Címke: Nico Hülkenberg

  • Hülkenberg biztos benne, hogy diszkriminálták az F1 élcsapatai

    Hülkenberg biztos benne, hogy diszkriminálták az F1 élcsapatai

    Nico Hülkenberg úgy érzi, a magassága mindig hátrányt jelentett az autósportban, és talán emiatt sem versenyzett soha élvonalbeli csapatnál az F1-ben.

    Pedig a 184 centijével nem is ő a mezőny legmagasabb tagja, hárman is nagyobbak nála 1-2 centivel, közülük pedig George Russell a Mercedesnél indul, Alexander Albont pedig foglalkoztatta a Red Bull.

    Ennek ellenére Hülkenberg úgy gondolja, befolyásolta a karrierjét a magassága. „Sosem mondták nekem a csapatok, hogy azért nem választanak engem, mert túl magas vagyok. Ezt bizonyára nem is mondanák a szemembe” – idézte őt az Autosport.

    „De biztos vagyok benne, hogy ez hátráltatta a lehetőségeimet, hogy a legjobb autók egyikébe ülhessek. Kevesebb hely, nagyobb tömeg lett volna a kocsiban miattam, az elrendezésnél ez gondokat okoz. Itt nem a magasság a nyerő.”

    Hülkenberg sokáig vándormadár életet élt az F1-ben (nem önhibájából), a negyedik szezonja volt az első, amely után a következőben ugyanannál az istállónál maradt. Amikor a Saubernél remekelt 2013-ban, felmerült, hogy motorszállítójuk, a Ferrari leigazolja, de ez nem valósult meg.

    Sainz és Hülkenberg a korábbi csapataikhoz térhetnek vissza?

  • Németország túlságosan bezöldült ahhoz, hogy elfogadja az F1-et?

    Németország túlságosan bezöldült ahhoz, hogy elfogadja az F1-et?

    Nemcsak a világbajnoki címért küzdő versenyzők hiánya, hanem a politikai üzenetek is tehetnek arról, hogy a Forma-1 számára nemrég még az egyik legfontosabb piacnak számító német közönség mára látványosan elfordult a sporttól.

    Míg az F1 számára fontos országok nagy többségében sikerült növelni a nézettségi adatokat a Liberty Media áldásos, fiatalok felé nyitó tevékenységének köszönhetően, Németországban az utóbbi néhány évben is esett a sport népszerűsége. Persze hozzájárult ehhez a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel formahanyatlása majd tavaly év végi visszavonulása is, így jelenleg a Haasszal jobbára a mezőny második felében küzdő Nico Hülkenberg az F1 egyedüli német pilótája.

    Hülkenberg megpróbálta megfejteni, hogy miért küszködik egyre jobban a F1-es érdeklődés fenntartásával Németország, ahol az aranykorban, az ezredforduló környékén még évi két nagydíjra is volt igény, jelenleg viszont valószínűtlennek tűnik, hogy a közeljövőben visszatérhetne a naptárba a Német Nagydíj – legutóbb 2020-ban a Nürburgring rendezett F1-es futamot, de akkor is csak a járvány miatti beugróként.

    „Szerintem közrejátszik ebben néhány dolog – idézi a Racefans a hazája F1-től való elfordulásáról elmélkedő németet. – Németország az utóbbi 30 évben el volt kényeztetve előbb Michael [Schumacher], majd Sebastian [Vettel], Nico [Rosberg] és a Mercedes révén. Végig nagyon erős jelenlétünk volt az F1-ben, és szerintem természetes folyamat, hogy egy sportot olykor nagyobb figyelem övez, majd visszaesik az érdeklődés.”

    „Emellett azt hiszem, Németországban erős az a vélekedés az autóiparral kapcsolatban, hogy nem fenntartható, és nagy a felelőssége a klímaváltozásban. A politika azt üzeni az embereknek, hogy mindez rossz, ez pedig valahogy továbbgyűrűzik az autósportra és negatív hatása van a versenyzés és a Forma-1 megítélésére is.”

    A 2010-ben debütált Hülkenberg jelenleg már 35 éves és azzal a nem túl közönségmágnes rekorddal rendelkezik, hogy 193 futama alatt egyszer sem tudott még dobogóra állni, míg Mick Schumacher a Haasnál töltött két éve után idén már nem is kapott ülést a mezőnyben, a Mercedes tartalékpilótájaként ténykedik. Még aggasztóbb a német utánpótlás szempontjából, hogy a Forma-2-ben jelenleg egyetlen versenyző sem képviseli az ország színeit, a Forma-3-ban pedig Oliver Göthe és Sophia Flörsch sem kiemelkedő. Németország legeredményesebb együléses versenyzői jelenleg a zöld üzenetet hirdető Formula E-ben ténykednek, ahol Pascal Wehrlein és Maximilian Günther is futamgyőztes.

  • Sainz és Hülkenberg a korábbi csapataikhoz térhetnek vissza?

    Sainz és Hülkenberg a korábbi csapataikhoz térhetnek vissza?

    A nyári szünet kezdetén Nico Hülkenberg és Carlos Sainz jövője kapcsán indultak be a találgatások.

    Belgiumban lezárta a száguldó cirkusz a 2023-as szezon első felét, így négy hetes szünetet tartanak az újabb hajrá előtt. A gyárak két hétig üzemelhetnek és készülhetnek az év második felére, míg a maradék időszakban kötelezően be kell zárniuk.

    A nyári szünet előtt az Alpine szolgáltatott némi átrendeződést, ugyanis Laurent Rossi, Otmar Szafnauer, Alan Perman és Pat Fry távozott a csapattól. Ugyanakkor a pletykák szerint új versenyzőre is szert tehetnek.

    Az olasz média úgy tudja, a Ferrari „segítheti ki akaratán kívül az Alpine-t”.

    A Funo Analisi Tecnica információi szerint a Scuderia már megegyezett Charles Leclerc-rel a folytatás illetően. Ugyan a monacói versenyző kontraktusa csak jövőre jár le, ám a vörösök további évekre maguk mellé kötötték a 25 éves pilótát. Az itáliai lap szerint, két évre írt alá Leclerc, ezen felül 3 éves opcionális hosszabbítást is tartalmaz a kontraktusa.

    Charles Leclerc, Carlos Sainz, Ferrari
    Charles Leclerc és Carlos Sainz – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Mindaddig Carlos Sainz is szeretett volna tárgyalni, de a hírek szerint a spanyol szerződését parkolópályára tette a Ferrari. Előbb a monacói maradását szerették volna bebiztosítani, de ez nemigen tetszett a másik versenyzőjüknek. Sainz nevét már többször is megemlítették Audi F1-es projektje kapcsán, ám az olaszok szerint az Alpine-nál is kiköthet a 28 éves versenyző. A spanyol a hírek szerint olyan szerződést szeretett volna kapni, mint csapattársa, ám a Ferrari vonakodik annak megadásával.

    Az Alpine átrendeződése így visszavezetheti Sainzot egykori csapatához (még a Renaultnál versenyzett a spanyol 2017-ben és 2018-ban), bár ehhez a szerződéshosszabbítás előtt álló Esteban Oconnak és Pierre Gaslynak is lesz egy-két szava.

    Hülkenberg a Red Bullnál vagy az Aston Martinnál?

    Nico Hülkenberg Belgiumban a Red Bull motorhome-ját és az Aston Martin létesítményét is meglátogatta. Természetesen a találgatások itt is azonnal beindultak. Mivel a német versenyző jó kapcsolatot ápol Max Verstappennel, így sokan már Sergio Pérez helyén látták a 36 éves versenyzőt. Helmut Marko szerint csupán azért járt náluk a Haas pilótája, mert együtt utazott a hollanddal.

    Viszont egykori csapatát is meglátogatta a német.

    Timo Glock szerint 2025-ben honfitársa nagyon is versenyben lesz a zöldek egyik üléséért.

    „Szerintem jövőre még a Haasnál fog versenyezni, mivel nincs más lehetősége. Ám utána olyan csapatok radarján lesz, mint az Aston Martin. Mike Krack látta, mire képes Nico az autóval mindenféle felkészülés nélkül. Így mindenképpen rajta kell legyen a listán. Remélem, hogy egy topcsapatnál versenyezhet majd.”

  • Rengeteg csapadék hullhat a hétvégén, az F1 akár törölheti is a programot

    Rengeteg csapadék hullhat a hétvégén, az F1 akár törölheti is a programot

    Belgiumban az eső és a verseny megtartásának gondolata száguldott át a paddockon csütörtökön.

    Már tegnap is csapadék fogadta a mezőnyt, és az előrejelzések szerint a hétvégén sem fog javulni a helyzet. Sőt, a helyi meteorológiai szolgálat sárga riasztást adott ki a térségre a csapadékmennyiség miatt.

    Spa-Francorchamps-ban az elmúlt időszakban is történtek halálos balesetek. Pár hónnappal ezelőtt a 18 éves Dilano van ’t Hoff vesztette életét a pályán, míg 2019-ben Anthoine Hubert szenvedett végzetes balesetet.

    Lando Norris 2021-ben, az időmérőn csattant nagyot, ám kisebb zúzódásokkal megúszta az esetet. Vasárnap órákon át várt a mezőny, hogy jobbra forduljanak a körülmények, majd a biztonsági autó mögött megtett pár kör alapján osztottak pontokat.

    A jelenlegi hírek szerint az FIA és az F1 nem lesz rest lefújni a programot, ha úgy látják jónak, így belga versenyhétvégének előbb is vége lehet.

    A Weather.com legfrissebb előrejelzései szerint az egész hétévégén esőre lehet számítani. A „legszárazabb” esemény a pénteki szabadedzés lehet, ugyanis 47% esély van arra, hogy az adott területen csapadék lesz a kijelölt órában. Az időmérőn már nagyobb esély lehet az esőre. Az éjszaka folyamán is csapadékra kell számítani, így a pálya felszáradására sincs sok esély. Szombaton 90%-ra emelkedik az eső lehetősége, míg vasárnap futó záporokkal számolnak Spa-ban.

    Mit gondol a mezőny?

    A versenyzők véleménye eltérő. Van aki lazábban kezeli a kérdéskört, de akadnak olyanok is, akik egy kicsit jobban tartanak az eseményektől.

    „Ha törlik a versenyt, akkor törlik. Mi pedig majd foglalkozunk akkor a helyzettel” – zárta rövidre a témát Kevin Magnussen.

    Valtteri Bottas a látási viszonyokra fektette a hangsúlyt:

    „Ha esik az eső, akkor a látási viszonyok számítanak első sorban. Ám ilyenkor kell másnak meghozni a felelős döntést, és irányítani a versenyzőket. El lehet-e kezdeni egyáltalán a versenyt, vagy sem?”

    Charles Leclerc a biztonságot tartja a legfontosabbnak:

    „A biztonság az első, így nekünk versenyzőknek nem szabad panaszkodnunk, ha nem tehetünk meg elég kört a pályán. Főleg azok után, amik történtek.”

    A GPDA nevében George Russell arra sarkalja az FIA-t, legyen bátrak, és ne féljenek megszakítani az eseményeket, ha komolyra fordulnak a dolgok.

    „Mindenki versenyezni akar, de amikor 200 km/h-s sebességgel mész végig azon az egyenesen, és nem látsz 50 métert magad előtt, akkor hatalmas balesetek lesznek. Nagy felelősség hárul ránk ezen a hétvégén. Nem akarjuk elveszíteni Spa-t, de bizonyos körülmények között nem tehetünk mást, le kell fújnunk a versenyt. A Formula Regionalon történt baleset óta folyamatosan kapcsolatban állunk az FIA-val. Arról beszélgetünk, hogy min tudnánk javítani” – magyarázta a Mercedes versenyzője.

    Nico Hülkenberg úgy véli, a versenyzőknek bátran kell kommunikálniuk a versenyigazgatóval az események alatt.

    „Ő hallja a megjegyzéseinket. Ha a fél mezőny azt mondja, hogy ez túl veszélyes, akkor ezt tiszteletben fogja tartani. Tudja, hogy ilyen esetekben mi vagyunk a legjobb bírák.”

    A rangidős és legtapasztaltabb Fernando Alonso el tud olyan helyzetet képzelni, mikor az esőfüggöny már túl nagy problémát okoz egy-egy szakaszon. Ha jók lesznek a körülmények, akkor örömmel fog versenyezni Spa-ban.

    „Még túl frissek a történtek. Amíg a látási viszonyok lehetővé teszik, addig mindig örömmel fogunk itt vezetni.”

    Max Verstappen viszont úgy gondolja, sokkal veszélyesebb pályák is akadnak a versenynaptárban.

    „Monacóban és Jeddah-ban is versenyzünk, és szerintem ott veszélyesebb a dolog. Sajnos a balesetek elkerülhetetlenek ebben a sportban. Az autók hajlamosak ‘visszapattanni’ egy-egy nagyobb balesetnél, főleg az Eau Rouge kijáratánál. A helyzet nem jó, de ez már régóta így van. Nem hinném, hogy olyan sokat változtathatunk rajta.”

  • Hülkenberg elmondta, hogy a frizurája szándékosan a Barbie-világot idézi-e

    Hülkenberg elmondta, hogy a frizurája szándékosan a Barbie-világot idézi-e

    Nico Hülkenberg szőkére melírozta a haját a Magyar Nagydíj előtt, és a közösségi médiában rögtön kapta az ívet, hogy mennyire Kenre „hajaz” a Barbie-k világából, amelyről épp készítettek egy filmet és a napokban volt a premierje.

    A Haas német versenyzőjét a sajtó gyorsan meg is kérdezte, van-e összefüggés a két esemény között. „Lenyűgöző, hogy a festett haj mire képes. Érkezik a Barbie film, és gondoltam, a szezon ezen részében jól jön egy kis extra marketing” – utalt arra, hogy nem biztos a helye a jövő évi mezőnyben.

    A Haasnál ugyanakkor elégedettek vele, valószínűleg meghosszabbítják a szerződését. A csapat tulajdonosa kilátogat a nyári szünet előtti két versenyre. Kevin Magnussen ugyanakkor nem lehet ennyire nyugodt.

    „Valójában nem is tudtam a filmről. Gyerekként nem játszottam Barbie-val és Kennel. Egyszerűen ezt a festést választottam, rossz időzítéssel” – tette hozzá Hülkenberg.

    „Vészcsengő” szól a Haasnál a Ferrari miatt

  • Alonso fergeteges ötlettel állt elő arra, mit csinálna, ha többé nem versenyezhetne

    Alonso fergeteges ötlettel állt elő arra, mit csinálna, ha többé nem versenyezhetne

    Kissé biztosan meglepte Fernando Alonsót, George Russellt, Nico Hülkenberget, Guanyu Zhou-t és Logan Sargeantet a Racingline.hu kérdése a Magyar Nagydíj előtt, ami végül meglepő válaszokat eredményezett.

    Azok a pilóták, akik eljutnak a Forma-1-ig, rengeteg áldozatot hoztak életük során, hiszen rengeteg gyakorlás, edzés, anyagi támogatás és egy jó nagy adag szerencse is kell ahhoz, hogy a királykategóriában is érvényesülni tudjanak.

    Nicholas Latifinek 3 év jutott a jóból, és miután a tavalyi szezon végén nem maradt ülése, a 2021-es Abu Dhabi Nagydíj 2022 decembere óta a közösség médiában is hallgató botrányhőse nemrég arról számolt be, hogy ősztől elkezdi egyetemi tanulmányait, és egy ideig biztosan szünetelteti a versenyzést. Ennek apropóján megkérdeztük a Magyar Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján Fernando Alonsót, Guanyu Zhou-t, George Russellt, Nico Hülkenberget és Logan Sargeantet, hogy amennyiben kénytelenek lennének felhagyni a versenyzéssel, mihez kezdenének a civil életben.

    „Szerintem a divattervező szakmát választanám – válaszolta az Alfa Romeo kínapi pilótája. – Arra is gondoltam, hogy a jövőben akár egy saját márkát is szívesen alapítanék, mindegy, hogy népszerű lesz-e vagy sem.”

    „Amikor van némi szabadidőm, és nem versenyzek, akkor ezt szeretem csinálni. Remek érzés látni, hogy Nicholas olyan új dologba fog majd bele, amit élvez és szeret is. Emiatt abba fogja hagyni a versenyzést egy ideig, de ez szerintem természetes, mert ezen kívül is lehetnek lehetőségei az embereknek.”

    Ezután a kissé tanácstalan Alonso következett, és viccesen bedobta, hogy, ő akkor „valószínűleg Zhou asszisztenseként” dolgozna, majd néhány pillanattal később kitalálta, hogy mi lenne az „álommunkája”: „Újságíró, mert az olyan egyszerű.”

    Tom Clarkson, a sajtótájékoztató moderátora erre visszakérdezett, hogy „Szerinted jó lennél? Tudsz írni?”, mire Alonso vállat vonva közölte: „Azt hiszem. Igen. Te jó vagy?”, dobta vissza a labdát a spanyol, mire Clarkson természetesen nem akarta saját magát dicsérni, és már mondta is volna Alonsónak, hogy ezt neki kell eldöntenie, de rögtön kapcsolt, és a kétszeres világbajnok széles vigyorától kísérve Alonsóba fojtotta a szót.

    Logan Sargeant, a Williams amerikai pilótája soha nem gondolkodott el azon, hogy ilyen esetben mihez kezdene, és bevallása szerint nem is akar nagyon arra gondolni, hogy ilyen helyzetbe kerülhet.

    Nico Hülkenberg viszont nagyon is kész válassza állt elő: „Talán könyvelő vagy ügyvéd. Valami olyasmi, ami stabilan és jól jövedelmez és nagy a jövője.”

    A zárszó George Russellé volt, aki csatlakozna Alonsóhoz, és az újságírók táborát erősítené. A Mercedes brit pilótája azzal indokolta a döntését, hogy „veletek maradnék, srácok.” Végül komolyra fordította a szót, és közölte, hogy amúgy fogalma sincs.

  • „Vészcsengő” szól a Haasnál a Ferrari miatt

    „Vészcsengő” szól a Haasnál a Ferrari miatt

    A Haas aggasztóan sok műszaki hibát szenvedett az utóbbi időben, Nico Hülkenberg szerint ezek okát sürgősen ki kell vizsgálni.

    A német pilóta Kanadában az egyik edzésen, majd Ausztriában a futamon esett ki az erőforrás hibájából adódóan, Kevin Magnussen pedig a Brit Nagydíjon járt ugyanígy. A Ferrari motorjait használó csapatnál ez aggasztó jel, ezért gyorsan rendet kell rakniuk, ha nem akarnak további bosszúságot a közeljövőben.

    „Több meghibásodás ért már idén, ezért egyértelműen megszólalt a vészcsengő. Úgy tűnik a mi autónkkal ez gyakrabban megesik, mint másokéval, tehát komolyan kell vennünk, és ki kell vizsgálnunk, miért” – idézte Hülkenberget a Racingnews365.com.

    Azt egyelőre nem tudni, a Ferrari vagy a Haas oldalán következtek be olyan hibák, melyek az erőforrás kapitulációjához vezettek. Magnussen mindenesetre nem aggódik annyira, mint Hülkenberg. „Az ilyesmire nincs ráhatásom, ezért nem aggódom miatta” – mondta.

    A Haas a konstruktőri tabella 8. helyét foglalja el, csak az Alfa Romeót és az AlphaTaurit előzi meg.

  • Újabb kritikát kapott Hamilton: „eddig egy kissé el volt kényeztetve”

    Újabb kritikát kapott Hamilton: „eddig egy kissé el volt kényeztetve”

    Lewis Hamiltont egyik versenyzőtársa is kritizálta a legutóbbi futamon pordukált rádióüzenetei és nyilatkozatai miatt.

    Múlt héten a pályalevágások és a fehér vonalak árnyékában telt az Osztrák Nagydíj. A versenyen többen is büntetést kaptak a versenyzésre használt aszfaltcsík „készélesítése” miatt, sőt a futam után volt aki duplázott is a szankciók terén. A hétszeres világbajnokot a verseny elején már fülön csípték, így korán megkapta az 5 másodperces büntetést. Ám a brit pilóta onnantól azzal volt elfoglalva, miért büntették, miért jelentik egymást a versenyzők és kikapott még büntetés rajta kívül.

    Az autó vezethetőségére is panaszkodott, sőt Hamilton azt is kijelentette, hogy a túl sok csúszkálás miatt hagyta el a pályát. Már Toto Wolffnak is közbe kellett szólnia, és meg kellett kérnie a világbajnokot arra, hogy inkább a versenyzésre koncentráljon.

    Nico Hülkenberg szerint Hamilton mindig előszeretettel panaszkodott a rádióban, és eddig túlságosan jó dolga volt, ezért viseli nehezebben a kihívásokat.

    Nico Hülkenberg
    Nico Hülkenberg – Fotó: MoneyGram Haas F1 Team

    „Lewis nagyon gyors, ha a rádióban való sírásról van szó. Nagyon el volt kényeztetve az eddigi sikerei kapcsán. Ám van egy bizonyos határ… amikor már a főnöködnek kell azt mondania a csapat előtt, hogy tedd a dolgod… nos, az egy ponton túl már sok.”

    Ám tegnap Hamilton elmondta, Ausztriában csak bátorítani akart őt Wolff. A brit hozzátette, ők ilyen nyíltan beszélnek egymással, így ez üzenet rendben volt:

    „A legjobb dolog a partnerségünk az, hogy közvetlenek vagyunk egymással. Toto (Wolff) egy vérbeli versenyző, aki csak bátorítani akart engem. Ez volt az ő módszere.”

  • Fiatalkori emlékeiket idézték fel a libabőrt hiányoló pilóták – Verstappen és Russell is örülne a változásnak

    Fiatalkori emlékeiket idézték fel a libabőrt hiányoló pilóták – Verstappen és Russell is örülne a változásnak

    Max Verstappen, George Russell, Charles Leclerc, Esteban Ocon és Nico Hülkenberg is kifejezetten örülne neki, ha visszatérne az ütős motorhang a Forma-1-be.

    Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója a minap előrevetítette, hogy a 2026-ban érkező új Forma-1-es erőforrások nemcsak szintetikus üzemanyagot fognak használni, illetve hiányozni fog belőlük a hőenergia-visszanyerő rendszer (MGU-H), hanem hangosabbak is lesznek az elődeiknél. Noha a 2005-ben leváltott V10-esek, de még csak a 2013-ig használt V8-asok szintjét sem valószínű, hogy hozni fogják, sok szurkoló bizonyára örül ennek a fejleménynek, hiszen az autósportban a hanghatás az egyik olyan tényező, ami érzelmeket vált ki az emberből, és ami jelentősen képes növelni az élvezeti értéken.

    És persze nemcsak a sportág jelenlegi, hanem jövőbeli drukkereit is könnyebb talán megfogni akkor, ha szebben szólnak az F1-es autókban dolgozó erőforrások, hiszen számos, a sportágat még gyerekként megszerető szurkolóban mély nyomokat hagyott, amikor először, akár már a pályától kilométerekre meghallotta a V10-es, V12-es motorok sikítását.

    Di Grassi: Az e-üzemanyaggal újra lehetne V10-es és V8-as motorokat használni

    Hasonló élmények határozták meg a jelenlegi mezőny tagjainak Forma-1 iránti szeretetét is, derült ki azután, hogy öt pilótát, név szerint Max Verstappent, George Russellt, Charles Leclerc-t, Esteban Ocont és Nico Hülkenberget is megkérdeztük az Osztrák Nagydíjon a motorhang várható javulásáról.

    „Igen, abszolút, teljes mértékben egyetértek – felelte az Alpine pilótája a Racingline azon felvetésére, hogy különösen a gyerekek „megfertőzésében” lehet különösen nagy szerepe a remek motorhangnak. – Az autók hangja bennem is nyomott hagyott, amikor gyerekként néztem a Forma-1-et. A mai napig emlékszem, ahogy azoknak az autóknak a motorja akár a 19 ezres percenkénti fordulatszámot is elérte, egyszerűen gyönyörű volt hallani. Amikor bármilyen autót hallok, legyen szó akár utcai kocsiról, első sorban a hang az, ami le tud nyűgözni. Úgyhogy igen, ez nagyon fontos.”

    Ocon ezzel együtt kissé szkeptikus volt azt illetően, hogy az elektromos hajtást közel a háromszorosára növelő, azaz az MGU-K-ra nagyobb szerepet hárító 2026-os erőforrások tényleg hangosabbak lesznek, végül azonban arra jutott, hogy amennyiben Stefano Domenicali ezt mondja, akkor bizonyára igen.

    Brawn elárulta, miért nem hozzák vissza a V10-es motorokat az F1-be

    A világbajnoki címvédő szintén óvatosan viszonyult a kérdéshez, de azt ő is elmondta, hogy a régi, V8-as, V10-es, V12-es motorok által hajtott autók egyértelműen több érzelmet váltottak ki belőle, mint a mostaniak.

    „Azon tűnődöm, hogy mennyit lehet majd ezért tenni, de az biztos, hogy régen, amikor az ember besétált a paddockba, és zajlott egy szabadedzés, már messziről azt mondta, hogy »Wow, ez elképesztő!«. Még úgy is, hogy azok az autók az egyenesekben lassabbak voltak annál, mint amennyivel manapság megyünk. Úgyhogy igen, a hangnak egyértelműen nagy hatása van erre, és örülnék, ha a motorok hangosabbak lennének” – nyilatkozta a Racingline-nak a holland.

    „Régebben, még az F1-es karrierem előtt, amikor megközelítettem a pályát, sok-sok kilométerről hallani lehetett az autókat, és ez is hozzátartozott az izgalomhoz, az ember libabőrös lett, érzelmeket váltott ki belőle – erősítette meg Nico Hülkenberg, hogy ő is nagy rajongója a hangosabb motoroknak. – Most egyértelműen kevésbé van ez jelen, ugyanakkor sokkal jobb a helyzet, mint kezdetben [a hibrid erőforrások bevezetésekor], 2014-2015-ben, akkor nem volt valami nagyszerű. Úgyhogy egyértelműen pozitív hír [hogy hangosabbak lesznek a motorok].”

    Így hajtotta meg Alonso egykori, V10-es Renault-ját – GALÉRIA, VIDEÓ

    Lévén Monacóban született és ott is nőtt fel, Charles Leclerc-nek egészen fiatal korából is vannak emlékei arról, miként zengett a város az F1-es edzések és versenyek alatt, úgyhogy természetesen benne is nosztalgikus érzéseket vált ki egy-egy igazán hangos F1-es motor. „Nagy rajongója vagyok a hangos motoroknak. Emlékszem, hogy Monacóban fiatalon néztem a nagydíjat, és a zaj hozzáadott valamit az élményhez. Imádnám, ha ismét hangosabb motorok jönnének, úgyhogy igen, nagyon rajongok ezért.”

    George Russell szintúgy üdvözölné a változást. A Mercedes pilótája egy vicces példát is felemlegetett arra, mennyire sokat számít, hogy egy autónak milyen a hangja.

    „A sebesség érzékelése és a hanghatás kéz a kézben jár. Az Egyesült Királyságban volt egy típus, a Citroën Saxo, amire az emberek előszeretettel tetettek hatalmas kipufogókat, amitől mérföldekről lehetett hallani, ha jött egy ilyen kocsi. Mindenki azt hitte, hogy egy Ferrari közeledik, majd kiderült, hogy egy Saxo az. Ki kell jelenteni, hogy az ember hallani akarja a motorhangot, ezt a zúgást a pálya körül. Egyértelműen üdvözölnénk [a hangosabb motorokat].”

    Ezek után alighanem nem jöhet elég korán a 2026-os szezon, és most már csak azt reméljük, hogy az új szabályok szerint épített erőforrások nem okoznak majd csalódást, és tényleg számottevően jobban fognak szólni, mint a mostaniak.

  • Hülkenbergtől elvették az első sort, a mezőny ötödét hátrasorolták

    Hülkenbergtől elvették az első sort, a mezőny ötödét hátrasorolták

    Csak rövid ideig örülhetett a Montrealban elért csodás időmérős eredményének a Haas, hiszen egy az FIA által is csekélynek elkönyvelt vétség miatt megfosztották második rajthelyétől Nico Hülkenberget, akinek helyét így Fernando Alonso veszi át a rajtrácson.

    A Kanadai Nagydíj időmérőjének szenzációját Hülkenberg okozta egy szerencsésen időzített gyorskörrel az eső által egyre jobban elárasztott Q3 első felében: a német csak néhány másodperccel azt megelőzően haladt át a célvonalon és jegyezte fel 1:27,102-es köridejét, hogy Oscar Piastri balesete miatt belengették a piros zászlót. A takarítás után a mezőny már rosszabb pályaviszonyok közé térhetett vissza, így Hülkenberg második helyét Max Verstappen mögött már senki nem tudta veszélyeztetni.

    Hamar jelezték azonban a sportfelügyelők, hogy valójában maga a német sodorta veszélybe a Haas történetének legjobb vasárnapi rajthelyét, hiszen a piros zászlót követő pillanatokban a megengedettnél gyorsabban haladt a pályán.

    „A versenyző éppen befejezte a gyorskörét, és egy újabbat kezdett el” – áll a sportfelügyelők elemzésében. „Az 1-es kanyarnál járt, amikor bemutatták a piros zászlót. Ekkor már 1,5 másodperccel a deltaidő felett járt, és elmondása szerint rendkívül nehéznek találta, hogy a deltaidőn belülre kerüljön a szektor végére. Emellett kifejtette, hogy félreértelmezte a fülébe kapott hangjelzést, emiatt egy ideig azt gondolta, hogy túl lassan halad.”

    A felügyelők figyelembe vették, hogy Hülkenberg a kör hátralévő részében már betartotta a megkövetelt sebességet, ezt enyhítő körülménynek tekintve pedig csak három rajthelyes büntetést róttak ki rá a piros zászlós gyorshajtásért hagyományosan kiosztott tíz helyett. A német pilóta így az ötödik helyre csúszott a rajtrácson, ezáltal Fernando Alonso, Lewis Hamilton és George Russell nyertek egy-egy pozíciót.

    „Meg kell hagyni, a nap zárása nem lett olyan jó, mint a korábbi szakasza. Kár, hogy nem rajtolhatok az első sorból, de el kell fogadnunk. És azt hiszem, a versenyünk szempontjából ez semmit nem változtat: a hozzáállásunk ugyanolyan marad és a végeredményre sem lesz hatással. A szokott módon készülünk és keményen fogunk versenyezni” – értékelt Hülkenberg, aki az élmezőnyben mindenképp gyors visszaeséssel számolt, és továbbra is a pontszerzést veszi célba.

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner szerint sem érdemes bosszankodni az ítéleten. „A büntetés semmit nem vesz el a csapat érdemeiből – a fejünkben továbbra is másodikak vagyunk. Igen, hiba történt, Nico túl nagy sebességgel haladt, de tegyük hozzá, hogy egy pillanatra sem veszélyeztetett ezzel senkit, hiszen végig egyedül haladt.”

    Hülkenberg csak egyike a montreali időmérő után büntetésben részesített négy versenyzőnek, további három pilótára egy rivális feltartásának vétségével róttak ki három rajthelyes hátrasorolást. Mint arról már beszámoltunk, Carlos Sainz Pierre Gasly akadályozása miatt veszít pozíciókat, így a két Ferrari csak a 10. és a 11. helyről startol. Rajta kívül Lance Strollt Esteban Ocon, Juki Cunodát pedig Charles Leclerc feltartása miatt meszelték el.

    A Kanadai Nagydíj rajtsorrendje a büntetések után:

    F1, Kanadai Nagydíj
    Fotó: F1 Twitter