Címke: Nicholas Latifi

  • Hamilton végzett az élen a második szabadedzésen, Kimi falnak csapta autóját

    Hamilton végzett az élen a második szabadedzésen, Kimi falnak csapta autóját

    Lewis Hamilton volt a leggyorsabb az Abu Dhabi Nagydíj második szabadedzésén a második legjobb időt Esteban Ocon autózta, míg a harmadik Valtteri Bottas lett.

    A versenyzők többsége azonnal kihajtott a pályára, hogy a lemenő nap mentén próbálja ki a közepes keverékű abroncsokat.

    Az első mérvadó kört Lewis Hamilton autózta, míg mögé Lando Norris zárkózott fel. Valtteri Bottas ideje a harmadik helyre vitte a nastolait, míg Max Verstappen első köre az ötödik pozícióra volt elég.

    A Mercedes finn versenyző érintőre vette a falat is, a hátsó abroncsa találkozott a korláttal. Nicholas Latifi komolyabban látogatta meg az adott korlátot. A kanadai versenyző hátsó szárnya bánta a dolgot, így vissza is hajtott a boxba.

    Esteban Ocon meglepetésre az élre ugrott, míg Valtteri Bottas két lila szektor után fékezte el a körét.

    Fél óra elteltével még mindig Ocon áll az élen, őt Bottas és Hamilton követte. Az első 10-be rajtuk kívül még Max Verstappen, Fernando Alonso, Yuki Tsunoda, Charles Leclerc, Sergio Pérez, Carlos Sainz és Daniel Ricciardo fért be.

    Lewis Hamilton azonban átvette a vezetést a franciától, míg Fernando Alonso sisakkamerája is megjelent.

    A versenyzők az utolsó húsz percben már versenyszimulációkat végeztek, így a sorrend állandósult.

    Kimi Räikkönen a leintés percében falnak csapata autóját, így megjelent a piros zászló is a gyakorláson.

    A második szabadedzésen Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, Esteban Ocon és Valtteri Bottas előtt. Max Verstappen, Sergio Pérez, Fernando Alonso, Yuki Tsunoda, Charles Leclerc, Carlos Sainz és Pierre Gasly alkotta még az első 10-et.

    1 Lewis Hamilton Mercedes 1:23.691 26
    2 Esteban Ocon Alpine 1:24.034 + 0.343 29
    3 Valtteri Bottas Mercedes 1:24.083 + 0.392 29
    4 Max Verstappen Red Bull 1:24.332 + 0.641 25
    5 Sergio Pérez Red Bull 1:24.400 + 0.709 26
    6 Fernando Alonso Alpine 1:24.495 + 0.804 27
    7 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:24.532 + 0.841 26
    8 Charles Leclerc Ferrari 1:24.557 + 0.866 29
    9 Carlos Sainz Ferrari 1:24.844 + 1.153 29
    10 Pierre Gasly AlphaTauri 1:24.940 + 1.249 27
    11 Daniel Ricciardo McLaren 1:24.959 + 1.268 26
    12 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:25.108 + 1.417 27
    13 Lando Norris McLaren 1:25.153 + 1.462 27
    14 Sebastian Vettel Aston Martin 1:25.195 + 1.504 27
    15 Lance Stroll Aston Martin 1:25.385 + 1.694 26
    16 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:25.440 + 1.749 23
    17 George Russell Williams 1:25.549 + 1.858 29
    18 Nicholas Latifi Williams 1:25.687 + 1.996 22
    19 Mick Schumacher Haas 1:25.784 + 2.093 27
    20 Nikita Mazepin Haas 1:26.336 + 2.645 26
  • Räikkönen meglepődött, hogy az Alfa versenyképes volt Katarban

    Räikkönen meglepődött, hogy az Alfa versenyképes volt Katarban

    Az Alfa Romeo nem szerzett pontot Katarban, de Kimi Räikkönen ennek ellenére meglepődött azon, hogy autója időnként képes volt felvenni a versenyt a középmezőny néhány riválisával Losailban. A rajtrács tizenhatodik helyéről induló Iceman a tizenkettedik helyre lépett előre az első körben, ahol egészen a korai boxkiállásig ottmaradt. Kimi a második etapja során ismét a tizenkettedik pozícióba kapaszkodott vissza, de egy második kerékcserét követően ismét mindent elölről kellett kezdenie, így végül a finn 14. helyen zárta az estét.

    Räikkönen nem sokat tudott felmutatni az első és egyetlen Katari Nagydíján, de a szezon végén visszavonuló F1-es veteránnak némi vigaszt jelentett a C41-es a verseny egy szakaszában mutatott tempója, valamint egy izgalmas előzés, amelyet a Williams versenyzőjének, Nicholas Latifinak a külső oldalán hajtott végre az első kanyarban. Erről ennyit mondott:

    „Jó volt néhány emberrel versenyezni, de nagyjából ugyanaz volt, mint az időmérőn: mindenhol hiányzott egy kis sebesség. Az autó tulajdonképpen egyre jobb lett, ahogy haladtunk a versenyben előre. Szereztünk néhány pozíciót, a végén felzárkóztam, de hiányzott egy kis sebesség, szóval ezért egy kicsit kár… Meglepődtem. Az első kanyarban elég sok autót sikerült megelőznöm, pedig azt hittem, hogy az egy kicsit trükkösebb lesz.”

    A nap végén Räikkönen csak három másodperccel maradt le a mclarenes Daniel Ricciardótól és az alphatauris Yuki Tsunodától.. A Forma-1 rangidős pilótája a kockás zászlónál is közel 25 másodperccel előzte meg csapattársát, Antonio Giovinazzit, ezért a kissé elégedetlen olasz így nyilatkozott:

    „Azt hiszem, már pénteken és szombaton is láttuk, hogy a célunk az lehet, hogy mindenféle probléma nélkül a Williams és a Haas előtt legyünk. Végül is sikerült, remek első körünk volt, és a végén a tempónk is rendben volt. A kétkiállásos megoldásnál maradtunk, azt hiszem, végül is oké volt. A második megállás után beragadtam egy Williams mögé, ott vesztettünk némi időt. Annál többet, mint amit tettünk, nem tehettünk volna.”

    Az Alfa csapatfőnöke, Fred Vasseur is értékelt:

    „Egy nehéz hétvége után egy jobb vasárnapot zártunk, egy olyan pályán, ami elég kemény dió volt az autóinknak.

    Az edzéseken, az időmérőn és a versenyen mutatott tempónkat befolyásolta néhány sérülés, amelyeket az edzéseken szedtünk össze. Így pozitívum volt, hogy egy jó futamot sikerült összehoznunk, magunk mögött hagyva a Haast és a Williamst. Mindkét versenyzőnk nagyon jól teljesített a rajtnál. Jó előzéseket produkáltak, és a végén három másodpercen belülre tudtunk zárkózni Ricciardóhoz és Tsunodához. A 14. és a 15. helyezés volt a legtöbb, amit elérhettünk, és ez sikerült is.”

  • A Pirelli is reagált a defektsorozatra: Meg kell értenünk mi történt!

    A Pirelli is reagált a defektsorozatra: Meg kell értenünk mi történt!

    Mario Isola, a Pirelli F1 vezetője is reagált a katari defektsorozatra.

    A tegnapi futam során több versenyzőnek is meggyűlt a baja az olasz gyártó abroncsaival. Valtteri Bottas volt az első, aki pórul járt, majd példáját George Russell, Lando Norris és Nicholas Latifi is követte. A versenyzők szerint semmi előjele nem volt a defektnek, így őket is meglepte az, mikor a bal elsők felmondták a szolgálatot.

    Az eset után a Pirelli visszaküldi a meghibásodott gumikat a gyárába, hogy megkezdjék a kivizsgálásukat.

    ,,A bal elsőkkel volt gond a rájuk nehezedett terhelés miatt, ugyanakkor nem akarom azt mondani, hogy mindezt a túlzott energia okozta. Annyit tudok most elmondani, hogy mindegyik abroncs nagyon viseltes volt, közel voltak a 100%-os kopáshoz. Találtunk vágásokat a komponenseken, ám még kell értenünk azt, hogy ezek a nyomásvesztés előtt vagy után keletkeztek. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy a nyomáscsökkenés hirtelen történt-e. Várjuk az adatokat a csapatoktól. Néhány istálló megpróbálkozott az egy kiállással, mert nem akartak túl sok időt veszíteni a boxkiállással. Mi azonban a bal elsők kopása miatt két kiállást javasoltunk. A rázókövek kapcsán sok sérülést láthattunk a padlólemezen és az első szárnyon. Amikor a gumik kopni kezdenek, a nyomásukból is veszíthetnek.” – nyilatkozta a Isola a Sky Sportsnak.

  • Russell nem érti, miért veszített tempót a Williams

    Russell nem érti, miért veszített tempót a Williams

    Sao Paulóban idén másodjára esett ki mindkét Williams a Q1-ben, Russell ráadásul most először kapott ki időmérő edzésen Latifitől.

    „Egyszerűen nem jött ki nekem a lépés. Szerintem Nicholas nagyon jó munkát végzett, szóval gratulálok neki. Viszont csapatként küszködtünk, és nem tudjuk, hova tűnt a tempónk.” – vélekedik Russell a pénteken történtekről.

    „19 verseny alatt csak kétszer nem voltunk a Q2-ben. Ez csak a második eset volt, de most sokkal maradtunk el, 3 és fél tizeddel.”

    A másik esethez, Magyarországhoz képest volt egy másik hasonlóság is, amit a brit a probléma okának vél.

    „Talán a legnagyobb dolog a szél volt. Hátszelet kaptunk a kanyargós részen, ami trükkössé tette a dolgot. Utoljára Budapesten is ez volt a helyzet.”

    „Ez is hozzájárult biztosan, de nem a hátszél volt minden, ez túl könnyű kifogás.”

    „Kicsit el kell majd vonulnom, hogy kielemezzem a vezetésemet, utána pedig kitalálni a csapattal, hova tűnt a tempónk.”

    Bár Russell csapattársa, Latifi reményét fejezte ki, a sprinten majd javítani tudnak a rajtpozíciójukon, végül Räikkönen megpördülése miatt mindössze egy helyet nyertek vasárnapra.

     

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Williams Racing (@williamsracing) által megosztott bejegyzés

  • Verstappen volt a leggyorsabb, Vettel újfent a McLarennél állt meg

    Verstappen volt a leggyorsabb, Vettel újfent a McLarennél állt meg

    Max Verstappen volt a leggyorsabb a Mexikói Nagydíj második szabadedzésén, a második legjobb időt Valtteri Bottas autózta, míg a harmadik Lewis Hamilton lett.

    Elsőként Kimi Räikkönen és Mick Schumacher hajtott ki a pályára, a két pilótát a McLaren versenyzői követték. A mezőny nagy része sem várt sokáig, ugyanis mindenki hamar túl akart esni az installációs körén.

    Mivel sokan voltak a versenyzésre kijelölt aszfaltcsíkon, némi tumultus alakult ki. Lewis Hamilton csapatrádión keresztül osztotta meg nemtetszését a helyzetről.

    Az első komolyabb időt Max Verstappen szolgáltatta, mögé csapattársa, Sergio Pérez zárkózott fel. Lewis Hamilton ideje a harmadik helyre volt elég, ám végül elvették azt a körét. Yuki Tsunoda viszont felugrott a második pozícióba.

    George Russellnek a váltójával akadt némi gondja, ugyanis hol elromlott hol pedig észhez tért. A brit pilóta sem értette teljesen mi történik, így inkább kikérte csapata véleményét. Azonban a Williams sem volt a helyzet magaslatán. A problémát nem tudták orvosolni, így a 22 éves pilóta számára véget ért a gyakorlás.

    Mindeközben Sebastian Vettel rossz helyen állt meg a boxnál. Még szerelői is jót mosolyogtak az eseten. A német pilóta is elviccelte a dolgot, ugyanis bevallotta, hogy nem figyelt majd hozzátette, hogy túl fess volt a McLaren embere, így azért tévesztette el a garázst.

    30 perccel a vége előtt még mindig Verstappen állt az élen, míg Hamilton és Bottas felzárkózott mögé. Az első 10-be még Sergio Pérez, Pierre Gasly, Carlos Sainz, Charles Leclerc, Yuki Tsunoda, Sebastian Vettel és Fernando Alonso fért be.

    Daniel Ricciardónál is sebességváltó problémák léptek fel, így az ausztrál sem folytatta tovább az edzést.

    Nicholas Latifi előcsalogatta a sárga zászlót, ugyanis a bukótérbe megállt. A konstrukció nem tört meg, így folytatta tovább a gyakorlást.

    Mivel a csapatok a versenyszimulációt hajtottak végre, a sorrend nemigen változott. Így Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak a második szabadedzésen, mögé a Mercedes versenyzői (Bottas-Hamilton) zárkóztak fel. Az első 10-et Sergio Pérez, Carlos Sainz, Pierre Gasly, Charles Leclerc, Yuki Tsunoda, Sebastian Vettel és Fernando Alonso zárta.

    1 Max Verstappen Red Bull 1:17.301 28
    2 Valtteri Bottas Mercedes 1:17.725 + 0.424 31
    3 Lewis Hamilton Mercedes 1:17.810 + 0.509 26
    4 Sergio Pérez Red Bull 1:17.871 + 0.570 26
    5 Carlos Sainz Ferrari 1:18.318 + 1.017 29
    6 Pierre Gasly AlphaTauri 1:18.429 + 1.128 29
    7 Charles Leclerc Ferrari 1:18.605 + 1.304 28
    8 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:18.644 + 1.343 31
    9 Sebastian Vettel Aston Martin 1:18.681 + 1.380 32
    10 Fernando Alonso Alpine 1:18.732 + 1.431 27
    11 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:18.841 + 1.540 25
    12 Lando Norris McLaren 1:18.979 + 1.678 27
    13 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:19.227 + 1.926 31
    14 Esteban Ocon Alpine 1:19.431 + 2.130 37
    15 Daniel Ricciardo McLaren 1:19.521 + 2.220 7
    16 Mick Schumacher Haas 1:19.620 + 2.319 30
    17 Lance Stroll Aston Martin 1:19.730 + 2.429 36
    18 Nicholas Latifi Williams 1:20.820 + 3.519 17
    19 Nikita Mazepin Haas 1:21.581 + 4.280 28
    20 George Russell Williams 2
  • Kimi inkább Rambo lenne, Norris utálja a Trónok harcát!

    Kimi inkább Rambo lenne, Norris utálja a Trónok harcát!

    A mezőny nagy része már Amerikában van, ugyanis hétvégén ismét a COTA-ra látogat a Forma-1.

    Az apropó kapcsán egy rendhagyó sajtóanyaggal csalt mosolyt a létesítmény az arcokra, ugyanis a versenyzők egy részét kedvenc sorozatukról, filmeikről és karaktereikről faggatták.

    Ha már USA, akkor szórakoztatást. A COTA mindig is ismert volt a sztárparádéjáról, a koncertekről és természetesen a show-ról. Mióta a Netflix is csatlakozott a száguldó cirkuszhoz, azóta a nézők még inkább betekintést nyerhetnek a Forma-1 világába. Sokan a Drive to Survive miatt kezdték el követni a sportot, így nem meglepő, hogy három évad már lement. Természetesen lesz folytatás, ugyanis már javában készül a következő szezon, de addig meséljenek a pilóták a kedvenceikről:

    Melyik sorozat az abszolút kedvenced?


    George Russell: Modern Family.

    Nicholas Latifi: A Szökés (Prison Break).

    Nikita Mazepin: Birmingham bandája (Peaky Blinders).

    Mick Schumacher: A Harry Potter filmek.

    Pierre Gasly: A nagy pénzrablás (La Casa del Papel/Money Heist).

    Yuki Tsunoda: Nem igazán nézek sorozatokat, inkább a Youtube Gaming tartalmait figyelem.

    Lando Norris: A Szökés (Prison Break) és A nagy pénz rablás (La Casa del Papel/Money Heist).

    Daniel Ricciardo: Ozark.

    Fernando Alonso: Lost.

    Esteban Ocon: Ugyan nem sorozat, de szeretem A sötét lovag – Felemelkedést (The Dark Knight Rises).

    Kimi Räikkönen: Nincs kedvencem, de minden ami dokumentum vagy igaz történet az jöhet.

    Lance Stroll: Félig üres (Curb Your Enthusiasm).

    Charles Leclerc: A nagy pénzrablás (La Casa del Papel/Money Heist).

    Carlos Sainz: A nagy pénzrablás (La Casa del Papel/Money Heist), Briliáns elmék (Suits) és a Trónok harca (Game of Thrones).

    Melyik az aktuális kedvenc sorozatot vagy filmed?


    Nicholas Latifi: A Sólyom és a Tél Katonája (The Falcon and the Winter Sold.

    Nikita Mazepin: Nem idei ugyan, de a Lehetelten Küldetés (Mission Possible) legújabb része igazén tetszett.

    Mick Schumacher: A vezércsel (Queens’ Gambit).

    Sergio Pérez: Engedély nélküli élet (Vivir Sin Permiso/Unauthorised Living).

    Pierre Gasly: Cocaine Cowboys: The Kings of Miami.

    Lando Norris: Csodálatos kérdés! Még én sem tudom! Nem szoktam emlékezni a filmek címére… csak nézem őket.

    Daniel Ricciardo: Superstore – Az agyament műszak.

    Fernando Alonso: Hm… talán a saját sorozatom (Fernando – Amazon Prime). Ez egy olyan dolog, amire büszke az ember ha megjelenik, ugyanis egy évnyi anyagot tartalmaz. Amikor augusztusban végre megjelent, csodálatos hír volt azok számára, akik szerepeltek benne. Ami a többi műsört illeti, én elég nyitott vagyok. Nem szoktam elkötelezni magam egyfajta sorozat vagy film mellett. Megnézhetek ma egy vígjátékot, holnap meg egy thrillert, én mind a kettőt élvezem.

    Esteban Ocon: A Loki sorozat a Disney +-on.

    Antonio Giovinazzi: Egy spanyol sorozat, aminek az a címe, hogy Ki ölte meg Sarát? (Who killed Sara?).

    Lance Stroll: A nagy pénzrablás legújabb évadja.

    Charles Leclerc: Squid Game.

    Carlos Sainz: Az új James Bond film!

    Melyik a guilty pleasure filmed vagy sorozatod?


    George Russell: Egyértelműen a Modern Family.

    Nicholas Latifi: Trónok harca (Game of Thrones).

    Mick Schumacher: Vagy ezerszer megnéztem a Harry Potter filmeket…

    Lando Norris: Tesó-tusa (Step Brothers).

    Daniel Ricciardo: Friday Night Lights és a Superstore – Az agyament műszak.

    Fernando Alonso: Dr. House – akármelyik évadból nézhetsz részt, ugyanis nem sok mindenről maradsz le.

    Esteban Ocon: South Park.

    Antonio Giovinazzi: Harry Potter.

    Lance Stroll: Hard Knocks (NFL).

    Mi az amit mindenki szeret, de te titkolod, hogy ki nem állhatod?


    Nicholas Latifi: Nem mondanám, hogy titkokban utálom, de mindig is nagy volt a felhajtás az amerikai The Office körül. Láttam belőle egy epizódot, de nem igazán tudott lekötni. Ha több részt néznék meg, talán még tetszene is!

    Mick Schumacher: A nagy pénzrablás (La casa del Papel/Money Heist).

    Pierre Gasly: Nincs olyan sorozat, amit utálok, nincs arra időm, hogy olyan műsort nézzek, amit nem élvezek.

    Lando Norris: Oh, melyik az amelyikben szörnyek és sárkányok vannak? A Trónok harca (Game of Thrones)! Igen, az szörnyű, nem is értem miért nézi bárki is.

    Daniel Ricciardo: Love Island.

    Fernando Alonso: Nem utálok különösebben egyetlen egy sorozatot sem, de a Kártyavárat (House of Cards) és a Trónok harcát (Game of Thrones) soha nem néztem. Nem láttam egy részt sem belőlük, és nem is vagyok kíváncsi rájuk. Nem vonzanak túlságosan, hiába népszerűek.

    Esteban Ocon: A nagy pénzrablás (La casa del Papel/Money Heist). Egy részét sem láttam.

    Lance Stroll: Love Island.

    Ha egy sorozatból vagy filmből kellene választanod egy karaktert, akkor te ki lennél?


    George Russell: Úgy vélem James Bond!

    Nicholas Latifi: Én Harvey Spectert mondanám a Brilliáns Elmékből (Suits).

    Nikita Mazepin:  Jason Statham, ő menő!

    Mick Schumacher: A Verdák első részéből a Ferrari (szerk: Michael Schumachert személyesítette meg a karakter).

    Sergio Pérez: Tom Cruise!

    Pierre Gasly: Harry Potter, mert szeretem a varászlatot!

    Yuki Tsunoda: Ted!

    Lando Norris: Batman!

    Daniel Ricciardo: Ha már a Friday Night Lightsról beszéltünk, akkor talán Riggins lenne. Ő is olyan jól néz ki, mint én és simán legurítja a sört. Ha a filmekről beszélünk… akkor bármi, amit Denzel (Washington) játszik. 

    Esteban Ocon: Vasember! A ruhájával még repülni is tudsz. Fantasztikus karakter, akivel még azonosulni is lehet, hiszen ő ember. Ő nem a megszokott módon gondolkodik, és olyan dolgokat tud létrehozni, ami a csúcstechnológián alapul. Mi is ezen dolgozunk a Forma-1-ben.

    Kimi Räikkönen: Rambo.

    Antonio Giovinazzi: Rocky Balboa.

    Lance Stroll: Adam Sandler, bármelyik filméjéből.

    Charles Leclerc: Harry Potter.

    Carlos Sainz: A Professzor a nagy pénzrablásból.

    Szerinted a jelenlegi versenyzők közül ki érdemelne meg egy saját valóságshow-t, és miért?


    George Russell: Daniel Ricciardónak kell lennie. Biztos vagyok benne, hogy én nézném a Keeping up with the Ricciardo’s műsort. 

    Nicholas Latifi: Valószínűleg Lewis (Hamilton). Biztos vagyok benne, hogy sokan szeretnék látni, hogy mit csinálni a pályán kívül. Nagyon mozgalmas életét él, és sok szenvedélye van.

    Nikita Mazepin: Lewis (Hamilton), mert ő sok olyan dolgot csinál a versenyzés mellett, ami érdekes lehet.

    Mick Schumacher: Daniel Ricciardo, mert ő vicces.

    Sergio Pérez: Szerintem Kimi, de a régi Kimi, a 20 évvel ezelőtti. Ő nagyon keményen bulizott, és a történetek amiket hallottam róla, tényleg beleillenének egy filmbe.

    Pierre Gasly: Lewis Hamilton, mert szerintem rengeteg érdekes dolog van az életéről a pályán és azon kívül is. 

    Yuki Tsunoda: Daniel Ricciardo, ő a legjobb karakter.

    Lando Norris: Nem is tudom… talán nekem, Alexnek (Albon) és George-nak (Russell). Mindig jól szórakozunk. Avagy én és Carlos (Sainz)… meg Daniel (Ricciardo). Daniel vicces srác, neki is lehetne egy saját műsora. Ő is nagyon szeret csevegni.

    Daniel Ricciardo: Valószínűleg valamilyen formában egyszer majd bekerülök a televíziózásba. Vagy saját magam által, vagy én nem vállalok szerepet, még nem tudom. Nem sok igazi személyiség van a sportban… de én az vagyok!

    Fernando Alonso: Yuki (Tsunoda), ő ugyanis elég érdekes. Én szeretnék többet tudni róla. 

    Esteban Ocon: Fernando (Alonso), nekem már van is egy sorozata.

    Kimi Räikkönen: Úgy 15 évvel ezelőtt felkértek, hogy csinálja egyet az MTV-nek. Én viszont nem, nem fogok ilyet sose csinálni.

    Antonio Giovinazzi: Szerintem legyen Kimi. Az vicces lenne.

    Lance Stroll: Lewis, ő egy elég elfoglalt ember, aki körül mindig érdekes dolgok történnek.

    Charles Leclerc: Yuki, ő elég karakteres és vicces.

    Carlos Sainz: Yuki, mert ő vicces.

    Végül, melyik versenyző bírná a legkevesebb ideig a Hang nélkül (The Quiet Place) című filmben?


    George Russell: Valószínűleg Lando. Ahhoz képest, hogy milyen kicsi, elég lármás.

    Nicholas Latifi: Én sokáig tudok csendben lenni, így szerintem én bírnám a legtovább. Talán Danny Ric nem, mert ő eléggé energikus.

    Mick Schumacher: Én sokáig bírnám! Okos vagyok.

    Sergio Pérez: Szerintem Seb (Vettel). Seb sokat küszködne.

    Lando Norris: Ez elég trükkös, de úgy vélem Yuki (Tsunoda) lenne az. Nem értené, hogy mi történik, így elkezdene üvölteni.

    Daniel Ricciardo: Valószínűleg én lennék az. Valamit kitalálnék, hogy beszéljek! Valamint Seb. Az évek alatt Vettel beszélt a legtöbbet a versenyzői üléseken. Én lennék a másik, de ugyanakkor ő nagyon fegyelmezett… nem tudom.

    Fernando Alonso: Én Russellt mondanám… ő nem tudna csendben maradni.

    Esteban Ocon: Nagyon jó film, csodálatos. Ki az aki mindig hangosan beszél? Nicholas Latifi, őt azonnal elkapnák. 

    Lance Stroll: George Russell!

  • Sem Masi, sem Latifi nem ítéli el Mazepin vezetési stílusát

    Sem Masi, sem Latifi nem ítéli el Mazepin vezetési stílusát

    A Forma-1 versenyigazgatója, Michael Masi nem hajlandó elítélni Nikita Mazepint, vezetési stílusa miatt.

    A megosztó orosz versenyző legutóbbi pályán lezajló incidense a szintén újonc Yuki Tsunodával volt Szocsiban, amely manőverért meg is kapta Mazepin a fekete-fehér zászlót.

    Masi egyetértett azzal, hogy az orosz túl későn védte le hirtelen irányváltással a DRS-el érkező japán pilóta támadását:

    „Mi csupán a speciális incidenseket vizsgáljuk ki, nem pedig általában valakinek a vezetési stílusával kapcsolatos panaszok alapján döntünk.”mondta Masi az orosz médiának.

    „Ha nekiállnánk egyesével elemezni a vezetési stílusokat, akkor az azt eredményezné, hogy mind a 20 versenyzőt külön kéne vizsgálni, mivel mindenki más stílussal rendelkezik. Természetesen vannak olyanok, akik gyakrabban látogatják a versenybírákat a szezonon belül, de nem gondolom, hogy lenne bármi nyugtalanító ezzel kapcsolatban.” – mondta Masi.

    „Mint mondtam, mi egyszerűen minden egyes esetet megvizsgálunk. Ha egy incidenst érdemes kivizsgálni, a stewardok megvizsgálják, és a rendelkezésükre álló adatok és bizonyítékok alapján meghozzák az ítéletüket.” – mondta a versenyigazgató.

    Nagyon sok versenyuző panaszkodik a 22 éves orosz pilóta stílusára, ugyanakkor Latifi elmondása szerint ő nem tartozik ebbe a csoportba:

    „Nikita mindig nagyon késői védekezési manővereket csinál.” – mondta a kanadai.

    „Azonban ezzel semmi probléma nincs. Ez csupán Nikita vezetési stílusa, ő így mozgatja az autót.”

    „Személyes véleményem szerint nem kellene a célpontba helyezni. Mindig az utolsó pillanatra hagyja a védekező manővereit. Természetesen ez nem a legideálisabb szituáció számunkra, de mit lehetne tenni ellene?” – zárta Latifi.

  • Capito: A Williams fejlődésére a versenytempó a legnagyobb bizonyíték

    Capito: A Williams fejlődésére a versenytempó a legnagyobb bizonyíték

    A Williams csapatfőnöke, Jost Capito szerint az Olasz Nagydíj egy igen erős bizonyíték a csapat versenytempójának fejlődését tekintve.

    Miután a viszonylag kiábrándító kvalifikáción csak a 15. helyen végzett, George Russell erős versenyzéssel a kilencedik helyen ért célba, míg csapattársa, Nicholas Latifi a 11. helyen éppen csak lemaradt a pontszerzésről.

    Az idei szezon nagy részében a csapat nehezen tudta az erős kvalifikációs tempót a versenyeken is tartani, Russell gyakran visszaesett a futamok során. Capito azonban úgy gondolja, hogy Monza megmutatta, a csapat vasárnapi formája javul:

    „Azt hiszem, a pontok jól jönnek, de ami igazán jó, hogy az Alpine autóival és az Aston Martinokkal is versenyezhettünk.” – mondta Capito az Autosport.com-nak.

    „Ezt nagyon jó látni, és igazság szerint nem is gondoltuk volna ezt a szezon elején. A pénteki naptól kezdve elképesztően sokat léptünk előre vasárnapig, ami lenyűgöző volt. És ez a lényeg.”

    „Jó, hogy szereztünk pár pontot. Persze, kellett hozzá az a szerencse, hogy az a két srác az élen kitette egymást. Enélkül éppen nem lettünk volna pontszerzők.” – mondta Capito.

    A csapatfőnök szerint a gárda számára nehéz megítélni, hogy a közelgő pályák milyenek lehetnek az autónak, mert a 2020-as autóhoz képest akkora az előrelépés, hogy ebből nehéz következtetni:

    „Soha nem gondolkodom így, mert ha összehasonlítjuk a tavalyi és az idei évet, akkor túl sok a változó. Azt hiszem, ha elmész egy pályára, és már az van a fejedben, hogy jók leszünk vagy nem leszünk jók, akkor azt hiszem, nehezebb dolgunk lenne.” – mondta.

    „Ebből következően minden egyes pályára koncentrálnod kell, és minden pénteken a lehető legjobb munkát kell végezned. Amivel azonban elégedett vagyok, az a péntektől egészen versenyig tartó fejlődés. Mi tényleg a versenyre és a pontszerzésre koncentrálunk, és amikor látod, hogy ez működik, az nagyon jó.” – mondta Capito.

    A Williams csapatfőnöke a pontot ugyan most nem szerző, de szerinte így is rendkívül jó versenyt futó Latifit is dicsérte:

    „Természetesen George szerencsés volt a biztonsági autós fázissal kapcsolatban. Nicky pedig szerencsétlen volt. Jó versenye volt, de pont a biztonsági autós fázis előtt jött ki a kerékcseréjlére, és így George meg tudta őt előzni, némi szerencsével.”

    „Nagyon erős versenyző, aki csak egyre jobb és jobb lesz. Azt gondolom most meg kellene tartania az önbizalmát, hiszen nagyon erős hétvégéi voltak. Georgehoz képest csupán balszerencséje volt. Remélem egyszer a szerencse is az oldalára áll.” – zárta Capito.

  • Hivatalos: Alex Albon a Williamsnél tér vissza a Forma-1-be!

    Hivatalos: Alex Albon a Williamsnél tér vissza a Forma-1-be!

    A Williams nemrég bejelentette, hogy jövőre Alex Albonnal és Nicholas Latifivel vágnak neki a szezonnak.

    Tavaly a Red Bull úgy döntött, hogy a brit-thai versenyzőt Sergio Pérezre cseréli, így a 24 éves fiatal az istálló tartalékversenyzője lett. Ezen felül a DTM-be is elment szerencsét próbálni, ám a célja az volt, hogy visszatérhessen a királykategóriába.

    Miután George Russell és a Mercedes elárulta, hogy 2022-től együtt írják tovább a történetüket, a grove-i istállónál megüresedett egy hely.

    Ugyan a Mercedes nem nézte jó szemmel, hogy a riválisuk jelöltjével kacérkodik a brit csapat, azonban a Williams a saját szerencséjének akart a kovácsa lenni, így Albont választotta. Toto Wolff és Christian Horner vitája ezen a téren véget ért, ugyanis a brit-thai versenyzőé lesz az ülés jövőre.

    Jost Capito a következőket mondta a döntésükről:

    ,,Fantasztikus az, hogy bejelenthetjük a 2022-es felállásunkat. Szeretettel üdvözlöm Alexet (Albon) a csapatban, és örülök annak is, hogy Nicholasszal (Latifi) is megerősítettük a kapcsolatunkat. Rendkívül izgatottak vagyunk a páros miatt, ugyanis mindketten a fiatalságuk és a tapasztalatuk nagyszerű egyvelegét hozzák magukkal. Ez nem csak a csapatunkba illik, hanem segít nekünk a következő lépés megtételében is. Alex az egyik legizgalmasabb fiatal tehetség a motorsportban. A Red Bullnál töltött ideje miatt nagy mennyiségű Forma-1-es tapasztalattal rendelkezik. A dobogós helyei kiemelik a gyorsaságát, és tudjuk, hogy azonnal otthon fogja magát érezni Grove-ban.”

    Alex Albon így nyilatkozott a visszatéréséről:

    ,,Nagyon izgatott  vagyok, és alig várom már azt, hogy 2022-ben ismét Forma-1-es autóba ülhessek. Ha az ember már egy évet is kihagy, akkor nem biztos, hogy valaha visszatérhet, így én hálás vagyok a Red Bullnak és a Williamsnek, azért, amiért hittek bennem és segítettek. Nagyszerű látni azt a fejlődést, amit a Williams idén elért, ezért alig várom már, hogy 2022-ben segíthessek nekik folytatni ezt az utat. Most még a Red Bullnál lévő teszt- és tartalékpilóta szerepkörömre koncentrálok, és segítek a csapatnak a világbajnoki küzdelemben.”

  • Williams: Szélesebb lehetőségeink vannak, mint Albon és de Vries

    Williams: Szélesebb lehetőségeink vannak, mint Albon és de Vries

    A Williams elég sok ülést kereső versenyző számára lehet célállomás 2022-ben, a csapat vezérigazgatója, Jost Capito viszont azt állítja, nem kell sietniük, hogy eldöntsék jövő évi felállásukat.

    A korábbi Red Bull pilóta, Alexander Albon, illetve a Mercedes-támogatott Nyck de Vries tűnnek a legnagyobb esélyeseknek a hírek szerint George Russell pótlására, ha a brit a Mercedeshez szerződne. A csapat másik pilótája, Nicholas Latifi pedig könnyen lehet, hogy marad.

    „Egyáltalán nem kell sietnünk a pilóták kiválasztása során” – nyilatkozta a német. „Azonban nincs mindenhol ez így, más csapatokon nagyobb a nyomás. Jelenleg még nem történt bejelentés George-dzsal kapcsolatban, így majd meglátjuk, milyen lehetőségeink vannak a jövőben. Van néhány, és most válogatunk közülük. Ez egy normális üzlet. Minden évben így van ez, amikor a szerződésekről kell tárgyalni. Mindig van néhány változat vagy különböző érdek, de mi azt fogjuk választani, ami a mi érdekünkben áll, és ami szerintünk a legjobb megoldás. Jelenleg tehát vannak lehetőségeink, és mondjuk úgy, hogy egyik sem rossz lehetőség, így elég nyugodtan állunk a helyzethez.”

    Merthogy Albonon és de Vries-en kívül állítólag például Nico Hülkenberget is fontolóra veheti a csapat.

    „Nem csak Alex van, hanem sokan mások is, akik vonzók és hozzáadhatnak valamit a csapathoz. Majd meglátjuk, hogyan alakul, és mik az érdekek. Azt hiszem, több jó lehetőségünk is van. Vannak, akik már rendelkeznek Forma-1-es tapasztalattal, és vannak más fiatal versenyzők is, akik nagyon igyekeznek bekerülni az F1-be. Nem csak az említett kettőről [Albon és de Vries – a szerk.] van szó, sokkal több lehetőség van” – zárta gondolatát Capito.