Címke: Nicholas Latifi

  • Russell: már el is felejtettem, milyen másokkal versenyezni

    Russell: már el is felejtettem, milyen másokkal versenyezni

    A Williams érezhetően előrébb lépett a tavalyi formájukhoz képest, George Russell is kiemelte, jó volt újra a mezőnyben lenni, és elégedett a bahreini hétvégével.

    Miután az elmúlt három évben utolsóként végeztek a konstruktőri bajnokságban, idén egy nagyobb lépést tettek előre. Bejött a számításuk az új szabályok kapcsán, és már tisztán a Haas előtt vannak.

    Russell bejutott a Q2-be, és végül 14. helyen zárt, Schumacher és Vettel előtt. A verseny egy szakaszában pedig a pontzónában is autózott.

    „Szeretném azt hinni, ez volt a legrosszabb kimenetel, és ezután csak jobb lesz.” – értékelt Russell. – „Jó volt újra versenyezni. Volt egy kis helyezkedés az elején, nyertem és vesztettem pár helyet. Már el is felejtettem milyen, amikor autók vannak körülöttem.”

    „Összességében szerintem jó versenyt zártunk.” – összegezte a fiatal brit.

    Csapattársa, Nicholas Latifi technikai hiba miatt kiállni kényszerült, de ő is érezte a javulást.

    „Meglepett, hogyan viselkedett az autó a versenyen. Azt vártuk, sokkal nehezebb lesz kezelni.”

    „Persze, a szél ez kicsit kisebb volt, mint amit az előrejelzés mutatott, de így sem állt el. Függetlenül a hibától, ami a kiesést okozta, meglepődtem, mennyire jó volt az autó.”

    „Még nem vagyunk ott, ahol szeretnénk, de jobb, mint vártuk, ez már pozitívum, hogy előre haladunk.”

  • Holnap kezdődik a szezon előtti teszt – íme a beosztás!

    Holnap kezdődik a szezon előtti teszt – íme a beosztás!

    Holnap kezdetét veszi a rövidre szabott tesztidőszak, így összeszedtük nektek, ki és mikor ül autóba.

    A hagyományokhoz hűen eredetileg Barcelonában, valamint március elején rendezték volna meg a gyakorlást, ám a járványügyi helyzet közbe szólt. Ausztrália elvesztette szezonnyitói privilégiumát, így az átvándorolt a soron következő Bahreini Nagydíjra. Annak okán, hogy ne keljen messze vinni bizonyos elemeket (plusz az F2-es és F3-as mezőny is ott gyakorol) az F1 úgy határozott, hogy a háromnapos tesztet is a szigetországban bonyolítják le.

    Így tehát március 12-14-ig Bahreinbe látogat a mezőny, hogy az idei autókat a pályán is kipróbálják. A rövid tesztszezon azonban fejtörést okoz a csapatoknak, hiszen ha igazságosan osztják el az aktív versenyzők között ezt az időszakot, akkor minden pilótának csak másfél nap juthat.

    Az alakulatot váltó, valamint az újonc versenyzők egy fokkal nehezebb helyzetbe kerültek, ugyanis nem sok idejük van arra, hogy az aszfaltcsíkon is felvegyék új istállójuk ritmusát.

    Ami a napi programot illet, a gyakorlásra mindennap magyari idő szerint 08:00-12:00 (egy órás ebédszünet) és 13:00-17:00-ig lesz lehetőség.

    Szezon előtti teszt – beosztás
    március 12. március 13. március 14.
    Mercedes Valtteri Bottas/Lewis Hamilton Lewis Hamilton/Valtteri Bottas Valtteri Bottas/Lewis Hamilton
    Red Bull Max Verstappen Sergio Pérez Sergio Pérez/Max Verstappen
    McLaren Daniel Ricciardo/Lando Norris Daniel Ricciardo/Lando Norris Lando Norris/Daniel Ricciardo
    Aston Martin Sebastian Vettel/Lance Stroll Sebastian Vettel/Lance Stroll Lance Stroll/Sebastian Vettel
    Alpine Esteban Ocon Fernando Alonso Esteban Ocon/Fernando Alonso
    Ferrari Charles Leclerc/Carlos Sainz Carlos Sainz/Charles Leclerc Charles Leclerc/Carlos Sainz
    AlphaTauri Pierre Gasly/Yuki Tsunoda Yuki Tsunoda/Pierre Gasly Pierre Gasly/Yuki Tsunoda
    Alfa Romeo Kimi Räikkönen/Antonio Giovinazzi Antonio Giovinazzi Kimi Räikkönen
    Haas Mick Schumacher/Nikita Mazepin Nikita Mazepin/Mick Schumacher Mick Schumacher/Nikita Mazepin
    Williams Roy Nissany Nicholas Latifi George Russell

     

    A tesztet az F1 is közvetíti, így aki rendelkezik F1TV-Pro előfizetéssel, az ott élőben követheti nyomon az eseményeket.

  • Nissany kezd a Williamsnél a bahreini teszten

    Nissany kezd a Williamsnél a bahreini teszten

    A Williams is ismertette a beosztását a hétvégi szezon előtti tesztre. A britek a három napot igazságosan osztották el a három versenyzőjük között, de némileg meglepő módon az izraeli Roy Nissany viheti majd elsőként pályára az FW43B-t.

    Elsőként a Haas hozta nyilvánosságra a beosztást, most pedig őket követte a tavalyi sereghajtó istálló is. Noha az idei évre nagyon lecsökkent a tesztnapok száma, így sok csapatnál arra lehet számítani, hogy csak az állandó pilóták kapnak majd lehetőséget, hogy maximalizájlák az időket.

    A Williams azonban nem így döntött, ők egy teljes napot biztosítanak majd Roy Nissanynak.

    Az izraeli pilóta már három első szabadedzésen belekóstolhatott a Forma-1 világába. Az idei tesztpilótai szerepköre mellett a Formula 2-es Trident versenyzője is lesz.

    Nissanyt a második napon Nicholas Latifi, a harmadikon pedig George Russell követi.

    Szezon előtti teszt – Williams
    Március 12. Roy Nissany
    Március 13. Nicholas Latifi
    Március 14. George Russell
  • Az új tulajdonos vezényletével megérkezett a Williams autója!

    Az új tulajdonos vezényletével megérkezett a Williams autója!

    Bemutatta idei konstrukcióját a Dorilton Capital által vezetett Williams Racing.

    Tavaly tulajdonosváltás történt az istállónál, ugyanis a Williams család úgy döntött, hogy eladja a csapatot és visszavonul a versenyzés világától. Fél év alatt ugyan nem sok változtatást tudott eszközölni az amerikai cég, viszont idén, némileg tiszta lappal vághatnak neki az új út kikövezésének.

    A brit gárda idén szorosabbra fűzte kapcsolatát a Mercedesszel, így nemcsak a hajtáslánccal kapcsolatos elemeket kapják meg a német istállótól, hanem jövőre a váltót és az ahhoz tartozó hidraulikai komponenseket is.

    Jenson Button tanácsaira már számíthatnak, ugyanis az istálló januárban leszerződtette a brit világbajnokot. George Russell és Nicholas Latifi tehát tőle tanulhat, miközben gőzerővel készülnek a 2022-es évre is, hiszen az új szabályok már itt kopogtatnak az ajtón. A grove-i alakulat fő célja az új érában az lesz, hogy elhagyják a sereghajtó szerepkört és ismét visszatérjenek régi fényükhöz a győztesek utcájában.

    A csapat egy különleges AR modellel szerette volna bemutatni autóját, ami kapcsán egy applikációt is létrehozott, ám azt feltörték, így az ötletet a leleplezés előtt pár órával elvetette az istálló.

  • Márciusban érkezik a Williams Racing 2021-es autója!

    Márciusban érkezik a Williams Racing 2021-es autója!

    A Williams nemrég felfedte, hogy mikor lehet számítani az idei autójuk prezentálására.

    A brit csapat már tavaly jelentős változásokon ment keresztül, ugyanis a Williams család eladta az alakulatot az amerikai Dorilton Capitalnak. Az új tulajdonos az év közepén még nem annyira tudta érzékeltetni az új irányvonalat, ám ebben a szezonban megmutathatják merre is akarnak evezni.

    A grove-i gárda komolyan gondolja a megújulást, aminek mentén tanácsadónak leszerződtették, Jenson Buttont is.

    A régi-új konstrukció az FW43B névre fog hallgatni, amit minden bizonnyal digitális formában fognak prezentálni március 5-én, George Russell-lel és Nicholas Latifivel.

  • Megvan kik vesznek részt az idei első Virtuális Nagydíjon!

    Megvan kik vesznek részt az idei első Virtuális Nagydíjon!

    Az F1 közzétette, hogy ki fognak részt venni a 2021-es Virtuális Nagydíj-sorozat első megmérettetésén.

    A formátumot tavaly vezette be a sportág, ugyanis az első lezárások közepette a Forma-1 sem tudott útjára indulni. A rajongók szórakoztatására létrejött a Virtuális Bajnokság, ahol is aktív versenyzők és sztárok mutathatták meg mire képesek a szimulátor avagy a számítógép mögött.

    Mivel az F1 úgy számol, hogy márciusba már indul a szezon, egy kicsit meglepetek mindenkit azzal, hogy újraélesztik ezt a sorozatot.

    Összesen három fordulót fognak megtartani, az első eseményt ma lehet megtekinteni, míg a másodikra február 7-én, az utolsóra pedig február 14-én lehet számítani.

    Az elhíresült Twitch-Quartet fele lesz csak jelen, ugyanis George Russell a Williams színeiben, míg Alex Albon a Red Bull-lal vág neki az estének. Az aktív versenyzők közül Nicholas Latifi is ott lesz, ahogy a Motokrossz világbajnok Jeffrey Herlings is.

    Korábbi versenyzők és fiatal tehetségek is elindulnak a Red Bull Ringre tervezett viadalon, de ott lesz még, Jimmy Brodabent, Tiametmarduk, vagy épp a Real Madrid kapusa, Thibaut Courtois is. Ugyanakkor az Aston Martin nem képviselteti magát, így csak 18 főt fog számlálni a mezőny.

    Mercedes: Stoffel Vandoorne Anthony Davidson
    Red Bull: Alex Albon Jeffrey Herlings
    McLaren: Jimmy Broadbent Ben ‘Tiametmarduk’ Daly
    Alpine: Christian Lundgaard Oscar Piastri
    Ferrari: Arthur Leclerc Marcus Armstrong
    AlphaTauri: Vitantonio Liuzzi Luca Salvadori
    Alfa Romeo: Thibaut Courtois Jack ‘Pie Face’ McDermott
    Haas: Pietro Fittipaldi Enzo Fittipaldi
    Williams George Russell Nicholas Latifi

     

    A verseny magyar idő szerint 19:00-kor fog kezdődni, amit a Forma-1 hivatalos Youtube-csatornáján lehet majd figyelemmel kísérni.

  • Latifi egy dologra hívja fel a Forma-1-es újoncok figyelmét

    Latifi egy dologra hívja fel a Forma-1-es újoncok figyelmét

    A 2020-as év egyetlen teljes szezont teljesítő újonca, Nicholas Latifi egy tanácsot adott az idén bemutatkozó triónak.

    Idén Yuki Tsunoda (AlphaTauri), Mick Schumacher és Nikita Mazepin (Haas) lép majd fel a Formula 2 mezőnyéből a királykategóriába. Tavaly Latifi volt – a pár futamot teljesítő Fittipaldit és Aitkent leszámítva – az egyedüli újonc, most leendő kollégáinak adott egy tippet az alkalmazkodással kapcsolatban.

    „Bármikor kezdesz bele egy új kategóriába, az kihívás lesz, a sok tanulnivaló miatt.” – kezdte a kanadai. – „A Forma-1-ben azt mondanám, az a legnagyobb különbség, hogy sokkal több emberrel kell együtt dolgozni.”

    „A Formula 2-ben – csapattól függően – kb. 14-15 ember van a garázsban két autóra, itt viszont emberek százait képviseled az autóban. Sokkal több minden van, amit az autón kívül kell hozzátenni, ez a legnehezebb része. Minden más területen természetesen jön az előrelépés, ahogy az ember egy új sorozatban kezd.”

    A Haas ráadásul mindkét autójába újoncot ültetett, akik korábban Latifi ellen is versenyeztek. Hiába a tapasztalatlanság azonban, a kanadai szerint mindketten megérdemlik a helyüket.

    „Nehéz az erősségeiket és a gyengeségeiket kiemelni, mert csak egy évet versenyeztem ellenük az F2-ben. Persze néztem őket azelőtt is, szerintem mindketten sokoldalú versenyzők.”

  • Latifi is majdnem kihagyott egy futamot COVID miatt

    Latifi is majdnem kihagyott egy futamot COVID miatt

    Nicholas Latifi felfedte, volt egy veszélyes pillanat a szezon során, amikor azt hitte, ő is COVID-os lett.

    A 2020-as szezon során hárman – Sergio Pérez, Lance Stroll és Lewis Hamilton – kényszerültek kihagyni egy versenyt, mert elkapták a koronavírust.

    A szezon végén a Williams pilótája, Nicholas Latifi is felfedte, hogy majdnem ő is hasonló sorsra jutott a Spanyol Nagydíjon.

    „Mandulagyulladásom volt. Először azt hittem, koronavírus, mert kicsit lázas voltam. Végül sok-sok negatív teszt után ezt kizártuk.”

    „Nagyon rosszul éreztem magam egész hétvégén. Fájt mindenem, majdnem el sem indultam a versenyen. Azonban elköteleztem magam amellett, hogy rajthoz állok. A csapattal megegyeztünk, amennyiben rosszabbak lesznek a tünetek, kiállok a boxba.” – osztotta meg a kanadai.

    „Szerencsére, ahogy a haladtunk a versenyben, egy kicsit jobban lettem. A torkomnak így is gyötrelmes volt, alig tudtam nyelni, 10-ból kilencszer fájt.”

    „Elégedett vagyok azzal, hogy így is bemásztam az autóba, és végigcsináltam a hétvégét.”

    Bár nem szerzett pontot első szezonjában, Latifi így is jó első szezont teljesített, többször is 11. helyen végzett.

    „A legjobb pillanataim a monzai és imolai 11. helyem volt, mert csak egy helyre álltam a pontoktól. Az ausztriai 11. helyemet nem számítom ide, mert akkor mások hibáiból profitáltunk.”

    „A monzai eset fura volt, mert úgy éreztem, a pálya nem illik az autóhoz, ezzel szemben Imolában minden összejött, és jó volt a tempónk. Megtaláltam a ritmusomat, és tovább maradtam kint az első etapomon, később ebből tudtam profitálni.”

    „Mint kiderült, ez is egy olyan verseny volt, amikor jó tempót tudtam tartani, és következetesen vezetni, ami a mi autónkban nem a legegyszerűbb másfél órán át.” – magyarázta a Williams pilótája.

  • Hétfőn jelentiheti be Perez, hogy búcsúzik az F1-től?

    Hétfőn jelentiheti be Perez, hogy búcsúzik az F1-től?

    Több médiaforrás is egybehangzóan állítja, hogy Sergio Perez hétfőn estére összehívott egy sajtótájékoztatót Bahreinben. A mexikói pilóta jövője továbbra sem tisztázott, így nagy kérdés az, hogy mit jelent be majd ezen, hiszen jelenleg úgy tűnik, nem talált magának helyet 2021-re. Sebastian Vettel kerül a helyére a csapathoz, akiket már Aston Martin Racing néven kereshetünk majd. Lance Stroll lesz a csapattársa a németnek, a kanadai megtarthatja a helyét az istállónál.

    Rengeteg a spekuláció hónapok óta Perez körül. Nagy esélyes elviekben a Red Bull Racingnél Alexander Albon helyére, de felmerült a neve a Haasnál és a Williamsnél is. Utóbbiak azonban újfent megerősítették, hogy marad náluk a Latifi/Russell páros, így ez a lehetőség kilőve. A Haas nem jelentett be egyelőre senkit sem 2021-re, de feltehetően nem Perezzel terveznek.

    Így, most mindenki a mexikói tervezett hétfő esti kinyilatkoztatására vár. Senki sem tudja, hogy miről akar beszélni vagy mit akar elmesélni, de a jövőjéről biztosan lesz szó. A lehetőségei azonban szűkülnek, így talán azt jelentheti be, hogy búcsúzik a Forma-1-től.

  • Hivatalos: Norris és Sainz büntetést kapott, Stroll megúszta

    Hivatalos: Norris és Sainz büntetést kapott, Stroll megúszta

    Lando Norris és Carlos Sainz büntetést kapott, Lance Stroll azonban megtarthatta pole pozícióját.

    Kalandosan indult az időmérő Isztambulban, sőt a vége igazi tűzijátékot tartogatott, hiszen a Racing Point kanadai versenyzője szerezte meg az első rajtkockát Max Verstappen és Sergio Pérez előtt.

    Azonban a kvalifikáció után sem nyugodhattak meg a versenyzők, ugyanis a stewardok megkezdték a már beígért vizsgálatokat.

    Még Kevin Magnussen panaszkodott arra, hogy szinte mindenki javított az idején a sárga zászlós szakaszok alatt, ezért nem tartja fairnek a Q1-ben kialakult sorrendet. Később az FIA be is jelentette, hogy vizsgálni fogják a „feljavuló” versenyzőket. Ezen a rostán akadt meg a McLaren brit pilótája, aki nem lassított eléggé akkor, mikor Nicholas Latifi autója miatt adták ki a jelzést. Norrist így beidézték a stewardok, majd a meghallgatás után a következő döntést hozták:

    ,,A versenyfelügyelők meghallgatták a pilótát és a csapat képviselőjét, visszanézték a felvételeket, visszahallgatták a rádióbeszélgetéseket, valamint megvizsgálták a telemetriát és a versenybírói ellenőrző rendszert. A telemtetria megmutatta, hogy a 4-es rajtszámú versenyző lassított az adott szektorban, majd az incidens helyét elhagyva lépett a gázra. A pilóta megkérdezte csapatát, hogy szakítsa-e meg a körét, ám azt a választ kapta, hogy maradjon kint, mert gyorsan változnak a körülmények. Mint kiderült, abban a körben volt a versenyző a leggyorsabb a Q1-ben. A stewardok ugyan tudomásul vették, hogy a 4-es rajtszámú pilótának nem állt szándékában abban a körben a leggyorsabbnak lenni, viszont a változó pályaállapotok miatt mégis az volt, így megszegte az előírásokat.”

    A 21 éves pilóta öt rajthelyes büntetést és mellé három büntetőpontot kapott, így a 16. helyről kezdheti a holnapi futamot.

    A spanyol ugyanakkor azért került a stewardok elé, mert feltartotta a gyors körön lévő Sergio Pérezt.

    ,,A versenyfelügyelők meghallgatták a 11-es és az 55-ös rajtszámú versenyzőket, valamint a csapatuk képviselőit, ezen felül több felvételt több kameraszögből is visszanéztek és visszahallgatták az 55-ös pilóta rádióforgalmazását is. Az 55-ös autó a bokszból jött ki, míg a 11-es konstrukció épp az 1-es kanyaron haladt át. A 11-es autó utolérte az 55-öst a 2-es és a 3-as kanyar között, majd az 55-ös rajtszámú versenyző feleslegesen akadályozta ellenfelét abban a pontban, valamint további kanyarokban is. A rendkívüli körülmények természetesen befolyásolták a helyzetet, ám a rádiókommunikáció során kiderült, hogy a csapat egyértelműen figyelmeztette az 55-ös autót arra, hogy a 11-es autó mögötte van.” áll a hivatalos közleményben.

    Sainz ezért a mutatványért három rajthelyes büntetést és 1 büntetőpontot kapott, így holnap a 15. helyről indulhat.

    Lance Stroll azonban némileg hátra dőlhet, ugyanis megtarthatja rajtelsőségét. A kanadai versenyzőt azért vizsgálták, mert a Q3-ban, Pérez megforgása miatt nem lassított eléggé. A stewardok a meghallgatás után megállapították, hogy a pilóta elvette a gázról a lábát, és csak azután nyomta meg a körét, miután elhárult a vészjelzés. Ezen felül a többi körében gyorsabb volt, mint a vizsgált időpontban.

    Itt azonban még nem álltak meg a versenyfelügyelők, ugyanis George Russellt is beidézték. A Williams brit versenyzőjének arról kell beszámolnia, hogy miért nem lassított kellően a dupla sárga zászlós szakasz alatt.