Címke: Nicholas Latifi

  • A Haas reagált a Mazepin általi felvásárlási pletykákra

    A Haas reagált a Mazepin általi felvásárlási pletykákra

    Az orosz Dmitry Mazepin is egyike azon apáknak, akik már keresik azt a Forma-1-es csapatot, amelyet felvásárolhatnának. Az elmúlt években történtek már felvásárlások, gazdag apukák által, elég csak akár Lawrence Stroll esetét említeni a Racing Pointtal, vagy Nicholas Latifiét, akinek az apja rendesen rajta tartja a kezét a Williams istállón.

    Mazepin Nikita nevű fia a második szezonját tölti a Formula 2-ben. Idén eddig kétszer nyert, és hatodik a bajnokságban. Tesztelt már a Mercedes csapatával is. Nem úgy tűnik ugyanakkor, hogy a srác a közeljövőben a Forma-1-ben versenyezhetne, pedig tisztességes anyagi támogatással érkezne. Az apja versenyben volt már a Force Indiáért is, de végül Stroll tett jobb ajánlatot, így most a motorsport.com szerint a figyelme a Haas istállója felé irányult.

    Arról cikkeztek, hogy teljesen átvenné a csapatot, de a formula1news.co.uk megszólaltatta a Haas szóvivőjét, aki tömören közölte, ebből semmi sem igaz:

    „A csapat nem eladó.”

  • Változik a rajtrács: Megbüntették Albont és Latifit!

    Változik a rajtrács: Megbüntették Albont és Latifit!

    Mind Alex Albon, mind pedig Nicholas Latifi 5 helyes rajtbüntetésben részesült, miután váltócserét hajtottak végre az autóikban.

    A tegnapi időmérőn a brit-thai versenyző a 10. pozíciót szerezte meg, ám a szabályok értelmében hátrasorolták őt, így a Red Bull pilótája csak a 15. helyről indulhat ma. A kanadai versenyzőnek csak egy hellyel kell majd arrébb állnia, ugyanis a kvalifikáción a 19. legjobb időt érte el, így a büntetése alapján a 20. pozícióba „esik” vissza.

    A váltócserét mindkét csapatnál a Szövetség felügyelete mellett, éjszaka hajtották végre, ugyanis az autók átvizsgálását követően problémákat észleltek a szerelők az említett darabokon.

    ,,A váltókat az FIA technikai delegáltjának engedélyével cserélték ki, miután egy írott kérelem érkezett az aggódó csapatoktól (2020. szeptember 26. 19:25). Mindez a sportszabályzat 34.2-es cikkelye értelmében történt meg. A váltókat azelőtt kellett kicserélni, hogy egymást követő hat eseményt kibírtak volna. Ez viszont nem felel meg  2020-as szabályzat 23.5.a paragrafusának, így ezt az ügyet a stewardok elé vagyok kénytelen vinni.” – jelentette Jo Bauer.

    Albon helyét így Charles Leclerc örökli meg, ezen felül Daniil Kvyat, Lance Stroll, George Russell, és Sebastian Vettel léphet még előre, míg Latifi büntetéséből, csak Kimi Räikkönen profitálhat.

  • 12 versenyző kapott figyelmeztetést az újraindítás után történt baleset miatt

    12 versenyző kapott figyelmeztetést az újraindítás után történt baleset miatt

    Figyelmeztetésben részesítették a stewardok azokat a versenyzőket, akik valamilyen formában részt vettek az első újraindítás után kialakult tömegbalesetben.

    A Toszkán Nagydíj első perceit követően már a pirosra festett Safety Car körözgetett az élen, ugyanis a rajt után kialakult egy kisebb csetepaté. Max Verstappen motorproblémák miatt hátraesett, ám végül a kiesését nem a technika ördögének köszönhette, hanem versenyzőtársainak. A hollandot Kimi Räikkönen „tette arrébb”, miközben őt is eltalálták oldalról. Pierre Gasly sem mondhatta szerencsésnek magát, ugyanis ő bekerült a finn pilóta és Romain Grosjean közé, azonban hárman már nem fértek el, így az AlphaTauri versenyzőjétől is búcsúzni kellett.

    A hetedik körben a biztonsági autó elengedte a mezőnyt, ám akkor még nem lehetett sejteni, hogy mindjárt jöhet is vissza. Miután Bottas vezényletével elindultak a pilóták, a középső traktusban lévőknek sikerült produkálniuk egy látványos balesetet. Carlos Sainz, Nicholas Latifi, Antonio Giovinazzi és Kevin Magnusssen versenyének vetett véget ez az incidens.

    Az futam közben a versenyfelügyelők úgy határoztak, hogy a leintést követően vizsgálják meg az ügyet, így mikor véget ért a viadal, néhány pilóta, és a csapatuk képviselője a stewardok előtt mesélhette el a történteket.

    ,,A versenybírák meghallgatták a 10-es (Kevin Magnussen), a 6-os (Nicholas Latifi) és a 26-os (Daniil Kvyat) rajtszámú versenyzőt és alakulatuk képviselőit. Ezen kívül visszanézték a felvételeket a fedélzeti kamerák képanyagával együtt, továbbá az újraindítással kapcsolatos telemetria adatokat is megvizsgálták. A stewardok megállapították, hogy a baleset kiváltó oka az említett versenyzők inkonzisztens fék – és gázpedál használatában keresendő. A versenyfelügyelők elismerik, hogy a kontrollvonal elhelyezése a pálya sajátosságai miatt kihívást jelentett, továbbá azt is tudomásul vették, hogy a pilóták az újraindításnál próbáltak előnyhöz jutni.

    Mindazonáltal ez az eset rávilágított arra, hogy ezekben a szituációkban elővigyázatosabbnak kell lenni, továbbá feljegyezték azt is, hogy egy extrém harmonika-effektus alakult ki, ami egyre drámaibbá vált a hátrább autózók számára.

    Ezen kívül azt is megjegyezték, hogy néhány versenyző elkerülhette volna az incidenst azzal, ha nem követi olyan szorosan az előtte lévő autót. Ezzel ugyanis blokkolták szinte mindenki számára a kilátást, így azonnal nem tudták észrevenni, hogy mi történik előttük.

    Mindezért figyelmeztetés jár, ugyanis egyetlen egy versenyző sem hibáztatható teljesen az incidens kialakulásáért.

    Ezen felül kiemelték azt, hogy a 77-es rajtszámú versenyző (Valtteri Bottas) és azok a pilóták akiket nem említettek, a szabályoknak megfelelően jártak el. A 77-es autónak továbbá a regulák biztosították azt, hogy az élen haladva saját maga válassza meg a tempóját ebben a szituációban.” – áll a hivatalos közleményben.

    A versenyzők, akik figyelmeztetést kaptak:

    Rajtszám Versenyző Csapat
    1 20 Kevin Magnussen Haas F1 Team
    2 26 Daniil Kvyat Scuderia AlphaTauri
    3 6 Nicholas Latifi Williams Racing
    4 23 Alexander Albon Aston Martin Red Bull Racing
    5 18 Lance Stroll BWT Racing Point F1 Team
    6 3 Daniel Ricciardo Renault DP World F1 Team
    7 11 Sergio Pérez BWT Racing Point F1 Team
    8 4 Lando Norris McLaren F1 Team
    9 31 Esteban Ocon Renault DP World F1 Team
    10 63 George Russell Williams Racing
    11 99 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing ORLEN
    12 55 Carlos Sainz Jr. McLaren F1 Team
  • A Williams pilótái sem támogatják a fordított rajtrácsot

    A Williams pilótái sem támogatják a fordított rajtrácsot

    A Williams két pilótája is csatlakozik azok táborához, akik mindenképpen ellenzik a fordított rajtrács ötletét.

    Már idén is ki akarták próbálni ezt néhány időmérő helyett, de végül a csapatok nem tudtak megegyezni a felvetés kapcsán. A monzai Olasz Nagydíj után aztán ismét felmerült a szóbanforgó ötlet. Ross Brawn nyilatkozta azt, hogy több ilyen, őrült eredménnyel végződő futamunk lehetne, ha 2021-ben bevezetnék a szabályt.

    Mindez leginkább talán a Williams pilótáinak jönne kapóra, ha tényleg rendeznének valamilyen formában ilyesfajta versenyeket, ám Latifi és Russell mégsem akarnak hallani erről.

    „Ez nem tartozik a Forma-1 DNS-ébe, sokkal kevesebbet érnének az eredmények” – szólalt fel a kanadai.

    „Nem tetszik, még ha olykor pontot is szereznék így” – értett egyet a csapattárs Russell. „De amúgy meg idiótának tűnnék, hiszen a hátulról érkező gyorsabbak felfalnának. Olyan autókat vezetnek, amely sokkal jobb a miénknél, könnyedén tudnak akár 10 méterrel később is fékezni. Nem tudnánk védekezni. Ugyanakkor ha topautóban ülnék, benne lennék – szuperhősnek tűnnék, miután sorra előzném a pilótákat, akiknek gyengébb az autójuk.”

  • Kimi barátja szerint is várhatóan visszavonul a finn

    Kimi barátja szerint is várhatóan visszavonul a finn

    Egyre inkább úgy tűnik, hogy 2020 lehet Kimi Räikkönen 18. és egyben utolsó szezonja a Forma-1-ben. 2007 világbajnoka most már rendre egyike a leglassabbaknak a mezőnyben, miután a Ferrari motoros Alfa Romeo idei autójával csak szenved.

    Räikkönen régi autóversenyző barátja, Toni Vilander, aki a Ferrari GT programjában versenyez, elismerte, hogy a 40 éves pilóta motivációja már nem a régi. A finn C More csatornának nyilatkozott:

    „Számtalanszor elmondta, hogy nem lenne a Forma-1-ben, ha ez nem lenne fontos számára. Most azonban nehéz helyzetben van. Hátul versenyezni Latifi és Russell ellen nem igazán motiváló Kiminek. Ezért kényes kérdés ez. Amennyiben a pontokért menne, harcolhatna az időmérő alatt, akkor Kimi továbbra is motivált lenne, és mindent megtenne azért, hogy menjen egy újabb szezont. Most azonban már ezeket a dolgokat meg kell vizsgálni másik szempontból is.”

    Vilander azt is elmondta, hogy nem valószínű az, hogy Räikkönen nyilvánosan nyilatkozna majd a várható jövőjével kapcsolatban:

    „Kimi furcsa egy madár a Forma-1-ben. Általában hasonló státuszban lévő versenyzők rácsodálkoznak az ilyen helyzetre, meg arra, hogy mások mit gondolnak erről. Kimi azonban nem így gondolkozik, hanem meghozza a döntését. Akivel legelőször beszél majd erről, az feltehetően a felesége, Minttu.”

    Vilander amiben biztos, hogy Räikkönen nem fog kiszállni a szezon közepén, de erről már az Ilta Sanomatnak beszélt:

    „Kimi ilyesmit nem csinálna. Ő profi és versenyez azzal, amiben megállapodtak. Nem a finn mentalitás jellemzője az, ha bedobnánk a törölközőt. Tudom, hogy borzasztóan csalódott, és ez az igazi probléma. Nehéz motiváltnak lennie úgy, ha még csak egy kicsit sem látja a fényt az alagút végén.”

  • Többeket vizsgáltak, végül Russell kapott büntetést az időmérő után

    Többeket vizsgáltak, végül Russell kapott büntetést az időmérő után

    A versenybíróknak volt dolguk a Brit Nagydíj időmérő edzését követően, számos incidenst meg kellett vizsgálniuk. Végül egyetlen embert büntettek: a hazai pályán versenyző George Russellt.

    A britet azért büntették, mert nem lassított sárga zászló alatt. Ezek csapattársa, Nicholas Latifi megpördülése miatt kerültek elő. Mindez pont a Q1 utolsó perceiben történt, amikor Russell megfutotta azt az időt, mellyel továbbjutott a Q2-be. A Williams pilótáját 5 rajthelyes büntetéssel sújtották, így csak az utolsó helyről rajtolhat majd.

    A boxutcában is történt néhány dolog. Charles Leclerc és Lance Stroll azért kerültek vizsgálat alá, mert veszélyesen engedték ki őket a garázsból. A pályán még Esteban Oconnak volt egy feltartáshoz közeli szituációja, de ezek miatt már nem szankcionáltak senkit.

  • Mindkét Williams pilóta erőteljes fejlesztéseket kap a Brit Nagydíjra

    Mindkét Williams pilóta erőteljes fejlesztéseket kap a Brit Nagydíjra

    A Williams egy nagy fejlesztési csomaggal készül a versenyzőik számára, melyet eddig csak egyetlen autón próbáltak ki a korábbiakban.

    George Russell már a Magyar Nagydíj hétvégéjén is kipróbálhatta az újításokat, amik jól működtek, ugyanis a brit fiatal bejutott a kvalifikáció második szakaszába, ahol a 12. helyen zárt, megelőzve ezzel a Red Bullnál versenyző Alex Albont.

    A grovei istálló keményen dolgozott azon, hogy mindkét autón képesek legyenek alkalmazni az új elemeket, azonban a kemény munka ellenére mindössze az egyik autóra elegendő újítás készült el a hungaroringi versenyre.

    A Williams legutóbbi hétvégén olyat tett, amire a 2018-as Olasz Nagydíj óta nem volt példa: mindkét autójuk bejutott a Q2-be. A csapat teljesítményért felelős mérnöke Dave Robson erre tekintett vissza és arra is magyarázatot adott, hogy Nicholas Latifi miért nem tudta felvenni a tempót csapattársával.

    „A két autó különböző volt és mivel a média és a fotósok nem voltak itt teljes létszámban, ezért ezt nem mindenki vette észre,” – mondta Robson. „Egy olyan fejlesztésünk volt, amit felváltva használtunk a két autón az utóbbi versenyeken. A mostani versenyen George autóján voltak rajta és ez játszotta a főszerepet a kettejük közötti különbségben. Az újítások itt nagyon jól szerepeltek, szóval Nicholasnak ezért esett nehezére felvenni George tempóját.”

    Robson nem fedte fel, hogy az újításokat az autó melyik részén érdemes keresni, azonban a groveiak már számos új elemet kipróbáltak az idei szezon során.

    Azonban, ha összehasonlítjuk a téli teszten készült képeket a versenyeken készültekkel, két komolyabb újítás is nyilvánvalóan látszik az autón. Egy vékonyabb, kiterjesztett első felfüggesztés, valamint az oldaldobozokon felfedezhető terelőelemek.

    A Williamsnél nem tudják, hogy pontosan mennyi időt fognak hozni ezek az újítások, azonban azt igen, hogy a Brit Nagydíjon már mindkét autón rajta kell lennie az előbb felsorolt fejlesztéseknek.

  • Russell és Latifi marad a Williamsnél jövőre is

    Russell és Latifi marad a Williamsnél jövőre is

    A Williams változatlan pilótafelállással vág majd neki a 2021-es szezonnak, George Russell és Nicholas Latifi lesznek a pilótáik.

    Az már köztudott tény volt, hogy Russell jövőre is a brit csapatot erősíti majd, de esély volt rá, hogy a Mercedes juniorjaként fellépjen a bajnoki istállóhoz.

    Russell korábban már kijelentette, sorsa Claire Williams kezében van, amennyiben a németekhez menne át.

    Most, hogy valószínű, a Mercedes megtartja Hamiltont és Bottast, a fiatal versenyző a csütörtöki sajtótájékoztatón tisztázta 2021-ben is marad jelenlegi helyén.

    „Egy három éves szerződést írtam alá, így 2021 végéig maradok. Remélem tudunk arra építkezni, amit tavaly csináltunk, és arra, ami idén történik majd.”

    A mercedeses álom egyelőre még nem jött össze a fiatal britnek, de nem is csalódott emiatt:

    „Nem csalódtam a Mercedesben. Nem tudtam volna többet tenni. Claire elég határozott volt azzal kapcsolatban, hogy nem akar, vagy még nem kész arra, hogy elengedjen hozzájuk. És mivel velük van szerződésem, tiszteletben kell tartanom ezt.”

    „Szóval maradok, és mindent beleadok jövőre is, és hogy mi jön utána, azt még meglátjuk.”

    Csapattársa, Nicholas Latifi szintén megerősítette, hogy marad a grove-iaknál, és ráadásul – bár ez még nem hivatalos – egy három évre szóló szerződést írt alá, így 2022 végéig marad a Williamsnél.

    „Igen, többéves szerződésem van a csapattal, így jövőre is itt leszek még.”

     

  • Russell sem hiszi el: Egy tizedre vagyunk a Ferraritól!

    Russell sem hiszi el: Egy tizedre vagyunk a Ferraritól!

    George Russell az eddigi rövid Forma-1-es pályafutása alatti legjobb kvalifikációs eredményét teljesítette az esős Red Bull Ringen. A 12. helye nem csak neki és a Williams csapatnak ad egy löketet, hanem azt is jelenti egyben, hogy holnap a Ferrarik mögül rajtolhat. A Sky Sportsnak nyilatkozott:

    „Hihetetlen, remek volt ilyen körülmények között vezetni. Mindent beleadtam. Ha valaki azt mondta volna, hogy egy tizedre leszek a Ferrariktól közel a Q3-hoz, nem hittem volna neki. Elégedett vagyok mindenkivel, aki dolgozott az autóinkon. Még nem autóztuk ki a valódi sebességünket, de motiválja a csapatot is.”

    Helyezésével igazán felülmúlta az autója képességeit. Nicholas Latifi sem teljesített rosszul, de nem sikerült a 18. helynél előrébb kerülnie. Ahhoz, hogy pontja legyen, ahhoz viszont újra eső kellene.

  • Latifit kissé bosszantja, hogy lemaradt a pontszerzésről

    Latifit kissé bosszantja, hogy lemaradt a pontszerzésről

    Túl van a Forma-1-es bemutatkozásán Nicholas Latifi, aki nem sokkal maradt le a pontszerzésről a Williams-szel, és ez a tény kissé frusztrálja őt.

    A 2020-as évadnyitó Osztrák Nagydíjon csupán 11 pilóta jutott el a kockás zászlóig, azaz csupán egy olyan ember volt, aki végig ment, de nem kapott pontot, ez pedig az újonc Latifi lett.

    A tervezetthez képes négy hónappal később tudott csak bemutatkozni a száguldó cirkuszban a kanadai, aki összességében elégedett azzal, ahogy az első versenye ment.

    „Nagyon jó érzés volt, alapból érzelmekkel telve érkeztem a helyszínre, és amikor realizálódott, hogy végre versenyezhetünk majd, az volt a csúcs. A hétvége legizgalmasabb pontja az volt, amikor a rajtrácson álltam és láttam a lámpák kialvását.” – kezdte a 25 éves újonc.

    „Az elsődleges célom az volt, hogy fejezzem be a versenyt és teljesítsek minden kört, hogy a lehető legtöbb tapasztalatot gyűjtsem. Különösen egy olyan versenyen, mint ez, ahol hullottak az autók és arról szólt, hogy hiba nélkül kell vezetni. Szerencsére az autó is egyben maradt, így jó kis versenyem volt.” – folytatta.

    „Ha a versenyre jövet valaki azt mondta volna, hogy 11. leszek ott helyben azonnal aláírtam volna. Azonban van bennem egy kis frusztráció érthető módon, tudván, hogy milyen közel voltam a pontszerzéshez. De még így is elégedett lehetek.” – zárta.