Címke: Niki Lauda

  • Wolff szerint Lauda hamarosan közli majd, hogy elég volt a kórházból

    Wolff szerint Lauda hamarosan közli majd, hogy elég volt a kórházból

    A napokban derült ki, hogy Niki Lauda tüdőtranszplantáción esett át. Úgy tudni, a műtét sikeres volt, a motorsportos közösség azonban nagyon aggódik érte. Persze Lauda nagyon komoly dolgokat túlélt már, így remélhetőleg jelenlegi problémája sem fog ki rajta.

    A Mercedes Instagram oldalán Toto Wolff üzent Laudával kapcsolatban.

    „Bár most épp élveznünk kellene a nyári szünet kezdetét, a Mercdesnél egyikünk sem tudja színlelni, hogy boldog, gondolataink inkább Niki (Lauda), Brigit (Lauda felesége) és a Lauda család körül forog. Tudja a világ, hogy Niki F1-es legendaként hihetetlenül erős és ellenálló. Számunkra a Mercedesnél ő az elnökünk, a mentorunk, a barátunk. Hiányzott mellőlünk Hockenheimben és Magyarországon és alig várjuk már, hogy újra velünk legyen a világ grand prix pályáin. A felépülése most nem verseny. De ismerve Nikit, biztos vagyok benne, hogy hamarosan el fogja mondani minden nővérnek és orvosnak, hogy most már elég volt a kórházból. Biztonságos és gyors felépülést kívánunk neki – ebben a sorrendben -, és pozitív energiát küldünk neki és családjának. Hiányzol, barátom. Toto”

    https://www.instagram.com/p/BmBnUnCA02y/?taken-by=mercedesamgf1

  • Lauda orvosa optimista a tüdőátültetés után

    Lauda orvosa optimista a tüdőátültetés után

    A háromszoros Forma-1-es világbajnok, Niki Lauda sikeres tüdőátültetésen van túl. A 69 éves volt osztrák versenyzőnek azonban heteket kell még maradnia a kórházban. Egyik orvosa azonban a műtétet követően kifejezetten optimista. Ahogy fogalmazott: elégedettek a jól sikerült operációval, árulta el az ORF-nek Walter Klepetko pénteken. Azonban azt, hogy mikor hagyhatja el Lauda a kórházat, egyelőre nem tudta megmondani.

    A fiatalabb páciensek az ilyen jellegű műtétek után két-három hetet szoktak maradni a kórházban, magyarázta el az orvos. Az idősebb betegeknél ez tovább tart, állítja Klepetko. A Forma-1-es legenda szerdán esett át egy tüdőátültetésen, Bécsben. Laudának súlyos tüdőbaja volt, árulta el a kórház illetékese. A médiajelentések szerint Lauda már az operáció előtt egy héttel a kórházban feküdt, és a komoly egészségügyi problémája miatt a nyaralását is meg kellett szakítania.

    Lauda mindamellett hogy a Mercedes Forma-1-es csapatánál tanácsadó, társtulajdonosa és üzletvezetője is a Laudamotion névre keresztelt légitársaságának. A nürburgringi híres 1976-os balesete Lauda egészségére komoly kihatással volt. Az ütközést követően súlyosan megégett, de csodával határos módon túlélte azt. Akkor már részben kezelést kapott a tüdeje is. Ennek hatásaként kétszer veseátültetése is volt már. Egyszer 1997-ben a testvére Florian, 2005-ben pedig a második felesége, Birgit adta a veséjét.

  • Tüdőátültetést hajtottak végre Niki Laudán

    Tüdőátültetést hajtottak végre Niki Laudán

    A háromszoros Forma-1-es világbajnok osztrák legendán sikeres tüdőtranszplantációt hajtottak végre.

    Korábban már beszámoltunk a hírről, hogy Laudát nemrég kórházban ápolták, ám ekkor még nem tudtuk, hogy ennyire súlyos a 69 éves korábbi autóversenyző állapota.

    „Tüdejének súlyos betegsége miatt Niki Lauda tüdőátültetésen esett át a Bécsi Általános Kórházban. Az átültetés sikeresen zajlott” – közölte a kórház.

    A kórház közleményéből a transzplantációt végrehajtó orvosok kiléte is kiderült, Walter Klepetko és Konrad Hotzenecker végezték a műtétet.

    „Kérjük mindenki megértését, a család nem ad ki hivatalos közleményt. Arra kérünk mindenkit, hogy védjük a Lauda család magánéletét.”

  • Niki Lauda az intenzíven volt, de hamarosan hazamehet

    Niki Lauda az intenzíven volt, de hamarosan hazamehet

    A versenyző legenda és légitársaság tulajdonos, Niki Lauda egy nyári influenzát követően egy bécsi kórházban fekszik. A Forma-1 rajongók két hete találgatják, hogy mi is lehet Laudával. Még a német RTL riportere akivel évekig közvetített, Florian König sem tudott pontos információkkal szolgálni, csak annyit mondott, hogy Laudának a megfázását kell kikúrálnia.

    Az osztrák hírmagazin, az OE24 ugyanakkor arról számolt be, hogy Ibizán fertőződött meg az influenza vírussal. Ez egy olyan kórokozó pedig, ami eléggé igénybe veszi az immunrendszert és a testet. Emiatt Lauda a privát repülőgépével Bécsbe repült, ahol az orvosok ideiglenesen az intenzívre küldték, állítja a magazin Lauda köréből származó információkra alapozva. Ott az elmondások szerint kiváló kezekben van. A fokozott elővigyázatosságra az ismert vesebetegsége miatt volt szükség.

    Itt sikerült az influenzáját oly mértékben kezelni, hogy Laudát átszállíthatták a normál fekvőágyas részlegbe. A napokban hamarosan elhagyhatja a bécsi kórházat, de hosszabb távon kímélnie kell magát, állítja a hírportál. Az orvosok szerint a 12 napnyi bent tartózkodás alatt majdnem teljesen felépült, szerencsére semmi komplikáció nem volt a veséjével és a szívével. Lauda egyik barátja szerint az orvosok azt mondták, hogy ezután a súlyos influenza után már nem viccelhet az egészségével, Nikinek vissza kell vennie a tempójából.

  • Nordschleifére vinnék a Forma-1-et 2019-ben?!

    Nordschleifére vinnék a Forma-1-et 2019-ben?!

    Németországnak mégis lehet Forma-1-es versenye jövőre is akár. 2019-re ugyan nincs szerződése Hockenheimnek, de egy vad pletyka szerint a Nürburgring vezetése tett egy merész ajánlatot a Liberty Mediának: mégpedig azt, hogy rendezzenek újra versenyt a hírhedt Nordschleifén.

    Lewis Hamilton egyből kifejezte a dolog iránt a személyes szimpátiáját, és a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak ennyit mondott:

    „Nagyon örülnék neki!”

    Niki Lauda, aki majdnem halálra égett itt 1976-ban érthető okból ennyit válaszolt csak: „Nem.”

    Ennél valószínűbb azonban az, hogy a Liberty Media inkább egyeztet újra Hockenheimmel, ha már az utcai versenyüket Miamiban 2020-ra halasztják. A Sport Bild szerint a német autóklub az ADAC és az AVD is egy szerződésen dolgozik jelenleg a Libertyvel. Norbert Haug volt Mercedes vezető is optimizmusát fogalmazta meg a lapnak:

    „Biztos vagyok benne, hogy nagyon erős a képviseletünk, az ADAC és az AVD is azon dolgozik, hogy megtarthassuk a versenyt. Azt mondták, hogy tradicionális versenyeket is szeretnének, és újakat. Remélem, hogy ez nem csak duma. Azt hiszem, hogy Miami jó lehet, de nem annak árán, hogy elvesszük Hockenheimet, Monzát vagy Silverstone-t. Akkor eljönne a Forma-1 alkonya.”

  • Megvan a nyár slágere, ne is keresd tovább – Lauda érintett!

    Megvan a nyár slágere, ne is keresd tovább – Lauda érintett!

     

    Kevésbé ismert, hogy Niki Lauda kedveli a minőségi popzenét is, például nagy barátja volt honfitársa FALCO, azaz Johann Hölzel is. Feltehetően az alábbi sláger is eljutott már hozzá, viszont koránt sem hisszük azt, hogy Mr. Elderly Fan a szívébe zárta az Almklausi szerzeményét. A leginkább a magyar Teknő népi-disco zenei hagyományait méltán felelevenítő német alkotás ugyanis Lauda mamáról énekel a refrénben, egyébként meg a szokásos kötelező elemekről, olyanok mint: hétvégén bemegyünk a diszkóba, kellenek piák meg csajok, persze a rendőrök is tudják már a helyüket.

    Íme a remekmű, németesek különösen értékelni fogják, de a látvány is önmagáért beszél.

    Gyermek kompatibilis verzió:

  • A Mercedes Verstappent akarta

    A Mercedes Verstappent akarta

    Niki Lauda elmondta, hogy a Mercedes tavaly megpróbálta leszerződtetni Max Verstappent. Végül aztán a holland versenyző meghosszabbította kontraktusát a Red Bullal, Lauda szerint azonban mindössze azért, mert „Helmut Marko gyorsabb volt”.

    „Igen, valóban beszéltünk Verstappennek.” – mondta Lauda az ORF-nek Silverstone-ban. „Beszéltünk vele és az édesapjával 2017 nyarán.”

    „Hamilton a legjobb versenyző, de olyan csapattársra van szüksége, aki nyomás alatt tudja tartani, így meg tudja mutatni, hogy mire képes. Olyanra van szüksége, aki javulásra készteti a pályán.”

    Verstappen híján azonban maradt Valtteri Bottas, és egészen valószínű, hogy 2019-ben és 2020-ban is marad a Mercedes jelenlegi versenyzőpárosa.

  • Mathias Lauda: A Pamela Anderson sztori nem volt valós

    Mathias Lauda: A Pamela Anderson sztori nem volt valós

    Niki Lauda Forma-1-es legenda 37 éves fia, Mathias Lauda is részt vett az elmúlt hétvégén, az Osztrák Nagydíj hétvégéjének egyik betét-eseményén, a Legends Parade-en. Ezen a show-n egykori autóversenyző legendák tettek meg pár kört az egykor általuk hajtot túra- vagy sportautókkal. Így aztán Niki Lauda egy BMW 3.6 CSL-t vezetett (Toto Wolff ki is röhögte amiért most Mercedesesként átült egy BMW-be.), fia, a WEC GT kategóriájában versenyző Mathias pedig egy Aston Martint hajtott, így autóját és életkorát tekintve is ő volt a kakukktojás a rögtönzözz „mezőnyben”. Ezt azonban cseppet sem bánta, sőt!

    Érdekesség, hogy bár Mathias osztrák, sosem versenyzett még a Red Bull Ringen, így ebből a szempontból is különleges volt az esemény.

    Vasárnap beszélgettem vele, közvetlenül, miután kiszállt az autóból.

    Matias Lauda„Jó móka volt. Nagyon élveztem. Egy pályán lehettem édesapámmal, mellette autózhattam. Próbáltunk mindenkit feltartani, de hát ez nem így alakult.” – mondta nevetve, hiszen ez nem komoly verseny volt, hanem egy show, így folyamatosan váltogatták a sorrendet, hogy mindenki autózhasson az élen is.

    „Nagyon élveztem, sok kiváló versenyző volt itt és nagyon örülök, hogy én is részese lehettem ennek a ‘versenynek’ a legendákkal, akiket én még gyerekként láttam versenyezni. Ezek a fickók nagyon sokat elértek a motorsportban, nagyon jó beszélgetni velük, és a tapasztalataikról hallani. Nagyon jól éreztem itt magam.”

    Mathias négy évet töltött a DTM-ben (2006-2009), mindannyiszor Mercedest vezetve. Így aztán különösen sajnálja, hogy a csillagos márka év végén távozik szériából.

    „Nagyon sajnálatos.”

    „Szerintem nagy űrt hagynak maguk után a DTM-ben.”

    „A DTM történetében a Mercedes mindig is az egyik legkomolyabb résztvevő volt. De változnak az idők, gyártók jönnek-mennek, minden nagy versenysorozatban, IMSA-ban is, Le Mans-ban is, és hát a DTM-ben is. Szóval jönnek-mennek, de én biztos vagyok benne, hogy a jövőben még vissza fognak térni.”

    Pár éve furcsa hír röppent fel, mi szerint Pamela Anderson saját FIA GT csapatot alapít. Egészen komolyan vették magukat akkor, volt a csapatnak weboldala, voltak reklámfotók is az alakuló csapatról, melynek egyik versenyzője állítólag épp Mathias lett volna. A Slovakia Ringen elvileg indultak volna, vártuk is őket nagyon, benne voltak a programfüzetben is. Aztán megérkeztünk a helyszínre, a csapatnak pedig se híre, se hamva nem volt. Majd az egész téma eltűnt, mint a kámfor, valójában sosem lett belőle semmi.

    Matias Lauda„Haha, nem, sosem történt meg, ez csak pletyka volt.” – legyintett Mathias.

    Pedig úgy volt ugyebár, hogy ő lesz Miss Anderson egyik versenyzője, de mint kiderült, ez sem volt igaz.

    „Csak felkapták ezt, de nem volt mögötte semmi valós dolog.”

    Mathias Lauda épp negyedik szezonját tölti a WEC GTE Am kategóriájában, az Aston Martin színeiben. Kategóriájáben kétszer harmadik helyen zárt a bajnokságban, tavaly pedig meg is nyerte azt. Harmadmagával (csapattársai Paul Dalla Lana és Pedro Lamy) jelenleg a negyedik helyen állnak.
    De vajon szívesen versenyezne-e a főkategóriában, LMP1-ben is?

    „Évek óta az Aston Martin gyári versenyzője vagyok és nagyon boldog vagyok, hogy az Astonnal dolgozhatok. Fantasztikus a hangulat a csapatnál, és én nagyon szeretem a GT kategóriát, ez a legversenyképesebb kategória a WEC-ben és nagyon élvezem.”

    Matias LaudaÉs ha már Aston Martin… Rendre vannak pletykák arról, hogy mely márkák szeretnének önálló csapatként megjelenni a Forma-1-ben 2021-től, egyelőre azonban még egyik pletykát sem támasztották alá. Volt ilyen pletyka az Astonról is, Lauda szerint azonban a márka teljesen jól érzi magát jelenlegi helyzetében, és vélhetően nem is akar ezen változtatni.

    „Nem, nem hinném (hogy saját csapatot akarnak). Szerintem tökéletes a partnerkapcsolatuk a Red Bull Racinggel, a nulláról felépíteni egy csapatot pedig nagyon sok pénzbe és sok évbe kerül. Szerintem mindkét fél (az Aston és a Red Bull) nagyon elégedett a jelenlegi kapcsolatukkal.”

    Manapság elengedhetetlen kérdés lett az is, hogy a versenyzők mit gondolnak az elektromos autósportról.

    „Egyértelműen ez a jövő.” – vélekedik Mathias. „Minden gyártó részt akar venni benne, a Formula E egyre-egyre népszerűbb. Mindig egyre többen vannak ott, egyre több a csapat. A Formula E megtalálta a helyét a motorsport világában, és nagyon jó munkát végeznek.”

    Matias Lauda2013-ban debütált a mozikban a Rush (magyar címén Hajsza a győzelemért), mely Niki Lauda és James Hunt 1976-os csatározását mutatja be. Természetesen nem kérdés, hogy Mathias is látta a filmet.

    „Az egy fantasztikus film. Ez az egyetlen igazi versenyzős-film. Összehasonlítva a többi autóversenyzős-filmmel abszolút ez a legjobb.”

    „Nagyon menő a történet és nagyon büszke vagyok az édesapámra.”

  • Lauda: Hamilton és Bottas jövőre is Mercedeses lesz

    Lauda: Hamilton és Bottas jövőre is Mercedeses lesz

    A Mercedes nem ügyvezető igazgatója, Niki Lauda gyakorlatilag megerősítette, hogy a csapat változatlan versenyzőpárossal vág majd neki a 2019-es szezonnak.

    Lewis Hamilton szerződésének meghosszabbítása finoman szólva is hosszúra nyúlik, már hónapok óta mondogatják, hogy már csak apró részletkérdésekről egyeztetnek, de gyakorlatilag csak aláírásra várnak a papírok. Ez azonban hivatalosan még mindig nem történt meg.
    Mellette pedig Valtteri Bottas is nagy eséllyel marad a csillagos márkánál.

    „Garantálom, hogy a következő évben Lewis Hamilton és Valtteri Bottas továbbra is Mercedest fognak vezetni.” – mondta Lauda az ORF-nek. „Ez el van intézve.”

    Hamilton szerződéshosszabbítását (és talán Bottasét is) a soron következő Brit Nagydíj idején jelentik majd be formálisan.

  • Lauda kevesli Vettel büntetését

    Lauda kevesli Vettel büntetését

    Niki Lauda keményebb büntetést adott volna Sebastian Vettelnek, amiért a Francia Nagydíj első kanyarjában kiütötte Valtteri Bottast.

    Vettelnek a remek rajtja okozta a vesztét, az első kanyarba érkezve ugyanis elfogyott előtte a pálya, blokkolta az elsőket és beleütközött a külső íven forduló Bottasba. A találkozót mindketten megsínylették, a német pedig baleset okozása miatt ötmásodperces időbüntetést kapott a versenybíráktól. Vettel végül az ötödik helyig kapaszkodott fel, míg Bottasnak meg kellett elégednie a hetedikkel – Lauda azonban nem örült az eredménynek.

    „Meglehetett volna” – utalt a potenciális Mercedes kettős győzelemre Lauda. „Nem igazán értem, Vettel miért csak öt másodpercet kapott egy ekkora szarvashiba után. Túl kevés a büntetés, ennél többet is ki lehetett volna szabni. Öt másodperc semmi ahhoz képest, hogy a saját és Bottas versenyét is tönkretette.”

    Az események a pole-ból induló és a versenyt végül könnyedén megnyerő Lewis Hamilton mögött zajlottak, a dobogós ceremónia előtt azonban hallani lehetett, ahogyan a visszajátszásokat látván a brit az „őrült” jelzővel illette Vettel manőverét.

    „Részletesen még nem láttam az esetet, de valamit visszajátszottak ott bent” – utalt vissza Hamilton a fentebbi képsorozatra. „Csalódott vagyok, mert nagy esélyünk volt egy-kettőben végezni, a csapat mindig erre törekszik. Valtteri az idei szezonban látottaknak megfelelően most is remek munkát végzett. Mindannyian olyan kemények voltunk az első kanyarban, amennyire csak tudtunk. Amikor valaki tönkrevágja a versenyed, majd megússza egy kis ejnyebejnyével… nem szabadna, hogy ezek után előtted érjenek célba a futamon.”

    A szenvedő alany meglehetősen lakonikusan reagált a dolgokra, a sérült autóval ugyanis még a hetedik hely is ajándék volt.

    „Fej-fej mellett mentünk az első kanyar felé, én pedig a külső ívet választottam” – magyarázta Bottas. „Elég későn fékeztem, hagytam neki elég helyet belül, de ígyis sikerült nekem jönnie. Defektet kaptam, aminek következtében a padlólemez is jócskán megsérült, meghatározva az egész futamom kimenetelét.”