Címke: Nikita Mazepin

  • Bemutatkozott Schumacher és Mazepin autója – így fest az új Haas!

    Bemutatkozott Schumacher és Mazepin autója – így fest az új Haas!

    A Haas F1 Team is lerántotta a leplet a 2021-es konstrukciójáról.

    Az amerikai istálló tavaly elengedte Romain Grosjean és Kevin Magnussen kezét, így idén teljesen új párossal kezdheti meg az évet. Két újonc menedzselése azonban okozhat némi fejtőrést, ám mivel 2022-ben teljesen új szabályok jönnek, a fejlesztési versenyben a tapasztalt hiány miatt nem érheti akkora hátrány a gárdát.

    Mick Schumacher a Ferrari Akadémia támogatásával és F2-es bajnoki címével érkezik meg a Forma-1-be Günther Steiner vigyázó kezei közé, míg csapattársa az orosz „botrányhős” Nikita Mazepin lesz.

    A Scuderia motorja fog idén is duruzsolni a versenygépben, még úgy is, hogy a koronavírus okozta fennakadások miatt később kapta meg a hajtásláncot a csapat.

    Az Uralkali megjelenésével nemcsak névadószponzort és új versenyzőt kapott a csapat, hanem új színt is, hiszen a kék miattuk kerülhetett fel az autóra. Az új konstrukció így már-már az orosz zászló színeit idézi fel.

  • Mazepin önmaga marad és hiszi, hogy a pályán majd meggyőzi az utálóit

    Mazepin önmaga marad és hiszi, hogy a pályán majd meggyőzi az utálóit

    Nikita Mazepin még be sem mutatkozott a Forma-1-ben, de már most magára haragította a közönséget. Olyannyira, hogy sokan azt „követelik”, hogy vonják is vissza F1-es szerződését. Persze ez nem fog megtörténni, legalábbis rajongói kérésre biztosan nem.

    Mazepin mindenesetre úgy gondolja, hogy inkább a versenyzése alapján kellene majd őt megítélni. Ugyanakkor elismeri, hogy ez az eset komoly tanulópénz volt számára.

    „Először is fontos elmondanom, hogy a cselekedeteim decemberben, az egész eset kapcsán, helytelen volt. Teljes mértékben vállalom a felelősséget” – mondta az ESPN-nek az orosz versenyző, aki kedden ünnepelte 22. születésnapját.

    „Ez egy nagyon komoly tanulópénz volt és határozottan mondhatom, hogy ebben a tekintetben már előremutatóbb a tudásom, mint volt, szóval van benne egy kis pozitívum is.”

    Szeretné azonban, ha az emberek inkább majd az alapján ítélnék meg, amit a pályán nyújt.

    „Azok az emberek, akik velem voltak az elmúlt 21 évben, tudják, hogy ki vagyok. Nagyon nehéz megjátszani magam az embereknek, és távol is állok ettől.”

    „Önmagam leszek a pályán kívül, ahogy eddig is voltam. Vannak hullámhegyeim és völgyeim, de ez is az élet része. Szerintem inkább a versenyzésemről kellene beszélni.”

    „Hiszem, hogy nagyon jó versenyző vagyok a pályán, és hiszem, hogy gyors versenyző vagyok. Valójában alig várom ezt a kihívást, hogy megmutathassam az embereknek, akik most talán nem kedvelnek engem, hogy remek versenyzői képességeim vannak, és remélhetőleg változik a véleményük rólam.”

  • Schumacher is átesett az üléspróbáján a Haasnál – videóval!

    Schumacher is átesett az üléspróbáján a Haasnál – videóval!

    Egy újabb Schumacher igyekszik letenni a névjegyét a Forma-1-ben. Ezúttal Mick, a hétszeres világbajnok fia az, aki 2021-ben a mezőny tagja lesz. Kalandjai most kezdődnek csak igazán, mivel végre elért a csapatához is az ifjú német versenyző, a hónap végén pedig már az első versenyén is túl lesz.

    Michael Schumacher fiának a múlt héten sikerült eljutnia végre a Haas gyárába, amiről most kiadtak egy videót is, és ahogy tette csapattársa, Nikita Mazepin is, ő is most már felkészültebb 2021-re.

    Alább látható a felvétel az eseményről.

  • A jövő héten mutatja be az új festését a Haas

    A jövő héten mutatja be az új festését a Haas

    A sorban utolsóként a Haas is előállt egy bemutató időponttal. Az amerikai istálló azonban csak a megújult festését fogja leleplezni március 4.-én.

    A csapat a hivatalos Twitter oldalán fedte fel a dátumot, és kiemelték, hogy csak a festést fogják bemutatni, míg magát az idei autót a VF-21-et várhatóan majd csak a teszten láthatjuk majd leghamarabb.

    Korábban már felmerült az új dizájn kapcsán, hogy a Racing Point rózsaszínjét örökölhetik meg a BWT jóvoltából, de azóta az osztrák bejelentette, hogy maradnak az Aston Martin partnerei, tehát Mick Schumacher és Nikita Mazepin első F1-es autója nem lesz rózsaszín.

    A bemutatót online lehet majd követni március 4.-én, magyar idő szerint reggel 9-kor.

  • Mazepin túl van az üléspróbán a Haasnál

    Mazepin túl van az üléspróbán a Haasnál

    Nikita Mazepin túl van az első napján, melyet a Haas gyárában eltöltött. Az orosz versenyző első szezonjára készül, sőt csapattársa is újonc lesz, név szerint Mick Schumacher.

    A 21 éves pilóta már bele is keveredett egy botrányba, mióta bejelentették, hogy az F1-ben fog versenyezni, ezért nem is dicsérték meg csapatánál.

    Viszont hamarosan kezdődik a szezon, így Mazepin túlesett az üléspróbán, melyet csapata dokumentált is egy Youtube videó formájában.

    Miközben néhányan már bemutatták az autójukat, a Haas még az időpontját sem tűzte ki a leleplezésnek, a tíz csapat közül egyetlenként.

  • Korábbi csapatfőnöke felszólalt Mazepin kritikusai ellen

    Korábbi csapatfőnöke felszólalt Mazepin kritikusai ellen

    A Hitech első embere, Oliver Oakes védelekően lépett fel korábbi pilótája, Nikita Mazepin mellett, szerinte az embereknek magukkal kéne foglalkozniuk.

    A Hitech Grand Prix több nevelőszériában is jelen van, ők segítették az idén F1-ben bemutatkozó oroszt a Formula 2 tavalyi ötödik helyéhez. Ezzel Mazepin megszerezte a szükséges szuperlicensz pontokat, így kapott ülést a Haas istállónál.

    A bejelentés után pár nappal azonban máris kitört a botrány a fiatal versenyző viselkedése miatt. Sok kritikát kapott, de végül nem menesztették.

    „Nikita nemrégiben elég sok megalapozatlan kritika kereszttüzébe került.” – kezdi Oakes. – „A videó óta mindenki „felugrott a vonatra”, és nekiesett. Ő közben bocsánatot kért, és tanulni fog belőle.”

    „Az embereknek emlékeztetniük kéne magukat, mindenki követ el hibákat, főleg, amikor nekiesnek Nikitának. Talán ők nem tettek soha semmi olyat, amit rögtön meg is bántak?”

    „Nem bocsátanám meg a bántalmazás semmilyen formáját senki ellen, de az igazság az, hogy videóban semmi ilyesmi nem volt. Barátok között egy bulis estén vették fel, amikor mindenki ivott és őrülten viselkedett. A lány videóból már nyilvánosan bevallotta, csak egy heccről volt szó barátok között.”

    Oakes nekiesett a legutóbb negatív kritikát megfogalmazó Franz Tostnak is:

    „Nagyon könnyű valakinek az F1-es közegből felszólalni, amikor azt sem tudják, mi folyik a junior szériákban. Gondolom, ezért hoz meg minden döntést Marko a Red Bullnál és AlphaTaurinál, nem pedig Tost.”

  • Gene Haas Mazepinről: Günther idiótának nevezte!

    Gene Haas Mazepinről: Günther idiótának nevezte!

    Gene Haas csapattulajdonos elmondta, hogy Nikita Mazepin esetét belsőleg keményen szankcionálták, de a külsős kritikákat olykor kifejezetten szélsőségesnek találta. Az orosz pilóta továbbra is meglehetősen negatívan szerepel a hírekben, köszönhetően a közösségi médiában ismertté vált videójának, ahol egy nőnek fogdosta a mellét. Látszólag kéretlen volt ez a dolog, aminek komoly visszhangja lett. A csapat ugyanakkor kijelentette, hogy ez jó tanulság volt az ifjú Mazepinnek.

    A csapatfőnök Günther Steiner a RACER.com-nak mesélte el, hogy az esetről csapaton belül tárgyaltak. Mazepin bocsánatot kért, Steiner pedig hiszi, hogy okult ebből a fenyítésből, amit hasznosíthat is a későbbi F1-es karrierje során. A csapattulajdonos azonban további információkat osztott meg erről:

    „A válaszunk a tettére az volt, azt hiszem, hogy Günther közölte vele, hogy mekkora idióta volt, és azt, hogy ilyesmit nem tehet, mert ez teljességgel elfogadhatatlan.”

    Gene szerint ugyanakkor a csapatot illetve egy 21 éves ifjút is érintő ilyen heves kritika sem helyénvaló. Hiszi, hogy pilótája megtanulta a leckét:

    „Egyelőre ennyi ez a történet. A közösségi média minden bugyrából rendkívül erős véleményeket kapott, azt akarták, „végezzük ki” azért, amit tett, de nem hinném, hogy ez lenne a helyes megoldás.”

  • Tost Mazepinről: Nem tudsz tigrist faragni egy tehénből!

    Tost Mazepinről: Nem tudsz tigrist faragni egy tehénből!

    Franz Tost nem gondolja, hogy a Haas újonc Nikita Mazepin sikeres lehet majd a Forma-1-ben. A 21 éves orosz ellen boszorkányüldözés zajlik a közösségi médiában, miután feltűnt egy videó, ahol illetlenül tapogatott egy lányt. Mazepin más akcióival is a figyelem középpontjába került már a múltban a junior szériákban, akár a pályán, akár azon kívül elkövetett esetek miatt. Az AlphaTauri csapatfőnök Tost szerint mindez nem tesz jót Mazepin leendő F1-es karrierjének. A német médiának fakadt ki:
    „Brutálisan őszintén azt mondanám, hogy nem tudsz tigrist faragni egy tehénből! Végeredményben nálam mindig az számít, hogy mennyi esze van egy versenyzőnek. Ahogy látom, csak az intelligens pilóták válnak be a pilótafülkében, és ennek megfelelően is viselkednek.”
    Tostot ugyanakkor lenyűgözött pár másik tehetség, akik már a Forma-1 környékére értek:
    „Nagyon jó fiatalok jelentek meg most a Forma-1-ben. Mick Schumacher és Yuki Tsunoda mellett ott van Robert Shwartzman is. Mindhármójukat nagyra tartom. Ők azt a generációt képviselik, akik hivatottak képviselni a Forma-1 jövőjét.”
  • Mazepin nem törődik az autó teljesítményével, legyőzné Schumachert

    Mazepin nem törődik az autó teljesítményével, legyőzné Schumachert

    Nikita Mazepin idén fog debütálni a Forma-1-ben, a Haas csapat színeiben, Mick Schumacher csapattársaként. Leszerződtetése óta már igen sok cikk született róla, világszerte, bár ezek egyelőre nem a teljesítményéről szóltak, hanem inkább helytelen magaviseletéről.

    Mindenesetre a fiatal orosz igyekszik majd a munkájára figyelni, egyelőre pedig az sem zavarja, ha a Haas megbízhatóságával lesznek is gondok. A tavalyi év ugyanis nem bővelkedett pontokban a csapat számára, jelentős javulásra idén sem feltétlenül kell számítani, a csapatfőnök Günther Steiner szerint pedig lassan szeretnének a gyárban már a 2022-es autóra koncentrálni.

    „Mindenképp nagyon várom már, mivel az F1-be bekerülni izgalmas dolog, az autó teljesítményétől függetlenül is” – mondta Mazepin a The Race-nek.

    „Azt hiszem a karrierem ezen szakaszában, fiatal versenyzőként irreleváns arról beszélni, hogy az autó jó-e, vagy sem.”

    „Nyilvánvalóan tisztában vagyok benne, hogy a csapat nehéz éven van túl. Azonban én arra fókuszálok, hogy készen álljak az F1-re, az autó nagyon más, mint amihez hozzászoktam. És a versenynaptár és majdnem kétszer hosszabb lesz, mint amihez hozzászoktam.”

    „Ezek a kihívások állnak előttem és ezekre koncentrálok most.”

    Elsődleges célja pedig – mint mindenkinek -, hogy a csapattársát legyőzze.

    „A dolgom az, hogy túlteljesítsem a csapattársam, ahogy mindig, és a tőlem telhető legjobbat nyújtsam. Szóval a nyomás továbbra is a vállamon van” – mondta az orosz.

    „Úgy hiszem, hogy felkészültem az F1-re és meg akarom ezt mutatni, elsősorban a csapatnak.”

  • Magnussen nem akar már a Haas tartalékpilótája se lenni

    Magnussen nem akar már a Haas tartalékpilótája se lenni

    Kevin Magnussen máris reagált egy gyors „nem”-mel Günther Steiner azon meghívására, hogy legyen idén a csapat tartalékpilótája. Steiner a héten utalt rá, ha az újoncai közül Mick Schumacher vagy Nikita Mazepin bármikor is 2021-ben nem képes elindulni egy versenyen, akkor a Haas behívná a korábbi versenyzőik közül Magnussent vagy Grosjeant, helyettesítésre.

    Magnussent hétfőn azonban bejelentették a Peugeot versenyzőjeként 2022-re a hosszútávú világbajnokságra, a 26 éves dán pilóta pedig tisztázta a BT magazinnak, hogy a Forma-1-es karrierjének vége:

    „Feltehetően a Forma-1 számomra mér egy lezárt fejezet.”

    Amikor konkrétan rákérdeztek nála, hogy akár egyszeri beugrás is kizárt-e COVID-19 fertőzés esetén, erre így felelt:

    „Nem hinném, hogy az különösen izgalmas lenne. Volt pár jó évem a Haasszal és Günther a jóbarátom, így mindig elfogadom majd a tanácsait, meg ilyesmi. De egy egy alkalmas verseny miatt? Ez nem érdekel. Hét évig voltam a Forma-1-ben, hiányzik a győzelem, így azt gondolom, hogy csak azért egy újabb F1-es verseny, hogy elmondhassam megvolt, nem igazán izgalmas.”

    Ugyanakkor Magnussen nem zárja ki teljesen azt, hogy valaha is visszatérjen a korálykategóriába, ezért nevetve hozzátette:

    „Amennyiben a Mercedes hívna, feltehetően azt azért komolyan venném.”