Címke: Nico Hülkenberg

  • Hülkenberg megerősítette: már tárgyal a jövőjéről

    Hülkenberg megerősítette: már tárgyal a jövőjéről

    Nico Hülkenberg jövője a Forma-1-ben továbbra is bizonytalan, miután a Belga Nagydíj hétvégéjén bejelentették, hogy Esteban Ocon lesz majd Daniel Ricciardo csapattársa 2020-tól a Renaultnál.

    A bejelentés után rengetegen a Haas-szal szóba hozták a németet, aki azonban még semmi konkrétumot nem nyilatkozott a jövőjét illetően. „Jelen pillanatban is folynak a tárgyalások, azonban ez időbe fog telni,”- nyilatkozta Hülkenberg Monzában. „Vannak lehetőségeim, azonban még nem mondhatok semmit.”

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner megerősítette, hogy Hülkenberg is rajta van a listájukon a következő szezont eltekintve. Kevin Magnussen szinte biztosan az amerikai istállónál fog versenyezni 2020-ban is, azonban Romain Grosjean alatt erősen rezeg a léc. A francia pilótának még van esélye javítani, azonban az eddigi teljesítménye alapján nem biztos, hogy meghosszabbítják a szerződését.

    Hülkenberg számos alkalommal hibázott az idei szezonban: Hockenheimben végre megszerezhette volna első dobogós helyezését hazai közönség előtt, azonban egy vezetői hiba miatt a kavicságyban kötött ki és kiesett. Ha ott nem hibázik, akkor talán megkapta volna azt a bizonyos szerződést a francia istállótól.

    „Nem az idei az eddigi legjobb szezonom, ugyanis számos lehetőséget puskáztam el,” – véli a Renault németje. „Mindenek felett, a hockenheimi verseny egy jó lehetőség lett volna arra, hogy végre megtörjem a jeget. Azonban hibáztam, ami miatt egy jó eredményt és értékes pontokat dobtam el magamtól.”

    Az előző heti Belga Nagydíjon Hülkenbergnek kapóra jött Antonio Giovinazzi és Lando Norris késői kiesése, ugyanis ennek következtében két helyet nyert a verseny utolsó köreiben. „A szerencse forgandó: hol a te oldaladon áll, hol pedig ellened van.” Hülkenberg szerint ezzel tisztában kell lennie, hogyha 2020-ban is szeretne tagja lenni a száguldó cirkusz rajtrácsának.

    „Nem hiszem, hogy bármin is változtatnom kellene, hogy valamelyik csapattól szerződést kapjak. A legfontosabb az, hogy jól kell végeznem a munkám és a feladatomra kell koncentráljak. Ha ez sikerül, akkor minden rendben lesz.”

    A Forma-1-es szezon következő versenye Monzában lesz, a sebesség szentélyében. Hülkenberg reméli, hogy sikerül majd egy jó eredményt elérnie a Renaultnak, akik Spaban már fel tudták venni a versenyt a McLarenekkel. „Meglátjuk majd, hogy hogyan viselkedik majd az autó, nincs okunk szkeptikusnak lenni a hétvége kapcsán,” – mondta a német. „Keményen dolgozunk és a lehető legtöbbet szeretnénk kihozni a hétvégéből.”

  • A döntéshozók radikális változtatásokat akarnak, a pilóták türelemre intik őket

    A döntéshozók radikális változtatásokat akarnak, a pilóták türelemre intik őket

    Max Verstappen úgy érzi, a radikális pálya változtatásokkal csínján kell bánni, Nico Hülkenberg egyedi megoldásokat javasol, míg Sebastian Vettel szerint nem szabad elhamarkodottan dönteni és következtetéseket levonni.

    Múlt héten, a Belga Nagydíj keretein belül megrendezett F2-es fő-futamon, a motorsport világa ismét szembekerült azzal, hogy milyen veszélyes foglalkozás a versenyzés. Anthoine Hubert egy szörnyű balesetben életét vesztette, Juan Manuel Correa pedig súlyos sérüléseket szenvedett. A tragédia miatt a pálya üzemeltetői úgy döntöttek a korábban már eltervezett változtatásokat megsürgetik, így az említett szakaszon a közeljövőben bukótér helyett sóderágy fogja fogadni a versenyzőket.

    A holland szerint azonban nem kell fejjel ugrani a falnak és minden egy kicsit is veszélyesnek titulált kanyart átszabni a versenynaptárban, ugyanis a szombati balesethez hasonló eseménysorozatokra, nem lehet 100%-ban felkészülni.

    ,,Van pár olyan versenypálya a naptárban, ahol, ha történik valami rossz dolog, akkor abból nagy baj lehet, tehát jó sok helyen kellene akkor változtatni. Egy végzetes baleset utána könnyű azt mondani, hogy jobban ki kell szélesíteni a kanyart, ám ugyanakkor én azt gondolom, hogy a mostani egy nagyon szerencsétlen és különös baleset volt. Sok veszélyes kanyar van a versenynaptárban, és ez része az F1-nek és a versenyzésnek úgy általánosságban sajnos. Nagyon szörnyű, hogy ez történt, de ugyanaz van akkor is, mikor valaki megpördül a pálya közepén, aztán a másik belehajt. Mindig lesznek rossz kimenetelű balesetek, és erre azt mondják, változtatni kell a helyszíneken? Én nem értek ezzel egyet! Természetesen, nagyon elkeserítő az, hogy ilyen eset megtörtént, Spa mindig is veszélyes lesz, különösen az Eau Rouge környékén, mert egy kicsit vakon kell bemenni a kanyarba. Ám akkor felmerülhet a kérdés, miért versenyzünk egyáltalán Monacóban? Úgy vélem az is egy kicsit veszélyes, mégis elmegyünk oda, versenyzünk ott, mert ehhez szoktunk hozzá, a veszély része annak, amit csinálunk.”

    Nico Hülkenberg szerint meg kell találni az egyensúlyt a változtatások terén, és nem szabad átesni a ló túloldalára.

    ,,A bukóterek azt sugallják nekünk, hogy ott még lehet nyomni, ugyanis nem jár nagy következménnyel az, ha oda kerülünk. Úgy vélem tehát ezt a változtatási folyamatot felügyelni kell és meg kell találni a megfelelő egyensúlyt. Talán minden ilyen kanyarnál valami egyedi megoldást kellene alkalmazni, mint az Eau Rouge esetében. Az a szakasz ugyanis nagyon különleges, nem igazán látod a kanyart addig, amíg fel nem mész a dombon. A dolgok néha nagyon hektikusan alakulnak, főleg mikor az első körökben nem igazán tudjuk kontrollálni az eseményeket, és olyankor még a mezőny is együtt van. Ez a jelenség az alsóbb kategóriákban gyakrabban üti fel a fejét, ugyanis ott motiváltabbak és izgatottabbak a srácok.”

    Sebastian Vettel szerint ez a szörnyű tragédia és Jules Bianchi balesete, egy ébresztő volt mindenki számára. Vizsgálatok kell végezni, ám szerinte nem szabad azonnal messzemenő következtetéseket levonni, az egész képet kell nézni és időt kell hagyni arra, hogy megértsék mi is történt.

    ,,Ahogy értesültem róla, a balesethez több minden vezetett. Bizonyos aspektusában a motorsport veszélyes, és ez a veszély része az egésznek, de az elmúlt évek tragédiái ébresztőt kell, hogy fújjanak nekünk. Az utóbbi években elveszítettük Jules-t és Anthoine-t, és ezek az esetek azt mutatják, még mindig van mit tennünk, még akkor is, ha pár ember úgy gondolja, túl biztonságossá és unalmassá vált a sport az intézkedések miatt. Úgy vélem, tudjuk ezt jobban is csinálni, muszáj fejlődnünk és dolgoznunk kell tovább ezen az ügyön. Inkább versenyeznék örökre egy unalmas Formula 1-es világbajnokságban, ha ezzel vissza tudnánk őket hozni, ez nem is kérdés. Nos, ami a múlt héten történt annál rosszabb nem is következhetett volna be. Az esetet alaposan ki fogják vizsgálni, ami nagyon helyes is és mindenki ezt is várja el, de elhamarkodottan nem szabad levonni semmilyen konklúziót. Meg kell vizsgálnunk a teljes képet, minden egyes tényezővel egyetemben. Én szeretek Spa-ban versenyezni, a pálya nagyszerű és csodálatos történelemmel rendelkezik, a legtöbb kanyar igen kivételes és egyedülálló, ám a történtek után meg kell nézni mi miért történhetett és időt kell hagyni arra, hogy megértsük a dolgokat, mielőtt elhamarkodottan döntenénk.”

  • Ricciardo szerint Hülkenberg némileg hasonlít Verstappenre

    Ricciardo szerint Hülkenberg némileg hasonlít Verstappenre

    Daniel Ricciardo hasonlóságot lát korábbi és jelenlegi csapattársa, vagyis Max Verstappen és Nico Hülkenberg között.

    Hükenberg azonban jövőre már biztosan nem marad az ausztrál csapattársa, mivel a Renault leigazolta a helyére Esteban Ocont.

    A már 32 éves Hülkenberg nagy reménységként érkezett a Forma-1-be 2010-ben, azonban sosem sikerült olyan csapathoz igazolnia, ahol esélye lehetne a győzelemre, vagy a dobogóra. Jelenleg ő tart egy negatív rekordot, mi szerint ő az a versenyző aki a legtöbb futammal a háta mögött (169), még egyszer sem tudott dobogóra állni F1-es pályafutása során.

    Ricciardo azonban állítja, hogy Hülkenberg nagyon erős versenyző, nincs is könnyű dolga ellene, ráadásul a sokat magasztalt Max Verstappenhez hasonlítja.

    „Nem lepett meg, hogy elég gyors volt az első pár versenyen, úgy éreztem, hogy ‘ó, van itt min dolgozni’.” – mondta Ricciardo. „Aztán elkezdtem lendületbe jönni és azóta ez ilyen oda-vissza dolog.”

    „De igen, ő gyors. Mindaddig, míg a technika működik, látok némi hasonlóságot közte és Max (Verstappen) között.”

    A német versenyző várhatóan a Haas csapathoz igazol majd át 2020-ra, de még semmi nem dőlt el.

    „Nem sejtettem, hogy menni fog.” – mondta Ricciardo. „Nem tudom, mi a terve. Ha az F1-ben akar maradni, remélem talál magának valamit. Könnyű vele együtt dolgozni. Csak csináljuk a dolgunkat.”

  • Steiner szerint nem lenne baj a Magnussen-Hülkenberg párossal

    Steiner szerint nem lenne baj a Magnussen-Hülkenberg párossal

    A Haas még nem döntött jövő évi pilótapárosáról, igaz már csak Kevin Magnussen csapattársának kiléte a kérdéses, mivel a dán érvényes szerződéssel rendelkezik 2020-ra.

    Mondjuk nagy esély van rá, hogy Nico Hülkenberg lesz a választott, egyes értesülések szerint a bejelentés Monzában várható. Ha így lesz, összejön a Hülkenberg-Magnussen páros, ami ha kettejük történelmét nézzük, igen pikánsnak ígérkezik. Elég csak arra gondolni, hogy a 2017-es Magyar Nagydíjon történt incidensük után a dán a nemi szervét kínálta megnyalásra a németnek.

    Az amerikai csapat vezetője, Günther Steiner mindezek ellenére nem aggódik, sőt még el is viccelte az egészet, amikor erről kérdezték.

    „Úgy is összeütköznek a pilótánk, ha nincs közös múltjuk” – utalt Steiner Grosjean és Mangussen összetűzéseire, melyek közül Silverstone volt a legfájdalmasabb, hiszen az mindkettejük versenyének végét jelentette. „Tudnánk kezelni. Erre nem is gondolok, nem erről szól, hanem a csapatról. Felnőttek, ez egy üzlet. Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek vannak olyan kollégái, akikkel nem szívesen dolgozik együtt. De ez egy üzlet, én így látom. Szerintem egy ilyen dolog nem befolyásolná ezt. Az ő problémájuk ez az egész, nem a miénk.”

    Magnussent sem zavarná egyébként Hülkenberg.

    „Őszintén szólva, a csapattárs az csapattárs. El kell fogadni őt. Van, amelyikkel jól kijössz, van. akivel nem. Talán ez jobb, nem tudom. Szerintem ez nem lenne ok az egyesség felbontására.”

  • Hülkenberg: Szerencsém volt, hogy meglett a 8. hely

    Hülkenberg: Szerencsém volt, hogy meglett a 8. hely

    Nico Hülkenberg pontszerző helyen zárta a hétvégi Belga Nagydíjat, és maga mögé utasította csapattársát, Daniel Ricciardót is.

    A 8. helyen záró német mondjuk tisztában van vele, hogy ehhez a helyezéshez a szerencse is kellett, vagy inkább mások szerencsétlensége.

    A rajt nem sikerült neki. Ugyan nem keveredett bele a balesetekbe, de így is sok időt vesztett velük.

    „Ez már a rajttól kezdve nehéz volt. Elkerülő manővereket kellett alkalmaznom, hogy ne ütközzek az egyes kanyarban, ezzel pedig vesztettünk néhány pozíciót. Mivel a középmezőny megint nagyon szoros volt, nehéz volt visszaszerezni ezeket a helyeket. A vége felé kijöttünk lágyakért, és ez működött. Természetesen szerencsések is voltunk az utolsó körökben, de a versenyzés már csak ilyen.”

  • Marko kizártnak tartja azt, hogy Hülkenberg a Red Bullhoz igazoljon

    Marko kizártnak tartja azt, hogy Hülkenberg a Red Bullhoz igazoljon

    Dr. Helmut Marko most már kizártnak tartja Nico Hülkenberg érkezését a Red Bull második versenyülésébe 2020-ra. Korábban, amikor arról beszéltek, hogy Alex Albon, Daniil Kvjat vagy Pierre Gasly lehet Max Verstappen csapattársa, akkor a csapat főnöke Christian Horner hozzátette, hogy nem zárná ki Hülkenberget sem.

    Az Auto Bild azonban konkrétan rákérdezett a Red Bull versenyzői programjának az igazgatójánál Hülkenbergre, hogy volna-e esélye, aki elér röviden válaszolt:

    „Nem.”

    Napokon belül ugyanakkor bejelenthetik Hülkenberget 2020-ra az amerikai Haas csapathoz, erről ennyit mondott a hétvégén:

    „2020-szal kapcsolatosan elég nyugodt vagyok.”

  • Sainz és Vettel meglepődött Hülkenberg menesztésén

    Sainz és Vettel meglepődött Hülkenberg menesztésén

    Carlos Sainz és Sebastian Vettel is meglepődött azon, hogy a Renault 2020-tól kiadja Nico Hülkenberg útját és helyére Esteban Ocont szerződtetik le.

    Miután a Mercedes bejelentette, hogy továbbra is igényt tartanak Valtteri Bottas szolgálataira, várható volt, hogy a háttérben várakozó francia egy másik csapathoz fog szerződni. A Renault mellett még a Haas is szóba jöhetett volna, ám Ocon az előbbi istállónál tette le a voksát.

    ,,Ocon és a Renault nagyon hasonlóan gondolkodnak, egyértelmű volt, hogy ez előbb-utóbb meg fog történni. A hír nem okozott meglepetést, sokkal inkább Nico (Hülkenberg) lepődhetett meg. Nico sokat tett a Renault-ért. Az ő juttatta el őket oda, ahol most vannak.” – osztotta meg véleményét Sainz.

    Vettel, a spanyol pilótával egyetemben honfitárását méltatta. A német szerint Hülkenberg nem érdemelte meg azt, hogy így bánjanak vele.

    ,,Nico nem ezt érdemelte, ugyanakkor nem tudom mi történt a háttérben. Remélem, talál magának ülést jövőre, ugyanis egy olyan kaliberű versenyzőnek, mint amilyen ő, az F1-ben kell lennie.”

  • Ricciardo, Hülkenberg és Sainz sem fogja használni az új motorokat Spa-ban

    Ricciardo, Hülkenberg és Sainz sem fogja használni az új motorokat Spa-ban

    A Renault nem fogja használni a hétvége további részében az új specifikációjú motorokat, ám a büntetés, amit kiszabtak rájuk továbbra is életben marad.

    Nico Hülkenberg és Daniel Ricciardo tehát a B-spec erőforrással fog versenyezni szombaton és vasárnap, emellett Carlos Sainz is erre a sorsra jutott. Mindhárom versenyző az új hajtáslánccal rótta a köröket pénteken Belgiumban, ám a szombati harmadik szabadedzés előtt motort cseréltek az autókban.

    A Renault elmagyarázta, azért lépték meg ezt a lépést, mert Spa-ra akarták időzíteni a büntetést, ugyanis a következő futam egy olyan pályán fog zajlani, ahol könnyebben lehet előzni. Így az ausztrál, a spanyolf1 és a német pilóta egy teljesen új motorral fog neki vágni az Olasz Nagydíjnak, és mindezt büntetés nélkül tehetik meg.

    Ezen a hétvégén tehát a két Renault-os versenyző 5-5 hellyel lesz hátrébb sorolva időmérős pozíciójához képest, míg Carlos Sainz a mezőny végéről rajtolhat majd, mert nála a több elemet is kellett cserélni a motoron felül.

  • Prost: Hülkenbergnek megvolt a lehetősége hosszabbítani

    Prost: Hülkenbergnek megvolt a lehetősége hosszabbítani

    A Renaultnál tevékenykedő Alain Prost elmondta, hogy Nico Hülkenbergnek megvolt a lehetősége arra, hogy meghosszabbítsa a szerződését a francia istállóval.

    Pénteken vált hivatalossá, hogy a Mercedes tesztpilótája, Esteban Ocon a francia istállónál fog visszatérni a száguldó cirkuszba egy év kihagyás után. A francia pilóta Hülkenberg helyére fog érkezni, aki valószínűleg az egyik Haasba fog majd átülni, miután nem maradt helye a Renaultnál.

    „Remek, hogy Ocon személyében egy francia pilótát igazoltunk le,” – nyilatkozta Prost a Canal Plusnak. „Azonban nem lett volna logikus, ha csak ez alapján döntöttünk volna mellette. Elárulom, hogy Hülkenberg aláírhatta volna az egy éves szerződést, amit felajánlottunk neki. Azonban Nico végül nem írta alá a szerződést, mert egy két éves szerződést szeretett volna megkötni.

    „Nem szeretnék belemenni a részletekbe, Nico remek munkát végzett a csapatnál, azonban a három szezon alatt közel sem tudta úgy segíteni a karosszériát, mint ahogy azt szerettük volna. Egy jobb és lelkesebb versenyzőre volt szükségünk, ezért döntöttünk Ocon mellett,” – magyarázta a négyszeres világbajnok francia.

    Azonban Prost hozzátette, hogy 22 éves Oconra már csak a nemzetisége miatt is még nagyobb nyomás fog majd nehezedni. „Francia versenyzőként nagyon nehéz egy francia csapatban versenyezni. Tudom, ugyanis én is megéltem már ezt a helyzetet, egyáltalán nem könny

  • A Red Bull nem tartja teljesen kizártnak Hülkenberg szerződtetését 2020-ra

    A Red Bull nem tartja teljesen kizártnak Hülkenberg szerződtetését 2020-ra

    Nincsenek teljesen zárva a Red Bull ajtói Nico Hülkenberg előtt. Ugyanakkor a pletykák szerint a Haas már intenzív tárgyalásban áll a Renault csapatától kiebrudált versenyzővel, így a német akár még Max Verstappen csapattársa is lehet 2020-ban. Az energiaitalosok meg is mondták, hogy Alex Albon mandátuma Spától kezdve 2019 év végéig tart Pierre Gasly eredeti idei helyén. Christian Horner nyilatkozott az AMuS-nak:

    „Kilenc versenye lesz a bizonyításra, utána döntünk.”

    A Red Bull szerint mindhárom versenyzőjük, tehát Albon, Gasly és Kvjat is versenyben van az anyacsapat pilótaüléséért jövőre. Horner tehát így folytatta:

    „Nem valószínű, hogy máshonnan igazolunk, de ettől függetlenül figyeljük a piacot. Amennyiben úgy véljük, hogy egyikük sem alkalmas, akkor lépni fogunk.”

    Horner szerint a 32 éves Hülkenberg egy konzervatív választás lenne egy olyan topcsapatnak, akik a konstruktőrök bajnokságában a maximumra törekednek:

    „Mindig az a könnyebbik út, ha konzervatív a hozzáállásod, de néha kockáztatni kell. Az olyan fiatal versenyzők, mint Albon kockázatosak, de Vettellel és Verstappennel már megmutattuk régebben, hogy ez kifizetődő lehet. Kívülről is elemezzük a helyzetet, így került hozzánk annak idején Mark Webber. Elsősorban azonban a saját tehetséggondozónkból építkezünk.”