Címke: Nico Rosberg

  • Rosberg szerint van amiben Verstappennel egy cipőben jár

    Rosberg szerint van amiben Verstappennel egy cipőben jár

    Nico Rosberg úgy véli, hogy 2016-os világbajnoki címét nagy mértékben génjeinek köszönheti, melyeket édesapjától, az 1982-es világbajnok Keke Rosbergtől örökölt.

    „Az autóversenyzés iránti érdeklődést apámtól örököltem, genetikailag.” – mondta Nico. „Erős meggyőződésem, hogy a genetika nagyban hozzájárult (a bajnoki címéhez). Azt mondanám, hogy 66% genetika és 33% tanult tudás.”

    Rosberg szerint nagy segítség, ha „versenyző géneket” örököl egy versenyző, erre pedig jó példa szerinte Max Verstappen is.

    „Az ő apja is sikeres versenyző volt.” – utalt Rosberg Jos Verstappenre. „Most pedig a fia is sikeres versenyző, mert benne van a génjeibe.”

    Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy Hamilton remek példa az ellenkezőjére, neki nem volt Forma-1-es versenyző az édesapja, ő saját maga csinált bajnokot magából.

    „Alapvetően a Forma-1-es versenyzők nagyon nárcisztikusak, imádják magukat. Ő (Hamilton) azt hiszi, hogy ő a legjobb a világon, és mindig a másik a hibás. Ez ad az embernek erőt ebben az őrült környezetben, ahol emberek milliói ítélnek meg minden pillanatban. De ez egyben gyengeség is, mert nem kérdőjelezed meg magad elégszer. Én inkább a másik oldalon voltam, az érzékenyebb, kevésbé nárcisztikus oldalon. Állandóan megkérdőjeleztem önmagam, és lépésről lépésre próbáltam fejlődni.”

  • Új családtag Alonsoéknál

    Új családtag Alonsoéknál

    Fernando Alonso és párja, Linda Morselli kettőse új családtaggal gazdagodott, méghozzá Cleo-val, a cicával.

    https://www.instagram.com/p/BampU0PgxEX/?taken-by=lalindaa

    https://www.instagram.com/p/Ba6OVpFANA8/?taken-by=lalindaa

    https://www.instagram.com/p/Ba6OtfFljmT/?taken-by=fernandoalo_oficial

    Nem csak Alonso az egyetlen versenyző, aki macskát tart otthon. Lássuk a többiek cicáit.

    Bottas macskája: Turbo

    https://www.instagram.com/p/BU18CL0A5bU/?taken-by=emiliabottas

    https://twitter.com/wtf1official/status/762672941461016576

    És persze a legnagyobb macska-rajongó versenyző nem más, mint Kiss Norbi, aki már három cica – Marlenka, Yukiko és Füstike – gazdája.

    https://www.facebook.com/marlenkacat/photos/a.398458060177886.97331.398457843511241/1410421938981488/?type=3&theater

    https://www.facebook.com/marlenkacat/photos/a.398497170173975.97347.398457843511241/1652515181438828/?type=3&theater

    https://www.facebook.com/marlenkacat/photos/a.677400598950296.1073741825.398457843511241/1749556075068071/?type=3&theater

     

  • Rosberg sérülten adta vissza a bajnoki trófeát

    Rosberg sérülten adta vissza a bajnoki trófeát

    Nico Rosberg 2016-ban végre elérte, amire vágyott, és világbajnok lett a Forma-1-ben. Győzelme után alaposan megutaztatta a bajnoki trófeát, sok eseményre elvitte megmutatni. A trófea azonban mostanra már nincs nála, hiszen a szezon után Lewis Hamiltonhoz, a 2017-es bajnokhoz vándorol.

    „Egy rossz élmény már történt.” – mesélte Rosberg az NDR Talk Show-ban. „Vissza kellett küldenem múlt héten.”

    Kalandos „élete” volt a bajnoki trófeának Rosbergnél, ugyanis kétszer is elhagyta, és mint kiderült sérülést is szenvedett.

    „Utána (miután visszaküldte) kaptam egy üzenetet, hogy mit csináltam a trófeával? Mert lett rajta egy horpadás. Nem tudom mi történhetett, elnézést kértem, és valahogy majd megoldják.”

  • Hamilton nem választaná a könnyebb utat, úgy, mint Rosberg

    Hamilton nem választaná a könnyebb utat, úgy, mint Rosberg

    Miután 2016-ban Nico Rosbergnek sikerült legyőznie csapattársát, Lewis Hamiltont, és világbajnok lett, hirtelen gondolt egyet, és úgy döntött visszavonul, ezzel pedig még csapatát is meglepte.

    Lewis Hamilton vasárnap már a negyedik világbajnoki címét zsebelte be, de elmondása szerint esze ágában sincs olyat lépni, mint Rosberg tavaly.

    „Ezt az évet minden eddiginél jobban élveztem.” – mondta Hamilton. „Egy bizonyos ponton túl majd biztos jó lenne egy helyen élni, többet szocializálódni, minden nap kutyát sétáltatni vagy szörfözni, ilyesmi, de huzamosabb ideig egy helyen élni.”

    „De úgy gondolom, hogy negyvenen túl is nagyon lehet élni, aktívnak lenni, egyensúlyban kell lenni. Nem tudok már majd visszatérni a Forma-1-be, így lesz egy pont, ahol már oké, elég lesz. Már így is áldás, hogy ilyen csodálatos időszakot tölthettem itt ebben a tíz évben. Remélhetőleg még van helyem itt, folytatom, míg a legjobb formámban vagyok. A csúcson akarom abbahagyni, ez a célom.”

    „Persze minden évben könnyű lenne azt tenni, mint Nico, egyszerűen csak abbahagyni és visszavonulni, négy bajnoki címmel. De azt gondolom, hogy több van bennem. Van még előttem kihívás előttem, a neheze még csak most jön. De szeretem ezt, imádom, igazi kihívást jelent.”

  • Nico Rosberg nem szeretne DTM-es csapatfőnök lenni

    Nico Rosberg nem szeretne DTM-es csapatfőnök lenni

    A Nico Rosberg édesapja, Keke által alapított DTM-es csapat, a Team Rosberg lett az idei bajnok a szériában. Nico azonban nem gondolkodik azon, hogy szerepet vállaljon a csapatnál.

    „Nem, nem vagyok érintett a DTM-es csapatban.” – mondta a 32 éves, visszavonult, regnáló F1-es bajnok.

    Azonban nagyra értékeli a csapat idei sikerét, és tetszett neki a szezonzáró, amin maga is jelen volt.

    „Nagyszerű volt. Nagyon sok embert láttam, akinek az én karrieremben is komoly szerepe volt, mikor a Team Rosbergnél versenyeztem F3-ban és Formula BMW-ben. Remek idők voltak, sok emlékkel.”

    Rosberg a Speed Weeknek azt is elmondta, hogy nem szeretne jelenleg vezetői szerepet, annak ellenére sem, hogy szóba hozták a Formula E-be tartó Mercedesszel.

    „Ez nem téma jelenleg.” – mondta a német. „De persze minden motorsportos lehetőséget átgondolok. Ez a szenvedélyem, különösen a Forma-1. Ezért is kommentáltam Japánban, és Robert Kubica menedzsmentjével dolgozni is remek kihívás. Minden tőlem telhető módon támogatom a visszatérését.”

  • 2016 világbajnoka is véleményt alkotott Verstappen ügyben

    2016 világbajnoka is véleményt alkotott Verstappen ügyben

    Nico Rosberg, 2016 Forma-1-es világbajnoka sem hagyta szó nélkül a tegnapi Amerikai Nagydíj utolsó körében történteket, amikor Max Verstappen a versenybírák szerint szabálytalanul előzte meg Kimi Räikkönen Ferrariját.

    Korábbi versenyzők, szakértők, újságírók sem értettek egyet: egyesek szerint butaság volt megbüntetni a Red Bull hollandját, míg mások szerint egyértelműen illegális volt a manőver.

    Az FIA döntése nagy port kavart a közösségi médiában, amiről korábbi cikkünben számoltunk be. Azóta a rivális Mercedes tanácsadója, Niki Lauda is nyilatkozott: nem ért egyet Charlie Whitingék döntésével.

    Nico Rosbergnek, a regnáló világbajnoknak is megvan a maga véleménye az esetről, amelyet twitter oldalán osztott meg követőivel.

    „Verstappen Räikkönen elleni előzése szenzációs volt! A pályán kívül előzte meg, mert Räikkönen nekiment volna. Úgy tűnt, hogy Kimi balesetet fog okozni. Nem kellett volna büntetést adni.”

     

     

  • Hamilton szerint Rosberg volt a „hibás biztosíték” a Mercedesnél

    Hamilton szerint Rosberg volt a „hibás biztosíték” a Mercedesnél

    Már közel egy éve nem csapattársak, Lewis Hamilton azért most újra odaszúrt Nico Rosbergnek.

    A brit vetsenyző a The Sun tudósítójának, Ben Huntnak beszélt arról, hogy Rosberg távozása óta más a hangulat a Mercedesnél.

    „Az én dolgomat nem könnyítette meg, de jobb lett a munkakörnyezet.” – mondta Hamilton. „Amikor eltűnik valami negatív és pozitív kerül a helyére… olyan ez, mint egy áramkör, elég ha csak egy biztosíték rossz, máris dobhatod ki az egész egységet. De ha kicseréled a biztosítékot, minden működik újra.”

    „Én mindig új határokat jelölök ki magamnak. Ha ő (Rosberg) most is itt lenne, én akkor is így mennék, és ezt ő is tudja. Olyan ez, mint egy egészségtelen kapcsolat. Csak azért maradsz benne, mert szereted azt a személyt. Nem csak addig tart, míg véget nem ér a kapcsolat, hanem tovább, addig, míg fel nem ismered, hogy ‘B****us, ez a kapcsolat nem volt jó számomra.’ Most egy pozitív csapat vagyunk. A hurrikán, ami a csapaton belül tarolt, most továbbhalad a Ferrari irányába.”

  • Roger Benoit szerint aláírt Kubica a Williamshez 2018-ra!

    Roger Benoit szerint aláírt Kubica a Williamshez 2018-ra!

    A hivatalos bejelentés is feltehetően akár már a jövő héten megtörténhet, mindenesetre Roger Benoit, a paddock egyik legelismertebb újságírója azt állítja, hogy megköttetett az üzlet Robert Kubica és a Williams között. Úgy néz ki, hogy a két tesztnap Silverstoneban és a Hungaroringen meggyőzte az illetékeseket a 2014-es autóval, de már a Renault is meglepődött a lengyel teljesítményén augusztusban.

    Amennyiben ez a különös visszatérés a Forma-1-be sikerül, az hatalmas fegyvertény lesz a visszavonult Nico Rosbergnek, akinek nagy része van a sikeres szerződtetésben, de ő csak ennyit mond: „Robertnek van a legjobb sebessége az élen állók közt, és ez az, ami számít!”

    Mint az ismeretes, Kubica ezidáig egyetlen győzelmet aratott a Forma-1-ben, még a BMW motoros Sauberrel 2008-ban, majd 3 évvel később egy kisebb rally balesetben Észak-Olaszországban súlyosan megsérült. Azóta sem tudja a jobb karját rendesen mozgatni. Reklámértékben Kubica pedig hihetetlenül nagy dobás.

    A tizenegyszeres GP győztes Felipe Massának ez azt is jelentené, hogy egy ilyen gyors döntés után valóban véget érhet a Forma-1-es karrierje. Már egy éve abba akarta hagyni a brazil, de most még azt mondogatja, hogy még maradna.

    Amennyiben beigazolódik a fenti hír, az Pascal Wehrleinnek és Paul di Restának is azt jelenti, hogy hiába álmodoztak a Williams 2018-as versenyzői üléséről.

  • Nico Rosberg vasutas lett – videóval!

    Nico Rosberg vasutas lett – videóval!

    Egy újabb szerepkörben láthatjuk 2016 F1-es világbajnokát: ezentúl a német vasútvállalat nagykövete lesz, és máris megjelent vele az első reklámfilm. Nem mondhatnánk, hogy Rosberg a visszavonulása unatkozik, hiszen a Mercedeses márka nagyköveti szerepe mellett már Robert Kubica menedzselésébe is belefogott, de most a legújabb vállalása a Deutschen Bahn népszerűsítése.

    A reklámfilmben az a feladata, hogy bemutassa, hogy milyen gyorsan és kényelmesen tud a vasúttal utazni, és ebben a közlekedési versenyben ráadásul önmagát kell legyőznie. Klónjai repülővel illetve autóval próbálják meg legyűrni a München-Berlin távolságot, amelyet mindannyiuknak teljesíteni kell.

    Ami igazán feltűnő, hogy Rosberg nem Mercedest vezet, hanem Aston Martint, ami ráadásul a Forma-1-es Mercedes csapat komoly ellenfele a királykategóriában, mint a brit Red Bull csapat technikai partnere. Az Astont hajtó Nico természetesen veszít, és ahogy várható, a vasutas Nico nyer.

    Komolyan vette a feladatát a regnáló világbajnok, ugyanis még színészetet is tanult a szerep kedvéért:
    „Ez volt a legbonyolultabb reklámfilm, amit valaha forgattam. Sokat hozzá kellett tennem magamból, és azt hiszem, hogy a végeredményen ez látszik is. Ez egy remek produkció, sok örömünk volt benne. Nagyon örülök, hogy a Deutschen Bahn márka nagykövete is lettem.”

    Aki azt hiszi, hogy a Mercedes, Kubica és a vasút lefoglalja kellőképp Rosberget, az téved. Nemrég elutazott a Szilikon-völgybe, ahol a Google és az Instagram vállalatokhoz is ellátogatott. Ráadásul nagyon is érdeklő a jövő mobilizmusa. 32 évesen pedig nemrég másodszor is apa lett.​

    https://youtu.be/UvHyVg6x3k4

  • Hamiltonnak koncentrálnia kell

    Hamiltonnak koncentrálnia kell

    Nico Rosberg volt csapattársát dicsérte, azonban szerinte Hamilton nem lehet nyugodt még ekkora előnnyel sem.

    „Hihetetlen formában van.” – nyilatkozta Rosberg tavalyi csapattársáról. „Azonban ezzel egy időben Sebastiannak minden rosszul alakul.”

    „Lewis hihetetlenül következetes. Ezt nehéz minden egyes versenyen tartani”

    Rosberg azonban figyelmeztetett, a brit előnye ellenére sem dőlhet hátra, hiszen komoly ellenféllel van dolga.

    „Azt gondolom, Lewis gyorsabb, amikor egy körön kell bizonyítani. De sokkal érzelmesebb, és ilyen magas szinten minden kisebb dolog is számít. Ha valami máson jár az esze, vagy másra pazarolja az energiáját, akkor könnyen kicsúszhat a vezetés a kezei közül.”

    „Tavaly is ez történt, amikor a Snapchat-esettel foglalkozott, és a rá mérges médiával volt elfoglalva. Elpazarolta az energiáját, ami a bajnokság döntő szakaszában különösen fontos lenne.”

    Mindazonáltal a német hozzátette, szerinte Hamilton fogja nyerni az idei bajnokságot, még akkor is, ha izgalmas lesz a végjáték az utolsó futamokon.

    „Semleges vagyok ez ügyben, de ami Japánban történt, rajongóként nagyon rossz volt. Biztos vagyok benne, hogy Lewis is az utolsó körig harcolni akart a bajnoki címért, de hát ilyen a motorsport.” – zárta a tavalyi világbajnok.