Címke: Nicholas Latifi

  • Félelmetes lenne, ha Latifi venné meg a Williams istállót

    Félelmetes lenne, ha Latifi venné meg a Williams istállót

    Lett új design, és hiába szenved gazdaságilag is a Williams csapat, a Forma-1 üzleti oldalát jól ismerő újságíró, Christian Sylt szerint megvan a brit csapatnak a pénze arra, hogy túléljék az idei évet, és elindulhassanak 2021-ben is. A Forbes szerint ez Latifi jól kitömött édesapjának köszönhető, hiszen Michael konzorciuma finanszírozza a grove-iak adósságát, és pumpáltak gyorsan 45 millió dollárt a csapatba. Most akár meg is vásárolhatja a csapatot.

    Syltnek egy neve elhallgatását kérő forrás annyit árult el, hogy a Groveban soha nem gondolták volna azt, hogy odáig vezet az útjuk, hogy arra kérjék Latifit, hogy fektessen be. Amennyiben ez megtörténik, az félelmetes lesz, de a Williams végig akarja vinni az eladási procedúrát.

  • Holnap délelőtt érkezik a Williams FW43 új festése

    Holnap délelőtt érkezik a Williams FW43 új festése

    Pénteken reggel leplezi le a Williams az FW43-as új festését, miután a névadó szponzoruk, a ROKiT az előszezoni tesztek után otthagyta őket. Kénytelenek voltak ezért új designt is csinálni, illetve a csapat hivatalosan is eladó, mert sürgősen tőkeinjekcióra van szükségük addig is, amíg bevezetik jövőre a Forma-1-ben a költségvetési korlátot. Némi pikantériája a dolognak az, hogy miközben bejelentették a ROKiT távozását, a telefongyártó feltehetően pont a grove-i csapat motorszállítójához, a Mercedeshez megy át.

    Az átdolgozott festésből amennyit eddig mutattak a közösségi média platformjaikon, abból az derült ki, hogy hasonló színek lesznek az FW43-on mint eddig, de inkább a világoskék-fehér dominál majd, és kevesebb lesz a vörös, amit a ROKiT miatt használtak.

    Nicholas Latifi szerződtetésével megnyerték a kanadai pilóta személyes szponzorait is, így most ezek láthatóak a Williams autóin. Ezek közül a legerősebb a Lavazza kávémárka, amelynek a megjelenése nőni fog az autón és a versenyzők overálján is.

    Az új bemutató magyar idő szerint holnap tíz órakor lesz. Az istálló egy rövid videóban már ugyanakkor megmutatta azt, hogy miképp reagálnak a versenyzőik Nicholas Latifi és George Russell, valamint a tesztpilótájuk, Jack Aitken. Nem valószínű azonban az, hogy 10 nappal a szezon új rajtja előtt pályára is küldenék a frissített külsejű versenyautót.

  • A McLaren részvényei 30%-ának eladását fontolgatja

    A McLaren részvényei 30%-ának eladását fontolgatja

    A McLaren azt fontolgatja, hogy Forma-1-es csapata részvényeinek 30%-át eladásra kínálja azzal a céllal, hogy a bevételből be tudjanak fektetni, versenyképesebbé váljanak.

    A járványhelyzet miatt a McLaren csoport kissé gödörbe került, így tőkéhez igyekeznek jutni. Azonban a részvények eladása csak a McLaren Racingre vonatkozik, tehát az F1 mellett csak és kizárólag az IndyCar alakulatra.

    Az eladásból befolyó összeg pedig lehetővé tenné, hogy a jövőre bevezetendő költségplafonig (vagyis 145 millió dollárig) tudjanak költekezni. Ez a 2022-es, teljesen új szabályok szerint épülő autó fejlesztésében pedig kulcsfontosságú.

    Jelenleg a McLaren Racingnek és az anyavállalatnak ugyanazok a részvényesei, tehát ha valóban bekövetkezne a szóbanforgó eladás, átszervezések várhatóak.

    Jelenleg körülbelül 56%-nyi tulajdonrészt képvisel a bahreini Mumtalakat vállalat, 14%-nyit Mansour Ojjeh, 10%-ot pedig Michael Latifi. A maradék 20% kisebb részvényesek közt oszlik szét.

    Michael Latifi a hamarosan Williamsnél debütáló Nicholas Latifi édesapja. Ezért is vetődött fel, hogy befektetne a grove-i istállóba. Nagy kérdés, hogy vajon hatással lesz-e ez a McLarenes részvényeire.

    A McLaren anyacége is elhintette, hogy jelenleg finanszírozási alternatívák után kutatnak, körülbelül 275 millió fontnyi értékben.

  • Már csak öt aktív F1-es áll rajthoz az utolsó virtuális Nagydíjon

    Már csak öt aktív F1-es áll rajthoz az utolsó virtuális Nagydíjon

    Utolsó fordulójához érkezik a Forma-1-es Virtuális Nagydíj Sorozat, a helyszín pedig a kanadai Montreal lesz. Mivel vészesen közeledik az osztrák F1-es szezonnyitó, ezért számos pilóta inkább a felkészülésre koncentrál, ami meg is látszik a résztvevők számán.

    Az aktív versenyzők táborát erősíti majd Alex Albon, Pierre Gasly, Nicholas Latifi, Valtteri Bottas vagy a zsinórban a negyedik sikerére készülő George Russell is. Ez pedig azt jelenti, hogy az állandó résztvevők közül Charles Leclerc, Lando Norris vagy éppenséggel Antonio Giovinazzi sem indul már.

    A felszabadult helyek több újoncnak is lehetőséget teremtenek. Ilyen lesz például a Biffy Clyro zenekar frontembere Simon Neil, aki az AlphaTauri színeiben indul. A Red Bull Albon mellett egy olimpiai aranyérmes sízőt Jon Olssont indítja. A Bakuban remeklő Tiametmarduk ismételten a McLarent erősíti majd, az Alfo Roemo egyik virtuális ülését pedig Aarava foglalhatja majd el.

    Az F2 és az F3 már nem rendez online versenyt. így közülük sokan döntöttek a Forma-1-es indulás mellett. Visszatér az első futam győztese Guanyu Zhou, David Schumacher illetve a Haas álland párosa, Deletraz és Pietro Fittipaldi is.

    A Ferrari egyik ülése is egy újoncnak jut, az Akadméián nevelkedő Formula 2-es pilóta, Callum Illott vezeti majd a vörös autót.

    A futam a szokásokhoz híven élőben lesz követhető az F1 hivatalos facebook oldalán illetve az M4 Sporton is.

  • A Williams F1 csapat három lehetséges megmentője

    A Williams F1 csapat három lehetséges megmentője

    Három név merült fel mint potenciális vásárlója az utóbbi években csak szenvedő Williams Forma-1-es csapatnak. Ezt állítja az olasz La Gazzetta dello Sport, és utalt rá, hogy jelenleg az egyik 2020-as versenyzőjük, Nicholas Latifi gazdag apja érezheti leginkább befutónak magát. A cikk írója, Mario Salvini szerint Michael Latifi már így is kölcsönzött a brit istállónak 22 millió eurót a koronavírus miatt, amelyre a csapat házi múzeumának az autói a biztosíték. Az újságíró arra is kitér, hogy az öreg Latifi társtulajdonos a McLarennél is, illetve övé a Sofina Foods.

    A másik lehetséges vevője a Williamsnek szintén egy versenyző édesapja, Dmitry Mazepin. Az orosz oligarcha fia Nikita jelenleg a Formula 2-ben szerepel. Mazepin volt amikor tett ajánlatot a Racing Pointra is, de csődbiztos Lawrence Strollékat részesítette előnyben.

    Végül akár a Magyarországon is ismert Chanoch Nissany is lehet befutó. Az izraeli vállalkozó maga is vett részt Forma-1-es szabadedzésen, a Minardi színeiben, 2005-ben. Izgalmas látni azt, hogy Nissany fia Roy is a Formula 2-ben versenyez idén, és a sportlap szerint a család akár komoly pénzügyi támogatásra is számíthat Izraelből.

    [poll id=”170″]

  • Hamilton azért kritizálta az F1-et, mert nem szólaltak fel Floyd halála után

    Hamilton azért kritizálta az F1-et, mert nem szólaltak fel Floyd halála után

    Lewis Hamilton éles kritikával illette a Forma-1-et, ugyanis a sportág nem szólalt fel George Floyd halála után.

    Szinte az egész világon végigsöpört a felháborodás, mikor kiderült, hogy a Minneapolisban elhunyt színesbőrű férfi rendőri túlkapás áldozata lett. Floyd hiába könyörgött az életéért, szavai nem értek célt, a hatósági személy tovább térdelt a nyakán, ez pedig az áldozat halálát okozta. Amerikában tüntetések tömkelege bontakozott ki, több ismert ember is felszólalt, ám az F1 mindvégig csendben maradt.

    Ez az tény a hatszoros világbajnokot felbosszantotta, majd vasárnap este Instagram oldalán ,,ment neki” a sportágnak.

    ,,Látom azokat, akik csendben maradtak, néhányatok a legfényesebb csillagok közé tartoznak, mégis csendben maradtatok az igazságtalanság közepén. Senkitől nem jött semmilyen jel az én sportágamból, ami természetesen egy fehérek által dominált sport. Én vagyok egyelőre az egyetlen színesbőrű ott, így egyedül állok ki. Azt gondoltam, hogy látni fogjátok, hogy ezek miért történnek, és valamit mondtok majd, de ti nem álltatok ki mellettünk. Csak hogy tudjátok, tudom kik vagytok, és látlak titeket.”

    A brit versenyző a következő posztjában hozzátette:

    ,,Nem azokkal vagyok, akik épületeket fosztogatnak és gyújtogatnak, hanem azokkal akik békésen tüntetnek. Addig nem lesz nyugalom, amíg az úgynevezett vezetőink nem változtatnak.”

    Daniel Ricciardo is felszólalt az eset kapcsán. Az ausztrál versenyző szégyenteljesnek nevezte a történteket, és arra buzdít mindenkit, hogy fogjanak össze a rasszizmus ellen.

    ,,A rasszizmus toxikus, és fel kell lépni ellene, de nem erőszakkal vagy csenddel, hanem összefogással és cselekvéssel.”

    Lando Norris Twitch adásának címében írta ki a #BLACKLIVESMATTER hastaget, továbbá arra buzdít mindenkit, hogy írja alá tiltakozása jeléül az eset után létrehozott petíciót.

    Nicholas Latifi Twitter oldalán fejezte ki felháborodását, a kanadai versenyző a következőt posztolta:

    ,,Ennek véget kell vetni! #JusticeforGeorgeFloyd”

    Charles Leclerc, a Ferrari pilótája sem maradt csendben, és a a Williams versenyzőjéhez hasonlóan a Twitteren szólalt fel:

    ,,Őszintén szólva helytelennek és kellemetlennek éreztem azt, hogy a közösségi médián keresztül beszéljek erről az egészről, ezért csak ma reagálok erre. Nagyon is tévedtem. Még mindig nehezen találok szavakat arra az atrocitásra amit az interneten található videókon láttam.  A rasszizmus ellen cselekedni kell, nem csendben maradni. Kérlek titeket aktívan vegyetek részt ebben, vonzzatok be és össztönözzetek másokat is arra, hogy terjesszék ezt. A mi felelősségünk, az, hogy az igazságtalanság ellen felszólaljunk. Ne maradj csendben.”

  • A versenyzők már türelmetlenül várják a szezonkezdést

    A versenyzők már türelmetlenül várják a szezonkezdést

    A Forma-1-es versenyzők már türelmetlenül várják, hogy elkezdődjön a szezon és ezáltal újra autóba ülhessenek.

    A koronavírus miatt a márciusban rajtoló idényt kénytelenek voltak a széria vezetői parkolópályára tenni. A pilóták mindennapjaikat így az otthonaikban töltik. Többen az online világba menekülve jutnak versenyzéshez, míg a többiek hétköznapi életüket élik.

    Azonban mindannyian várják már, hogy júliusban, Ausztriában elrajtoljon a 2020-as szezon.

    ,,Sokat vagyok a szimulátorban, de nem annyit, mint a koronavírus okozta válság kezdetén. Itt Torontóban a versenypályák fokozatosan kinyitnak. Nagyszerű lesz újra egy igazi autóban, egy igazi motorral körözgetni. Ugyanakkor lassan visszatérek Európába. A tervek szerint a Williams gyárában hamarosan folytatódni fog a munka, így amint lehet, csatlakozni fogok.” – nyilatkozta Nicholas Latifi.

    A kanadai is azon az állásponton van, hogy furcsa lesz nézők nélkül teljesíteni a futamokat, ám biztos abban, hogy a szervezők megpróbálják majd ebből a szituációból is kihozni a legjobbat. Egyes vélemények szerint a „szellem versenyek” az idei bajnokság értékéből is lefaraghatnak, ám Marc Gené úgy véli, a 2020-as szezon ‘olyan jó lesz, mint a többi.’

    ,,Az emberek azt gondolják, hogy 15 verseny nem elég, ám mikor én versenyeztem, csak 16 futam volt a naptárban. A különbséget az adhatja idén, hogy a versenyzők agresszívebbek lehetnek a pályán.”

    Pierre Gasly, aki nemrég tért haza Dubaiból, jó jelként tekint az Osztrák Nagydíjra. A francia szerint az esemény bizonyítja, hogy az F1 él és virul.

    ,,Mindannyian türelmetlenül várjuk, hogy a szezon ismét elkezdődjön, és reméljük erre július elején, Ausztriában sor kerülhet. Úgy vélem, amint letudtuk az első versenyt, és ezzel bizonyítottuk, hogy megfelelőek körülmények mellett meg lehet ezt csinálni, az  segítségünkre lehet a bajnokság többi fordulója kapcsán is.  .”

     

  • Leclerc mini-bajnokságában még Valentino Rossi is részt vesz

    Leclerc mini-bajnokságában még Valentino Rossi is részt vesz

    Charles Leclerc már egy ideje tervezget egy kis esti versenyzést, amibe végül több ismert sportolót is sikerült belerángatnia.

    A koronavírus miatt minden sportág kényszerpihenőn van, ezért a résztvevők otthonaikban próbálják elütni a hirtelen felgyülemlett szabadidejüket. Többen az esportot választották a szórakozásra, és ezzel egyidejűleg streamelésre is adták a fejüket. Lando Norris már szakavatottnak számít a témában, ugyanis egy ideje már jelen van a Twitch-en, ám Alex Albon, George Russell, Charles Leclerc és Max Verstappen csak pár hónapja ismerkedik a platformmal. Míg a holland versenyző csak iRacinges versenyeit közvetíti, vagy épp Norris közvetítéseiben tűnik fel a hangja, addig a többiek egymással versenyezve tölti el idejüket.

    A Not the GP és a Forma-1 hivatalos fordulói mellett saját bajnokságokat írnak ki magunka, ahol többek között az F2019-cel múlatják az időt, de előfordult már az is, hogy egy fűnyírót vezetve mérkőztek meg egymással. Általában a monacói szervezi az eseményeket, sokszor éjszaka is írogatva társainak. Nemrég egy újabb bajnokságot agyalt ki, ám ezúttal az Assetto Corsa Competizione-t hívta segítségül, és több sportolót is került meggyőzni arról, hogy vegyen részt a viadalokon.

    A ma este induló eseményen 2 versenyt fognak teljesíteni a nevezők, az első futam az időmérő alapján lesz rangsorolva, míg a második egy fordított rajtrács lesz, amit az első verseny eredményei alapján rendeznek el. Ugyanakkor a monacói elmondta, éjszakai versenyekre lehet számítani.

    30 fős mezőnyből csak 20 résztvevő biztosította Leclerc-t arról, hogy elindul a futamon, míg 10 delikvens sorsa kérdéses. Az indulók között meg található Valentino Rossi is, Lando Norris legnagyobb örömére. A brit szintén részt vesz az eseményen, csakúgy mint George Russell, Alex Albon és testvére Luca, Nicholas Latifi, Antonio Giovinazzi, Jean-Eric Vergne, Thibaut Courtois, Antoine Griezmann vagy Ciro Immobile.

    A nevezők között felbukkanhat még Esteban Ocon és Carlos Sainz is. Leclerc tegnapi adásában elmondta, csapattársának, Sebastian Vettelnek is írt, ám nem hinné, hogy a német részt tud venni a viadalokon.

    Az All-Stars Racing Night névre hallgató esemény ma 21:00-kor kezdődik Leclerc Twitch-csatornáján.

  • Latifit figyelmeztette a Williams az online viselkedésre

    Latifit figyelmeztette a Williams az online viselkedésre

    A Williams levélben üzent Nicholas Latifi-nek, hogy virtuális versenyzéskor is viselkedjen megfelelően.

    Kyle Larsont, a Nascar egyik versenyzőjét először csak felfüggesztette az amerikai sorozat, majd később csapata, a Chip Ganassi ki is rúgta rasszista megjegyzései miatt, amelyet online versenyzés során mondott.

    „A Kyle Larson-eset után a csapat küldött egy üzenetet arról, hogy hogyan is viselkedjünk élőzés közben” – mesélte Nicholas Latifi a La Presse-nek.

    „Személy szerint én tudom, hogy mi elfogadható és mi nem. Csatlakoztam egy olyan csapathoz, akinek szponzorjai vannak és mindannyian egy imázst képviselünk. Tudom, hogy óvatosnak kell lennem, de ez nem akadályozza meg azt, hogy magam legyek és jól érezzem magam” – tette hozzá a kanadai.

    A 24 éves pilóta nemrég csatlakozott a Twitch platformjára és alig pár hét alatt már át is lépte a 23 ezres követőtábort.

    „Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ezt fogom csinálni, de ezt javasolták nekem az első virtuális nagydíj után. Ez lehetővé teszi mindenkinek, hogy közelebb kerüljenek hozzánk” – mesélte a pilóta.

    Latifi azt is elárulta, hogy nagyon élvezi az online versenyzést.

    „Ez remek módja annak, hogy az agyamat éberen tartsam. A vezetés nem azonos a valósággal, de a mentális folyamat hasonló” – magyarázta a kanadai.

  • Charles Leclerc nyerte a tegnapi virtuális „Versus” versenyt, Latifi ellen!

    Charles Leclerc nyerte a tegnapi virtuális „Versus” versenyt, Latifi ellen!

    Charles Leclerc Nicholas Latifit legyőzve nyerte meg a Veloce Esports második „Versus” virtuális eseményét, mellyel az UNICEF-nek gyűjtöttek adományt.

    A versenyzőket párba állították és két csoportra osztották, majd kettesével teljestettek 1-1 egykörös „futamot”. Aki azt megnyerte, tovább jutott. Hasonlóképp, mint ahogy a Race of Champions szokott zajlani.

    Az F1 2019-et használva, a selejtezőket az osztrák, a negyeddöntőket a kanadai, az elődöntőket az austini pályán, a döntőt pedig a silverstone-i pályán játszották a résztvevők.

    Az egyik csoportban Leclerc, míg a másikban Latifi lett a legjobb, így a végén ők mérkőztek meg egymással, 3 fordulóban.

    Mindketten megnyertek 1-1 fordulót (miután a monacói a második fordulóban meg is forgatta Latifit, mikor előzni próbált. Ezért visszaadta Latifi pozícióját), így az utolsó fordulón dőlt el, hogy ki a végső győztes.
    A Ferrari versenyzője állt az élre a rajt után, de Latifi a nyomában volt. A kanadai próbált előzni a Hangar egyenesben, de túl szélesen fordult a Chapel kanyarban, lement a fűre és kicsúszott, végül pedig a falnak is nekiütközött. A győztes így már kényelmesen Leclerc lett.

    Így alakult a kieséses verseny:

    Norris Norris Norris C. Leclerc C. Leclerc
    Ilott
    Chadwick Chadwick
    Deletraz
    Fenestraz E. Fittipaldi C. Leclerc
    E. Fittipaldi
    Aarava C. Leclerc
    C. Leclerc
    ————- ———— ———–
    Vergne Russell Latifi Latifi
    Russell
    Latifi Latifi
    P. Fittipaldi
    Albon Albon Albon
    Courtois
    A.Leclerc A. Leclerc
    Tiamermarduk

     

    Az esemény itt visszanézhető: