Címke: Niki Lauda

  • A Racingline.hu 10 legolvasottabb cikke 2019-ben!

    A Racingline.hu 10 legolvasottabb cikke 2019-ben!

    A legolvasottabb cikkekre mi is minden évben kíváncsiak vagyunk, hiszen ez nagyban mutatja azt, hogy mégis mire vagytok a leginkább kíváncsiak. Ezért is szoktunk mindig mosolyogni magunkban akkor, amikor véres és habzó szájjal külditek el melegebb éghajlatra például Lewis Hamiltont. Ehhez képest a 2019-es top 10 cikkből négyben is ő a téma. Az van, hogy  a rajongói nyilván, a haterek meg pláne elolvassák, még ha utána nem is mindig bírnak magukkal a komment háborúk alatt. (Aminek egyébként semmi értelme, igazán rájöhetnétek már.)

    Ami meglep minket, hogy egy cikk sem került be az év első feléről, aminek egyébként sajnos technikai okai is voltak, és a mára már lényegesebb mobil megjelenítési formával voltak gondjaink, hónapokig. Ez nyilván árnyalja kicsit a képet, de igazából arra biztatunk mindenkit, hogy lendüljetek be, és olvassatok el mindent, amit írunk.

    Nézzük is, hogy mi izgatott fel benneteket leginkább 2019-ben!

    10. Charles Leclerc szingli lett

    Nagyon nincs mit ezen magyarázni, nyilván elsősorban a tinilányok körében aratott nagy sikert ez a cikk, és adott reményt. Ehhez képest nem is sokkal később már új csaja volt. Máskor tessék jobban sietni! 😀

    9. Egy kórházi dolgozó szerint Schumacher magánál van!

    Michael Schumacherről hat éve nem tudjuk, hogy valójában mi van vele, így az ősz egyik korai slágertémája volt, hogy hiteles információk kerültek ki a párizsi kezeléséről. A család ellenállása miatt sokkal többre a jövőben sem számíthatunk, hiába vannak bizakodók, hogy egyszer kiderül, hogy milyen állapotban is van valójában.

    8. Räikkönen visszatérhet a Ferrarihoz, Vettel helyére?

    A német idén nagyon nem találta a helyét a pályákon, így nem volt csoda, hogy felmerült akár az is, hogy mennie kell. Ki mással is pótolhatnák a Ferrari családon belül, mint a közönségkedvenc Kimivel? Erre végül nem került sor, mert az év végére csak összeszedte magát, még ha ki is kapott házon belül is Leclerctől.

    7. Lewis Hamilton állítólagos szerelme repülőgép szerelő volt!

    Még ha nem is valljátok be, meg bőszen tagadjátok, akkor is érdekel benneteket Hamilton szerelmi élete. Pedig valójában tényleg semmi közünk hozzá, azt csinál amit akar, már nagyfiú.

    6. Valaki a cseh autópályán azt gondolta, hogy ő Kimi Räikkönen!

    Akárki is volt, nagy forma és tisztelet! Talán továbbra sincs meg az elkövető, pedig keresték akkor rendesen a cseh rend őrei. A vicc, hogy fejlettebb arab országokban egy ilyen tettnek talán még hírértéke se lenne…

    5. Lewis Hamilton összetörhette Rossi MotoGP-s motorját!

    Nagyon várt esemény volt a két nagyágyú találkozója, aztán mégis amikor megtörtént, semmi hír nem volt róla, illetve de, ez. Persze egyből kaptunk a nyakunkba, aztán utólag maga az alany is megerősítette, hogy valóban akadt egy kis gond, bár egyben bevitte a gépet a boxutcába végül.

    4. Hamilton és Scherzinger újra egymás mellett pózoltak a kameráknak

    Az egykori szerelmespár újra összekeveredtek egy helyre, de ezúttal nem kezdték újra felmelegíteni a káposztát. Ez már a karma műve? Véletlen?

    3. Kiderült miért nem volt ott Vettel Lauda temetésén

    Nagy felháborodás volt belőle, mégis prózai oka volt a távolmaradásának. Később azonban egy szép beszéddel mégis megadta a végtiszteletet Vettel a maga módján.

    2. Az orosz modell állítja, hogy Ronaldo, Neymar és Hamilton is üzenetekkel bombázta

    Napok óta bőszen olvassátok, vagy inkább nézegetitek ezt a cikket. Megértjük. Bátor lány ez a Viki Odintcova, láthatjuk, és azt meg egyelőre csak az érintettek tudják, hogy mi ebből az egészből az igaz.

    1. Újabb közleményt adtak ki Correa állapotáról

    Az év legolvasottabb híre pedig az lett, hogy mi lett Anthoine Hubert balesetében részes másik féllel. Először komoly aggodalomra adott okot a Formula 2-es versenyző állapota, szerencsére ma már azonban ott tartunk, hogy már mankóval közlekedik, és próbálja, hogy mit bír a műtött lába.

  • Hamilton rendszeresen visszanézi a Laudával váltott üzeneteit

    Hamilton rendszeresen visszanézi a Laudával váltott üzeneteit

    Lewis Hamilton elmondta, nagyon hiányzik neki Niki Lauda támogatása, ezért mindig visszanézi azokat az üzeneteket amiket egymásnak küldtek.

    A Mercedes ügyvezető elnöke idén májusban hunyt el. Az egy héttel később megrendezte Monacói Nagydíjon a csapat és a mezőny összes tagja megemlékezett a háromszoros világbajnokról, vasárnap mindenki vörös sapkát húzott, az Ezüst Nyilak emellett a halo-t pirosra festették, míg a versenyzők egy része különleges sisakfestéssel adózott a legenda előtt.

    Hamilton korábban már beszélt azokról a ‘démonokról’ amik a lelkét emésztették miután Lauda és Anthoine Hubert az égi versenypályákra távozott. A brit versenyzőnek nagyon hiányzik osztrák kollégája, barátja, ezért ha teheti visszanézi a közös emlékeiket.

    ,,Hiányzik az, hogy üzenetet kapjak tőle, hiányzik az is, hogy videókat küldjünk egymásnak. Megőriztem ezeket a beszélgetéseket amiket gyakran visszanézek. Ahogy már mondtam, az ő segítsége nélkül talán sosem kerültem volna ehhez a csapathoz, továbbá nem hinném, hogy a csapat ilyen sikeres lett volna, ha ő nincs. Felment a vezetőséghez és ha kellett megszorongatta őket, ebben volt a legjobb. Velem ugyanakkor mindig őszinte volt. Ő volt a híd… Toto( Wolff) versenyző volt, ő értette a dolgokat, azonban a vezetőség nem, így kellett egy igazi bajnok aki tudja milyen nehéz jól teljesíteni versenyhétvégéről versenyhétvégére és mikor hibázol, nos… Ezért volt egy igazán fontos pillér ő a számomra. Nagyon hiányzik.”

    Korábban Hamilton csak azt tudta, hogy’ van az a fickó aki bizonyos dolgokat mond a TV-ben, és aki nincs igazán jó véleménnyel róla’, majd végül pont ez a személy játszott nagy szerepet abban, hogy egy csapatba kerüljenek.

    ,,Akkoriban egy nagy döntést kellet meghoznom, mindeközben Nikivel beszéltem telefonon. Azt gondoltam: ‘wow, egy háromszoros világbajnokkal beszélgetek’. Ugyanakkor nem igazán ismertem őt, ezért nem mondhattam azt, hogy megbízok abban a fickóban a vonal másik oldalán. Azután leültem Ross Brawnnal, és Nikivel a hotelszobában, majd kezdetét vette a közös utunk. Szeretném azt hinni, hogy az idő során megtanultunk szeretni egymást.”

    Hatszoros világbajnok elmondta, halála előtt még meglátogatta a háromszoros világbajnokot.

    ,,Nagyon nehéz volt így látni őt. Videókat küldözgettünk egymásnak, láttam őt akkor, mikor igazán lent volt, aztán visszatért, kerekesszékbe került, ezért nagyon reménykedtem. Azután az állapota zuhant és egyre rosszabb lett. Ekkor látogattam meg őt. Sokkolt, hogy a barátomat az ágyban csövekkel látom. Voltam már ilyen szituációban, a nénikém rákos lett és elhunyt, így már átéltem egy ilyen helyzetet. Ám ez mindig lesokkolja az embert.”

     

  • Mathias Lauda: Niki száma még mindig benne van a telefonomban

    Mathias Lauda: Niki száma még mindig benne van a telefonomban

    Még nem dolgozta fel apja halálát Mathias Lauda, az az érzése, hogy az apja Niki, a háromszoros világbajnok, valahol nagyon unatkozik. Arra gondol, hogy az apja még mindig beléphet az ajtóján. Niki Lauda 70 évesen, május 20-án halt meg, de fiának Mathiasnak ez még hónapokkal később is szürreális, árulta el a Servus TV-nek:

    „Még mindig nem hiszem el, hogy nincs már itt többé. A telefonban még mindig el van tárolva a száma. Arra gondolok, hogy felhív, és megkérdezi, hogy vagyok. Extrám módon fáj a dolog.”

    Ez azonban már nem fog megtörténni. A 38 éves Mathias úgy véli, hogy még sok idő kell neki, mire feldolgozza majd az apja elvesztését. Niki Lauda számára egy nagyon fontos gondviselő volt:

    „Egyszerűen ő volt a főnök a házban, a kapitány, aki minden kérdésre megadta a megfelelő választ. Teljesen mindegy volt, hogy a feleségemmel kapcsolatos dologról volt-e szó, a gyermekeim, vagy a munkám volt a téma. Mindig tudta, hogy miképp kell reagálni az adott élethelyzetben. Mindig őszinte volt, és egyenes. Elképesztően hiányzik.”

    A karrierjében az apja azonban sosem segített, és Mathias csak 21 évesen került közelebbi kapcsolatba a motorsporttal. Niki nem is akarta azt, hogy kövesse őt ezen az úton. Az ifjabb Lauda emlékszik még rá, hogy a testvére Lukas egyszer a szomszédtól vásárolt két gokartot:

    „Először egyáltalán nem volt ez téma közöttünk. Aztán lassan helyreállítottuk őket, és végre mehettünk velük. Egy közeli parkolóban alakítottak ki maguknak a testvérek egy saját pályát, ám amikor Niki hazatért a hétvégén, véget is ért a móka. Meglátta a két gokartot, majd el is adta őket. Azt mondta, hogy motokrosszozhatunk, de a gokartról szó sincs.”

    Ettől függetlenül a versenyzői legenda 38 éves fia örömmel gondol vissza az apjára:

    „Büszke vagyok rá, hogy a fia lehetek.”

  • Wolff: Lauda nélkül már nem olyan mókás csapatvezetőnek lenni

    Wolff: Lauda nélkül már nem olyan mókás csapatvezetőnek lenni

    Toto Wolff először is sietett leszögezni, hogy semmi alapja annak a rendre előkerülő pletykának, mely szerint ő lenne Chase Carey utódja az F1 élén. Évek óta először hagyott ki egy versenyt, – a Brazil Nagydíjat -, és megint lángra kaptak azon értesülések, mely szerint már a karrierje következő pontján dolgozik. A másik szóbeszéd, amire reagálnia kell, hogy átigazolnának Lewis Hamiltonnal a Ferrarihoz 2021-re. Wolff az osztrák ORF-en válaszolt ezen feltevésekre:

    „Emlékeznetek kell, amikor Niki Laudával ebbe belefogtunk 2013-ban, nem csak alkalmazottak voltunk, hanem részvényesek is. A kérdés tehát nem csak az, hogy elmennék-e máshova dolgozni, hanem egyáltalán folytatnám-e a Forma-1-ben. Jelenleg élvezem, ami egy fontos dolog azt hiszem. Persze kevésbé mókás, mint amikor Niki is velünk volt, de a munkának folytatódnia kell, és ez motivál. Addig, amíg hozzá tudok tenni valamit, azt hiszem, hogy folytatni fogom.”

    A Ferrari vezérigazgatója, Louis Camilleri a múlt héten kijelentette, hogy a maranellói csapat megvétózná azt, ha Wolff lenne Carey utódja a Liberty Media élén, és a Forma-1-ért felelne. Ugyan tartja magát a pletyka, hogy Carey helyére pályázna, Wolff erről így beszélt:

    „Szeretem a stopperórát, és azt a kihívást, hogy a brutális igazságot láthatjuk minden második hétvégén. A Forma-1 egy nagyon összetett üzlet, szponzorációval, pályaszerződésekkel, televízióval. Tehát nem, jelenleg nagyon is elvagyok csapatmenedzsmenttel, és örömömet lelem benne.”

    A Mercedes Forma-1-es elkötelezettségéről is kellett beszélnie, szerinte a németek maradnak, és folytatják:

    „Vállalkozóként hosszútávon kell gondolkodni. Azt kell fontolóra venni, hogy a Forma-1 a jó irányba halad-e? Erre azt válaszolnám, hogy igen. Hogy közös-e a célunk a Daimlerrel? Erre is tisztán kimondhatom, hogy igen. A Daimler és a Mercedes utcai és versenyautókat épít, ez az alaptevékenységünk, és ezért akarjuk folytatni együtt.”

    Végül de nem utolsósorban Wolffnak a Formula E-ről kellett értekeznie, hiszen a felesége Susie egy ilyen csapatot irányít, de szerinte nem lehet pótolni a Forma-1-et a motorsportok csúcsán:

    „A Forma-1-nek komoly történelme van, amely 70 évre nyúlik vissza, és 2 milliárdan nézik. A Formula E ennek a töredékével rendelkezik. A Formula E-t inkább egy érdekes start-up cégként látom, amire érdemes figyelni. A Formula E megteremtette magát, de soha nem lesz akkora, mint a Forma-1. Számomra ők inkább a szórakoztatást nyújtják, mint komoly sportot.”

  • Verstappené az év előzése, Albon az év újonca, de Lauda is díjat kapott az FIA gálán

    Verstappené az év előzése, Albon az év újonca, de Lauda is díjat kapott az FIA gálán

    Péntek este tartották az FIA hagyományos év végi díjátadó gáláját a párizsi Louvre-ben. Az eseményen az FIA által szervezett bajnokságok (kivéve WTCR) legjobbjai kapták meg a díjaikat, de ezen kívül több más elismerést átadtak.

    Ezen az estén vette át Lewis Hamilton immár hatodszor a Forma-1 világbajnokának járó trófeát, akárcsak a Mercedes a konstruktőri sikeréért. Természetesen a második és harmadik helyezett Valtteri Bottas és Max Verstappen is megkapta a maga elismerését. Utóbbi ráadásul egy másik díjjal is gazdagodott: Ő érdemelte ki ugyanis az Év Akciójáért járó díjat, amit még a Brit Nagydíjon a Charles Leclerc elleni előzésével érdemelt ki.

    Posztomusz díjban részesült a tavasszal 70 évesen elhunyt háromszoros világbajnok Niki Lauda, akit a minden versenyhétvégére akkreditált médiák választották meg az Év Személyiségének.

    Átvehette a bajnoknak járó elismerését többek között az F2, F3 és a Formula E legjobbja is. Illetve a világbajnoki sorozatok legjobbjai, vagyis a rali világbajnok Ott Tanak, a WEC világbajnok triója, Fernando Alonso, Sebastien Buemi és Kazuki Nakajima, és a ralikorssz bajnoka Timmy Hansen is.

    Az FIA Special Award idei díjazottja Violeta Bulc, – a közlekedésért felelős európai biztos – a közúti biztonság javításáért tett hatalmas erőfeszítéseiért kapta ezt az elismerést.

    Az FIA Év Újonca díj pedig Alexander Albon kezébe került, aki első F1-es évében meggyőző teljesítményt nyújtott előbb a Toro Rosso majd a Red Bull színeiben.

  • Ecclestone arról beszélt, hogy miért nem ment el Lauda temetésére

    Ecclestone arról beszélt, hogy miért nem ment el Lauda temetésére

    A Forma 1 egy komoly veszteséget is elkönyvelhetett a 2019-es szezon során: májusban elhunyt a háromszoros világbajnok versenyzőlegenda, Niki Lauda.

    Halálhíre mindenkit lesújtott, köztük a 89 éves Bernie Ecclestone-t is, aki jó barátja volt Laudának. Ennek ellenére a Forma-1 korábbi vezetője nem ment el Lauda bécsi temetésére. Elmondta miért.

    „Én próbálom ezt más perspektívából nézni.” – mondta Ecclestone az ORF-nek. „Ezért én nem járok temetésekre. Én máshogy kezelem ezt.”

    Két ferraris világbajnoki címe után Lauda a Brabhamhez igazolt, ami akkor Ecclestone-é volt.

    „Jó barát volt. Olyasvalaki, akire támaszkodhattam. Egy igazi barát.” – mesélte Ecclestone.

    „Niki nem halott számomra. Nem lepne meg ha egyszer hirtelen besétálna az ajtón. Ő mindig velünk van. Nem halott számomra. Egyszerűen csak most nincs itt.”

  • Ron Dennis beszáll a zene streaming bizniszbe, Robbie Williamsszel!

    Ron Dennis beszáll a zene streaming bizniszbe, Robbie Williamsszel!

    Egy induló brit streaming vállalkozásba fektet a McLaren korábbi vezérigazgatója, Ron Dennis, amely szolgáltatás jövőre indul. A Roxi egy angol cég, akik zenei streamre alkalmas set-top boxot és egy hozzá való mikrofont fejlesztenek. Jövőre kezdenék meg a komolyabb terjeszkedést.

    A start-up cég olyan hírességek támogatását tudhatja maga mögött, mint Robbie Williams, Sheryl Crow, Alesha Dixon és Stephen Fry. Ők mindannyian szerepelnek majd a reklámkampányban is majd. Már 15 millió fontot sikerült összegyűjteni, és Mr. Dennis 10%-os részvényes lett.

    A Roxi törekszik rá, hogy a termékük családbarát zene stream szolgáltatást nyújtson, és akár karaokézni is lehessen vele. Az újragondolt „zenedoboz”, 99 fontos áron a mai naptól érhető el. Dennis akkor döntötte el, hogy beszáll, amikor látta, hogy a cég elhivatott abban, hogy tegyen valamit a „kis képernyő függés ellen”, mert aggódva figyeli azt, amikor szülők és gyerekek ülnek egy helyben, és nézegetik az okostelefonjaikat.

    Ron Dennis 2017-ben szállt ki a Forma-1-ből, miután ott 27 évet töltött el a McLaren élén. 1980-ban szállt be a versenycsapatba, megalapította a McLaren Technologies Group vállalatot, majd olyan versenyzőkkel dolgozott együtt, mint Niki Lauda vagy a jelenlegi világbajnok, Lewis Hamilton. 2016-ban kiszorították a cégből, később eladta a részesedését a többi részvényesnek.

    A Roxit Rob Lewis alapította 2017-ben, és azóta a legnagyobb privát befektető Henrik Holmark volt, aki korábban a Pandora zenei szolgáltató pénzügyi vezetője volt, illetve Nigel Wray, a Saracens rögbi klub tulajdonosa. A normál zenei stream szolgáltatás mellett számos sztár nyújt majd egyedi lejátszási listát, és további tartalmakat.

    Az új termék ráadásul jelentősen olcsóbb, mint az eredeti 179 fontos doboz, amit még 2015-ben jelentettek be, de aztán csúszott a megjelenése. Most a tervek szerint a cég a weboldalán keresztül direkt értékesít, és időben ki is tudják szállítani azt karácsonyra.

    Rob Lewis szerint azzal, hogy Ron Dennist is maguk mellett tudhatják, a Roxi több családhoz ér el, gyorsabban, és több országban, valamint jelentősen csökkenti az időt amit a tabletek vagy okostelefonok babrálásával töltünk. Hamarosan komoly kampán érkezik a brit Skyon még karácsony előtt, hogy felpörgessék az eladásokat.

  • Hamilton: Ez volt a legnehezebb év a csapat számára

    Hamilton: Ez volt a legnehezebb év a csapat számára

    Az immár hatszoros világbajnok Lewis Hamilton úgy érzi, hogy Niki Lauda elvesztése miatt ez az év volt a legnehezebb a Mercedes számára.

    Niki Lauda fontos szerepet játszott a Mercedes csapatának vezetésében, neki köszönhető többek között Lewis Hamilton 2013-as leigazolása és a csapat úgy szervezése, hogy domináns istálló váltak a hibrid éra során.

    Az osztrák legenda azonban idén májusban elhunyt, és nem érhette meg Hamilton és a Mercedes hatodik világbajnoki címét.

    „Csapatként ez volt az eddigi legnehezebb évünk. Elvesztettük idén Nikit. Egy döntő fontosságú tagja volt az istállónknak és az elvesztésével egy komoly érzelmi hullámvasútra kerültünk.” – kezdte Hamilton. „Emellett volt még egy olyan versenyhétvége, ahol nem volt ott mellettem a versenymérnököm, Bono [Peter Bonnington – a szerk.]. Igyekeztem egész évben megőrizni a koncentrációmat az autón kívül is. Erre csak azon sportolók képesek, akik a saját sportágjukban a csúcson vannak. Egyik hétről a másikra ott kell lenned, nem hagyhatod „leesni a labdát”, mint ahogy én tettem legutóbb az időmérőn. Vissza kell jönni a legmélyebb napokból is.”

    „Az autónkban sem mindig bíztunk. Amikor elmentünk Melbourne-be az évadnyitóra, akkor azt gondoltuk, hogy nem mi leszünk legelöl. A féltávnál pedig már tényleg nem mi voltunk. Az év második fele komoly kihívás volt a számunkra, ez volt a legkeményebb második félév. Szoros harcot vívtunk a Ferrarikkal meg a Red Bullokkal. Ezt viszont nagyon élveztük.” – folytatta.

    „Minden évben komoly érzelmi hullámvasúton megyünk keresztól. Az életben számtalan problémával szembesülünk, legen az kicsi vagy nagy, de mindig megpróbáljuk úgy csinálni, hogy kívülről úgy tűnjön, mintha minden rendben lenne, pedig ez nincs így. Én is sokfajta gonddal küzdök és harcolok a démonjaimmal, de próbálom folyamatosan bizonygatni magamnak, hogy emberként sokat fejlődhetek ezáltal. Az austini időmérő is egy ilyen helyzet volt, egy fajta teszt volt számomra, és szerencsére sikerült ezen felül kerekednem és az egyik legjobb versenyemet futottam.” – zárta a bajnok Hamilton.

  • Wolff: Hamilton továbbra is meg akar nyerni minden versenyt

    Wolff: Hamilton továbbra is meg akar nyerni minden versenyt

    Az, hogy Lewis Hamilton bebiztosította élete hatodik világbajnoki címét, egyáltalán nem jelenti azt, hogy csökkent a motivációja, mert még mindig meg akar nyerni minden futamot, állítja főnöke, Toto Wolff.

    „A hatodik bajnoki cím megszerzése igazán jelentős és különleges” – mondta az osztrák brit pilótájáról. „Látható, hogy Lewis mennyire motivált még mindig, minden versenyt meg akar nyerni, a lehető legjobb eredményt akarja. Ez nem volt egy könnyű év, komoly versengés volt, illetve elvesztettük Nikit is. Szeretném azt hinni, hogy ránk lenézve megemeli a kalapját a mostani eredményünk után. Valtteri abszolút hibátlanul ment, egész hétvégén elképesztő formában volt, teljes mértékben megérdemelt a győzelme. Lewis pedig stílusosan zárkózott fel az 5-ről a 2. helyre.”

  • Wolff Laudának dedikálta a konstruktőri bajnoki címet

    Wolff Laudának dedikálta a konstruktőri bajnoki címet

    Valtteri Bottas győzelmével, illetve Lewis Hamilton harmadik helyével és a leggyorsabb körért járó egy pontjával Japánban a Mercedes bebiztosította bajnoki címét. Zsinórban a hatodikat. Toto Wolff csapatfőnök az idén elhunyt Niki Laudának ajánlotta a sikert.

    „Nikinek szeretnénk dedikálni  ezt, mivel ő a kezdetektől fogva nagyon fontos része volt ennek az utazásnak és mindig nagyon fontos volt a puszta jelenléte is, ahogy a támogatása és nyomása egyvelege is, ő egy nagyon különleges személy volt.” – mondta Wolff a háromszoros világbajnok néhai versenyzőről.

    „Amikor elkezdtük ezt az utazást, hat vagy hét évvel ezelőtt, versenyeket szerettünk volna nyerni, és utána bajnoki címért küzdeni. És hat évvel később ez a hatodik bajnoki címünk zsinórban.”

    „Nagyon elégedett vagyok mindenkivel, aki érintett ebben és nagyon sok kemény munka van emögött, sok fájdalom, fájdalmas pillanatok is, de a csapat mindig képes volt összeszedni  magát.”

    Ezidáig a Ferrari volt az egyetlen csapat, melynek zsinórban hatszor sikerült konstruktőri bajnoki címet nyerni, 1999 és 2004 között.

    „Hatalmas a nyomás, mivel bár mondhatják, hogy ‘oké, az élen harcoltok’, de az igazság az, hogy ezzel a saját mércénket is nagyon magasra tesszük és a saját elvárásainkat, és ha aztán nem jön amit vártunk, az rendkívül fájdalmas.” – mondta Wolff.

    „Végül aztán tanulunk a fájdalmas élményeinkből. A csapat erős lett szerintem, mert tényleg fel tudunk állni, ha nem mennek jól a dolgok, mint ma délelőtt (az időmérő után), és ezen továbbra is dolgoznunk kell.”