Címke: Niki Lauda

  • Lauda: Életem legrosszabb élményén vagyok túl

    Lauda: Életem legrosszabb élményén vagyok túl

    Niki Lauda jó pár megpróbáltatáson esett át karrierje során, ám nem rég azt nyilatkozta, az utóbbi időben elvégzett tüdő transzplantáció volt az eddig legrosszabb élménye élete során. Az 69 éves osztrák ex-versenyző felépülése jó ütemben halad, és már bele is ült az egyik autójába, hogy száguldhasson kicsit.

    ,,Háromszor vezettem már itt (a farmján). A bal lábammal kell fékeznem, mert a jobbal még nem tudok. Jól vagyok, a tüdőm jól működik, ez most a legfontosabb dolog.  Vissza kell nyernem az erőmet, 5 hónapig feküdtem ágyba, ezért az izmaim szinte eltűntek.” –nyilatkozta Lauda az osztrák OE24-nek.

    ,,Csak erősítő gyakorlatokat kell végeznem, egész nap három szakemberrel dolgozom együtt. Hamarosan tudok járni segítség nélkül is, reggel 8-kor szoktam kelni, edzek, együtt reggelizek a gyerekekkel, majd a teniszpályára megyek.”

    Az interjú során előjött az 1976-os balesete és annak következményei, mikor is Lauda súlyos égési sérüléseket szenvedett, ám a Mercedes tanácsadója a mostani esetet sokkal rosszabbul élte meg.

    ,,Sosem gondoltam arra, most fogok meghalni, ám annyi biztos a legrosszabb élmény volt az életem során. Nem fogtam fel milyen súlyos is volt a helyzet, ám Brigit és a gyerekek mellettem voltak és elmesélték milyen nehéz volt számukra az az időszak.”

  • Wolff már várja Laudát a paddockba

    Wolff már várja Laudát a paddockba

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff kifejezetten visszavárja a paddockba Niki Laudát, és kétsége sincs afelől, hogy az osztrák legenda vissza is tér a garázsukba, amint teljesen felépült. Lauda még nyáron betegedett meg Ibizán, végül azonnali tüdő transzplantáció kellett végrehajtani rajta, a dolog szövődményeként. Veszélyben volt az élete is egy ideig, de háromszoros világbajnok megkezdte a rehabilitációját, és már a kórházból is kikerült. Otthonában, Ibizán lábadozik már. Wolff az ORF-nek nyilatkozott Lauda állapotáról:

    „Biztos vagyok benne, hogy visszatér, és ez be is fog következni. Az elmúlt szezon igazán küzdelmesre sikeredett, voltunk fent és lent. Aztán jött a sokkoló hír Nikiről. Először csak egy átlagos betegségnek tűnt, aztán órák alatt drámaivá vált a helyzet, minden perc számított már, hogy eljuthasson Bécsbe a kórházba.”

    Lauda már pár éve a Mercedes belső köreihez tartozik, és a hiánya érződött a németek garázsából:

    „Az elmúlt öt évben együtt irányítottuk ezt a csapatot. Jobban hiányzott, mint bárki más, barátként és szakemberként is. Ezért is várom már nagyon 2019-et, ahol újra tudunk egyeztetni majd a közös utunkról.”

    A konkrét kérdésre, hogy mégis mikor térhet vissza Lauda, Wolff így válaszolt:

    „Csak az orvosai és Niki jelenthetnek ki erről bármit is. Nem akarunk ebből terhet csinálni. Szeretném már a szezonnyitón viszontlátni, Ausztráliában, de a legfontosabb, hogy egészséges legyen.”

  • Laudát újfent láthatjuk majd a versenyhétvégéken 2019-től

    Laudát újfent láthatjuk majd a versenyhétvégéken 2019-től

    A háromszoros világbajnok osztrák pilóta, Niki Lauda tiszta vizet öntött a pohárba visszatérése kapcsán. Az osztrák legendát 2019-től újra láthatjuk majd a versenyhelyszíneken.

    Laudát még augusztusban műtötték meg. A Mercedes résztulajdonosa egy tüdő transzplantáción esett át, ami miatt az idei szezon második felében nem tudott ott lenni a futamokon. Azonban a 69 éves osztrák elmondása szerint egy versenyről sem maradt re.

    „Minden egyes futamot végignéztem annak ellenére, hogy egy kórházban lábadoztam,” – nyilatkozta Lauda a La Gazzetta dello Sportnak. „Figyelemmel követtem a versenyeket, fel is hívtam a csapatot telefonon, hogy éppen mi történik. Mindig tájékoztattak az aktuális eseményekről.”

    Az osztrák legenda azt is elmondta, hogy soha nem félt a haláltól, inkább a halál elleni küzdelem motiválta őt, csakúgy, mint amikor 1976-ban súlyos balesetet szenvedett a Nürnburgringen, ami majdnem az életébe került.

    „Még mindig harcolok,” – ismerte el Lauda. „Két nap erejéig voltam kórházban. Ezek után zöld utat kaptam, hogy hazautazhassak Ibizára. A Karácsonyt is itt fogom tölteni a családom társaságában.”

    Laudát továbbra is fizikoterapeuták segítenek abban, hogy a lehető leghamarabb felépüljön. „Az orvosok azt mondták, hogy fel fogok épülni egy hónapon belül. A felépülésem után pedig újra normális életet élhetek majd. Ott fogok lenni minden egyes versenyhétvégén.”

    A Mercedes résztulajdonosa elismerte, hogy a felépülésének legkellemesebb pillanata az volt, amikor kapott egy levelet, amit a Ferrari négyszeres világbajnok, Sebastian Vettel írt.

    „Egyáltalán nem számítottam rá,” – mondta a háromszoros világbajnok. „A versenyzők általában nem törődnek az ilyen dolgokkal, azonban Seb egy csodálatraméltó ember.

    „Voltak nehéz pillanatai az idei szezonban, azonban óriási hiba lenne elítélni őt a hibái miatt. Seb egy négyszeres bajnok és egy bajnok soha nem felejti el, hogy hogyan kell vezetni.”

    Azonban Laudát elkápráztatta Lewis Hamilton idén nyújtott teljesítménye, ugyanis a brit pilóta a szezon második felében kilenc futamból hat alkalommal ünnepelhetett a dobogó tetején.

    „Átlagon felül teljesített. Lewisnak az idei volt az egyik legnehezebb bajnoksága, ugyanis a Ferrari gyakran meg tudott lepni minket. Azonban Lewis hibátlanul teljesített az idei évben.”

  • Lauda hazatérhetett a kórházból!

    Lauda hazatérhetett a kórházból!

    Dr. Helmut Marko olyan fejleményekkel szolgált, hogy barátja, Niki Lauda hosszas rehabilitáció után végre hazamehetett a még nyáron végrehajtott tüdőátültetése után.

    Marko a Servus TV-nek nyilatkozott, elmondta, hogy honfitársa felépülése remekül halad: „Öt hónap után Niki végre elhagyta a kórházat és hazament. Minden szerve rendben van, szóval itt az idő visszanyernie az erejét. Optimista vagyok azt illetően, hogy márciusban újra látjuk Ausztráliában.”

    Az osztrák ha már nyilatkozott, természetesen a Red Bullal kapcsolatban is szólt néhány szót, méghozzá arról beszélt, hogy minden a terv szerint halad a Hondával.

    „Eddig minden ígéretüket megtartották a technikai részt illetően. Ha ez így folytatódik, jó esélyünk lesz a bajnoki címre a következő szezonban.”

    Nem aggódik amiatt, hogy úgy járnak, mint a McLaren.

    „Más a hozzáállásunk, mint a McLarené. 14 évünkben először leszünk gyári csapatok.  Csak annyit mondtunk a Hondának, hogy álljatok elő a lehető legerősebb motorral és bármit hoztok, mi berakjuk az autóba. A McLarennél azért ez nem teljesen így volt. Felkészültünk, hogy a Hondánál más a kultúra, de megvannak az erőforrásaik a sikerhez.”

  • Keressük a leglegendásabb F1-es rivális párost

    Keressük a leglegendásabb F1-es rivális párost

    Összeszedtünk pár ikonikus rivális párost az Forma-1 történetéből, és arra vagyunk kíváncsiak, hogy szerintetek melyik volt a legmeghatározóbb a sportban. Függetlenül attól, hogy élőben láttátok-e azon csatákat, vagy életkorotokból adódóan csak felvételekről.

    Alábbi szavazásunkban két páros jelölhettek meg.

    Ha egyéb javaslatod van, mely nem szerepel felsorolásunkban, kommenteld a poszt alá Facebook oldalunkon!

    [poll id=”106″]

  • Keke Rosberg 70: Egy igazi f*szarc voltam!

    Keke Rosberg 70: Egy igazi f*szarc voltam!

    Eredetileg Keke Rosberg fogorvos, vagy programozó akart lenni. Kikötött végül az autóversenyzésnél, és 1982-ben a Formula 1 világbajnokának mondhatta magát. És ez sikerült a fiának Niconak is, 2016-ban. Apu azonban visszavonult a nyilvánosságtól. Miért is?

    Keke, akinek a rendes neve Keijo Erik a Forma-1-ben 114 versenyt teljesített, és ötször nyert. Visszavonulása után a DTM-ben versenyzett, majd csapattulajdonos lett, sőt TV-s szakkommentátor. Menedzselte ugyanakkor a honfitársait is, így Mika Häkkinent és JJ Lechtót. Amikor 2006-ban fia Nico is bemutatkozhatott a királykategóriában, akkor tanácsadókánt állt mellette. 2010-ben azonban szinte végleg eltűnt.

    keke rosberg, ellen lohr, racingline.hu
    Ellen Lohr és Keke Rosberg 1992-ben. Fotó: Daimler AG

    Akkoriban egy Forma-1-es pilóta apjaként semmi keresnivalója nem volt szerinte, így a fia sem mehetett hozzá az esetleges kérdéseivel. Erről nevetve ennyit mond:

    „Nem tudtam már mindezt tovább csinálni. Mindent végérvényesen befejeztem, és egy remete lettem.”

    Kivétel csak akkor volt, amikor a fiával együtt Monacoban közösen parádézhattak. Illetve amikor Nico Abu Dhabiban bajnok lett, akkor ott volt a helyszínen. A garázsban megölelték egymást, és így véleményezte a fia teljesítményét:

    „Csodálom a mentális erejét, és az odaadását.”

    Ez a hozzáállás jellemezte őt is versenyzőként. A sebesség imádatát a szüleitől örökölte. Apja Lars egy finn állatorvos volt, édesanyja Lea pedig svéd gyógyszerészként maguk is szívesen vettek részt skandináv ralikon.

    Az, hogy Keke Rosberg világbajnok lett, kellett hozzá némi szerencse is. Másrészt a finn kialakított magáról egy olyan képet, hogy ő egy kompromisszumokra képtelen arc, amiről ennyit mondott:

    „Mindenki tudta, hogyha jön ez az őrült, akkor jobb kitérni előle. Egy igazi faszarc voltam!”

    És Frank Williams egy ilyen arcot szerződtetett, miután Alan Jones egy évvel a csapattal szerzett 1980-as bajnoki címe után visszavonult, és így erre a lépésre kényszerült. Rosberg megkapta a Williams ülését. Tizenhat verseny és egy győzelem után viszont bajnok lett. Niki Lauda, aki akkoriban a McLarennél versenyzett az ellenfeleként így vélekedik róla:

    „Ő egy olyan versenyző, aki elképesztő önbizalommal versenyzik, ami néha még sok is volt. Megérdemelte azonban a bajnoki címét.”

    Ma lett Keke Rosberg 70 éves. Isten éltesse!

    frank williams, keke rosberg
    Frank Williams és Keke Rosberg, 1985. Brands Hatch Fotó: LAT Photographic/Williams F1
  • Montezemolo: Hamiltonnal nyert volna idén a Ferrari!

    Montezemolo: Hamiltonnal nyert volna idén a Ferrari!

    A vörös csapat korábbi főnöke, Luca di Montezemolo szerint a brit pilótának hihetetlen szezonja volt, de Vettel is remekelt. De milyen is volt az idei Ferrari? Erre így válaszolt:

    „Nagyon más már ez a csapat ahhoz képest, mint amilyen 2014-ben volt, amikor eljöttem. Mások az emberek, talán a mentalitás is, de ez is a játék része. A Ferrari az utóbbi négy évben a világbajnoki címért ment, és néha már megvolt az érzés is, hogy végre olyan autójuk van amivel nyerni is lehet, de ez nem történt meg, és nem sikerült elhódítani a címeket. A Ferrarinak jó autója volt idén, egyes helyzetekben talán jobb is mint a Mercedesé, talán csak a végső löket hiányzik.”

    A korábbi vezér nem titkolja azt sem, hogy tiszteli a Mercedes pilótáját, Lewis Hamiltont, aki idén megnyerte az ötödik világbajnoki címét:

    „Kiemelkedő volt, talán ez volt a legjobb szezonja, mióta itt versenyez. Ugyanakkor még egy egyszerű srác is, aki néha gyenge és krízisbe kerül, de idén Hamilton ezzel a Ferrarival nyert volna. Ezzel persze nem akarom azt mondani, hogy nem hiszek Vettelben, aki egy versenyképes autóval képes teljesíteni.”

    Montezemolo szerint Vettel az év elején el volt egy kicsit tévedve:

    „Mindig is azt hangsúlyoztam, hogy csapategység, együtt nyerünk, együtt veszítünk. Beszéltem tegnap Todttal, és felelevenítettük, hogy még Schumacher is csinált hibákat az első napokban, de mindig is fontos volt az, hogy egyenesen beszéljünk az öltözőben, publikusan pedig támogassuk a versenyzőinket, a mérnökeinket, a csapatot. Vettel hibázott , és talán ez volt a döntő a bajnoki cím elvesztésében, de mindent meg kell tenned azért, hogy koncentrált maradjon, ő egy magasabb szinten álló pilóta, aki mindig is közel állt a csapathoz. Jelenleg frusztrált és támogatásra van szüksége, pláne most, amikor egy nagyon jó fiatalember, Leclerc érkezik, aki előtt nagyszerű jövő áll.”

    Leclercre is külön kitért értékelésében Montezemolo:

    „Ő egy nagyon komoly srác, aki egy fontos szezonon van túl. Lenyűgözött azzal, hogy mindig erős volt, és nagyon keveset hibázott. Arra számítok, hogy fokozatosan épül be a Ferrariba, ahol meg kell értenie, hogy a csapatért dolgozik, és nem csak önmagáért. Ő azonban egy olyan pilóta, aki remekelhet a jövőben, de a Ferrarihoz igazolás egy elég merész lépés.”

    Végül a Scuderia egykori nagyságairól is beszélt Montezemolo, tehát Laudáról, Schumacherről és Alonsóról:

    „Három nagyon fontos ember, különösen az első kettő. Jó barátja vagyok Nikinek, aki nagyon fontos a Ferrari történelmében, intelligens, és mindig közel állt a csapathoz. Schumacher? Nagyszerű harcos, szeretem őt és a családját is. Örülök, hogy Mick is jól halad, hozzá is közel állok. Alonso? Ő egy olyan versenyző, aki a nem egyszerű karaktere miatt nem tudott úgy csapatot építeni, mint Lauda vagy Schumacher. A versenypályán azonban továbbra is egyike a legjobbaknak. Szomorú, hogy az elmúlt években nem volt versenyképes autó alatta.”

  • Niki Lauda videón üzent!

    Niki Lauda videón üzent!

    Niki Lauda videóüzenetet küldött a Mercedes számára, melyben beszámolt róla, hogy van tüdőtranszplantációja után és gratulált az idei eredményekhez. A videót a Mercedes osztotta meg Instagramon.

    „Üzenet a csapatomnak és a barátaimnak. Mint azt mind tudjátok, nehéz időszakon vagyok túl az egészségem szempontjából és az ez alatt az idő alatt kapott támogatás az emberektől, hihetetlen volt.” – mondta Lauda.

    „Gyorsabban kikelhettem az ágyból, mert otthon éreztem magam egy nagy, erős családban és a barátaimmal.”

    „Az idei év teljesítménye kiemelkedő, öt bajnoki cím zsinórban, újra Lewis, és Bottas is ott van, nem is végezhettünk volna jobb munkát.”

    „És most a fontos üzenet, hogy hamarosan visszatérek. Csak így tovább előre, itt a nyomás, hogy meglegyen a hatodik is. Nagyon köszönöm.”

    https://www.instagram.com/p/BqjcsGEl8Wb/?utm_source=ig_web_copy_link

  • Lauda nem tér vissza Abu Dhabiban

    Lauda nem tér vissza Abu Dhabiban

    Niki Lauda nem lesz ott a szezonzáró hétvégén Abu Dhabiban. A Forma-1-es legenda legközelebbi barátai és kollégái, tehát Toto Wolff, Helmut Marko és Bernie Ecclestone is elárulták, hogy a 69 éves Laudának az a „titkos terve”, hogy ott legyen 2018-ban a szezonzárón.

    A háromszoros világbajnok és Mercedes tanácsadó azonban továbbra is rehabilitációját tölti, miután sokáig volt a Bécsi Általános Kórház betege, ahol elvégeztek rajta egy tüdőtranszplantációt. Ahelyett, hogy ő utazna Abu Dhabiba, a Mercedes csapatfőnök Toto Wolff látogatta meg Bécsben Laudát, és az Österreich napilapnak ennyit mondott:

    „Niki jól van. Minden a terv szerint alakult. A fizioterápia azonban most fontosabb.”

    A lap szerint sokkal reálisabb az, hogy Lauda majd Melbourneben térhet vissza a pályák mellé, ami az első F1-es verseny lesz majd 2019 márciusában. Wolff erről ennyit mondott:

    „Ez egyedül Niki döntése hogy mikor tér vissza, illetve az orvosaié, ha újra velünk lesz majd, akkor azonban az egy újabb győzelem nekünk.”

    Lauda a tervek szerint a karácsonyt már otthon tölti majd feleségével Birgittel és a 9 éves ikreivel.

  • Mind az 5 bajnok autóját kiállította a Mercedes

    Mind az 5 bajnok autóját kiállította a Mercedes

    A Mercedes Brazíliában megszerezte ötödik konstruktőri bajnoki címét, így nagy ünneplést tartottak a csapat gyárában, Brackley-ben és a fejlesztési központban, Brixworth-ben.

    Az ünneplésben persze a versenyzők is részt vettek, és a csapat egymás mellé ki is állította öt bajnok autóját.

    Mercedes, racingline.hu, racingline, racinglinehu
    Fotó: Mercedes AMG Petronas

    „Szeretném megragadni az alkalmat, hogy mindenkinek köszönetet mondjak.” – mondta Hamilton. „Hihetetlenül büszke vagyok mindenki kemény munkájára. Tudom, hogy kemény év volt ez itt mindenkinek, szóval köszönöm nektek. Megtiszteltetés és abszolút csodálatos vezetni ezt az autót. Minden korábbi autót elég jó volt vezetni, de ez volt az, amit a legjobban élveztem az évek során. Úgy éreztem ez (az autó) lehetővé tette, hogy kihozzak magamból valami olyasmit, amiről tudtam, hogy ott van, de nem minden évben volt rá lehetőség az autóban, hogy előhívja az ember, és ez mind a ti kemény munkátok eredménye.”

    A csapattagok mindannyian egy piros sapka megemelésével tisztelegtek a tüdőtranszplantáció után lábadozó Niki Lauda előtt.

    Mercedes, racingline.hu, racingline, racinglinehu
    Fotó: Mercedes AMG Petronas