtek össze, és életek mentek tönkre egy ilyen döntés után. Azt is szeretném hozzátenni, hogy hálás vagyok a támogatásukért, mert a Forma-1 felé vezető hosszú úton ők, mindannyian kockáztatták, hogy elveszítik a helyüket, és ténylegesen támogatnak engem ezen időszakban, amikor elvesztettem az álmomat, és elvesztettem a versenyülésemet.”

    A videokonferencián Mazepin azt is megerősítette, hogy az Uralkalival közösen létrehozzák a „We Compete as One” alapítványt, amely olyan sportolókat fog támogatni, akiket megakadályoztak abban, hogy élsportban versenyezzenek:

    „Mindannyian tudjuk, hogy egy sportoló karrierje rövid, és hogy évekig tartó intenzív áldozatvállalás kell hozzá, hogy a legmagasabb szinten teljesítsen. Amikor ezt a végső jutalmat elveszik, az lelombozó. Ugyanakkor senki sem gondol arra, hogy mi lesz ezután ezekkel a sportolókkal. Ezzel fogok törődni.”

    Ezzel azonban Mazepin gondolatvilágában még nem ért véget a Forma-1-es fejezet. Sőt, megerősítette, hogy nem fog más sorozatban helyet keresni, és továbbra is nagyon nyitott a jövőbeli F1-es lehetőségekre:

    „Egyáltalán nem tekintem a Forma-1-et egy lezárt fejezetnek. Versenyre kész állapotban fogok maradni. És készen állok majd arra, hogy elvállaljak egy lehetőséget, ha az megérkezik. Jelenleg pedig csak az F1 a vízióm, más kategória nem érdekel. Nem tervezem azt, hogy különböző sorozatokban és bajnokságokban vegyek részt. Most minden figyelmemet és időmet arra fogom összpontosítani, hogy ezen alapítványommal dolgozzak, amit létrehoztam.”

    Amennyiben visszatérne a királykategóriába, akkor Mazepin szerint elengedhetetlen a csapatba vetett bizalom, ami most már nincs meg a Haasban:

    „Nem akarok olyan alakulatnál lenni, amelyik nem akar engem. A Forma-1 veszélyes sport, és meg kell bíznod abban az istállóban, amellyel dolgozol. Ez biztonsági kérdés, és elmondhatom, hogy nem bízom bennük.”

  • Schumacher erős csapattársat kíván unokaöccsének, Micknek

    Schumacher erős csapattársat kíván unokaöccsének, Micknek

    Ralf Schumacher szerint nem reális az, hogy egy népszerű korábbi Forma-1-es versenyzőt hívnak majd a Haas elbocsátott pilótája, Nikita Mazepin helyére 2022-ben. A hírek szerint Schumacher német honfitársa, Nico Hülkenberg, aki jelenleg az Aston Martin tartalékosa, visszatérhet a rajtrácsra – különösen azért, mert Gene Haas azt mondja, hogy a csapat egy tapasztalt pilótát keres. Az amerikai így fogalmazott:

    „Csak körbe kell néznünk, hogy ki állhat rendelkezésre.”

    Schumacher azonban – aki a 2022-es Haas igazolt pilótájának, Micknek a nagybátyja – lefitymálja a 34 éves Hülkenberg esélyeit:

    „A Haas azt állítja, hogy több jelöltjük is van, de úgy tűnik, hogy néhányuk nem igazán releváns. Például nem tudom elképzelni, hogy Günther Steiner felveszi régre nyúló kapcsolatát Niko Hülkenberggel, és egy második németet hoz a csapatba.”

    A Haas tartalékpilótája, Pietro Fittipaldi az orosz Mazepint helyettesíti majd a bahreini teszten, de a 25 éves brazil esélye a versenyzői ülés megszerzésére Schumacher szerint nem valószínű:

    „Csak kívánni tudom, hogy Mick idén egy erős csapattársat kapjon, akivel együtt megteszi a következő lépést a karrierjében. Remélhetőleg olyasvalaki lesz az, akivel együtt sokat tanulhat. Nagyszerű lenne, amennyiben Oscar Piastri lenne az.”

    A Formula 2-es pilóta Louis Deletraz tagadta, hogy tárgyalásokat folytatna a Haasszal, míg Kevin Magnussen állítólag szilárdan a Peugeot Le Mans-i csapatához szerződött. Az egyik legesélyesebb jelölt az ülésre a Ferrarihoz kötődő Formula E pilóta, Antonio Giovinazzi, akinek a legfrissebbek az F1-es tapasztalatai. Schumacher mindeközben elismeri, hogy sajnálja Mazepint:

    „Egyáltalán nem ő a hibás, sőt, sajnálom is, bár nem vagyok a legnagyobb szurkolója. Ugyanakkor ilyesmit nem kívánnék egyetlen versenyzőnek sem.”

    Az orosz Nikolai Vetrov, aki leginkább Sergey Sirotkin menedzsereként ismert, elmarasztalóan beszélt a Haas döntéséről a Match TV-n:

    „Senki sem akart ehhez az istállóhoz csatlakozni. Aztán ők (Mazepin és Uralkali) valamiért odamentek, a Haas fogta a pénzt, most pedig kidobják őket.”

  • Mazepin: A semmiből jött a Haas bejelentése

    Mazepin: A semmiből jött a Haas bejelentése

    Nikita Mazepin állítja, nem tájékoztatták semmiről az elbocsátásáról szóló bejelentés előtt.

    Az orosz versenyző sorsát megpecsételte a háború és a nemzetközi szankciók. Az amerikai istálló megvált tőle és főszponzorától, ám a 23 éves fiatal szerint nem figyelmeztették őt a csapatnál arra, hogy ez lesz a vége.

    Ugyan az FIA nem tiltotta el az orosz versenyzőket, viszont csak fehér zászló alatt, a Szövetség logójával léphetnek pályára. Ugyanakkor alá kell írniuk egy „kötelezettségvállalást” is, amiben kinyilatkoztatják, hogy szolidarítanak Ukrajnával. Mazepin hajolandó volt aláírni a dokumentumot, ám a csapat máshogy döntött:

    „Az volt a tervem, hogy ‘semlegesként’ indulok a versenyeken. Az FIA ezt engedélyezte, és én szó nélkül beleegyeztem a feltételeikbe. A szerződésem felbontása előtt, este, a Szövetség küldött egy kiegészítő levelet. Mire átvizsgálatuk a záradékokat és megbeszéltük a lehetőségeinket, a csapat már felbontotta a szerződésem. Arra se volt időm, hogy igent mondjak a második levelére, egyszerűen kirúgtak. A menesztésemről én is akkor értesültem, amikor a hír a sajtóhoz eljutott. 23 évesen még fiatal vagyok, nem álltam készen erre. Nem kaptam semmilyen támogatást, vagy célozgatást. Nem mondták azt, hogy: ‘ezt a döntést hoztuk, készülj fel mert 15 perc múlva bejelentjük.’ Tehát én is akkor tudtam meg, amikor ti is. Azóta rengeteg üzenetet kaptam az emberektől.” – nyilatkozta Mazepin a mai sajtótájékoztatóján.

    A Haasról és a Forma-1-ről:

    Mivel Dimitrij Mazepin és az Uralkali közel állt Vlagyimir Putyinhoz, Gene Haas csapata nem szeretett volna egy kalap alá kerülni velük. Ezen felül folyamatosan bővülő nemzetközi szankciók is ellehetetlenítették volna őket, ha kitartanak az orosz szponzor mellett.

    A fiatal pilóta ugyanakkor nem beszélt az eset óta Günther Steinerrel és a csapattal:

    „A barcelonai teszt harmadik napján én elmentem. Azóta nem beszéltem Güntherrel (Steiner). Nem mondott semmit arról, hogy a csapat milyen döntést fog majd hozni. Eltekintve azoktól az információktól, amiket március 4-én átadott a menedzseremnek. Ezután jött a sajtóközlemény, amiből megtudtam, hogy a szerződésemet felbontották. Személyesen nem beszéltem velük.”

    Mazepin szeme előtt most új cél lebeg, egy alapítvány hoz ugyanis létre.

    „Minden időmet és figyelmemet az általam létrehozott szervezetnek szeretném szentelni.” – magyarázta.

    A We Race as One kampányhoz híven megalapítja a We Compete as One alapítványt, ami azokat a sportolókat hivatott  segíteni, akik „politikai okok miatt nem tudnak elindulni egy nemzetközi megmérettetésen.”

    Az Uralkali ugyan visszaköveteli a pénzét a Haastól, ám Mazepin nem kér kompenzációt. Nem tudja még mi lesz a karrierjével, ám minden ajtót nyitva akar hagyni. Viszont olyan helyre nem akar vissza menni, ahol nem látták őt szívesen.

    „Megvizsgáljuk a lehetőséget és majd azok alapján döntünk. Azt viszont el kell mondanom, hogy nem akarok olyan helyre menni, ahol nem akarnak engem. Ez a kulcsa annak, hogy tovább vitassuk a szerződés felbontásának ügyét vagy sem.”

    Az orosz fiatal nem akar ujjal mutogatni a csapat egyik tagjára sem. Ám nem zárkózik el attól, hogy kapcsolatba lépjen velük.

    „Ha személyesen megkeresnek, akkor szívesen elmondom nekik mit gondolok a történtekről.”

    Az F1-től semmilyen támogatást nem kapott, ám néhány versenyzőtársa, név szerint Sergio Pérez, Valtteri Bottas, Carlos Sainz és George Russell ráírt a napokban.

    „Amikor elvesztettem a helyemet a csapatnál, támogató üzenteket küldtek. Nem volt semmi politika, csak pár személyes gondolat.”

    Mit gondol Mazepin a háborúról?

    A The Race szerint egy előre megírt beszéd volt érzékelhető a 23 éves fiatal szavaiban, mikor a háborúról kérdezték. Mazepin szerint a világ már nem olyan, mint amilyen hetekkel ezelőtt volt. Egy fájdalmas időszak vette kezdetét:

    „Vannak barátaim és rokonaim akik a sors fintora miatt hol az egyik hol a másik oldalon találták magukat. Nem kívánok többet mondani erről.”

    A versenyző ezen felül nem akart azokra a kérdésekre sem válaszolni, hogy apja miként vélekedik a háborúról, avagy milyen most a kapcsolatuk az orosz elnökkel.

    „Ami a folyamatban lévő konfliktust illet, a véleményemet már elmondtam. Át gondoltam mit fogok erről mondani, nem lesz több információ. Azért hoztam létre ezt az alapítványt, mert szerintem az embereknek joguk van arra, hogy semlegesek maradjanak. Legyen sportoló, vagy más iparágban dolgozó, ez nem számít. Ez az én álláspontom, nem fogok ehhez mást hozzátenni.”

  • A Hitech felmondja az Uralkalival a megállapodásukat

    A Hitech felmondja az Uralkalival a megállapodásukat

    A Hitech Grand Prix felbontotta szponzori szerződését az orosz Uralkali műtrágyagyárral. A Hitech 2016 óta volt a cég partnere, abban az évben, amikor Nikita Mazepin, a vállalat társtulajdonosának, Dmitrynek a fia a csapat színeiben versenyzett az európai Formula 3-ban. Mazepin 2020-ban – abban az évben, amikor a csapat feljutott a bajnokságba – a Hitech színeiben versenyzett a Formula 2-ben, mielőtt a Haas-szal a Forma-1-be lépett volna fel.

    A Companies House által a múlt hónapban közzétett dokumentumokból kiderült, hogy a Dmitry Mazepin lemondott az általa irányított holdingvállalat a Hitechben lévő részvényeiről, és a csapatfőnök Oliver Oakes vette át a teljes irányítást. Kedden a Hitech hivatalossá tette, hogy megszakította kapcsolatát az Uralkalival. Már a múlt heti bahreini teszt során eltávolították a márkajelzést a Formula 2-es autóikról.

    Tavaly a negyedik helyen végeztek a Formula 2 bajnokságában, és három győzelmet szereztek. A Red Bull által támogatott junior, Juri Vips idén is a Forma-2-es csapatnál folytatja, és csatlakozott hozzá az egykori Ferrari pártfogolt, Marcus Armstrong. A Formula 3-ban Kaylen Fredericket, Isack Hadjart és Nazim Azmant küldik a mezőnybe.

  • Pérez: A orosz versenyzők „fizetik meg Putyin háborúját”

    Pérez: A orosz versenyzők „fizetik meg Putyin háborúját”

    Sergio Pérez nem biztos abban, hogy a Forma-1 jó úton jár azzal, hogy ellehetetleníti az orosz versenyzőket.

    A Haas nemrég bejelentette, hogy megszakította kapcsolatát az Uralkalival, emellett felbontotta Nikita Mazepin szerződését is. Az amerikai istálló tetté azzal indokolta, hogy nagyon „sokkolta és elszomorította” őket az orosz-ukrán háború.

    A Forma-1 emellett felfüggesztette a kontraktusát az Orosz Nagydíj promóterével, így a jó ideig nem lesz F1-es verseny az országban. Ugyanakkor ez csak egy része a nemzetközi szankcióknak, ugyanis a legtöbb sportágban ellehetetlenítik az oroszokat.

    A mexikói versenyző nem ért egyet ezzel a lépéssel. Pérez szerint az orosz sportolók nem hibáztathatóak a kialakult helyzetért:

    „Bizonyos értelemben ők fizetik meg Putyin háborúját. Ezzel nem értek egyet, hiszen az orosz sportolók nem felelősek az elnökük tetteiért.” – nyilatkozta a Red Bull versenyzője.

    Ezen felül az FIA minden orosz pilótát arra kötelez, hogy írjanak alá egy „versenyzői kötelezettségvállalást”, amiben megígérik, hogy szolidarítanak Ukrajna népével. Sajtóinformációk szerint a nyilatkozatot nem írta alá Daniil Kvyat, Anastasia Nifontova, és Roman Rusinov sem.

    „A sportnak ki kell maradnia a politikából. A NOB és az FIA valójában zsarolja a sportolókat, és arra kötelezik őket, hogy álljanak az egyik oldalra.” – magyarázta Nifontova.

    Rusinov egyetértett honfitársával:

    „Nem vagyok hajlandó elfogadni az FIA diszkriminatív feltételeit. A szurkolóim, a csapattársaim és a sportolói becsületem miatt nem fogom ezt aláírni. Inkább egyáltalán nem nevezek.”

    Mazepin ugyanakkor azt állítja, hogy ő hajlandó lett volna aláírni a dokumentumot. A Haas viszont ezt figyelmen kívül hagyta.

    Toto Wolff így nyilatkozott a 22 éves pilóta helyzetéről:

    „Nehéz most Nikitának, hiszen bebizonyította, hogy megállja a helyét az F1-ben. A csapatunkban ukránok és oroszok is dolgoznak, így most nem könnyű ez a számukra.”

    Olav Mol, holland kommentátor a következőket tette hozzá:

    „Nikita Mazepin apjának vannak bizonyos kapcsolatai. Ám ha apád tévedett egy háború kapcsán, akkor már te is tévedtél?”

    Helmut Markót is kiakasztotta a helyzet:

    „Az egyéni sportolókat is szankcionálják? Nem, ezt nem lehet. Nem lehet személyes felelősségre vonást alkalmazni ebben a helyzetben. Avagy Anna Netrebko énekes szerepléseit is meg akarják tiltani?”

  • Schumacher boldog, a Mazepinnel történtek ellenére is

    Schumacher boldog, a Mazepinnel történtek ellenére is

    Mick Schumacher utalt rá, hogy boldog a Haasnál – annak ellenére, hogy egy újabb előszezoni esemény befolyásolja a felkészülését a második évére. A német pilótának, akinek orosz csapattársát, Nikita Mazepint és a csapat főszponzorát, az Uralkalit az ukrán krízis miatt kirúgták, most így nyilatkozott:

    „Próbáltunk csak a versenyzésre összpontosítani. Persze ez minden volt, csak nem könnyű a szörnyű ukrán események mellett. A „viharos” szó talán elég jól jellemzi a helyzetet.”

    Miközben azonban egy újabb viszályokkal kezdődő év bontakozik ki, Schumacher azt mondja, továbbra is elégedett a döntésével, hogy aláírt és maradt a Haasnál:

    „Egyáltalán nem bántam meg. Boldog vagyok itt, és mindenkivel kijövök. Ezt nem egy magától értetődő dolog. Pozitív az első benyomásom az új autóról. Úgy vélem, közelebb kerülhetünk az élmezőnyhöz. Az is remek, hogy a mindössze a második évében lévő versenyzőként ilyen nagy hatással vagyok az autó fejlesztésére és beállításaira. Együtt növünk fel a csapattal.”

    Nem titkolja azonban, hogy annak is örül, hogy a Ferrari versenyzői ülése felé halad, a 2022-es tartalékpilótai szerep nyilvánvalóan a következő lépés itt, állítja Schumacher:

    „Pompás, hogy a tavalyi teljesítményemet észrevették és értékelték. Ugyanakkor, idén a Haasra koncentrálok. Ennél az istállónál vezetek, és hogy mi lesz a jövőben – majd kiderül.”

  • Fittipaldi a Haasszal tesztel Bahreinben miután Mazepin kiszállt

    Fittipaldi a Haasszal tesztel Bahreinben miután Mazepin kiszállt

    A Haas Forma-1-es tartalékpilótája, Pietro Fittipaldi fog a csapatnak vezetni a közelgő bahreini előszezoni teszten. A hírt személyesen a csapat tulajdonosa, Gene Haas erősítette meg, aki nemrég az Associated Pressnek nyilatkozott. A Haasnál egy versenyülés üresedett meg, miután a hét elején, az ukrajnai orosz inváziót követően elváltak útjaik a névadó szponzor Uralkalitól és pilótájától, Nikita Mazepintől.

    Fittipaldi korábban már versenyzett a Haasnál, a 2020-as szezon utolsó két fordulóján Romain Grosjean bahreini égési sérüléssel járó balesete után. A brazil ezen a héten visszatér az autó volánja mögé a 2022-es idény kezdete előtti utolsó három napos előszezoni tesztre, azonban nem biztos, hogy ő lesz Mazepin utódja. A Haas ennyit közölt:

    „Jelenleg több jelöltet is megvizsgálunk, meglátjuk, hogy ki áll rendelkezésre, és mivel kell foglalkoznunk, de szerdára lesz valaki. Pietro biztosan velünk lesz, erre készen áll, hiszen ő a tesztpilóta. Szerintem egy teljes munkaidős pilótát keresünk. Azt hiszem, nyilvánvalóan szeretnénk valakit, aki kicsit valóban tapasztaltabb. Csak meg kell néznünk, hogy ki elérhető.”

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner két hete beszélt erről, miután a Haas úgy döntött, hogy a barcelonai tesztelés utolsó napján elhagyja az orosz szponzora, az Uralkali logóit, és kijelentette, hogy a csapat tulajdonosa, Gene teljes mértékben támogatja ezt a döntést. Haas saját maga mondta el, hogy az invázióval kapcsolatos „elsöprő kritikák” vezettek a csapat szakításához az Uralkalival:

    „Rengeteg komoly kritika érte az ukrán inváziót, és ez kezdett elhatalmasodni. Mi sem tudjuk elfogadni ezt, és a többi támogatónk sem.”

  • Haas: Előbb Fittipaldi majd Giovinazzi érkezhet?

    Haas: Előbb Fittipaldi majd Giovinazzi érkezhet?

    Miután Nikita Mazepinnel szerződést bontott a Haas, az amerikai csapatnak el kell döntenie, kivel pótolják az orosz pilótát. Két név van a kalapban: Pietro Fittipaldi és Antonio Giovinazzi. Nézzük, milyen is az a forgatókönyv, amely a brazil debütálásának kedvez, mielőtt az olasz visszatérne a szezon hátralévő részére. A tárgyalások mindenesetre zajlanak…

    Ki lesz az a pilóta, aki Mick Schumacher mellett részt vesz a március 10. és 12. között Sakhirban megrendezésre kerülő előszezoni teszteken? Illetve, kit hívnak a Haas VF-22-es versenyzőjének a következő hét utáni Bahreini Nagydíjra, miután az amerikai csapat hivatalosan is felbontotta a szerződését Nikita Mazepinnel?

    Günther Steiner, a Haas csapatfőnökének az Uralkali támogatásának az elvesztésével is meg kell küzdenie. Biztosított mindenkit, hogy a csapata az F1-es világbajnokságban való jelenléte egyáltalán volt nem kérdéses, és keményen dolgozik a megoldáson. A pilótakérdésre válaszolva elmondhatjuk, hogy két név a játszik: Pietro Fittipaldi és Antonio Giovinazzi. Egyesek még az F2-es bajnok Oscar Piastrit is szerették volna itt látni, aki az Alpine Akadémia tagja. Az ausztrál pénzügyi „hozományt” is hozhatna, valamint kiemelkedő tehetséget. Oscar érkezése azonban ütközne azzal az elképzeléssel amit a Ferrari Mick Schumacherrel tervez. A kettőjük összehasonlítása minden bizonnyal az egyiküket népszerűsítené, a másik kárára.

    A Scuderia ezért megpróbálja majd megvédeni Micket, és Antonio Giovinazzinak akarnak második esélyt adni. Ő tulajdonképpen a maranellóiak harmadik pilótája, akit bármelyik Ferrari-, Alfa Romeo- vagy Haas-pilóta helyére hívhatnak. Legalábbis Mattia Binotto így jelentette be őt az F1-75 bemutatóján. Antonio többek között ezért szabadulhat büntetés nélkül a Penske-vel kötött Formula E szerződéséből, mert a megállapodásba egy felmentési záradékot is beillesztettek. Amennyiben a Forma-1-ből hívnák, mehet, – ezt ügyesen írta bele a menedzsere, Enrico Zanarini.

    Miután szakított Nikita Mazepinnel, a Haas tárgyalásokat kezdett a Ferrarival, hogy visszahozzák Giovinazzit az F1-be. Olaszországnak ismét lehet egy képviselője a száguldó cirkuszban, de nem biztos, hogy a visszatérés azonnal megtörténne.

    A Motorsport.com-nak elárult információk alapján Pietro Fittipaldi amellett, hogy tartalékpilóta, rövid távon kaphat csak szerepet: a kétszeres világbajnok Emerson unokaöccsének a 2022-es szezonban két nagydíjra lenne megállapodása, a kis költségvetése miatt. A brazil tehát különös helyzetben lenne, hiszen a bahreini tesztekkel kezdődő szezon után lehet, hogy majd hamarosan átadná a helyét Giovinazzinak, aki a szezonra kijelölt pilóta lenne.

    Az anomália az, hogy az olasz azt kockáztatná, hogy április 10-én Ausztráliában debütálna anélkül, hogy egy métert is megtett volna a VF-22-essel. Esetlegesen kaphat még lehetőséget arra, hogy a barheini tesztek során legalább félnapos tesztelést végezzen. Így a három napot felosztanák a három pilóta között.

    A következő órákban tisztázódnia kell a helyzetnek, hiszen tudniuk kell, hogy kinek és milyen szerepkörben kell majd elindulnia Sakhirba…

  • Mazepin: Nagyon csalódott vagyok a történtek miatt

    Mazepin: Nagyon csalódott vagyok a történtek miatt

    Nikita Mazepin, nem sokkal a kirúgását követően, elmondta, hogy mit is gondol az egész ügyről. A Haas egykori pilótája rendkívül csalódott a történtek miatt és reméli, hogy egy napon újra együtt lehet az őt támogató emberekkel.

    Az orosz-ukrán háború miatt a nyugat óriási nyomást a különböző sport bizottságokra, illetve azon a cégekre, akiket orosz vállalatok támogattak. Mazepin ennek a konfliktusnak lett végül az áldozata, emiatt kényszerül átadni egy a helyét egy másik versenyzőnek az amerikai kiscsapatnál.

    „Mély csalódással töltött el, amikor megtudtam, hogy a Haas felbontja a szerződésemet” – írta Mazepin a közösségi média oldalán. „Ugyan megértem a csapatom és az FIA döntését, de azt figyelmen kívül hagyták, hogy hajlandó lettem volna elfogadni a feltételeiket, amiket megszabtak a folytatásom érdekében.”

    „Azoknak, akik támogattak és kiálltak mellettem az elmúlt időben, szeretném örök hálámat kifejezni. Az F1-ben töltött időm minden egyes másodperce egy kincs volt és nagyon remélem, hogy újra együtt lehetünk majd, ha helyreáll a világ rendje és béke uralkodik majd.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    NIKITA (@nikita_mazepin) által megosztott bejegyzés

  • Hivatalos: Az Uralkali és Mazepin is elhagyja a Haas csapatát

    Hivatalos: Az Uralkali és Mazepin is elhagyja a Haas csapatát

    A Haas csapata egy közleményben jelentette be, hogy azonnali hatállyal megszünteti az érvényes szerződését az Uralkalival és Nikita Mazepinnel is. Az amerikai kicsapat az orosz-ukrán háború miatt volt kénytelen meghozni ezt a döntést.

    Oroszország egy héttel ezelőtt háborút indított Ukrajna ellen és ezen események gyökeresen felforgatták a világot. Az európai nagyhatalmak elkezdtek összefogni az oroszok ellen, akiknek a sportolóik és a cégeik is ki lettek közösítve ezáltal. Nemrégiben Danyiil Kvjat is felszólalt ez ellen, szerinte ugyanis a sportot nem szabadna keverni a politikával.

    Mivel a Haas csapat főtámogatója, az Uralkali orosz vegyipari vállalat, ráadásul Nikita Mazepin személyében az egyik versenyzőjük is orosz volt, így nem volt mit tenniük a világ nyomására. A Gene Haas által alapított istálló az Uralkalitól és Mazepintől is kénytelen volt könnyes búcsút venni, azonban az még nem derült ki, hogy az orosz helyén ki fog majd versenyezni idén. Sajtóértesülések szerint erre az amerikai kiscsapat tesztpilótája, Pietro Fittipaldi a legesélyesebb, akinek a révén újra lenne brazil pilóta a Forma-1-ben.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Haas F1 Team (@haasf1team) által megosztott bejegyzés