Címke: Nico Rosberg

  • Rosberg a visszatérésének esélyeiről és terveiről beszélt

    Rosberg a visszatérésének esélyeiről és terveiről beszélt

    Nico Rosberg 2016-ban egy rendkívül intenzív csatát követően hódította el a Forma-1-es bajnoki címet csapattársa, Lewis Hamilton legyőzésével.

    Rosberg többször is elmondta, rendkívül elégedett azzal, hogy Hamilton ellen sikerült bajnokságot nyernie, hiszen a junior kategóriáktól kezdve együtt versenyeztek, és Lewis mindig képes volt előtte végezni – még akkor is, ha esetenként csak egy hajszálnyi különbség volt kettejük között.

    Rosberg világbajnoki ünneplését követően néhány nappal nagy meglepetésre bejelentette visszavonulását, mondván még egyszer nem bírná végigcsinálni, amin 2016-ban keresztülment.

    „Nem érzek késztetést arra, hogy visszatérjek” – felelte Rosberg a Bunte magazin kérdésére.

    A 32 éves német inkább a családjára koncentrál: „Azon vagyok, hogy egy egész futballcsapatom legyen. Nincs igazán más dolog, ami megfogott volna” – mondta mosolyogva a kétgyermekes édesapa.

    Elárulta, hogy felesége, Vivian is közrejátszott abban, amikor a visszavonulás mellett döntött, ugyanis egyik gyermekük születése sem zajlott problémamentesen. „A döntéssel teljes mértékben őt támogatom” – tette hozzá 2016 világbajnoka.

  • Rosberg: Ez egy remek szerződés Kubica számára

    Rosberg: Ez egy remek szerződés Kubica számára

    Nico Rosberg szerint Robert Kubica F1-es visszatérési esélyei még mindig élnek.

    Rosberg 2016-os bajnoki címének megszerzése után visszavonult és más projektekbe kezdett. Többek között Kubica menedzsere lett. Célja az volt, hogy Kubicát visszajuttassa az F1-es mezőnybe, a Williams azonban a lengyel sztár helyett végül Szergej Szirotkint választotta – noha Kubicát is leigazolták, tartalék- és fejlesztő versenyzőnek. Rosberg szerint azonban még mindig jó esélyei vannak Kubicának a jövőre nézve.

    „Robert sok kilométert tehet majd meg.” – mondta Rosberg az Auto Motor und Sportnak. „Ez egy nagyszerű szerződés számára és határozottan egy újabb lépés a megfelelő irányba.”

  • F1-es kedvcsináló a Fucsovics-Federer mérkőzéshez

    F1-es kedvcsináló a Fucsovics-Federer mérkőzéshez

    Magyar idő szerint holnap, azaz hétfőn kora reggel, 5 óra körül kerül sor a magyarok által nagyon várt teniszmérkőzésre, melyen Fucsovics Márton a világszerte híres teniszcsillag, Roger Federer ellen ütögethet majd, a cél pedig a legjobb nyolc közé jutás.

    Görgessetek tovább némi Forma-1-es kedvcsinálóért. 😉

    https://www.instagram.com/p/BeFCtgyjNT7/?taken-by=fucsovicsmarci

    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images

  • Kiderült, Rosberg engedné-e gyerekeinek, hogy versenyezzenek

    Kiderült, Rosberg engedné-e gyerekeinek, hogy versenyezzenek

    A 2016 végén visszavonult német versenyző, Nico Rosberg legutóbbi videóblogjában rajongói kérdésekre válaszolt. Az egyik kérdés pedig arra vonatkozott, hogy engedné-e gyerekeinek, hogy autóversenyzők legyenek?

    „Nem!” – mondta Rosberg határozottan. „Köszönöm a kérdést, de nem. Remélem, hogy nem akarnak majd versenyezni, vagyis Vivian szeretné, ha versenyeznének, ugye?” – mondta Rosberg viccesen, miközben kinézett feleségére. „De nem, nem, kizárt. Nagyon félnék, borzasztó lenne. Az én anyukám egyetlen versenyemet sem látta, és igazán meg tudom ezt érteni már. Nézni őket (a gyerekeit), hogy ilyesmit csinálnak, vagy akár csak arra gondolni, hogy gokartoznak… kizárt.”

    Mivel Rosbergnek két kislánya van (Alaïa 2015-ben, Naila pedig 2017-ben született), ez a veszély talán nem is fenyegeti, bár sosem lehet tudni…

  • Rosberg: Lenne olyan versenyhelyszín, ami miatt visszatérnék a Forma-1-be

    Rosberg: Lenne olyan versenyhelyszín, ami miatt visszatérnék a Forma-1-be

    A Forma-1 most már tudja, mit kell tennie azért, hogy megzavarja a 2016-os világbajnok „nyugdíjas” éveit.

    Bár a Mercedes korábbi versenyzőjének visszavonulása véglegesnek tűnik, egy Twitteres interjúban bevallotta, hogy lenne olyan helyszín, amit ha meglátna a versenynaptárban, kérés nélkül visszaülne autójába, és harcba szállna a győzelemért.

    Hogy pontosan melyik lenne ez a pálya? Nos, íme, a válasz: „A Dél-afrikai verseny elég jól hangzik, valamint még Las Vegas is elég király lenne. Főleg, ha ott dőlne el a VB cím sorsa. Ezeken a versenyeken szívesen indulnék”

    Hajrá, Liberty Media, rajtatok a világ szeme!

  • Rosberg, mint Mercedes nagykövet?

    Rosberg, mint Mercedes nagykövet?

    Nico Rosberg a minap azt nyilatkozta, szívesen lenne a jövőben is a Mercedes nagykövete, függetlenül attól, hogy 2016 végén váratlanul kilépett a csapattól. Jelen állás szerint jövőre ő váltja Niki Laudát a német RTL-nél.

    Arra a kérdésre, miszerint ha továbbra is a Mercedesnél képzeli el a jövőjét, nehéz lesz objektívnek maradnia RTL-es szakértőként, így válaszolt: „Papíron lejár a Mercedeses szerződésem ez év végén, szóval ez sehogy sem fog befolyásolni. Jövőre előfordulhat, hogy a Daimler nagykövete leszek, így a kérdésfeltevés alaptalanná válhat.”

    „Ha Niki is objektív tudott maradni, nekem is sikerülni fog.” – teszi hozzá.

  • Új szakértők az RTL-en: Nico Rosberg és Timo Glock!

    Új szakértők az RTL-en: Nico Rosberg és Timo Glock!

    Ahogy azt már megírtuk, a német RTL 2020-ig hosszabbított, és most bejelentették az új szakértőiket is: Nico Rosberg kap állandó szerepet a Forma-1-es műsorban, és 2018-ban már Timo Glock is többször szerepel majd a német csatornán, mint eddig. Így nyilatkozott az új szerepéről 2016 világbajnoka:

    „Nagyon örülök, hogy elárulhatom, hogy jövőre újra a paddockban leszek, mint az RTL F1-es csapatának a stábtagja. Remélem, hogy menő belső információkat is megoszthatok majd a nézőkkel, és egy remek szezonunk lesz majd!”

    Amiatt kellett a csatornának egyébként új szakkommentátorok után néznie, mert Niki Lauda gyakorlatilag élő adásban felmondott még Abu Dzabiban, így Glock is több szerepet, és versenyt kap majd, amiről röviden ennyit mondott: „Örülök, hogy továbbra is szakértőként számítanak rám!”

  • Rosberg régi WSR autót bérel Kubicának, hogy szabadon tesztelhessen!

    Rosberg régi WSR autót bérel Kubicának, hogy szabadon tesztelhessen!

    Továbbra is folyik a harc, a Williams utolsó versenyzői üléséért a 2018-as F1-es világbajnokságra. Miután a brit csapat bejelentette, hogy a végleges döntésüket csak januárban hozzák majd meg, továbbra is két fő esélyesről pletykál mindenki, tehát Robert Kubicáról, és Szergej Szirotkinról. A menedzsmentjeik az utolsó kártyáikat dobják be azért, hogy valamelyikőjük majd Lance Stroll csapattársa lehessen.

    Mint az ismeretes, Nico Rosberg egy hét versenyes ajánlattal állt elő Kubica érdekében, de a lengyelt menedzselő volt F1-es világbajnok tovább megy: hogy tovább erősítse Robert lehetőségét, felhívott egy ismert egykori csapatot is, akik a nem is olyan rég még a World Series Formula V8 3.5 kategóriában jeleskedtek. Itt rendelkezésre állna egy erős Dallara által épített versenyautó, több mint 500 lóerős motorral, olyasmi, mint amivel 2005-ben már lett akkor a széria bajnoka. Ez a jármű továbbra is jó teljesítményre képes, fizikailag megterhelő, egy igazi szörnyeteg, tehát arra kiválóan alkalmas, hogy fizikailag fitten tartsa Kubicát a téli szünet alatt, és felkészítheti őt arra is, hogy a topon legyen, amikor megkezdődnek majd a szezon előtti tesztek.

    Rosberg tehát abban mesterkedik, hogy szerezzen egy ilyen autót, amivel Kubica kedvére pályaautózhat, hogy bármikor készen álljon, amikor esetlegesen hívják a Williamstől. Mindent figyelembe vesz tehát a 2016-os bajnok azon a harctéren, ahol a képességek mellett kőkemény gazdasági, kereskedelmi és politikai játszma folyik. Annak ellenére, hogy teljesen más karakterek, más a történetük, egy nagy álom hajtja őket, hogy valami csodával határos módon, de ott lehessenek Melbourneben a szezonnyitón a rajtrácson.

  • Hamilton nem törekszik rá, hogy újra Rosberg barátja legyen

    Hamilton nem törekszik rá, hogy újra Rosberg barátja legyen

    Lewis Hamilton azt állítja, hogy esze ágában sincs helyreállítani a barátságát korábbi csapattársával, Nico Rosberggel. Amilyen keményen harcoltak a 2014-től 2016-ig terjedő időszakban a mindent vivő Mercedesszel, barátokból ellenségekké váltak. Niki Lauda, a Mercedes tanácsadójaként jól rálátott a helyzetre, és elárulta:
    „Annyira rossz volt a viszony közöttük, hogy reggelente még csak nem is köszöntek egymásnak.”

    Miután Rosberg 2016-ban azonban legyőzte Hamiltont, és megnyerte a 2016-os világbajnokságot, a német hirtelen visszavonult a versenyzéstől. Rosberg egy hónapja ennyit mondott:
    „Jó barátok voltunk a múltban, és még lehetünk is újra azok a jövőben. Már nem vagyunk riválisok, én totál kiszálltam, így nem látom akadályát annak, hogy idővel újra kijöjjünk egymással.”

    A német ex-versenyző ugyanakkor elismerte, hogy jelenleg még nem tartanak itt Hamiltonnal, és hasonló véleményt fogalmazott meg az idei bajnok is a Stuttgarter Zeitungnak: „Beszéltem ugyan Nicóval Japánban, de nem fogok energiát fektetni abba, hogy változzon a kapcsolatunk.”

  • Rosberget nem lepte meg, hogy alulmaradt a Ferrari

    Rosberget nem lepte meg, hogy alulmaradt a Ferrari

    Nico Rosberg elmondása szerint továbbra sem bánta meg, hogy 31 évesen visszavonult. Nehéz volt megszoknia a lassabb életvitelt, de azt állítja, hogy boldogabb, mint valaha, és nagyon elfoglalt.

    „Most családapa vagyok, egy reklámhordozó, menedzser.” – mondta a La Gazzetta dello Sportnak. „Befektetéseket keresek, főleg start-up cégeket a mobilitás területén.”

    Önéletrajzi könyvet is tervez, és elmondása szerint már túl van a tervezés szakaszán.

    Mikor Rosberg tavaly év végén visszavonult, azt mondta, meg akar tanulni gitározni és síelni, főleg mivel utóbbitól a Mercedeses szerződése eltiltotta.

    „Nem síeltem még, de az elkövetkező hetekben erre is sor kerül.” – mondta Rosberg. „2016-ban elkezdtem gitározni, de íngyulladásom lett.”

    2016 világbajnoka azt is élvezte, hogy az idei szezont nézőként követte figyelemmel.

    „Szerintem ez egy nagyszerű szezon volt.” – mondta. „A Ferrari remekül harcolt, de nem lepett meg, hogy elbuktak, mert a Mercedes ismét emelte a lécet. Én egy nagyon versenyképes Ferrarira számítok 2018-ban, de a Mercedes még erősebb lett. Jól tudom, hogy mire képesek.”