Címke: Nikita Mazepin

  • Mazepin inkább nem kakaskodott Schumacherrel a verseny elején

    Mazepin inkább nem kakaskodott Schumacherrel a verseny elején

    A Haas két újonca Nikita Mazepin és Mick Schumacher a Monacói Nagydíjon is kénytelenek voltak az utolsó két hellyel beérni. A német pilóta orosz csapattársa mögül rajtolt, azonban egy szemfüles manőverrel maga mögé tudta utasítani Mazepint a Grand Hotel kanyarban. Az orosz pilóta most inkább bölcs maradt és inkább elengedte csapattársát, megelőzve ezzel egy lehetséges ütközést.

    „Ha a tizennyolcadik vagy tizenkilencedik helyért harcolsz, akkor nincs értelme kockáztatni,” – idézi az orosz szavait a motorsport.com. „Nagy volt az esély az ütközésre Mick manővere során, azonban nem akartam újra idő előtt a garázsba menni és inkább elengedtem. Fair akartam lenni és a döntésemben az is szerepet játszott, hogy még volt hátra 77 kör a versenyből az előzés pillanatában.

    A verseny későbbi szakaszában azonban a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fiának technikai problémái adódtak, ami miatt az amerikai istálló a német elé engedte Mazepint.

    „Egyáltalán nem zavart a dolog. Fair voltam az első körben a rajt után és Mick pedig a verseny közben volt fair azzal, hogy elengedett. Szerintem jó a kapcsolatom vele és a csapattal. Remélem, hogy ezt képesek leszünk megőrizni.”

    A Haas egyáltalán nem kezdte jól az idei szezont. A szezon eddigi öt futamának minegyikén ők voltak a leggyengébben és a Williams mellett ők a másik csapat, akik még nem tudtak feliratkozni a pontszerző csapatok közé. Günther Steinerék ugyan már nagy részt 2022-re készülnek, még talán az idei konstrukcióra is hoznak még pár újítást az évad későbbi futamaira.

  • Mazepin szemléletet váltott, és be is jött neki

    Mazepin szemléletet váltott, és be is jött neki

    A Haas újonca, Nikita Mazepin nem kezdte jól az évet, általában sorozatos balesetei és megpörgései miatt került reflektorfénybe.

    Monaco utcáin azonban jobban szerepelt csapattársánál, Mick Schumacher, a szezon során először. A német kétszer ütközött a falnak, és ki is kellett hagynia az időmérő edzést.

    Mazepin végig gyorsabb volt, bár így sem előzött meg senkit, sokkal simább hétvégét zárt, mint korábban. Steiner meg is jegyezte, nem látta még ilyen boldognak az oroszt.

    „Ez így is van” – erősítette meg Mazepin. – „Günther tudja, miért van, de én nem fogom elárulni. Ez egész azon múlt, hogyan töltöttem a hetet Barcelona és Monaco között.”

    „A Spanyol Nagydíj után Angliába mentem, és jónéhány tevékeny napot töltöttem a csapattal. Sokat beszéltünk, és közös megközelítést kerestünk, remélem a jövőben ezt folytatjuk majd.”

    „Nem nevezném új hozzáállásnak, de változtattam néhány dolgon, amit meg kellett tennem.” – ismerte el.

    „Tudom, milyen külső hatásra volt szükségem. Nem biztos, hogy gyorsabb lettem tőle, de megadta nekem azt az önbizalmat, ami most megvan.”

    „Nem mondanám, hogy ez levette a vállamról a súlyt, de mindenképp pozitívabb hozzállással tekintek 2022 elébe.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Nikita Mazepin (@nikita_mazepin) által megosztott bejegyzés

  • Hamilton: Az F1 2022-es szabályzása komoly visszalépés

    Hamilton: Az F1 2022-es szabályzása komoly visszalépés

    Lewis Hamilton egyáltalán nem biztos abban, hogy a Forma-1 jelenlegi generációja „rossz” lenne. Ugyanakkor úgy véli, hogy a sportág most egy olyan korszakát éli, amit nevezhetnénk akár „milliárdos csemeték klubjának” is. A hétszeres világbajnok egyértelműen olyanokra gondol, mint Lance Stroll, Nicholas Latifi vagy Nikita Mazepin, de Lando Norrisnak, Mick Schumachernek és még sokan másoknak is milliomos vagy milliárdos az édesapjuk. A 36 éves pilóta a spanyol AS-nek nyilatkozott:

    „Nem tudom, hogy számít-e egyáltalán az, hogy mit gondolok, de nem tudom eldönteni azt, hogy ez egy jó avagy rossz generáció. Esetemben, megérkeztem Nico Rosberggel és Kubicával, Alonso pedig előttem érkezett, még a Schumacher korszakban, így mindig lesz egy adott időszak. Személy szerint én most azt élem meg, hogy ez egy milliárdos csemeték klubja lett. Ha manapság kezdenék egy munkásosztálybeli családból, lehetetlen lenne az, hogy ma itt legyek. Egyszerűen azért, mert a többi srácnak sokkal több pénze lenne. Dolgoznunk kell ezen, és egy elérhető sportággá kell válnunk a gazdagoknak, és a szerényebb körülményekből érkezőknek is.”

    A Mercedes versenyzője végül elárulta azt is, hogy nincs elragadtatva azon szabályzástól, amerre tart az F1 a teljesen új 2022-es autóik bemutatkozása előtt egy évvel:

    „Amennyiben a Forma-1 része vagy, meg kell értened a technológiát, a költségvetési korlát okozta komplikációkat, hogy milyen nehéz lesz mostantól kezdve fejleszteni. Teszteltem a 18 colos gumikkal, hogy megértsem, mi a különbség – hogyan hat majd mindez rám, mint pilótára. Az autók nehezebbek és lassabbak lesznek, és ez számomra visszalépésnek tűnik. Gyorsabbnak és sokkal hatékonyabbnak kellene lennünk, ezek az autók jobbak voltak, amikor könnyebbek voltak. Az illetékesek azonban meghozták a döntéseiket, és nem tehetünk ellene semmit.”

  • Mazepin nem érzi a negativitást a közösségi médiából az irányába

    Mazepin nem érzi a negativitást a közösségi médiából az irányába

    Nikita Mazepin szerint azok, akik továbbra is szidalmazzák őt a közösségi médiában, csak az idejüket fecsérlik. Mióta 2021-re igazolta a Haas az ifjú orosz újonc pilótát, különösen a kikerült állítólagos tapogatós videója után, a 22 éves fiatal össztűz alá került a különféle platformokon.

    Például szerdán a Haas posztolt egy képet Mazepinről feltett kézzel a Twitteren, és az első komment ami érkezett alá, így szólt:

    „Kezeket fel, ha benne vagy egy kis szexuális zaklatásban.”

    Arra a kérdésre, hogy ő miként éli meg az ő oldaláról ezt, az orosz Monacóban így válaszolt:

    „Ahhoz, hogy legyenek tapasztalataim ilyen helyzetekről, aktívan kell használni a közösségi médiát, én pedig csak ritkán használom. Szoktam nézegetni dolgokat a sportágról a Forma-1 hivatalos fiókjánál, ahol mindig érdekes tartalmak találhatók. Ugyanakkor nem igazán látom azt, amiket irkálnak az emberek. A versenyhétvégéken meg egyáltalán nem veszem észre, mert csak a csapattal való kommunikációra használom a telefonomat.”

  • Mazepin: Jobb eredményekkel változni fog rólam az általános vélekedés

    Mazepin: Jobb eredményekkel változni fog rólam az általános vélekedés

    Nikita Mazepin sokszor téma az idei Forma-1-es szezonban, és már a Haasnál való debütálása előtt is az volt. Csak éppen nem azért, amiért valószínűleg remélte. Az orosz pilóta azonban úgy gondolja, hogy a róla alkotott vélemények meg fognak változni.

    Mazepin amúgy is kényes helyzetben van: „fizetős versenyzőként”, először is bizonyítania kell, hogy rendelkezik a szükséges tehetséggel. Ez eddig nem igazán sikerült neki. Ő maga is elismeri, hogy nem volt a legkönnyebb a debütálása.

    „Hogy őszinte legyek, én sem számítottam erre” – árulta el a Motorsport.com-nak. „Nem véletlenül van csak 20 szabad hely, a színvonal hihetetlenül magas, és az igények is. Az teszi különlegessé az F1-et, hogy mindenki nagyon jó, függetlenül attól, hogy milyen pozícióért küzd. Szóval mindig nehéz, akár az első, akár a tizedik, akár a huszadik helyért harcolsz.”

    Ami a róla alkotott közvéleményt illeti, amely a közösségi médiában megjelenteknek köszönhetően megingott, az újonc úgy gondolja, hogy minden rendben lesz: „Mindenkinek vannak jó és rossz időszakai a közösségi médiában. Még azokat is, akiket most szeretnek, egykor gyűlöltek. De biztos vagyok benne, hogy ha több időt töltök a Forma-1-ben, és jobbak lesznek az eredmények, ez is meg fog változni” – mondta Mazepin.

  • Grosjean: Nem a Haas újoncaiban kell keresni a hibát

    Grosjean: Nem a Haas újoncaiban kell keresni a hibát

    A tavaly távozó Romain Grosjean megvédte Mazepint és Schumachert, szerinte nem az ő teljesítményük miatt hibáznak ennyit a pályán.

    Mind Mick Schumacher, mind Nikita Mazepin vétett hibákat a szezon első néhány versenyén. Az orosz Bahreinben, a német Imolában szenvedett balesetet.

    A csapat korábbi pilótája, Romain Grosjean szerint ez azért van, mert ellensúlyozni próbálják az autó hiányosságait.

    „Szerintem egyértelmű, hogy nem dolgoznak a legjobb eszközökkel.” – jelentette ki a francia, aki vezette az ideivel szinte azonos tavalyi autót.

    „A versenyzésben néha jó kört teljesítesz, de ha az előtted haladó így is egy másodperccel gyorsabb, megpróbálod csökkenteni a különbséget. Ekkor kezdesz el 110%-on vezetni, és ez kockázatos.” – fejtette ki a Beyond the Grid podcastban.

    „Volt, ami az ő hibájuk volt, de ugyanakkor ők azok, akik próbálnak a mezőnnyel maradni, és odaférkőzni, miközben az autó nem igazán különbözik a tavalyitól. Egyszerűen nem elég, hogy jobb pozícióért küzdjenek.”

  • Apja támogatása a magyarázat Mazepin viselkedésére

    Apja támogatása a magyarázat Mazepin viselkedésére

    Nikita Mazepin nem „tiszteli” Forma-1-es versenyzőtársait, és ennek oka az lehet, hogy támogatja a gazdag édesapja, Dmitry. Ez Nicolas Kiesa véleménye, aki 5 nagydíjon indult a Minardi és a Jordan színeiben 2003-ban és 2005-ben.

    Az orosz újonc Mazepint rendre megtalálják a közösségi médiában (bár most privátra állította épp az Instragramját. – a szerk.), és mostanában negatív szalagcímeket társítanak hozzá, de rivális kollégái is folyamatosan dorgálják. A dán Kiesa ma már a TV3 csatornánál dolgozik, de nyilatkozott a BT újságnak:

    Hiányzik belőle az a tisztelet, amit megbeszéltek egymás közt a versenyzők, különösen időmérőn.”

    Szerinte Mazepin hozzáállásának oka az édesapja, akinek az Uralkali cége a Haas névadó szponzora – sőt, még a csapat teljes kivásárlásával is kapcsolatba hozták:

    „Amikor a viselkedésedről és az etikettről van szó a pályán, sokat számít, ha tudod, hogy bármit is csinálsz, apa mindig fizetni fog. Amennyiben skandináv országból származol, ilyesmire biztosan nem is gondolhatsz. Rendesen kell viselkednünk, és saját megérzéseinkre kevésbé kell hagyatkozni, egészen addig, amíg ki nem érdemled azt, hogy elmondhasd, „oké, most már elég jó vagyok.”.

  • Ocon egyszerűen csak fél Mazepin balesetei miatt

    Ocon egyszerűen csak fél Mazepin balesetei miatt

    Esteban Ocon elismerte, hogy „fél” Nikita Mazepintől, amikor a Forma-1-es pályán az orosz újonccal találkozik. A 22 éves pilóta F1-es pályafutása viharosan indult a pályán és azon kívül is, de azt állítja, hogy sokat tanul. A korábbi F1 mérnök, Toni Cuquerella ma már a DAZN csatornánál dolgozik, így nyilatkozott róla:

    „Újoncként az első hat hónapban valójában nem sokat tanul az ember. Egyszerűen túl sok mindent kell befogadni.”

    Az Alpine versenyzője ugyanakkor azt állítja, hogy ő viszont nagyon is sokat tanul Mazepinről:

    „Hogy félek-e tőle? Igen-igen, amikor amikor a pályán keresztezzük egymás útját, akkor 200 százalékkal figyelmesebben viselkedem vele, mint bármelyik másik versenyzővel.”

  • Mazepinnek barátkoznia kell még a kék zászlóval

    Mazepinnek barátkoznia kell még a kék zászlóval

    A Haas újonca Nikita Mazepin szerint még bele kell tanulnia az elengedésekbe, mert eddigi karrierje során még soha nem kellett szembenéznie velük.

    Az orosz pilóta bemutatkozó szezonja eddig nem alakul túl rózsásan. Az eddigi négy futam során mind a négyszer alulmaradt csapattársával Mick Schumacherrel szemben a versenyeken és az időmérő edzéseken egyaránt. Mindezek mellett már tönkretette pár vetélytársa időmérőjét, számtalan alkalommal pördült meg és a kék zászló figyelmen kívül hagyása miatt már két büntetőpontot is kapott a versenybíráktól.

    Az orosz fiatal elmondása szerint még azért nem engedi a legtökéletesebb ütemben a versenytársait, mert eddigi karrierje során még soha lengették a számára a versenypályán.

    „Életemben először kaptam kék zászlót a pályán,” – mondta Mazepin. „Ebből kifolyólag még tanulnom kell ezt is, mint sok minden mást is itt a Forma-1-ben. Hosszú évekbe telt, mire megtanultam normálisan vezetni és szerintem most is szükségem lesz még pár versenyhétvégére, hogy majd mindig a megfelelő ütemben engedhessen el a versenytársaimat a pályán.”

    A fiatal orosz arra is kitért, hogy a Haasnak a leszorítóerő hiánya miatt nagyon nehéz dolga lesz majd a soron következő Monacói Nagydíjon, amit két hét múlva rendeznek majd meg.

    „Monacóban sokkal nehezebb dolgunk lesz majd az eddigi versenyhétvégékhez képest,” – folytatta a Haas pilótája. „Ez az egyik legnehezebben vezethető autó a rajtrácson és Monacóban ezt majd szabad szemmel is meg lehet majd figyelni.

    „Ez a kevés leszorítóerő miatt van, és amikor szükségünk lenne többek között az olyan típusú pályákon, mint Monaco, rossz érzés a hiánya.”

  • Mazepin is térdelt vasárnap, de nem azért, amiért Hamilton

    Mazepin is térdelt vasárnap, de nem azért, amiért Hamilton

    Nikita Mazepin sokakat megdöbbentett a vasárnapi Spanyol Nagydíj előtt azzal, hogy csatlakozott azokhoz a versenyzőkhöz, akik úgy döntöttek, hogy letérdelnek a verseny előtti procedúra során.

    Az orosz újonc azonban tisztázta, hogy ez nem egy Lewis Hamiltonnal szolidaritást vállaló gesztus volt, aki tavaly a Black Lives Matter tüntetések okán kezdeményezte ezt az akciót.

    „Azért döntöttem úgy, hogy letérdelek, hogy tiszteletemet fejezzem ki a veteránok és azok előtt az emberek előtt, akik 76 évvel ezelőtt életüket vesztették a háborúban” – hangsúlyozta a Haas pilótája.

    Sőt, a 22 éves Mazepin Szent György-szalagot is viselt a sisakján, ami elmondása szerint tiszteletadás volt az orosz „győzelem napja” előtt, amellyel a nácik 1945-ös legyőzését ünnepelték.

    „Ez az ünnep elég fontos” – mondta a Match TV-nek.

    „A családom – a nagyszüleim – részt vettek a háborúban. Tegnap láttam a statisztikákat, amelyek szerint ez az ünnep még az újévnél is fontosabb az oroszok számára.”