Címke: Niki Lauda

  • Wolff: Lauda „bármi áron” hosszabbított volna Hamiltonnal

    Wolff: Lauda „bármi áron” hosszabbított volna Hamiltonnal

    Nem volt könnyű szülés Lewis Hamilton szerződéshosszabbítása. Gyakorlatilag december eleje/közepe óta már csak a hétszeres világbajnok szerződésére vártunk, hogy hivatalosan is teljes legyen a 2021-es mezőny.

    Hamilton és a Mercedes kapcsolatában jelentős szerepe volt a néhai Niki Laudának, hiszen annak idején ő győzte meg a brit versenyzőt, hogy szerződjön át a McLarentől a Mercedeshez. Miután azonban Lauda távozott az élők sorából, ezúttal „egyedül” a csapatfőnök Toto Wolffal tárgyaltak a szerződésről. Wolffra azonban nagy hatással volt Lauda.

    „Niki Lauda volt az első ember a Mercedes részéről, aki megkeresett engem” – idézi Wolff német RTL-nek adott szavait a gpblog.com. „Azt mondta, ‘csatlakoznod kell hozzánk’. Nem voltam róla meggyőződve, hogy ez jó ötlet. Azt hiszem, a kulcs pillanat az volt, mikor Ross Brawn, a Mercedes akkori csapatfőnöke eljött a házunkhoz.”

    „Hogy pontos legyek, Ross ott volt anyám konyhájában egy teával és magyarázta, hogy mik a Mercedes tervei. Aztán kristálytiszta lett, hogy a Mercedes mi mindent tett annak érdekében, hogy győztessé váljon, és ez lenyűgözött engem.”

    „Elmentem beszélni Nikivel, hogy tárgyaljunk a megállapodásról. Megtisztelve gondolok vissza erre. Ennek fontos része volt, hogy Niki világossá tette számomra, hogy mennyi közös van bennünk. Niki azt mondta, ‘te alapvetően olyan vagy, mint én’.”

    Wolff arra a kérdésre is felelt, hogy vajon akkor is ilyen sok időbe telt volna megegyezni Hamiltonnak a szerződéshosszabbításról, ha Lauda még élne.

    „Úgy érzem, Niki mindig ott van az olyan helyzetekben, melyekben szükségem lenne a tanácsára” – mondta Wolff. „És most is, voltak olyan pillanatok, mikor arra gondoltam, hogy ‘mit mondana Niki?’ Niki úgymond kétféle sapkát viselt: Megvizsgálta a dolgokat a versenyző szemszögéből, de értette a csapat nézőpontját is.”

    „Niki valószínűleg azt mondta volna: ‘Lewis a legjobb versenyző, passzol a Mercedesbe. Meg kell tartanunk ezt a kombinációt bármi áron’.”

    „Várj csak, ‘bármi áron?’, nem ez az, amit Niki mondott volna, sokkal inkább valami olyat, hogy ‘az ő és a csapat jó sportjövőjének érdekében’.”

  • Illusztris társasághoz csatlakozik a visszatérésével Alonso

    Illusztris társasághoz csatlakozik a visszatérésével Alonso

    Két év szünet után tér vissza idén a Forma-1-be Fernando Alonso. Viszonylag ritka, de nem példa nélküli, az, hogy egy világbajnok pár év kihagyás után visszatérjen a Forma-1 világába.

    A motorsportweek.com gyűjtötte össze azon világbajnokokat, akik a távozásuk után újra magukra öltötték az egyik csapat felszerelését. A spanyolon kívül eddig összesen heten csináltak hasonlót.

    Niki Lauda ??

    Niki Lauda 1975-ben és 1977-ben is világbajnok volt a Ferrarival, majd címvédőként 1978-ra a Brabamhez igazolt, ám csak két győzelem jött össze abban a szezonban, majd ezt követte egy nagyon pocsék 79-es idény. A kiábrándult osztrák idő előtt távozott a csapattól, hogy a légitársaságára tudjon koncentrálni, ám 1982-ben 31 kihagyott futam után a McLaren színeiben tért vissza. 1984-ben megszerezte a harmadik világbajnoki címét, végül pedig 1985 után végleg visszavonult.

    Alan Jones ??

    Az ausztrál Alan Jones 1977-ben szerezte a Shadow csapat egyetlen és saját maga első sikerét a Forma-1-ben. A következő idényben már Frank Williams csapatában találta magát, ahol 1980-ban öt futamgyőzelemmel világbajnok lett. A címvédés már nem sikerült neki, a szezon végén – egy futamgyőzelemmel – elköszönt a sorozattal. Ezután sportautókkal versenyzett, majd 1983-ban egy futam erejéig az Arrows színeiben tért vissza. 1985 végén teljes idős szerződést kapott a Haas Lola csapattól. Az autó megbízhatatlan volt, kétszer tudott pontot szerezni, majd 1986 végén végleg otthagyta a sorozatot.

    Alain Prost ??

    Alain Prost három világbajnoki címet is nyert a McLaren csapattal, majd megromlott a viszonya a csapattársával Ayrton Sennaval, így 1990-re a Ferrarihoz szerződött. Első évében közel volt a bajnoki címhez, ám Sennaval szemben alul maradt, majd ezt követte a győzelem mentes 1991-es idény. A csalódottsága miatt pedig már a szezon utolsó futamán rajthoz sem állt. Egy év szünet után 1993-ban az akkori domináns, Williams színeiben tért vissza, megszerezve a negyedik győzelmét, végül visszavonult a sorozatból.

    Nigel Mansell ??

    Nigel Mansell 1992-ben nagyon domináns teljesítmény után ért fel a Forma-1 csúcsára. Ám megromlott a csapat és a versenyző kapcsolata, majd a helyére szerződtették Alain Prostot. A brit elment a CART-ba, ahol rögtön bajnok lett. 1994-ben Ayrton Senna halála után négy futam erejéig visszatért a Williamshez, ahol megnyerte azt a szezonzárót, amely Schumacher és Hill híres ütközéséről várt híressé. 1995-re azonban a csapat David Coulthardot létesítette előnyben, így az akkor már 41 éves brit a McLarennél kötött ki, de ez a házasság csupán két futamig tartott, majd többé nem indult F1-es futamon.

    Jacques Villeneuve ??

    1997 kanadai világbajnoka 1996-ban mutatkozott be a sorozatban sikeres CART-os évek után. 1999-ben a frissen alakuló BAR csapathoz szegődött, ám a kapcsolat idővel megromlott, a 2003-as idényzárót ki is hagyta. 2004-re nem kapott ülést, ám az utolsó három futamra szerződtette őt a Renault, akinek a Toyotához távozó Jarno Trullit kellett helyettesítenie. Még ezelőtt 2005-re aláírt a Sauberhez, de csak háromszor szereztt pontot, majd a csapat 2006-ra BMW Sauberré alakult, ahonnan a Német Nagydíj után menesztették, a helyére pedig Rpbert Kubicát ültették be.

    Michael Schumacher ??

    A hétszeres világbajnok Michael Schumacher 2006 végén vonult vissza a Forma-1-ből, miután a Ferrari Kimi Räikkönent választotta 2007-re, ám ezt követően is maradt szoros kapcsolatban a csapattal. 2009-ben egy sérülés akadályozta meg abban, hogy a sérült Felipe Massa helyére ülhessen be a Ferrariba. Végül 2010-ben a gyári csapatként visszatérő Mercdeshez kötelezte el magát, amely gyártóval már dolgozott együtt a Forma-1 előtt. A teljesítménye azonban elmaradt Nico Rosbergétől, így 2012 végén, 43 évesen végleg elköszönt, a helyére pedig érkezett Lewis Hamilton.

    Kimi Räikkönen ??

    A finn Jégmeber 2007-ben – máig utolsóként – tudott világbajnok lenni a Ferraival, amely csapat azonban 2009 után már nem tartott igényt a szolgálataira, Fernando Alonso ellenében. Räikkönen ezért elment ralizni a WRC-be és a NASCAR-ban is kipróbálta magát. végül 2012-ben a Lotus csapott le rá. Az enstone-i csapatban két versenyt nyert, majd 2014-ben visszatért Maranelloba Alonso mellé, akit egy évre rá Sebastian Vettel váltott. A finn 2018 végéig erősítette az olaszokat, és az USA Nagydíjon hosszú idő után tudott ismét nyerni. Végül helyett cserélt Charles Leclerc-kel és ő azóta is az Alfa Romeot erősíti és immáron ő a Forma-1 legtapasztaltabb pilótája.

  • Marad a „Niki Lauda csillag” a Mercedes autóin

    Marad a „Niki Lauda csillag” a Mercedes autóin

    Azóta, hogy Niki Lauda 2019 májusában elhunyt, a Mercedes autóin megemlékeznek róla. A kasznin szereplő Mercedes csillagok közül az egyik csillag piros azóta, utalva Lauda védjegyére, mi szerint (szinte) mindig piros sapka volt a fején.

    A háromágú piros csillag pedig a jövőben is maradni fog az autókon, számolt be róla James Volwes, a Mercedes főstratégája.

    A kérdés azért merült fel, mert a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjra picit módosított a csapat az autók festésén a csillagoknál, így kicsit nehezebb volt megtalálni rajta a szóban forgó piros emblémát.

    „Kaptunk pár kérdést a piros csillag, a Niki Lauda csillag kapcsán” – mondta Wolves a Motorsport-Total.comnak. „Továbbra is szerepelt a kasznin, csak egy kicsit más helyen. Ha megnézed a kaszni bal oldalát és hátulról nézed az autót, ott látod van a versenyzők sisakjához közel; de továbbra is ott van.”

    A csillag azért került máshová, mert az autók hátsóbb részére a csapat alkalmazottjainak neve került fel.

    „Mindenkinek a neve ott volt, aki érintett volt a projektben idén, hogy megnyerjük a bajnoki címet” – mondta Wolves. „Nekem személy szerint nagy büszkeség volt látni a nevem az autón.”

  • Hamilton nem volt biztos abban, hogy a Mercedes projektje sikeres lesz

    Hamilton nem volt biztos abban, hogy a Mercedes projektje sikeres lesz

    Lewis Hamilton a hétvégén már bebiztosíthatja hetedik világbajnoki címét, amivel kiegyenlíthet Michael Schumacherrel. Egyébként, ha megteszi ezt, ugyan annyi bajnoki címmel fog állni, mint csapata, a Mercedes. Hamilton 2012-ben kétségek közepette igazolt a csapathoz, és egyáltalán nem volt magabiztos a sikerben.

    Senki sem sejthette 2012-ben, hogy Hamilton, a Mercedes volánja mögött ilyen mértékben dominálni fog a jövőben. Hamiltont saját maga sem gondolt erre, amiről a Török Nagydíj sajtótájékoztatóján beszélt:

    „Akkor beszéltem Nikivel (Lauda). Otthon voltam, Monacoban, és beszélgettünk. Biztos vagyok benne, hogy a csapatból ő volt az első, akivel beszéltem. Azt mondta: ’Neked arra van szükséged, hogy csatlakozz ehhez a csapathoz.’ Ebben a kezdetekben egyáltalán nem voltam biztos.” – mondta Hamilton a Racefans.net-nek.

    „Az volt az a pillanat, amikor engem meggyőztek, amikor Ross (Brawn) eljött anyukámhoz, és teáztunk a konyhában. Ez volt az a pont, amikor megvettek.” – Brawn felnyitotta Hamilton szemét, hogy mire lehet képes a német istálló.

    Azonban ezzel együtt sem gondolta soha a brit, hogy ilyen magasságokba érhet a csapattal. A harmadik évében, 2015-ben, már kiegyenlített gyerekkori hősével, Ayrton Sennával, most vasárnap pedig kiegyenlíthet egy sokáig megdönthetetlenek hitt rekorddal, Michael Schumacher hét bajnoki címével.

  • Emerson Fittipaldi a Buggyrával tesztelt – VIDEÓVAL!

    Emerson Fittipaldi a Buggyrával tesztelt – VIDEÓVAL!

    A Forma-1 1972-es és 1974-es világbajnoka, valamint az Indianapolis 500 nyertese 1989-ből és 1993-ból, Emerson Fittipaldi eddig inkább arról volt ismert, hogy formaautókkal gyors. Most a kora ellenére bebizonyította azt, hogy nem riad meg az új kihívásoktól sem!

    Hétfőn délelőtt az 1946-os születésű pilóta a kezei közé kapott egy Buggyra VK50 típusú versenykamiont. Martin Koloc, a Buggyra Racing csapattulajdonosa így nyilatkozott erről:

    „Ismét bizonyossá vált az, hogy minél nagyobb eredményeket ért el valaki, annál könnyebb vele kommunikálni és megtalálni a közös alapot. Emerson egy igazi profi, és egyeztetünk vele arról, hogy komolyabb szerepet vállaljon a Buggyra Academy projektünkben. Ezért is érkezett hozzánk a feleségével, és a fiával Emmoval, aki a mitfárere lesz.”

    A kétszeres F1 világbajnok olyanokkal harcolt mint Jackie Stewart, vagy Niki Lauda, a motorsportok aranykorszakában, de komolyan vette most ezt a tesztet is, Mostban, árulta el:

    „Kétszeresen is motivált vagyok. Azzal, hogy most Buggyrát vezetek, kiegyenlítem a „számlát” a testvéremmel Wilsonnal szemben, aki versenyzett a kamion Európa-bajnokságon, de a brazil kamionsportban is. Másrészt versenyezni fogok a pályán Aliyyah Koloc ellen, aki ahogy látom a 16 éves kora ellenére jelenleg a világ leggyorsabb kamionversenyzője.”

    Két ismerkedős kör után Emerson Fittipaldi aztán a gázra lépett, a kétszeres Európa-bajnok David Vršecký pedig így értelmezte a látottakat:

    „Bárki, aki Forma-1 világbajnok lesz és az Indianapolis 500 győztese is egyszerre, nem felejti el azt, hogy kell versenyezni. Beszéltünk egy fél órát a kamionról, és figyelmesen hallgatott. Egyértelmű volt, hogy az első köre arról szólt, hogy hozzászokjon a nagyobb járműhöz, a következő körben pedig már kicsit gyorsabban ment, most pedig már igazán nyomja neki. Figyelembe véve azt, hogy először ül versenykamionban, nagyon jól ment.”

    Nyolc kör után tért vissza Emerson és Emmo Fittipaldi a bokszutcába, majd így nyilatkozott:

    „Nagy tisztelettel vagyok a tervezők, a versenymérnökök és a szerelők iránt. Soha nem gondoltam volna, hogy milyen könnyedén irányítható egy öt tonnás jármű. A kamion jól reagál a gázadásra, tökéletesek a fékei és jól gyorsul. Egy két dolgot változtatnék csak rajta a saját szájízem szerint, de ezt leszámítva teljesen elégedett voltam.”

    A motorsport történelmet írt versenyző után pedig fián, Emmón a sor, hogy folytassa a családi hagyományokat.

  • 30 év után búcsúzik a királykategóriától a német RTL

    30 év után búcsúzik a királykategóriától a német RTL

    A német RTL bejelentette, hogy nem újítják meg a szezon után a F1-es szerződésüket, és egyre több országból tűnik el a közvetítés szabadon foghatóan. Évek óta tart ez a folyamat, Hollandiában 2012 óta nincs ingyenesen foghatóként, Nagy-Britanniában is ezt kell megszokniuk a rajongóknak. Most Németországban is aggasztóvá vált ez a dolog.

    Ez egy nagy korszak végét is jelenti az RTL-nél: 1991 óta az összes futamot adták élőben, Niki Laudával szakértőként és Kai Ebel boxutcai riporterként a csatorna egyértelműen színesítette a paddockot. Jörg Graf igazgató így beszélt az okokról:

    „Megváltozott a televíziós jogok versenye, a piac olykor túlreagál, ami kívül esik azon ambiciózus és gazdaságilag is megalapozott kereteken, amit felállítunk.”

    A jövőben az RTL a focira fog koncentrálni, hiszen náluk lesznek az Európa Liga és a nemzetközi meccsek jogai. Ez a döntés is mutatja, hogy milyen nehéz helyzetbe is került Németországban a Forma-1. Az RTL akkor szállt be, amikor Michael Schumacher is. Végigkövették a fénykorát, de látható volt az is, hogy miután kiszállt, folyamatosan csökkent a nézettség.

  • Íme a Forma-1 „állatkertje”, avagy régi és új pilóták becenevei!

    Íme a Forma-1 „állatkertje”, avagy régi és új pilóták becenevei!

    Listát készítettünk azon Forma-1-es versenyzőkről, akik valamilyen állatról kapták a becenevüket. Ez bizony nem mindennapi lista!

    Az évek során a Forma-1-ben ilyen, vagy olyan okból, a pilótáknak különböző kifejezések ragadtak a nevéhez. Talán a legérdekesebbek ezek közül is az állatos becenevek. Íme a lista a legismertebbekről.

    ?? José Froilán González, a Pampák Bikája & ?? Carlos Reutemann, a Bika (El Lole)

    A pampák, vagyis az argentin rónák szülötte agresszív vezetési stílusa miatt kapta az elnevezést. Később honfitársát, Carlos Reutemannt az „El Lole” vagyis Bika megnevezéssel illették.

    ?? Piero Taruffi, az Ezüst Róka (El Zorro Plateado)

    Korán őszült, és – bár valószínűleg véletlen egybeesés – egy ideig a Mercedes, tehát az Ezüst Nyilak gyári pilótája is volt.

    ?? Mike Hawthorn, a Pillangó (le Papillon)

    Az 50-es években a különböző vezetési stílusok között látványos eltérés volt. A nyújtott karos technika egyik legjelesebb képviselője volt Hawthorn, akit a legelegánsabbnak tartottak e téren.

    ?? Dennis Hulme, a Medve & ?? Jody Scheckter, a Medvebocs

    Két nagyhajú versenyző – igaz, Hulme pályafutása végén már kopaszodott -, akik nem éppen atletikus testalkatukról voltak híresek. Ráadásul mindketten a déli féltekéről származnak.

    ?? Chris Amon, a Kedves Kiwi (Kind Kiwi)

    Bár a kiwi szó ugyanúgy vonatkozhat egy új-zélandi emberre, mint a gyümölcsre vagy a madárfajtára, a móka kedvéért Chris Amont is belevettük a listába. Rendkívül szerencsétlen pilóta volt, sokan a legjobbnak tartják, aki nem nyert futamot.

    ?? Fittipaldi testvérek

    Míg a nagytestvér, Wilson Tigrao, azaz Tigris néven volt ismert, addig a „kis” Emerson megmaradt Egérkének (avagy anyanyelvén Rato), legalábbis odahaza Brazíliában.

    ?? Niki Lauda, a (Szuper)patkány

    Még egy rágcsáló, Laudának nagy fogai okozták a gúnynevet. Ez azonban csak egy volt az osztrák becenevei közül, a franciák a „l’Ordinateur” vagyis Számítógép nevet aggatták rá.

    ?? Vittorio Brambilla, a Monzai Gorilla

    Sokan ütközéseik miatt kaptak becenevet, így járt a többek között erős kézszorítással rendelkező Brambilla is. Egyetlen győzelmét is úgy szerezte, hogy a kockás zászló után nem jutott el az első kanyarig megpördülés nélkül.

    ?? Nigel Mansell, az Oroszlán (Il Leone)

    Amikor a Ferrarihoz érkezett, robusztus vezetési stílusa, és Anglia címerállata után kapta Mansell a tifositól ezt a becenevet. Eközben nálunk lovat kapott…

    ?? Daniel Riccardo, a Méhészborz (Honey Badger)

    2014-ben három győzelmet is sikerült kicsempésznie a Mercedes odújából, így kapta Ricciardo a Mézesborz elnevezést. Hírnevét azóta sem cáfolta meg, többször győzött rendhagyó futamon.

  • Majdnem a Forma-1 vezetője lett Luca di Montezemolo

    Majdnem a Forma-1 vezetője lett Luca di Montezemolo

    A Ferrari korábbi elnöke Luca Di Montezemolo saját maga mesélte el egy Niki Laudás visszaemlékezésében, hogy nem sokon múlott, hogy Bernie Ecclestone helyére lépjen.

    Szerdán volt Niki Lauda halálálnak első évfordulója, ezen alkalomból Luca di Montezemolot kérte a La Gazzetta dello Sport, hogy emlékezzen meg egykori barátjáról.

    Az olasz sportvezető és az osztrák legenda néhány évtizeddel ezelőtt együtt dolgozott a Ferrari sikerekért, amik végül jöttek is. Kettejük kapcsolata Lauda távozása után sem romlott meg és egészen a haláláig kapcsolatban maradtak.  Egy ehhez kapcsolódó érdekes sztorit osztott meg Montezemolo.

    „Sosem fogom elfelejteni azt, amikor Niki felhívott miután elhagytam a Ferrarit. [2014-ben, a szerk.] Akkor is felhívott, amikor Bernie Ecclestonetól megtudta, hogy Sergio Marchionne akadályozta meg, hogy engem nevezzenek ki a CVC (a Forma-1-et akkoriban irányító vállalat) élére. Egyfajta vezérigazgató lettem volna, Ecclestone mellett, aki mint tiszteletbeli elnök tevékenykedett volna.” – mesélte.

    „Niki elképesztően dühös volt, ezt mondta: Ő egy idióta! Nem érti! Itt vagy te, egy hiteles olasz, ő csupán féltékeny. Csodálatos érzés volt. Ne felegyük, Lauda a Mercedest képviselte, és egy olyan embert támogatott, aki a – majdnem – kinevezése előtt tíz nappal még a rivális Ferrarit vezette.” – mesélte.

  • Andreas Nikolaus Lauda élete és halála

    Andreas Nikolaus Lauda élete és halála

    Már egy ideje betegeskedett. Nagy Túlélő, így hívták. Múlt idő. Pedig volt már rosszabb helyzetben is. Mégis, egyszer minden véget ér.

    Először Patkánynak nevezték, mivel újonc volt, és kiállt néhány foga. De végül kihívta a tiszteletet, és akkor már nem volt helye gúnyólódásnak, ő lett a Számítógép, akit mindenki csak csodált.

    Visszatért egyszer a halálból és egyszer a nyugdíjból is. Sőt, még repülni is megtanult. Nemet mondott Enzo Ferrarinak. Ezt pedig csak kevesek merték megtenni. Keveset tudták volna megtenni.

    Ő volt az első, aki hét perc alatt teljesített egy kört a Nordschleifén. Később majdnem meghalt ugyanott.

    Ő volt az, aki fél ponttal lett bajnok, és egy ponttal nem.

    Nyert vörösben, és nyert fehér-vörösben. Végül is, ebből áll az osztrák zászló.

    Sokan kértek tőle tanácsot, támogatást. Mindig őszinte volt, néha nyers, de a helyén volt a szíve, amíg meg nem állt.

    Andreas Nikolaus Lauda egy éve nincs köztünk.

    Ferrari, Niki Lauda
    Fotó: Kaiser Erika
  • Egy éve hunyt el Niki Lauda, így emlékezünk rá

    Egy éve hunyt el Niki Lauda, így emlékezünk rá

    Ma van az első évfordulója annak, hogy elvesztettünk egy legendát. Niki Lauda ennyi ideje nincs közöttünk.

    A Monacói Nagydíj hetére készült mindenki, amikor jött a hír, Charlie Whiting után egy másik meghatározó személyiségét vesztette el a motorsport.

    Tüdőátültetésen esett át az osztrák legenda, és mielőbb visszatért volna a paddockba, ám korábbi szövődményei miatt rosszul lett, és már nem tudott kilábalni betegségéből.

    Az egész rajtrács egy perces néma csönddel és piros sapkákkal emlékezett meg a háromszoros bajnokról. A Mercedesek motorborításán az egyik csillagot és a glóriát színezték be, míg Hamilton és Vettel a sisakját festette vörösre. Emléke előtt a Red Bull Ring első kanyarjának átnevezésével tiszteleg.

    Lauda nem csak a pályán belül, de azon kívül is sokat tett az autosportért, a Mercedes csapat elnökeként még öt világbajnoki címben volt része.

    Érdekes belegondolni, ebben a felfordult helyzetben mit mondana a maga őszinte, olykor kíméletlen módján. Hiányzik most a józan ész hangja, ami rendet tenne a kavarodásban.