Címke: Niki Lauda

  • Ennyit kap Toto Wolff évente a Mercedestől!

    Ennyit kap Toto Wolff évente a Mercedestől!

    Toto Wolff évente 8 millió eurós fizetést kap a Mercedestől, mint az F1-es csapatuk főnöke. Ezt derítette ki az osztrák Österreich magazin, amelyet a Mercedes tavalyi éves mérlegéből olvastak ki. A többi szám is elképesztő.

    Példának okáért a Mercedes Forma-1-es csapatára 350 millió eurót költöttek tavaly, de a bevételi oldal 380 milliót mutat, így nyertek a bajnoki címet érő teljesítményükkel még 30 milliónyit. Mivel a csapat vezetőinek is elárulták benne a fizetését, tudhatóvá vált az is, hogy Wolff és az azóta elhunyt Niki Lauda is egyaránt 8 millió euró fizetést kaptak. A Mercedes ennyit reagált csak minderre:

    „A Forma-1 egy fontos hozzáadott érték a márka státuszához, hiszen a világon a nyolcadik legértékesebb dologáról beszélünk.”

  • Hamilton ismét az F1 árnyoldalát boncolgatta

    Hamilton ismét az F1 árnyoldalát boncolgatta

    Két hete Spa-ban, a Formula 1-es sorozat egyik legkedveltebb pályáján a sportág ismét megmutatta árnyoldalát, mikor az F2-es főfutam keretein belül elhunyt Anthoine Hubert.

    A tragédia az egész motorsport társadalmat megrendítette és szembesítette azzal, hogy még mindig veszélyes az autósport, a sok intézkedés ellenére, még mindig szörnyű lehet egy-egy eset vége.

    Aznap este Lewis Hamilton Instagram oldalán egy elgondolkodtató posztot osztott meg, miben a szurkolói társadalom magatartására és a sport veszélyeire hívta fel a figyelmet. Az eset után a brit világbajnok az újságírók kérdéseire válaszolva elmondta, azért szedte csokorba gondolatait, mert manapság az emberek úgy vélik, ezek az esetek elképzelhetetlenek, pedig a veszély minden másodpercben követi a versenyzőket a pályán:

    ,,Azért írtam ezt a posztot, mert ilyen esetek sajnos megtörténhetnek. Átéltem már hasonlót öt éve Japánban (Jules Bianchi balesete) és 11 évesen is, mikor az egyik velem egyidős srác életét veszítette az egyik versenyhétvégén. Ha már láttál ilyet, akkor versenyzőként ez nagyon meg tud ütni. Nem tudom, másoknál ez hogy volt, de nekem nagyon megérintette a lelkemet a tragédia. Nem tudtam aludni, nem tudtam elhinni, hogy ez történt. Az agyad folyamatosan dolgozik ilyenkor, ugyanis muszáj megszoknia, hogy mostantól a történtek a valósághoz tartoznak. Ebben az évben elveszítettük már Charlie-t (Whiting), és az F1 ment tovább. Eltávozott közülünk Niki is (Lauda) és a világ nem állt meg. Ezek nagyon szomorú dolgok, de sajnos a világ már csak így működik.”

  • Fry: A Mercedes anno Heidfeldet akarta leszerződtetni Hamilton helyett

    Fry: A Mercedes anno Heidfeldet akarta leszerződtetni Hamilton helyett

    Lewis Hamilton és a Mercedes neve mára már annyira összeforrt, hogy szinte lehetetlen elképzelni azt, hogy egykoron a csillagosok jobban preferálták Nick Heidfeld esetleges leszerződtetését.

    Nick Fry a Mercedes korábbi vezérigazgatója nemrég megjelent könyvében (Survive, Drive, Win) elárulta, az Ezüst Nyilaknak eleinte nem tetszett az az ötlet, hogy a brit pilóta náluk versenyezzen 2013-ban Nico Rosberg mellett.

    A csillagosok 2010-ben tértek vissza a rajtrácsra gyári csapatként azzal, hogy megvették az előző év világbajnok alakulatát, a Brawn GP-t. Rubens Barrichello csatlakozott a Williasmhez, Jenson Button a McLarenhez, míg a Mercedes csapatát Nico Rosberg és Michael Schumacher erősítette.

    A 2012-es év végén a hétszeres világbajnok visszavonult, így elkezdődött a verseny a helyéért. Már felmerült az első tárgyalásoknál is az ötszörös világbajnok neve, de az Ezüst Nyilak hallani sem akartak erről ez üzletről.

    ,,Az első próbálkozásnál nem tudtam meggyőzni a Mercedest arról, hogy szerződtessük le Lewis Hamiltont. Azt mondogatták, találjunk valaki mást, valamilyen oknál fogva szóba jött Nick Heidfeld neve, egy olyan versenyzőé, aki akkoriban akart szerezni magának egy jó ülést. Küldött nekem fotókat magáról, a családjáról és a kutyájukról is, ezekkel a képekkel akarta felhívni a figyelmet magára és felkelteni az érdeklődésemet az irányába.”

    Hamilton neve egy ideig feledésbe merült, ám Niki Lauda megérkeztével a helyzet megváltozott:

    ,,Azt mondta nekem: Szerezették meg, majd én később bocsánatot kérek a Mercedestől.” -árulta el Fry.

    Azóta a páros négy világbajnoki címet szerzett együtt, és idén sebesen robognak az ötödik felé.

  • Marko: Taktikai hiba volt Hamiltont nem leszerződtetni a Red Bullhoz!

    Marko: Taktikai hiba volt Hamiltont nem leszerződtetni a Red Bullhoz!

    Mint az a napokban kiderült: Helmut Marko és Lewis Hamilton egyeztettek arról 2012 környékén, hogy a brit pilóta a Red Bullhoz igazoljon, de Lauda végül meggyőzte arról, hogy a Mercedesszel jár jobban. A McLarentől végül valóban Lewis a csillagos márkához igazolt, az energiaitalosok tanácsadója pedig elismerte, hogy taktikai hibát vétett. Így beszélt erről most a Motorsport-Total.com-nak:

    „Lewis boldogtalan volt a McLarennél, de nem volt szabad helyünk. Aztán arra gondoltam, hogy jobb lenne az, ha a Mercedeshez igazolna, és nagyon is támogattuk Lauda elképzelését Lewisszal kapcsolatban.”

    Marko gondolatmenete az volt, hogy ha már nincs hely a Red Bullnál, akkor addig jó lesz Hamilton egy gyengébb csapatnál, mert akkoriban a Mercedes nem muzsikált még így. Arra számított, hogy a brit pilóta ezt követően nagyon ácsingózna majd a Red Bull versenyülésére:

    „A McLaren volt akkoriban a legerősebb ellenfelünk. Most már azt gondolom, hogy jobb lett volna, ha marad a McLarennél. Ma meg már látom, hogy ilyen taktikázással néha mennyire mellé lehet lőni.”

    Egyébként az osztrák SportWoche felelős ezen pletykáért, hogy Hamilton egyeztetett annak idején a Red Bullal, és a heti címlapfotójuk is ezt ábrázolja:

  • Lauda családja nem tartja meg a Mercedes-tulajdonrészt

    Lauda családja nem tartja meg a Mercedes-tulajdonrészt

    Niki Lauda családja el fogja adni a néhai Forma-1-es legenda részesedését a Mercedes csapatából.

    Lauda és Toto Wolff 2013-ban vásárolták be magukat a csapatba, majd együtt vitték azt sikerre. Az idén májusban elhunyt Laudának 10%-os részesedése volt/van.

    „Nem.” – felelte Wolff a La Gazzetta dello Sportnak arra a kérdésre, hogy Lauda családja megtartja-e a tulajdonrészt. „A nyári szünet után lesz erről döntés.”

    Arról is kérdezték, hogy miként alakul a döntéshozó(k) kiléte a csapatnál a versenyzőik kapcsán, mivel eddig ebben Laudának is szerepe volt.

    „Niki hozta Lewist 2013-ban, ami mesteri munka volt, de ezekben a kérdésekben sok más ember is érintett az irányítótestületből.”

  • Jo Leberer, akinek rengeteg barátja van a paddockban

    Jo Leberer, akinek rengeteg barátja van a paddockban

    Nem először csináltunk már interjút a Forma-1 egyik legismertebb háttéremberével, akit Joseph Leberer néven ismerünk. Az osztrák személyi edző, fizioterapeuta még 1988-ban került be a McLaren csapatához, és azóta is a Forma-1-ben dolgozik. Szinte mindent látott már, és a legjelentősebb versenyzőkkel dolgozott együtt. 

    A Német Nagydíjon egy saját készítésű képpel is megleptük, aminek igazán örült, és ezen beszélgetés alatt is árult el olyan dolgokat, amiket eddig máshol nem.

    – Jo, már a 80-as évek vége óta fizioterapeutaként dolgozol a Forma-1-ben. Willi Dungl rehabilitációs központjában dolgoztál Ausztriában, ő volt a mentorod. Volt már kapcsolatod a motorsporttal mielőtt hívott a McLaren?
    – Nem igazán. A motorsport népszerű sportág volt Ausztriában már Jochen Rindt és Niki Lauda óta, de nem voltam a dolog rajongója. Érkeztek Willi Dungl egészségügyi centerébe mindenféle arcok az autósportból, hogy segítsünk a sérüléseik miatt, így ismertem párat, természetesen leginkább Niki Laudát. Amikor ezen versenyzőkkel dolgoztam, természetesen megnőtt az érdeklődésem a dolog iránt. 

    – Az első munkád egy csapatnál aztán Senna és Prost idejében a McLarennél lett.
    –  Így igaz, akkoriban a McLaren volt a legjobb csapat, így egyből az élmezőnyben találtam magamat a rajtrácson.

    – Ha összehasonlítjuk a két sportolót, mennyire voltak edzettek?
    – Különösen Alain volt fitt. Ő egy okos srác volt, aki tudta, hogy nem csak a versenyzésre kell koncentrálnia, hanem a fizikai erejére is. Ő akkor és mai napig is nagyon elhivatott a kerékpársport iránt. Senna pedig folyamatosan fejlődött, de már mindketten jó szinten álltak.

    joseph leberer, ayrton leberer, racingline.hu
    Jo Leberer a fiát is Ayrtonról nevezte el. Fotó: Tajthi Andrea

    – Az edzéseik melyik részét felügyelted? Csak a versenypályán dolgoztál velük, vagy otthon is? 
    – A munkám nagy része a versenypályákon zajlott, de az otthonaikban is meglátogattam őket. Ha szükséges volt, olykor ott is speciális tréningeket tartottam hetekig, hogy még edzettebbé váljanak. Ayrton például a téli szünetben sosem tesztelte az autókat. Hazament Brazíliába, és élvezte a szabadidőt, és csak tavasszal került elő, amikor kezdődött az új szezon. Mégis volt kidolgozott programja amely alapján otthon edzett. Ezen időszak alatt együttműködtem az ottani edzőivel.

    – Amikor Senna elhagyta a McLarent, utánamentél a Williams csapatához is…
    – Így igaz, és a balesete után a szezont is a Williamsnél fejeztem már be. 1995-re és 1996-ra azonban visszamentem a McLarenhez. Úgy éreztem, hogy újra a családomhoz tartozom.

    – 1995-ben aztán megéltél egy újabb súlyos balesetet, amikor Adelaideben Mika Häkkinen ütközött.
    – Igen, a balesetet követően egyből mellette voltam, és ezt követően végig együtt dolgoztunk a rehabilitációján. Nehéz időszak volt, hiszen addig nem voltak balesetek a „versenyzőimmel”, aztán két szerencsétlen baleset is érte őket két év alatt. Az 1996-os szezont követően a Sauberhez igazoltam, és most már több mint 20 éve ennél a csapatnál dolgozom.

    – Elmondanád, hogy mi változott ezen időszak alatt abban, másképp dolgozol a versenyzőkkel?
    – Először is: minden sokkal nagyobb lett. Ma már mi vagyunk az Alfa Romeo, sokan dolgoznak a csapatért, és nem csak a versenyzőink edzettségi állapotáért felelek, hanem a teljes csapat egészségéért és hogy jól érezzék magukat. Ahogy a világban is zajlik: minden intenzívebb lett, gyorsabb, sokkal elemzőbb és technikaibb. Mindkét versenyző rendelkezik személyi trénerrel is, én velük dolgozom még együtt, nagyon harmonikusan.

    – Räikkönennel és Giovinazzival a fedélzeten van egy nagyon fiatal és egy nagyon tapasztalt versenyzőtök a csapatban. Van különbség közöttük amikor az edzettségüket méritek, vagy dolgozol velük?
    – Közvetlenül már nem felelek a versenyzők személyes tréningjeiért. Ez a személyi edzőik dolga. Azt mondhatom csak, hogy a fiatal olasz és a meglehetősen öreg finn tökéletesen kiegészítik egymást.

    – Hogy néz ki a pilóták versenynapja?
    – Ez nagyon változó lehet, attól is függ, hogy épp hogyan érzik magukat. A versenyzőknek megvan a saját fellépésük, és edzőjükként olyan érzést kell kialakítanod bennük, hogy jól érezzék magukat. Lehet, hogy el kell terelni valamiről a figyelmét, vagy pont hogy ösztökélni kell az összpontosításra, fel kell pörgetni vagy pont hogy le kell hűteni a pilótát.

    – Mennyire fontos a versenyzők táplálkozása figyelembe véve az edzéseiket is?
    – Az étkezés nagyon fontos. Kezdetben magam főztem a versenyzőkre. Én készítettem el a reggelijüket és az ebédet is, meg a köztest. Manapság már sokkal jobb a catering, én már csak felügyelem, hogy mit esznek.

    – Igaz az, hogy régen sokkal megterhelőbb volt fizikailag a versenyzés?
    – Igen és nem… kézi váltó volt, nem volt szervó, így igen, megterhelőbb volt fizikailag. Manapság már sokkal komplikáltabb ez a sportág, hiszen jönnek az utasítások a mérnököktől, a stratégáktól, a versenyzőknek pedig engedelmeskedniük kell. Emiatt mentálisan felkészültebbnek kell lenned, de az csak akkor megy, ha fizikálisan is fitt vagy.

    – Van olyan versenyződ, akire mondhatjuk, hogy ő a „tanárbácsi kedvence”? Egy olyan pilóta, aki rendre követte és betartotta a javaslataidat?
    – Nem tudok megnevezni csak egy pilótát. Nagyon szerencsés vagyok, amiért jó lett a kapcsolatom az összes versenyzőmmel. Prostnak és Sennának a barátja lettem, a finnek Häkkinen és Räikkönen, Kubica, Coulthard, de még Michael Andretti is, aki csak egy szezont volt a McLarennél még mindig közeli barátaim. Ott van aztán Johnny Herbert is, akinek volt az a borzalmas balesete az F3000-ben Brands Hatchben, és a lába több helyen is eltört. Ő is borzasztóan rossz állapotban érkezett meg annak idején a Dungl központba. Elképesztő, hogy mennyire keményen dolgozott azért, hogy újra megtanuljon járni, és hihetetlenül fitt lett, ez egy csoda! Szoros kötelékben leszel az emberekkel amikor ilyen nehéz időszakban vagy mellettük.

    – Örülünk neki, hogy még mindig ennyire boldogan végzed a munkádat, és a mai napig is ilyen elhivatott vagy. Köszönjük, hogy szakítottál ránk időt!

    joseph leberer, jo klausmann, racingline.hu
    Jo-Jo, avagy a szerző és a legismertebb Forma-1-es fizioterapeuta. Fotó: Jo Klausmann
  • Megnevezte Lauda utódját a Mercedes

    Megnevezte Lauda utódját a Mercedes

    A Mercedes hivatalosan is bejelentette, hogy Markus Schafer veszi át az elhunyt Niki Lauda elnöki posztját a Mercedesnél.

    Az egykori világbajnok Niki Lauda a csillagos márka vezetésében is tevékenyen részt vett, ugyanis végrehajtói jogkörrel nem rendelkező elnök volt a Mercedesnél. Ezen posztjában tevékenyen részt vett, abban, hogy a németek leigazolják Lewis Hamiltont.

    Tavalyi betegsége óta ezen pozíció feladatait megosztották, ám most a Mercedes igazgatótanácsa megnevezte azt a személyt, aki átveheti a májusban elhunyt legenda helyét.

    Markus Schafer fogja innentől betölteni ezt az elnöki posztot, aki korábban a Daimler csoport kutatási és a Mercedes-Benz fejlesztési osztályát vezette. A közleményben ugyan nem Lauda utódjaként emlegetik őt, de a gyakorlatban ugyanazt a szerepet fogja tovább vinni.

    „Az anya vállalatunk elhivatottsága alapvető szerepet játszott a csapat eddigi sikereiben és ez a jövőben is így lesz. A Forma-1 felé nyújtott támogatottság mindig visszatükröződik a vezetésre, a Daimler erős vezérkarára és ez az új kinevezésekkel folytatódni is fog. A Forma-1 egy erőteljes technológiai és marketing platform a Mercedes-Benz számára globálisan, és egy értékes kirakat a vállalat sikereink és értékeinek.” – nyilatkozta Toto Wolff.

    Schafer mellet Frank Markus Weber is új szerepet kapott a vállalaton belül, ő a végrehajtói jogkörrel nem rendelkező igazgató lett.

  • Alain Prost lesz a Renault Niki Laudája!

    Alain Prost lesz a Renault Niki Laudája!

    Szintet lép Alain Prost: a korábbi inkább csak formális tanácsadói szerepkörét követően a Renault Forma-1-es csapatánál bekerült az ügyvezetésbe. A hónap elején már beválasztották az igazgatótanácsba is a Renault Sport Racing Ltd-nél, és Thierry Bolloré helyére érkezett, akit a Reanult Group delegált addig ide. Utóbbinak mennie kellett az F1-es csapattól, mivel most az ő felelőssége lett az utcai autós üzletág miután, Carlos Ghosn januárban vitatható körülmények között távozott a cég éléről.

    A négyszeres világbajnok Prost pedig márkanagykövetként tevékenykedett előbb, majd tanácsadói szerepet kapott a Renault F1-es projektjében, amikor a francia gyártó átvette a korábban Lotus néven ismert csapatot 2015 végén. Az egyenlőre nem ismert, hogy az új szerepköre mennyit változtat a napi teendőiben.

    A csapatvezetés így jelenleg a következőkből áll: Cyril Abiteboul csapatvezető és operatív igazgató, Jerome Stoll a cég elnöke, a Renault Group pénzügyi vezetője Thierry Cognet és a Genii ismert főnöke Gérard Lopez, aki egy kis részesedést még megtartott a Gravity Motorsportson keresztül, mióta átalakultak a Lotusból.

    A Renault szóvivője így definiálta a csapat igazgatótanácsának a szerepét:

    „Jövőképet alkotnak, célokat és értékeket határoznak meg, stratégiákat és struktúrákat állítanak fel. Képviselik mindezt a menedzsment felé, a részvényesek felé elszámolnak, és felelősséget vállalnak. Meghozzák a felelős döntéseket a cég életében, és jóváhagyják az éves beszámolókat és a pénzügyi jelentéseket. Kulcsszerepük van a szponzoroknál a partnereknél és a pilótáknál.”

    Prost korábbi McLarenes csapattársa, Niki Lauda ugyanilyen pozícióban volt a Mercedesnél, májusban bekövetkezett haláláig.

  • Pályán Lauda Ferrari 312T-je, amely egyébként eladó

    Pályán Lauda Ferrari 312T-je, amely egyébként eladó

    Ugyan a háromszoros világbajnok Niki Lauda elhunyt, de a legendája tovább él, akár egy olyan gépben is, amelyikkel sikeres volt. A Ferrari 312T-vel pedig Lauda megszerezte az első bajnoki címét, amelynek keresztirányú sebességváltója van, és 12 hengeres motorja. A #22-es építésű autó pedig augusztusban kalapács alá kerül, és a Gooding & Company pedig bemutatta, hogy mire is képes az öreg technika.

    Az 1975-ös évjáratú Ferrarit az aukciós cég elküldte egy kicsit nyargalni a The Ridge Motorsports Parkban, Washington államban. Ezzel az autóval nyerte meg az osztrák nemzeti hős egyébként a Francia Nagydíjat akkoriban, tehát ez nem egy tesztgép, hanem éles versenyautó. Az erről készült videóban eredeti felvételek is láthatóak, és hallható is a nagyon is szépen duruzsoló motor.

    A 312T a fiatal Lauda visszajelzései alapján épült már, miután 1974-ben számos technikai hiba súlytotta az elődmodell 312B3-at. Jobb lett az autó súlyelosztása köszönhetően az új sebességváltónak, fejlettebb volt az aerodinamikája is, és a 12 hengeres motor is már több mint 500 lóerőnyit teljesített. Öt győzelmével 1975-ben Lauda meg is szerezte a világbajnoki címet. A 312T különféle variánsaival végül 27 győzelmet szereztek a Ferrari pilótái, három egyéni és négy konstruktőr bajnoki cím lett a mérleg, végül 1980-ban már jött egy teljesen új alap.

    A #22-es építésű autó az évek alatt több kollekciót is megjárt már. Legismertebb tulajdonosa egy ismert amerikai gyűjtő volt, aki teljesen eredeti állapotára restauráltatta a járművet. Egy ilyen kaliberű és minőségű egyedi autónak pedig ára van. Várhatóan hat és nyolc millió dollár között kelhet majd el augusztusban.

  • Niki Laudáról neveznek el kanyart a Red Bull Ringen!

    Niki Laudáról neveznek el kanyart a Red Bull Ringen!

    Az Osztrák Nagydíj szervezői hivatalosan is bejelentették, hogy a jövőben a Red Bull Ring első kanyarja Niki Lauda nevét fogja viselni.

    A jelenleg is zajló osztrák Forma-1-es hétvége a nemrégiben elhunyt Niki Lauda előtt tiszteleg különféle módokon. A paddockba vezető folyosón Niki Lauda életéről szóló képek díszítik a falat, ezen kívül pedig a paddockban az a Ferrari 312 T4 is ki van állítva, amellyel az osztrák legenda 1975 és 1977 között versenyzett.

    A Red Bull pedig vasárnap reggel jelentette be, hogy kanyart neveznek el a májusban elhunyt világbajnokról.

    „Hogy mindörökké részese legyen a Red Bull Rignek, úgy döntöttünk, hogy az első kanyart a jövőben Niki Lauda kanyarként fogjuk hívni. Ez egy méltó tisztelgés egy legenda, egy barát és egy bajnok előtt.” – olvasható a Red Bull bejelentésében.

    Lauda egyébként 1984-es bajnoki évében nyert versenyt ezen a pályán, amit akkor még Österreichringnek hívtak.