Címke: Nico Hülkenberg

  • Hülkenberg nem hajlandó fogyni a Halo miatt

    Hülkenberg nem hajlandó fogyni a Halo miatt

    Jövőre kötelezően felkerül az F1-es autókra a Halo, ami megnehezítheti majd a nehezebb és magasabb versenyzők helyzetét.

    A Halo ugyanis plusz 14 kilót jelent majd az autókon, az autók minimum súlyát azonban csak 6 kilóval növelik. Így súly minimalizálása érdekében a versenyzőknek kellene fogyniuk – ismét. Ez azonban szinte már fizikailag lehetetlen, így több csapat azt szeretné, hogy növeljék a minimum súlyt, hogy a magasabb versenyzők ne kerüljenek akkora hátrányba.

    „Ez politikai kérdés, és a csapatoknak meg kell egyezniük abban, hogy módosuljon a súly, de néhéány csapat nem akarja ezt, szóval ez a helyzet.” – mondta a mezőny egyik legmagasabb versenyzője, Nico Hülkenberg.

    „Számomra, mint magasabb és nehezebb versenyzőnek, ez határozottan felér majd egy büntetéssel. A csapat már jelezte számomra, hogy lesz némi túlsúly probléma esetemben és arra kértek, hogy diétázzak. De a válaszom nem volt!”

    Romain Grosjean hasonló véleményen van.

    „Az autóm már így is eléggé a határon van a súly tekintetében.” – mondta. „Ha a Halo tényleg ilyen nehéz, az probléma lesz.”

    „Már a csontomból kéne fogynom! Őszintén szólva így is túl vékony vagyok és ha tehetném, nehezebb lennék. De vannak javaslatok folyamatban, a probléma megoldására.”

    Hülkenberg eközben abban bízik, hogy végül mégis lemond az F1 a Haloról.

    „Nem hiszem, hogy hosszú életű lesz a Halo az F1-ben, hogy őszinte legyek.” – mondta a német. „Szerintem az emberek rá fognak jönni, hogy ez szükségtelen.”

  • Hülkenberg intergalgosi pole-jára emlékezik vissza

    Hülkenberg intergalgosi pole-jára emlékezik vissza

    Egy hét múlva a Brazil Nagydíjon mérkőznek meg a Forma-1 versenyzői. A Renault német versenyzője, Nico Hülkenberg visszaemlékezett a 2010-es brazil versenyhétvégére, ahol újonc évében pole pozíciót szerzett a Williamsszel. Bár győzelemre nem tudta váltani rajtelsőségét, és továbbra is győzelem és dobogós helyezés nélkül áll.

    „Különleges emlékeim vannak Interlagosból! Egyetlen Forma-1-es pole pozíciómat is itt szereztem, újonc évemben, és igazán csodálatos volt.” – mondta Hülkenberg. „Tökéletes kört raktam össze, a megfelelő időben a változó körülmények között, és több mint egy másodperc előnnyel pole-t szereztem. Igazán kiemelkedő momentuma a karrieremnek.”

    „2012-ben az élen voltam a verseny nagy részén, balszerencs, hogy végül nem lettem dobogós.”

    „A pályának akkora történelme van, főleg ha az ember belegondol a történeteibe, és abba, hogy hány bajnoki címet nyertek meg itt. Érezni a történelmet, és az érzelmeket, melyek a versenyzéshez tartoznak, és ezt nagyon szeretem. Ez az oka, hogy miért teljesítek itt mindig jól.”

    „A pálya rövid és bonyolult tud lenni jó kört menni rajta. Óramutató járásával ellentétes irányba haladunk rajta, nagyon huplis, és nagyon megterheli a nyakat! Minden a magabiztosságon múlik, főleg a középső szektorban.”

    „Nagyon különleges számomra, az egyik kedvenc helyem és versenyem a naptárban. Sao Paulo egy őrült város, és van benne valami, amit nagyon kedvelek. AZ ételek, az emberek, mind nagyon magával ragadó és egyedi élmény.”

  • Jogosítvány nélkül vezetett Hülkenberg, de megúszta az esetet

    Jogosítvány nélkül vezetett Hülkenberg, de megúszta az esetet

    Nico Hülkenberg, a Renault pilótája az Amerikai Nagydíj után megismerkedett a helyi jarddal, sőt a drogkereső kutyákkal is, de végül megegyeztek abban, hogy nem történt törvénysértés. A texasi rendőrség akkor állította meg őt, és kis csapatát, amikor épp pancsolni mentek volna, viszont a pilótánál nem volt nála a jogosítványa. Kapott ugyan figyelmeztetést, de megúszta annyival, hogy vicceseket „kellett” posztolnia a közösségi média platformjaira.

    Így emlékezik az esetre az érintett:
    „A haverjaimmal kint voltam a tengernél. Visszafele tartottunk már, egy öreg busszal. A rendőr mellénk ért, és látta, hogy nyolcan ülünk benne. Biztosak voltunk benne, hogy meg fog állítani minket, már csak azért is, mert nem sokkal előtte indexelés nélkül váltottam sávot, így kihúzódtunk jobbra.”

    Az, hogy csak figyelmeztetés lett a dologból, lehet hogy Hülkenberg már annak köszönheti, hogy az amerikaiakat elkezdte jobban érdekelni a Forma-1. Fürdőnadrágban és fürdőpapucsban kevésbé tudta igazolni magát, a haverjai azonban sikerrel győzték meg a törvény őrzőjét, hogy kit is meszeltek le. Ennek ellenére meredek volt a szituáció, mesélte Hulk:
    „Természetesen azt gondolta a rendőr, hogy esetleg van nálunk valami cucc is, és hozta is a drogkereső kutyáját. De tiszták voltunk. Az indexelés elmulasztása miatt azonban a rendőr nem akart már szarakodni, pedig jó drága vétség lett volna. 200 dollárba került volna ez a kihágás, jó drága!”

    A posztolt közösségi médiás fotókért végül elengedték az egész társaságot, akik ezzel a sztorival viszont gazdagabbak lettek.

  • Hülkenberg támogatja az újfajta rajtsor tervét

    Hülkenberg támogatja az újfajta rajtsor tervét

    A Liberty Media radikális reformokra készül a száguldó cirkuszban, aminek egyik eleme lenne egy MotoGP-hez hasonló rajtfelállás bevezetése. Eszerint az első sorban három, a következőben kettő, a harmadikban pedig megint három autó sorakozna fel, és így tovább.

    Nico Hülkenberg örömmel fogadta a Liberty Media ezen tervezetét.

    „Hallottam erről a hírről. Szerintem rendben van ez az elképzelés, nem gondolnám, hogy emiatt több baleset lenne.” – mondta a német Sport1-nek adott interjújában.

    Hülkenberg szerint bizonyos pályákon nem lehetne megoldani a ezt a módszert.

    „Monacóban nem megoldható a két-három autós felállás, mert ehhez túl szűk a pálya. De erről majd az illetékesek úgy is dönteni fognak.”

  • Montoya szerint Sainz miatt tűnik bénábbnak Kvyat

    Montoya szerint Sainz miatt tűnik bénábbnak Kvyat

    Carlos Sainz bemutatkozását a Renaultnál Austinban mindenki nagyra értékeli. A Toro Rosso korábbi versenyzője egyből jobb teljesítményt nyújtott az Amerikai Nagydíjon, mint tapasztaltabb csapattársa, Nico Hülkenberg. A neves francia sportlap, a L’Equipe így írt róla: „Majdnem tökéletes hétvégéje volt a Renaultval. Gyors, és agresszív.”

    A korábbi Forma-1-es pilóta Juan Pablo Montoyát is lenyűgözte, aki vendégként volt jelen Austinban, és ezt mondta a spanyol AS-nek:
    „Igazán meggyőzött a teljesítményével. Nem egyszerű átülni egy új autóba, és hibátlanul, sőt versenyképesen menni vele. Egyértelműen Sainz ma már egyike a legjobbaknak.”

    A Renault vezetői is elégedettek a 23 éves spanyol pilótával. Cyril Abiteboul így nyilatkozott:
    „Carlos extrém motivált volt és nagyon felkészült, valamint agresszív, de ugyanakkor nagyon intelligens.”

    Montoya azt gondolja egyébként, hogy Sainz teljesítményének köszönhető az is, hogy most már korábbi csapattársát, Daniil Kvyatot inkább hanyagolnák. Az oroszt most dobta Austin után a Toro Rosso, még úgy is, hogy jobban teljesített Kvyat a frissen igazolt Brendon Hartleynál. A kolumbiai erről is kifejtette a véleményét:
    „Azt hiszem, a Red Bull programjában nem mindig kezelik korrektül a versenyzőket. Carlos legyőzte Kyvatot, és azt mondták, hogy nem elég jó az orosz. Lehet ugyanakkor, hogy csak annyi történt, hogy Sainz remek munkát végzett, nem csak a Toro Rossonál, hanem már a gyári Renault alakulatánál is. Carlosnak, ez nagyon jó, hiszen a Red Bullnál sok olyan versenyző van, akinek elfecsérelték a tehetségét. Sainzot azonban jól menedzselték, és folytathatja a Forma-1-es pályafutását, egy remek csapatnál.”

  • Verstappen elől menekült Sainz a Renaulthoz?

    Verstappen elől menekült Sainz a Renaulthoz?

    Jól kezdett a Renault új szerzeménye Carlos Sainz: már az első edzésen csapattársa, Nico Hülkenberg előtt végzett, így elégedett lehet a franciákkal, akik lehet, hogy a karrierjét mentették meg. Hogy miért? Nemrég bejelentette a Red Bull, hogy hosszabbítanak Max Verstappennel. Ez egyben azt is jelenti, hogy a franciáknak kölcsönadott Sainznak máris 50%-kal kevesebb az esélye arra, hogy a Red Bull F1-es csapatába kerüljön, ráadásul amikor Verstappennel csapattársak voltak a Toro Rossonál, koránt sem volt rózsás a viszonyuk. A 23 éves versenyző megkönnyebbült:
    „Ezért örülök különösen, hogy már a  Renaultnál vagyok. És erre is kell építenem. Jelenleg nem gondolok 2019-re, még 1%-nyira sem. Most már a Renault pilótája vagyok, és mindent beleadok a csapatért. Két kör alatt megbarátkoztam az autóval. Igazán megtisztelő az, hogy egy gyári alakulat ennyit küzdött értem. Ez önbizalmat ad, persze még néha gondolkodnom kell azon, hogy ebben az autóban mi, merre, remélem, hogy ez mihamarább magától értetődő lesz.  Ismerem a hajtást, a gázpedált és a váltót. A fékekkel, a kormányzással és az autó egyensúlyával azonban még ismerkedem. Lépésről-lépésre haladok, még nem értem el a 100%-ot.”

    Magyarán: függetlenül Daniel Ricciardo helyzetétől, jobb már, ha a gyári alakulatnál próbálja építeni a versenyzői karrierjét, mint inkább az energiaitalosoknál. A Toro Rossóval való direkt összehasonlítástól azonban elhatárolódik Sainz:
    „Megtartom magamnak ezen információkat. Előnyhöz juttatnék valakiket, ha direktben nyilvánosan összemérném a két autót.”

  • Hülkenberg: Sainz fiatal, vad és minden bizonnyal gyors is

    Hülkenberg: Sainz fiatal, vad és minden bizonnyal gyors is

    Nico Hülkenberg egyelőre még kivár, mielőtt megítélné újdonsült csapattársát Carlos Sainzot, de azt már tudja róla, hogy nagyon gyors.

    A spanyol pilóta három szezon után hagyja el a Toro Rossot, és teszi át a székhelyét a franciákhoz Austintól kezdve. Hülkenberg jóval rutinosabb fiatalabb társától, még is sokan a jelenlegi mezőny egyik legtehetségesebb pilótájának tartják, hiába már 30 éves. Sainz megítélése is hasonló, de van egy közös dolog a karrierjükben, méghozzá az, hogy még egyikük se állt dobogóra a Forma-1-ben.

    Hulk elismerte, hogy nem tud sok mindent arról, aki jövőhéten már a garázs másik oldalán lesz.

    „Én csak a paddockból ismerem őt. Ő egy ambiciózus versenyző, viszonylag fiatal és minden bizonnyal nagyon gyors is.” – nyilatkozta az Auto Motor und Sportnak.

    A 30 éves pilótát – aki a Renault 42 pontjából 34-et szerzett idén – nem aggasztja különösen Sainz érkezése, szerinte az idei év hátralévő része még a beilleszkedésről fog szólni.

    „Rendben lesznek a dolgok. Én csak a saját feladatomra fogok összpontosítani. Természetesen mindig kell egy kis idő a beilleszkedésre. Várnunk kell egy kicsit.”

  • Ki mit főzött, egye meg!

    Ki mit főzött, egye meg!

    A Forma-1 hivatalos weboldala arról kérdezte meg a versenyzőket, hogy mit tudnak főzni, mi a specialitásuk a konyhában. Van aki egészen komoly ételt mondott, mások igencsak egyszerűeket…
    Íme a válaszok arra a kérdésre, hogy mit tudnak a versenyzők a legjobban főzni?

    Alonso: A legjobb étel, amit főzni tudok, valószínűleg a paella.
    Bottas: Spárgás rizottót, és nagyon finom.
    Grosjean: Mivel francia vagyok, szeretek libamájjal dolgozni.
    Hülkenberg: Zöldség csirkével és rizzsel, vokban.
    Kvyat: Csirke és rizs.
    Hamilton: Csirke fajitas. Öhm… A mostohaanyámtól tanultam.
    Massa: Én… nem igazán vagyok jó a főzésben.
    Ricciardo: Jó, magas fehérjetartalmú, Bircher müzlit. Ez nem igazán főzés, de… meg tudom csinálni.
    Ocon: Tészta és steak.
    Wehrlein: Steaket, mert imádom a steaket.
    Perez: Én nagyon jó tésztát tudok neked csinálni.
    Stroll: Pomodoro tésztát.
    Verstappen: Nem sok mindent. Talán csak… őőő… tojást.
    Magnussen: Talán tojást.
    Vandoorne: Azt hiszem rántottát tudok legjobban.
    Ericsson: Taco, ami nem olyan bonyolult.
    Räikkönen: Sok különféle ételt készítek, és őőő hát meg tudom enni, meg a feleségem is, szóval elég jó.

    A videó ide kattintva tekinthető meg.

     

  • Sainz tudja, hogy nem lesz egyszerű Hülkenberg ellen

    Sainz tudja, hogy nem lesz egyszerű Hülkenberg ellen

    Carlos Sainz, a Renault újdonsült versenyzője tisztában van vele, hogy időre lesz szüksége, amíg felveszi a versenyt Nico Hülkenberggel.

    A Renault Japánban jelentette be, hogy Sainz a tervezettnél korábban, már az idei Amerikai Nagydíjtól csatlakozik hozzájuk Jolyon Palmer helyén.

    Habár hosszú ideje lehetett pletykákat hallani Palmer menesztéséről, maga Sainz is meglepődött, hogy már Amerikában a Renault színeiben állhat rajthoz.

    „Fél órával a bejelentés előtt tudtam meg a menedzseremetől. Én is annyira meglepődtem mint mindenki más” – mondta Sainz az Auto Motor und Sport-nak.

    A fiatal spanyol versenyző eredetileg tehát úgy tervezte, hogy a Toro Rossóval fejezi be a szezont, ám úgy érzi végső soron jó lehetőségnek bizonyul majd a korai váltás: „Amikor este lefeküdtem, tudtam, hogy ez egy jó sansz számomra. Hozzászokhatok az autóhoz, megismerem a mérnököket és a szerelőket.”

    „Nem bántam volna, ha a Toro Rossónál maradok év végéig, ám nagyon fontos lehet a Renault-val való korai kezdés. Lehetőségem lesz mindent megismerni és hozzászokni az autóhoz.”

    „A hátrelévő négy verseny segíteni fog jövőre. Nagyszerű lenne, ha szereznék néhány pontot a csapatnak.”

    Új csapattársáról, Nico Hülknebrergől is ejtett néhány szót: „Nico már 16 versenyt teljesített az autóval, amit én soha nem vezettem. Időbe telik majd, amíg alkalmazkodom. Természetesen az a célom, hogy minél előbb felvegyem a tempóját. Ez nem jön automatikusan, keményen kell dolgoznom érte. Tanulmányoznom kell az adatokat és megtanulni az autó sajátosságait.”

     

  • Rosberg nem aggódik Kubica állapota miatt

    Rosberg nem aggódik Kubica állapota miatt

    Nico Rosberg nem aggódik Robert Kubica kondíciója miatt, miközben a lengyel újra teljes Forma-1-es szezonra készül, és előtte áll a Williams csapat szétlövésének a védence. A német világbajnok az elmúlt hónapban csatlakozott Kubica menedzsmentjéhez, és a 32 éves lengyel pilóta arra készül, hogy tényleg visszatérne, hat évvel a rali balesete után a királykategóriába.

    Eddig Kubica 3 alkalommal tesztelhetett a Renault F1-es autóival, és ígéretes volt a szezonközi teszten elért eredménye a Hungaroringen, de a franciák végül a Red Bulltól kölcsönkapott Carlos Sainz Jr-t igazolták Nico Hülkenberg mellé. A lengyel azóta a Williams egyik jelöltje, és Paul di Resta ellen kell bizonyítania a csapatnak, az elkövetkezendő hetekben. 2016 világbajnoka így nyilatkozott a Sky Sportsnak:
    „Igen, megmutatta már a Renault teszteken is, hogy nincs már miért aggódni. Fizikailag 100%-osan készen áll, hogy újra versenyezzen. Ez egy igazán izgalmas időszak, mert a Williams hamarosan tesztelni fog vele, ami egy remek lehetőség lesz neki, és én is nagyon várom. Megmutatta, hogy teljes versenytávot is kibír, sőt, kettőt os kibírt, amikor a Renault-tal tesztelt. Körről-körre jó sebességgel haladt, nem voltak problémái, így ezt már nem kell újra bebizonyítania, hogy erre képes. Azt hiszem, hogy ez a teszt majd inkább arról szól, hogy jobban megismerjék egymást, hogy megnézzék azt, hogy beleillene-e a csapatba, ennyi az egész.”

    Rosberg úgy gondolja, hogy a Renaultnál sem a képességeivel volt problémájuk, hanem inkább az időzítés, és ezért igazolták le végül inkább Sainzot:
    „Valójában szerencsétlenül alakult az egész. Egy adott pillanatban Sainz Jr. elérhetővé vált, és az egész keveredett a motorok és csapatok váltogatásával, aztán ez lett az eredménye.”