Címke: Nico Hülkenberg

  • Hülkenberg megtette az első métereit az Aston Martinnál – szimulátorral

    Hülkenberg megtette az első métereit az Aston Martinnál – szimulátorral

    Nico Hulkenberg azon terve nem sikerült, hogy az idei évre versenyüléshez jusson, de a háttérben a német pilóta nagyon is aktív. A szezonnyitó hétvégén fejest ugrott a szimulátoros munkába.

    Hülkenberg 2019 végén hagyta el a Forma-1-et, Esteban Ocon miatt kellett mennie a Renault-tól. A német versenyző azonban 2020-ban kétszer ült be Sergio Perez, egyszer pedig Lance Stroll helyére, amikor azok megfertőződtek koronavírussal. Ezen cserék alkalmával azonban mély benyomást tett, többekre is.

    A Racing Pointnak pontokat szerzett két alkalommal is, a harmadik futamon technikai gondok miatt nem tudott elindulni. Silverstoneban. A második futamán a brit helyszínen ráadásul a harmadik helyről rajtolhatott. Emiatt jöhetett szóra akár Alexander Albon utódjaként a Red Bull Racingnél, de végül Sergio Perez lett a befutó.

    2021-ben így Hülkenberg újra partvonalon kívülre került, de ez sem szegheti a kedvét. Riporterként a ServusTV alkalmazza, ugyanakkor tartalékpilótája lett a Mercedes és az Aston Martin csapatoknak. A német tehát továbbra is a száguldó cirkusz kötelékében marad. A múlt héten szimulátorban is kipróbálhatta a Mercedes és az Aston Martin autóinak a sebességét, árulta el a Motorsport-Total.com-nak:

    „Megkapod azt az érzést, hogy milyen vezetni ezeket az autókat. Az első benyomás nagyon fontos, és az Aston Martin autója nagyon más, mint a tavalyi, bár számít a pálya is. Élesben a versenyhelyszínen persze mindig más, de ez egy olyan tanulási fázis, amin hamar át kell esni.”

  • Hülkenberg lesz az Aston Martin és a Mercedes tartalék pilótája

    Hülkenberg lesz az Aston Martin és a Mercedes tartalék pilótája

    Hivatalossá vált, hogy Nico Hülkenberg lesz a Mercedes és az Aston Martin tartalékpikótája. A német versenyzőnek ezzel megvan a lehetősége, hogy ideiglenesen visszatérjen az F1 mezőnyébe, ha az előbb említett két csapat versenyzőjével történne valami, ami miatt nem tudnának rajthoz állni.

    Hülkenberg a hírt saját maga jelentette be a Servus TV műsorában, ahol egy műsorba hívták meg sztárvendégnek. A Renault egykori pilótája a szerepéből adódóan gyakran jelen lesz majd a Forma-1-es Paddockban a 2021-es szezon folyamán.

    Hülkenberg a tavalyi szezonban is rajthoz állhatott három versenyen a Racing Point csapatával. Először a két silverstonei hétvégén Sergió Pérez kiesése miatt, majd az Eifel Nagydíjon Lance Stroll betegeskedése miatt ülhetett autóba.

    Az Aston Martin csapatfőnöke Otmar Szafnauer biztosan örül a hírnek, ugyanis a szakember a korábbiakban azt nyilatkozta, hogy szívesen látná Hülkenberget a csapatnál állandó tesztpilótaként.

    A Mercedesnél ugyanakkor kevesebb esélye lehet a beugrásra, ugyanis Lewis Hamilton egyszer már túlesett a koronavíruson és ha Valtteri Bottasszal történne valami, akkor Toto Wolffék valószínűleg megint George Russellt fogják preferálni a tapasztalt német pilóta helyett.

  • Russell nem biztos benne, hogy a Mercedes újra őt hívná

    Russell nem biztos benne, hogy a Mercedes újra őt hívná

    Bár tavaly Russell lett a kiválasztott, amikor a Mercedes egyik pilótája koronavírusos lett. Pedig a németeknek volt egy elérhető tartalékpilótája, Stoffel Vandoorne személyében.

    Ebben az évben Vandoorne mellé Formula E-s csapattársa, Nyck de Vries is csatlakozik, és Nico Hülkenberg is tárgyal a csapattal.

    „Hivatalosan még nem dőlt el semmi.” – mondta saját helyzetéről Russell. – „Tavaly is az utolsó pillanatban szervezték le az egészet.”

    „Érdekes volt, hiszen előtte azt hiszem 12.-ik volt a legjobb időmérőm, de amikor nem szereztem meg a pole-t, csalódott voltam. Az, hogy a mezőny elején vagy, nem változtatja meg a célt, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki az autóból.”

    „A verseny után volt pár álmatlan éjszakám, de most már túlléptem rajta, és tanultam belőle. Köszönöm a Williamsnek és a Mercedesnek, hogy lehetővé tették nekem ezt, már ez is egy győzelem, hiába nem szereztem trófeát a végén.”

    „Idén nagyobb magabiztossággal érkezem a versenyekre, és ez nekem is, és a csapatnak is hasznára van.”

  • Hülkenberg: Sosem volt lehetőségem a Red Bull tartalékosi szerepre

    Hülkenberg: Sosem volt lehetőségem a Red Bull tartalékosi szerepre

    Nico Hulkenberg elárulta, hogy az idei szezonra a Red Bull soha nem ajánlott neki tartalékpilótai szerepkört. A német pilóta feltehetően a Mercedeshez igazol, mint gyári tartalékpilóta, de akár rendelkezésére állhat az Aston Martinnak, vagy a McLarennek is. A 33 éves versenyző elismerte a Servus TV-n, hogy valóban szerette volna megkapni a Red Bull versenyülését, amelyet végül Sergio Perez kapott meg:

    „Persze, hogy örömmel vezettem volna a Red Bull-t is, ezt tagadnom sem kell. Most azonban nem ez volt a helyzet, és végül így döntöttek.”

    Az energiaitalosok tartalékja sem lesz, erről így beszélt:

    „Ez soha nem is volt opció. Az év végén a versenyülésről volt szó. Ami aztán Checóé lett, ahogy azt már ismerjük. Ezt követően a Red Bull hamar azt mondta Alex Albonnak, hogy ő lesz a tartalékjuk, engem meg megkerestek más csapatok.”

    Figyelme továbbra is teljesen a Forma-1 irányába lesz, még úgy is, hogy jelenleg nincs versenyülése:

    „Fontos az, hogy az F1 környékén maradhassak, és megragadjam a lehetőséget ha az eljön, fél szemmel pedig figyelem már, hogy mi a helyzet 2022-vel kapcsolatban.”

  • Egyszerre lehet a McLaren és a Mercedes tartalékja Hülkenberg

    Egyszerre lehet a McLaren és a Mercedes tartalékja Hülkenberg

    A tavalyi évben Nico Hülkenberg már rászolgált a „szupertartalék” jelzőre, amit idén a nagyok is kiaknázhatnak. A német ugyanis a tavalyi remek beugrásaival elérte, hogy sok csapatnál felmerüljön idénre is a neve.

    A legutóbbi forgatókönyv szerint pedig a Mercedes és a McLaren közötti megállapodás értelmében Hülkenberg mindkét csapatnál rendelkezésre állhat.

    Tavaly egyezett meg egymással az idén már motorpartneri kapcsolatban is álló két gárda, hogy ha szükséges, akkor a McLaren használhatja a Mercedes tartalékpilótáit. Ez idénre is ugyanúgy érvényes lesz közöttük.

    „Idén is úgy fogjuk csinálni, mint tavaly. Lesz most is egy megállapodásunk Totoval és a Mercedes-szel, hogy használhassuk az ő tartalékpilótáit, ha a helyzet úgy adódnak, és mi ennek nagyon örülünk.” – jelentette ki Andreas Seidl csapatfőnök.

    A Mercedesnek ott van tartalékként jelen pillanatban a csapat két Formula E-s pilótája Stoffel Vandoorne és Nyck de Vries, utóbbi ráadásul korábban a McLaren juniorja volt.

    Toto Wolff azonban most elmondta, hogy egyeztetnek Hülkenberggel, arra az esetre, amikor a két jelenlegi tartalékjuk a Formula E-s kötelezettségük miatt nem tudnak jelen lenni egy versenyhétvégén.

    „Nico jól ismeri a jelenlegi generációs Forma-1-es autókat és gumikat. Mindenképpen jó lenne őt a sorainkban tudni megoldásként, megosztva más csapatokkal is, eléggé elismert pilótának számít.” nyilatkozta a németről a címvédő gárda csapatvezetője.

  • Hülkenberg és Villeneuve egy csapatban? Berger megpróbálta összehozni

    Hülkenberg és Villeneuve egy csapatban? Berger megpróbálta összehozni

    Gerhard Berger indított volna egy All Star Lamborghini csapatot idén a DTM-ben, Villeneuve és Hülkenberg lettek volna a versenyzők.

    A GT3-as kategóriára való váltással a DTM vesztett korábbi fényéből, Berger pedig már korábban kijelentette, legendákkal és parkolópályára került F1-esekkel töltené fel a mezőnyt.

    A Toro Rosso korábbi csapatfőnökének sikerült a német túraautó bajnokságba csábítania a Red Bullt, Alex Albon és Liam Lawson mellett Nick Cassidy (a Virgin Formula E pilótája) is indul majd a két Ferrarival.

    Az osztrák vezető azonban nem elégedett volna meg ennyivel, 97 világbajnokát – és korábbi ellenfelét – is meg akarta szerezni a sorozatnak. Az idén 50 éves Villeneuve-öt érdekelte volna a lehetőség.

    Jacques Villeneuve
    Jacques Villeneuve, Fotó: Kaiser Erika

    Hülkenberg mindeközben tavaly már tesztelt egy DTM-re is alkalmas Lamborghini Huracánt, nem lenne számára ismeretlen a helyzet. Viszont már korábban kijelentette, elsősorban az F1-be való visszakerülés a célja.

    A csapatot egy svájci befektetési cég finanszírozta volna, és a Lamborghinivel már előzetes szerződést is kötöttek az autók és az alkatrészek biztosítására. A szigorodó nemzetközi szabályzások azonban eltántorították a befektetőket, így a projektet lefújták.

    „A szponzorok nem akarnak és nem tudnak úgy csatlakozni, hogy nem tudják, mi lesz a vállalkozásukkal.” – nyilatkozta februárban Berger.

    „Senki sem tudja, mi a gazdaság jövője. Nem tudjuk, tervezhetünk-e a nézőkkel, illetve ha igen, milyen feltételekkel.”

  • Hülkenberg akár három csapat tartalékpilótája is lehet

    Hülkenberg akár három csapat tartalékpilótája is lehet

    Tavaly három versenyen is lehetőséghez jutott az ülését elvesztő Nico Hülkenberg. 2021-ben is tartalékosi szerepre pályázik, mielőtt jövőre visszatérne az F1-be.

    A német pilótát kiváló beugrásai után már három csapattal is hírbe hozták az idei évre. Tavalyi munkaadóinál, az Aston Martinnál egyértelműen meg akarják tartani. Idén azonban a Red Bull kötelékébe tartozó Servus TV stábjának tagja lesz. Német lévén pedig a Mercedesszel is összeboronálták már.

    Az utóbbi lehetőség azért is lehet kecsegtető, mert – hiába van már ott de Vries és Vandoorne is – a partnercsapatoknak is segítséget nyújthat. Ezzel pedig egyszerre a Mercedes, az Aston Martin és a McLaren is igényt tarthat a német szolgálataira.

    „A kettős szerep tartalékversenyzőként és TV-s kommentátorként leszervezhető, különben nem beszélnénk róla.” – jelentette ki Hülkenberg.

    „Ami a vezetést illeti, jól állok, most véglegesítjük. De ez nem egy teljes állás, így könnyen lehetek közben a Servus TV-ben is.”

    Hülkenberg bevallotta, azért is akar az F1 közelében maradni, mert 2022-ben megnyílhat számára egy lehetőség.

    „Kritizálni fogom az egykori riválisaimat, és olyan rossz dolgokat mondok majd rólunk, hogy megkapom az ülésüket.” – viccelt a német.

    „Őszintén, realistának kell lennem: nem lesz könnyű [visszatérni]. Másrészről viszont a járvány miatt nem lehet tudni, mi történik majd. Olyan, mintha kristálygömbbe nézne az ember, szóval ott kell lennem a versenyeken, és majd meglátjuk.”

    „Ha vissza tudok kerülni, az hatalmas siker lenne.” – összegezte.

    Csapat Tartalékpilóta Tesztpilóta
    Mercedes
    ?? Stoffel Vandoorne
    ?? Nyck de Vries
    Red Bull/AlphaTauri
    ?? Sébastien Buemi
    ?? Alexander Albon
    McLaren
    tavaly a Mercedesszel közösködtek,
    idén nem jelentettek be senkit
    Aston Martin
    Alpine ?? Danyiil Kvjat ?? Guanyu Zhou
    Ferrari ?? Antonio Giovinazzi ?? Callum Ilott
    Alfa Romeo ?? Robert Kubica ?? Tatiana Calderón
    Haas ?? Pietro Fittipaldi
    Williams ?? Jack Aitken ?? Roy Nissany
  • Hülkenberg hallgat a Mercedeses pletykákról

    Hülkenberg hallgat a Mercedeses pletykákról

    Idénre se talált helyet magának a Forma-1-ben Nico Hülkenberg, ám a német pilóta neve így is számos csapatnál felbukkant. Az ex-pilóta szolgálataira elsősorban tartalékpilótaként számítanának, mivel tavaly a Racing Pointnál is bizonyította, hogy lehet rá számítani ebben a tisztségben is.

    Sokáig biztosnak tűnt, hogy az Aston Martin tartalékja lesz, aztán képbe került a Red Bull is. Egy másik forgatókönyv szerint pedig megosztva töltené be ezt a pozíciót az Astonnál illetve a Mercedesnél is.

    Toto Wolff ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a döntés már megszületett:

    „A kérdés nem az, hogy mikor hozzuk meg a döntést, hanem, hogy mikor fogjuk azt bejelenteni.” – fogalmazott az osztrák.

    Az f1-insider.com pedig neki is szegezte a kérdést Hülkenbergnek, hogy mit szól a Mercdeses pletykákhoz, ám a 33 éves pilóta sejtelmesen semmit se mondott.

    „Nagyon elégedett vagyok a jelenlegi helyzetemmel. Minden a megfelelő irányba halad.” – fogta rövidre Hülkenberg.

  • Wolff: Hülkenberg talán lehet még a Mercedes tartalékpilótája

    Wolff: Hülkenberg talán lehet még a Mercedes tartalékpilótája

    Toto Wolff elhintette, hogy 2021-ben akár Nico Hülkenberg is lehet a Mercedes tartalékpilótája. Ez annak ellenére egy eshetőség, hogy a bajnokcsapat bejelentette, hogy idén a Formula E versenyzőikkel, tehát a Stoffel Vandoorne/Nick de Vries párossal dolgoznának adott esetben a Forma-1-ben is, ezen szerepkörben.

    A csapatfőnök azonban elárulta a német Sky-nak, hogy a korábbi Renault pilóta, aki 2020-ban remekül helyettesített a Racing Pointnál, tehát Hülkenberg is még versenyben van a tartalékosi szerepkörért:

    „Mindannyian tudjuk, hogy Nico mennyire is jó. Egyike a top pilótáknak, aki valamilyen oknál fogva soha nem kapott lehetőséget top csapatnál. Érdemes lenne megszereznünk egy ilyen értéket a csapatunknak. Nem lenne ez ellenünkre.”

  • Hülkenberg a Red Bull ajánlatához közelebb áll, mint az Astonéhoz

    Hülkenberg a Red Bull ajánlatához közelebb áll, mint az Astonéhoz

    A tavalyi évben kétszer is a Racing Point segítségére siető Nico Hülkenberg, elemzőként csatlakozhat a Red Bull médiás csatornájához, a Servus TV-ez.

    A német 2019 végén elvesztette ülését a Renault-nál, egy évvel később azonban korábbi csapatánál, a Racing Pointnál ugrott be Sergio Pérez és Lance Stroll helyén is. Teljesítménye miatt úgy tűnt, pontjai tartalékpilótai állást eredményeznek majd az Aston Martinnál.

    „Sebastiannak már van csapattársa, így rögtön nem fogok autóba ülni. De szeretnék a sport közelében maradni, és próbálok állandó ülést találni 2022-re. Ki tudja, mi történik idén. Várom, milyen lehetőségeim lesznek, ahogy 2020-ban is tettem.” – ismertette „konkrét” terveit Hülkenberg.

    „Nem érkezett még ajánlat, ez igaz. Voltak megbeszélések, de nem jött össze. Ezért azt mondtam magamnak, nem akarok minden áron visszajönni: inkább kihagyok egy évet, és kockáztatom, hogy nem térek vissza.”

    Hogy Hülkenberg egy kiscsapat ülését, vagy egy tartalékosi szerepet utasított vissza, nem tudni. De mindenesetre sejtelmesen nyilatkozott.

    „Tíz jó évem volt az F1-ben. Nem olyan típusú ember vagyok, aki folytatni akarja a vezetést. Főleg nem a mezőny végén, csak, hogy ott legyek. Ezért direkt nemet mondtam, mert ez a szünet jól esett.”

    A német azonban nem biztos, hogy elégedett lenne ezzel, inkább a Red Bull által birtokolt Servus TV stábtagjaként maradna az F1 közelében. Hülkenberg nemrég Verstappen mellett edzett Monacóban, és igaz, hogy közel laknak egymáshoz, de…

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Max Verstappen (@maxverstappen1) által megosztott bejegyzés