Címke: Nico Hülkenberg

  • Hülkenberg figyelmeztette Vettelt:  Hátrányból fog indulni

    Hülkenberg figyelmeztette Vettelt: Hátrányból fog indulni

    Sebastian Vettel Ausztráliában már visszatér a Forma-1-be, ám honfitársa szerint nagyon nehéz dolga lesz.

    A négyszeres világbajnok az első futam előtt kapta el a koronavírust, így kénytelen volt kihagyni a szezonnyitót. Egy héttel később sem tudott autóba ülni, így az évad első két fordulóján Nico Hülkenberg helyettesítette a 34 éves versenyzőt.

    Ám a kihagyás miatt hátrányból fog indulni a német pilóta, ugyanis ő nem rendelkezik az első két futam tapasztalataival:

    „Mivel az első két versenyen nem tudott részt venni, így egy kissé hátrányból fog indulni. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy mennyire képzett és tehetséges. Szerintem képes lesz majd felzárkózni. Van még egy kis munkája és egy kicsit mélyebbre kell ásnia ahhoz, hogy behozza a lemaradását.” – nyilatkozta Hülkenberg.

    Az Aston Martin idén a mezőny hátsó traktusában kullog. A Williamsszel együtt ők még nem szereztek pontot.

  • Az Aston Martin bejelentette Vettel visszatér az Ausztrál Nagydíjra

    Az Aston Martin bejelentette Vettel visszatér az Ausztrál Nagydíjra

    Sebastian Vettel visszatér az Aston Martinhoz a következő, ausztráliai Forma-1-es futamon, miután a koronavírus miatt kihagyta a szezon első két futamát.

    A négyszeres F1-es világbajnok Vettel tesztje a bahreini szezonnyitó előtti napokban pozitív lett, emiatt nem vehetett részt a versenyhétvégén, és az Aston Martin Nico Hülkenberget hívta be a helyére. Vettelnek nem sikerült időben visszaküldenie a negatív tesztjét, hogy részt vehessen az év második futamán Szaúd-Arábiában, így újra Hülkenberg helyettesítette.

    Most azonban az Aston Martin bejelentette, hogy Vettel visszatér a jövő hétvégi Ausztrál Nagydíjra, miután alkalmasnak nyilvánították.

    Ez lesz tehát Vettel szezonkezdete, ami lehetőséget ad a német pilótának, hogy a nehéz évkezdet után megfordítsa az Aston Martin pályán elért szerencséjét. Az Aston Martin egyike annak a két istállónak, amelyek még nem szereztek pontokat az idei szezonban, a legjobb eredményt a 12. és a 13. helyen érték el Hülkenberggel és Lance Stroll-lal Szaúd-Arábiában.

    A Motorsport.com-nak Jeddah-ban Hülkenberg kifejtette, hogy valószínűleg elérhető közelségben lenne Ausztráliához, ha megint helyettesíteni kellene, de nem számít arra, hogy szükség lesz rá:

    „Még egyeztetünk róla. Lehet, hogy közelebb leszek Ausztráliához, hogy némileg készenlétben legyek, és ha helyzet lesz, akkor legalább nem Európában, hanem egy kicsit közelebb leszek.”

    Hülkenberg a szaúd-arábiai futam után azzal poénkodott, hogy elégedett volt a „tiszta” és „hibátlan” futamával, tekintve, hogy ő „az öreg berozsdásodott srác”, hiszen 2019 óta nem versenyzett teljes munkaidőben:

    „Az elmúlt 10 nap igen váratlanul ért, nagyon eseménydús, mozgalmas, elképesztően intenzív volt, de élveztem. Azt hiszem, pár év múlva boldog emlékekkel fogok visszatekinteni erre az időszakra.”

    Vettel visszatérése 2019 óta az első Ausztrál Nagydíjon lesz, miután a 2020-as és 2021-es versenyeket a COVID-19 miatt lefújták. A 2020-as futamot mindössze néhány órával a tervezett szabadedzés előtt törölték, miután pozitív koronavírusos esetet találtak az F1-es paddockban.

  • Hülkenberg továbbra is visszatérne az F1-be, teljes munkaidősként

    Hülkenberg továbbra is visszatérne az F1-be, teljes munkaidősként

    Nico Hülkenberg elismerte, hogy a legutóbbi tartalékos szereplése után is szeretne teljes munkaidőben visszatérni az F1 mezőnyébe. A német pilóta 2019 vége óta versenyülés nélkül maradt, amikor az akkor még Renault-nak nevezett alakulatnál Esteban Ocon váltotta.

    Azóta Hulk háromszor is beugrott az egykori Racing Point alakulatnál, amikor Sergio Perez és Lance Stroll helyére ült be, miután mindketten 2020-ban COVID-19 fertőzés miatt maradtak ki.

    Az idei szezonnyitó Bahreini Nagydíjon újra be kellett ugrania Sebastian Vettel helyetteseként, akinek pozitív lett a koronavírus tesztje, majd Szaúd-Arábiában is beugrott a négyszeres világbajnok helyett, miközben Vettel felépülése folytatódik.

    Annak fényében, hogy Kevin Magnussen az idei szezonra meglepetésre visszatért a Forma-1-be, és a Haasnál Nikita Mazepint váltotta, Hülkenberget arról faggatták, hogy reméli-e még, hogy hasonlóképp visszatérhet egy versenyzői ülésért. Az Aston Martin tartalékpilótája továbbra is nyitott erre, bár elismeri, hogy ez nem biztos, hogy könnyű lesz. Hülkenberg a médiának nyilatkozott, köztük a RacingNews365.com-nak:

    „Igen, természetesen, ha lenne egy jó lehetőség.

    „Egyértelműen készen állok rá, miután távol voltam, majd újra megéltem Bahreint az időmérős rohanással, a verseny izgalmával és az első körben való csatározással. Rengeteg nagyszerű dolog történik a Forma-1-ben. Nagyon szórakoztató, tehát ha ott a megfelelő lehetőség, akkor persze, de ez nem egy könnyű feladat.”

    Miután Bahreinben megkapta a felkérést, hogy Vettel helyére üljön, Hülkenbergnek az új autókhoz való gyors alkalmazkodással kellett szembenéznie, tekintettel a rengeteg frissített technikai szabályra, amelyek azóta léptek életbe, hogy utoljára részt vett egy versenyhétvégén. A német azonban összességében elégedett volt a sakhiri versenyhétvégéjével:

    „Szerintem, mindenkinek nagyon meredek a tanulási görbéje ezekkel az új autókkal. Rengeteget kell még tanulni, és ez a következő hónapokban is folytatódik majd. Nekem ez nyilvánvalóan igen nagy tanulási görbe volt.

    Jól sikerült a hétvége. A verseny mulatságos volt, de ugyanakkor nehéz is. Nyilvánvaló, hogy pár éve már nem versenyeztem. Annyi minden történik egy futam alatt, a dolgok folyamatosan változnak, így nehéz volt lépést tartani mindezzel. Az autóval kapcsolatos problémákkal amik vannak, törődni kell, de önmagában, azt hiszem, elég jól ment.”

  • Pont azt mondta Hülkenberg Magnussennek, mint amire számítottál

    Pont azt mondta Hülkenberg Magnussennek, mint amire számítottál

    Öt évnyi hallgatás után Nico Hülkenberg volt az idén, aki megtörte a jeget ősi ellenségénél, Kevin Magnussennél. 2017-ben történt, amikor a dán Magnussen egy pályán történt incidens után azt mondta a német riválisának, hogy „szopjon le”, miután Hülkenberg újra sportszerűtlenséggel vádolta meg akkor.

    Nem váltottak több szót azóta, majd mindkettőjüket az F1 partvonalán kívülre ültették. A 2022-es bahreini szezonnyitón azonban mindketten helyettesítették a hiányzó állandó pilótákat. Ezen a hétvégén mindketten újra a volán mögé ülnek Szaúd-Arábiában, ahol Magnussen elárulta az Ekstra Bladetnek, hogy ötéves hallgatásuknak nemrég egy mosoly és egy nevetés vetett véget:

    „Nos, Nico odajött hozzám, és közölte, hogy „Szopjál le.”. Mindketten röhögtünk rajta. Valójában ez volt az első alkalom, hogy azóta beszéltünk.”

    Sőt, a „Mindent vagy semmit” című életrajzi könyvében Magnussen még azt a sztorit is elmesélte, amikor egy liftben ragadtak Hülkenberggel, miután a német véletlenül megnyomta a 30. emelet gombját.

    Egy szót sem szólt, egyikük sem.

    Magnussen, aki Hülkenberghez hasonlóan nemrég lett apa, így folytatta:

    „Számtalanszor elmondtam már, hogy nagyon tisztelem őt, mint versenyzőt. Nem ismerem igazán személyesen, és most beszéltem vele először öt év után.”

    A 29 éves Magnussen azt állítja, meglepte, hogy mekkora sztori lett a „szopjál le” ügyből ez alatt az öt év alatt.

  • Ralf Schumacher: Strollnak lehet, hogy más hobbit kellene találnia

    Ralf Schumacher: Strollnak lehet, hogy más hobbit kellene találnia

    Ralf Schumacher úgy gondolja, Lance Stroll lejáratta magát Bahreinben, amikor Nico Hülkenberg elverte az időmérőn. Azt mondja, az Aston Martin versenyzőjének talán más hobbit kellene keresnie az életben, mint a Forma-1. Hülkenberget az utolsó pillanatban hívta az Aston Sakhirba Sebastian Vettel helyére, miután utóbbinak pozitív lett a koronavírus tesztje.

    Hulk a 2020-as Eifeli Nagydíjon a csapattal való alkalmi szereplése óta nem versenyzett az F1-ben. Jól helytállt az időmérőn, sőt a szombaton meg is előzte Strollt, bár mindkét pilóta kiesett a Q3-ban. A futam napján Stroll egyértelmű előnyre tett szert az F1 csúcs-helyettesítőjével szemben, a kanadai a 12. helyen haladt át a leintésnél, míg Hülkenberg a 17. pozícióban ért célba.

    Schumacher azonban, aki Jacques Villeuneuve szerepét vette át az F1 legkeményebb kritikusaként Strollal szemben, nem fogta vissza magát, amikor a kanadai teljesítményét értékelte a 2022-es szezon nyitófutama után:

    „Stroll feltehetné magának a kérdést, hogy nem kellene-e más hobbit keresnie. Ez igen kínos volt. Nico remek munkát végzett.”

    Schumacher az Aston Martin 2022-es szezonjának visszafogott kezdésével kapcsolatban is megszólalt. Katasztrófának nevezve a csapat új AMR22-esét, miközben megkérdőjelezte a silverstone-i csapat „buldózeres megközelítését” a rajtrács elejére jutást illetően.

    Schumacher utalt arra is, hogy a csapattulajdonos Lawrence Stroll állítólag nagyobb szerepet vállal az istállónál, amit a német nem tart jó hírnek az Astonnak, ezért a német így folytatta az AvD Motor & Sport Magazin műsorában:

    „Az autóról, azt halljuk, hogy egy katasztrófa. Ráadásul a hírek szerint a csapattulajdonos most már a megbeszéléseken is ott ül. Hangot ad annak, hogyan kellene csinálni a dolgokat. Amennyiben ez a helyzet, akkor az nagyon-nagyon megbonyolítja a dolgokat.”

    Lawrence Stroll komoly pénzt fektetett be F1-es alakulatába. Zöld utat adott egy új, korszerű gyár építésének Silverstone-ban. Kulcsfontosságú munkatársakat – például a McLaren korábbi első emberét, Martin Whitmarsh-t vagy a Red Bull korábbi aero-főnökét, Dan Fallows-t – vette fel a menedzsment és a technikai részleg megerősítésére.

    Schumacher az Aston „pénz nem számít” megközelítését a csapatépítésben a Toyota pazarló, de eredménytelen F1-es erőlködéséhez hasonlította, amely nyolc sikertelen szezonon át tartott:

    „A csapat elvesztette a gondolatmenetét. Túl sokat akarnak elérni túl hamar, de ez egyszerűen nem működik a Forma-1-ben. Nem lehet csak úgy fogni egy csomó embert és egy halom pénzt, beletenni őket egy fazékba, rövid ideig kevergetni, és akkor valami jó sül ki belőle. Az istálló buldózeres megközelítést akart alkalmazni, de ez nem működött már a Toyotánál sem.”

  • Breaking: Hülkenberg újra Vettel helyén a Szaúd-Arábiai Nagydíjon is

    Breaking: Hülkenberg újra Vettel helyén a Szaúd-Arábiai Nagydíjon is

    Az Aston Martin megerősítette, hogy Nico Hülkenberg újra Lance Stroll mellett versenyez majd Szaúd-Arábiában, Sebastian Vettel pedig az Ausztrál Nagydíjra tér vissza.

    Honfitársa lép megint Vettel helyére az Aston Martinnál a második egymást követő versenyhétvégén, ezúttal Szaúd-Arábiában. Utóbbi ugyanis még mindig a koronavírus fertőzése után lábadozik. A csapat rövid közleményében ez áll:

    „Annak ellenére, hogy az AMR22-essel nem tett meg elég kilométert, Nico jól megbirkózott a feladattal Bahreinben, és biztosak vagyunk benne, hogy Jeddah-ban is ugyanezt fogja tenni. Azzal számolunk, hogy Sebastian Vettel az Ausztrál Nagydíjra már fitt lesz. Nico Hülkenberg fog Lance Stroll mellett edzeni, időmérő edzésen és versenyen részt venni.”

    Ugyan a tartalékosnak nem volt valódi tapasztalata az AMR22-ről, és rendkívül későn kapta meg a „behívóját”, Hülkenberg gyorsan alkalmazkodott, és Sakhirban felülmúlta csapattársát, Strollt. A verseny napján ugyanakkor egyik pilóta sem szerzett pontot, így az Aston Martin egyike annak a négy csapatnak – a Williams, a McLaren és a Red Bull mellett -, amelyek üres kézzel távoztak az első fordulóról.

  • Vettel még nem produkált negatív tesztet, péntekig kivár az Aston Martin

    Vettel még nem produkált negatív tesztet, péntekig kivár az Aston Martin

    Az Aston Martin megerősítette, hogy Sebastian Vettel helyzete még mindig kérdéses.

    A négyszeres világbajnok koronavírus-teszje múlt héten lett pozitív, így vissza sem tudott utazni Bahreinbe. A csapat Nico Hülkenberget hívta, aki teljesítette is az első futamot.

    Azonban a 34 éves pilóta még mindig nem produkált negatív Covid-tesztet, így nem tudott elutazni Jeddah-ba sem.

    Péntekig még kivár a csapat, mivel minden lehetőséget meg akarnak adni Vettelnek a visszatérésére, így még nem jelentették ki biztosan Hülkenberg visszatérését. Ugyanakkor telefonon már felhívták a németet, hogy készüljön.

  • Hülkenberg: Egy lejtmenet volt a verseny

    Hülkenberg: Egy lejtmenet volt a verseny

    A pozitív koronavírustesztet produkáló Sebastian Vettelt helyettesítő Nico Hülkenberg versenye eléggé szenvedősre sikerült Bahreinben.

    Mint 2020-ban két alkalommal, az azóta már Aston Martin néven futó csapat ismét a németet kérte fel, hogy ugorjon be egyik pilótájuk helyére. A mostani futamon viszont utolsó célba érőként a 17. helyen végzett, Nicholas Latifitől néhány másodpercre lemaradva.

    „Nehéz volt, nagyon nehéz” – nyilatkozta Hülkenberg a verseny után. „Az elején még rendben volt, próbáltam kitartani, kemény volt. Nyilvánvalóan a verseny volt a hétvége legnehezebb része, de tudtam is, hogy ez lesz az. Itt kerülsz ki abból az üzemmódból, amikor csak új és friss gumikat kell használnod, a korlátok sokkal inkább megjelennek, és sokkal jobban kell irányítanod és értened az autót. Ez nehéz volt. Nagy tanulási tapasztalat volt, minden rendben ment, aztán megpróbáltam megelőzni valakit, de elfékeztem magam az 1-es kanyarban. Ezután már egy lejtmenet következett, hamarosan leköröztek, és egyre hátrébb és hátrébb estem. Ez van.”

    A gyengén alakuló verseny ellenére a fejlesztések terén még lehet pozitívum a beugrás.

    „Most már első kézből származó információkkal rendelkezem, és idén a szimulátoros munka tekintetében jó referenciám van. A korreláció fontos dolog, így ez remélhetőleg egy bónusz” – zárta gondolatát a német, aki a hétvégi Szaúdi Nagydíjra is készenlétben lesz, hiszen Vettel sorsa még kérdéses.

  • Schumacher: Stroll, lenne min elgondolkodnod…

    Schumacher: Stroll, lenne min elgondolkodnod…

    Lance Stroll 2022-es első időmérő edzése komoly fejtörést okozhat a kanadainak. Ez a véleménye a korábbi Forma-1-es pilóta, Ralf Schumachernek. Megjegyezte, hogy annak ellenére, hogy az utolsó pillanatban hívták be a beteg Sebastian Vettel helyére, Nico Hülkenbergnek mégis sikerült túlszárnyalnia az Aston Martin állandó versenyzőjét. Schumacher így nyilatkozott erről Bahreinben:

    „Alábecslés lenne, ha azt mondanám, hogy a csapattársa legyőzte. Úgy vélem, ha valaki, aki másfél éve nem vezetett, bejön, és rögtön három tizeddel gyorsabb nálad, akkor nagyon alaposan el kell gondolkodnod azon, hogy mindent jól csinálsz-e.”

    Pár paddock bennfentes még azt is hozzátette, hogy az eredmény „kínos” Strollnak, akinek édesapja, Lawrence a silverstone-i csapat tulajdonosa. Hülkenberg azzal poénkodott, hogy egyszerűen csak „WD-40-el” olajozta be az ízületeit, és „meglepően jó” formával rukkolt elő Bahreinben:

    „Az alapokra, és a fontos, egyszerű dolgokra koncentráltam. Persze nem lehetünk elégedettek a csapat teljesítményével, de a saját teljesítményemmel együtt tudok élni. Ezt az autót még egyáltalán nem ismertem 36 órával ezelőtt.”

    Szintén akad gondolkodni valója Mick Schumachernek, akit az utolsó pillanatban igazolt 2022-es csapattársa, Kevin Magnussen előzött meg. Günther Steiner csapatfőnök erről ennyit mondott:

    „Ez a tanulásának a következő szintje Micknek.”

  • Hülkenberg meglepődött az idei autón

    Hülkenberg meglepődött az idei autón

    Nico Hülkenberg „boldog”, de „meglepődött” az új Aston Martin autó kapcsán, a Bahreini Nagydíj szabadedzés után.

    Csütörtökön Sebastian Vettel koronavírus tesztje pozitív lett, a helyére érkezett helyettesíteni Hülkenberg. A német először kóstolt bele a teljesen új, a 2022-es szabályok miatt a korábbiaktól merőben eltérő szabályok szerint épített AMR22-es vezetésébe.

    Annak ellenére, hogy a szimulátoron segédkezett az autó fejlesztésében, Hülkenberg mégsem számított arra, amit a pályán, a valóságban tapasztalt.

    „Tegnap beszéltem Sebastiannal, és ő elmondta a visszajelzéseit és a meglátásait, szóval mindig jó, ha az ember felkészül, mielőtt beugrik az autóba” – árulta el.

    „Azonban meglepett, hogy mennyire más volt, különösen a gumiérzet, és a fékezés.”

    Hülkenberg azonban egészen gyorsan tanult, hiszen a pénteki napon mindössze egy tizedmásodperccel maradt el csapattársától, Lance Strolltól.

    „Azt hiszem, a mai nap ígéretes volt számomra: minden arról szólt, hogy fel tudtam gyorsulni az autóval” – nyilatkozta Nico.

    „Mindig van további lehetőségünk, és továbbra is azon dolgozunk, hogy fejlődjünk. Ez a hétvége jó kihívás lesz, és minden egyes kört élvezni fogok az autóban.”

    Hogy mennyire lesznek versenyképesek, az még kérdéses, hiszen Stroll és Hülkenberg csak a 16. és 17. helyen végzett a második szabadedzésen.

    „Azt hiszem, igazi izgalom van a paddockban ezen a hétvégén, hiszen ez az első verseny az új szabályokkal” – mondta Stroll.

    „Nagyon nehéz megmondani, hogy ki hol áll, de csak a holnapi kvalifikáción fogjuk ezt igazán megtudni. Számunkra a mai nap arról szólt, hogy tovább tanuljunk az autóról.”
    „Azt is szeretném elmondani, hogy Nico jó munkát végzett ma a késői behívása ellenére, nem könnyű visszaugrani a versenybe a kihagyott idő után.”