Címke: Nico Rosberg

  • Rosberg: Hamilton nincs formában 2018-ban

    Rosberg: Hamilton nincs formában 2018-ban

    Valtteri Bottas meglehetősen jól kezdte a 2018-as bajnokságot, míg sikeresebb csapattársa, Lewis Hamilton egyelőre inkább bukdácsol. Ausztráliában, és Bahreinben sem tudott nyerni a regnáló világbajnok, és Kínában sem jöttek össze Hamilton dolgai, a Mercedes szenved. Erről így nyilatkozott az érintett:
    „Én is, és a csapat is alulteljesít. Részemről, ez katasztrófa. Meg kell vizsgáljam azt, hogy miképp tudom megállítani a pontvesztést, és hogyan tudok visszatérni a normális teljesítményemhez.”

    Hamilton csapattársa, Valtteri Bottas második lett Kínában, de már Bahreinben is közel állt a győzelemhez. A finn emiatt továbbra is úgy érzi, hogy versenyben van a bajnoki címért:
    „Igen, továbbra is ez a célom, és ezen az úton kell haladnom tovább. Hiszek magamban, és tudom, hogy le kell győznöm Hamiltont is. így lehetek eredményes.”

    Jelenleg tehát nincs formában Hamilton, és így tárgyal a további szerződéséről, miközben Toto Wolff is sürgeti már, hogy adja fel a kis játékát:
    „Ahogy az autó, ő sem volt a topon a kínai hétvégén. Még mindig azt gondolom, hogy ő a legjobb versenyző, de még a legjobbakkal is előfordul az, hogy nincsenek ott 100%-osan.”

    Nico Rosberg, Hamilton korábbi csapattársa is egyet tud érteni ezzel, és ezt el is mondta a német RTL-en:
    „Lewis nincs formában, de mindig is voltak ilyen fázisai. Ha nem magabiztos, akkor túlgondolja a dolgokat, és elkezd hibázni. Kíváncsian várom azt, hogy Bakuban sikerül-e visszavágnia.”

  • Rosberg kipróbálja az újgenerációs Formula E autót

    Rosberg kipróbálja az újgenerációs Formula E autót

    A visszavonult 2016-os Forma-1-es világbajnok, Nico Rosberg elárulta, hogy már egy ideje ő is befektetője a Formula E-nek, ráadásul ő fogja először közönség előtt meghajtani az új generációs, ún. Gen2 Formula E autót.

    Rosberg decemberben ott volt a 2017/18-as szezonnyitón Hongkongban, és már akkor is jelezte, hogy érdekli a széria, noha nem versenyzőként, inkább résztulajdonosként.

    Bemutató jelleggel azonban május 19-én, a Berlin ePrix-n vezetni is fogja a Gen2 autót, a Tempelhof reptéren.

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy a Gen2 autó volánja mögé ülhetek.” – mondta Rosberg. „Nagyszerű lesz megtapasztalni ezt a nagy teljesítményű elektromos autót, és megnézni, hogy mi van még bennem.”

    „Még különlegesebbé teszi ezt, hogy a Berlin E-Prix-n kerül erre sor, hiszen mindig imádtam a szülőhazámban versenyezni. Mióta visszavonultam, nagyon érdekel az e-mobilitás és annak pozitív hatása a társadalmunkra és bolygónkra. Régóta hiszek a Formula potenciáljában, és részese is vagyok befektetőként egy ideje.”

    „Nagyon különleges dolog első alkalommal látni az új autót a közönség előtt bemutatkozni, és egy különleges név is kell ehhez a megtisztelő feladathoz.” – mondta a Formula E ügyvezető igazgatója, Alejandro Agag. „Az, hogy egy olyan nevet láthatunk a Gen2 volánja mögött, mint Rosberg, a német rajongók előtt, Berlinben, nagyszerű pillanat lesz a széria számára.”

    „Ő egy hihetetlen nagykövete a világ autósportjának és bajnokként, igazán fantasztikus dolog az ABB Formula E bajnokság számára is, hogy Nico befektetője és résztulajdonosa a Formula E-nek.”

  • Nico Rosberg lecserélte autóját

    Nico Rosberg lecserélte autóját

    Nico Rosberg új „autóra” tett szert, ilyet még egészen biztosan nem „vezetett” korábban. Valójában úgy fest, hogy feleségétől, Viviantól vette kölcsön. 😀

    A „jármű” valójában Vivian ibizai fagylaltozójának dekorációja. 🙂

    https://www.instagram.com/p/Bg9N7rxFZ1A/?taken-at=264673258

    https://www.instagram.com/p/Bg9fcGBl6ms/?taken-at=264673258

  • Rosberg szerint Alonso már nem fog nyerni többet

    Rosberg szerint Alonso már nem fog nyerni többet

    Nico Rosberg úgy véli, hogy nem sok remény van arra, hogy Fernando Alonso tud majd még Forma-1-es győzelmet szerezni a jövőben. Ellenben más szériákban még teremhet neki babér.

    Maga Alonso is keresgéli az alternatívákat, így például idén a Forma-1 mellett a WEC szezont is teljesíti.

    „Azért csinálja ezt, mert az F1-ben nincs remény számára.”- mondta Rosberg a spanyol AS című lapnak. „Más dolgok után kell néznie, hogy győzhessen, mert a Forma-1-es bajnoki cím már nem opció számára. Szóval a következő nagy kihívás számára, hogy a világ legsokoldalúbb versenyzője legyen.”

    Rosberg szerint az F1-ben idén a futamgyőzelem sem reális Alonso számára.

    „Hogy fog-e 2018-ban újra nyerni? Nem. Fog-e dobogóra állni? Egy harmadik hely, miért is ne?

    A szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon Fernando Alonso az 5. helyen ért célba és a rajongók szavazatai alapján ő lett a nap versenyzője.

  • Nico Rosberg a Sky Sports-on is szakért idén

    Nico Rosberg a Sky Sports-on is szakért idén

    Nico Rosberg csatlakozni fog a Sky Sports F1-es közvetítő csapatához a 2018-as szezon fontosabb versenyein, mint szakértő. Az első ilyen mindjárt a hétvégi szezonnyitó Ausztrál Nagydíj lesz.

    Nem ez lesz azonban az első ilyen szereplése a csatornán, 2016 világbajnoka tavaly a Japán Nagydíjon már kipróbálta ezt a szerepet.

    Rosberg emellett a német RTL-nél is tevékenykedik majd, átvéve a csatornán Niki Lauda szerepét.

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy csatlakozhatok a Sky Sports F1-es csapatához a 2018-as szezonban.” – mondta Rosberg. „Bár a mikrofon mögött állni nem annyira izgalmas, mint a volán mögött lenni, tavaly már belekóstoltam ebbe a Sky Sportsszal és imádtam. 2018 lenyűgöző csatákat hozhat és remélhetőleg tudok adni a nézőknek egy kis betekintést a csapatokhoz, az emberekhez, és mindenhez, ami számít az F1-es versenyzőknek. Alig várom a kezdést.”

    „Örömmel üdvözlöm Nicot a csapatban.” – mondta új kollégája, Martin Brundle. „Felülmúlhatatlan a tudása a hibrid autókról, a Mercedesről és Lewis Hamiltonról. Nico szakértő betekintést nyújt majd a leglelkesebb rajongóknak és az átlag nézőknek egyaránt. Jó srác, jó lesz köztünk tudni.”

  • Rosberg nem számít kerék a kerék elleni csatákra Hamilton és Bottas között

    Rosberg nem számít kerék a kerék elleni csatákra Hamilton és Bottas között

    Nico Rosberg és Lewis Hamilton gyermekkoruktól kezdődően nagy csatákat vívtak egymással, majd a Forma-1-ben is megtették ugyanezt.

    2014-ben Bahreinben emlékezetesen nagyot meccseltek, két évvel később Barcelonábn már nem voltak ennyire szerencsések: a két Mercedes a rajtnál összeütközött, és mindeketten kiestek.

    Vajon Bottas második Mercedeses évében láthatunk Hamilton és közte zajló szoros versenyzést?

    „Nem, méghozzá az aerodinamika miatt. A mostani autók borzasztó turbulenciát keltenek maguk mögött. Ezen valamilyen módon változtatni kell, akár természetes, akár mesterséges úton. Persze nem olyan mesterséges dologra gondolok, mint ahogy a DRS kinéz néhány esetben” – mondta Rosberg, 2016 Forma-1-es világbajnoka.

    „Miért szórakoztatóbb a MotoGP? Mert ott nincs (ilyen szintű) aero. A Forma-1 nagyszerű, ám ha feljeszteni tudnának ezeken a problémákon, az hatalmas jelentőségű lenne a sport számára.”

    „Az aerodinamika létfontosságú kérdés a csapatok közötti versenyben, és ez teszi látványügyileg is gyorssá az autókat. Ezen változtatnék, és hiszek benne, hogy a Liberty gőzerővel dolgozik rajta. Mindenkinek más a véleménye, nem könnyű megoldást találni” – tette hozzá Rosberg.

  • Ez kell ahhoz, hogy Bottas legyőzze Hamiltont

    Ez kell ahhoz, hogy Bottas legyőzze Hamiltont

    Lewis Hamilton a tavalyi év végén már negyedik Forma-1-es világbajnoki címét szerezte, és a Mercedes szezon előtti formájából kiindulva 2018-ban is jó esélye lesz arra, hogy az összetettbeli első helyért harcoljon.

    De vajon legyőzhető a brit versenyző? „Tudok valakit, akinek ez sikerült” – mondta mosolyogva Nico Rosberg, 2016 F1-es világbajnoka.

    „Adj magadnak időt és légy türelmes. Valtterinek konstans teljesítményt kell nyújtania, közel kell lennie Lewishoz. Képes erre, megvan hozzá a tehetsége. Tavaly bedobták a mélyvízbe, ami következetlenséget okozhat.”

    Bottas több alkalommal is bevallotta, hogy egyszer sem érezte magát 100%-ig kényelmesen a 2017-es Mercedesben, az év során például háromszor is üléscserét kért.

    „Ezen nevetnem kell! Mindig híres voltam arról, hogy én vagyok az, aki folyton üléscserét kér, szóval most van még egy ilyen versenyzőjük” – reflektálta Rosberg.

    „Emlékszem, hogy milyen szinten hajtottuk egymást Lewisszal, Valtterinek ugyanezt kell tennie. Lewis az egyik legjobb odakint, sőt, ő minden idők egyik legjobbja. Nagyon keményen kell nyomnod, ha le akarod győzni.”

    Vajon Bottas 2019-ben is maradhat a Mercedes versenyzője?

    „Szerintem megtartják Valtterit. Nincs okuk változtatni a csapaton belüli dinamikán. Amíg Lewis győz, nincs probléma.”

    És az igaz, hogy Hamilton komolyan fontolgatta a sport elhagyását, miután 2016-ban a Spanyol Nagydíj rajtjánál összeütköztek Rosberggel?

    „Az összes bennfentes információt meg akarod tudni? Olyan részletekre vagy kíváncsi, mely még nem került napvilágra? Sajnos nem árulhatok el ilyen részleteket. Amit el tudok mondani, hogy intenzív volt és komoly következményei lettek” – felelte Rosberg az Autosport kérdésére.

  • Mi a hasonlóság a Forma-1 és a Sasszemklinika működése között?

    Mi a hasonlóság a Forma-1 és a Sasszemklinika működése között?

    Kiss Norbi példáján felbátorodva én is ellátogattam a Sasszemklinika orvosaihoz, majd megműttettem a szemem. Számtalan családtag, ismerős és kolléga érdeklődött a műtét sikerességéről, ezért úgy döntöttem, hogy megírom a történetem. Számomra is megdöbbentő, hogy milyen sok párhuzamot vélek felfedezni egy Forma-1-es csapat és a Sasszemklinika működése között.

    hungaroring, vámosi péter
    A cikk írója 1988-ban, a Hungaroringen. Fotó: Vámosi András

    Az első mérföldkő az volt, amikor az ismert Forma-1-es brit fotóssal, John Townsenddel beszélgettem, és elárulta, hogy bizony ő is Magyarországon műttette meg a szemét, és élvezi azóta is az előnyeit – nyugdíjasként. Ekkor elkezdtem feltenni magamnak a szemrehányó kérdéseket, hogy akkor én miért is nem? Neki a pálya mellett nyilván tökéletes látásra van szüksége a 300 km/órával elsuhanó versenyautók mellett, és jól láthatóan működik a dolog. Továbbra is kerestem a motorsporton belüli példákat, mert elmondhatjuk, hogy itt extrém igénybevételnek van kitéve a szem, pláne autóversenyen, de akár kormány mögött, vagy azon kívül is.

    Minden autóversenyző, főleg a Forma-1-es pilóták roppant hiú emberek is egyben egoisták, de talán ebben a sportban ez érthető is. Épp ezért volt feltűnő, amikor Ralf Schumacher még a Williamses korszakában elsőként merte felvállalni, hogy szemüveget visel a sisak alatt. Az ő szemproblémái témát adtak a paddocknak. Ugyan esetében nem tudni pontosan, hogy megműttette-e a szemét, de tény, hogy 2014 környékén újra szemüveg nélkül lehetett őt látni, láthatóan problémamentesen.

    Peter Muecke, Ralf Schumacher
    Ralf Schumacher, még szemüvegben. Fotó: DTM

    Nico Rosberg is egy ideig láthatóan bevörösödött szemmel erőlködött Lewis Hamilton ellen, de az ő, ilyen jellegű tünetei eltűntek. 2016-ban világbajnok lett, majd be is fejezte az aktív versenyzői karrierjét.

    Az a német pilóta, aki viszont aránylag jól dokumentált ebben a témakörben, az nem más, mint Nico Hülkenberg. Ő 2012 téli szünetében egy lebenyes kezelést választott, és mint elárulta, azóta tökéletesen lát és sokkal könnyebb lett az élete. Ő is kontaktlencsét hordott, mint magyar kollégája, a szintén szemműtött Kiss Norbi, és a pihentetési fázis után mindketten ugyanolyan sikeresen folytatták a pályafutásukat, mint korábban.

    nico hülkenberg, vámosi péter
    Nico Hülkenberggel, 2010-ben, a Hungaroringen. Fotó: Vámosi Péter

    Ezen logikus érvekkel felvértezve, illetve Norbi és Bakó Csabi példáján felbuzdulva végül megnyomtam az Enter-t a Sasszemklinika jelentkezési formján, és vártam a csodát.

    Másnap munkaidőben felhívott a kolléganőjük, és elkezdett kérdezgetni arról is, amiről úgy gondoltam, hogy egyértelműen kitöltöttem az adatlapon. Kifejezetten furcsa volt, mert ez visszaköszönő elem lett később is. Már kezdtem azt hinni, hogy én fejezem ki rosszul magam, vagy velem van a baj. Utólag persze összeállt a kép: annyira túlbiztosítanak mindent, hogy ez is a része a műtétre felkészítésnek.

    Térjünk is rá a fogadtatásra! Amikor belépsz a Bécsi úti Sasszemklinika ajtaján, úgy érezheted magad, mint egy autóversenyző, aki megkapta élete első Forma-1-es szerződését, és minden csak rólad szól, érted van. Technofilként is meglepett az, hogy klasszikus portás nincs, hanem magamnak kell bejelentkeznem számítógépen és úgy mehetek tovább.

    Mire felérek az emeletre, ott a kedves hölgyek közül az egyik név szerint szólít, és teljesen mindegy, hogy épp műtét előtt, vagy után vagyok, a leglényegesebb dolgokkal velem kapcsolatban képben van, és ennek megfelelően irányít, intézkedik.

    Elképesztő egyébként, hogy mennyien vetik alá magukat a Sasszemkezeléseknek. Ami örömteli, hogy kortól, nemtől függetlenül sokan belevágnak, mert most már közel 100.000 sikeres műtét körül járnak. És újfent hangsúlyozom: inkább bele sem vágnak, ha a legcsekélyebb kockázat is felmerül. Akinek nem javasolják a műtétet, az is elmondhatja magáról, hogy olyan teljes körű vizsgálatsorozaton vett részt, ami szinte példátlan az országban.

    Visszatérve a megérkezésemhez, aránylag hamar asszisztens kezébe kerülünk, vagy autóversenyesen fogalmazva, kaptunk magunk mellé egy mérnököt. Sorra végigmegyünk a szem különféle funkcióit tesztelő gépeken, látásélesség, szemnyomás, szaruhártya-vastagság mérése, szaruhártya domborzati térképének elkészítése, egyedi hibák felmérése stb. Végül be lehet kerülni a „főmérnökhöz”, a főorvoshoz. Annak ellenére, hogy előbb vázoltam, hogy egy jól irányított méhkashoz hasonlít a rendszer, mégis azt kell írjam, az egyén a legfontosabb, hiszen tényleg minden egyes alkalommal kimerítően foglalkoztak velem, és tényleg minden keresztkérdésemre választ kaptam.

    Nagyon fontos megjegyezni, hogy mindenki esete más és más, hiszen kortól, állapottól, sok mindentől függhet, hogy végül melyik lézerkezelést érdemes választani. Nem is szeretem azokat az egyszerű kérdéseket, hogy milyen volt, és mennyibe kerül. Persze, ezekre is lehet válaszolni, de ez nem egy kőbe vésett dolog.

    Amikor több vizsgálat után végül kimondták, hogy műtétre alkalmas vagyok, az tényleg olyan érzés volt, mint amikor közlik az újonc pilótával, hogy mikor vezetheti először élesben a versenyautót. Nem féltem tőle, hanem vártam, hogy megtörténjen.

    Esetemben a FEMTO kezelés lett az előnyös és hatékony. Mint megtudtam, ezt engedélyezte a NASA is az űrhajósainak és az amerikai haditengerészet a vadászpilótáinak. Így gondoltam, nekem is megfelel.

    A műtét napján két órát töltöttem a Sasszemklinika épületében és ebben bőven benne volt a léleksimogató beszélgetés is. Maga a műtét – amikor már beöltözve készültünk a kijelölt nővérrel – is maximum negyed óra volt.

    És akkor jöjjön, ami mindenkit érdekel. A műtőben egy lézermérnök, egy szemsebész és egy műtősnő fogadott mosolyogva. Mindent előre elmondtak, hogy mi fog történni. Nyilván már szemüveg nélkül, felfektetve a műtőasztalra, a fejem egy mélyedésbe került, ami gyakorlatilag rögzítette azt, még ha nem is olyan határozottan, mint egy 5 pontos biztonsági öv. Engem kifejezetten meglepett, hogy a kezem szabadon maradhatott. Innentől dióhéjban elmondva körülbelül annyi történt, mint amit a boxutcában a szerelők kerékcserénél elvégeznek. Ezerszer begyakorolt mozdulatokkal kapcsolgatták ki-be a gépeket felettem, tologatták, beállították. Amikor a lézer elindult, akkor pedig hangosan visszaszámolt a lézermérnök, hogy halljam meddig tart. Egyébként a lézer mindössze pár másodperc alatt elvégezte a szaruhártyám tökéletesre formálását, hogy jó törje a fényt. Később néhány szót váltva a lézermérnökkel, kiderült az is, hogy a lézert ugyanaz a szofver vezérli, mint a haditechnikából jól ismert cirkálórakétákat. Folyamatosan követi a célt a szemmozgásunktól függetlenül. Félelmetes! Teljességgel fájdalommentes a dolog, és inkább meglepő, mint kellemetlen.

    Vizualitásáról: képzeljük el azt, hogy Monacoban az alagút felé tartunk, de eléggé elmosódottan látunk. Bemegyünk az alagútba, majd kapunk egy nem bántó „díszkivilágítást”, azonban nekünk versenyzőként semmi másra nem kell koncentrálnunk, csak a fényre az alagút végén. Eközben azért mégis csak alagútban vagyunk, így egy villanásnyira sötét lesz, de pontosan ismert a cél és haladunk tovább. Amikor kiérkeztünk az alagútból, ugyan foltokban még, kicsit homályosan, de valójában már azonnal jól látunk!

    Ezt követően, ha pezsgőt nem is kapunk, (és bárminemű alkoholtartalmú italt is pár napig kerülni kell), de járt a keksz, és még válogatni is lehetett közülük!

    Azt is érdemes mérlegelni, hogy annak ellenére, hogy a műtét után akár már 1-2 nap múlva autót vezethetünk és dolgozhatunk, azért a gondos odafigyelés és a maximális precízió elvárt a páciens részéről, ahogy az autósportban is. Mert hiába adott minden jó körülmény, ha a versenyző azt elbaltázza, nem tartja be az orvosi előírásokat.

    Elképesztően fontos ugyanis a műtétet követő fázis, hiszen az első hetekben több szemcseppet kell alkalmazni, pontosan időre adagolva a használatukat, immáron már otthon. Ugyanakkor kímélni kell a szemet. Én épp ezért választottam szintén a téli időszakot, mert nem kellett rohannom sehová, és a borongós idő is segített abban, hogy ne napszemüvegben közlekedjek az utcán.

    Bizonyos terhelések és sportok egy ideig kerülendők, így ezt is érdemes figyelembe venni, amikor az ember beidőzít magának egy ilyen korrekciós műtétet. Azonban a legextrémebb sportokhoz is vissza lehet térni legkésőbb 1 hónap után, legyen az akár ejtőernyőzés, búvárkodás, szörfözés vagy bungee jumping.

    Most, hogy túl vagyok az egészen, sajnálom, hogy idáig húztam. Minimum 10, de lehet hogy 15 évvel ezelőtt már meg kellett volna lézereztetnem a szememet, megkímélve magam pár vesződségtől, indokolatlan bosszankodástól. Még a pedigrés nevű szemüvegmárka is bizony 1,5-2 év alatt tönkremegy.

    Amiről még nem tettem említést, az az, hogy az épület is hozza gyakorlatilag azt az érzést, mintha amikor meghívják az embert egy Forma-1 garázsba (velem már háromszor is megtörtént), és megcsodálható az a katonás rend és patikatisztaság, ami az adott környezetben tapasztalható. Ugyanez mondható el a Sasszemklinikára is.

    https://www.instagram.com/p/Bftm2SKBlfC/?taken-by=petervamosi

    Egy szónak is száz a vége: aki eddig azon dilemmázott, hogy elinduljon-e ezen az úton, csak biztatni tudom, hogy tegye meg bátran! Bízom benne, hogy a cikkem segít abban, hogy az olvasóm – hozzám hasonlóan – meghozza élete egyik legjobb döntését. Ha ezzel akár csak egyetlen emberen is segítettem, már megérte.

    Itt teheted meg az első lépést!

  • Rosberg kritikát fogalmazott meg a Pirellivel szemben

    Rosberg kritikát fogalmazott meg a Pirellivel szemben

    Nico Rosberg nem tetszését fejezte ki a Pirelli koncepciója iránt, szerinte nehezen átláthatóak és követhetőek a 2018-as abroncsok.

    Mint ismert, az olasz gumigyártó hét különböző keverékű gumit fog a csapatok rendelkezésére állítani, ez kettővel több, mint a korábbi években.

    „Nem hiszem, hogy ez lenne a helyes út, az átlag nézők számára teljesen áttekinthetetlen.” – kezdte 2016 bajnoka.

    A Pirelli nem csak két új keveréket alkotott meg, hanem alaposan változtattak az eddigi keménységeken is. Sokkal lágyabbra tervezték az idei gumikeverékeket. A hét keverékhez hét különböző szín is tartozik, ami megnehezíti az eligazodást. Rosberg pedig egy ötlettel is előállt: „Minden pályán úgyis csak három keveréket fognak használni: lágyat, közepeset és keményet. Sokkal egyszerűbb lenne, ha minden futamon ezek azonos színűek lennének.”

    Egyes helyszíneken azonban előfordulhat, hogy a szuperlágy gumi a legkeményebb, mellette pedig az ultralágy és a hiperlágy lenne. Mario Isola, a Pirelli sportigazgatója erre utalva reagált Rosberg javaslatára: „Ezzel az ötlettel megtévesztenénk a nézőket. Olyan benyomást keltenénk bennük, hogy csak három különböző keverékű gumink van.”

    Egy másik egykori Forma-1-es pilóta, Timo Glock sem véli egyszerűnek az új gumikiosztást, noha ő nem volt annyira kritikus, mint honfitársa.

    „A nézők számára egy kicsivel nehezebb lesz követni a futamokat, egy idő után elveszíthetik a fonalat.” – jegyezte meg Glock.

  • Rosberg szerint idén is Hamilton lesz a bajnok

    Rosberg szerint idén is Hamilton lesz a bajnok

    Az egykori Forma-1-es világbajnok, Nico Rosberg szerint ennek az évnek a végén is a Mercedes istálló örülhet majd a bajnoki címeknek.

    Gondolja ezt annak ellenére, is hogy az elmúlt időszakban nagyon pozitív hírek érkeztek Maranellóból, miszerint minden megbízhatósági gondot sikerült megoldaniuk a motorban, aminek a teljesítménye nagyon erős lett.

    2016-bajnoka a következőket jósolta az idei évre.

    „A jóslatom sok dologban megegyezik a tavalyi év történéseivel. Azaz, Lewis Hamilton lesz a bajnok, de most csak egy ponttal fogja megelőzni Sebastian Vettelt. Utánuk Lewis csapattársa, Valtteri Bottas fog végezni, majd a két Red Bull, Max Verstappen és Daniel Ricciardo sorrendben.” – mondta a német RTL-nek.

    Egy másik egykori német F1-es pilóta is vállalkozott a tippelésre.

    „A Ferrari tavaly nagyon jó alapot készített, amire most tudnak építeni. A nyomás azonban sok mindent megváltoztathat majd, főleg, ha nagyon izgalmas lesz a szezon vége.” – vetített előre Timo Glock.