Címke: Nikita Mazepin

  • Steiner Mazepin kritikusainak: Földön fekvőbe nem rúgunk!

    Steiner Mazepin kritikusainak: Földön fekvőbe nem rúgunk!

    Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke, szeretné, ha elülnének a Nikita Mazepint érintő kritikák, és nem „rúgnának bele” többet.

    A 21 éves orosz versenyző idén debütál majd a Forma-1-be, de máris közellenséggé vált, miután több esetben is problémás volt a viselkedése az elmúlt időszakban. Pályán és pályán kívül is.
    Megítélésén pedig az sem segít, hogy édesapja milliárdos, így jelentős anyagi háttérrel érkezik a sportba.

    „Felismerte, hogy amit tett, nem volt helyes” – idézte Steinert a The Sun című lap. „Én nem olyan ember vagyok, aki a földön fekvő emberbe még bele is rúg, ez nem helyes.”

    „Ő egy fiatalember, akinek fel kell nőnie és ezzel mi tisztában vagyunk.”

    „Nem mondjuk azt, hogy ez rendben volt.”

    „Oktatjuk őt és oktatni fogjuk a jövőben is.”

    „Dolgoznunk kell ezen, hogy a legjobb lehetőséget adjuk számára ahhoz, hogy tanuljon ebből, a versenyzésére koncentráljon és ne tegyen ilyet többé.”

  • A Haas számára fontos segítség lesz Mazepin pénze

    A Haas számára fontos segítség lesz Mazepin pénze

    Ismert tény, hogy Nikita Mazepin leszerződtetésével a Haas csapathoz jelentős pénzmennyiség is érkezik.

    Ez pedig nagy segítség a csapatnak, ezért is igyekeznek túllendülni a fiatal orosz versenyző nem túl népszerű megmozdulásain.

    Günther Steiner csapatfőnök szerint nem ördögtől való, hogy egy vállalkozásnak olykor anyagi segítségre van szüksége.

    „Megalapoztuk a Haast, mint nevet az F1-ben” – mondta Steiner. „Ez egy jól ismert csapat már, és nyitottak vagyunk további kereskedelmi partnerre.”

    „Dmitry Mazepinnek (Nikita milliárdos édesapja) van egy vállalata, és ha mindez összeáll, mint szponzor, akkor miért is ne?”

    Azok a versenyzők, akik jelentős szponzorpénzzel érkeznek a sportba, alapból sok kritikát kapnak. Steiner szerint két véglet figyelhető meg ezzel kapcsolatban.

    „Ha valaki jó, és van jó anyagi háttere, annak biztos, hogy nagyobb az esélye, mint bárki másnak, aki ugyanolyan jó, de nincs pénzügyi támogatója” – magyarázta Steiner.

    „Miért választanád azt, amelynek nincs pénzügyi háttere?”

  • Steiner Mazepin botrányáról: Nem hagyjuk, hogy megússza!

    Steiner Mazepin botrányáról: Nem hagyjuk, hogy megússza!

    Még el sem kezdődött Nikita Mazepin F1-es karrierje, máris problémája lett a közösségi médiás videója miatt, de Günther Steiner szerint a csapat oktatja. A Haas csapatfőnöke meglehetősen határozott az újoncával kapcsolatban. A The Race-en vezetett rovatában egy kicsivel több részletet is elárult erről:

    „Tett valamit, amit nem kellett volna. Bocsánatot kért, és tudja, hogy ez helytelen volt, most pedig azon dolgozunk, hogy megadjuk neki a lehetőséget, hogy tanulhasson ebből. A versenyeire kell koncentrálnia, illetve, hogy ne tegyen ilyet többé.”

    Steiner szerint Mazepin vállalta a felelősségét:

    „Ez nagyon fontos volt számomra. Mindig is azt mondtam, hogy ha tudod, hogy miben hibáztál, akkor csak jobb lehet a jövőben. Amennyiben tagadsz, a dolog nem fog működni.”

    Többet azonban nem akar Steiner már foglalkozni a dologgal:

    „Nem az a fickó vagyok, aki a földön felvőt arcon rúgja, mivel ez nem helyes. Nem mondjuk azt sem, hogy ez így rendben volt, és nem hagyjuk, hogy megússza ezt. Nevelni fogjuk, oktatni, a saját jövője miatt.”

    A csapatfőnök azonban hangsúlyozta, hogy amennyiben Mazepin újra rossz útra téved, annak akkor következményei lesznek:

    „Helyretettünk dolgokat, amelyek segítségével jobbá válhat, és biztos lehet benne, hogy ez nem történik meg újra, és nem hibázik még egyszer, mert ez egyértelműen az volt.”

    Steiner tehát kiadta magából, hogy pontosan mi történt és mit tesznek az ügy érdekében:

    „Nem akarok mindent nyilvánosságra hozni, de az ügy még nincs lezárva, és nem felejtődött el.”

  • Mazepin nem barátkozik a csapattársával Schumacherrel

    Mazepin nem barátkozik a csapattársával Schumacherrel

    Nikita Mazepin úgy kezdte meg a Haasnál a munkát az új csapattársával, Mick Schumacherrel, hogy közölte, hiába újoncok, ettől még nem barátok. Schumacher is az amerikai kiscsapathoz igazolt 2021-re, és elárulta, hogy már a gokartos idejéből ismeri az ellentmondásos oroszt:

    „Nagyon kedves volt, és megfelelő tisztelettel voltunk egymás iránt csapattársként. Aztán egy időre elvesztettük egymással a kapcsolatot, de mindketten természetesen változtunk is.”

    A 21 éves Mazepin az orosz Match TV-nek nyilatkozott a héten erről:

    „Nem vagyunk barátok. Legfeljebb régi ismerősök vagyunk, akik együtt gokartoztak.”

    Ugyan Mazepin komoly figyelmet kapott a negatív dolgai miatt, amikor aláírt a Haashoz, főleg a közösségi médiás esetéért, Schumacher az, aki úgy indul neki 2021-nek, hogy jobb eredményeket tud felmutatni. Amikor az F1 legenda Michael Schumacher fiáról kérdezték az oroszt, így felelt:

    „Őszintén szólva, nem érdekel a neve. A neve miatt nagyobb ereje is lehet, de nagyobb lesz rajta a nyomás is. Amikor azonban lecsukom a sisakrostélyt, akkor ezekre amúgy sem gondolok.”

  • A Haas tisztában van vele, mik a következmények, ha két újonccal vágnak neki a szezonnak

    A Haas tisztában van vele, mik a következmények, ha két újonccal vágnak neki a szezonnak

    A Haas 2021-es pilótafelállását Mick Schumacher és Nikita Mazepin alkotja, mindketten az F2-ből lépnek fel a Forma-1-be.

    Az amerikai istálló Romain Grosjean és Kevin Magnussen szerződését nem hosszabbította meg, akik 2017 óta voltak csapattársak. Ez nem is volt akkora meglepetés, arra viszont már kevesebben gondoltak, hogy két újonccal pótolják Magnussenéket.

    „Igen, van abban kockázat, hogy a fiatalok nem fogják kihozni a maximumot a rendelkezésre álló adatokból” – ismerte el a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner. „De azért vagyunk itt, hogy segítsünk, az előny pedig az, hogy mindkettejüket egy bizonyos irányba tudjuk irányítani a fejlődés szempontjából. Pénzügyi előnyünk is származik ebből, mert a fiatalok olcsóbbak, így többet tudunk a fejlesztésekbe fektetni.”

    „Nem akarom alulbecsülni a kockázatokat, de máshogy gondolkodunk, mint a többi csapat” – tette hozzá. „Évekig kérdezgették tőlem, miért tartottam meg Grosjeant. Nem azért vagyunk itt, hogy azt csináljuk, amit a többiek csinálnak, hanem hogy azt tegyük, amiről azt gondoljuk, hogy helyes.”

    „A változásnak egyszerűen csak eljött az ideje. 2021 egy átmeneti év lesz 2022 előtt, amikor már az új autókkal versenyzünk. Nincsenek illúzióink, ahhoz hogy tanuljunk, el kell néznünk, ha a pilótáink hibáznak” – zárta gondolatát Steiner.

  • Mazepin a hazugságvizsgálókhoz hasonló szenzorokkal edz

    Mazepin a hazugságvizsgálókhoz hasonló szenzorokkal edz

    Nikita Mazepin, a Haas csapat idén debütáló orosz versenyzője szokatlan módszerrel edz. Edzéseinek részét képezi ugyanis az is, hogy olyan szenzorokat használ stresszkezelésre, mint amilyeneket hazugságvizsgálóknál használnak.

    Mazepin 2020-ban 5. lett a Formula 2-es bajnokságban, azonban az indulatkezeléssel vannak gondjai. 2016-ban megütötte Callum Ilottot, 2020-ban pedig egy alkalommal verseny után szándékosan elütötte a helyezését jelző táblát, azzal a szándékkal, hogy az majd eltalálja Yuki Tsunodát… Van tehát min dolgozni.

    „Miután 2019-ben teljesen kudarcot vallottam (18. lett F2-ben), eldöntöttük, hogy a kíséretem 90 százalékát átcsoportosítjuk” – mondta Mazepin a Match TV-nek. „Van egy fizioterapeutám, aki profi a területén, illetve van egy edző, aki a fizikai edzéseimért felelős.”

    „És velük tervezek az F1-be menni, azokkal az emberekkel akik talpra állítottak a motorsportban, hiszen nagyon igyekeznem kell majd a sikerért a következő években is.”

    Mazepin az edzések során hasonló szenzorokat használ, mint a hazugságvizsgálókét

    „Az elmúlt három évben együtt dolgoztam egy olasszal, aki a Ferrari csapatnak is dolgozik” – mondta Mazepin. „Ugyanolyan szenzorokkal készülünk, mint amiket a hazugságvizsgálós teszteken használnak.”

    „Vagyis rengeteg információt gyűjtünk a testemről, és megpróbáljuk kontrollálni azokat légzéssel és más dolgokkal, hogy csökkentsük a stresszt az olyan pillanatokban, melyek nagy nyomással járnak a verseny elején, vagy a végén, mikor az ember a pozícióját védi.”

    Mazepin 2016-ban ült először Forma-1-es autóban, mikor a Force India autójával tesztelhetett. Nem volt egyszerű F3-as autó után F1-esbe ülni…

    „A hangsúly a nyakamon van. Beszéltünk az első Forma-1-es tesztemről is, amit korábban kellett befejeznem, mert fájt a nyakam” – mondta az orosz.

    „Az érzés, amit akkor tapasztalsz, mikor egy hosszú egyenes után fékezel, olyan, mintha falnak hajtottál volna. Mert annyira jó az autók fékje.”

  • A Haas távozó szponzora most már felszólalt Mazepin ellen

    A Haas távozó szponzora most már felszólalt Mazepin ellen

    Nikita Mazepin egyik 2021 újoncainak a Haas csapatában, aki egy métert sem tett meg még egy nagydíjon, de máris hírhedté vált a múlt hónapban. Miután kiposztolt egy videót, ahol illetlenkedett egy hölggyel, mozgalom indult az interneten ellene, hogy ne kerülhessen az orosz pilóta a Forma-1-be. Ugyan erre nincs esély, de az istálló egyik távozó támogatója most felszólalt.

    A Jack&Jonesról van szó, akik Kevin Magnussen személyes támogatói. A ruhamárka nem támogatja tovább 2021-től kezdve a csapatot, így most nyugodtan elhatárolódhatnak a Haastól és Mazepintől is. Nem mondható nagyon hősiesnek ez a kinyilatkoztatás, hiszen megvárták, amíg lejár a szerződésük hivatalosan is, de a cég közleményét számos rajongó és F1-es újságíró is örömmel vette.

  • Nikita Mazepin látványos videót tett közzé

    Nikita Mazepin látványos videót tett közzé

    Nem, nem olyan jellegűt, mint amivel legutóbb felhívta magára a figyelmet!

    Nikita Mazepin, a Haas idén debütáló orosz versenyzője újév alkalmából tett közzé egy videót Instagramon.

    A videó igazán látványos snowboardos videó a Bajkál-tónál készült, Dél-Szibériában, Oroszországban. A snowboarddal száguldó versenyzőt pedig egy helikopter kísérte.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Nikita Mazepin (@nikita_mazepin) által megosztott bejegyzés

  • Coulthard: Schumachernek le kell győznie Mazepint

    Coulthard: Schumachernek le kell győznie Mazepint

    David Coulthard szerint a létező leggyorsabban kell bizonyítania Mick Schumachernek a Forma-1-ben. A McLaren és a Red Bull egykori pilótája úgy gondolja, hogy a fiatal német versenyző ezt a leendő csapattárs Nikita Mazepin megverésével tudná elérni.

    Mick Schumacher Formula 2-es bajnokként fog megérkezni a száguldó cirkuszba, azonban mivel ő a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia, az elvárások óriásiak vele szemben. Coulthard szerint pedig ezért lenne fontos Mazepin legyőzése Schumacher számára, aki így lendületben tudná tartani a karrierjét.

    „A Haas egy biztonságos hely lesz a számára tanulás szempontjából,” – idézi a brit pilóta szavait a Daily Express. „Nem hiszem, hogy komoly problémát fog okozni számára Mazepin legyőzése. Ha igen, akkor komoly problémákkal kell majd szembenéznie.

    „Ha pedig nem, akkor pár éven belül már a Ferrari vagy egy másik komolyabb csapat egyik ülésében találhatja majd magát. Ez jelen helyzetben kizárólag a két jelenlegi pilótán Charles Leclercen és Carlos Sainz Jr-on múlik.”

    Mick Schumacher révén 2012 óta láthatunk majd először Schumacher a Forma-1-ben. A német bemutatkozó versenye a márciusi Ausztrál Nagydíj lesz, ha a koronavírus nem avatkozik közbe.

    Az ifjabb Schumacher idén nagy csatában nyerte meg a Formula 2-es bajnokságot Callum Ilottal szemben. Egy évvel korábban pedig a Formula 3-as bajnoki címet is meg tudta szerezni.

    „Rengeteget fejlődött az alsóbb kategóriákban. Mick egy koncentrált, fitt és sikerre éhes fiatal versenyző. Minden bajnokságban képes volt maximalizálni az előtte adódó lehetőségeket és ezek a végén ki is fizetődtek a számára.

    „A tehetsége is megvan hozzá, ugyanis, ha nem lenne, akkor hiába kapna maga alá egy jó autót, képtelen lenne bajnoki címekért harcolni,” – zárta Coulthard, aki még Abu Dhabiban jelentette be azt, hogy a silverstonei pálya célegyenese ezentúl a Hamilton egyenes nevet fogja viselni.

  • Nem fogja botrányai miatt elküldeni Nikita Mazepint a Haas!

    Nem fogja botrányai miatt elküldeni Nikita Mazepint a Haas!

    A Haas egy közleményben kijelentette, hogy továbbra is Nikita Mazepinnel és Mick Schumacherrel tervezik a jövőjüket.

    Az orosz versenyző még be se került a Forma-1-be, de máris botrányok fűződnek a nevéhez. Aki követte a pilóta pályafutását, az tudhatja, hogy a versenypályán sem a minta viselkedéséről hires a 21 éves versenyző. Mióta viszont kiderült, hogy az amerikai csapatnál fog versenyezni, azóta több vitatott ügy is megjelent vele kapcsolatban.

    Korábban már megírtuk, hogy a közösségi médiában egy fiatal hölgy vádolta azzal Mazepint, hogy meztelen képeket kért tőle, majd kis idő elteltével egy az Instagram feltöltött videóval került bajba a pilóta. A felvételeken ugyanis egy ittas hölgyet fogdos, akinek nem igazán tetszik a versenyző viselkedése.

    Miután kirobbant az ügy, a 21 éves pilóta is és a hölgy is felszólalt. Mazepin bocsánatot kért, majd az érintett lány kijelentette, hogy csupán ártalmatlan mókázás történt, és nem kell komolyan venni a dolgokat. Azóta viszont a két fiatal kikövette egymást a közösségi médiás platformokon, Mazepin törölte a bocsánatkérő posztját, míg a hölgy olyan utalásokat tett, hogy az az eset nem feltétlenül volt számára elfogadható.

    Az F1 közösségben ezután megjelent a #WeSayNoToMazepin mozgalom, ahol is azt követelték, hogy a Haas bocsássa el a pilótát. Az amerikai istálló az ügy kirobbanásakor közölte, hogy belső vizsgálatot indít, majd olyan pletykák kaptak szárnyra, hogy már új versenyzőt keresnek Mazepin helyére, ám nemrég a csapat tisztázta a dolgokat.

    Közleményükben kijelentették ugyanis, hogy jövőre is a Nikita Mazepin-Mick Schumacher párossal terveznek, ezen felül az orosz ügyét belsőleg kezelik. További megjegyzést azonban nem szeretnének ehhez hozzáfűzni.