Címke: Nico Rosberg

  • Rengeteg sztár volt Bécsben Niki Lauda temetésén

    Rengeteg sztár volt Bécsben Niki Lauda temetésén

    Niki Lauda temetésére miatt rengeteg ismert ember utazott ma Bécsbe. A Szent István-székesegyházban vettek végső búcsút a háromszoros Forma-1-es világbajnoktól. Lauda élete sokakat megérintett. Az autósport rajongók a sportolói teljesítményét, és az emberfeletti harci szellemét csodálják. Május 20-án azonban magához szólította az Úr, a teste pedig feladta a küzdelmet. Niki Lauda Zürichben, családi környezetben hajtotta végső álomra a fejét, miután az egyik veséjével gondok akadtak.

    Május 29-én pedig az eső ellenére ezrek vettek végső búcsút a huszonötszörös futamgyőztestől. Rengetegen sírtak, gyászoltak, 13:00-kor pedig kezdetét vette a gyászmise. Maga a szertartás nyitott volt, de a Lauda család lemondott minden film- vagy hangfelvételt. Egy órán át tartott a mise, majd a sírt kivitték a dómból, ezt követően már csak a legszűkebb család tartott vele. Niki Lauda végső nyughelye a Neustifter temetőben lesz, ott ahol édesanyja is nyugszik.

    Ismert emberek vettek tőle végső búcsút, és voltak ott a gyászmisén, olyanok mint:
    – a Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton
    – a Mercedes csapatfőnök Toto Wolff
    – az egykori Forma-1-es pilóta David Coulthard
    – a Red Bull tanácsadója Dr. Helmut Marko
    – a Forma-1-es világbajnok Alain Prost
    – Jo Leberer, gyógytornász és személyi edző
    – Jean Todt, a FIA elnöke
    – a Forma-1 igazgatója, Chase Carey
    – a Forma-1 sportigazgatója Ross Brawn
    – Karl Schranz, sílegenda
    – a Forma-1-es világbajnok Nelson Piquet
    – Walter Wolf, egykori Forma-1-es csapattulajdonos
    – az egykori Forma-1-es pilóta Jean Alesi
    – Sebastian Kurz, a napokban lemondatott kancellár
    – a Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner
    – Arturo Merzario, aki 1976-ban a társaival kihúzta Niki Laudát a tűzből
    – Arnold Schwarzenegger filmszínész és korábbi kormányzó
    – a Forma-1-es világbajnok Jackie Stewart
    – a többszörös nagydíjgyőztes Gerhard Berger
    – Alexander Van der Bellen szövetségi elnök
    – Franz Klammer és Hermann Maier sílegendák
    – az egykori Forma-1-es pilóta Alexander Wurz
    – a Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg
    – a Forma-1-es világbajnok Nigel Mansell
    – a korábbi Ferrari elnök és csapatfőnök Luca di Montezemolo
    – Daniel Brühl, aki a Hajsza című filmben alakította Niki Laudát remekül
    – Andreas Gabalier énekes
    – Valtteri Bottas Mercedes pilóta
    – a Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto
    – a Toro Rosso csapatfőnöke Franz Tost
    – Flavio Briatore egykori csapatfőnök
    – Stefano Domenicali egykori Ferrari csapatfőnök
    – Otmar Szafnauer, a Racing Point csapatfőnöke
    – Mark Webber korábbi Forma-1-es pilóta és sportkocsi világbajnok
    – Claire Williams csapatfőnök
    – George Russell, a Williams pilótája
    – Günther Steiner, a Haas F1 csapatfőnöke
    – Boris Becker, teniszlegenda

    A templom előtt egy koszorú is látható, amelyet a német rekorder Michael Schumacher családja küldött. Ez áll rajta: „Egyszer még újra látjuk majd egymást. A Schumijaid.”

    Anton Faber a katedrális papja így nyitotta a beszédét németül, de a külföldiek fejhallgatón keresztül szinkrontolmácsolásban hallhatták a szavait:
    „A halál nem csak veszteséget jelent. Nekünk keresztényeknek a halál azt is jelenti, hogy meg- és hazatérünk. Ezen órákban azért imádkozunk, hogy Niki megérkezzen.”

    Ezt követően Lauda korábbi McLarenes csapattársa Alain Prost angolul felolvasott az Ótestamentumból, majd újra Anton Faberé lett a szó.Ismertette a Niki Laudát ért sorsszerű csapásokat, amelyeknél Isten különösen ügyelt rá. Említésre került az 1976-os tüzes balesete Nürburgringen, illetve amikor 1991-ben lezuhant a Lauda Air repülőgépe. Ahogy azonban Faber megjegyezte: „Niki Lauda mindig felülkerekedett, és visszaküzdötte magát.”

    A könyörgés különösen szívszorító volt, mert azt Lauda tíz éves ikrei adták elő, Max és Mia. Ezt követően elhangoztak Niki kedvenc dalai, amelyet özvegye Birgit állított össze. Hallható volt így az amerikai énekes Tracy Chapman „Fast Cars” slágere, de a „Hero” is a Family of The Yeartől.

     

    Faber tovább méltatta:
    „Egyenes jelleme, bátorsága és tettvágya sokaknak mércéjévé vált. Sokat tett a családjáért is.”

    Külön megszólította Anton Faber Lewis Hamiltont is:
    „Lewis Hamilton, Ön ötszörös világbajnokként itt van közöttünk, és a legutóbbi győzelmét neki ajánlotta. Egy egy erős jel, hogy nem a Halálé az utolsó szó.”

    Ezt követően beszédet mondott Arnold Schwarzenegger, Gerhard Berger és Alexander Van der Bellen. A szövetségi elnök így szólt:
    „Lauda megmutatta, hogy mennyi mindent el lehet érni, és miképp tanulhatunk a hibáinkból. A bajnoki címei Ausztriát is magabiztossá és büszkévé tették.”

    Az ex-kancellár Sebastian Kurz is nyilatkozott:
    „Mindenkinek erőt adott ahhoz, hogy baleseteket vagy sorscsapásokat túléljenek. Mindig volt ereje ahhoz, hogy felálljon.”

    Gerhard Berger ennyit mondott:
    „Megemelem előtte a képzeletbeli sapkámat. Remélem, hogy találkozunk még barátom!”

    A világsztár Arnold Schwarzeneggert is megérintette:
    „Nikinek nem voltak határai, sem sebességben, sem amikor a győzelmeit ünnepelte. Ahogy élt, üzletelt és szerette a családját, példaértékű. Amikor még csak gondolkodtam azon, hogy Kalifornia kormányzója legyek, ennyit mondott: „Nem dumálni, csinálni!”

    A gyászmise végén kivitték a koporsóját a székesegyházból a bécsi temetkezési vállalat dolgozói, őket követte a Lauda család, majd a versenyzők: Marko, Alesi, Piquet, Hamilton, Rosberg, Bottas, Prost és Berger. Megható volt, amikor Lewis Hamilton átölelte Niki Lauda Lukas nevű fiát. Ezt követően az út már rendőrmotoros kísérettel a temetőbe vezetett.

    Niki Laudát a versenyzői overáljában és a legendás piros sisakjában temették el, a legszűkebb családi körben.

  • Montoya szerint Rosbergnél sokkal felkészültebb Bottas

    Montoya szerint Rosbergnél sokkal felkészültebb Bottas

    Valtteri Bottas sokkal felkészültebb, mint a 2016-os világbajnok Nico Rosberg, állítja Juan Pablo Montoya. A korábbi Forma-1-es pilótát lenyűgözi az, ahogy eddig teljesített 2019-ben Lewis Hamilton ellen a Mercedesben. A kolumbiait az AS kérdezte erről:

    „Valtteri Bottas egy sokkal felkészültebb versenyző, mint Nico Rosberg. Tavaly nagyon kemény éve volt, de újra felépítette magát, és amit most csinál, az igen jó.”

    Rosberg és Bottas hasonló karakterek, és Montoya is egyetért azokkal, akik úgy vélik, hogy ők alkalmasak arra, hogy borsot törjenek az ötszörös világbajnok Hamilton orra alá:

    „Látni már, hogy Lewis olyan hibákat vét az edzéseken, amilyeneket nem szokott. Ha elkezdesz hibázgatni azért, hogy hogy gyorsabb legyél, akkor egyre csak nehezebbé teszed a saját dolgod.”

  • Coulthard: Leclerc-nek könnyebb dolga van, mint Vettelnek

    Coulthard: Leclerc-nek könnyebb dolga van, mint Vettelnek

    David Coultard úgy véli Charles Leclerc-nek könnyebb dolga van, mint Sebastian Vettelnek, szerinte, a német versenyző vállát elvárások tömkelege nyomja, míg a monacói szabadabban versenyezhet.

    A Ferrari idén csalódást keltő teljesítménnyel nyitotta meg az évet, az eddigi öt futamból egyet sem tudtak megnyerni (bár Bahreinben nagyon közel voltak hozzá), míg a Mercedes minden alkalommal kettős győzelmet aratott. Vettel eddig kétszer állhatott a dobogóra, míg Leclerc egyszer, ezeknek az eredményeknek köszönhetően a Scuderia így második a konstruktőrök versenyében, ám tetemes hátrányt halmoztak fel a listavezető Ezüst Nyilakkal szemben.

    Coulthard úgy véli az olaszok ennek ellenére hasonló helyzetben vannak, mint amilyenben 2016-ban a Mercedes került a Lewis Hamilton-Nico Rosberg páros kapcsán, azzal a különbséggel, hogy annak idején az Ezüst Nyilak a bajnoki címért küzdöttek, mikor a rivalizálás kialakult a két pilóta között.

    ,,Mattia Binotto nehéz helyzetben van. Első sorban az a feladata, hogy mentse a menthetőt a versenyek alatt, ugyanis a Mercedes egyeduralkodóvá vált, mindemellett hasonló szituációt élnek meg a Ferrarinál, mint a riválisuk 2016-ban, ám Binotto számára mégis más egy kicsit a helyzet. Abban az időben a Mercedes szintén dominált, és világos volt, hogy a két versenyzőjük között fog eldőlni a bajnoki cím sorsa, míg a Ferrarinál most csak arról szól a dolog, hogy Vettel vagy Leclerc végez előrébb.”

    A két versenyző kapcsán Coulthard elmagyarázta, hogy a monacói pilóta élete sokkal könnyebb, mint csapattárásé, hiszen az ő vállát nem nyomja az elvárások súlya.

    ,,Sebastiannak más céljai vannak, mint Charles-nak, ő elsősorban győztes csapatot akar faragni a Ferrariból. Tehát különféle nyomással néznek szembe, Sebnek nyernie kell, más helyezés nem elég jó, míg Charles-nak könnyebb a dolga, neki csak arra kell figyelnie, hogy gyorsabb legyen, mint Sebastian és bebizonyítsa, hogy le tud győzni egy négyszeres világbajnokot és azt is, hogy nagyszerű jövő áll előtte.”

    Az eredmények ellenére, a skót szerint még nem áldozott le a Ferrari csillaga ebben az évben, még annak tükrében sem, hogy a Mercedes csapatként dominálta a szezon eddigi versenyeit.

    ,,Természetesen a Ferrari még fordíthat ezen, remek szakemberek dolgoznak náluk, és meg van a megfelelő költségvetésük is arra, hogy fejlődjenek. A probléma viszont abban rejlik, hogy a Mercedes fantasztikus munkát végez.”

  • Hamiltont nem szabad felbosszantani, mert akkor harap, mint egy terrier

    Hamiltont nem szabad felbosszantani, mert akkor harap, mint egy terrier

    Valtteri Bottas megtalálta Lewis Hamilton legyőzésének kulcsát, véli 2016 világbajnoka, Nico Rosberg, aki maga is sokáig küzdött azért, hogy le tudja győzni mercedeses csapattársát.

    Rosberg szerint „érdekes dinamika” van idén a Mercedes két versenyzője között, Hamilton legyőzéséhez pedig fontos, hogy ne provokálják a brit versenyzőt.

    „Soha nem szabad bosszantani Lewist.” – mondta Rosberg a SID hírügynökségnek. „Ha dühös lesz, akkor csak még motiváltabb és koncentráltabb lesz és úgy harap, mint egy terrier. Valtteri most megtalált valamit, amit én csak az utolsó szezonomban találtam meg.”

  • Rosbergék tagadják az eltiltást, de Nico nem lesz ott Barcelonában sem

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy Nico Rosberg paddock akkreditációját két versenyre visszavonta az FIA, amiért a korábbi világbajnok versenyző egy barátjának átadta azt Kínában.

    A Forma-1 hivatalos média oldala twitteren reagált a hírre, melyben hamisnak titulálta az értesülést, ám hozzátették, hogy Rosberg valóban hibázott Kínában, de rögtön elnézést kért és Monacóban már ott lesz a versenyhelyszínen.

    Georg Nolte, Rosberg kollégája és korábbi médiás embere a következőket mondta: „Nem igaz az eltiltás. Kínában megbeszéltük a dolgot az F1 akkreditációért felelős munkatársával és ennyi.”

    Rosberg bőbeszédűbb volt és a DPA hírügynökségnek így nyilatkozott: „Az utolsó pillanatban egy barátomnak adtam a belépőm, hogy ott tudjon lenni a rajtrácson.”

    A korábban említett tweet mindenesetre csupán szépségtapasznak tűnik, mert Rosberg valóban kihagy két verseny. Ahogy Nolte is megerősítette, Rosberg nem volt ott a bakui versenyen, valamint Barcelonát is kihagyja, de azért teszi ezt, mert időközben a hamarosan esedékes berlini Greentech Festivalra készül.

  • Rosberget két versenyre kitiltották a paddockból

    Rosberget két versenyre kitiltották a paddockból

    Nico Rosberg, 2016 Forma-1-es világbajnoka szabályt szegett, amit a Liberty Media nem nézett jó szemmel, és két versenyhétvégére kitiltotta őt a Forma-1-es paddockból.

    A holland Formule 1 számolt be róla, hogy Rosberg nincs ott Bakuban, miután Kínában operatőrének adta személyes akkreditációjat, amivel szabályt szegett.

    A Formula One Management ezek után kitessékelte Rosberg barátját a paddockból, majd két versenyes eltiltással sújtotta a Mercedes korábbi versenyzőjét, így Rosberg legközelebb Monacóban, hazai pályáján lehet újra ott a versenyhelyszínen.

    2016 világbajnoka az utóbbi időben televíziós szakértőként vesz részt a versenyhétvégéken, a német RTL, valamint a brit Sky csatornának is dolgozik.

  • Vettel: Nincsenek alapvető gondjaink az autóval

    Vettel: Nincsenek alapvető gondjaink az autóval

    Csupán három futam telt el az idei szezonból, ám már most tetemes a Ferrari hátránya mind az egyéni, mind pedig a konstruktőri bajnokságban. A szakértők szerint krízis helyzet alakult ki Maranellóban, ám Vettel szerint nincsenek komoly gondok az autóval.

    Bahreint leszámítva egyszer sem volt meg az olaszoknak a tempójuk, ahhoz, hogy felvegyék a versenyt a Mercedesekkel, de az okokról sokan csak találgatnak.

    „A Ferrari aerodinamikája nem működik. Sok munkájuk van ezzel, és időre van szükségünk, mivel nincs gyors megoldás erre.” – vélekedett 2016 világbajnoka Nico Rosberg.

    Számos olasz újság is a Ferrari problémáit taglalta.

    „A Ferrari összes problémája előjön olyan komplex pályákon, mint Kína, amit még a pilóták közötti gondok is tetőznek.” – írta a Corriere della Sera.

    Több másik olasz lap meg inkább Vettel gyenge teljesítményét nevezték meg a legfőbb gondnak.

    A négyszeres világbajnok azonban úgy véli, hogy nincsenek alapvető gondok az autóval.

    „Ha válaszolnom kell, akkor nemmel válaszolnék. Nincsenek alapvető problémáink. Erős autónk van, de kissé ingadozó a teljesítményünk. Elégedettek lehetünk a motorunkkal, és az egész csak arról szól, hogy hogyan tudjuk kihozni a megfelelő teljesítményt az egész csomagunkból.” – mondta Vettel.

  • Rosberg: A Ferrari nem volt fair Leclerc-rel szemben

    Rosberg: A Ferrari nem volt fair Leclerc-rel szemben

    Nico Rosberg, 2016 Forma-1-es világbajnoka az utóbb időben televíziós szakértőként fel-feltűnik a Forma-1-es versenyhelyszínek paddockjában, a német versenyző a királykategória ezredik versenyhétvégéjén is tiszteletét tette.

    Az ezredik versenyhétvégén, de idén már nem először csapatutasításhoz folyamodott a Ferrari, akik az eddigi összes 2019-ben rendezett versenyen bevetették a néhány éve még tiltott eszközt.

    A Ferrari már a verseny első szakaszában arra kérte Leclerc-t, hogy engedje el négyszres világbajnok csapattársát. A monacói engedelmeskedett, ám Vettel nem tudott gyorsabb lenni nála, ezért Leclerc hangot adott elégedetlenségének a csapatrádión keresztül.

    „Nagyon sok időt veszítek… Nem tudom, hogy tudni akartok-e róla vagy sem” – mondta Leclerc, aki ekkor még a negyedik helyen autózott, végül pedig az ötödik helyen fejezte be pályafutása harmadik ferraris versenyét.

    Rosberg szerint a Ferrari legutóbbi utasítása tisztességtelen volt Charles Leclerc-rel szemben: „Megértem, hogy tenniük kellett valamit, de túl durván bántak Leclerc-rel. Most mondhatják, hogy oké, ez nem változtat semmin. Nehéz dolguk van, de ez nagyon unfair volt Leclerc felé” – mondta.

  • Rosberg: Vettelnek egy jó versenyre lenne szüksége ahhoz, hogy kilábaljon ebből a rossz periódusból

    Rosberg: Vettelnek egy jó versenyre lenne szüksége ahhoz, hogy kilábaljon ebből a rossz periódusból

    Közvetlenül a Bahreini Nagydíj után Nico Rosberg az elsők között bírálta a futamon megpördülő Sebastian Vettelt. A Mercedes ex-versenyzője a Német Sky F1 szakértőjeként a verseny leintését követően úgy fogalmazott, hogy idén ismét a régi Vettelt láthatjuk, aki hibát-hibára halmoz, és ha ezt továbbra is így folytatja, akkor idén sem lesz világbajnok.

    Azóta egy kicsit csillapodtak a kedélyek, és 2016 világbajnoka is szofisztikáltabban nyilatkozott nem rég Berlinben a Press Association Sportnak honfitársával kapcsolatban. Rosberg szerint Vettelnek csak egy jó futam kellene, és akkor sikeresen kilábalhatna ebből a mélypontból, amiben jelenleg tartózkodik.

    ,,Ez csak egy periódus, amin Sebastian most át megy. Meg kell találnia a kiutat ebből az életszakaszból, ő egy négyszeres világbajnok ezért biztos vagyok benne, hogy sikerrel fog járni ezzel kapcsolatban. Ismét egy pozitív körforgásba kell kerülnie és a Formula 1-ben egy jó verseny kapcsán meg is szerezhető ez, tehát ha Kínában ő diadalmaskodik, akkor utána már rendben lesz.”

    A Ferrari pilótája legutoljára a Belga Nagydíjon láthatta meg elsőként a kockás zászlót, ami azt jelenti, hogy jelenleg 10 verseny óta nyeretlen, és ez a szám 11-re növekedne, ha Sanghajban se sikerülne nyernie. Rosberg azonban úgy véli, a lehetősége meg van a heppenheim-i versenyzőnek a jó szereplésre, ugyanis, szerinte a Ferrarinak van a legnagyobb esélye a győzelemre.

    ,,Ha a pontokra nézünk, akkor a Mercedes áll jobban, ám úgy tűnik a Ferrarinak erősebb és jobb a konstrukciója. Bahreinben megengedték Sebastiannak és Charles-nak hogy szabadon versenyezzenek, ám két versenyképes pilótát nagyon nehéz lesz menedzselniük a szezon hátralevő részében. Ugyanakkor ott van még Lewis is, aki hozza a kötelezőt és mindig jól teljesít ezért továbbra is őt tekintem a legesélyesebbnek a bajnoki címre.”

  • Nico Rosberg kipróbálhatta volna magát a DTM-ben az Audival!

    Nico Rosberg kipróbálhatta volna magát a DTM-ben az Audival!

    A Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg elárulta, hogy idén mehetett volna az Audi szabadkártyásaként egy DTM futamon. Ő még 2016-ban vonult vissza, amikor legyőzte Lewis Hamiltont, és azóta sem versenyzett sehol sem komolyan. A német ex-pilóta ugyanakkor komoly befektetővé vált az autósportban: lett saját gokartos csapata, illetve részvényese a FIA Formula E szériának.

    Rosberg elárulta, hogy személyesen az Audi motorsport főnök Dieter Gass kereste meg azzal, hogy indulhatna vendégként a DTM-ben, de ő maximum csak kötetlenül kipróbálná az RS5-öst:

    „Dieter Gass az Auditól megkeresett azzal, hogy szabadkártyásként indulnék-e. Elutasítottam, nem akarok ilyenben részt venni. Csak a szórakozás kedvéért igen, de már nem is edzek. A Forma-1-es korszakomban rengeteget edzettem karra és a kezemre. Ma már nem néz ki olyan jól.”

    A DTM tavaly engedélyezte a szabadkártyás indulást, az Audi a Mercedes és a BMW is egy hetedik autót indíthat egy versenyen. Mattias Ekström Hockenheimben indult így utoljára még egyszer Hockenheimben a szezonnyitón, Audisként. A CART bajnok Alex Zanardi Misanoban ugrott be a BMW-vel, míg a WRC bajnok Sebastien Ogier a Red Bull Ringen mutatkozott be a Mercedes pilótájaként.

    Azóta a széria főnöke, Gerhard Berger azon munkálkodik, hogy olyan F1-es sztárokat győzzön meg a szabadkártyás indulásról, mint Sebastian Vettel és Lewis Hamilton, de a szerződéseik nem tesznek lehetővé ilyesmit, csak akkor, ha már a királykategóriában befejezték a pályafutásukat.

    Rosbergnek erről is van véleménye:

    „Ez nem reális opció. Rengeteg dolguk van, és arra kell koncentrálniuk. Most nem tudnak emiatt indulni a DTM-ben.”

    A 33 éves volt versenyző szerint a DTM-nek inkább azon kellene dolgoznia, hogy a szabadkártyás helyeiket adják a Formula E résztvevőinek, hiszen mindkét szériában érdekelt az Audi és a BMW is. Lehetséges jelöltek lehetnek Lucas di Grassi és Daniel Abt az Audinál, és Antonio Feli da Costa, aki már volt a DTM-ben, és Alexander Sims.

    Ekström ugyan már teljesen a WRX-es karrierjével foglalkozik, könnyen elképzelhető, hogy újra felveszi a kesztyűt és a sisakot egy újabb DTM versenyre.