Címke: Nico Hülkenberg

  • Marko röviden válaszolt Hülkenberg német humorára

    Marko röviden válaszolt Hülkenberg német humorára

    Dr. Helmut Marko jót nevetett a 2021-es egyik Red Bull jelölt, Nico Hülkenberg korábbi kijelentésén. Hülkenberg is egyike azon jelölteknek, aki az idén szenvedő Alexander Albon helyének a várományosa jövőre, így az energiaitalosok csatornáján, a Servus TV-n a héten azt mondta, hogy ő aláírt egy szerződést. Majd hozzátette, hogy lakáskölcsön-szerződésről van szó, és reméli, hogy jó hozama lesz majd.

    Marko, aki az ismert Red Bull versenyzői program irányítója annyit mondott, hogy valóban hamarosan dönt Albon jövőjéről, de csak következő hónapban, a szezonzáró után, Abu Dhabiban. Az Auto Bildnek Hülkenberg poénjára meg csak ennyit mondott:

    „Nos, ilyen a tipikus német humor.”

  • Nico Hülkenberg elmondta, hogy aláírt egy szerződést

    Nico Hülkenberg elmondta, hogy aláírt egy szerződést

    Nico Hülkenberg továbbra is edzésben tartja magát, arra az esetre, ha még kapna Forma-1-es lehetőséget.

    A német versenyzőnek 2020-ra nem maradt helye az F1-ben, azonban a Racing Pointhoz kétszer is beült helyettesíteni. Ezen kívül természetesen azt szeretné, ha 2021-ben teljes értékű versenyzőként térhetne vissza.

    A Servus TV-n arról számolt be, hogy hamarosan már többet fog tudni a jövőjéről.

    „Aláírtam egy új szerződést. Egy lakáskölcsön-szerződést” – mondta Hülkenberg mosolyogva.

    „Nem, viccet félretéve, jelenleg egy kicsit nagyobb a csend.”

    Hülkenberg most abban bízik, hogy esetleg megkaphatja a Red Bullnál Alexander Albon helyét.

    „Mikor egy ajtó kinyílik, az teljesen váratlan. De persze megtörténhet. Ezért tartom magam edzésben.”

    A Racing Pointtal azonban már nincs közvetlen kapcsolata.

    „Ez most ennyi volt, de kapcsolatban vagyok pár emberrel. Bár nem minden nap.”

    „Sok csapatnál már döntöttek; vannak, akik engem támogatnak, de most hagyom, hogy a helyzet jöjjön hozzám.”

    „Jelenleg nincs miről beszámolnom és szerintem egy kis időbe telik még, míg minden kikristályosodik.”

    „A lapok le vannak osztva, én a lehető legjobban megragadtam a lehetőségeimet, most pedig itt az ideje, hogy várjak, aztán meglátjuk.”

  • Hülkenberg akaratlanul is aláásta a Racing Point esélyeit?

    Hülkenberg akaratlanul is aláásta a Racing Point esélyeit?

    A nagy harc a konstruktőri harmadik hely megszerzéséért, minden apró szempont számít. Meglepő módon a Racing Point gyengepontja a beugrósuk, Hülkenberg lehet.

    Lance Stroll nincs jó formában monzai dobogója óta, egy újabb rossz hétvége Imolában pedig azt mutatja, nem változott semmi a jó irányba. És már csak négy verseny van hátra.

    A gpfans.com szerint Hülkenberg hiába szerzett 10 pontot a csapatnak, mégis hátráltatója lehet a brit csapat konstruktőri törekvéseinek.

    Stroll ugyanis élete formájában volt, és Monzában, ha nem rontja el az újraindítást, győzhetett is volna. Csakhogy aztán változott az autó.

    A Toszkán Nagydíjra átfogó újításokkal készült a csapat, és úgy tűnt, ezek működtek is, hiszen Stroll ismét a dobogóért küzdött, amikor defekt miatt nagyot bukott.

    Imolába úgy érkezett meg kanadai, hogy az előző négy versenyen, három kiesést produkált, egyet pedig kihagyott. Ide is egy új csomaggal érkezett a csapat, de Stroll visszautasította, mert nem illettek a stílusához.

    Hogyan lehet az, hogy a pilóták visszajelzésein alapuló új alkatrészek nem működnek nála? A válasz egyszerű, nem az ő véleményéről van szó, hanem arról, amit Hülkenberg egyeztetett a mérnökökkel.

    Több másik csapatnál is előfordul az, hogy az egyik pilótának jobban fekszik az autó, mint a másiknak – elég Verstappen vagy Leclerc esetét nézni. Ez a vezetési stíluson múlik, a jelenlegi autók pedig nagyon érzékenyek az apró változásokra is.

    Jó kérdés, miért hallgatna a csapat egy olyan versenyző tanácsára, akivel utána nem fognak versenyezni. Ha azonban nem ez a probléma, akkor csak remélhetik, hogy Stroll hamarosan újra magabiztosabb lesz.

  • Albon nem fogadná el, ha lefokoznák az AlphaTauriba

    Albon nem fogadná el, ha lefokoznák az AlphaTauriba

    Alexander Albon cáfolta azt, hogy boldoggá tenné az, ha a Red Bull második csapatába küldenék. A brit születésű thai pilóta szenved idén, ugyanakkor kiszúrták Törökországban az AlphaTauri divatmárka filmforgatásán, Pierre Gasly-val. Pletykák szerint visszatérhet az olasz kiscsapathoz, mivel a Red Bull sokkal tapasztaltabb pilóta után nézne, így Max Verstappen csapattársa 2021-ben Nico Hülkenberg vagy Sergio Perez lehetne. A spanyol nyelvű Tercer Equiponak viszont így nyilatkozott Albon:

    „Nem, nem mennék vissza az AlphaTaurihoz. Minden versenyző álma, hogy egy top csapatnál versenyezhessen, ez pedig számomra a Red Bull. Folytatnám velük.”

    A 24 éves pilótát támogatta 2020-ban a Red Bull a terveiben, de egyre több kritikát kap, köztük Jacques Villeneuve is keményen fogalmaz vele kapcsolatban az olasz Skynak, mert szerinte a valaha volt második legrosszabb versenyzője lenne Albon az energiaitalosoknak:

    „Védi a csapatmenedzsment az útlevele miatt, de az igazság az, hogy nincs azon a versenyzői szinten, mint amilyen pilótára szüksége lenne a Red Bullnak. Amikor pedig próbálnak segíteni neki, akkor csak még rosszabb lesz.”

    Albon megpróbálja nem meghallani az ilyen jellegű véleményeket:

    „Mindig vannak egyeztetések és pletykák, végeredményben ezek azonban nem változtatnak azon, hogy mit teszek a pályán. Tudom, hogy arra kell koncentrálnom, hogy jobb eredményeim legyenek, ha ez pedig megvan, akkor máris nem beszélnek ennyit, de a Forma-1ben mindig zajlik az élet. Tudom, hogy mit kell tennem, erre fókuszálok, nekem meg csak ez számít.”

  • Albers: A Red Bullnak szüksége lehet Perez szponzorpénzére

    Albers: A Red Bullnak szüksége lehet Perez szponzorpénzére

    Sergio Perez még mindig lehet akár Max Verstappen csapattársa is a Red Bullnál, állítja a Forma-1-et szintén megjárt Christijan Albers. A pletykahíradó szerint mindenesetre az inkább csak szenvedő Alex Albont kirakják, és Nico Hülkenberg érkezhet, akinek Verstappen is örülne. Albers azonban ezt másképp látja, és el is mondta a De Telegraafnak:

    „Nem így látom. A Red Bull hamarosan szembesül ezzel a motorproblémával, ami sokba fog kerülni nekik.”

    Itt természetesen a Honda 2021 év végi kiszállására gondol, miközben a Red Bullnál azon törik a fejüket, hogy utána folytassák-e ezzel az erőforrással a tevékenységüket. Albers emiatt úgy látja, hogy nagyon is örülnének Perez mexikói támogatóinak, akiket hozhatna magával:

    „Gondoljatok csak Robert Doornbosra. Azt hiszem, hogy 2006-ban 12 milliót fizetett azért, hogy teljesíthessen pár versenyt a Red Bull kötelékében. Nem mondanám azt, hogy a Red Bullnak nincs szüksége pénzre. a Renault erőforrásaiért 25 millió euró dollárt fizettek, ezt követően nem csak ingyen kapják a Honda motorokat, hanem még támogatást is nyertek vele. Így ha mindezt elvesztik, az probléma.”

    Egy meg nem nevezett csapatvezető szerint ugyanakkor a támogatás mértéke amit Perez szponzorai hozhatnának egy csapathoz, túlértékelt. Az Auto Motor und Sportnak ennyit mondott:

    „“Ha megnézzük, mennyit tesz ki Perez fizetése a szponzorpénzből, csak három millió marad. Ennyi pénzért az egész autód a mexikói szponzoroké lesz.”

  • Az FIA új COVID-19 jelentésében újabb 8 esetről számolnak be

    Az FIA új COVID-19 jelentésében újabb 8 esetről számolnak be

    Új koronavírus-adatokat közölt az FIA, ahogy megszokhattuk, minden héten kiadják, hogy hány pozitív esetet találtak az elmúlt hét nap alatt. A COVID-19-től való teljes védelem miatt a versenyzők és a teljes csapatszemélyzetet mindig átfogó teszteket végeznek az FIA előírásainak megfelelően. A pilóták csak a saját „buborékukban” tartózkodhatnak, és emiatt vállalniuk is kell a felelősséget. Ugyanakkor olykor még így is problémák adódnak. A szezon korábbi szakaszában a Racing Point versenyzője, Sergio Perez fertőződött meg a vírussal, így Nico Hülkenberg ugrott be a helyére két futamra is. Nemrég szintén ugyanezen csapat versenyzőjét, Lance Strollt kellett helyettesítenie ugyanezen okból.

    Ettől függetlenül a kiterjesztett tesztelés és a meghozott óvintézkedések működnek. Az FIA honlapján közzétett legfrissebb adatok azt mutatják, hogy az elmúlt hét napban október 30 és november 5 között 1781 tesztből mindössze csak nyolc volt pozitív. Adatvédelmi okokból a szervezet nem hozza nyilvánosságra, hogy kik fertőződtek meg, de az biztos, hogy nem a pilóták.

  • Steiner és Hülkenberg már egyeztettek a Haas üléséről

    Steiner és Hülkenberg már egyeztettek a Haas üléséről

    Günther Steiner elismerte, hogy bár két fiatal a legnagyobb esélyes a Haas két ülésére, Hülkenberg és ő már felvették a kapcsolatot.

    „Fiatalokra fókuszálunk jövőre. És 2022-nek is ugyanazokkal a pilótákkal vágnánk neki, szóval fontos, hogy jövőre megalapozzuk ezt.”

    A paddockban egy nyílt titoknak számít, hogy Mick Schumacher és Nikita Mazepin állnak közel az amerikai istállóhoz.

    „A Formula 2 nagyon erős mezőnnyel rendelkezik idén. A Ferrarival való szoros együttműköésünknek köszönhetően pedig alkalmazhatjuk az egyik juniorjukat.”

    „Mick Schumacher első vagy második lesz a bajnokságban, Robert Shwartzman meg 4-5-., ők jó munkát végeznek. Mindketten opciót jelentenek számunkra.”

    A 33 éves Hülkenberg is lehet a Haas pilótája jövőre, és bár korábban tagadta, most megerősítette: „Beszéltem vele nemrég.” De rögtön hozzá is tette, hogy nincs szükség további megbeszélésekre.

    „Pontosan tudjuk, mit tud Nico. És nem kell vele megbeszélnünk, ő mit akar. Azzal is tisztában vagyunk.”

  • Hülkenberg már egy Hondával munkálkodik

    Hülkenberg már egy Hondával munkálkodik

    Nico Hülkenberg különös figyelmet szentelt nemrég a munkaeszköze márkájának.

    A Red Bullnál még mindig nem dőlt el az, hogy jövőre ki ülhet a másik autóba, Max Verstappen oldalán. A holland pilóta már kijelentette, ő nagyon örülne a német versenyzőnek, ugyanis nagyon jó kapcsolatot ápol a 33 éves társával. Hülkenbergnek azonban az üléséért Sergio Pérezzel és Alex Albonnal is meg kell megküzdenie.

    A német versenyző jelenleg nem aktív pilóta, bár az idei szezonban már háromszor is rajthoz állhatott. Kertje csinosítására azonban egy új, érdekes márkájú eszközzel állt neki, amit Instagram Storyba is kitett. A Honda motorral ellátott egység igazán jó szolgálatot tett a Hülkenberg háztartásban. Ám a kérdés az, vajon a japán hajtáslánccal jövőre más területen is munkálkodhat?

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    The power of dreams #f1 #formula1 #wtf1

    WTF1 (@wtf1official) által megosztott bejegyzés,

  • Steiner tudja, hogy kockáztat két újonccal a Haasnál 2021-ben

    Steiner tudja, hogy kockáztat két újonccal a Haasnál 2021-ben

    Günther Steiner tisztában van vele, hogy a Haas kockáztat a Forma-1-ben azzal, hogy 2021-re két újoncot választanak. Ugyanakkor szerinte ez lehetőség is az amerikai kiscsapatnak. Jövőre teljesen új felállással indul a Haas, miután a múlt hónapban bejelentették, hogy Romain Grosjean és Kevin Magnussen és az év végével elhagyja őket. Mindenki arra számít, hogy a Ferrari junior, aki egyben a Formula 2 tabelláját is vezeti, tehát Mick Schumacher lesz az, aki elfoglalhatja az egyik versenyülését a csapatnak. Csapattársa feltehetően szintén at F2-ből érkező Nikita Mazepin lesz, aki jelentős anyagi támogatást hozna az istállónak, amennyiben meglesznek ehhez a szuperlicensz pontjai is. Így tehát két tapasztalatlan pilóta érkezhet, miközben lennének olyan elérhető nevek is a pilótapiacon, mint Sergio Perez vagy Nico Hülkenberg.

    A Haas csapatvezetője kifejezte, hogy nincs még végső döntés a 2021-es felállásukról. Annyit elárult, hogy mérlegelték azt is, hogy milyen lenne, ha teljesen kezdőkkel vágnának neki az új szezonnak. Ez lenne az első alkalom is az alakulat öt éves történetében, hogy Forma-1-es tapasztalatok nélküli versenyzőket alkalmaznának. Magnussen 2017-es alkalmazása előtt korábban az ex-Sauberes Esteban Gutierrez volt Romain Grosjean csapattársa. Steiner már hozzászokott már ahhoz, hogy a Haas versenyzői szerződéseiről kérdezzék. Reagált azonban most azon kritikákra is, hogy miért tartották meg Grosjeant ilyen sokáig:

    „Pár dolgot másképp csináltunk, mint a többiek. Évekkel ezelőtt azt kérdezték, minek tartogatod Romaint ennyi ideig? Hiszen senki sem tartott meg valakit még ilyen sokáig. Nem kell azt csináljuk, amit mások. Azt fogjuk tenni, amiről azt gondoljuk, hogy az jó, és legyen az akár jó vagy rossz, mi leszünk akik ítélkeznek róla, nem mások. Kockáztatunk, de adott ez a lehetőség. Tehát ha két újonccal indulunk neki a jövőben, az is átgondolt lesz. Ismerjünk ennek az előnyeit és hátrányait, és ezt el is tudjuk majd fogadni, hiszen mi választjuk adott esetben ezt az utat.”

  • Verstappen ismét hangsúlyozta, Hülkenberget választaná csapattársnak

    Verstappen ismét hangsúlyozta, Hülkenberget választaná csapattársnak

    Max Verstappen korábbi kijelentése után ismét nyomatékosította, hogy ha választhatna, Nico Hülkenberget választaná csapattársnak 2021-re.

    Köztudott, hogy Alex Albon helye nagyon inog a Red Bullnál, és ha távozik, házon kívülről oldják majd meg a pótlását. Az utódja leginkább a Sergio Pérez-Nico Hülkenberg párosból kerülhet ki.

    „Mindenkivel jól kijövök” – kezdte ezzel kapcsolatos nyilatkozatát Verstappen. „De Nicóval személyesebb lenne, beszélhetnénk hollandul. Nagyon jól teljesített a versenyeken, amelyeken be kellett ugrania, de ez nem az én döntésem lesz. A csapatra hagyom.”

    Verstappen azzal folytatta, hogy nem tud tanácsot adni Albonnak, mit tehetne, hogy megtartsa helyét.

    „Nem segíthetek Alexnek” – tette hozzá. „Csak fel kell gyorsítania, ennyit tudsz tenni. Sokat tudnék vele beszélni, de az nem fog segíteni. Gyorsan kell vezetnie, tényleg ez az egyetlen megoldás.”