Címke: Nico Rosberg

  • Hamilton válaszolt Rosberg kritikájára: A rekordjaim magukért beszélnek

    Hamilton válaszolt Rosberg kritikájára: A rekordjaim magukért beszélnek

    Nico Rosberg nemrégiben elmondta, hogy szerinte Max Verstappen jelenleg jobb versenyző, mint Lewis Hamilton. A brit most reagált erre.

    2016 világbajnokának egy a Youtube csatornájára feltöltött elemzésében hangzott el a szóban forgó kijelentés. A hungaroringi győzelme után Hamilton ezt mondta a német csatornájáról: „Sosem láttam. Semmi hatással nincs az életemre. Akár igaza van, akár nincs, engem nem izgat, habár joga van a véleményéhez. Úgy gondolom, az eredményeim és rekordjaim magukért beszélnek. Mindig voltak emberek, akik nem voltak olyan sikeresek, mint én, mégis akartak szólni. Viszont ez rendben van. Egyszer egy könyvben azt olvastam, hogyha az emberek mondanak rólad valami rosszat, ne vedd magadra, mert igazából magukról beszélnek.”

    Rosberg szerint Hamilton öregszik, ezért sem tud már úgy teljesíteni. Az érintett másképp gondolja.

    „Remekül érzem magam. Még mindig fitt vagyok, talán nem a legfittebb valaha, mert egy hete beteg voltam, de erősen akartam visszatérni erre a hétvégére, és sikerült. 34 vagyok, de úgy érzem, jobb vagyok, mint eddig bármikor.”

  • Rosberg: Verstappen jobb, mint Hamilton

    Rosberg: Verstappen jobb, mint Hamilton

    Nico Rosberg Max Verstappent tartja a jelenlegi mezőny legjobb versenyzőjének.

    2016 világbajnoka szerint a holland még az ötszörös világbajnokot, Lewis Hamiltont is verné ugyanolyan autóban, ezt fejtette ki a Youtube csatornáján, a legutóbbi Német Nagydíjról szóló videóelemzésében.

    „Verstappennek remek versenytempója volt, mindent jól csinált, megérdemelte a győzelmet” – dicsérte a hollandot újabb sikere után. „Ez már a szezonbeli második győzelme, és már csak 22 pontra van a Mercedest vezető Valtteri Bottastól. Jócskán a Ferrarik előtt áll, akiknek amúgy összességében jobb autójuk van. Elképesztő éve van, nagyon jól megy, és a szezon felénél mindössze 61 pont a lemaradása Lewisszal szemben. Ez elég meggyőző.”

    Rosberget Verstappen annyira lenyűgözte, hogy kimondta: a holland jobb a brit világbajnoknál.

    „Ha ugyanolyan autót vezetnének, szerintem Verstappen Hamilton előtt lenne a bajnokságban. Habár Hamilton legutóbbi gyengélkedése is hozzájárulna ehhez. De Verstappen egyszerűen a legjobb most a Forma-1-ben. Lenyűgöző teljesítményt mutat, eközben pedig a hollandok megőrülnek, ünnepelnek a lelátókon. Gyönyörű ezt látni, ez az, amit akarunk.”

  • Rosberg szerint brutális Binotto megjegyzése Vettel kapcsán

    Rosberg szerint brutális Binotto megjegyzése Vettel kapcsán

    Nico Rosberg „brutálisnak” nevezte a Mattia Binotto Ferrari főnök Sebastian Vettellel kapcsolatot megjegyzését.

    „Hogyan tudnánk neki segíteni?” – mondta Binotto az RTL-nek. „Úgy, hogy nyitottak és őszinték vagyunk vele. Hogy tisztázzuk vele: többet várunk tőle. Azzal, hogy elmondjuk neki, hogy nem volt olyan jó, mint amilyen lenni tudna.”

    „Jelenleg azt is mondanám, hogy Vettel talán túlerőlteti az autót, mert kompenzálni akarja a teljesítményhiányt.”

    2016 világbajnoka, Nico Rosberg meglepődött ezeken a mondatokon.

    „Én egyszerűen látom a helyzet.” – mondta a német. „A Ferrari kezelése, különösen az autó hátulja, jobban fekszik Leclerc-nek, mint Vettelnek.”

    „A Ferrari jelenleg nem tud olyan autót adni neki, amiben jól érzi magát.”

    „A top három csapat hat versenyzőjének mindegyike extrém nyomás alatt van. Tudom, mivel voltam ebben a helyzetben.”

    „De kicsit csodálkozom a Ferrarin, és azon, ahogy kifejezik magukat. Még Mattia Binotto is kritizálja Vettel vezetési stílusát nyilvánosan, és azt mondta, hogy túlerőlteti az autót.”

    „Ez elég brutális.”

  • Rosberg: Schumacher inspiráló volt Németországnak, de nem nekem

    Rosberg: Schumacher inspiráló volt Németországnak, de nem nekem

    A 2016-os világbajnok, Nico Rosberg elárulta, hogy ő egyike azon németeknek, aki úgy nőtt fel, hogy nem Michael Schumacher rajongója volt. Amikor a széria visszatér Hockenheimbe, nehéz nem visszaemlékezni azon időszakra, amikor a stadionrész vörösbe öltözött, és Ferrari pirosban biztatták a hősüket. Akkora hullámokat vetett a hétszeres világbajnok, amit azóta sem sikerült megismételni. Most Rosberg így nyilatkozott róla:

    „Schumacher egy egész generációnak nagy inspiráció volt. Elhivatottsága a sport iránt, a sz odaadása és szenvedélye fenomenális volt. Ennek ellenére én az ellenfelének, Mika Häkkinennek szurkoltam. Szóval, nem Schumacher rajongóként nőttem fel.”

    Némileg ironikus az, hogy Rosberg a finn rajongója volt a nemzete legnagyobb sztárjának ellenében, de ez nyilvánvalóan köszönhető volt annak, hogy egy másik finn világbajnoknak, Keke Rosbergnek a fia Nico. A korábbi Mercedes pilóta pedig később első kézből tapasztalhatta meg azt, hogy milyen lehetett Häkkinen helyzete, hiszen három évig Schumacher csapattársa volt a csillagos márkánál. Erre az időszakra így emlékezik:

    „Csapattársaként rengeteget tanultam tőle. Ez az időszak egyértelműen segített abban, hogy később én is világbajnok legyek. Leginkább azt tanultam meg tőle, hogy miképp vívjak ki tiszteletet a csapaton belül. Miképp helyezd magad pozícióba, miközben „csapatjátékos” vagy. Ezek a legfontosabbak, amit tőle tanultam.”

  • Bottas: Én nem Nico vagyok, engem Valtterinek hívnak

    Bottas: Én nem Nico vagyok, engem Valtterinek hívnak

    Valtteri Bottas kijelentette, neki nincs szüksége sport pszichológusra, segítség nélkül is képes szembenézni azzal a nyomással, ami a világbajnoki címért folytatott küzdelem során nehezedik rá. Nemrég Nico Rosberg vallotta be, hogy profi segítséget kellett kérnie, ahhoz, hogy le tudja győzni Lewis Hamiltont és megbirkózzon a vállát nyomó terhekkel.

    A finn pilóta azonban úgy véli, neki ez a módszer nem segítenie, ő jobban szereti saját maga elintézni és átgondolni a dolgait.

    ,,Nem hinném, hogy nekem az működne. Minden sportoló és minden ember más és más. Valakinek szüksége van külső segítségre, valakinek nincs. Én szerencsés vagyok, rengeteg olyan ember van körülöttem, akivel tudok beszélni, ha arra lenne szükség. Számomra az segít, ha a tükörből visszanéző ember mondja meg a választ a kérdésekre, ha nehéz időszakon megyek keresztül. A problémáimat általában saját magam oldom meg.” –nyilatkozta Bottas a Motorsport.com-nak.

    Mikor közölték vele, hogy Rosberg segítségre szorult, és feltették a kérdést, nem lenne-e jobb az ő módszerét alkalmazni, a finn így felelt:

    ,,Én nem Nico vagyok, tudod engem Valtterinek hívnak és én tudom azt, hogy mi számomra a legjobb.”

  • Rosberg: Norris és Sainz nem sokáig lesznek ilyen jó barátok

    Rosberg: Norris és Sainz nem sokáig lesznek ilyen jó barátok

    2016 világbajnoka, Nico Rosberg arra számít, hogy a Lando Norris-Carlos Sainz alkotta McLaren duó barátsága egy ponton tönkremehet.

    Nagyon tehetséges és szórakoztató párosa ők a mezőnynek, és tényleg jóban vannak, elég csak a közös FIFA-zásokra gondolni. Nem a külvilágnak fenntartott látszat ez, ezt Norris is megerősítette.

    „Azt hiszem sok olyan látni a tv-ben, hogy a csapattársak elnevetgélnek egymással, majd a színfalak mögött mégis szinte utálják egymást. Mi ugyanakkor jó barátok vagyunk. Jól kijövünk, jól érezzük magunkat. Nem tudom, neki mindig ilyenek voltak-e a csapattársai, de nekem biztosan ilyen kapcsolatom volt minden csapattársammal, az esetek 99% százalékában.”

    Sainz úgy gondolja, ha jóban vannak, azzal a csapatot és egyúttal saját magukat is segítik: „A pályán kívül szerintem nincs értelme önzőnek lenni. Úgy gondolom, Lando és én is rájöttünk, hogy a saját érdekünkben fent kell tartani ezt a kapcsolatot, amíg remélhetőleg vissza nem térünk a csúcsra. Aztán majd meglátjuk.”

    Mindenestre Nico Rosberg nincs meggyőzve, hogy megmarad kettejük jó kapcsolata. Ha a tét nagyobb lesz – vagyis a McLaren előrébb kerül a mezőnyben –, lehet feszültség Norris és Sainz között. Ne feledjük, Rosberg is volt ilyen helyzetben: jó barátok voltak Lewis Hamiltonnal már gyerekkoruk óta egészen addig, amíg nem kezdtek el harcolni a bajnoki címért a Mercedesnél.

    „A 10. helyért harcolnak. Ha a bajnoki cím lenne a tét, gyorsan változna a helyzet. Jegyezzék meg, amit mondok. Nem lehettek barátok. Maximum akkor, ha van egyértelműen egy elsőszámú és másodszámú pilóta. Ha le akarjátok győzni egymást, nem lehettek barátok. Az egód mindennél fontosabb, és a politikai játszmák is nagy faktort jelentenek csapaton belül. A vb címért harcolsz, és ekkora a tét, az sajnos fontosabbá válik, mint a barátság.”

  • Rosberg: Bottasnak keményebben kell dolgoznia, ha le akarja győzni Hamiltont

    Rosberg: Bottasnak keményebben kell dolgoznia, ha le akarja győzni Hamiltont

    Nico Rosberg, aki már egyszer legyőzte Lewis Hamiltont, azt tanácsolja a brit mostani legnagyobb riválisának, hogy keményebben kell dolgoznia, ha győzni akar.

    A 2016-os világbajnok, aki nemrég bevallotta, mentális tréningekre is járt a siker érdekében, most Valtteri Bottasnak próbál tanácsokat adni, hogyan tudna megbirkózni csapattársával, Hamiltonnal.

    „Ha az én esetemet nézzük, Lewisban sokkal nagyobb a nyers tehetség” – magyarázta a német. „Ő a legtehetségesebb pilóta az F1 történetében Ayrton Sennával karöltve. Így tehát egyféleképp lehet legyőzni: borzasztó mennyiségű munkával. Valtterinek ugyanezt kell tennie. Látható, hogy nagyon keményen dolgozik és elszánt. Ez nagy erőssége. Tavaly nehéz időszakon ment keresztül, de idén nagyokat lépett előre. Ez az apró részletekben rejlik. Még a szakállával kapcsolatos figyelem is fontos volt.”

    Rosberg szerint még a személyiséged is meg kell változtatnod, erősítened kell azt.

    „Nehéz volt, mert én nem ilyen vagyok természetszerűen. Egy kedves srác vagyok, mint ahogy szerintem Valtteri is. Nagyon nehéz, hogy ezen változtass. Télen két órányi pszichológiai és filozófiai tréninget vettem minden másnap. Azelőtt évekig ugyanazt csináltam, az utolsó évemet viszont nagyon megnyomtam.”

  • Wolff: Bottas közelebb került a szerződéshosszabbításhoz

    Wolff: Bottas közelebb került a szerződéshosszabbításhoz

    Toto Wolff elárulta, Valtteri Bottas a Brit Nagydíjon nyújtott teljesítményével egy nagy lépést lépett előre a 2020-as szerződéshosszabbítás rögös útján.

    A finn versenyző sokáig esélyes volt arra, hogy megnyerje a futamot, ám a Safety Car bejövetele neki jött ki talán a legrosszabbul, így végül meg kellett elégednie a második hellyel miközben csapattársa Lewis Hamilton megkaparintotta az első pozíciót és megnyerte a futamot. Mindenek ellenére csapatfőnöke nagyon elégedett volt a nastolai versenyzővel, és elárulta közelebb kerültek ahhoz, hogy meghosszabbítsak a kontraktus 2020-ra is.

    A Mercedes ugyanakkor nincs könnyű helyzetben, mert a háttérben ott várakozik Esteban Ocon is, ám míg Bottas jól végzi a dolgát, addig nincs mitől tartania.

    ,,Nagyot lépét előre, a jó irány felé. Az idei szezon során ezen a héten nyújtotta a legjobb teljesítményét, nem adta fel, legyőzte Lewist az időmérőn egyenlő feltételek mellett.” –nyilatkozta Wolff a német RTL-nek.

    Az osztrák csapatfőnök továbbá kiemelte, a két pilótája között rivalizálás korántsem olyan, mint amilyen Nico Rosberg és Lewis Hamilton között volt, sokkal tisztább az egymás elleni versenyzés.

    ,,A ti rivalizálásotok teljesen más volt, ma egy fair és izgalmas versenyzést láthattunk.” –nyilatkozta Wolff a szakértőként dolgozó világbajnoknak.

  • Rosberg: Kimi többre vihette volna, ha keményebben dolgozik

    Rosberg: Kimi többre vihette volna, ha keményebben dolgozik

    Nico Rosberg úgy gondolja, Kimi Räikkönen több sikert érhetett volna el, ha keményebben dolgozik, de ezt nem kritikának szánja.

    A finn pilóta 2001-ben valósággal berobbant az F1-be, sokakat elkápráztatott a tehetségével, második évében pedig már a McLarenben találta magát a visszavonuló Mika Hakkinen helyén. Most, majd két évtizeddel később Räikkönen neve mellett egy bajnoki cím és 21 futamgyőzelem áll, na de sokak szerint ezek a számok lehetnének nagyobbak.

    „Mondhatnánk, hogy Kimi többet is elérhetett volna, ha keményebben dolgozik” – mondta Rosberg az Ilta Sanomat hasábjain. „Viszont ő önmagát adja. Nincs rossz vagy jó út. Senki nem mondhatja, hogy mindenkinek őrült módjára kell dolgoznia. Azt csinál, amit akar, és ami jól esik neki. Ezt el kell fogadni. Én nem így álltam hozzá ehhez a sporthoz. Fontos volt számomra, hogy olyan keményen dolgozzak, amennyire csak tudok.”

  • Rosberg mentális tréningekre járt, hogy legyőzze Hamiltont 2016-ban

    Rosberg mentális tréningekre járt, hogy legyőzze Hamiltont 2016-ban

    Nico Rosberg felfedte, mekkora hatással volt az életére a Lewis Hamiltonnal való bajnoki csatája 2016-ban.

    A világbajnok német pilóta a sikere érdekében terápiára kellett járjon, hogy meg tudjon birkózni a nyomással. Végül ugye sikerrel járt, de talán ez is közrejátszott abban, hogy célja elérése után bejelentette visszavonulását.

    „Minden második nap két órányi mentális tréning” – árulta el a Reutersnek Rosberg. „Nagy folyamat volt, és ez volt az egyik oka, hogy világbajnok lettem. Az életem összes másodpercét arra tettem fel, hogy nyerjem meg a következő versenyt és világbajnokká váljak. Lewis arra sarkallt, hogy jobb legyek annál, mint amit valaha is el tudtam magamról képzelni, mert ő minden idők legjobbja, vagy legalábbis afelé halad, hogy az legyen. Tehát ha le akarod győzni, nyilván minden bele kell adnod. Csak így lehet nyerni.”

    Ez az egész bajnoki hajsza nem csak magára Rosbergre, hanem a családjára is hatással volt.

    „Ez az F1 nehézsége. A feleségedre, anyukádra, és apukádra is hatással van. Nem úgy megy ez, hogy hazamész, és kész. Mindenkire hat, ezért ilyen intenzív. A szenvedést és az örömöt egyaránt hazaviszed. Ez sosem áll meg.”