Címke: Nikita Mazepin

  • Mazepin: Készen állok arra, hogy a középmezőnyben küzdjek

    Mazepin: Készen állok arra, hogy a középmezőnyben küzdjek

    Nikita Mazepin szerint „100 százalékban készen áll” arra, hogy a középmezőny versenyzői ellen harcolhasson. Az orosz fiatal hozzátette, hogy ehhez a Haasnak egy ütőképes autóval kell majd előrukkolnia az idei évre.

    Mazepinnek és csapattársának, Mick Schumachernek egy rendkívül nehéz újonc szezonja volt a Forma-1-ben, miután a Haas csapata úgy döntött, hogy a már eleve borzalmas 2021-es konstrukciójukat szinte egyáltalán nem fejlesztik majd a szezon során.

    Azonban Mazepin a hibái ellenére azt gondolja, hogy sokat tanult 2021-ben és ezt a fajta tudást majd 2022-ben kamatoztathatja majd a pályán. „Természetesen, 100 százalékban készen állok a középmezőny kihívásaira” – válaszolta az amerikai kicsapat orosz versenyzője, amikor a Motorsport.com erről kérdezte őt.

    Amíg Mazepin esélyei nagyban fognak függeni a Haas idei autójától, az orosz fiatal úgy gondolja, hogy idén a lehetőségeihez képest számos alkalommal nyújtott jobb teljesítményt, mint amire az alatt levő autó képes lett volna.

    „Már a tavalyi szezonban is voltak jó csatáim olyan versenyzőkkel, akik gyorsabb autókkal rendelkeztek hozzám képest” – folytatta Mazepin, akinek a nevéhez több komolyabb botrány is tartozik. „Ennek ellenére végig kényelmesen éreztem magam a harcok folyamán. Fontos volt, hogy ebbe is belekóstolhassak, mert ezekben a helyzetekben jól kell helyezned az autódat és annak minden egyes paraméterével tisztában kell legyél.”

    „Emiatt már sokkal magabiztosabb vagyok. Emlékszem, hogy az első versenyhétvégén mennyire izgultam, mert itt a Forma-1-ben sokkal szélesebbek és nagyobbak az autók, mint a Formula 2-ben voltak. Ha jövőre egy jobb egyensúllyal rendelkező, erősebb autót vezethetek majd, akkor minden sokkal egyszerűbb lesz, mint tavaly.”

    „Számomra mindig az a cél egy versenyhétvégén, hogy jó hatással legyek a saját eredményemre. Azonban így, még a jobb napokon is csak a 19. helyen érhettem célba, ha legyőztem a csapattársamat, és emiatt nagyon nehéz volt elégedett arcot vágnom számos alkalommal.”

    Mazepin ezen kijelentései elég erősek, mert a tavalyi szezonban ő volt az egyetlen pilóta, aki nem tudta beverekedni magát egy alkalommal sem a Q2-be az időmérő edzéseken. Mindezek mellett a versenyek túlnyomó többségében is alulmaradt Schumacherhez képest, szóval már az is előrelépés lenne a számára, ha közelebb tudna hozzá kerülni 2022-ben.

  • Mazepin kifejezetten elégedett a bemutatkozó évével

    Mazepin kifejezetten elégedett a bemutatkozó évével

    Nikita Mazepin az ötből négyet adott magának a bemutatkozó F1-es szezonjára, mondván, az öt az olyan kiemelkedő lenne, amit nem lehet számszerűsíteni.

    Mazepin a Haas 2021-es teljesen újonc felállásának részeként érkezett a Forma-1-be, a regnáló Formula 2-bajnok Mick Schumacher csapattársaként. Vele együtt érkeztek a sorozatból. Nem volt egyszerű szezonja az orosznak, aki kezdetben nem volt egy szinten Schumacherrel, majd a nyári szünet után új vázat kapott, ami megadta neki a szükséges fellendülést. Ez azonban a Katari Nagydíj edzésén megsérült, majd Mazepin ezután kihagyta a szezonzáró futamot Abu Dhabiban, miután a koronavírus tesztje pozitív lett.

    A Haas döntése miatt, hogy nem fejlesztette tovább a VF-21-est, Mazepin és Schumacher a szezon jó részében hátul küzdött. Mazepin a 20 pilótát felvonultató bajnokságban a 21. helyen végzett, míg a 20. helyet Robert Kubica szerezte meg. A lengyel két futamon indult az Alfa Romeo színeiben.

    Mazepin ugyanakkor büszke magára, amiért végigcsinálta az összes kihívást, ami az útjába került. Így majdnem a maximális pontszámot adta meg magának, ami az ötből négyet jelent. A Motorsport.com-nak fejtette ki a miérteket:

    „Négy éve fejeztem be az iskolát, és akkor kaptam utoljára jegyeket, ami nem is hiányzik annyira. Soha nem gondolom, hogy ötöst kellene kapni, mert az ötös a kiválóság (Oroszországban az iskolai jegyek 2-től 5-ig terjednek). Én sem tudom, mi az a kiválóság. Ma lehet, hogy kiváló, de holnap rájövök, hogy ennél többet is tudnék. Tehát a négyes a maximum, amit adhatok magamnak. Szóval azt hiszem, azért is négyes, mert kitartottam, és idén bizonyos pontokon nagyon nehéz idők jártak.”

    Mazepin azonban rávilágított egy gyenge pontra az alkalmazkodóképességében, így ezen a téren elvett magától egy pontot, miközben további javulásra törekszik:

    „Valószínűleg egy hármas az alkalmazkodóképességem, mert ez nem volt az erősségem, de folyamatosan javítok rajta.”

    Visszatekintve a szezon csúcs- és mélypontjaira, Mazepin negatívan értékelte az első bahreini futam rajtjánál történt balesetét, valamint a brazíliai időmérőt, ahol a pálya szélét jelző határok megsértése miatt vesztett időt egy olyan ponton, amikor úgy érezte, hogy a Q2-ben van. A mérleg másik serpenyőjében viszont a brit, a brazíliai és a mexikói futamok pozitívumokat hoztak az orosz versenyzőnek:

    „Idén több különféle autót használtam, szóval minden bizonnyal, amikor olyan autókat használtam, amelyeket bonyolultnak vagy nehéznek találtam, akkor azok az felejthetőbb pillanatok voltak. Persze elkövettem néhány hibát is, mint a bahreini versenyen, és néhány más futamon, ahol úgy éreztem, nem teljesítettem jól, vagy túl keményen próbálkoztam. Végül elvesztettem a köridőmet, mint Brazíliában, ahol szerintem esélyünk volt arra, hogy megelőzzük a Williamst, vagy bejussunk a Q2-be. Ezek egyértelműen a mélypontok voltak, de a csúcspontok… sok futam. Jó futamom volt Silverstone-ban, Brazíliában és Mexikóban is.”

  • Shwartzman előtt sűrű Forma-1-es év áll

    Shwartzman előtt sűrű Forma-1-es év áll

    Robert Shwartzman 2022-ben sem csak a „kispadon” fog ülni, miután úgy döntött, hogy kiszáll a Formula 2-ből. Itt két egymást követő szezonban is második lett a végelszámolásnál, először Mick Schumacher, most pedig Oscar Piastri mögött.

    A fiatal orosz pilóta jövőre két szabadedzésen vesz részt a Ferrarival, mivel 2022-től minden csapatnak kétszer kell egy-egy edzésre újoncot ültetnie az autójába. Reméli, hogy a Haastól is kap még két szabadedzési lehetőséget, miután Abu Dhabiban az amerikai kiscsapatnál tesztelt, és mindenkit lenyűgözött a tempójával és az összhangjával.

    Shwartzman emellett mindkét csapat Pirelli privát tesztjein is rendelkezésre áll majd, és reméli, hogy 2022-ben később még kap néhány esélyt a Haasszal, amikor már egyértelmű lesz, hogy az amerikai csapatnak szüksége lesz legalább egy új versenyzőre a következő évre, mivel Mick Schumacher szeretne feljebb lépni a mezőnyben, Nikita Mazepin pedig jövőre ilyenkor már akár távozhat is a királykategóriából.

  • Schumacher az ütközések világbajnoka 2021-ben

    Schumacher az ütközések világbajnoka 2021-ben

     

    Mick Schumacher a 2021-es mezőny minden más pilótájánál magasabb javítási költséget okozott a csapatának. Ezt állítja több mértékadó forrás is, köztük a Kölner Express és a Bild című napilap. Részletes elemzések alapján Schumacher idei javítási számláját a Haasnál több mint 4,2 millió euróra kalkulálták, amivel kicsivel előzi meg a Ferrari versenyzőjét, Charles Leclerc-et.

    Az újonc Mick nagybátyja, Ralf Schumacher a Bild újság szenzációhajhász szalagcímét vette célba, amely a 22 éves versenyzőt az F1 „ütközési világbajnokává” koronázta. Az egykori F1-es pilóta Ralf azzal vádolta a nagy német bulvárlapot, hogy „rossz és rosszul megalapozott riportokat” közöl:

    „Ez az oka annak, hogy nem csinálok semmit se a Bildnek.”

    Mick mentora, Sebastian Vettel mindeközben elégedett Schumacher első F1-es szezonjával. Így értékelt a négyszeres világbajnok a svájci Blicknek:

    „Jól tartotta magát a mezőny legpocsékabb autójában. A fő feladata az volt, hogy maga mögött tartsa csapattársát, Mazepint, és ezt simán teljesítette. Most egy jobb autót kívánok neki 2022-re, amely méltó lesz a tehetségéhez.”

  • Ralf Schumacher üzenete Mazepinnek: Menj és csinálj valami mást

    Ralf Schumacher üzenete Mazepinnek: Menj és csinálj valami mást

    Nem fogunk túlozni azzal, hogy ha azt mondjuk, hogy Ralf Schumachert továbbra sem nyűgözi le Nikita Mazepin Forma-1-ben nyújtott teljesítménye.

    A ex-F1-es német versenyző azért ilyen kritikus az orosz újonccal, mert a sok baklövése mellett Mick Schumacherrel is kiszúrt pár alkalommal, amit Ralf egyáltalán nem nézett jó szemmel. Az orosz és a német fiatal is az első szezonjukat töltötték a száguldó cirkuszban a Haas csapatánál és Mazepinnek voltak olyan húzásai Schumacherrel szemben az évad során, amit Ralf nem is tűrt szó nélkül.

    „Mazepin egy jó pilóta volt a Formula 2-ben” – idézi a hétszeres világbajnok Michael Schumacher testvérének szavait a Sky német kiadása. „Azonban az idei szezonra rossz irányt vett a fejlődése és szerintem hagynia kellene az autóversenyzést és keresnie kellene valami mást helyette. Nem kell pont a Forma-1-ben versenyeznie.”

    Schumacher hozzátette, hogy Mazepin semmilyen módon nem segítette Mick-ket az újon szezonjában és szerinte az amerikai kicsapat is jobban járna azzal, ha unokaöccse egy idősebb, nagyobb tapasztalattal rendelkező pilótától tanulhatna a csapaton belül.

    „Micknek egy olyan csapattársra lenne szüksége, akitől tanulhat és tud neki segíteni” – folytatta Ralf Schumacher. „Akivel együtt dolgozhat és előrébb vihetik előre a csapatot, de így Mick egy elég reménytelen helyzetben van.”

    Ugyan Schumacher nulla ponttal zárta az újonc szezonját, azonban mégis tudott meglepetéseket okozni a mezőny leggyengébb autójával. Franciaországban és Törökországban sikerült bejutni az időmérőn, a Q2-be és számos versenyen volt képes meccselni a Williamsekkel és az Alfa Romeókkal. A Sky szakértője szerint „a német fiatal 2022-ben könnyen pontot fog majd tudni szerezni, ha az amerikai kiscsapat egy versenyképesebb technikát biztosít majd a számára a mostanihoz képest”.

  • Mazepin koronavírus-fertőzése enyhe lefolyású

    Mazepin koronavírus-fertőzése enyhe lefolyású

    Nikita Mazepin kihagyja a héten a szezon utáni gumitesztet, de az orosz pilóta jó egészségnek örvend.

    Ezt mondta a Haas 22 éves pilótát képviselő szóvivő, akinek ki kellett hagynia a múlt hétvégi szezonzárót, miután a koronavírus tesztje pozitív lett. A versenynap reggelén az orosz pilóta úgy nyilatkozott, hogy „teljesen jól” érzi magát. A Haas megerősítette, hogy valójában tünetmentes volt a versenyzőjük, amikor belépett az elkülönítőbe, és Mazepin szóvivője szerint a versenyző állapota az azóta eltelt időben nem romlott drámaian. A szóvivő az orosz Sport-Expressnek ennyit mondott:

    „Jól érzi magát Nikita. A betegsége enyhe lefolyású.”

    Mazepint a gumiteszten Abu Dhabiban Pietro Fittipaldi helyettesíti.

  • Pozitív tesztet produkált, kihagyja a szezonzárót Mazepin

    Pozitív tesztet produkált, kihagyja a szezonzárót Mazepin

    Nikita Mazepin szezonja váratlan módon ért véget, miután pozitív Covid-tesztet produkált az Abu Dhabi Nagydíjat megelőzően.

    A Haas tartalékversenyzője Pietro Fittipaldi, ám mivel a jövőre is hasonló szerepkört ellátó brazil egyetlen eseményen sem szerepelt a hétvégén, így nem tud beugrani Mazepin helyett. Ennek eredményeképpen csak az egyik Haas rajtolhat el, Mick Schumacherrel a volán mögött, aki a 19. helyről vághat neki a futamnak.

    „Az FIA, a Forma-1 és a Haas F1 Team ma megerősítette, hogy a 2021-es FIA Forma-1 Abu Dhabi Nagydíjra vonatkozó helyszíni PCR-teszt során Nikita Mazepin tesztje pozitív lett a COVID-19-re. A COVID-19 protokolloknak megfelelően a továbbiakban nem vesz részt a versenyen. Minden kontaktot bejelentettek” – állt az ezzel kapcsolatos hivatalos közleményben.

    A Haas továbbá az alábbiakat tette hozzá: „Nikita fizikailag jól van, mivel tünetmentes volt, de mostantól önmagát fogja izolálni, és be fogja tartani az illetékes közegészségügyi hatóságok iránymutatásait, mivel a biztonság a legfőbb prioritás minden érintett fél számára. Az Uralkali Haas F1 Team minden jót kíván Nikitának, és várjuk, hogy 2022 elején visszatérjen a versenypályára a szezon előtti tesztekre.”

  • Távozók, csapatváltók, jubileum: különleges sisakfestések az idényzárón

    Távozók, csapatváltók, jubileum: különleges sisakfestések az idényzárón

    A mezőny többsége különleges sisakdizájnnal áll rajthoz az idei év utolsó versenyén Abu Dhabiban. Az okok nyilván különbözők, van, aki csapata előtt tiszteleg, akitől távozik, más jubilál, de olyan is van, aki csak a szezon vége miatt módosít.

    Kimi Räikkönen 19 Forma-1-es szezon után int búcsút a sportágnak, habár várja már, hogy vége legyen, azért készült egy, a 2001-es debütálását idéző festéssel.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    WTF1 (@wtf1official) által megosztott bejegyzés

    Az egyik legnagyobb átigazolás 2022-re Russell Mercedeshez szerződése, így természetesen ő is méltóképp búcsúzik jelenlegi csapatától, a Williamstől. Eddigi egyetlen csapatánál 2019 óta versenyzett, idén pedig végre összejött neki a pontszerzés, sőt még a dobogó is a grove-iakkal. Russell a csapat tagjai által írt apró búcsúüzenetekkel tarkított sisakkal készült az idényzáróra.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Williams Racing (@williamsracing) által megosztott bejegyzés

    A brit Valtteri Bottas helyére érkezik, aki 2017 óta versenyez a Mercedesnél. A sisakján, melyet barátnője tervezett, a csapatnál eltöltött legszebb pillanatait gyűjtötte össze.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Valtteri Bottas (@valtteribottas) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

    A Honda is elhagyja a Forma-1-et, a Red Bull pedig nem felejti el megköszönni nekik az elmúlt évek munkáját.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Red Bull Racing Honda (@redbullracing) által megosztott bejegyzés

    Yuki Tsunoda is hasonló okból készült különleges fejfedővel, de ő még inkább hálás lehet a Hondának, hiszen nagy segítséget nyújtott neki a japán gyártó a Forma-1-be való bekerülésben.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Yuki Tsunoda/角田裕毅 (@yukitsunoda0511) által megosztott bejegyzés

    Lance Stroll 100. versenyét futja a hétvégén, így ő is különleges dizájnnal ünnepel.

    A kanadai Aston Martinos csapattársa, Sebastian Vettel pedig a változás fontosságára hívja fel a figyelmet új sisakjával.

    Végezetül a Ferrari és a McLaren pilótapárosa is speciális festéssel készült az idei utolsó hétvégére, mint ahogy Nikita Mazepin is.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Carlos Sainz (@carlossainz55) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Charles Leclerc (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    NIKITA (@nikita_mazepin) által megosztott bejegyzés

  • A Haas a szezonzárón kifogyhat az alvázból

    A Haas a szezonzárón kifogyhat az alvázból

    Némileg kétségessé vált a Haas részvétele a 2021-es szezon hétvégi fináléjában. Günther Steiner csapatfőnök figyelmeztette az újonc pilótáit, Mick Schumachert és Nikita Mazepint, hogy a pénteki balesetek vagy incidensek kizárhatják őket az időmérőről, így a versenyből is Abu Dhabiban:

    „A legutóbbi balesetek miatt az alkatrészkészletünk meglehetősen szűkös lett. Mindent, ami a legutóbbi versenyen eltört, kukáztunk. De még mindig lesz elég a versenyre.”

    A nagy problémát nem a tartalék alkatrészek jelentik, hanem a monocoque-ok maguk. A Haas az utolsó kettőig jutott, ami azt jelenti, hogy egy újabb probléma kizárja az egyik versenyzőt a további menetelésből:

    „Amennyiben pénteken nem lesz nagyobb balesetünk, akkor minden rendben lesz. Ha azonban olyan péntekünk lesz, mint a múlt hétvégi vasárnap, az rossz lenne nekünk. Versenyzőink már tudják, hogy pénteken nem kockáztathatnak. Egy alvázcsere lenne a legrosszabb. Az egyik megsérült Katarban, a másik pedig Szaúd-Arábiában. Igen, az alváz egy problematika.”

    A legutóbbi leamortizált monocoque annak köszönhető, hogy Mazepin fejjel előre nekicsapódott George Russell Williamse hátuljának Szaúd-Arábiában. Erről ennyit árult el Steiner:

    „Az ütközés mindkét első kereket belenyomta a karbonvázba. Két lyuk van ott most.”

    Őt különösen aggasztja néhány rendkívül durva rázókő, amelyet az újonnan kialakított Abu Dhabi pályacsíkhoz tettek hozzá:

    „Az 5-ös, 9-es és 16-os kanyarokban ugyanazokat a gyilkos szegélyköveket építettek be, mint Katarban. Nem pánikolunk, csak óvatosnak kell lennünk pénteken- Ha pénteken vagy szombaton újabb gond adódna az alvázzal, akkor nem tudunk majd versenyezni.”

  • Mazepin apja még mindig F1-es csapatot akar venni

    Mazepin apja még mindig F1-es csapatot akar venni

    Nikita Mazepin apja kijelentette, cége késszen áll arra, hogy még több pénzt invesztáljon a Haasba, sőt akár még egy F1-es csapatot is vennének.

    Dimitrij Mazepin az Uralkali cég által Oroszország 100 leggazdagabb embereinek sorát ékesíti. Vállalata így a jelenlegi szezon során rengeteg pénzt fektetett az amerikai kiscsapatba.

    ,,A megállapodásunk hosszútávú. Van egy határozott időtartam és egy hosszabbítási lehetőség. Megértem, hogy sok szurkolót érdekel a költségvetés, ám ez üzleti titok, így konkrét számokat nem árulhatok el.” – nyilatkozta az 53 éves üzletember a Match TV-nek.

    A titkos szám viszont jövőre emelkedni fog:

    ,,Ez a szezon nehéznek bizonyult. Az autó ugyanis elég lassú lett. Az alakulat a szezon elején már bejelentette, hogy nem fogják fejleszteni ezt a konstrukciót. Ám ott van ez a két fiatal pilóta. Tisztában vannak azzal, hogy esélyük sincs a pontszerzésre, de fáradhatatlanul dolgoznak. Örülök annak, hogy ilyen a hozzáállásuk. A következő szezonra nézve ez biztató, főleg úgy, hogy lesz egy új autójuk.”

    A konstrukciót már javában fejlesztik a Ferrari főhadiszállásán, sőt, év közben plusz támogatás is jár az amerikai istállónak:

    ,,Önkéntes alapon szeretnék további lehetőségeket felajánlani, hogy ezzel is motiváljuk a Haas dolgozóit. Azt szeretnénk, hogy itt maradjanak és részt vegyenek a folyamatban. Megértem, hogy egy szezonban nehéz az, hogy a világ 23 országába kell utazni. Az emberi tényező nagy szerepet játszik ebben. Megteszünk azért mindent, hogy növeljük a motivációt a csapaton belül. Szponzorként a gárda részévé akarunk válni.” – tette hozzá Mazepin.

    Ugyanakkor az orosz üzletember nem tett le korábbi álmáról, továbbra is az a célja, hogy egy F1-es csapatot vegyen magának:

    ,,Nagy ambícióink vannak a motorsportban. Igen, volt egy sikertelen kísérletünk egy alakulat megvásárlásával kapcsolatban (Force India), de nem hagyjuk annyiban ezt a témát. Ez ugyanakkor nem Nikita (Mazepin) karrierjéről szól. Ezek a hosszútávú terveink, szeretnénk a jelenlétünket megnövelni a sportágban. Képviseltetjük magunkat az F4-ben, az F3-ban és az F2-ben is. Ideális esetben mindezt egy F1-es csapat koronázná meg, és mi szeretnénk is egy ilyen alakulatot. Jelenleg nem tárgyalunk senkivel, mivel mindenki arra vár, hogy kiderüljön mit hoz 2022. Ha néhány kiscsapat hirtelen sikeressé válik, akkor más lesz a költség és a vonzerő.”