Címke: Nico Rosberg

  • Rosberg egy „kreatív” naptármegoldást javasol a szervezőknek

    Rosberg egy „kreatív” naptármegoldást javasol a szervezőknek

    Nico Rosberg szerint a Formula 1-nek kreatív megoldást kell találnia a naptárra, amely a két futamos versenyhétvégét támogatja.

    Ebben a szezonban már 8 futamot biztos, hogy nem tartanak meg a koronavírus járvány miatt, és a szezon Kanadában veheti kezdetét június közepén. Azonban ez sem annyira biztos, miután a Brit Nagydíj szervezői azt nyilatkozták, hogy nem döntöttek a júliusi futam sorsáról. Hogy miként is döntenek, az a közeljövőben kiderül, de a BRDC elárulta, hogy nyitottak arra, hogy egynél több nagydíjat tartsanak meg.

    Azonban nagyon sok kérdőjelet tartogat a szezonkezdés időpontja. A Liberty Media a csapatfőnököktől teljes körű irányítást kapott a naptár szervezésének kérdésében, és remélik, hogy 15-18 verseny kivitelezhető lesz. Rosberg szerint az F1 tulajdonosainak ennek a kreatív módszereit kellene megvizsgálnia.

    „14 futam jónak hangzik, de ha ennél lejjebb megyünk, akkor a tulajdonosoknak el kell gondolkozniuk valamin” – mondta a Sky Sports News-nak.

    „Igen, sokkal hosszabb szezont is tervezhetnek, néhány ötlet előkerült januárban, vagy szervezhetnének dupla hétvégéket vagy hasonlót, de kreatívnak kell lenniük, mivel a szurkolók még több világbajnokságot szeretnének látni. Mindannyian izgatottan várjuk a szezon kezdetét.”

    „Mindannyian bezárva vagyunk, így annyira szuper lenne, ha lennének futamok a tévében, de sajnos ez most nem lehetséges. Még mindig nagyon várom, hogy egy bizonyos pontos elinduljon a szezon és remélem, sikerül kreatívan kitalálni valamit” – nyilatkozta a 2016-os év világbajnoka.

  • A rövidebb szezon Verstappen bajnoki esélyeit növeli

    A rövidebb szezon Verstappen bajnoki esélyeit növeli

    Az egyszeres világbajnok Nico Rosberg úgy véli, hogy a rövidebb F1-es idény inkább Max Verstappennek kedvez, sem mint Lewis Hamiltonnak.

    A koronavírus-járvány már a szezon első nyolc futamát áldozatául szedte, de további versenyek is hamarosan beállhatnak ebbe a sorba. Így a 2020-as idény valószínűleg majd nyáron indulhat, és 15 futamot tartalmazhat, amire hosszú évek óta nem volt példa.

    Rosberg szerint minél rövidebb a szezon, Verstappen annál sanszosabb a világbajnoki címre.

    „Ez a helyzet növeli az esélyét egy esetleges meglepetés világbajnoki címre, mivel minél kevesebb futam van, akkor annál nagyobb szerepet játszik a szerencse.” – kezdte 2016 bajnoka.

    „Mindig is azt gondoltam, hogy a Red Bull és Verstappen komoly harcban lehet a címért idén.  Komoly feladat elé állíthatják a Mercedest, és ha még rövidebb lenne az idény, akkor erre még nagyobb esélyük lenne.” – folytatta.

  • Rosberg butatelefonnal védekezik a koronavírus ellen

    Rosberg butatelefonnal védekezik a koronavírus ellen

    Nico Rosberg sajátos stratégiát eszelt ki a koronavírus-krízis hírek ellen, ami azt jelenti, hogy kizár maga körül minden zavaró tényezőt a világból. 2016 F1 világbajnoka és a családja ibizai otthonukban tevékenykednek, a 34 éves expilóta egész nap meditál és sportol.

    Annak érdekében, hogy megvédje magát a kommunikációtól és az üzenetek folyamatos beáramlásától a mindennapjaiba, Rosberg lecserélte a megszokott okostelefonját egy régi mobiltelefonra, amely csak a legszükségesebb funkciókkal bír. Vasárnap beszélt erről a Bits & Pretzels 2020 videokonferenciáján:

    „Kiiktattam az okostelefont az életemből. Máskülönben jelenleg beleőrülnék.”

    Azt is elárulta Rosberg, hogy a levelezését naponta csak kétszer nézi meg, ezen kívül teljesen izolálja magát a a negatív hírfolyamoktól. Az a volt Forma-1-es pilóta tehát, aki nagyon is érdeklődik az új technológiák és az elektromobilitás iránt most Ibizán maradt az otthonában, amiről csak ennyi a véleménye:

    „Ez most a legbiztonságosabb hely, ha két kisgyereked van otthon.”

  • Schumacher: A német motorsport kihal, ha hamar nem történik valami

    Schumacher: A német motorsport kihal, ha hamar nem történik valami

    A korábbi Forma-1-es autóversenyző, Ralf Schumacher biztos benne, hogy hazája motorsportja „kihal”, ha nem tesznek valamit hamarosan, mivel úgy érzi, hogy olyan kategóriák, mint például a gokart nem létezik Németországban.

    Korábban ez az ország számos versenyzőt adott a Forma-1 mezőnyének. A csúcs 2010 volt, amikor hét versenyzőt adtak a sportnak a németek: Michael Schumacher mellett ott volt még Sebastian Vettel, Nico Rosberg, Nico Hülkenberg, Timo Glock, Nick Heidfeld és Adrian Sutil. Ma már csak Vettel van, miután Hülkenberg versenyülés nélkül maradt 2020-ra. A junior kategóriák sincsenek eleresztve németekkel: Mick Schumacher a Formula 2-ben, David Schumacher a Formula 3-ban indul idén, így tehát Michael és Ralf fiai azok, akik tovább viszik a német zászlót. Ralf a Speedweeknek nyilatkozott:

    „Sajnos van egy gond Németországban, mivel a gokart gyakorlatilag megszűnt itt, különösen, ha Olaszországhoz vagy Angliához képest nézzük. És ez már látható, a német motorsport kihal, ha nem csinálunk valamit.”

    A Speedweek a cikkében rámutatott, hogy csak 800 német gokartos licensz van, és ez mindenképp egy alacsony szám mondjuk Angliához képest, ahol ugyanez 3900. Schumacher erről így beszélt:

    „A múltban a fiatalok mezőnye akkora volt, hogy egyeseket haza kellett küldeni az időmérő után. Ma 10-12 gokart rajtol el.”

    Schumacher szerint a gokartozás és a vezetés már nem trendi az ifjú németeknél, de arra is rámutatott, hogy a versenyzés költsége egyszerűen túl magas lett, és pont a fiát emelte ki példaként, aki a Formula 3-ban indul:

    „Minimálisan már 1.5 millió euróról beszélünk. Ez egy junior szériához képest abszurd. A Formula 2 az még egy millióval drágább. A FIA-nak ezt jobban kellene ellenőriznie, csökkentenie és központosítania kellene a szériákat.”

  • Rosberg: Lewis minden idők legjobbja lesz

    Rosberg: Lewis minden idők legjobbja lesz

    Nico Rosberg korábbi csapattársáról, Lewis Hamiltonról beszélt és elárulta, hogy egyetlen vele összemérhető van a jelenlegi mezőnyben.

    Ez a pilóta pedig nem más, mint Max Verstappen, akivel 2016 világbajnoka két évet versenyzett együtt.

    „Verstappen az egyetlen, akit össze lehet hasonlítani Hamiltonnal a Forma-1-ben” – mondta a német. „Neki van olyan ritka és kivételes tehetsége, mint Lewisnak. Ilyenből generációnként egy van. Ha Max megkapja a megfelelő autót, kétség kívül harcban lesz a bajnoki címért. Azt viszont nem mondhatjuk, hogy jobb, mint Lewis. Ő a valaha volt legjobbá válik majd.”

    Ezután Rosberg kitért az idei szezonra, elmondta, mire számít: „Meggyőződésem és optimista vagyok azt illetően, hogy a Red Bull és a Ferrari harcban lesznek.”

  • Rosberg: Bottasnak bele kell másznia Hamilton elméjébe

    Rosberg: Bottasnak bele kell másznia Hamilton elméjébe

    Nico Rosberg arra buzdítja Valtteri Bottast, hogy 2020-ban azon dolgozzon, hogy destabilizálja csapattársát, Lewis Hamiltont.

    Rosberg 2016-ban győzte le Hamiltont, csapattársaként, de nem kis munkája volt benne, hogy ez sikerüljön. Véleménye szerint az egyetlen mód Hamilton legyőzésére az, a hatszoros világbajnokot Bottas „instabillá” teszi.

    „Legalábbis én nem látok rá más módot.” – mondta Rosberg a francia Auto Hebdonak. „Emlékszem, akkor jöttem rá, hogy az erőssége megingott (Hamiltonnak), mikor a Snapchattel kezdett játszani egy sajtótájékoztatón.”

    „Másnap gyengébben szerepelt. Ennek mindnek szerepe van.”

    „Jelentéktelen dolognak tűnhet, de ezek megzavarják az embert. Ha Lewisról beszélünk, tudni kell, hogy minél inkább támadod őt, és minél agresszívebben kezeled őt, ő annál erősebbé válik.”

    „Helyette a gondolataiba kell belejutni és ez nem egyszerű. Bele kell ültetni a kétely magját az elméjébe,”

    „Valtterinek mindig ott kell lennie, mint erős ellenfél, és stabilan kell teljesítenie. Rögeszmévé kel válnia, hogy Lewis érezze a jelenlétét.”

  • Marko: Már nem Vettel az első számú versenyző a Ferrarinál

    Marko: Már nem Vettel az első számú versenyző a Ferrarinál

    Helmut Marko szerint Sebastian Vettelnek egy igazán jó szezont kell produkálnia ahhoz, hogy egyenesbe hozza karrierjét.

    A német kalandja a Ferrarinál eddig nem úgy alakult, ahogy azt eltervezte. Eddig csak egyszer került igazán közel ahhoz, hogy megszakítsa a Mercedes győzelmi sorozatát (2018), ám egyéni és a csapat hibái miatt a csillagosok kiénekelték a szájukból a sajtot. Tavaly új csapattársat kapott Charles Leclerc személyében, ám az év végén alul maradt a monacóival szemben. A négyszeres világbajnok kontraktusa idén lejár, és bár már elkezdték a tárgyalásokat a Ferrarival, nem biztos, hogy maradni is fog 2021-ben.

    A Red Bull tanácsadója már leszögezte, hogy pénzügyi okok miatt nem tudnák visszafogadni Vettelt. Marko azonban nemrég hozzátette: a 32 éves versenyzőnek össze kell szednie magát, ha továbbra is egy versenyképes csapatban szeretne versenyezni.

    ,,Ha folytatni akarja és egy jól fizető szerződést szeretne egy versenyképes csapatnál, akkor egy igazán jó szezont kell produkálnia idén. Charles Leclerc gondoskodott arról, hogy Sebastian elveszítse első számú versenyzői státuszát, azonban ő még mindig egy négyszeres világbajok és az is marad. Viszont nem lesz számára ez olyan könnyű, mint amilyen nálunk volt, ugyanis nincs domináns autója. Sebastiannak ki kell lépnie a komfortzónájából.” -tette hozzá Marko.

    Nico Rosberg egyet ért a 76 éves osztrákkal:

    ,,Nem könnyű Sebastiannak, ugyanis Leclerc mellett kötelezte el magát a csapat. Ugyanakkor ennek meg van az oka, Sebastiannak az elmúlt szezonjai nem igazán voltak optimálisak. Vissza kell szerezni a csapat 100%-os bizalmát, főleg az első pár versenyen. Továbbá nagyon fontos az, hogy jól teljesítsen.”

     

  • Briatore: Hamilton nagyon erős, de nem legyőzhetetlen!

    Briatore: Hamilton nagyon erős, de nem legyőzhetetlen!

    Lewis Hamilton akkor lesz legyőzhető, ha a riválisai nyomás alá tudják helyezni, állítja az egykori F1-es csapatfőnök, Flavio Briatorte. Mióta 2016-ban Nico Rosberg legyőzte, Hamilton három világbajnoki címet is szerzett a már addig meglévő háromhoz. A Red Bull-Honda pilótája, Max Verstappen egy médiaeseményen hétfőn így nyilatkozott róla:

    ” Lewis nagyon jó, sőt az egyik valaha volt legjobb. De nem ő az Isten. Lehet, hogy Isten vele van, de nem ő az Isten.”

    Briatore egyetért ezzel, és az olasz Autosprintnek elárulta, hogy a Mercedes versenyzőjének egyértelműen jó az autója. A korábbi Benetton és Renault főnök így beszélt:

    „Lewis nem csak azért nyer, mert ő a legjobb versenyző, hanem mert egy csodálatos autót vezethet. Viszont legyőzhető. Erős, de néha hibázik. Amennyiben valaki nyomás alatt tudja tartani, akkor máris másképp nézne ki a dolog.”

    Persze ne feledjük, hogy Briatore továbbra is részese Fernando Alonso menedzsmentjének, aki 2021-ben visszatérne a királykategóriába. Erről ennyit osztott meg:

    „Beszéltem Fernandoval, de csak top csapattal térne vissza, ami a Ferrari, Mercedes vagy a Red Bull lehet. Egyébként semmi értelme.”

  • Rosberg szerint a legjobb, ha a Forma-1 és a Formula E majd egyesülnek

    Rosberg szerint a legjobb, ha a Forma-1 és a Formula E majd egyesülnek

    2016 Forma-1 világbajnoka, Nico Rosberg azt hiszi, hogy egy napon a Forma-1 és a Formula E egyesítik majd az erejüket, és az elektromos forradalom hirdetői lesznek globálisan. A Formula E nagyot lépett előre az autóik sebessége és tartóssága terén, mivel rengeteg pénzt áldoznak az elektromos szektorra. Sőt, szerinte hamarosan közel lesznek a Forma-1-es autók sebességéhez.

    A Forma-1-ben már most is hibrid motorokat használnak, de a korábbi Williams és Mercedes versenyző úgy véli, hogy csak idő kérdése, hogy mikor váltanak teljesen elektromos meghajtásra. Az Express szerint Svájcban, a World Economic Summit rendezvényén Rosberg így nyilatkozott:

    „A hibridmotor hatékonyabb, mint a hagyományos belső égésű motor, amelyet csak bizonyos területeken használnak, de egyre inkább szintetikus üzemanyagokkal. Az elektromos autók pedig egyre inkább fenntarthatóvá válnak, köszönhetően az új akkumulátor technológiának. Már 2018-ban megmondtam, hogy a Forma-1 végül majd együtt fog működni a Formula E-vel.”

    A német ex-pilóta nagy rajongója az elektromos autózásnak, egyet használ is a mindennapjaiban:

    „Azért is vonzó számomra, mert csendes. Amikor autózom a gyermekeimmel, csodálatos ez a nyugalom. A benzinkutakat sem szeretem, most csak hazaérek, töltőre rakom az autómat, és ennyi.”

    Ennek ellenére, bár a Forma-1 célja, hogy 2030-ra karbonsemleges legyen, egyáltalán nem az elektromos versenyautókban látják a jövőt.

  • Nico Rosberg Maranellóban járt és Ferrarikat is vezetett!

    Nico Rosberg Maranellóban járt és Ferrarikat is vezetett!

    Nico Rosberg nemrégiben látogatást tett a Ferrarinál, Maranellóban. A Mercedes egykori pilótája többek között meglátogatta az olasz istálló autóinak történetét bemutató múzeumot, a nézelődést követően pedig pályára vihetett egy igazi autócsodát, a Ferrari SP1 Monzát.

    Sokan gondolkoznak azon, hogy vajon mit is csinálhat Rosberg a szabadidejében a visszavonulását követően. A német többek közt vezeti a saját Instagram oldalát és YouTube csatornáját, ahol a tegnapi nap folyamán egy érdekese videót töltött fel. Rosberg ugyanis meglátogatta az egykori nagy rivális Ferrari főhadiszállását Maranellóban.

    Rosberg a nagy múltra visszatekintő olasz istálló minden fontosabb részét megleste: először a múzeumban nézegethette a legendás autócsodákat, majd a gyárépületbe is benézhetett és megnézhette, hogy miként szerelik össze a Ferrarikat. A nézelődést és pár Ferrari dolgozóval elkészített közös képet követően két autót is kipróbálhatott. Először egy Ferrari 488-at vezetett a szerpentinekkel teli hegyekben, ahol a Ferrari egyik tesztpilótáját követte, majd a fioranoi tesztpályán hajtott meg egy Ferrari Monza SP1-et, aminek az értéke majdnem 2 millió euró.

    A német maranellói napjáról készült videót pedig itt tekinthetitek meg, ahol fedélzeti kamerás felvételeket is láthattok az autózásokról: