Címke: Nico Rosberg

  • Rosberg a nárcisztikus jelzőt pozitív értelemben aggatta Verstappenre

    Rosberg a nárcisztikus jelzőt pozitív értelemben aggatta Verstappenre

    Nico Rosberg tisztázta hogyan is értette azt, mikor Max Verstappent nárcisztikus személynek nevezte, utalva ezzel a holland túl magabiztos viselkedésére.

    A legutóbbi Beyond Victory adásban, amit maga Rosberg indított Youtube csatornáján, Toto Wolffal ült le beszélgetni az egykori pilóta. A különböző karakterű versenyzők és azok sikerei kapcsán felmerült Verstappen személye is, akit akkor 2016 világbajnoka így jellemzett: ,,Ha felütöd a szótárat és megkeresed benne a nárcisztikus szót, akkor Max Verstappen neve fog ott magyarázatként szerepelni.”

    A Bahreini Nagydíj után a Sky F1 megkérte a német ex-versenyzőt, hogy magyarázza meg a fent említett kijelentést, amit Rosberg készségesen meg is tett. Nem szívta vissza szavait, azonban hozzátette, a nárcisztikus jelzőt pozitív értelemben aggatta rá Verstappenre.

    ,,Igazából a szónak a pozitív aspektusát ragadtam meg. Azt akartam mondani, hogy ez a tulajdonság az erőssége, hiszen ebben az extrém Formula 1-es világban védelmet adhat az, ha magabiztos vagy. Még mindig azt állítom, hogy ő ezzel az attitűddel rendelkezik. Ha hat futamot elrontasz és a hetedik alkalommal még mindig ugyanúgy csinálod a dolgokat, ám végül ez bejön, akkor az egész szezonod megítélése átfordul pozitív irányba, ezt történt vele is tavaly. Azonban hatalmas önbizalommal kell rendelkezned ahhoz, hogy mindezt elérd.–magyarázta Rosberg.

  • Leclerc már idén világbajnok lehet?

    Leclerc már idén világbajnok lehet?

    Charles Leclerc rövid időn belül átveheti Sebastian Vetteltől az elsőszámú szerepét a Ferrarinál, és akár már idén elhappolhatja a világbajnoki címet a mercedesesek elől, véli 2016 világbajnoka, Nico Rosberg.

    Ha a technika ördöge nem szólt volna közbe, Bahreinben már meg is szerezte volna első győzelmét a monacói, mindössze második ferraris versenyén. Végül harmadik lett és övé lett a leggyorsabb körért járó pont is.

    Leclerc nem rogyott meg a négyszeres világbajnok csapattárs és a ferraris lét által ránehezedő nyomással, sőt! Ha pedig ez ilyen jól megy neki, Rosberg szerint nagyon hamar világbajnok válhat belőle.

    „Nem csak a Ferrari oldaláról, de a csapattársa oldaláról is van rajta nyomás.” – mondta Rosberg Vettelről. „A csapattársa szárnyal.”

    „Nem olyan a helyzet, mint tavaly Räkkönennel, mikor megengedhette magának, hogy nem tökéletes szezonnal is Räikkönen előtt volt. Ha ez idén nem változik, Leclerc határozottan le fogja őt győzni. Ha ez (utóbbi) megtörténik, az is megeshet, hogy Leclerc a szezon végén világbajnok lesz.”

    Ez esetben Leclerc megdöntené a valaha volt legfiatalabb világbajnok rekordját, és nem mellesleg elhappolná ezt a rekordot Max Verstappen előtt, pedig a Red Bull nem titkolt szándéka rekord-fiatal bajnokot csinálni a hollandból. Jelen pillanatban azonban Leclerc esetében több esély látszik erre.

  • Rosberg: Ugyanazt a Vettelt látjuk, akit tavaly

    Rosberg: Ugyanazt a Vettelt látjuk, akit tavaly

    Nico Rosberg a Sky német csatornáján elárulta azt, hogy szerinte máris visszatért a nyomás Sebastian Vettelre. A Ferrari garantálta a németnek az első számú státuszt, de az új csapattársa Charles Leclerc Bahreinben az egész hétvégén jobban teljesített. Ráadásul Vettel újra megpörgött a versenyen. Rosberg így látja a helyzetet:

    „Ugyanazt a Sebastiant láthatjuk, akit tavaly. Így viszont nem is lesz világbajnok.”

    2016 világbajnoka ezzel szemben úgy véli, hogy Leclerc szinte tökéletes hétvégét teljesíthetett volna, ha a poleból induló versenyzőnek ne lettek volna problémái a motorjával. Vettel el is ismerte, hogy ugyan meglepte, de a megpörgése az ő hibája volt. A Ferrari csapatvezetője, Mattia Binotto ugyanakkor továbbra is támogatásáról biztosította Vettelt, még a nagy hiba ellenére is:

    „Megtörténik ilyesmi, ha harcban állsz.”

    Az olasz média azonban máris kritikus hangnemben és élesen fogalmaz. A korábbi Forma-1-es pilótát, JJ Lehtot pedig az Iltalehti kérdezte:

    „A legnagyobb téma persze Leclerc balszerencséje, de Vettel igencsak béna volt. Neki újra hinnie kell magában.”

    A Mediaset, Olaszország legnagyobb kereskedelmi műsorszolgáltatója nem is fukarkodott a bírálatával Bahrein után, amelyet Luca Budel ecsetelt:

    „Vettel újra összetört a nyomás alatt. Az igazi bajnok a vörös istállóban úgy néz ki, hogy a kis srác lesz Monte-Carlóból.”

  • Rosberg szerint Verstappen túl nárcisztikus

    Rosberg szerint Verstappen túl nárcisztikus

    Nico Rosberg miután felhagyott az autóversenyzéssel, bele kezdett a „youtube karrierbe”, aminek egyik eredménye a csatornáján vissza-vissza térő Beyond Victory podcast sorozat, melynek keretein belül legutóbb Toto Wolffot, egykori csapatfőnököt látta vendégül a német ex-versenyző.

    Több téma is előkerült az egy órás beszélgetés alatt, mint például Max Verstappen, akiről 2016 világbajnokának nagyon is meg van a véleménye.

    ,,Ha felütöd a szótárat és megkeresed benne a nárcisztikus szót, akkor Max Verstappen neve fog magyarázatként szerepelni. Úgy néz ki, ez a hozzáállás bejött neki amellett, hogy rendkívül tehetséges. Nárcisztikusnak lenne egy fajta erőt sugároz, szerintem ez az a tulajdonság, ami a legerősebb, amivel az ember rendelkezhet. Hogy hogy nem kételkedsz magadban? Főleg azok után, hogy hatszor is ugyanazt a hibát követted el, de még hetedjére se tanultad meg a leckét, és ugyanazt csinálod. – élt éles kritikával Rosberg.

    Toto Wolff azonban megvédte az ifjú holland versenyzőt:

    ,,Vannak olyan részei az életének, amibe mi nem látunk bele, például abba, hogy milyen a kapcsolata az apjával Jos Verstappennel. Úgy vélem Jos nagyon egyenes visszajelzéseket ad neki, biztos, hogy nem fogja vissza magát. Max nagyon magabiztos, igaz néha súrolja annak határait, de nem szabad elfelejteni azt, hogy még nagyon fiatal. Az idősebb versenyzők is csak a koruk előre haladtával lettek érettebbek. Neki meg kell tanulnia kezelnie a dühét. Ha visszaemlékszel arra az időszakra, mikor te voltál 19-20 éves…  én tudom milyen voltam, egy másik történet kapcsán majd megtudod. Ha meg akarjuk érteni, akkor az ő életkora szerint kell gondolkodnunk.”

    Verstappen személye nagyon megosztó, lehet őt kedvelni, nem kedvelni egy biztos, hogy tehetséges versenyző. Egyesek szerint  talán túl magabiztos, míg mások ezt az attitűdöt egyfajta visszacsatolásként kezelik, miszerint a fiatal pilóta ezzel is bizonyítja, hogy generációja egyik legjobbja.

  • Rosberg: Hamilton sokkal tehetségesebb, mint Schumacher

    Rosberg: Hamilton sokkal tehetségesebb, mint Schumacher

    Nico Rosberg szerint Lewis Hamilton sokkal több tehetséggel lett megáldva, mint a hétszeres világbajnok Michael Schumacher. 2016 világbajnoka jól ismeri mindkettejüket, hiszen ő az egyetlen pilóta, aki mindkét bajnok csapattársa is volt.

    Egyre többször kerül összehasonlításra Schumacher és Hamilton, ami nem véletlen, hiszen a lényegi ranglistákat (világbajnoki címek, futamgyőzelmek, pole-pozíciók, stb.) e két pilóta vezeti.

    Ha csak a számokat vesszük alapul akkor a német rekordbajnok az elmúlt évtized, míg a brit címvédő a jelen évtized legsikeresebb pilótája. Nico Rosberg pedig abban a különleges helyzetben lehetett, hogy mindkét versenyző csapattársának mondhatta magát. Schumacherrel három évig alkottak egy duót, és mindhárom esztendőben jobbnak bizonyult veterán társánál. Hamiltont viszont csupán egyszer, pont a világbajnoki évében tudta felülmúlni. Emiatt is gondolja úgy, hogy legutolsó márka társa tehetségesebb volt az elődjénél.

    „Lewisnak talán egy kicsivel több természetes tehetsége van, mint Michaelnek. Lewis az egyik legnagyobb tehetség a sportunkban, akit valaha is láttam, ez okozza kettejük közti különbséget.” – kezdte Rosberg az Auto Motor und Sport-nak.

    „Ami a munkamorált illeti, ott Michael egy teljesen más kávéház. Lewis a számára a dolgok könnyedén jönnek. Ösztönös tehetség, míg Michael egy teljesen kész csomag volt. Michael egy harcos volt, mindennap mikor felkelt, azt gondolta, hogy miként győzheti le a csapattársát?! Amikor végre ott tartottam, hogy le tudtam győzni őt, akkor jött Lewis. Őt legalább ismertem még a gokartos korszakomból. Nem volt olyan idegen számomra, mint Michael.” – tette hozzá a német.

  • Schumacher áprilisban F1-es autót tesztelhet

    Schumacher áprilisban F1-es autót tesztelhet

    Mick Schumacher már áprilisban 2019-es Forma-1-es autóba ülhet.

    A Sky Italia információi szerint a hétszeres világbajnok F1-es legenda, Michael Schumacher 19 éves fia, aki nem rég igazolt a Ferrari versenyzőnevelő programjába, az Alfa Romeóval tesztelhet majd. A Ferrari és az Alfa Romeo együttműködésének köszönhetően kerülhet sor a tesztre, méghozzá majd a Bahreini Nagydíj után, a fiatalok tesztjén.

    Nico Rosberg, aki szintén egy világbajnok fiaként került be a Forma-1-be, úgy véli, hogy már érzékelhetően nő a nyomás az ifjú Schumacher vállán.

    „Hatalmas nyomás lesz rajta, ezt túl jól ismerem.” – mondta Rosberg a Weltnek. „Ha ő vezet, azt fél Németország nézi. Kíváncsian várom, de hatalmasak az elvárások. Adnunk kell neki legalább két évet. Ki kell használnia a szükséges időt.”

    Mick ferraris szerepét azonban Rosberg pozitívan értékeli.

    „Mick sokat tanulhat Sebastian Vetteltől egy versenyhétvégén. Sebastian eléggé hasonlóan dolgozik, mint Mick édesapja tette korábban.”

  • Rosberg: A Renault még meglepetést is okozhat az új szabályok miatt

    Rosberg: A Renault még meglepetést is okozhat az új szabályok miatt

    Nico Rosberg úgy véli, Renault akár meglepetésekkel szolgálhat a 2019-es szezonban. A német pilóta szerint a francia csapat csökkentheti a különbséget a top hármas alakulattal szemben az új szabályoknak köszönhetően.

    A Renault a tavalyi évben elég nagy port kavart azzal, hogy magukhoz tudta csábítani Daniel Ricciardot, a Red Bulltól. Az ausztrál versenyző változásra vágyott, és a francia csapat projektje meggyőzően hatott rá, így igent mondott a kínálkozó lehetőségre és aláírt a gyári alakulathoz. Az istálló elsődleges célja, hogy ismét a negyedik helyen zárják az évet, és ezzel a legjobbnak bizonyulhassanak a három top csapat mögött.

    Rosberg nem hinné, hogy az enstone-i alakulatnak már most sikerült jelentősen csökkenteni a lemaradást, ám nem akarja kizárni az új szabályok okozta meglepetés lehetőségét.

    ,,Sajnos nem látom annak esélyét, hogy Ricciardo autója elég jó legyen ahhoz, hogy a dobogós helyekért küzdjön. Jól lesz, de kevésbé válik izgalmassá, ugyanakkor tudod mit? A nyereség, amit az új szabályok hozhatnak, akár meglepő mértékű is lehet, sosem lehet tudni.” -nyilatkozta a német világbajnok a Marca-nak.

  • Rosberg a Mercedes dominancia végét jósolja

    Rosberg a Mercedes dominancia végét jósolja

    Nico Rosberg úgy gondolja, hogy korábbi csapata, a Mercedes dominanciájának most már tényleg vége szakad.

    Az ezüstnyilak a hibridéra kezdete, vagyis 2014 óta minden világbajnokságot megnyertek, 2016-ban például pont Nico Rosberggel diadalmaskodtak, ám a többi szezonban Lewis Hamilton ért fel a csúcsra a németekkel.

    A Mercedesnek már sikerült túlélnie egy szabályváltozást (a 2017-est), most viszont, 2019-ben újabb komoly módosítások történtek annak érdekében, hogy az autók könnyebben tudják követni egymást és ezáltal több legyen az előzés. Azt hozzá kell tenni, hogy ritka az olyan, amikor az erőviszonyok nem változnak meg egy-egy szabályváltoztatás alkalmával, ráadásul a Ferrari is elég közel került a Mercedeshez az utóbbi két évben.

    „Idén mindenki a nulláról indul a szabályváltozások miatt” – mondta Rosberg a DPA hírügynökségnek. „Talán a Mercedes többé nem fog dominálni. Nagyon várom már, hogy lássam ezt.”

    Rosberg az immár Hondával dolgozó Red Bulltól is többet vár, szerinte nagyobb szerepük lesz a győzelemért folyó harcban. Úgy gondolja, a Ferrarira és Sebastian Vettelre is nagy nyomás nehezedik.

    „Természetesen nagy a nyomás. Most már két esélyük is volt, amiket nem tudtak kihasználni, főleg tavaly.”

    Vettel dolgát Charles Leclerc érkezése sem könnyíti meg.

    „Biztos vagyok abban, hogy jól fogunk szórakozni, mert ez a srác nagyon megy. Ő Räikkönen-hez képest más szintet képvisel, aki tisztán második számú volt. Leclerc egyből első számú akar lenni, és érdekes lesz látni, mit kezd ezzel majd Sebastian.”

    Rosberg még Bottassal is számol, úgy gondolja, visszavághat 2019-ben egy elég halvány szezon után, amelyben nagyon simán kikapott Hamiltontól, és még győzni sem tudott: „Ha jól kezdi a szezont és Lewis veszít egy kicsit a motivációjából, ami megtörténhet vele, akkor sok minden változhat.”

  • Rosberg jól megvan F1 nélkül

    Rosberg jól megvan F1 nélkül

    Nico Rosberg egy interjúban mondta el, hogy egyáltalán nem hiányzik neki a Forma-1.

    A jelenleg 33 éves német 2016 végén vonult vissza, miután megnyerte az az évi világbajnokságot. Most pedig a német ZDF televíziónak mondta el, hogy egyáltalán nem bánja döntését.

    „Egyáltalán nem hiányzik, és ez nekem egy nagy dolog. Amikor eldöntöttem, hogy elhagyom a sportot, el sem tudtam képzelni, mi lesz velem, 2-3 hónap, vagy egy év múlva.”

    Rosberg számára nem volt könnyű felhagyni a versenyzéssel, amit gyermekkora óta űzött: „Ez egy teljes leállás volt. Valami olyan tűnt el az életemből, amely addig alap eleme volt.”

    Igazából Rosbergnek néha amolyan megkönnyebbülés érzete is van, amikor látja, hogy mennyire veszélyesek a motorsportok.

    „Be kell vallanom, vannak olyan pillanatok, amikor látok valamit a pályán, és azt mondom magamban, hogy de jó, hogy nem én ülök abban az autóban. Vegyük például Bakut. 360-al száguldunk a város közepén, előttünk pedig ott a betonfal. Én nem vagyok olyan fenegyerek, mint néhány más pilóta. És igen, voltak olyan pillanatok, amikor féltem.”

    Rosberg mostanság az e-mobilitásba fektet be, például a Formula E-ben is tulajdonrészt vásárolt.

    „Ez a bajnokság minden határon túlmegy. Mindössze 4 év leforgása alatt érte el a 700 milliós értéket, ez elképesztő. De nincs profit. Ez az egész a jövőért van.”

  • Rosberg: Vettelnek és a Ferrarinak is fejlődnie kell

    Rosberg: Vettelnek és a Ferrarinak is fejlődnie kell

    Nico Rosberg úgy véli, hogy a Ferrarinak és Sebastian Vettelnek is fejlődnie kell annak érdekében, hogy kihívói legyenek a Mercedes csapatának.

    A 2014 óta tartó hibridérában tavaly forgott leginkább veszélyben a Mercedes bajnoki címe, olyannyira, hogy talán volt olyan időszak is a szezonban, amikor úgy tűnt, hogy Vettel szerzi meg a bajnoki címet, ám végül néhány hiba a némettől és a csapatától év végére meggyőző Hamilton és Mercedes sikert hozott. 2016 világbajnoka, Nico Rosberg szerint ezen hibák elkerülésével és kiegyensúlyozottabb teljesítménnyel sikerülhet letaszítani az ezüstnyilakat a trónról.

    „Vettelnek és a csapatnak fejlődnie kell, egyszerűen túl sokat hibáztak tavaly, e nélkül valószínűleg nyertek volna” – mondta Rosberg a Sky Sportsnak. „Most több komoly változtatást is eszközöltek. Az eddigi csapatfőnök, Maurizio Arrivabene távozott, helyére pedig Mattia Binottot nevezték ki. A legmagasabb pozíciót betöltő személy kiléte tehát változott.”