Niki Lauda elismerte, a jövőben talán máshogy oldják meg a csapatutasításokat.
Míg Sebastian Vettel egyértelműen az elsőszámú pilóta a Ferrarinál, addig a Mercedes nehéz helyzetben van, ugyanis mindkét pilótájuk csatában van a bajnoki címért. Korábban Toto Wolff is ellenezte a csapatutasítást, a Magyar Nagydíjon alkalmazott azonban lehet, hogy az utolsó volt ebben a formában.
„Természetesen tárgyalunk arról, hogyan kezeljük az ilyen helyzeteket a jövőben.” – fogalmazott Lauda.
Emellett az is problémát jelenthet a Mercedesnek, hogy a Ferrari egyértelműen dominált a nyári szünet előtti futamon, így azonnal vissza kell vágniuk.
„Két hétig nem tehettünk semmit ez ügyben, a mérnökeink azonban már visszatértek, és teljes erőbedobással dolgoznak. Szeretnénk a lassabb pályákon eltüntetni a Ferrari előnyét.” – fogalmazott a korábbi világbajnok. „Spa viszont sokkal jobban fekszik nekünk, mint a Hungaroring.” – tette hozzá.
Lauda reagált továbbá Helmut Marko kijelentésére is, mely szerint Vettel mentálisan sokkal jobb, mint Hamilton.
„Ez nonszensz. Lewis legalább olyan szinten van mentálisan, mint Vettel, sőt! Bottassal pedig egyértelműen jobb pilótapárosunk van, mint a Ferrarinak.” – zárta az osztrák.
Elkészült Ronnie Peterson életrajzi filmje, aki mai napig népszerű Svédországban, nem véletlen a „Szupersvéd” becenév, hiszen hihetetlenül látványosan versenyzett, és pokolian gyors volt. Hazájában a héten mutatták be a filmet, amelynek a premierjén részt vett Emerson Fittipaldi is, aki egykoron a csapattársa volt a Team Lotusnál.
A filmben Emersonon kívül számtalan vetélytárs visszaemlékezik Petersonra, olyanok, mint Niki Lauda, Sir Jackie Stewart, John Watson, Mario Andretti és Jody Scheckter. Ronnie lánya Nina pedig a film egyik producere is.
A Superswede készítői nem titkolják, hogy a „Rodriguez nyomában” című angol-svéd dokumentumfilm sikere inspirálta őket, és javarészt olyan archív felvételekre épül, amelyek végigkísérik Peterson versenyzői pályafutását.
Egyelőre még nem ismert az, hogy a szélesebb publikumhoz mikor juthat el a film, egyelőre a svéd Viaplayen keresztül érhető csak el.
Niki Lauda a Mercedes jogkör nélküli igazgatója szerint, a jövőre bevezetésre szánt glória rossz választás a Forma-1-nek.
A Stratégiai Csoport szerdán tartott ülése után az FIA bejelentette, hogy a pilóta fejét védő eszköz felszerelése kötelező lesz 2018-tól.
A háromszoros osztrák világbajnok szerint, a haló bevezetése pusztán túlreagálás és visszavonja a sportág előnyös változásait, amelyeket az idén bevezetett szabálymódosításokkal elértek.
„Kipróbáltuk a Halót, a Red Bull szélvédőjét, és a Ferrari ötletét, mint fejvédő eszközöket.”- mondta Lauda az Auto Motor und Sport-nak. „Senkit se győzött meg egyik fejlesztés sem, a glória bevezetése tehát nem megfelelő. Az FIA a Forma-1-et olyan biztonságossá tette, amennyire csak lehet. A repülő kerekek veszélye minimálisra csökkent, mivel azok sokkal szorosabban kapcsolódnak az autókhoz. Keményen dolgozunk azon, hogy új szurkolói bázisokat érhessünk el, továbbá hogy a sportot közelebb vihessük a rajongókhoz, de ez a lépés minden eddigi munkánkat elpusztítja.”
Lauda továbbá hozzátette, úgy érzi az FIA nem szorgalmazta eléggé a hatékonyabb védelmi eszközök fejlesztését annak érdekében, hogy zöld utat adhasson a halónak.
„Szerintem 100%-ban jobb megoldás lenne további ötleteket gyártani, mint a halót erőltetni.”- kommentálta Lauda „Ha olyan dologra bukkanunk, ami nem rombolja le az esztétikát, akkor azt 2019-ben is ráérnénk bevezetni. Ez annyira egyszerű és nem értem, hogy miért kell siettetnünk valamit, amit később megbánnánk.”
Niki Lauda kollégája Toto Wolff is kijelentette csütörtökön, hogy az FIA-nak „nem volt más választása”, mint a haló 2018-as bevezetése.
A német Bild információja szerint az egész mezőnyből egyedüli csapatként a Ferrari támogatta a Halo bevezetését. Miközben nagyon sokan ellene vannak.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) 2018-tól kezdődően bevezeti a halot. Ez a döntés hatalmas felháborodást váltott ki gyakorlatilag mindenkinél. Niki Lauda és Helmut Marko nyíltan kritizálta a szövetséget ezen döntése miatt. Azonban a német médiában több helyen is megjelentek olyan hírek, miszerint nem mindenki volt ez ellen, ugyanis a Ferrari támogatta a Halo bevezetését.
A dolog külön pikantériája, hogy a Ferrari volt a legelső csapat, aki élesben is kipróbálhatta a halot, majd a legutóbbi Brit Nagydíjon pedig a pajzsot tesztelték. Utóbbi viszont nem nyerte el a tetszésüket, szerintük még sokat kell dolgozni rajta. Ezek után az egykori Ferraris csapatfőnökből lett elnök jelentette be a halo bevezetését.
A döntést követően egyből reagált is Niki Lauda.
„Az FIA részéről ez egy nagyon hibás döntés volt. Még csak nem is tesztelték rendesen. Az autók már így is elég biztonságosak, ez egy eltúlozott reakció volt a részükről. Az idei szabályok miatt olyan autókat építettünk, amik tetszenek a rajongóknak. Erre egy ilyen acél szerkezettel rontunk az esztétikai hatáson.” – mondta a korábbi világbajnok a Bildnek.
Honfitársa, a Red Bull tanácsadója Dr. Helmut Marko is hasonló véleményen volt.
„Ez a döntés a Forma-1 ellen van. Ha egy balesetben megsérül valaki, vagy kigyullad az autója akkor nagyon megnehezíti a kimentést vagy a gyors menekülést. Nem fordítottak elég időt a tesztelésre és az átgondolásra.”
Fernando Alonso reménye, hogy jövőre csatlakozhat a német csapathoz, úgy tűnik, egyre inkább csökken.
Korábbi csapatfőnöke, Flavio Briatore azt javasolta a spanyolnak, hogy vagy a Ferrarihoz vagy a Mercedeshez szerződjön a 3 éves McLarenes szenvedés után.
Az olaszok elnöke Sergio Marchionne kijelentette, hogy nem érdekli őket a kétszeres világbajnok esetleges szerződtetése.
Niki Lauda ezzel kapcsolatban nyilatkozott az AS újságnak: „Nem hiszem, hogy a Ferrari újra akarná Fernandót. Kilépett a szerződéséből idő előtt, ahogy tette azt 2007 végén a McLaren Mercedesnél.”- mondta a háromszoros osztrák legenda a spanyol lapnak.
Ami a Mercedeshez való szerződést illeti, Lauda elmondta: „Vannak pilóták, akik a munkájukra koncentrálnak. Ha Hamiltonnal és Bottassal nyerünk, miért változtatnánk a jelenlegi felálláson?”
Niki Lauda azt állítja, hogy még nem állapodott meg egymással a Mercedes és a McLaren 2018-ra.
A pletykák pedig már arról szólnak, hogy még idén elkezdődhetnek a McLaren-Mercedes tesztek. A Niki Lauda azonban azt mondja, még nem született semmilyen megállapodás az ügyben.
„A McLarennek szerződése van a Hondával.” – mondta Lauda a német Skynak.
Bár tisztában van vele, hogy a McLaren-Honda kapcsolat nagy eséllyel megszűnik, az osztrák hozzátette: „Ez nem jelenti azt, hogy Mercedes erőforrásuk lesz. Senki nem kérte.”
A Mercedes elnöke azonban azt is elmondta, hogy a Mercedesnek, mint „a világ egyik top gyártójának” fontos, hogy a Honda az F1-ben maradjon.
„Egyszer ugyanez volt a téma a Red Bull kapcsán is, végül mégis maradtak a Renault-val, és a dolog kiforrta magát.” – mondta Lauda.
A Mercedes változtat a fejtámláján, aminek a rossz rögzítése Lewis Hamilton győzelmébe került Bakuban.
Lewis Hamiltonnak egy kényszerű kiállást is teljesítenie kellett a futam utolsó részében, ugyanis a Mercedes fejtámasza elengedte magát, emiatt a pilótának nagy tempó mellett egy kézzel kellett tartania, hogy ne repüljön le az autójáról.
Helmut Marko szerint nagyon egyszerű a magyarázat: A piros zászlós fázis végén a szerelők rosszul rögíztették ezt az elemet.
A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff azonban nem hibáztat senkit sem a történtekért.„Ez a csapat háromszor nyerte meg zsinórban a bajnokságot, nem fogunk egy emberre ujjal mutogatni, mi egy csapatként működünk.”
A futam után Brackley-i központban alaposan megvizsgálták a fejtámlát és megpróbáltak rájönni, hogy mi okozhatta a problémát.
„A kis pöcök, amivel rögzítjük nem ment be teljesen a helyére.” Mondta Niki Lauda. „Ez a nagyobb erőhatások miatt csak rosszabbodott, és a levegő felemelte. Újra fogjuk tervezni úgy, hogy ez többé ne ismétlődhessen meg.”
Lewis Hamilton arra kérte a Mercedes csapat vezetőségét, hogy kezdjenek el tárgyalni a szerződésének meghosszabbításáról, legalábbis ezt állította Azerbajdzsánban Niki Lauda.
A Mercedes vezetője határozottan állította, hogy a háromszoros világbajnok remekül érzi magát a német-brit csapatnál, ezért arra kérte őket, hogy minél hamarabb kezdjenek el tárgyalni egy hosszabb távú szerződéséről.
Nemrégiben azonban a 32 éves pilóta nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy akár év végén hátat fordítson a Forma-1-nek, ezt azonban egy másik háromszoros világbajnok Niki Lauda igyekezett megcáfolni.
„Lewis nem fog váratlanul lelépni, ezt garantálom, méghozzá azért nem, mert ő nem Nico. Továbbra is versenyezni fog, ugyanis van egy érvényben lévő szerződése és már a hosszabbításon is tárgyalunk vele.” – mondta Lauda.
Lauda szerint a média csak félre értette Hamilton szavait, amikor a visszavonulásáról beszélt.
„Ő maga kérte, hogy üljünk le tárgyalni. Nagyon motiváltak vagyunk a csapatnál, akárcsak ő. Itt most nincs mellébeszélés, ezt nem lehet félre érteni. Nem úgy, mint Lewis korábbi mondatát a jövőjével kapcsolatban.”
„Őszintén megmondva a legnagyobb tisztelője vagyok. Hihetetlen módon indult az év. Talán még sosem láttam őt annyira motiváltnak, mint az év elején. Újra és újra képes elképesztő teljesítményekre. A bakui időmérőn is megmutatta, hogy képes kiemelkedni a mezőnyből.”
Hosszas tanakodás után összeállítottunk a MAHASZ mintájára egy autósportos, autós TOP 40-es listát azon zeneszámokból, melyeknek valamiért van közük legalább a sportautózáshoz, de inkább a versenyzéshez. A helyezéseket persze ne vegye senki se vér komolyan, mert ugye ez eléggé szubjektív. Cikkünk végén pedig kíváncsiak vagyunk arra, hogy nektek melyik dal a kedvencetek, ha meg esetleg kimaradt volna, akkor nyugodtan kommenteljétek a poszt alá facebookon, és ha összejön újabb 40 szám, akkor azt is publikáljuk majd.
Íme, a mi listánk első része, a negyvenediktől a huszonhatodik helyig!
40. Formula One World champion Lewis Hamilton Debuts Song Of Debut Album Hamilton adós a zenei albumával, hiszen évek óta hangoztatja, hogy szabadidejében dolgozik egy ilyen karrieren is. Feszülten várjuk, hogy összecsapjon mondjuk a brit vagy amerikai slágerlisták élén Nicole Scherzingerrel is!
39. Delhusa Gjon – Gyertyák a síron Delhusa Gjon és a 80-as évek legendás magyar autóversenyzője, Kesjár Csaba barátsága még gyermekkorukban köttetett. Ez a dal Csaba végzetes norisringi balesete után született meg.
38. George Harrison – Faster Az egykori Beatles tag 1977-ben szinte együtt utazott a száguldó cirkusszal, és olyan versenyzők lettek a barátai, mint Niki Lauda, vagy Jackie Stewart. Az 1979-ben kiadott bakelitlemezen világbajnokok képei találhatóak, ettől is különleges, és ritka. Ugyanakkor Nagy-Britanniában ennek a lemeznek az eladásából segítette Harrison a rákban elhunyt Gunnar Nilson, illetve a balesetben elhunyt Ronnie Peterson családját.
37. Team Lotus – The Champions 1973-ban a regnáló bajnok Team Lotus csapat szerelői felénekeltek Michael (Luke) Watson vezényletével két számot bakelitlemezre, melyet elneveztek nemes egyszerűséggel „Team Lotus Sings”-nek. Két számot adtak elő, az itt hallható „The Champions”-t, illetve a „Workin’ al’ nighter”-t. A nemcsak mérnök, hanem marketingzseni Colin Chapman persze egyből ki is adta ezt annak idején, ma már ritka gyűjtői darab lett ez a lemez.
https://www.youtube.com/watch?v=FSHSJnT_osY&t=31s
36. The Beatles – Drive My Car 1965-ben adta ki a a legendás brit beat zenekar a Rubber Soul albumát, amelyen a „Drive My Car” is hallható. Bizony, az ártatlannak tűnő dalszöveg némileg áthallásos, hiszen valójában eléggé szexuális töltete van a számnak. Emlékezetes volt, amikor a 2005-ös Superbowlon Paul McCartney adta elő, majd később George Michaellel együtt is Londonban.
https://www.youtube.com/watch?v=X2jamOq0Qsg
35. Slim Borgudd – Hot Metal A svéd zenész Magyarországon elsődlegesen az ABBA dobosaként ismert, de több zenei formációja is volt, és többek között a saját nevén is adott ki egy funky/soul albumot. Mindemellett 1981-ben az ATS csapat tagjaként a Forma-1-ben is pontot szerzett! Később kamionversenyző lett, és bizony még Krasznai Jánossal is indult együtt a kamion-Európa bajnokságon, ahol bajnok is lett!
34. Cassius – Cassius 1999
Az „1999” volt a Cassius néven megismert francia house zenét játszó Phillippe Zdar és Boom Bass bemutatkozó albuma. Ez a szám pedig annak idején a brit listák hetedik helyére kúszott fel, és Amerikában is bekerült a top 10-be.
https://www.youtube.com/watch?v=_PmU6G_Z4n8
33. Eric Church – Talladega Ez az eredménye annak, ha egy country énekes NASCAR rajongó. A videoklipben az igazi „csalás” az, hogy nem is Talladegában, hanem a Nashville Superspeedwayen forgatták. A szám 2014-ben jelent meg, a „The Outsiders” albumon.
32. Jacques Villeneuve – Vaguement
2007-ben jelent meg 1997 Forma-1-es világbajnokának a „Private Paradise” albumán ez a szám. Kellően rádióbarátnak gondoljuk, és követeljük, hogy álljon össze Eddie Jordannel (dob), Damon Hillel (basszusgitár), és vegyék be együtt a Sziget Nagyszínpadát!
31. Road – Go
2004-ben adta ki a magyar Road rockbanda a „Nem kell más” albumát, melyen a Go, az egyik legismertebb szám. A srácok igazán kedvelik a sebességet, hiszen például a 2008-as „Visszahárom” számuk is szerepelhetne akár a listánkon. Nem meglepőmód szorgalmasan szoktak járni elsősorban kamionversenyekre is, ahol lehet, hogy új énekest keresnek…
30. Kazzer – Pedal To The Metal
Mark Kasprzyket korábban Kazzerként, ma már inkább Redlight Kingként ismerhetjük a színpadon. Rappel, de rockban és alternatív rockban is utazik Kanadában, ahol rock rádiót is vezet, valamint egyike az ismert ottani autósportos személyiségeknek. A „Pedal to the Medal” társszerzője a Grammy-díjas Brian West, aki például már Nelly Furtadóval is dolgozott együtt. Ez a szám szerepel az „Olasz meló” film 2003-as remakejében is.
29. Lee Brice – I Drive Your Truck
2012-ben jelent meg az „I Drive Your Truck”, amely arról szól, hogy egy testvérpár egyik tagja meghal az USA katonai akciója közben, míg az életben maradt testvér amikor vezeti az elhunyt kisteherautóját, közel érzi magához a testvérét. A 49. Academy of Country Music Awardson természetesen megválasztották az év dalának.
28. Blümchen – Die Welt gehört mir
Német előadótól mindig örömteli hír, ha megtudjuk, hogy övé a világ. Blümchen, alias Jasmin Wagner azonban nagyon rendes, hiszen egyből nekünk is adná a világot, miközben örömmel jelenti be a videoklipben, hogy sikerült megszereznie a jogosítványt. Ford Caprival kergeti önmagát egy régi Miniben, mindezt a Cseh Köztársaságban… Pozor, izé… Pazar!
27. Andrew Dice Clay – I ain’t got you Magyarországon kultuszfilm státuszba emelte elsősorban a magyar szinkron az Amerikában amúgy nem túl sikeres „Ford Fairlane kalandjai”-t. Főhősünk, Ford Fairlane (Andrew „Dice” Clay komikus) megmutatja, hogy hol kezdődik a zene, és énekel ’65-ös Cadillacről, csajokról, meg az igazi rock and roll életérzésről.
26. Exotic Együttes – Sipos F. Tamás – Trabanton szállni élvezet A rendszerváltás után az egyik legnagyobb sláger volt, és ma is még bármelyik házibuli illetve magyar karaokebár alapkelléke ez a szám, pedig rettenetes. Igazi korlenyomat, nem is szeretnénk nagyon mit hozzáfűzni, azon kívül, hogy ahogy a Trabant 601-es, ez a dal is kikophatna már igazán.