Címke: nézők

  • A Forma-1 nem sieti el, hogy újra nézőket engedjen a futamokra

    A Forma-1 nem sieti el, hogy újra nézőket engedjen a futamokra

    Ross Brawn annyit mondott arra a kérdésre, hogy mikor lehetnek újra nézők Forma-1-es futamon, hogy semmi nincs garantálva. Igazából annyit tudunk, hogy a 2020-as szezon első nyolc versenye biztosan zárt kapus lesz.

    „Nem fogjuk elsietni a döntést” – mondta Brown a nézőkérdéssel kapcsolatban. „Néhány későbbi európai verseny optimizmusra ad okot, de inkább nem terveznénk előre. Azt gondolom, amikor távolabbra utazunk, akkor kezdhetünk el reménykedni nézőkben, de semmi nem garantált. A verseny biztonságos lebonyolítása kritikus. Körbeutazzuk a világot, szóval nem jöhet szembe egy ország, mely megállít minket, így hát lassan fejlődünk majd ilyen téren.”

    A viszonylag gyors visszatérés érdekében a zárt kapus versenyek jelentették a legkevésbé rossz forgatókönyvet.

    „Ez nem ideális, egyik sport számára sem lenne az, hiszen a szurkolók mindenhol kulcsfontosságú szerepet töltenek be. Azonban úgy érezzük, hogy versenyezni és azt közvetíteni, vagyis a rajongók elé tárni még mindig sokkal kedvezőbb, mint semmit sem tenni. Tehát a zárt kapus versenyek adják az európai szezon nagy részét. Ezek után ehhez igazítjuk a naptár többi részét, ahogy haladunk, próbáljuk majd megérteni, hol vagyunk a járványhelyzetben. Az évad második fele még elég képlékeny. Az szerintem biztos, hogy Bahreinben és Abu-Dhabiban zárjuk le az évet, az előttük lévő hétvégéket viszont még feltöltjük.”

    A nézőkkel kapcsolatban Brawn elmondta, mit szándékoznak elkerülni: „Nem akarunk fejest ugrani ebbe, hogy aztán ki kelljen ugranunk, amikor találunk egy problémát.”

  • A NASCAR már korlátozott számban fogad nézőket a versenyeken

    A NASCAR már korlátozott számban fogad nézőket a versenyeken

    A terv, hogy a NASCAR nézők előtti versenyeket rendezzen, mindenkinél korábban már június 14-én megvalósul a Homestead-Miami Speedwayen.

    A sorozat március közepén halasztotta el a versenyeket, és két hónappal később már vissza is tért a versenypályákra, mindenkinél korábban. Akkor május 17-én még nézők nélküli forduló volt Dél-Karolinában, most azonban ebben is úttörő lenne a sorozat.

    A NASCAR ugyanis az amerikai haderőből 1000 vendéget meghívott a következő, floridai fordulójára. Az azt követő versenyen pedig Talladegában 5 ezren lehetnek majd jelen. Az előbbi helyszínre általában 46 ezer, míg Alabamába minimum 80 ezer néző szokott kilátogatni.

    „Tisztelettel vesszük a feladatot, hogy visszaintegráljuk a nézőket a versenyekre, ez egy nagyon felelősségteljes folyamat.” – nyilatkozta a NASCAR alelnöke, Daryl Wolfe.

    A szabályok betartása mellett, mindenkit leellenőriznek majd belépés előtt, és utána is kötelező lesz a szájmaszk, illetve a távolságtartás.

    „Abban hiszünk, az ilyesfajta módszerek bevezetése fontos lépés az élő sportesemények szempontjából.” – tette hozzá a szakember.

    Fontos kiemelni a NASCAR mindössze egy országban rendez futamokat, és a sportban részt vevők is mind az Egyesült Államokban élnek. Mindenesetre ők lesznek az elsők, akik ezt megteszik majd néhány napon belül.

    A további versenyek álláspontja jelenleg az, hogy nem lesznek szurkolók a versenyeken, tehát két forduló után visszaáll minden a „normális” kerékvágásba.

  • Kartonpapír nézők lesznek a lelátón Silverstone-ban?

    Kartonpapír nézők lesznek a lelátón Silverstone-ban?

    Silverstone hasonló módon tervezi „megtölteni” a lelátókat a zárt kapu futamon, mint azt focimeccsek esetében már láthattuk: karton figurákkal.

    A Forma-1, s ezzel a Brit Nagydíj is a 70. évfordulóját ünnepli idén, bár a koronavírus miatt a szezon még csak ez után kezdődik majd el, és a Brit Nagydíj is csak augusztusban, nézők nélkül kerül megrendezésre.

    Mégsem akarják üresen hagyni a lelátókat, ennek megoldására pedig több ötletük is van.

    „Megvizsgáltuk a dolgokat és határozottan nincs hiány újszerű ötletekből, főleg nyomdaipari cégek részéről, akik lemásolnák a Bundesliga kartonpapír közönségét, ami valójában nagyszerű, és én benne vagyok” – mondta a BBC Radio 5 Live-nak Stuart Pringle, Silverstone ügyvezető igazgatója. „Szórakoztató üzletág vagyunk, fenn akarjuk tartani a kapcsolatot a rajongókkal. A lehető legjobban be akarjuk őket vonni, ami jelentősen könnyebb a digitális korszakban.”

    „Nagyon sokat dolgozunk a weboldalunkon a közösségi csatornáinkon és az ilyesmiken.”

    „De ha van mód rá, hogy bevonjuk az embereket, akár videófal, vagy kartonpapír tömeg formájában a székeken, akkor abszolút megvizsgáljuk azt. Felfedezzük ezeket a dolgokat.”

    Silverstone abban bízik, hogy most esetleg olyan nézőkkel is gazdagodnak, akik nem állandó nézők.

    „Az utóbbi években a középpontban voltunk a nyári sporthétvégék közt, de szerintem most nyáron, hogy a lista élén leszünk, remélhetőleg bemutatkozhatunk pár új embernek (nézőnek) is.”

    „Mind nagyon szeretjük a saját sportunkat és nem próbálunk ki más sportokat. De valójában, ha sport rajongó vagy, az nagyszerű élmény, ha beszippant valami.”

    „Nagyon jó, hogy a sport visszatér és megy, és biztos vagyok benne, hogy lesz pár új nézőnk.”

  • A héten fog eldőlni a Szingapúri Nagydíj sorsa

    A héten fog eldőlni a Szingapúri Nagydíj sorsa

    Még mindig nem egyértelmű, hogy az idei szezonban lesz-e verseny Szingapúr utcáin vagy sem, azonban a hét folyamán biztosan választ fogunk kapni erre a kérdésre. Ezt Szingapúr iparért és kereskedelemért felelős minisztere, Chan Chun Sing jelentette be a szombati nap folyamán.

    A bejelentés egy virtuális sajtótájékoztatón történt meg, ahol a miniszerek azon tanácskoztak, hogy milyen intézkedésekkel tudnák a legjobban segíteni hazájuk gazdaságát. Chan elárulta, hogy a Szingapúri Nagydíj legnagyobb promótere már tárgyal a Forma-1 vezetőivel a verseny megrendezéséről.

    „A kettejük között kötött megállapodás alapján a promóternek még felméréseket is kell végeznie arról, hogy mit lehet és mit nem lehet majd csinálniuk a versenyrendezés során.”

    Még egyáltalán nem lehet mondani semmit arról, hogy a versenyt meg lehet-e majd rendezni az eredetileg tervezett időpontban, ami szeptember 18-ai hétvége lenne.

    „Még nem tudunk nyilatkozni erről, ugyanis még folynak a tárgyalások és az eredetileg tervezett dolgok nagyon könnyen megváltozhatnak,” – mondta a miniszter.

    A verseny rendezői nemrégiben jelezték, hogy az eseményt nézők nélkül nem fogják tudni megrendezni. Ez több, mint valószínű, hogy a költségek miatt van így. Egyes források szerint már megkezdődtek a verseny előkészületei és állítólag nézőket is láthatunk majd a lelátókon. Az még azonban kérdéses, hogy a Liberty Media mit fog szólni ehhez.

  • Mégis lehetnek nézők az Osztrák Nagydíjon?

    Mégis lehetnek nézők az Osztrák Nagydíjon?

    Jelen állás szerint, ha minden jól megy, akkor az Osztrák Nagydíjjal kezdetét veheti a 2020-as Forma-1-es idény. Mint minden (újraindult) sportesemény, így papíron itt sem lehetnének jelen nézők.

    A Red Bull tanácsadója Dr. Helmut Marko szavai után azonban nem lehetünk biztosak benne, hogy ez így is lesz. Az osztrák szakember ugyanis lát lehetőségeket arra, hogy minimális számú rajongó jelen lehessen.

    „Reméljük, hogy mihamarabb választ kapunk az osztrák minisztériumtól, arra a csütörtökön elküldött javaslatunkra, amelyben azt fejtettók ki, hogy hogyan rendeznénk meg – nézők nélkül – az Osztrák Nagydíjat. Noha mi nézők nélküli előzetes tervet küldtünk, viszont a vírus helyzet fokozatosan javul, így azt is el tudom képzelni, hogy akár korlátozott számban, de jelen lehessenek nézők az Osztrák Nagydíjon.” – bizakodott Marko.

  • Baku és Szocsi nézők előtt szeretne futamot rendezni

    Baku és Szocsi nézők előtt szeretne futamot rendezni

    A két korábbi szovjet tagállam Azerbajdzsán és Oroszország is kijelentette, hogy mindenképpen nézők előtt szeretné megrendezni a 2020-as Forma-1-es futamot.

    A bakui utcai pályán rendezett versenyt már elhalasztották, ám a promóter kijelentette, hogy semmiképpen nem akarnak nézők nélküli „szellem” futamot rendezni.

    „Nem tartjuk célszerűnek a nézők nélküli versenyt. Reméljük, hogy június végére adottak lesznek a feltételek, hogy fogadhassuk a Forma-1 mezőnyét és a rajongókat is.” – áll a promóterek közleményében.

    Hozzátették még, hogy számukra október közepe után már nem releváns a verseny rendezés az időjárási okok miatt.

    Eközben az Orosz Nagydíj szervezői szerint minden a tervek szerint halad az eredeti szeptemberi időpontban tartott verseny tekintetében.

    „Készek vagyunk nézők előtt megtartani az eredeti időpontban az ország hetedik Forma-1-es Nagydíját. Ha a körülmények megkövetelik, akkor technikailag készen állunk bármiféle alternatívára. Ebben az esetben a szerződési kötelezettségek kissé eltérhetnek. Jelenleg a Forma-1 vezetőitől nem érkezett kérés az orosz verseny időpontjának megváltoztatására. Kétségkívül szeretnénk mi ragaszkodni az eredeti dátumhoz.” – jelentette ki a promóter.

  • Hivatalos: ha lesz Brit Nagydíj, akkor nézők nélkül

    Hivatalos: ha lesz Brit Nagydíj, akkor nézők nélkül

    Bár először akár duplafutamot is szervezett volna Silverstone, azonban már biztos: ha megtartják a versenyhétvégét, akkor azt nézők nélkül bonyolítják le.

    Stuart Pringle, a silverstoni pálya vezetője hétfőn reggel jelentette be, hogy a 2020-as Brit Nagydíjat a koronavírus jelenlegi helyzete miatt ha megrendezhetik, akkor is csak nézők nélkül teszik meg. A közleményben Pringle sajnálatát fejezte ki a kialakult helyzet miatt.

    „Ezt a nehéz döntést olyan sokáig hagytuk lógni a levegőben, amíg lehetett, de tisztán látszódik az, hogy a jelenlegi helyzetben az országban és a kormány kérése alapján csak normális körülmények között folyhatna le a verseny. A kötelezettségünk az, hogy mindenki egészségét és biztonságát biztosítsuk, beleértve az előkészületek és a kész esemény során, továbbá az önkéntes versenylebonyolítóinkat, a versenybírókat és tovább titeket, kedves szurkolóinkat is védeni szeretnénk, mivel ez az egyetlen döntés, ami a legjobb és a legbiztonságosabb jelenleg” – írta a közleményben Pringle.

    A már megváltott 2020-as jegyeket vagy a következő évi, 2021-es futamra lehet beváltani, vagy teljes mértékben visszaigényelhető lesz. Továbbá a közleményből az is kiderült, hogy a jövő évi futamra több ezer jegyet biztosítanak az NHS (brit Országos Egészségügyi Szolgálat –  a szerk.) és az élvonalban dolgozó szakemberek számára.

    Az már biztos, hogy idén a Francia Nagydíj már nem lesz, ugyanis az is törlésre került.

  • Egyesek szerint az online versenyekkel tökéletesen el lehet ütni az időt

    Egyesek szerint az online versenyekkel tökéletesen el lehet ütni az időt

    Mivel a világ semelyik pontjában nem rendeznek semmiféle sporteseményt a világméretű járványt okozó koronavírus miatt, számos versenyző – mint például Max Verstappen és Lando Norris – merült el az online versenyzés világban.

    A világjárvány miatt az aszfalton való valós versenyzés ideiglenesen szünetel, a virtuális versenyzés rendkívüli népszerűségre tett szert. „Olyan érzés, mint, ha két Le Mans-i 24 órás versenyünk lett volna egymást követően, szinte semmi sem aludtunk,” – árulta el Darren Cox, aki a Torque Epsorts csapatának a tagja.  Ez a szervezet volt felelős a legutóbbi All Star versenyek megrendezésében.

    „Már dolgozunk a következő eseményen, amit a következő héten szándékozunk megtartani. Szeretnénk változtatni az eddigi versenyekhez képest, mert túl sok a versenyző. Jelen pillanatban harminc regisztrált emberünk van, akik részt szeretnének venni a versenyen.”

    Nem csak ezek a versenyek, hanem maga az online versenyzés népszerűsége is hirtelen megnőtt. „Rengeteg olyan emberrel beszéltem már életemben, akiket egyáltalán nem érdekelt a szimulátoros versenyzés, most pedig hirtelen ők is részt akarnak venni az általunk rendezett versenyeken. Még soha nem tapasztaltam ehhez hasonlót,” – ismerte el Cox.

    Az online versenyeket – ahol nagyrészt profi versenyzők vesznek részt – milliók követik figyelemmel világszerte, ami miatt a versenyek száma folyamatosan nő. Amellett, hogy az online versenyzés mókás, segít a versenyzők számára a felkészülésben.

  • A Brit Nagydíj szervezői ígérik, ha nem lesz verseny mindenkit teljesen kárpótolnak

    A Brit Nagydíj szervezői ígérik, ha nem lesz verseny mindenkit teljesen kárpótolnak

    A tervek szerint július 19.-én rendeznék meg az idei Forma-1-es Brit Nagydíjat Silverstone-ban, ám a koronavírus-járvány megjósolhatatlan terjedése miatt a szervezők már kalkulálnak a futam elmaradásával is.

    A szezon első hét futamát már törölték vagy elhalasztották a járvány miatt, így az idény ideális esetben Bakuban kezdődhet nyár elején. A Forma-1 vezetősége ezért a virtuális térben pótolja a kiesett versenyeket.

    Ha a helyzet nem javul, akkor a szezonkezdet tovább csúszhat, éppen ezért a Brit Nagydíj szervezői már megígérték az arra a hétvégére jegyet váltó nézőknek, hogy ha nem lesz futam, akkor teljes egészében visszafizetik nekik a jegyek árait.

    „Nem tudjuk pontosan előre jelezni, hogy milyen lesz a helyzet a nyári hónapokban. Azt viszont ígérem, hogy Silverstone-ban mindenki mindent megtesz annak érdekében, hogy a Forma-1-es és a MotoGP futamot a tervek szerint rendezzük meg júliusban és augusztusban.” – fogadkozott Stuart Pringle a silverstone-i pálya igazgatója.

    „Ugyanakkor azzal is szembe kellhet majd néznünk, hogy töröljük ezeket az eseményeket. Ebben az esetben mindenki, aki jegyet váltott az teljes egészében visszakapja a pénzét.” – ígérte.

    A 2019-es Brit Nagydíj volt a tavalyi F1-es szezon leglátogatottabb hétvégéje a 351 ezres nézőszámával.

  • Brundle szerint nincs versenyzés nézők nélkül

    Brundle szerint nincs versenyzés nézők nélkül

    A korábbi Forma-1-es pilóta, Martin Brundle pozitív a 2020-as szezon kapcsán, ugyanis szerinte a koronavírus miatt felfordulás ellenére egy meghatározó szezon. A Sky Sports szakértője hozzátette, hogy a nézők nélkül való versenyzés nem lehetőség a Forma-1 számára.

    Nemrégiben derült ki, hogy az első három versenyhelyszín mellett az első két európai versenyt is elhalasztották, a Monacói Nagydíjat pedig törölték, ugyanis a pálya tulajdonosai kijelentették, hogy más időpontban nem lesznek képesek megrendezni a versenyt.

    Mindez azt jelentheti, hogy a 2020-as szezonnyitó a június elején esedékes Azerbajdzsáni Nagydíj lehet majd. Brundle pedig emlékeztette az embereket, hogy egy Forma-1-es bajnoki idénynek egyáltalán nem szükséges 20-nál több versenyből állnia, ugyanis a korábbi években mindig 20 alatt volt a versenyek száma.

    „Ha képesek leszünk elindulni, még akkor is láthatunk 16-17 versenyt,” – véli Brundle. „Igaz, hogy a versenyek egymás hegyén-hátán lesznek majd a kevés idő miatt, azonban mégis látnánk versenyt. Talán még a versenyhétvégék hosszát is két napra fogják rövidíteni.”

    A brit szerint azon lehetőségeket – miszerint zárt kapuk mögött rendeznének meg bizonyos versenyeket – teljes mértékben el kell felejteni. Brundle szerint ugyanis a zárt kapus versenyek miatt számos versenyhelyszín – mint például Silverstone – anyagi gondokba kerülhet.

    „Nem tehetik meg, hogy olyan helyszíneken, mint például Silverstone-ban, nézők nélkül rendezzenek versenyeket, ugyanis ebben a helyzetben a pályák tönkre fognak menni anyagilag. Szóval emiatt egészen a helyzet rendeződéséig kell várnunk, hogy lehessenek nézők a lelátókon.

    „Véleményem szerint az idei Forma-1-es szezon akár az 50-es éveket is idézheti, ugyanis, ha a helyzet nem rendeződik időben, akkor a szezon versenyeinek száma akár hétre vagy nyolcra is lecsökkenhetne. Ezzel pedig azt a kort élhetnénk át, amikor még Stirling Moss-ék harcoltak a világbajnoki címekért.”