Címke: Nico Hülkenberg

  • Hülkenberg: Bearmant el fogják felejteni, ha…

    Hülkenberg: Bearmant el fogják felejteni, ha…

    Nico Hülkenberg szerint Oliver Bearman lenyűgöző bemutatkozása a feledés homályába fog merülni, ha nem lesz képes egy jó eredménnyel zárni a Formula 2-es szezon idei kiírását.

    A fiatal brit pilóta volt a két héttel ezelőtt megrendezett Szaúd-arábiai Nagydíj sztárja, ugyanis képes volt a pontszerző 7. helyet megszerezni a futamon a vakbélgyulladása miatt parkolópályára került Carlos Sainz helyén. Bearman már a tavalyi évben is teljesített két első szabadedzést a Haasnál, és a tervek szerint ez a szám idén hattal fog tovább nőni.

    Bearman alvás helyett inkább a saját teljesítményét cincálta

    Ugyan sokan gondolják azt, hogy a Ferrari-junior megállná a helyét a királykategóriában, Hülkenberg szerint a brit fiatalnak most első körben a Formula 2-es bajnokságra kell összepontosítania, és nem szabad hagynia, hogy a Forma-1-ben történt jó dolgok összezavarják.

    „Szerintem még túlságosan korai erről beszélni, és bármilyen fajta kijelentést tenni ezzel kapcsolatban – ismerte el a Haas német kiválósága. – Most van egy nagy feladata az F2-ben, mert ha ott nem fog jól teljesíteni, akkor a Dzsiddában való versenyét két nap után el fogják felejteni az emberek. Mindannyian tudjuk, hogy ez az iparág miként működik. Nagy lesz rajta a nyomás, hogy képes legyen megfelelni az elvárásoknak a Formula 2-ben.”

    A német pilóta – aki még 2010-ben mutatkozott be a száguldó cirkuszban a Williams pilótájaként – azt is hozzátette, hogy a Forma-1-es lehetőség kihasználása is nagyon fontos, és szerinte Bearman ezt 100%-ban meg tudta valósítani.

    Azonban a mindösszesen 18 éves brit versenyző idei Formula 2-es évada egyáltalán nem az elképzeléseinek megfelelően vette kezdetét. A szezonnyitó bahreini hétvégén pont nélkül maradt, és Dzsiddában hiába szerzett pole-t, a Forma-1-es beugrása miatt nem tudott részt venni egyik versenyen sem.

    A mostani hétvége sem indult jól a számára, a mai időmérő edzésen csak a 16. helyet szerezte meg, miután egy késői sárga zászló miatt a mezőny túlnyomó többsége már nem volt képes javítani a legjobb köridején.

    Bearman első forgalmi vizsgája rosszabbul ment, mint az első F1-es versenye

  • Remek bemutatkozást, parádés csapatmunkát és újabb Verstappen-győzelmet hozott a szaúdi futam

    Remek bemutatkozást, parádés csapatmunkát és újabb Verstappen-győzelmet hozott a szaúdi futam

    Max Verstappen nyerte a Szaúd-arábiai Nagydíjat Sergio Pérez és Charles Leclerc előtt. Lance Stroll összetörte az Aston Martint, Kevin Magnussen zseniálisan kaparta ki Nico Hülkenbergnek a gesztenyét, a Ferrari újonca, Oliver Bearman pedig 6 pontot gyűjtött.

    Max Verstappen indult az élről a Szaúd-arábiai Nagydíjon, miután pénteken megszerezte a pole pozíciót az időmérőn. Mellőle Charles Leclerc, mögüle Sergio Pérez rajtolhatott. A tizenegyedik pozícióból egy beugró újonc, a Carlos Sainzot helyettesítő Oliver Bearman várhatta a piros lámpák kialvását, aki így a Ferrari történetének legfiatalabb versenyzőjévé, míg a teljes F1 harmadik legifjabb pilótájává vált. Pont a brit versenyző volt az egyik, aki lágy keverékeken rajtolt, rajta kívül a tizenhatodikként induló Valtteri Bottas kezdett a piros oldalfalú abroncsokon, a többiek a közepeseket választották.

    Verstappen pótolta egy nagy hiányosságát, 36 ezreden múlt Bearman álomszereplése az időmérőn

    Verstappen jól kapta el a rajtot, ahogyan Pérez is, és megelőzte Leclerc-t. A monacói versenyző azonban nem hagyta magát, és rögtön visszaszerezte a második helyet. Fernando Alonso maradt a negyedik, és a két McLaren, valamint Mercedes között sem történt helycsere.

    A 2. kör elején azonban Oscar Piastri megelőzte a kétszeres F1-es világbajnokot, és a rajthelyét megőrző Bearman is erre készült Cunoda Júkival szemben. Azonban túlságosan szűk helyre vetődött be, és a két autó összeért, ám szerencsésen megúszták a koccanást. Hátrébb Pierre Gaslyt kihívták a bokszba, és fel is adta a versenyt, így rögtön meglett az idény első kiesője.

    A 3. körben a címvédő már több mint másfél másodperccel vezetett a korábban a leggyorsabb kört megfutó Leclerc előtt. Eközben a rajt lassítása alapján egyértelművé vált, hogy Lando Norris hamarabb indult el a kelleténél, igaz, a piros lámpák kialvása előtt meg is állt. A sportfelügyelők azonban nem büntették meg emiatt.

    A 4. körben Pérez másodszorra is elment Leclerc mellett az 1-es kanyarban, akinek ezúttal már nem volt ellenszere, és hamar lőtávolon kívülre került hozzá képest. A mexikói versenyzőnek így az volt a feladata, hogy minél inkább tartsa a tempót csapattársával, akinek azonban már 2 és fél másodpercnél is nagyobb volt az előnye vele szemben.

    A 6. kör végén jött az első dráma, és Lance Stroll a 22-es kanyarban eltalálta a falat, aminek következtében a 23-asben irányíthatatlanul ment bele a falba. Emiatt beküldték a biztonsági autót, és a mezőny nagy része kiállt kemény gumikért. Csupán Norris, Lewis Hamilton, Nico Hülkenberg és Csou Kuan-jü maradt kint, ők sorrendben az első, a harmadik, a nyolcadik, illetve a tizedik pozícióban folytatták. A kerékcserék során Alonso és Pérez került összetűzésbe, miután előbbire ráengedték a mexikói versenyzőt.

    A 9. kör végén újraindították a versenyt, és az első kanyarokban a kint maradók sikeresen megvédték pozíciójukat. Hátrébb Bearman az 1-es kanyarban elment Cunoda mellett, így feljött a tizenegyedik pozícióba. Néhány másodperccel később pedig Kevin Magnussen szorította a falnak Alexander Albont, aki aztán pozíciót vesztett Esteban Oconnal szemben. A Haas versenyzőjét 10 másodpercre büntették meg. Később jogosulatlanul szerzett előnyt Cunodával szemben, amiért ismét ugyanekkora szankcióval sújtották.

    Verstappen egészen a 13. körig várt, amikor a célegyenesben elment Norris mellett, és visszavette a vezetést. Pérez szintén maga mögé utasította Hamiltont, így üldözőbe vehette a McLaren pilótáját. A címvédő elképesztő tempót diktált, és már a kör végére másfél másodpercre növelte előnyét.

    A következő körben Bearman elment Csou mellett, így feljött a pontszerzők közé, Hülkenberg mögé, akit pedig George Russell előzött meg. Ami a mezőny elejét illeti, Verstappen növelte az előnyét, viszont Péreznek nem ez volt az igazán rossz hír, hanem az, hogy veszélyes kiengedés miatt 5 másodperces büntetést kapott.

    A 17. körben Piastri megtámadta Hamiltont az 1-es kanyar külső ívén, ám aztán ki kellett mennie e bukótérbe, így hiába előzte meg a hétszeres világbajnokot, vissza kellett adnia a pozíciót. A következő körben előttük történt változás, ugyanis Verstappen után Pérez is megelőzte Norrist, így a második helyen folytathatta a futamot, több mint 5 másodperces hátrányban.

    A 20. körben Bearman még egy pozíciót javított, hiszen azok után, hogy egyszer már ideiglenesen megelőzte, most végleg elment Hülkenberg mellett. Piastri körökön keresztül üldözte Hamiltont, de nem tudott vele mit kezdeni, igaz, a McLaren szerint a 39 éves versenyző féktáv alatt változtatott irányt, ami szabálytalan. Eközben Leclerc szintén utolérte Norrist, és bár néhány kört ő is eltöltött mögötte, a 27. körben maga mögé utasította.

    A következő körökben a pontszerző helyeken kívül zajlott a csata, ám ez befolyásolta az utolsó pontszerző helyet. Magnussen ugyanis maga mögött tartotta Ocont, Cunodát, Albont, Logan Sargeantet és Daniel Ricciardót. A dán pilóta néha hallhatóan elemelte a lábát a gázról annak érdekében, hogy minél nagyobb legyen a különbség köztük, illetve a tizedik helyen autózó, de a kötelező kerékcseréjét akkor még nem teljesítő Hülkenberg között. A német pilóta aztán a 33. kör végén állt ki, és vissza is jött a boly elé, a tizenegyedik helyre, de Csounak még szintén ki kellett mennie.

    A 34. körben Piastri ismét megtámadta Hamiltont, ám kisodródott a bukótérbe az 1-es kanyarban, így megint vissza kellett engednie maga elé ellenfelét. Végül a 36. körben szabadult meg tőle, amikor a hétszeres világbajnok szintén teljesítette kötelező kiállását. A Mercedes versenyzője lágyakat kapott, és 8 másodperccel Bearman mögé jött vissza.

    Egy körrel később aztán jött Norris is, aki szintén piros oldalfalú abroncsokat kapott, de 4,1 másodperc volt a csere, így csak másfél másodperccel volt Hamilton előtt, amikor visszajött a pályára. A Mercedes pilótája azonban utolérte honfitársát, aki igencsak megkérdőjelezhető manőverrel tartotta őt maga mögött, hiszen többször is irányt változtatott előtte. Amiatt fekete-fehér zászlót kapott, amely lényegében az utolsó figyelmeztetést jelenti.

    A hajrában honfitársai megközelítették Bearmant, de nem kerültek elég közel ahhoz, hogy támadni tudjanak. Ehelyett inkább egymással csatáztak, de közöttük sem volt pozíciócsere. A többi pontszerző pozícióval kapcsolatban pedig nem volt kétség: Verstappen századik dobogóját megszerezve az idény második futamát is megnyerte, ezúttal is Pérez és egy Ferrari előtt, de utóbbiban most Leclerc ült. Mögöttük Piastri, Alonso, Russell, Bearman, Norris, Hamilton és Hülkenberg lett az első tíz sorrendje. Bár megpróbálta, Verstappennek ezúttal nem lett meg a leggyorsabb kör, Leclerc viszont a végén elhappolta azt Hamilton elől.

    A Szaúd-arábiai Nagydíj végeredménye

  • Így karácsonyozott a Forma-1 mezőnye (képek)

    Így karácsonyozott a Forma-1 mezőnye (képek)

    A karácsony a szeretet ünnepe, és ez a Forma-1-es versenyzők esetében sincs másképp. Valaki a szerettei körében töltötte az ünnepeket, de olyan is akadt, aki nyaralt vagy éppen egy új autót tesztelt.

    A sort Max Verstappennel kezdjük, aki a kedvesének, Kelly Piquet-nek a családjával volt Brazíliában. A holland pilóta még ekkor sem bírt meglenni a vezetés élménye nélkül, ezért gokartozott is egy keveset, ahol egy szerencsés szurkoló is összefutott vele többek között.

    Fernando Alonso számára még a karácsony is versenyzéssel telt. A kétszeres spanyol világbajnok az új játékszerét próbálgatta ki egy tesztpályán, és a kép alapján egyértelmű, hogy nagyon élvezte a száguldást.

    Egyesek azonban maradtak a tradicionális ünneplésnél, így egyesek a családjukkal vagy a párjukkal voltak az ünnepek során. Lewis Hamilton a kutyájával Roscoe-val volt, Valtteri Bottas és George Russell a barátnőjével posztolt közös képet. Nico Hülkenberg a párjával, és közös gyermekükkel pózolt, George Russell karácsonyi Esteban Ocon pedig a szülei társaságát élvezte.

    Végül, de nem utolsó sorban Alex Albon és barátnője a tengernél nyaralt, és onnan kívánt mindenkinek boldog karácsonyt. Lando Norris a futballtudását villogtatta egy Paris Saint Germain mezben. A brit pilóta még a párizsi csapat stadionjában, a Parc des Princes stadionba is bemehetett labdázni.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

  • Csúnya pofont kapott a Haas stábja

    Csúnya pofont kapott a Haas stábja

    A Haas az egyik autóján a régi alkatrészeket fogja használni a szezon utolsó két versenyén, ami nyilván nem épp hízelgő a fejlesztőrészleg számára.

    Nico Hülkenberg nemrég kifakadt a Haas idei műszaki fejlesztése, pontosabban annak hiánya miatt, de a jelek szerint az Austinban bemutatott nagy ráncfelvarrás sem hozott eredményt. A csapat természetesen sokat várt attól, hogy másolja a divatot és a Red Bull-féle aerodinamikai koncepció útjára lép, ám egyelőre finoman szólva sem hozott eredményt a váltás.

    A Haas bejelentette, hogy az utolsó két futamon, Las Vegasban, illetve Abu-Dzabiban eltérő felszereléssel küldi pályára a pilótákat, Hülkenberg a régi, Kevin Magnussen a frissebb verziót fogja használni.

    Ilyen megoldáshoz manapság ritkán folyamodnak a csapatok, legfeljebb az gyakori, hogy (akár a szűk készletből fakadóan) egy-két elem különbözik a két autón, nem pedig teljesen eltér a két autón lévő aerodinamikai irányvonal.

    Sértettség vagy realitás? Az elutasított csapat szerint ma a Haast sem vennék be az F1 bulijába

    „Az vezetett a döntéshez, hogy Nico úgy érzi, a korábbi specifikáció jobban passzol hozzá, Kevin pedig pont fordítva érzi. Úgy döntöttünk, mindketten megkapják, amit akarnak, és két versennyel a bajnokság vége előtt nincs vesztenivalónk” – jelentette ki Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke.

    „Mondhatnánk, hogy gyűjtsünk adatot [az új csomagról], de már eleget gyűjtöttünk. A döntés alapja az volt, hogy melyiket szeretik jobban a pilóták, hogy komfortosan érezzék magukat és elégedettek legyenek a felszereléssel.”

    A Haas a szezon első kilenc futamából négyen szerzett pontot, az utána következő tizenegyből viszont csupán egyen, így az utolsó helyre süllyedtek a konstruktőri tabellán. A legfőbb bajuk a gumikopás, ami miatt a jó rajtpozíciókat nem tudják erős eredményekre váltani.

  • „Így nem versenghetünk az F1-ben!” – fakadt ki a versenyző

    „Így nem versenghetünk az F1-ben!” – fakadt ki a versenyző

    A Mexikóban a bajnokság utolsó helyére zuhanó Haas versenyzője, Nico Hülkenberg egészen lehangoló véleményt fogalmazott meg a csapat utóbbi hónapokban mutatott formájáról.

    A Haas hosszú idő után Austinban hozott új fejlesztéseket az autójára, ám azok két versenyhétvége alapján nem eredményeztek látványos javulást a csapat formájában és az autókat a szezon kezdete óta emésztő gyors gumikopási gondokban sem. Mexikóban Nico Hülkenberg ugyan sokáig őrizte az utolsó pontszerző helyet Esteban Ocon előtt, végül azonban elfogytak a gumijai – részben amiatt is, hogy a Kevin Magnussen Haasának technikai hiba miatti kicsúszása után elrendelt piros zászló nem jött jól a stratégiája számára –, s a német csak a 13. helyen ért célba.

    Hülkenberg legutóbb a spielbergi sprintfutamon szerzett pontot, azon kívül viszont idén csak egyszer, a melbourne-i káoszban, amikor hetedik lett. A Haasnak Magnussen szingapúri 10. helyezése volt az egyetlen pontja Spielberg óta, így bár a csapat nyáron egy ideig még a hetedik helyet is birtokolta a konstruktőri tabellán, a mexikói hétvégén az AlphaTauri nagy zsákmányolásának köszönhetően visszacsúszott a tizedikre.

    Sértettség vagy realitás? Az elutasított csapat szerint ma a Haast sem vennék be az F1 bulijába

    Hülkenberg a futamot a pontszerzésre már teljesen esélytelenül fejezte be, az utolsó körökben pedig elmondása szerint már csak „magának” versenyzett, engedve, hogy megússzon az autó hátulja.

    „Legalább megmutattam a gumis srácoknak, hogy milyen az igazi megcsúszás” – mondta erről a verseny után, amit a The Race idéz. A német ezt követően kritikus hangvételre váltott.

    „Elkerülhetetlenül megfizetjük az árát annak, hogy nem hozunk fejlesztéseket, nem találjuk a teljesítményt. Remélhetőleg ez ébresztőként szolgál mindenki számára a gyárban. Ilyen szinten nem versenghetünk az F1-ben.”

    A Haas csapatvezetője, Günther Steiner nem kritizálhatta pilótáját ezen kijelentéséért, hiszen a monzai hétvégén ő maga is hasonló szavakkal jellemezte az autó a technikai hiányosságait, és most is készséggel elismerte, hogy többet várt a fejlesztésektől az elmúlt két versenyhétvége során.

  • Váratlan neveket dobott a kalapba az Audi kapcsán az olasz sajtó

    Váratlan neveket dobott a kalapba az Audi kapcsán az olasz sajtó

    Az olasz sajtó szerint nem Carlos Sainz és Lando Norris leszerződtetésén gondolkodik az Audi, hanem egy német és egy francia versenyzőt választanának.

    A német gyár már megkezdte a felkészülést az F1-hez vezető úton, míg a Sauber is átcsoportosításokat végez az új partner fogadására. Teljes értékű tagja 2026-tól lesz a mezőnynek a gyártó, ugyanis az új motorszabályok első évében már saját erőforrásaikkal ellátott konstrukciójuk mutatkozik be.

    Neuburgi gyárukban 400 dolgozót csoportosítanak át az Audinál az új projektre, míg Hinwilben, a Sauber központjában 550 alkalmazott fog a társuláshoz csatlakozni. Összesen 900 fővel számol a csapat az indulásnál (2025-ben már 800 főt akarnak alkalmazni), így 50 munkatársukat még keresik. A Motorsport.com olasz kiadása szerint már van elképzelése az alakulatnak arról, melyik két versenyzőt szeretnék a köreikben tudni.

    A neves mérnökök és szakemberek révén a kötelező szabadság megnehezíti a német gárda dolgát, ugyanis 12 vagy akár 24 hónap kényszerpihenőre kötelezheti előző munkahelye a friss igazolást. A McLarentől menesztett James Key már az Egyesült Államok Nagydíján az Alfa Romeo garázsában tartózkodott, és lassan megkezdi a csapattal a munkát.

    Norris lépje meg a váratlant és felejtse el a Red Bullt?

    Versenyzői fronton is nézelődik már az Audi. A korábbi pletykák arról számoltak be, hogy Carlos Sainz és Lando Norris jó eséllyel pályázik a két ülésre, mivel korábbi csapatfőnökük, Andreas Seidl átcsábíthatja őket az új projektbe. Ám az olasz lap szerint másirányba indult a gyártó. Egy német versenyzőt szeretnének a csapatban tudni, így megkörnyékezik a Haasnál visszatérő Nico Hülkenberget. Míg csapattársa az Alpine-nál versenyző egyik francia pilóta lehet (mindkét versenyző szerződése lejár jövőre.) A Motorsport.com olasz kiadásának információi szerint Esteban Ocon pályázik jobb eséllyel a másik kiadó helyre.

  • Különleges sisakfesztivált tart az F1-es mezőny Austinban (képek)

    Különleges sisakfesztivált tart az F1-es mezőny Austinban (képek)

    Az USA Nagydíjra meglepően sok Forma-1-es pilóta készült egy, az eredetitől eltérő sisakdizájnnal. Ez pedig már csak ezért is szokatlan, mert ehhez hasonló variálást legfőképpen Monacóban szoktunk látni.

    A Ferrari pilótáival kezdjük a sort, ugyanis Charles Leclerc és Carlos Sainz is egyedi festést használ a hétvégén. Leclerc-nek a mostani futam lesz a 100. versenye a Ferrari színeiben, de ő erről teljes mértékben megfeledkezett, és egy zöld színű sisakkal készült, aminek az amerikai futballos minták mellett egy „Touchdown at Austin” [Touchdown Austinban] felirat található a tetején. Sainz fejfedőjén az amerikai trikolor mellett a szokásos chilivel is találkozhatunk.

    Lando Norris szintén jubilál a hétvégén, a brit fiatalnak ez lesz a 100. futama a Forma-1-ben. Norris a 2019-es szezon óta tagja az F1-es mezőnynek, és a jelen alkalomra egy matricázott sisakkal készült, ahol minden egyes matrica az eddig teljesített versenyhétvégéit szimbolizálja.

    Guanyu Zhou egy régi Sebastian Vettel által 2012-ben használt dizájnhoz hasonló mintát használ Austinban. Mivel Austin Texas államban található, az Alfa Romeo kínai pilótája egy seriff mintázatos sisakot választott a hétvégére, és a fejfedő hátulján még egy seriffcsilaggal is találkozhatunk.

    Történelmi sisakokból sincs hiány, ugyanis Pierre Gasly a tragikus körülmények között életét veszítő francia F1-es pilótáról, Francois Cevert-ről emlékezik meg, mivel az idei az 50. évfordulója a sajnálatos halálának. Az Alpine franciája pont ugyanazt a festést fogja használni a hétvége során, mint azt Cevert tette a Forma-1-es pályafutása során.


    Végül Nico Hülkenberg, Kevin Magnussen és Daniel Ricciardo sisakjáról sem szabad elfeledkezni. A Haas az újításainak köszönhetően jól indította a hazai hétvégéjét, és a német pilótájuk egy amerikai zászlóval díszitett bukósisakkal készült arra a helyszínre, ahol 2019 óta először versenyezhet F1-es autóval. Magnussen is egy legendás amerikai stílust választott. A dén pilóta sisakján a 66-os út, és az ahhoz kapcsolódó mintázat látható.

    A visszatérő Ricciardo pedig az eredeti dizájnját gondolta újra valamilyen szinten, és most más színek dominálnak. Emellett pedig egy amerikai futballhoz használatos öltözetben lévő borz is megtalálható a sisakjának hátulján.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Scuderia AlphaTauri (@alphataurif1) által megosztott bejegyzés

  • Taktikát vált a Haas: a Red Bullt fogják másolni a Ferrari helyett

    Taktikát vált a Haas: a Red Bullt fogják másolni a Ferrari helyett

    A Red Bull olyannyira jó autót épített az idei szezonra, hogy rengeteg rivális csapat kezdte el másolni őket. Sajtóértesülések közé a Haas személyében egy újabb taggal bővül a szóban forgó tábor, és az amerikai kiscsapat az Amerikai Nagydíjon vetheti majd be az újításait.

    Egy tekintélyes német F1-es szaklap, az AMuS [Auto Motor und Sport] szellőztette meg a hírt, ugyanis a Haas eddigi szezonja közel sem úgy alakult, mint ahogyan azt a téli szünetben elképzelték. A Ferrari visszaesett a tavalyi teljesítményéhez képest, és mivel Günther Steinerék az ő autójukat másolták, így az ő teljesítményük sem javult.

    Az amerikai kicsapat jelen pillanatban a konstruktőri bajnokság 8. helyén áll a 11 megszerzett pontjával, és Kevin Magnussen ugyan nem teljesít valami jól, 2024-re is bizalmat kapott Nico Hülkenberggel egyetemben.

    A német forrás úgy tudja, hogy a Haas egy teljesen új oldaldobozzal és motorborítással készül, valamint emellett egy vadonatúj padlólemez is be fog mutatkozni Austinban. Az előbb felsorolt elemek mindegyikét az RB19-en találhatók fogják ihletni.

    Ez viszonylag szokatlan, hogy egy ilyen nagy volumenű fejlesztési csomagot az évad utolsó versenyeinek valamelyikén vessen be egy csapat, de erre is van magyarázat. Mivel a 2024-es szabályok nem sok mindenben térnek el az ideiektől, így ha a Haasnak működni fog a B autója, akkor az egy tökéletes alap lehet a számukra a következő évre.

    Ez jó hír lehet Hülkenberg és Magnussen számára, akik egyáltalán nem elégedettek a csapatuk jelenlegi helyzetével.

    „Nagyon rosszak vagyunk az ellenfeleinkhez képest – véli a német pilóta, aki egyértelműen jobb eredményeket produkált, mint dán csapattársa. – Egyetlen csapatkén nem vittünk semmit Monzába, egyetlen új emelet sem. Ha pedig ilyen keveset teszel, akkor nem is szabad túl sok mindent elvárni.”

    „Őszintén, nem vagyunk elég jók ahhoz, hogy pontokat szerezzünk, és ez elkeserítő. Azonban ez bármennyire is szomorú, tudomásul kell vennünk, és el kell fogadnunk. Rövidesen visszatérünk a pályára, és remélhetőleg jobb helyzetben találjuk majd magunkat.”

    Marko szerint Verstappen még egy Haasszal is képes lenne pole-t szerezni

  • Újabb csapat jelentette be, hogy kikkel fog versenyezni 2024-ben!

    Újabb csapat jelentette be, hogy kikkel fog versenyezni 2024-ben!

    Nemrég jelentette be az amerikai istálló, hogy melyik két versenyzővel fognak indulni a 2024-es szezonban.

    Éledezik a mezőny, hiszen a nyári szünet véget ért, és már Zandvoortban várják a folytatást. A csütörtöki médianap elején a legfiatalabb csapat nem volt rest, és azonnal leszögezte kikkel készül a következő évre.

    A visszatérő Kevin Magnussen és Nico Hülkenberg így további lehetőséget kap a bizonyításra, ugyanis a Haas nem szeretne megválni a két veterántól.

    Kevin Magnussen, Nico Hülkenberg, Haas
    Kevin Magnussen és Nico Hülkenberg – Fotó: Haas F1 Team

    A dán versenyző tavaly ugrott be az orosz-ukrán háború miatt elbocsájtott Nikita Mazepin helyére. A 2022-es szezon elején előkelő helyen autózott a 31 éves versenyző, majd Brazíliában a sprint pole-t is megszerezte.

    Nico Hülkenberg idén váltotta Mick Schumachert, és teljesítményével kiharcolta a maradását az amerikai alakulatban. Így Günther Steiner és Gene Haas egyszerű döntés előtt állt:

    „Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy az idei szezonban rendkívül stabil pilótapárosításunk van. Nem volt okunk arra, hogy változtassunk. Kevint (Magnussen) nagyon jól ismerjük, és örülök neki, hogy a hetedik szezonját kezd meg majd jövőre a Haasszal. A garázs másik oldalán Nico (Hülkenberg) gyorsan és nagyszerűen illeszkedett be a csapatba, és mindezt mindenféle felhajtás nélkül tette. Bebizonyította, hogy értékes tagja az alakulatnak. Lassan eléri a 200. F1-es indulását, így nagyon boldogok vagyunk amiatt, hogy a tudását nálunk kamatoztathatja. Kevin és Nico láthatóan élvezik az itt töltött időt. Mindketten rendkívül érettek, és megértik, hogy mit kérünk tőlük” – nyilatkozta Günther Steiner.

  • Hülkenberget kicsit zavarja a kellemetlen rekord

    Hülkenberget kicsit zavarja a kellemetlen rekord

    Nico Hülkenberg elismerte, hogy jó lett volna dobogóra állni az F1-es pályafutása során, de azért így sem csalódott.

    A német versenyző 2017-ben került annak a rangsornak az élére, amely a dobogós eredményt sohasem szerző pilótákat tartalmazza, és az átkot azóta sem tudta megtörni. Néhányszor nyílt esélye rá, hogy elkerülje a csúcsdöntést, a 2012-es esős Brazil Nagydíjon például az 1. helyért csatázva ütközött Lewis Hamiltonnal, hasonló körülmények között 2019-ben a Német Nagydíjon a 2. helyről csúszott ki.

    Hülkenberget megint szembesítették a témával, de azt állítja, nincs benne tüske. „Amikor rágondolok, nyilván kicsit frusztráló, mert minden versenyző nyerni akar. Ugyanakkor ehhez sosem volt meg hozzá az autóm – idézte az Autosport. – Vezettem jó autókat, lehetőségeim is adódtak, hogy dobogóra álljak, de különböző okokból nem történt meg. Nem álltak össze a dolgok.”

    „De hogy őszinte legyek, boldog vagyok, élvezem az életet. Persze amikor visszatekintek, akadtak dolgok, amiket jobban csinálhattam volna. Viszont nem vagyok keserű vagy frusztrált miatta, jól érzem magam, hamarosan elérem a 200 nagydíjat.”

    Hülkenberg biztos benne, hogy diszkriminálták az F1 élcsapatai

    Sőt, igyekszik inkább arra koncentrálni, hogy hosszú karrier adatott meg neki. „Noha nem álltam dobogón, szerintem rosszabb lenne, ha nem jutok el 200 nagydíjig. Vannak jó dolgok is. Van egy olyan statisztika is, hogy ki szerezte a legtöbb pontot győzelem vagy dobogó nélkül, és az én pontmennyiségem önmagáért beszél” – mondta Hülkenberg, bár ebben nyilván segít rajta a pontozási rendszer, ami 2010 óta jóval bőkezűbb, mint előtte.

    A 2024-es szerződéséről egyelőre nem nyilatkozott a Haas, de valószínűleg jó esélye van a maradásra. A német többször villantott már idén, főleg kvalifikációkon, Kanadában például 2. lett, mielőtt megbüntették.