Címke: Nikita Mazepin

  • Mazepin sokat dolgozik és üzletel mostanában, célja elérése érdekében

    Mazepin sokat dolgozik és üzletel mostanában, célja elérése érdekében

    Az orosz Nikita Mazepinnek érvényes szerződése volt a Haas F1-es csapatával, a 2022-es szezonra. Azonban mikor február végén Oroszország megtámadta Ukrajnát, az orosz jelenlét összeegyeztethetetlen lett a nemzetközi sportokkal, így a Forma-1-gyel is. Így aztán a Haas csapat megvált Mazepintől, és az édesapja általi szponzortól.

    Mazepin tehát idén még nem versenyzett, bár elmondása szerint csak szünetel a karrierje. Mindenesetre úgy tudni, – bár nem F1-ben – de fog versenyezni hamarosan.

    Az orosz versenyző mindenesetre nem ért egyet azzal, hogy az oroszokat most negatív diszkrimináció éri, mindenféle sportban. Létre is hozott egy alapítványt, We Compete as One (Egyként Versengünk) néven, mellyel azoknak az oroszoknak szeretne segíteni, akiket hátrányos megkülönböztetés ért a nemzetisége miatt.

    Ennek márciusi bejelentése óta most nyilatkozott először, és beszámolt róla, hogy megkezdte a munkát.

    „Három hónap telt el. Itt volt az ideje, hogy erőt gyűjtsek, fontos döntéseket hozzak meg magam számára, és belevessem magam a We Compete As One  Alapítvány munkájába” – írta Mazepin.

    „A szabadnapok nélküli hónapok és a napi több mint tíz találkozó a normává váltak. Fáradságos munkát végeztünk, üzleti folyamatokat indítottunk el, partnereket és hasonlóan gondolkodó embereket találtunk. Támogatjuk azokat a sportolókat, akik nem sportszerű döntések miatt nem tudnak versenyezni. Az alapítványnak erős csapata van, áttörő ötletei, és ami a legfontosabb, sportolói, akik a legjobb megoldások megtalálására és kemény munkára ösztönöznek minket.”

    „Hivatalos indulás hamarosan.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    NIKITA (@nikita_mazepin) által megosztott bejegyzés

  • Az elbocsátott Mazepin újra versenyezni fog

    Az elbocsátott Mazepin újra versenyezni fog

    Nikita Mazepin életben tartja versenyzői ösztöneit, és részt vesz a Dakar-szerű orosz Silk Way off-road ralin. A múlt hónapban az orosz pilóta – akit az ukrajnai konfliktus miatti széles körű nyugati szankciók részeként kiszorítottak a Forma-1-ből – elismerte, hogy a Forma-1-es karrierje „szünetel”. A Ria Novosti hírügynökségnek nyilatkozott:

    „Nos, 18 éve foglalkozom a motorsporttal, és nem áll szándékomban elhagyni. Fitten tartom magam, és remélem, hogy visszatérhetek az F1-be.”

    A Tass hírügynökség jelentése szerint a 23 éves Mazepin a különleges ATV kategóriában fog versenyezni. A Haas korábbi versenyzőjének szóvivője megerősítette ezt:

    „Mazepin terve az, hogy részt vesz a Silk Way ralin.”

    A Moszkvában véget érő, idén Nagy Péter orosz császár 350. születésnapja tiszteletére rendezett verseny tíz napon át tart júliusban.

  • Mazepin: Azt mondták nem akarnak pénzt kapni Oroszországból

    Mazepin: Azt mondták nem akarnak pénzt kapni Oroszországból

    Nikita Mazepin szerint megkérdőjelezhető az F1 értékrendje amiatt, ahogy a Haas/Uralkali vitát kezelik.

    Miután kirobbant az orosz-ukrán háború, az amerikai csapat megvált pilótájától és főszponzorától. Az Uralkali azonnal követelte a már átutalt összeget, ám az alakulat nem hajlandó fizetni.

    A felek között elindult egy vita aminek a végén a Haas kért kompenzációt, és visszautasítja a szerződésszegés mivoltát. Egy esetleges újraegyesítés a kapcsolat megromlása miatt már nem valószínű, ám Nikita Mazepin nem tett le arról, hogy ismét a száguldó cirkuszba kerüljön.

    Ám mielőtt a további lehetőségeit fontolgatná, az orosz szerint meg kell kérdőjelezni az F1-es csapatok viselkedését. A CNN-nek adott interjújában így fejtegette a jelenlegi helyzetét:

    „Mindenkinek joga van beszélni avagy nem beszélni. Az FIA, a legfőbb irányítótestület lehetővé tette számomra a versenyzést mindaddig, amíg semleges vagyok. Ám a legnagyobb probléma a visszatérésem mentén az, hogy itt a csapatok megtarthatják a szponzori pénzeket anélkül, hogy teljesítenék a szerződésben leírtakat. Sőt, még többet követelnek, bár azt hangoztatják, nem akarnak pénzt kapni Oroszországtól. Így nem vagyok biztos abban, hogy a sportág értékrendjét ezek után értékelni tudnám.”

    Ugyanakkor Mazepin szerint az F1-ben még van keresnivalója, ugyanis az első szezonjában a Haas gyenge autója miatt nem tudta megmutatni mire képes. Arra kérdésre, hogy milyen lehetőségei vannak, így felelt:

    „Nehéz megmondani ezt ebben a pillanatban, mert nagyon óvatos vagyok. Az igazság az, hogy elveszítettem a munkámat. 17 évig az volt az álmom, hogy az F1-ben legyek, majd végül eljutottam odáig. Ha összehasonlítjuk azokkal a dolgokkal, amik most a világban történnek, akkor ez jelentéktelenné válik. Természetesen szeretnék visszatérni a sportba. Úgy érzem van még pár befejezetlen ügyem ott. Meg kell várnom viszont azt, hogy a dolgok leülepedjenek. Azt se tudom, kinél térhetnék vissza. A Haas azt tette, amit tett és nem a legtisztább játékot űzi szerintem.”

     

  • Mazepin a háborúról: Moszkvából egy kis részt látunk

    Mazepin a háborúról: Moszkvából egy kis részt látunk

    Nikita Mazepin még F1-es versenyzőként kezdte az évet, ám az orosz-ukrán háború „munkanélkülivé” tette.

    A barcelonai teszten még a Haas volánja mögött ült az orosz pilóta, ám a háború kirobbanása után megvált tőle és az Uralkalitól az amerikai csapat. Az EU szankciós listájára is felkerült édesapjával együtt a fiatal orosz, majd nemrég az olasz villájuktól is elbúcsúzhattak.

    A 23 éves versenyző igazságtalannak érzi azt, hogy ellehetetlenítik az oroszokat, így létrehozott egy alapítványt We Compete As One néven. A szervezeten keresztül olyan sportolókat kíván segíteni, akik állampolgárságuk miatt nem vehetnek részt egy világeseményen.

    Az őket ért szankciókról a BBC-nek így nyilatkozott a korábbi F1-es versenyző:

    „Őszintén szólva, nem fogok egy könnycseppet sem elmorzsolni emiatt. Ez nem olyan fontos, ugyanakkor megfogjuk vizsgálni, milyen lehetőségeket tudunk megragadni a szankciók és a villák tekintetében.”

    Miközben az Uralkali és a Haas párbeszédet folytat a szerződésszegés mivoltáról, addig Mazepin a hasonló helyzetbe került honfitársait segítené.

    „Ami most történik – és én ennek csak nagyon kis részét látom Moszkvából – az szerintem nagyon fájdalmas. Én 23 éve egy nagyon békés világban éltem. Ami a hivatalos álláspontomat illeti, már korábban is mondtam, hogy sportolóként fontos a semlegesség számomra. Ezért hoztam létre egy alapítványt, hogy segítsek azoknak a sportolóknak, akik hasonló állásponton vannak.”

  • Az Uralkali visszakéri a pénzét, a Haas kompenzációt követel

    Az Uralkali visszakéri a pénzét, a Haas kompenzációt követel

    Hivatalosan is elutasította a Haas az Uralkali által benyújtott visszafizetési kérelmet.

    Az orosz-ukrán háború kirobbanása miatt az amerikai istálló úgy döntött, megszakítja kapcsolatát a céggel és Nikita Mazepinnel. Mivel az orosz vállalt már az istálló rendelkezésére bocsátotta az előleget, így követelik vissza a befektetett összeget.

    Jelentések szerint 12 millió euró visszatérítésre szólította fel az Uralkali korábbi partnerét, míg a Haas 8,6 millió dolláros kompenzációt kér az „elmaradt haszonért.”

    Az orosz vállalat korábban már elmondta, hogy jogi útra fogja terelni az ügyet, mivel szerintünk nem volt joga a csapatnak így felbontani a megállapodást. Hivatalos levelet írtak a Haasnak, ám az amerikai istálló elutasította a kéréseiket.

    Gene Haas csapta állítja, ők megfelelően jártak el, ugyanis joguk volt elállni a kontraktustól. A Motorsport.com információi szerint a következő záradékra hivatkozva legitimálta döntését az alakulat:

    „Az Uralkali megígéri, hogy nem sérti meg, nem vonja vitába, nem teszi nevetség tárgyává illetve nem csorbítja a Haas közhírnevét vagy megítélését.

    A csapat szerint az utóbbi kitétel sérült Dmitrij Mazepin, Vlagyimir Putyinhoz fűződő kapcsolatával. Sőt az EU szankciókkal teli listájára Nikita Mazepin és apja is felkerült.

    „A jogtudósok és az ítélkezési gyakorlat szerint az a fél, amelyik szerződésszegés miatt felbontja a megállapodást, nem köteles visszaadni a másik félnek azt, amit a kontraktus alapján már megkapott. Az Uralkali azon követelése, hogy visszakéri a már kifizetett 12 milliló eurót, megalapozatlan és elutasításra kerül.” – áll a közleményben.

    Kompenzációt kér a Haas:

    A fizetési kérelem visszadobása mellett, 8,6 millió dollár átadására kötelezi az orosz céget az istálló. A Haas az elmaradt nyereség kompenzációjaként kezelné az összeget. Továbbá Nikita Mazepin egyik autóját, amivel az elmúlt szezonban versenyzett, sem hajlandó átadni a vállalatnak.

    „Amíg a fent említett összeg nem kerül kifizetésre, addig a Haas részéről semmilyen kötelezettség nem áll fenn. Nem kerülhet így sor a Forma-1-es autó átadására sem.”

    Az oroszokat sokkolta a levél:

    Egy, az Uralkalihoz közel álló forrás szerint sokkolta az orosz vállalatot a levél. Hitetlenkedve fogadták, hogy a Haas kompenzációt kér.

    „Megdöbbentő bánásmód egy olyan névadó szponzorral szemben, aki az elmúlt szezonban lépett fel, mikor a csapatnak nagy szüksége volt az erőforrásokra. Sőt, azt is felajánlotta a vállalat, hogy a szerződésben foglalt összeg mellett bónuszjuttatásokat biztosít az alakulat munkatársainak.” – nyilatkozta a Motorsport.com-nak egy közeli forrás.

    A Haas, az Uralkali és a Mazepin család hivatalosan nem nyilatkozott még az ügy kapcsán.

     

  • 105 millió eurós ingatlant foglaltak le Nikita Mazepintől

    105 millió eurós ingatlant foglaltak le Nikita Mazepintől

    Az olasz hatóságok lefoglaltak egy több, mint százmillió eurós értékű luxusvillát, amely a korábbi Forma-1-es pilótához, Nikita Mazepinhez köthető.

    Az orosz Nikita Mazepin egy éve tölthetett csupán a Forma-1-ben, miután a Haas istálló még az idei szezont megelőzően megvált tőle az orosz-ukrán háború miatt.

    Oroszország agressziója miatt világszerte komoly gazdasági szankciókat vetnek be, igyekezve ellehetetleníteni a Putyinhoz közel álló oligarchákat. Nem titok, hogy Dmitrij Mazepin – Nikita édesapja és az Uralkali tulajdonosa – jóviszonyt ápol az orosz elnökkel, éppen ezért kerültek az olasz hatóságok célkeresztjébe.

    A Reuters olasz rendőrségi forrásokra hivatkozva számolt be róla, hogy a Szíclia északi részén található, Rocky Ram néven ismert luxusvillát lefoglalták a helyi hatóságok, amely értéke megközelítőleg 105 millió euró, ami átszámítva nagyjából 39,8 milliárd Ft és ami a fiatalabbik Mazepin nevén volt.

    A hírre nem reagált az orosz versenyző menedzsmentje.

  • Mazepin: Az eltörléskultúra életbe lépett az országom ellen

    Mazepin: Az eltörléskultúra életbe lépett az országom ellen

    Nikita Mazepin szerint az orosz nép ellen az eltörléskultúra (cancel culture) lépett életbe.

    Miután Vlagyimir Putyin megindította háborúját Ukrajna ellen, a vállalatok, az összefogások, az országok és a sportágazatok többsége kirekesztette az oroszokat. Szankcióikkal akarják jobb beletásra bírni az elnököt, és elősegíteni a béke megteremtését.

    Ennek esett áldozatául a 23 éves pilóta is, akinek az amerikai istállót kellett elhagynia az év elején. Mazepin mérgesen vette tudomásul, hogy a Haas megvált tőle, sőt az Uralkali (Dimitrij Mazepin cége) jogi lépések megtételét is fontolgatja.

    Az ex-versenyző létrehozott egy alapítványt, ami a We Compete as One nevet viseli. Azoknak az oroszoknak hivatott segíteni általa, akiket hátrányos megkülönböztetés ért a származása miatt.

    Az EU szankciós listájára is felkerült Mazepin, amit kifogásolt is a BBC-nek.

    „Nem értek egyet azzal, hogy szerepelek a szankciókkal teli listán. Korábban már mondtam, hogy harcolni fogok ellene. Talán nem most van ennek itt az ideje, hiszen látni lehet, hogy mit kapnak a sportolók, és általában véve mindenki. Az eltörléskultúra életbe lépett az országom ellen.”

    Mazepin hozzátette, nagyon fájó látni az orosz-ukrán háború történéseit:

    „Sok tekintetben fájó ezt nézni. Az érzéseim megváltoztak, egy olyan személy lettem, aki békét akar, és egy nyugodt világban szeretne élni. Bármit is mondok erről, abban óriási kockázat van. Nem fogom megadni az örömöt az embereknek, akik erre várnak. Hallgatni fogok.”

  • Három hónap még, mire Magnussen teljesen alkalmas lesz az F1-re

    Három hónap még, mire Magnussen teljesen alkalmas lesz az F1-re

    Három hónapba is beletelik, mire Kevin Magnussen újra 100%-ban lesz bevethető a Forma-1-ben. Miután elvesztette Haasnál a versenyülését, a dán egy teljes évet töltött a sportkocsik világában, mielőtt a kis amerikai csapat visszahívta Nikita Mazepin helyére. Bahreinben szenvedett fizikailag, de a csapatfőnök, Günther Steiner örül a 29 éves pilóta visszatérésének a Forma-1-be:

    „Úgy vélem, hogy az elmúlt egy évben megérett, és rájött, milyen jó is a Forma-1-ben lenni. Amikor az ember kikerül az F1-ből, csak rájön, hogy mit vesztett, és a visszatérés olyan, mint egy álom.”

    Magnussen komoly fizikai küzdelmei igazán csak Szaúd-Arábiában jelentkeztek, amikor elmondása szerint a Q3-ban „eltört” a nyaka – ami azt jelenti, hogy a kanyarokban már nem tudta felemelni a fejét. Thomas Jorgensent, a fizioterapeutáját erről az as-web.jp kérdezte:

    „Nem arról van szó, hogy ne lenne elég fitt. A gond az, hogy nem használta azokat az izmait, amelyekre az F1-ben szüksége volt. A sportautók nem igényelnek akkora fizikai erőt, mint a Forma-1.

    „Kell némi idő, mire Kevin teljesen felépül. Normál esetben két hónapnak kell eltelnie télen, amikor minden nap edzhet, de most, hogy elkezdődött a szezon, és több az utazós nap és a verseny, még nehezebb a megszokott rutinját elvégezni. Nagyjából, még három hónapba telik, mire Kevin jó formába lendül.”

  • Magnussen megmutatja Schumachernek, hogy milyen magasan van a léc

    Magnussen megmutatja Schumachernek, hogy milyen magasan van a léc

    A Kevin Magnussen okozta megfelelési kényszer nyomása váltotta ki Mick Schumacher nagy sebességű balesetét és kórházba kerülését a Szaúd-Arábiai Nagydíj időmérő edzésén.

    A 23 éves pilóta elismerte, hogy egyszerűen hibázott, ami végül a helyébe került a Jeddah-ban a rajtrácson, alig egy héttel azután, hogy a 2022-es szezonnyitón az utolsó pillanatban érkezett csapattársa, Magnussen megalázta. Colin Kolles, egykori F1-es csapatfőnök, a Sport1-en beszélt erről:

    „Nagyon keményen kell dolgoznia ahhoz, hogy Magnussen szintjére lépjen. Kevin két év Forma-1-es versenyzés nélkül töltött év után jött vissza, és egyből jobb volt. És ő sem lesz rosszabb, csak egyre jobb lesz.”

    Az egykori F1 versenyző, Christian Danner is egyetért, és elismerte, hogy szerinte Schumacher balesete a felgyülemlett nyomás eredménye volt:

    „Kevin Magnussen személyében most olyan csapattársa lett, aki tényleg megmutatja neki, hogy hol van a léc. Az a remek, hogy elfogadja ezt a kihívást.”

    Danner ugyanakkor elismeri, hogy egy kórházi kezeléssel járó nagy baleset hihetetlenül nagy visszaesés egy fiatal pilótának:

    „Így most még érdekesebb lesz látni, hogy Mick hogyan áll a kihíváshoz, miképp győzi le csapattársát. Lassan kell felküzdenie magát, mert Magnussen annyira jó munkát végez.”

    Mick nagybátyja, Ralf Schumacher, akinek testvére, Michael a Haas pilótájának édesapja, egyetért azzal, hogy a srácnak meg kell tanulnia Magnussentől azt, hogyan kell még tovább feszegetni a határokat. A német Skynak beszélt erről:

    „Az biztos, hogy Magnussen más kihívás, mint Mazepin. Azonban ő még csak a második évét tölti a Forma-1-ben, így még nagyon sokat tanul.”

    Ralf ugyanakkor nem ért egyet Dannerrel abban, hogy a balesete Jeddah-ban jelentős visszaesést jelentene unokaöccsének:

    „Igen, nagyon drámainak tűnt, de minden pilóta nagyon gyorsan maga mögött hagyja az ilyen baleseteket. Az is egyértelmű, hogy annyira kisportolt, hogy nem ártott nagyon neki. Inkább sérült a büszkesége, mert gyors körön volt, és hibázott.”

    A probléma persze az, hogy a vasárnapi verseny kihagyásával Schumacher most egy teljes nagydíjnyi távolságra került Magnussen és az F1-es mezőny többi tagjához képest. Ralf ezért így zárt:

    „Ez egy nagyon erős és bosszantó következményekkel járó hiba volt, de a legfontosabb persze az, hogy nem történt vele semmi baj.”

  • Magnussen a fizikai határait súrolta Jeddah-ban

    Magnussen a fizikai határait súrolta Jeddah-ban

    Kevin Magnussen feszegette a fizikai erőnlétének a határát az elmúlt hétvégén Szaúd-Arábiában.

    A dánnak ez volt a második Forma-1-es futama két héten belül, amióta a 2020-as szezont követően elvesztette Haas versenyzői ülését Nikita Mazepin miatt. Jeddah különösen kemény verseny volt még a legtapasztaltabb aktív F1-es pilótáknak is. George Russell a vasárnapi napot „a fizikailag legmegterhelőbb versenynek nevezte, amit valaha is átéltem”. A 29 éves Magnussen pedig már az időmérőn is szenvedett:

    „A Q3-ban egyszerűen kitört a nyakam, nem tudtam tovább vezetni.

    „Egyszerűen nem vagyok erre felkészülve, miután egy évig nem voltam az F1-ben. Örülök, hogy itt van velem talán a világ legjobb fizioterapeutája.”

    Feltehetően még ez a fizioterapeuta sem volt elég a Haas versenyzőjének. Látták Mika Häkkinennel beszélgetni, miközben kimerülten ült egy padon, azt követően, hogy vasárnap a kilencedik helyen végzett Lewis Hamilton előtt. A dán már azért mosolyogva folytatta mondandóját az Ekstra Bladet újságnak, miközben egy kis asztalra támaszkodott:

    „Kemény időszakon megyek keresztül. Elképesztően fáj a nyakam, de a verseny egy kicsit egyszerűbb, mint a kvalifikáció, mivel a köridők némileg lassabbak. Az autó egy rakéta volt, és kifejezetten örültem az egyensúlynak, valamint annak, hogy végig csak tudtunk nyomni a gumiknak. Egyszerűen annyira jó volt vezetni.”

    Elmondása szerint még a Nicholas Latifi balesete miatt elindított biztonsági autó sem tudta visszatartani a Haas tempóját, bár pokolian rossz időzítés volt a stratégia szempontjából:

    „Ez sokat elárul. Az autó egyszerűen csak jó és gyors.”