Címke: Nico Hülkenberg

  • Giovinazzi tudja, van esély rá, hogy elveszti az ülését

    Giovinazzi tudja, van esély rá, hogy elveszti az ülését

    Antonio Giovinazzi elmondta, hogy a jövője körüli bizonytalanság a játék része, és benne van, hogy lecserélik.

    Az olasz ülésére a legnagyobb fenyegetést a Renault-tól távozni kényszerülő Nico Hülkenberg jelenti. A német a Haas egyik ülésére volt még nagy esélyes, de nemrég bezárult előtte a kapu, mivel hivatalossá vált, hogy ott marad a Grosjean-Magnussen páros.

    Giovinazzinak nem újdonság, hogy pletykálnak a távozásáról, korábban is lehetett már ilyeneket hallani vele kapcsolatban.

    Szingapúrban most így nyilatkozott a német Motorsport-Magazin.com hasábjain: „Mindig érzem a nyomást. Még amikor gokartoztam, akkor sem volt meg a pénzem, hogy önerőből folytassam. Tudtam a Forma-3-ban és a Forma-2-ben is, hogy lecserélhetnek, ha hibázok. A Forma-1-ben ez még inkább igaz, de ez a játék része. Annyit tudok, hogy folytatnom kell a remeklést, és olyan eredményeket kell hoznom, mint Monzában. A tempóm Paul Ricard óta megvan. Közel vagyok Kimihez, főleg az időmérőkön. A fő problémám a versenytempó már a szezon eleje óta, de ez is szépen lassan javul. Szimplán minden hétvégén jobbnak kell lennem, és ha jó eredményeket szállítok a szezon további részében, senki nem jön a helyemre. Egyedül erre koncentrálok.”

  • A McLaren megkereste Hülkenberget az IndyCar-projektjük kapcsán

    A McLaren megkereste Hülkenberget az IndyCar-projektjük kapcsán

    Will Buxton, az F1-es paddockban dolgozó riporter arról tudósított, hogy a McLaren megkereste Nico Hülkenberget az IndyCar-projektjükkel kapcsolatban.

    A németnek új csapat után kell néznie, miután nem hosszabbít vele a Renault a jövő évre, mert a franciák inkább az egy évet kihagyó Esteban Ocont választották. A legnagyobb esélye az F1-ben maradásra sokáig a Haas csapata volt, de az amerikaiak nemrég bejelentették, hogy változatlan pilótafelállással folytatják 2020-ban.

    Hülkenbergnek így maradt az Alfa Romeo és a Williams, mint opció. Esetleg a Red Bull, amiben még reménykedhet.

    Viszont a szingapúri paddockban állítólag érkezett a némethez egy váratlan megkeresés, méghozzá a McLarentől. A wokingiak vezérigazgatója, Zak Brown azonban nem az F1-es, hanem az IndyCar csapatuknál ajánlott neki ülést, hiszen jövőre már teljes szezonos gárdát indítanak a tengerentúlon. A német ezt az ajánlatot végül elutasította, mondván nem akar oválpályákon versenyezni.

  • Hülkenberg a Ninja Warriorban szerepelt!

    Hülkenberg a Ninja Warriorban szerepelt!

    Nico Hülkenberg kipróbálta magát a német Ninja Warriorban.

    Az epizód, melyben az F1-es versenyző is szerepelt, ma este volt adásban a német RTL-en (még épp tart, de Nico körén már túl vagyunk).

    „Nagy rajongója vagyok ennek a TV show-nak, és magam is ki akartam próbálni a pályát.” – mondta Hülkenberg.

    A műsor során kiderült, hogy Nico maga jelentkezett a játékba és kifejezetten „normál” műsorban szeretne szerepelni, nem VIP kiadásban.

    Játéka ugyan hamar véget ért, gyakorlatilag a második akadály szakasz végén elbukott, mikor egy függőleges hengeren kapaszkodva nem tudodtt lendületet venni ahhoz, hogy a „partra” ugorhasson.

    A műsorvezetők azonban megígérték neki, hogy a német Ninja Warrior 2020-as kiadásában újra próbálkozhat, szabadkártyás indulóként.

    https://www.instagram.com/p/B2j7MsfHJak/

  • Hülkenberg még reménykedik az Alfa Romeo ülésében

    Hülkenberg még reménykedik az Alfa Romeo ülésében

    Esteban Ocon és Romain Grosjean bejelentése után már csak az Alfa Romeo és a Williams jöhet számításba Nico Hülkenberg számára az F1-es folytatást illetően.

    Korábban a német neve a Haasnál is felmerült, amit maga Günther Steiner is elismert, ám ott némi meglepetésre ragaszkodtak Grosjeanhoz.

    Sokan pedig úgy vélik, hogy Hülkenberg számára egyedül valós lehetőséget a Forma-1-ben maradásra az Alfa Romeo jelenthet, ami pedig nagyban függ Antonio Giovinazzi további teljesítményétől. A német helyzetét megkönnyítheti, hogy jó viszonyt ápol a csapatfőnökkel, Frederic Vasseurrel.

    „Nem kell beszélnem Nicoval. Nincs olyan ember, aki jobban ismerné őt nálam. Az én csapatomban lett bajnok a Formula 3-ban meg a Formula 2-ben is, és én hoztam őt a Renaulthoz 2017-ben.” – mondta a francia csapatvezető.

    Nem lesz egyszerű Hülkenbergnek megkaparintania az Alfa Romeo ülését, ugyanis Giovinazzi erős Ferrari hátszele miatt előnyben hozzá képest.

    „Egy bizonyos ponttól kezdve már nem az én kezemben van ez a helyzet. Tudom, hogy mi a rendszer és ki hozza a döntéseket. Nem tudok többet tenni annál, mint amit eddig tettem. Mindig vannak lehetőségeim és valós esélyeim, de ebben a világban sosem lehetsz biztos semmiben.” – fogalmazott Hülkenberg.

    A Renault jelenlegi versenyzője viszont tagadta, hogy egykori a csapata a Williams ismét szóba jöhet nála.

    „Nem akarom, hogy ez úgy hangozzon, mintha a Williams ellen beszélnék. Úgy szeretném folytatni, hogy annak legyen értelme is. Tíz év után nem szeretnék a mezőny végén körözgetni.” – jelentette ki.

  • Hülkenberg nem zárkózik el Verstappentől és a Red Bulltól

    Hülkenberg nem zárkózik el Verstappentől és a Red Bulltól

    Nico Hülkenberg egyelőre ülés nélkül maradt a jövő szezont tekintve, ezért attól sem zárkózna el, hogy esetleg a Red Bull színeiben Max Verstappen csapattársa legyen.

    Miután a Renault bejelentette, 2020-ban Daniel Ricciardóval és Esteban Oconnal képzeli el a jövőjét, világossá vált, hogy a német versenyzőnek reális esélye csak a Haasnál lehet. Günther Steiner el is mondta, sokáig vacilláltak a 32 éves versenyző és Romain Grosjean között, végül a francia mellett döntöttek, így Hülkenberg ezt a lehetséges opciót is elveszítette.

    Jelenleg a Williamsnél, a Toro Rossónál és a Red Bullnál nem ismert a teljes nevezési lista. A brit alakultnál George Russell mellé keresnek jelentkezőket, míg a Red Bull családon belül, a Max Verstappen melletti ülésért versengenek a delikvensek. Helmut Marko elmondta, csak az Amerikai Nagydíj után fogják eldönteni, kinek adnak lehetőséget a három versenyben lévő pilóta közül, de az sem kizárt, hogy külsős versenyzőt fognak befogadni a „családba”.

    A Motorsport.com bedobta a csalit Hülkenbergnek, és rákérdeztek arra, hogy a versenybe maradásért Verstappent is hajlandó lenne-e bevállalni. A német a kérdésre így felelt:

    ,,Az autóra nem tudnék nemet mondani, ezért úgy vélem igen, azt a pluszt is vállalnom kellene. Természetesen nagy kihívással járna ez, ugyanis mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy Max egy „gyilkos”, és a leggyorsabb pilóták egyike.”

    Természetesen még opcióként ott van a Williams is, akiknél Hülkenberg már vezetett 2010-ben. Ám a grove-i alakulat színeiben csak a mezőny végén tudna masírozni, amit nem szívesen vállalna a német.

    ,,Akármennyire is az F1-ben akarok maradni, azért számomra az is fontos, hogy értelme is legyen a folytatásnak.”

  • Hülkenberg: Még semmi nincs aláírva

    Hülkenberg: Még semmi nincs aláírva

    Nico Hülkenberg cáfolja azokat a pletykákat, melyek szerint már aláírta a szerződést a Haas csapattal 2020-ra, hogy Kevin Magnussen csapattársa legyen.

    Noha 2017-ben volt némi összetűzése a két versenyzőnek, és Magnussen a golyóit ajánlotta Hülkenbergnek, a dán versenyző elmondása szerint ettől függetlenül nincsenek rosszban és nem lenne problémája azzal, ha csapattársak lennének.

    Erre meg is van az esély, mivel Hülkenbergnek mennie a kell a Renault-tól, mivel ők Esteban Ocont igazolták le a helyére 2020-ra, a németnek pedig az F1-ben már csak a Haasnál lehet helye. Ezen kívül a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner is megerősítette, hogy Hülkenberg és Romain Grosjean között vacillálnak, a döntés pedig egyáltalán nem egyszerű.

    „Nico egy gyors, tapasztalt és elismert versenyző.” – mondta Magnussen az Auto Motor und Sportnak. „Az én helyzetemben az ember a lehető legjobb csapattársat szeretné, mert ez az egyetlen módja annak, hogy fel tudjam hívni magamra a figyelmet.”

    Bár már ezt kezdték pletykálni, a német versenyző azonban azt állítja, még nem írta alá a szerződést.

    „Jelenleg semmi nincs aláírva, de a csapatom és én is ezen dolgozunk.” – mondta Hülkenberg az n-tv-nek. „Van érdeklődés és opciók, amin dolgozunk, vannak tárgyalások és beszélgetések, de semmi konkrét nincs még eldöntve.”

    „De ha akarom, akkor lesz másik helyem.”

  • Vettel reméli, hogy Hülkenbergnek sikerül ülést találnia a következő szezonra

    Vettel reméli, hogy Hülkenbergnek sikerül ülést találnia a következő szezonra

    A Ferrari német versenyzője, Sebastian Vettel bízik benne, hogy Nico Hülkenbergnek sikerül csapatot találni a 2020-as Forma-1-es szezonra.

    Hülkenbernek jelen pillanatban nincs szerződése egyik csapattal sem, miután a francia istálló bejelentette, hogy a következő szezontól kezdve Esteban Ocon lesz Daniel Ricciardo csapattársa. A nyári szünet közben rengetegen pletykáltak arról, hogy a fiatal francia pilóta vagy a Mercedesnél, vagy pedig a Renaultnál térhet vissza a száguldó cirkuszba egy év kihagyás után.  A találgatások egészen addig tartottak, ameddig a brackleyi istálló be nem jelentette Valtteri Bottas szerződéshosszabbítását.

    A Renault pedig ezt követően jelentette be, hogy Ocon náluk fog versenyezni a 2020-as szezontól. Emiatt veszítette el az ülését Hülkenberg az enstonei istállónál és emiatt most sürgősen meg kellene állapodnia egy másik istállóval. A németet egyébként többször is hírbe hozták már a Haas-szal, akik a Szingapúri Nagydíj előtt fognak dönteni a jövő évi pilótapárosukról.

    Vettel a GPToday.net-nek adott nyilatkozatában elmondta, hogy reméli, hogy Hülkenbergnek sikerül majd csapatot találnia a következő szezonban. „Nico ugyanannyi idős, mint én. Már a gokartos időszakban is egymás ellen versenyeztünk. Nem hiszem, hogy számára ez a vég, nagyon remélem, hogy jövőre már egy másik Forma-1-es csapat tagja lesz.”

    A négyszeres világbajnok azt is hozzátette, hogy rengeteg pénzbe kerül, amire egy fiatal versenyző eljut a Forma-1-ig és a német utánpótlás hiányosságairól is beszélt. „A mi sportágunk mindig is költséges volt, azonban most különösen az, ami szinte lehetetlenné teszi az átlagos családok számára, hogy a gyerekeik elkezdjenek versenyezni,” – véli Vettel. „Hogy miért? Rengeteg okot tudnék mondani, de inkább el sem kezdem, mert különben soha nem végeznénk.

    „Németországban rengeteg erős gokart bajnokságot találunk, remek az infrastruktúránk és még a pályáink is hihetetlenül jók. Azonban ha megnézed a versenyzőket, akkor látszik, hogy a legnagyobb részük külföldi, nem sok német versenyzőt találsz.”

  • Steiner: Nem könnyű választani Grosjean és Hülkenberg közül

    Steiner: Nem könnyű választani Grosjean és Hülkenberg közül

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner elmondta, nehéz egyértelmű döntést hozni azzal kapcsolatban, hogy 2020-ban Romain Grosjean, vagy Nico Hülkenberg legyen-e majd Kevin Magnussen csapattársa.

    Steiner egyértelművé tette, hogy Grosjeran és Hülkenberg közül fognak választani, ám ez a választás közel sem egyszerű.
    Egy ideig még Esteban Ocont is számításba vették, azonban miután bejelentették, hogy ő a Renault versenyzője lesz, a Haasnak két opciója maradt.

    Eredetileg szeptemberre ígértek döntést, Steiner és a csapattulajdonos Gene Haas is nehezen hozza azt meg.

    „Ha egyszerű döntés lenne, azonnal megállapodnánk.” – mondta Steiner. „Nem vagyunk benne biztosak, hogy mi a legjobb; ő sem (Gene Haas) és én sem.”

    „Ő mindig meg mondja nekem, hogy mit csináljak, neki van ilyen kiváltsága, mivel ő finanszírozza a csapatot.”

    „Értékeli a véleményem, szóval megvitatjuk ezt, hogy a legjobb döntést tudjuk meghozni nem magunk számára, hanem a csapat számára”

    „Ami most van, az nem rossz, de tudjuk-e jobbá tenni?”

    „Mekkora kockázattal jár az, ha jobbá akarjuk tenni, és biztosan a jó irányba visz?”

    Hozzátette, hogy nem kell kapkodniuk a döntéssel, mivel a két szóban forgó versenyző valószínűleg nem fog máshova elkelni.

    „Nem esünk kétségbe. A (versenyző)piac nem változott sokat idén, nincsenek nagy mozgások.”

    „Ez a döntés nem olyan, hogy ő jó, ő pedig nem jó. Romaint elég jól ismerjük, és látom, hogy Hülkenberg mit tett, szóval ez inkább arról szól, hogy ki illik jobban egy nagyobb sémába, hogy a csapatot előbbre vigye.”

  • Hülkenberg, Sainz és Stroll, megrovást kapott, Vettelt sem büntették

    Hülkenberg, Sainz és Stroll, megrovást kapott, Vettelt sem büntették

    Sokáig kellett várni rá, de végül megérkeztek az ítéletek Nico Hülkenberg, Carlos Sainz, Lance Stroll és Sebastian Vettel ügyében.

    A túl lassan haladó pilótákat csak megrovásban részesítették a versenyfelügyelők. Az indoklásban mint három delikvensnél a következő szerepel:

    ,,A stewardok visszanézték a felvételeket, megvizsgálták a GPS adatokat és visszahallgatták a rádiókommunikációkat is, valamint meghallgatták a vétkes versenyzőket. A pilóták elmondták, azért haladtak lassan a pályán, mert szeretettek volna szélárnyékot kapni a mért körük előtt. A versenyzők továbbá kiemelték, szerintük a többiek haladtak túl lassan. Ennek ellenére a versenyfelügyelők úgy érzik, a fent említett pilóták szignifikáns szerepet töltöttek be, a kvalifikáció utolsó szakaszában kialakuló káosz létrejöttében.

    A stewardok kérik az FIA-t vitassák meg és találjanak megoldást az ehhez hasonló esetekre.”

    Sebastian Vettel is örülhet, ugyanis ő is megúszta a kanyar levágást. Az ő papírján a következők szerepelnek:

    ,,A stewardok visszanézték a felvételeket és meghallgatták az 5-ös rajtszámú autó vezetőjét (Sebasitan Vettelt) és csapata képviselőjét. A versenyfelügyelők több kameraállásból is megnézték a felvételeket. Akadt olyan felvétel, melyen úgy tűnt a versenyző autója nem érinti a pálya határát jelző fehér vonalat, míg egy másik állásból úgy látszott az első kerekek rajta vannak a vonal szélén. Mivel nem egyértelműen megállapítható a szabálysértés, a stewardok a versenyző javára döntöttek.”

     

  • Beidézték Hülkenberget, Strollt, Sainzot és Vettelt

    Beidézték Hülkenberget, Strollt, Sainzot és Vettelt

    Nico Hülkenberg, Carlos Sainz, Lance Stroll és Sebastian Vettel is kapott behívott a versenyfelügyelőkhöz a monzai időmérő után.

    A Renault, a McLaren és a Racing Point pilótáját azért idézték be, mert túl lassan haladtak kivezető körükön a Q3-ban. A német pilótát ugyanakkor már egyszer meghallgatták, egy másik eset kapcsán. Hülkenberg hagyta el először a bokszutcát, majd levágta az első kanyart és megkerülte az akadályokat, közben pedig arra számított, hogy a többiek elmennek mellette, így majd neki is juthat a ’szélárnyékból’.  Ez alól a szabálytalanság alól felmentették a 32 éves versenyzőt, ám a „túl lassú autókázás” vétsége még fenn áll nála, úgy ahogy Sainz-nál és Strollnál is.

    Vettelt azonban más ügy miatt vették elő. Mint az a közvetítésből is látni lehetett, a Q2-ben a Parabolicánál autója nem érintette egyértelműen a pálya határát jelző fehér vonalat. Akkor azért nem született döntés, mert nem tudták pontosan megállapítani, rajta van-e a vonalon az autó egy része, vagy sem, ezért az időmérő utáni vizsgálat mellett maradtak. Tehát, ha vétkesnek találják Vettelt, akkor a szabályok értelmében nem csak a Q2-ben futott idejét, hanem a Q3-as mért körét is el fogják venni, minek okán negyedik pozícióját elveszíti a 32 éves versenyző.