Nem a McLaren volt a pénteki edzésnap leggyorsabbja az Azeri Nagydíjon, olyannyira, hogy hat csapat is jobb köridővel zárt, mint a szezon domináns istállója. Ennek persze köze lehet ahhoz, hogy Lando Norris és Oscar Piastri is zűrös második edzést teljesített, de a brit szerint a hétvége további részén legalább három egyenrangú kihívója lesz a McLareneknek.
Norris a második edzés derekán a 4-es kanyarban a falhoz csapódott a bal hátsó kerekével, aminek nyomán kitört az autó felfüggesztése, és bár vissza tudott evickélni a bokszba, a gyakorlás ezzel mindössze hét megtett körrel véget ért számára, és a hosszú etapokról már lemaradt. Pár perccel később Piastri szintén lekoccolta a falat, és bár őt is visszahívták a bokszba ennek nyomán, az ő autója nem sérült, folytatni tudta a munkát.
A McLarenek ugyan az első edzést még a két legjobb idővel zárták, ám a másodikon, amelyen másfél másodpercet javult a tempó, már csak a 10. és a 12. helyen zártak, egy másodperc körüli lemaradással a leggyorsabb időt autózó Lewis Hamiltonhoz képest. A nap legjobb köridőinek összesítésében a McLaren csak a hetedik helyen áll, és még ha ez nem is ad valós képet a hétvégén a konstruktőri cím bebiztosítására hajtó wokingi csapat helyzetéről, Norris felhívta a figyelmet a Ferrari jelentette veszélyre.
„Ez elég sokba került ezen a pályán – mondta balesetéről a brit, akit az Autosport idéz. – De inkább járok így amiatt, mert a határokat feszegetettem, semmint hogy egyáltalán ne tegyem oda magam. Persze bosszantó, mert szerettem volna magasabb üzemanyagmennyiséggel is kipróbálni ezeket a gumikat, amelyek lágyabbak a tavalyiaknál. De ez van, ezt a hátrányt máshol kell behoznom.”
„Tavaly simán ők [a Ferrari] voltak a leggyorsabbak, annak ellenére is, hogy Oscar győzött. Szóval arra számítok, hogy a Ferrari most is gyors lesz. A Red Bull pedig pénteken sohasem teszi oda magát, de aztán alszanak egyet, és amikor felébrednek, ismét gyorsakká válnak. Holnap tehát legalább három másik autótól számítok kihívásra.”
Piastrit a koccanáson túl még a felügyelők is elővették, miután a második edzésen egy alkalommal nem lassított kellően sárga zászlós jelzés mellett, de a meghallgatás után megúszta egy figyelmeztetéssel.
„A tempó ott van az autóban, de jelenleg még nem olyan egyszerű kihozni belőle. Kipróbáltunk néhány dolgot a második edzésen, és át fogjuk nézni, min változtathatnánk holnapra. Volt pár necces helyzetem, de így is sok pozitívumot elraktározhatunk ebből a napból” – értékelte a napját a bajnokságot vezető ausztrál.
Nem volt még az F1 történetében anya, aki olyan gátlástalanul – de mindeközben a viccelődés szándékával – cikizte volna a fiát a világ szeme látára, mint teszi azt Nicole Piastri.
Oscar Piastri számos élcelődő, vagy éppen a gyerekkori kínos pillanatokat kiteregető kommentet kapott már a közösségi médiában saját anyjától, így tulajdonképpen bármilyen tartalom is kerül ki róla, a követők mindig izgatottan figyelhetik, vajon érkezik-e egy csípős megjegyzés az F1-es eseményekbe erősen bevonódott, de versenyhétvégéket csak elvétve látogató Nicole-tól.
Ha pedig egy Piastri részvételével zajló mclarenes videóban még szóba is kerül az ausztrál versenyző édesanyja, garantált, hogy a megszólított fél is szót kér magának.
Történt ugyanis, hogy a McLaren legújabb szórakoztató tartalmában egy képzeletbeli autósportos film plakátjának megrajzolására kérték Piastrit és Lando Norrist – aligha függetlenül attól, hogy e hét szerdán, június 25-én érkezik világszerte az F1 című film premierje.
Piastri végtermékként egy változatos színekkel nagyrészt besatírozott lapot mutatott fel, középpontjában egy vizes pályán száguldó F1-es autóval, majd gyorsan meg is dicsérte saját képzőművészeti vénáját. „Ha ötéves koromban adom oda ezt a rajzot anyunak, elképesztő lettem volna.”
Norris szerint ehhez még most sem lenne késő, elvégre alig 19 év telt el azóta: „Talán még most is odaadhatnád neki, és mondd azt, hogy »anyu, elhiszed, hogy ezt ötévesen rajzoltam?« Biztosan hinne neked.”
A videó alá Instagramon hamarosan meg is érkezett Nicole Piastri válasza, ami úgy festi le fiát – ha hiszünk a leírtaknak, valamint abban, hogy a gyerekek rajza a lelki állapotukat tükrözi, továbbá elég sok horrorfilmet láttunk ilyen témában –, hogy az F1-es pontverseny jelenlegi éllovasának súlyosan traumatizált gyerekkora lehetett.
„Lévén, hogy abból a mindösszesen két rajzból, amit ötéves korodban készítettél, az egyik egy teljesen feketére festett lap volt, a másikon pedig valami háziállatok voltak láthatók mérges tekintettel, mivel »nem akarták, hogy le legyenek festve«, egy ilyen színpompás gyönyörtől teljesen extázisba estem volna” – élcelődött fia legújabb alkotását Nicole Piastri.
Az F1-es pontverseny új éllovasának legnagyobb híve nem szereti azt látni, ami a szaúdi futam rajtjánál is történt Max Verstappen ellen, de tudja, Oscar Piastri már csak ilyen.
Hát, az anyukák is már csak ilyenek: Nicole Piastri bevallotta, hogy a veszély miatt nem szívesen látja a fiát necces szituációkba keveredni a pályán, márpedig Verstappen ellen csatázni általában ilyen szituációt eredményez.
„Úgy vagyok vele, hogy Oscar inkább ne keménykedjen olyanok ellen, mint Max Verstappen. Szörnyű volt látni, hogy megtette, de ő ilyen, és ilyen is marad – mondta a 4BC Radio műsorában, elismerve, hogy feszülten szokta figyelni a versenyeket. – A veszély, nem Oscar miatt. Sokan mennek körülötte, és nincs megnyugvás, amikor Oscar 300 km/h-val versenyzik.”
A kérdést a Szaúd-arábiai Nagydíj rajtja kapcsán kapta, ahol az ausztrál pilóta keményen megtartotta a belső ívet és menekülőútra kergette Verstappent. A címvédő háborgott az ezért kapott büntetésen, de nyíltan nem mondta ki a véleményét róla, amit azzal indokolt, hogy sokan túl érzékenyek.
„Rémisztő volt, ahogy megelőzte Maxot az első kanyarnál, de általában nem kockáztat. Abban viszont nem lehet bízni, hogy mások nem fognak tévedni. Nem építhetünk arra, hogy a körülötte lévők nem fognak kockáztatni. Ahogy láthattuk [az időmérőn] Lando [Norris] esetében, egy pici hiba is veszélyessé válhat, és itt emberek vezetnek. Örülök, hogy Oscar jól teljesít, de nekem az számít, hogy célba érjen és kiszálljon az autóból. Az már csak bónusz, ha jó helyen ér célba” – mondta Nicole Piastri fia manőveréről
Hozzátette, fia „alapvetően nagyon elővigyázatos, mindent kiszámít”. A szaúdi futam után Verstappen azt mondta az F1-es tabella új éllovasáról, kedveli a nyugodt hozzáállását, ami megmutatkozik a pályán, és emellett kiemelte, hogy alig hibázik.
Ha évek, évtizedek múltán visszagondolunk a 2023-as szezonra, egész biztosan mindenkinek ugyanaz jut majd eszébe elsőként: Max Verstappen. A Racingline évértékelőjében azonban most az egyhangú eredménytáblától független szempontok szerint értékeltük az idényt, rangsorba állítva azokat a versenyeket, pillanatokat, balhékat és vicces momentumokat, amelyek egyedivé tették az évet, és amelyeket szintén érdemes hosszú időre emlékeinkbe zárnunk. A teljes szerzői stáb szavazatai után Bognár Viktor, Majer Dániel és Sebők Máté foglalták össze a szezon legmaradandóbb történéseit.
Az év versenye
Amikor már 22 futamosra rúg a naptár, ráadásul ezekből 19-et ugyanaz a személy nyer, joggal érezheti a néző, hogy összefolynak a versenyek az emlékeiben. Ám még a Verstappen-győzelmek is lehettek eseménydúsak.
Szingapúri Nagydíj
Ez volt az idei egyetlen nagydíj, amelyet nem a Red Bull nyert meg, de természetesen nem emiatt végzett a lista élén, hanem azért, mert tényleg elképesztően kiélezett, utolsó körig tartó izgalmakat hozott a győzelemért. Persze ehhez kellett egy rendes és egy virtuális biztonsági autós fázis is, amelyek egyaránt hozzátettek az izgalmakhoz, utóbbi pedig lehetőséget adott a Mercedes-pilótáknak arra, hogy friss közepes gumikon indítsanak óriási hajrát a győzelemért. Hogy végül nem nyertek, az az élen álló Carlos Sainz mesteri, a második helyezett Lando Norrist pajzsként használó védekezésének is köszönhető, miközben soha nem tudjuk meg, mi lett volna, ha a Mercedesek közül a jobb tempóval rendelkező Lewis Hamilton van előrébb. Az izgalmaknak végül drámai lezárást kölcsönzött George Russell utolsó körös ki nem kényszerített hibája, így a győzelemért harcoló négyesből végül hármas lett.
Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Holland Nagydíj
Esőkáosz, stratégiai változatosság, piros zászló, Pérez drámája és Gasly meglepetésdobogója. Röviden ennyivel lehetne összefoglalni a Holland Nagydíjat. A futam elejére megérkezett a csapadék, amire a pilóták, illetve a csapatok eltérő módon reagáltak: volt, aki kint maradt, más korán kereket cserélt, néhányan viszont későn álltak ki, ők faragtak rá a legjobban. A pálya aztán hamar felszáradt, de a hajrára még jobban leszakadt az ég, ami többek között Sergio Pérezt is megtréfálta, és miután Csou Kuan-jü összetörte az Alfa Romeót, megszakították a versenyt. Fernando Alonso bravúros vezetéssel a montreali futam után először dobogóra állt, de az igazi meglepetést Pierre Gasly okozta, aki a mexikói pilóta büntetése miatt megörökölte a harmadik helyet. Ja, és ha ez nem lenne elég, a viadal rekordot jelentő 186 előzést hozott, a 3. körben pedig 63 pozíciócsere történt, ami szintén csúcsdöntést jelentett. Csupán egyvalami nem változott a szezon megszokott képéhez képest: Max Verstappent semmi nem tudta kibillenteni az egyensúlyból, és zsinórban harmadik alkalommal győzött hazai pályán.
Las Vegas-i Nagydíj
A sport műértő közönsége már jóval azelőtt lesajnálta és kritikákkal illette a ránézésre ötlettelen vonalvezetésű, és nyilvánvalóan csak az amerikai népszerűsítés fokozására szolgáló versenyhelyszínt, hogy a hétvége ügyetlen kezdése (lásd lejjebb) ténylegesen okot is adott volna erre. De fanyalgás ide vagy oda, abban utólag már teljes egyetértés mutatkozott, hogy izgalmait tekintve a verseny az év legjobbjai közé tartozott. Ha a hosszú padlógázos szakaszok és a derékszögű kanyarok a pilótákat nem is állították komoly technikai kihívás elé, a célt elérték, hiszen azok napjainkban ritkán látható módon ösztönözték az előzést. Egészen különleges, hogy négy alkalommal is a pályán történt helycsere az első helyen: Leclerc az első etap végén ment el Verstappen mellett, később a monacói és Pérez között történt négy kör leforgása alatt egy oda-visszaelőzés, majd a holland hamarosan legyűrte Leclerc-t, hogy ezúttal is ő kerüljön ki győztesként. Ám a szezon számolatlan Red Bull-győzelme közül talán ezen a hétvégén jelentette rájuk a legnagyobb veszélyt egy rivális.
Fotó: Chris Graythen/Getty Images/Red Bull Content Pool
Az év pillanata
Amikor felszökött a pulzusunk, felpattantunk a székből, esetleg megtöröltük a szemünket a hitetlenkedéstől vagy a könnyektől. Idén csakis pozitív történéseket választottunk be a szezon legemlékezetesebb pillanatai közé.
Alonso 3. helye Bahreinben
Amellett, hogy Lewis Hamilton ellen bemutatott egy remek előzést, Fernando Alonso és az Aston Martin szezon eleji menetelésének kezdete leginkább amiatt marad emlékezetes, mert ekkor bizonyosodott be, hogy a silverstone-i istálló előszezoni teszten mutatott formája nem átverés, hanem valóban hatalmasat léptek előre 2022-höz képest. Mivel az F1-ben többnyire közvetlenül az átfogó szabályváltozások után szokott előfordulni, hogy egy középcsapatból hirtelen élcsapat lesz, ez már önmagában üdítő fejleménynek számított, amihez csak hozzátett, hogy a 41 évesen továbbra is kiemelkedően teljesítő, legutóbb F1-es futamot 10 évvel ezelőtt nyerő Alonso visszatérhetett oda, ahol képességei alapján a helye van.
Alonso és Pérez csatája Interlagosban
A spanyol egyértelműen nyerte Az év pillanata kategóriát, hiszen pontegyenlőséggel szavaztunk az első két helyre két olyan eseményt, amely az ő hőstettét méltatja. Amikor Sao Paulóban az egész futamon át tartó felzárkózást az utolsó előtti kör kezdetén Pérez megkoronázta az Alonso elleni sikeres előzéssel a belső íven, nem sokan fogadtak volna rá, hogy az Aston Martinnak még lesz esélye a visszatámadni a gyorsabb Red Bullt. A kétszeres világbajnok azonban az utolsó körben, a hátsó egyenes végén a külső íven tudta visszavenni a pozíciót, majd a célvonalon 53 ezreddel a rohamozó mexikói előtt tudott maradni. A szezon legünnepeltebb csatájának megnyerése pedig újabb dobogót ért.
Magnussent a kislánya öltözteti
A Forma-1 mindenkori sereghajtó csapatai között talán még a Minardit sem lopta annyira soha a szívébe a közönség, mint mostanság a Haast. Az amerikai istálló hírnevét nem a versenyzői, inkább a szókimondó, azóta sorozatsztárrá és könyvszerzővé lett csapatfőnök, Günther Steiner alapozta meg, ám a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj előtti percekben nem miatta kalandozott be a kamera a Haas garázsába: nézők millióinak szíve olvadt el, amikor a kis Laura Magnussen feladta a kesztyűt a munkára készülő apjára.
Nincs F1-es szezon botrányok nélkül. A sport annyira sokrétegű, hogy szinte elkerülhetetlenek a nézeteltérések, a sokak rosszallását kiváló hibák, vagy éppen a másfél évtized távlatából felbukkanó Felipe Massák, amelyek feszültséget keltenek a bajnokság szereplői között. Öttagúra bővítettük a listát, de még ez is kevésnek tűnik.
FIA vs. Liberty Media
Régen csapott akkora hullámokat a Forma-1 felett hatalmat gyakorló két szervezet közötti ellentét, mint az idei évben. A Mohamed Ben Szulajem által vezetett, szabályalkotó nemzetközi szövetség, valamint a Liberty Media által tulajdonolt, a kereskedelmi jogokkal rendelkező FOM között több vitás helyzetet, érdekellentétet is felidézhetünk 2023-ból. Az emirátusokbeli elnök jóval szókimondóbb elődjénél, Jean Todtnál, nyilatkozatai pedig nem egyszer okoztak olyan zűrzavart, aminek a nyilvánosság jobbára csak a felszínét láthatta. Az Andretti felvételével kapcsolatos ellentétes véleményük a szezon slágertémája, azt a decemberi villámbalhét pedig, amikor az FIA vizsgálatot indított a Wolff házaspár által betöltött pozíciókból fakadó érdekellentét miatt, majd két nappal később ejtette is az ügyet, egyelőre nehéz hova tenni.
Fotó: FIA
A Las Vegas-i csatornaügy
Óriási csinnadrattával harangozták be a Las Vegas-i Nagydíjat, ám az első, helyi idő szerint csütörtöki nap hatalmas lebőgést hozott. Az első szabadedzés elején ugyanis Carlos Sainz autója feltépett egy csatornafedelet, aminek következtében nemhogy nem lehetett folytatni a gyakorlást, de a második tréning kezdete is két és fél órát csúszott, miután mindenhol ellenőrizni kellett a rögzítést. A 60-ról 90 percre meghosszabbított eseményt azonban a helyszíni nézők már nem láthatták, ugyanis logisztikai okokból mindenkit hazazavartak, majd „kárpótlásul” egy 200 dollár értékű, az F1-nél levásárolható kuponnal szúrták ki a szemüket. A Ferrari annyira megsérült, hogy több alkatrészt is ki kellett cserélni benne, és hiába tartotta szinte mindenki igazságtalannak, a sportfelügyelők kénytelenek voltak megbüntetni a spanyol pilótát, mivel az akkumulátorból túllépte a megengedett limitet. Az események hatására két csapatfőnök is kivetkőzött magából: a Ferrarit irányító Frédéric Vasseur a fenti eseményeket tartotta elfogadhatatlannak, míg a Mercedes vezére, Toto Wolff azt nyelte le nehezen, hogy egy újságíró kritizálni merészelte a szervezést.
Pályahatár-mizériák
Nem új jelenség, hogy egyes pályák kialakítása, illetve a felfestett pályahatárok pozíciója szinte ösztönzi a kihágásokat, de idén néhány helyszínen egészen extrém mértékeket öltött a szabályozás. A csúcs-, vagy éppen mélypontot jelentő Osztrák Nagydíj azzal borzolta minden résztvevő és néző kedélyeit, hogy a futam során 1200-nál is több pályaelhagyást regisztráltak az FIA szenzorai, amik kielemzésével csak órákkal később tudtak végezni a felügyelők, az utólagos büntetések pedig alaposan át is rajzolták a végeredményt. Luszailban és Austinban is folytatódott az őrület, a versenyzők pedig teljes joggal kérik a szabály észszerűsítését, amely jelenleg egyes kanyarokban túl szigorúnak, már-már természetellenesnek hat számukra.
Charles Leclerc/Ferrari (Fotó: Gergely Makai Photography)
A Pirelli katari gumiügye
Ha még létezne gumiháború a Forma-1-ben, a Pirelli hasonlóan megalázó helyzetben találhatta volna magát a Katari Nagydíjon, mint történt az a Michelinnel 2005-ben Indianapolisban. A pénteki edzések során a gyártó felfedezte, hogy gumijainak oldalfalán szétválnak a rétegek, amit a kerékvetők intenzív használatára vezetett vissza. Ezt komoly biztonsági aggodalmat jelentett, s azonnal megkezdődött az egyeztetés arról, hogyan tudná a mezőny a legkisebb kompromisszumokkal lebonyolítani a hétvégét. Ha lenne egy rivális gumigyártó a Pirellivel szemben, aligha lett volna könnyű megegyezni arról, hogy a kedvükért változtassák meg a pálya nyomvonalát és fessék beljebb a pálya határait a kritikus kanyarokban – így viszont, mivel egyedül az olasz gumicég felé tett gesztuson múlt, hogy lesz-e verseny, mindenki belement az új felfestésekbe, valamint a versenyen egy szettel teljesíthető etapok hosszának maximalizálásába. Bár ez a verseny nehezebb követhetőségéhez és a pilóták totális kimerültségéhez vezetett, a katari ügyből nem lett akkora felfordulás, mint amekkorát talán érdemelt volna.
Massa hadjárata a vb-címért
Kezdetben azt gondolhattuk, hogy ez csak valamiféle tréfa, de legfeljebb pusztán hangzatos szavak a Bernie Ecclestone kijelentéseire reagáló Felipe Massától, de ahogy teltek a hetek, fokozatosan vált egyre világosabbá, hogy a Ferrarival 2008-ban vb-másodikként végző brazil versenyző tényleg komolyan gondolja a 15 évvel ezelőtti szezon végeredményének megváltoztatását. Az ehhez összeállított jogi stáb és az abban szereplő nevek már önmagukban azt sejtetik, hogy ebből tényleg komoly pereskedés lehet 2024-ben, az igazi szenzációt pedig természetesen az jelentené, ha Massa és csapata célt érne. De ha ez nem is következik be, akkor is kiderülhetnek olyan részletek a 2008-as ütközésbotrányról, amelyeket eddig nem tudtunk, így már csak ezért is megéri majd figyelemmel követni az eseményeket.
Fotó: Felix Roittner/GEPA pictures /Red Bull Content Pool
Az év poénja
A legszabadabb kategória, ahova bármit lehetett jelölni, amit a közvetítésben, a közösségi médiában, vagy az F1-gyel kapcsolatos bármilyen platformon találtunk az idei szezon során, és alaposan megnevettetett minket.
Nicole Piastri berobban a közösségi médiában
Oscar Piastri a pályán mutatott teljesítménye alapján is üde színfoltja volt a mezőnynek, hiszen rajtelsőséget és futamgyőzelmet ünnepelhetett Katarban, ami újoncként akkor is megsüvegelendő, ha mindezt a sprintnapon tette. F1-es bemutatkozása emellett azért is örömteli, mert így az internet népe felfigyelhetett édesanyja, Nicole Piastri közösségi médiás tevékenységére. Szerkesztőségünkből ketten is az ő bejegyzését szavaztuk meg az év egyik legviccesebb mozzanatának, ráadásul többször is meg tudta nevettetni a világot, amit az is bizonyít, hogy a kollégák nem ugyanazt a posztot tartották a legemlékezetesebbnek.
Christian Horner trollkodásai
A Red Bull csapatvezetője mindig is híres volt a nyilatkozataiban elrejtett félkomoly kijelentéseiről, amelyekkel egyszerre nevettetett, szúrt oda legnagyobb riválisainak és bizonyította saját igazát. A többiek piszkálását persze még könnyebb akkor kivitelezni, amikor a pályán is rendre lealázzák az ellenfeleket, így Hornert 2023 során is többször hallhattuk élcelődni a Mercedes vagy éppen a Ferrari nehézségein. A Toto Wolff-fal való szópárbajai már legendásak, az év legemlékezetesebbjének pedig egy olyat választottunk, amely bár tavaly hangzott el, mégis idén került nyilvánosságra a Hajsza a túlélésért című sorozat előző szezont feldolgozó évadában. Amikor Wolff a csapatfőnöki találkozón érzelmektől túlfűtötten felszólalt a 2022-es autók delfinezésének veszélyessége miatt, Horner egy idő után közbeszólt: „Ha problémád van, változtasd meg a ***** autódat.”
A Ricciardo-Cunoda páros a pályán kívül is működik
Daniel Ricciardo visszatérése is közel volt ahhoz, hogy helyezett legyen az év legemlékezetesebb pillanatai között, ám a pályán való jelenléténél is nagyobb hatású, hogy újra főszerepet kapott az online tartalmakban, jelesül az AlphaTauri vicces videóiban. Hamar kiderült, hogy új csapattársával, Cunodával igencsak jól működik közöttük a kémia. Üde színfolt, hogy a már három szezon rutinjával rendelkező és az angoltudását is erős szintre felhozó japán sem csak elszenvedője volt a Ricciardo-poénoknak, ám kedvenc mozzanatunkban azért az ausztrálnak sikerült rászednie őt a klasszikus „nézd csak, mi az ott!” – jellegű tréfával, aminek végén mindketten a vízben landoltak.
Oscar Piastri zseniális időmérő edzést zárt Suzukában. Annak ellenére, hogy a McLaren újonca először versenyez a japán helyszínen, rögtön a 2. rajtkockába kvalifikálta magát, ráadásul még a sokkal rutinosabb csapattársát, Lando Norrist is le tudta győzni.
Max Verstappenre ismét nem volt ellenszere senkinek sem, ugyanis a holland pilóta képes volt azonnal korrigálni a Szingapúrban történt rövidzárlatot, és megszerezte a pole-pozíciót. Mögötte azonban nagyon szoros volt a verseny a McLarenek és a Ferrarik között, és végül az előbbi csapat került ki győztesen a szóban forgó harcból.
Piastri és Norris a 2. és a 3. pozíciót szerezte meg a kvalifikáción, előbbi pilótának pedig ez F1-es pályafutása legjobb rajtpozíciója, mivel eddig a Silverstone-ban megszerzett 3. helye volt a legjobb. A 22 éves ausztrál pilóta édesanyja – aki nagyon nem szereti a fia munkáját, mert mindig izgulnia kell az ezzel járó veszélyek miatt – pedig olyannyira büszke a fiára, hogy azonnal repülőjegyet keresett a Twitteren, hogy Japánba utazhasson a verseny helyszínére.
Nicole Piastrinak nem kellett sokáig keresgélnie, mert a wokingi istálló ügyvezető igazgatója, Zak Brown örömmel veszi meg neki a repülőjegyet, ha képes lenne ellátogatni a helyszínre, mert nagyon szívesen látnák őt, és találkoznának vele.
Piastri – aki utoljára a Formula 2 2021-es évadának utolsó versenye óta nem rajtolhatott az első sorból – előtt mindössze egyetlen autó lesz a holnapi Japán Nagydíj rajtjánál, szóval még a győzelemre is bőven lesz esélye.