Címke: Nico Hülkenberg

  • Vettel szerint Hülkenberg távozása rámutat a Forma-1 problémáira

    Vettel szerint Hülkenberg távozása rámutat a Forma-1 problémáira

    Sebastian Vettel szerint az, hogy honfitársának, Nico Hülkenbergnek el kell hagynia a száguldó cirkuszt, arra enged következtetni, hogy valami nincsen rendjén.

    Hülkenberg távozásával a négyszeres bajnok lesz egyedüli német nemzetiségű versenyző a száguldó cirkusz mezőnyében. Ez rendkívül érdekes, ugyanis évekkel ezelőtt akár öt-hat német versenyző is tagja volt a Forma-1-es mezőnynek. Habár Hülkenberg soha nem végzett dobogós a Forma-1-es pályafutása alatt, Vettel szerint kétség nem fér ahhoz, hogy honfitársa megüti a száguldó cirkusz szintjét.

    „Ez eléggé hihetetlen helyzet, mert Nicoval már gyerekkorunk óta egymás ellen versenyzünk,” – emlékezett vissza Vettel. „Eléggé szomorú, hogy egy olyan versenyző, mint Nico, nem jut üléshez az F1-ben. Ez rámutat arra, hogy problémák vannak a Forma-1-gyel. Remélem rövid időn belül vissza fog térni, ugyanis megvan benne a potenciál, hogy itt versenyezzen és nem szeretnék egyedüli német lenni a mezőnyben.”

    Hülkenberg jelenlegi csapattársa, Daniel Ricciardo is reméli, hogy a német képes lesz majd visszatérni a száguldó cirkuszba. „Határozottan képes arra, hogy visszatérjen közénk,” – véli az ausztrál. „Akkor sem fogok aggódni érte, ha nem jön vissza, ugyanis Nico nem egy rossz versenyző. Ha egy másik sorozatban kap majd lehetőséget, biztos vagyok benne, hogy ott is képes lesz majd jó eredményeket elérni.”

  • Toto Wolff nyilatkozott Ocon távozásáról

    Toto Wolff nyilatkozott Ocon távozásáról

    Esteban Ocon jövőre már a Renault csapatát erősíti, Nico Hülkenberg helyére érkezik, jelenlegi főnöke a Mercedesnél Wolff pedig először beszélt a távozásáról. A francia idén a bajnokcsapat tartalékpilótája volt, és ígí segítette Lewis Hamiltont és Valtteri Bottast. A 24 éves pilótát új istállójánál Daniel Ricciardo várja a következő szezonban. Wolff a thejudge13.com-nak nyilatkozott:

    „Esteban már jó ideje velünk volt. Tavaly olyan helyzetbe kerültünk, hogy nem tudtunk neki ülést adni. Sokat tanult azonban nálunk. Akár nézhette is volna csak azt, hogy dolgozik Lewis Hamilton és Valtteri Bottas, de ő inkább rengeteget szimulátorozott, és sokat fejlődött. Összességében sokkal érettebb lett. Esteban egy olyan versenyző, aki megérdemelné azt, hogy a Mercedesnél egy nagyon jó autóban legyen. A Renault ajánlatára, akik szintén gyári csapat, azonban nem mondhatott nemet. Ez jó lesz neki, és még tovább fog fejlődni. Abban is lenne rizikó, ha a Mercedesnél Lewis Hamilton ellen kellene mennie, egy olyan csapatnál, akik a világbajnoki címekért küzdenek. Azt hiszem ezért, hogy a Renault ideális lesz számára.”

  • Latifi akkor sem megy vissza az F2-be, ha nem jön össze a Williams ülése

    Latifi akkor sem megy vissza az F2-be, ha nem jön össze a Williams ülése

    Nicholas Latifi kijelentette, hogy nem fog visszatérni a Formula 2-be jövőre, ha nem sikerülne megvetnie a lábát 2020-ban az F1-es mezőnyben. Mindenki arra számít, hogy a kanadai lehet a Williams istállójánál Robert Kubica utóda, de még semmit sem jelentettek be. A RaceFansnek nyilatkozott Latifi:

    „Mindig is úgy volt, hogy ez lesz az utolsó évem a Formula 2-ben. Tudtam ezt már a szezon előtt, legyen bármi is a vége, jó vagy rossz. Boldog vagyok, mert jól alakult végül. Most már azt kell megnézni, hogy mi a terv jövőre.”

    A Williams számára a másik lehetőség az lenne, ha a Renault-tól távozni kényszerült Nico Hülkenberget alkalmaznák, aki ott nem kapott új szerződést, és helyére Esteban Ocon érkezett. Ettől függetlenül, feltehetően Latifié lesz a versenyülés.

  • Hülkenberg kihagy egy évet?

    Hülkenberg kihagy egy évet?

    Nico Hülkenberg sejtelmes nyilatkozatot adott, melyből arra lehet következtetni, hogy a 2020-as évet versenyzés nélkül töltheti.

    A német Esteban Ocon érkezésével távozni kényszerül a Renault gyári csapatától, és 2011 óta a jövő évi lesz az első szezon, amelynek mezőnyében nem lesz ott, ezt már ő is belátta.

    A Sky Sportsnak elárulta, nem lesz tesztpilóta, így marad az, hogy kiül egy évet, és teljesen jegeli a versenyzést.

    „Tesztpilótának lenni akkor remek és nyilvánvaló döntés, ha fiatal vagy, és még a karriered elején jársz. Ez volt a helyzet velem 2011-ben” – utalt a debütáló éve után következő esztendőre, amikor ülés nélkül maradt, és a Force India tartalékosa lett, hogy aztán 2012-ben már teljes szezonos versenyző legyen. „Ezt akkor megcsinálni, amikor már előrehaladott az ember karrierje, elég nehéz sok évnyi folyamatos versenyzés után. 2020 egy igazi teszt lesz számomra, mert az egész életem a versenyzésről szólt, és mivel ez most nem lesz meg, elég sokkoló és kontrasztos lesz.”

  • Újabb kapu zárult be Nico Hülkenberg előtt

    Újabb kapu zárult be Nico Hülkenberg előtt

    Ed Carpenter cáfolta azon híreket, mely szerint Nico Hülkenberg csatlakozna a csapatához, és 2020-ban már az IndyCarban indulna. Úgy néz ki, hogy a német pilóta az utolsó Forma-1-es versenyére készülhet jó egy hét múlva. Hülkenbergnek nem maradt lehetősége a királykategóriában, a Renault-nál a helyére Esteban Ocon érkezik.

    Nico korábban is cáfolta már azt, hogy az IndyCarban köthetne ki, mivel nem áll készen az ovál versenyzésre, de újra és újra felmerültek olyan pletykák, mely szerint Carpenter egyeztetett Hülkenberggel egy versenyülésről. A csapattulajdonos most tiszta vizet öntött a pohárba, és a motorsport.com-nak nyilatkozva elmondta, hogy továbbra is indul ovál versenyeken, és hogy Hülkenberg nem csatlakozhat a csapatukhoz:

    „Igen, továbbra is versenyezni fogok oválokon, a #20-as Chevyvel a következő szezonban. Hihetetlen, hogy minden évben felmerül egy pletyka, amely arról szól, hogy abbahagyom, de erről szó sincs. Ezek a pletykák úgy terjednek, hogy mi semmit nem mondtunk. Igazság szerint beszéltem Nicóval párszor. Azt hiszem, hogy az IndyCar érdekli őt, de szerintem még ennek nincs itt az ideje.”

  • Hülkenberg saját hibája, hogy kikerült az F1-ből

    Hülkenberg saját hibája, hogy kikerült az F1-ből

    A korábbi Formula 3000-es futamgyőztes Jason Watt egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy Nico Hülkenberg Forma-1-es karrierje véget ért.

    Hülkenberg elvesztette a helyét a Renaultnál 2020-ra, és sem az Alfa Romeo sem pedig a Haas nem igazolta le őt, így gyakorlatilag biztos, hogy a jövő heti abu dhabi-i szezonzárón elbúcsúzunk tőle.

    Watt szerint a német versenyző 2010 óta íródó F1-es karrierje során volt fent és lent is, de mégis komoly megbecsülést szerzett magának, elsősorban a Force Indiánál, ahol rendre a csapattársai fölé nőtt.

    „A Force Indiás időszaka után a teljesítménye erősen stagnált. Az elmúlt öt évben, beleértve 2019-et is csupán egyszer tudott a csapattársai előtt végezni a bajnokságban. Tavaly Carlos Sainz mellett nagyon jónak tűnt, így izgatottan vártam, hogy mire megy Daniel Ricciardo mellett idén.” – magyarázta a dán.

    Watt úgy látja, hogy miután biztossá vált a Renaultos távozása akkor hirtelen leromlott a teljesítménye, ami talán annak tudható be, hogy már vele nem foglalkoztak annyit.

    „Minden dán emlékszik arra, amikor Kevin Magnussen nem hosszabbított a Renaulttal, akkor Jolyon Palmer hirtelen gyorsabb lett. A két autó között akkor az egyetlen hasonlóság az volt, hogy sárgák voltak. Nem hiszem, hogy ez Hülkenberg esetében is biztosan így történt, de nem áll távol az igazságtól azt mondani, hogy a Renault inkább Ricciardora koncentrál.” – véli.

    Hülkenberg vélhetőleg a magas bérigénye miatt nem kellett a Haashoz, Watt szerint pedig ez a csapatnak meg a 32 éves pilótának is rossz hír.

    „Kevin számára nem jelent nagy kihívást Romain, amikor hülye hibákat követ el. Kevin kedvéért néztem volna meg mellette Hülkenberget 2020-ban. Most úgy néz ki, hogy vagy a DTM-ben vagy a Formula E-ben fejezi majd be a pályafutását, és az én szememben ez az ő hibája.” – jelentette ki.

  • Hülkenberg büntetést kapott, a két ferraris megúszta

    Hülkenberg büntetést kapott, a két ferraris megúszta

    Nico Hülkenberg öt másodperces büntetést és egy büntető pontot kapott, mert az újraindítást követően a Safety Car vonal előtt előzte meg Kevin Magnussent. Eközben a Ferrari két versenyzője, Charles Leclerc és Sebastian Vettel megúszta szankció nélkül a dolgot, ugyanis a stewardok versenybalesetnek minősítették a két pilóta ütközését.

    Az FIA Hülkenberg esetében elmondta, visszanézték a felvételeket, amin az látszott, hogy a 27-es rajtszámú autó még a Safety Car vonal előtt megelőzte a 20-as konstrukciót. Magnussen ugyan visszavette helyét az egyes kanyarban, ám a német versenyző manőverért a versenyfelügyelők előzésnek minősítették, ugyanis a felvételeken azt látszott, Hülkenbergnek esze ágában sincs visszaadnia versenytársának a pozíciót.

    A Scuderia versenyzőinek estében a stewardok úgy érezték, mindkét fél hibás volt, ugyanis mind Vettel és mind Leclerc elkerülhette volna az ütközést.

    Egy ideig Carlos Sainz harmadik helye is veszélyben volt, ugyanis dupla sárga zászlós szakasz alatt (Bottas kiesését követően) úgy tűnt a spanyol használta a DRS-t. Az Amus információ szerint a McLaren versenyzőjén kívül még öt pilótát vizsgálnak, ám a wokingi csapat megerősítette, Sainz végül nem kap büntetést, így hivatalosan is a 25 éves versenyző végzett a harmadik helyen Interlagosban.

  • Villeneuve: Egyértelmű, hogy Hülkenberg karrierje véget ért

    Villeneuve: Egyértelmű, hogy Hülkenberg karrierje véget ért

    1997 világbajnoka Jacques Villenuve biztos benne, hogy Nico Hülkenberg számára az idei év végén véget ér a Forma-1-es kaland.

    Gyakorlatilag biztos, hogy Hülkenberg jövőre már nem lesz a Forma-1-es mezőny tagja, miután a Renaultnál nem volt maradása és a többi csapatnál sem tartottak igényt rá. Villeneuve szerint pedig nincs realitása annak, hogy 2020 után visszatérjen.

    „Nagyon régóta van már itt. Övé az a rekord, hogy a legtöbb futamot teljesítette dobogó nélkül, így talán ő is tisztában van azzal, hogy a karrierje így is hosszabb volt, mint kellett volna.” – vélekedett.

    „Egyébként szerencsés volt, mert függetlenül az autóitól mindig egy profi pilóta volt, akit fizettek. De most ő is jól tudja, hogy a karrierje véget ért.” – folytatta.

    A német helyére az a Esteban Ocon érkezett, aki egy év szünet után térhet vissza a száguldó cirkuszba. A világbajnok nem hiszi, hogy Hülkenbergnek is lenne visszaút.

    „Nincs számára visszaút, ő nem olyan, mint Ocon, aki fiatal és képes még fejlődni. Hülkenberg egy olyan pilóta, akinek volt elég ideje megmutatnia minden tudását. Hacsak valaki egészségügyi okok miatt nem fog kidőlni, és nem egy tapasztalt pilóta kellene a helyére gyorsan szerezni, akkor nem hiszem, hogy a csapatok már fognak vele foglalkozni.” – mondta.

  • Hülkenberg most akár nőgyógyász is lehet, de nem zárkózik el az IndyCar elől sem

    Hülkenberg most akár nőgyógyász is lehet, de nem zárkózik el az IndyCar elől sem

    Nico Hülkenberg megerősítette azon híreket, melyek szerint nincs kizárva, hogy 2020-ban az IndyCarban folytatja pályafutását.

    A német versenyző jelenleg a Renault F1-es versenyzője, helyére azonban a következő szezonra Esteban Ocont igazolták le. Egy ideig úgy tűnt, hogy reális esély lehet arra, hogy az Alfa Romeo Racinghez szerződik, de ők végül Antonio Giovinazzival hosszabbítottak kontraktust.

    Egyedül a Williamsnél van még egy szabad hely 2020-ra, de azt minden bizonnyal Nicholas Latifi töltheti majd be, így Hülkenberg számára nem maradt szabad hely.

    Logikus lépés lenne tehát például az IndyCarba igazolnia. Vagy bárhova máshova.

    „Most választhatok a pizza készítőtől a fodrászon át a fogorvosig vagy nőgyógyászig bármit.” – viccelt a német versenyző Interlagosban.

    A 2020-as F1-es szezonnyitót bizonyára csak tévéből nézi majd, de elmondása szerint nincs rossz érzése ezzel kapcsolatban.

    „Várom, hogy kicsit több szabadidőm legyen, mikor nem ezen naptár szerint élek.” – mondta a 32 éves Hülkenberg. „Először is el akarok menni januárban az Australian Openre, amire az elmúlt 10 évben nem volt lehetőségem.”

    Hozzáteszi azonban, hogy szó sincs visszavonulásról, továbbra is elérhető marad az F1 számára, ha úgy adódik.

    „Ez nem a visszavonulásom, csupán nem lesz Forma-1 2020-ban.”

    „Imádom ezt a sportot, ezeket az autókat és készen állok arra, ha lehetőség adódna a visszatérésre.”

    A DTM-es pletykákat korábban cáfolta, az InfyCar híreket azonban nem veti el, annak ellenére, hogy továbbra is állítja, nem igazán szereti az oválpályákat.

    „Mindig azt mondtam, hogy én nem rajongok az oválpályákért. Egyszerűen nem szeretem, nem tűnik nejem valónak. Szóval igen, maradnék a szokásos versenypályáknál.”

    Arra a kérdésre, hogy azért fontolóra veszi-e az IndyCarban való versenyzést, így felelt: „Azt hiszem, igen.”

  • Hülkenberg: Nem tűnik befejezetlen ügynek az F1

    Hülkenberg: Nem tűnik befejezetlen ügynek az F1

    Nico Hülkenberg minden valószínűség szerint ülés nélkül marad a 2020-as idényre. A Renault Esteban Ocont szerződtette a helyére. Jelen állás szerint a német kispadra kényszerül a következő szezonban, azonban nem érzi befejezetlennek karrierjét.

    A most 32 éves pilóta 2010-ben debütált a száguldó cirkuszban, azóta pedig 175 versenyen indult és 511 egységet gyűjtött.

    „Nem érzem befejezetlennek az ügyet, ugyanis én elvégeztem a munkámat” – mondta.

    „Nagyon egyenletesen és jól teljesítettem az évek alatt. Sokszor, sokakat nem vettek fel, vagy nem találtak ülést, miközben én mindig akartam, és alkalmaztak, illetve fizettek azért, hogy versenyezzek. Természetesen örülnék annak, ha másfajta megtiszteltetések is értek volna, több pontok, dobogók vagy futamgyőzelmek, de tudom, miért nem mentek olyan jól a dolgok. Megbékéltem magammal. Jól alszom esténként, szeretnék még versenyezni az F1-ben, azonban az élet megy tovább.”

    (Szerző: Csatlós Martin)