Címke: Nico Hülkenberg

  • A láthatatlan középmezőny küzdelmei

    A láthatatlan középmezőny küzdelmei

    Az élmenőket számtalanszor láthattuk befutni a célba és ünnepelni a közvetítések során. A középmezőny csatái azonban általában háttérbe szorultak egy-egy kibontakozó vagy potenciális élmezőnybeli történés mellett.

    Az idei évad során szép lassan már mémmé vált, az ügyben többször is felszólaló Carlos Sainz és a TV-s rendező kapcsolata. A spanyol ugyanis nem egy brilliáns előzést mutatott be a pályán – mégis az élő közvetítés látószögén kívül. A másfél órás, többször unalomba fulladó közvetítés után néha több akciót láthatott a közérdemű az utólag megjelenő videók révén, mint a verseny alatt.

    Persze nem arról van szó, hogy televíziós bojkott indult volna a kiscsapatok ellen, de tényleg néha mintha a kelleténél többet láthattuk volna az élen haladókat, miközben a középmezőnyben kiélezett küzdelem folyt.

    Elég csak a Francia Nagydíj utolsó körére gondolni, amikor Lewis Hamilton befutóját láthatta a világ, majd a levezető kört és az ünneplést. A készülődés közben szúrták be az ismétlést, mekkora csata volt négy autó között a hátsó egyenesben.

    Szerencsétlen eset, de nem mindig volt ez így. Az év végén dobogót szerző Sainz szezonját leírja, hogy a bírák „tétlensége” miatt csak utólag mehetett fel csapatával a dobogóra, hiába volt egyértelmű Hamilton büntetése. Így végül nem milliónyi néző szeme láttára, de megünnepelhette első dobogóját.

    Pedig a Liberty több eszközzel is igyekszik kiemelni a középmezőny küzdelmeit.

    A nap versenyzője

    Először 2016-ban a Driver of the Day, vagyis a nap versenyzője szavazást vezették be, hogy a nézők szerint legjobb teljesítményt nyújtó pilóta is kaphasson egy elismerést, az aznapi futamgyőztesen kívül.

    Egy ideig ez működött is, az első nyolc versenyen ötször kapta a „másodosztály” pilótája a címet. Összességében azonban nem ilyen rózsás a helyzet. A 2016-os Ausztrál Nagydíj óta 84-ből mindössze tizennégyszer lett valaki a nap versenyzője úgy, nem a legjobb 3 autó valamelyikét vezette.

    Persze ez inkább egy népszerűségi verseny, nincs sportértéke. Nem meglepetés, ha azt mondom, legtöbbször Max Verstappen kapta ezt a virtuális díjat.

    Többször a nézők trollkodása miatt kellett újraszámoltatni az eredményt. Legelső alkalommal a verseny közben kieső, de hazájában rengeteg embert megmozgató Rio Haryanto lett az előzetes nyertes. Idén Ausztriában pedig az utolsó helyen beérkező Robert Kubicát hirdették ki először „győztesnek”.

    Szerencsére van ellenpélda is, a szurkolók összefogásának köszönhető, hogy utolsó versenyén Fernando Alonsót és Nico Hülkenberget is megszavazták „legjobbnak”.

    Szuvenír a múltból

    Aminek azonban már a bajnokság szempontjából is van egy kis jelentősége, az az idén bevezetett, leggyorsabb körért járó pont. Már az ötvenes években ez része volt a pontrendszernek, de aztán a történelemkönyvek és a statisztikusok csemegéje lett ez a jelenség, és eltűnt a Forma-1 világából.

    Most annyi változtatást hoztak az akkori szabályhoz képest, hogy csak pontszerző helyen beérkező pilóta kaphatja meg a pontot. Így azt, hogy valaki világbajnoki pont tulajdonosa legyen, továbbra is ugyanúgy kell kiérdemelni.

    Az első versenyen, Ausztráliában kisebb versenyfutás indult az utolsó körökben. Utána azonban nem volt nagy jelentősége, a csapatok integrálták ezt is a stratégiába, nem volt külön verseny érte, mint először.

    Ahogy a szezon elején felhívták erre a figyelmet az Alfa Romeónál és a Haasnál is, a pluszpont tényleg a „nagyokat” erősíti, eddig mindannyiszor ők szerezték meg. Csak egyszer fordult elő, hogy más lett a leggyorsabb kör tulajdonosa, Szingapúrban. De mivel Kevin Magnussen a mezőny hátsó felében végzett, aznap nem kapott érte senki sem pontot.

    Netflix – a kicsik hangja, de meddig?

    Az egyetlen újítás, ami eddig működni látszik abban a tekintetben, hogy a kiscsapatokat kiemelje, az nem más, mint a Drive to Survive. Igaz, az első évadnak még nem volt részese a bajnokságért küzdő Mercedes és Ferrari. A dokumentumsorozat így megmutatott néhány folyamatot és küzdelmet, ami különben csak a „háttérben” játszódna le.

    A második évadról még nincs hír, remélhetőleg nem kerül túlsúlyba a két „TV-s újonc”, és minden csapat továbbra is képviseltetheti magát.

    Max Verstappen a Mercedes által szponzorált és elveszített Német Nagydíjra lenne kiváncsi, vélhetőn Charles Leclerc monzai győzelme is képernyőre került majd, én azonban kiemelnék egy csaknem ugyanannyira izgalmas témát a középmezőny világából: a McLaren garázsát az Abu Dhabi Nagydíj utolsó körében.

    Történt ugyanis, hogy Carlos Sainz akkor nyert, Lando Norris pedig akkor vesztett egy világbajnoki pozíciót, az utolsó pillanatban. Ezt azonban legfeljebb csak utólag láthatjuk majd, pár hónapos késéssel, ha egyáltalán sor kerül rá.

  • Sainz: Sokan elfelejtik, mennyire gyors Hülkenberg

    Sainz: Sokan elfelejtik, mennyire gyors Hülkenberg

    Carlos Sainz korábbi csapattársát dicsérte, a spanyol szerint sokan alábecsülik Nico Hülkenberget.

    A német ugye ülés nélkül maradt 2020-ra, ez már biztos, és az is könnyen lehet, hogy utolsó versenyét futotta néhány hete Abu Dhabiban.

    „Azt el tudom mondani, hogy Nico fantasztikus sportoló” – mondta Hülkenbergről 2018-as csapattársa, Carlos Sainz. „Sosem találkoztam olyan atlétával, aki ennyire őszinte lenne, ha nyereségekről és veszteségekről van szó. Emellett nagyon gyors is, mégis sokan alábecsülik ezen a területen. Ebből kifolyólag nagy veszteség a sportnak a távozása. Fogalmam sincs, hova fog most menni, és nem tudom, meglepő dolgot tesz-e. Az világos, hogy sok ember elfelejteni, mennyire gyors. Bármit is fog csinálni a jövőben, mindig nagy látványt fog szolgáltatni.”

  • Hülkenberg: A 2012-es Brazil Nagydíj megváltoztathatta volna a karrierem

    Hülkenberg: A 2012-es Brazil Nagydíj megváltoztathatta volna a karrierem

    Nico Hülkenberg úgy érzi, hogy a 2012-es Brazil Nagydíj egy olyan verseny volt a számára, amit elvettek tőle és ha ott megnyerte volna a versenyt, akkor a karrierje valószínűleg másként alakult volna.

    Amikor a karrierjére tekintett vissza még a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj előtt, a német versenyző elárulta, hogy „vérzett a szíve”, amikor visszanézte azt a bizonyos interlagosi versenyt.

    Hülkenberg már a második helyen haladt közvetlen az akkor még McLarennél versenyző Lewis Hamilton autója mögött. A német az egyes kanyarban próbálta megelőzni az akkor még egyszeres bajnok britet, azonban megcsúszott és összeütköztek. Az ütközést követően még nem elég, hogy hátrébb esett, még egy boxutca áthajtásos büntetést is kapott. Az akkor még Force Indiánál versenyző Hülkenberg ugyan fel tudott zárkózni az ötödik helyre a büntetését követően, elmondása szerint hatalmas esélye volt a győzelemre.

    „Ironikusan az előző héten régi versenyeket néztem a Sky Sportson és a 2012-es Brazil Nagydíj is köztük volt,” – ismerte el a német versenyző, aki 2010-ben pole pozíciót tudott szerezni Interlagosban. „Vezettem a versenyt és vérző szívvel néztem meg újra és újra az egészet.

    „Igen, az volt az a nap. Úgy értve, hogy a biztonsági autós fázis előtt több, mint ötven másodperccel vezettem a többiek előtt. Szóval az egy különleges verseny volt, egy különleges nap és egy rendkívül fiatal Hulk. Egy különleges teljesítmény volt tőlem, ami bekerült az F1 történelem könyvébe.”

    Amikor a németet arról kérdezték, hogy a Brazil Nagydíj megnyerése megváltoztathatta volna a karrierjét, ekképp válaszolt: „Igen, valószínűleg. Nagyon nehéz lenne elmondani, hogy mi is történhetett volna akkor. Fogalmam sincsen.”

    Hülkenberg emellett azt is elmondta, hogy a 2013-es kitérése a Sauberhez volt a legnagyobb baklövése a Forma-1-es pályafutása során. „Nem minden lépésem volt jó, tiszta. Ez a nehéz a Forma-1-ben, hogy a döntést már hat vagy hét hónappal a következő szezon kezdetet előtt meg kell hozd. Az erőviszonyok addig meg folyamatosan változnak, szóval nehéz előre jósolni.

    „Mindig is azt éreztem utólag, hogy rossz döntés volt a Sauberhez átszerződnöm a 2013-as szezonra. Habár a szezon második fele jól alakult a számomra, még is azt mondom, hogy az a bizonyos lépés közel sem tett jót a karrieremnek.”

  • Dalyé az Ed Carpenter Racing ülése, Hülkenberg biztosan nem megy az IndyCarba

    Dalyé az Ed Carpenter Racing ülése, Hülkenberg biztosan nem megy az IndyCarba

    Conor Daly kapta meg az Ed Carpenter Racing utolsó ülését. Az amerikai a versenyző – akit az Amerikai Légierő támogat majd – a 20-as rajtszámú Chevrolet vezetheti majd.

    Daly érkezése azt jelenti, hogy Nico Hülkenbergnek immáron semmi esélye sem maradt arra, hogy a tengerentúli sorozatban folytassa pályafutását, miután az idei szezon végén távozni kényszerült a Forma-1-ből.

    Daly a 2020-as IndyCar szezon összes versenyén rajthoz fog állni a négy ovál versenyt kivéve, amikor ugyanis maga a csapat tulajdonosa Ed Carpenter fogja vezetni a 20-as Chevrolet-t. A 21-es autót pedig az Indy Lights tavalyi sztárja Rinus VeeKay vezetheti majd.

    „Hálás vagyok az Amerikai Légierő hűségességét, hogy továbbá is megbíznak bennem és hogy támogatnak,” – nyilatkozta Daly. „Egy hihetetlen kapcsolat a kettőnké és örömmel fogadtam a hírt, miszerint ez a kapcsolat tovább fog erősödni köztünk. Nem is lehetnék boldogabb jelen pillanatban, ugyanis majdnem egy teljes szezont versenyezhetek majd a sorozatban.

    „Indianai srácként nem is versenyezhetnék jobb csapatban, mint az Ed Carpenter Racing. Ez a csapat hihetetlen, hogy miket vitt véghez az elmúlt években, ezért mélységesen tisztelem Edet és a szerelőket egyaránt. Alig várom már, hogy elkezdődjön a szezon, ugyanis a szimulátorban sikerült teljes mértékben felkészítenem magam a sorozat által nyújtott kihívásokra.”

  • Hülkenberg megköszönte a szurkolóknak, hogy megszavazták őt a nap versenyzőjének

    Hülkenberg megköszönte a szurkolóknak, hogy megszavazták őt a nap versenyzőjének

    Az utolsó Forma-1-es versenyén Nico Hülkenberg lett a napversenyzője az Abu Dhabi Nagydíjon. Ez egyfajta szolidaritás és együttérzés volt a világ motorsport szurkolóitól a német versenyző felé, ugyanis, ha már a hőn áhított dobogóra esélye sem volt, legalább ezt a „vigaszdíjat” nyerje meg.

    A német a kilencedik helyről rajtolt és a verseny túlnyomó részében a tizedik helyen haladt, miután megelőzte őt a mezőny legvégéről rajtoló Valtteri Bottas. Ezt követően az utolsó körben még egy pozíciót veszített, miután a korábbi csapattársa, Carlos Sainz meg tudta őt előzni a tizenegyes kanyarban.

    Ennek ellenére a szavazók még is a Renault németjét választották meg a nap legjobb versenyzőjének, miután 179-edjére teljesítette a versenytávot a száguldó cirkuszban.

    Hülkenberg a hétfői nap folyamán megköszönte a rajongóknak a gesztust a Twitter oldalán, hogy rá voksoltak a szavazáson. „Köszönöm, ez nagyon sokat jelent nekem,” – írta a német a közösségi média felületén.

  • Sainz rendkívül boldog az év végi hatodik helye miatt

    Sainz rendkívül boldog az év végi hatodik helye miatt

    Carlos Sainz majd kiugrott a bőréből örömében, miután az Abu Dhabi Nagydíj utolsó körében sikerült megszereznie az egyéni bajnokság hatodik helyét, ami azt jelenti, hogy a spanyol versenyző gyűjtötte a legtöbb pontot az élcsapatok versenyzőit követően.

    Sainznak mindössze egyetlen egy pontra lett volna szüksége ahhoz, hogy megelőzze Pierre Gaslyt a pontversenyben, ugyanis az utolsó verseny előtt mindkét versenyzőnek 95 pont volt a neve mellett.

    A McLaren kockáztatott és kihívták Sainzot egy második kerékcserére, ami miatt visszaesett a mezőny sűrűjébe. Azonban a Brazil Nagydíj harmadik helyezettje hamar meg is kezdte a felzárkózást és az utolsó körben már a tizenegyedik helyen haladt az utolsó versenyét teljesítő Nico Hülkenberg mögött. A McLaren spanyol versenyzőjének végül sikerült megelőznie a Renault németjét, elérve ezzel a célját: megszerezte azt a bizonyos egy pontot, ami Gasly megelőzéséhez kellett, aki már a rajtnál kiszállt a meccsből, ugyanis balesetbe keveredett.

    „Abszolút őrültség volt, ami az utolsó körben történt, ugyanis tisztában voltam vele, hogy a bajnokság hatodik helye múlik rajta” – nyilatkozta a szezonzáró utolsó köréről Sainz. „Nem lett volna esélyem, ha nem előzöm meg Nicot. Az egyetlen lehetséges megoldás az volt, hogy tartottam egy leheletnyi szünetet és utána kezdtem el újfent támadni. Ez végül ki is fizetődött. Sikerült megcsinálnom a végén a manővert, szóval nagyon boldog vagyok.”

  • Hülkenberg lett a nap versenyzője a szezonzárón

    Hülkenberg lett a nap versenyzője a szezonzárón

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    A 2019-es szezon utolsó futamán, az Abu Dhabi Nagydíjon az utolsó F1-es versenyét teljesítő (legalábbis a 2020-as mezőnyben biztosan nem lesz jelen) Nico Hülkenberget szavazták meg a nézők. A Renault német versenyzője a 12. helyen ért célba.

    Így alakultak a “nap versenyzője” szavazati arányok az f1.comon:

    Nico Hulkenberg – 26.4%
    Valtteri Bottas – 15.1%
    Robert Kubica – 14%
    Max Verstappen – 9.5%
    Lewis Hamilton – 8.8%

    A nap versenyzője, 2019:

    Ausztrál Nagydíj Valtteri Bottas
    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Kínai Nagydíj Alexander Albon
    Azerbajdzsáni Nagydíj Charles Leclerc
    Spanyol Nagydíj Max Verstappen
    Monacói Nagydíj Max Verstappen
    Kanadai Nagydíj Sebastian Vettel
    Francia Nagydíj Lando Norris
    Osztrák Nagydíj Max Verstappen
    Brit Nagydíj Charles Leclerc
    Német Nagydíj Max Verstappen
    Magyar Nagydíj Max Verstappen
    Belga Nagydíj Lando Norris
    Olasz Nagydíj Charles Leclerc
    Szingapúri Nagydíj Sebastian Vettel
    Orosz Nagydíj Sebastian Vettel
    Japán Nagydíj Valtteri Bottas
    Mexikói Nagydíj Max Verstappen
    Egyesült Államok Nagydíja Alexander Albon
    Brazil Nagydíj Alexander Albon
    Abu Dhabi Nagydíj Nico Hülkenberg
  • Danke, Nico! Búcsúzik a Renault Hülkenbergtől

    Danke, Nico! Búcsúzik a Renault Hülkenbergtől

    Három közös év után távozik a Renault csapatától a német Nico Hülkenberg. A francia istálló a hivatalos weboldalán köszöni az elmúlt éveket, amelyben a csapat több vezető személyisége is megszólalt.

    Hülkenberg 2017 elején csatlakozott a Renaulthoz, amely csapat egy évvel korábban tért vissza a Forma-1-be, így a német tapasztalatára nagy szükség volt Enstone-ban és Viryben is.

    A német érkezése előtt a Renault csupán a kilencedik lett a konstruktőri bajnokságban, nyolc szerezett ponttal. Első közös évükben, azonban már hétszer annyi pontot tudtak szerezni, 57 egységgel a hatodikak lettek, ám a pontok nagy részét Hülkenberg szerezte.

    2018-ban immáron Carlos Sainz oldalán a remek negyedik helyig tudtak feljebb lépni. A 122 pont is rendben volt, amin testvériesen elosztoztak a pilóták. Hülkenberg pedig az egyéni pontverseny hetedik helyén zárt, ami karrierje legjobb eredménye volt.

    Alan Perman sportigazgató a három év alatt rengeteg időt töltött a német a versenyzővel, ő így búcsúzik tőle:

    „Nico egy olyan pilóta, aki mindig megbirkózott a feladatokkal. Folyamatosan versenyezni és fejleszteni akarta az autót, ami mindig nagy segítség volt a számunkra. A visszajelzései kivételesek, mivel képes kizárni az érzelmeit ezekből, még egy pocsék verseny után is képes volt hasznos információkkal szolgálni minket. A technikai meglátásai nagyon fontosak voltak a számunkra. Emlékszem, egyszer 2017-ben Silverstone-ban, mikor az R.S.17-es sajátos kezelhetőségéről beszélt nekünk. Több sebességet akart bevinni a kanyarokba, és érezte, hogy ott vesztünk leszorítóerőt, ahol arra pont a legnagyobb szükség lenne. Ennek érdekében egy új padlólemezt fejlesztettünk. Amikor először gurult a pályára vele, akkor sokáig nem mondott semmit ezzel kapcsolatban a rádión, de amikor bekapcsolta ennyit mondott: Nem mondtam semmit, de ha látnád az arcomat, akkor egy hatalmas mosolyt látnál rajta! Ez összefoglalja őt, ha mond valamit, akkor arra érdemes oda figyelni.” – mesélte.

    Mark Slade, Hülkenberg versenymérnöke is megszólalt.

    „Amikor Nico 2017-ben csatlakozott hozzánk, akkor egy új szintre emelt minket. Gyakorlatilag egyik napról a másikra ismét „felkerültünk a térképre” és olyanok lettünk, mint egy nagy csapat. Amikor tudod, hogy van egy olyan pilótád, aki nagy eredményeket tud szállítani, az egy nagyon komoly tudatalatti motiváció. Nagyon okos, hatékony, és egész jó humora is van. Volt néhány nagyszerű versenyünk együtt, megtiszteltetés volt vele dolgozni. Azt tudnám mondani, hogy ő a legjobb azon pilóták közül, akikkel eddigi karrierem során együtt dolgoztam.” – mondta.

    Cyril Abiteboul csapatfőnök is hálás a németnek.

    „Az egyértelmű, hogy Nico kulcsember volt a fejlődésünkben. Egy olyan versenyzőre volt szükségünk, akinek meg van a tapasztalata, és érett arra, hogy feljebb emeljen minket. Erre a feladatra nála jobbat nem is kívánhattam volna. Nem volt egy könnyű döntés, hiszen sok erős képessége van: nagyszerű versenyző, mindig motivált, többre törekedett, ami ösztönzött minket. Nagyon sok szerencsét kívánunk neki a jövőre nézve, és őszinte köszönetünket szeretnénk kifejezni a Renault csapatért tett erőfeszítéseiért az elmúlt három év során.” – fogalmazott.

  • Hülkenberg szerint a Renault-nak előrébb kell lépnie

    Hülkenberg szerint a Renault-nak előrébb kell lépnie

    Daniel Ricciardo szerint bizakodásra ad okot első Renault-s szezonjának vége. A küszködő csapat célja, most, az utolsó futam előtt az, hogy megtartsák ötödik helyüket a pontversenyben.

    „Nem volt kudarc.” – felelte Ricciardi a Ziggo Sportnak azzal kapcsolatban, hogy nem bánja-e nagyon hogy távozott a Red Bulltól. „De nem értük el, amit szerettünk volna.”

    „Mi akartunk a best of the rest lenni (vagyis a középmezőny legjobbja), de ez a McLaren.”

    „Én személy szerint kilencedik vagyok a bajnokságban és akár nyolcadik vagyok, nagy kilencedik, vagy tizedik, nem fog álmatlan éjszakát okozni.”

    „Nem hagyom magam csüggedni. Látok biztató jeleket, melyek nagy reményeket adnak nekem a következő évre.”

    Ricciardo jelenlegi csapattársa, Nico Hülkenberg távozik, helyét Esteban Ocon veszi majd át.

    „A csapat sok nehézségen ment át idén.” – mondta Hülkenberg. „2021-ben sok minden változik majd, de előtte a csapatnak előrébb kellene lépnie a konstruktőri bajnokságban.”

    „Nem akarom azt mondani, hogy a csapat visszalépett idén, de igaz, hogy nem hoztuk azokat az eredményeket, melyekre törekedtünk.”

    „Érdekes időszak következik a csapat számára és én minden jót kívánok nekik.”

  • Boullier: a Renault-nak idő kell, de már érik a siker

    Boullier: a Renault-nak idő kell, de már érik a siker

    A Lotus és a McLaren korábbi csapatfőnöke, Éric Boullier szerint a Renault időt kell, hogy adjon magának, csak úgy érheti utol az élmezőnyt.

    „Ha Daniel Ricciardo úgy döntött, csatlakozik, az egy jó jel. De egy fecske nem csinál nyarat.” – válaszolta az Ouest France kérdésére, mikor a Renault 2019-es szezonjáról kérdezték.

    „Könnyű azt látni, ami nem működik, de több évnyi befektetés – és ha úgy tetszik – toborzás kell ahhoz, hogy valaki fel tudjon zárkózni.”

    Boullier úgy látja, a szakemberek becsábítása a legnehezebb feladat a franciák számára.

    „A Forma-1-ben mindenki védi a kulcsembereit. Ezen a területen behozni a lemaradást évekbe telik. Addig kell ezen dolgozni, amíg nem működik rendesen a csapat.”

    A jelenleg a Francia Nagydíj szervezőségéhez kötődő francia azért kiemelte, vannak biztató jelek, Ricciardo leigazolása mellett is.

    „A motorjuk már egy szinten van a többiekével. Igaz, a karosszérián van még mit javítani, de látszik, csapat formálódóban van. Ez jó jel, már csak egy kis türelem kell.”

    A Renault az egyetlen csapat a Williams mellett, akik változtatnak jövőre, ugyanis Esteban Ocon érkezik Nico Hülkenberg helyére.

    „Ismerem a srácot 12 éves kora óta, nem aggódom miatta.” – mondta fiatal honfitársáról Boullier – A legnagyobb kihívás az, hogy franciaként versenyez majd francia csapatban, ilyenre pedig rég nem volt példa. Be kell majd osztania az idejét, ez sok kötelezettséggel jár majd.” – vetítette