Címke: nézők

  • A Brit, Belga és Olasz Nagydíjon is lesznek nézők

    A Brit, Belga és Olasz Nagydíjon is lesznek nézők

    Egyre több versenyen térhetnek vissza a nézők, hiszen újabb három futammal kapcsolatban vált biztossá, hogy nem zárt kapuk mögött fut majd. Ez a három verseny egész pontosan a most hétvégi Brit Nagydíjat, és a nyári szünet utáni Belga, illetve Olasz Nagydíjat jelenti.

    Most hétvégén, Silverstone-ban ráadásul teltház lesz, erősítette meg Stuart Pringle, a pálya első embere: „Eladtunk minden jegyet. Kifinomult biztonsági rendszerrel rendelkezünk, és elkezdjük értesíteni az embereket, hogy ne utazzanak jegy nélkül.”

    Ami pedig Monzát és Spát illeti, még nincs róla megerősítés, hogy a teltház lehetséges lesz-e, bár vannak biztató jelek. Például, hogy hétvégén a WEC Monzában versenyez, és a lelátók nyitva állnak majd a nézők előtt.

    A belga helyszínnel is hasonló a helyzet, az Eleven Sports értesülései szerint a hó végi 24 órás versenyre is kilátogathatnak majd nézők. Állítólag a nézőknek „szigorú szabályokat és egészségügyi előírásokat” kell követniük három, egyenként 5000 fős buborékban.

     

  • Zandvoort és a Hungaroring is zöld utat kapott a lelátók megtöltéséhez

    Zandvoort és a Hungaroring is zöld utat kapott a lelátók megtöltéséhez

    A koronavírus után – reméljük, lehet már így fogalmazni – még az idei Forma-1-es szezon is komoly korlátozásokkal indult, és bár korlátozások még mindig vannak, az Osztrák Nagydíjon már igazán magas nézőszámot láthattunk. Most pedig úgy tűnik, hogy a Holland Nagydíj és a Magyar Nagydíj is zöld utat kap a nagy létszám fogadására.

    Mindemellett a brit Sky kommentátora, Martin Brundle szerint az olyan helyszínek, mint Mugello és a Nürburgring potenciális helyettesítői lehetnek az elmaradt melbourne-i futamnak, és talán a brazilnak is.

    „Bahreinben vagy Austinban is lehetne második futam” – mondta. „Meglátjuk, hogy mit találnak ki.”

    Ugyanakkor Silverstone is potenciális jelölt lehet arra, hogy még egy futamot rendezzen.

    „Ha tudunk segíteni azzal, hogy a szezon későbbi szakaszában is rendezünk egy futamot, akkor örömmel segítünk” – mondta a pálya főnöke, Stuart Pringle a Press Associationnek.

    „Nem kértek meg minket, és ez nem egy olyan beszélgetés, amit én kezdeményeztem volna, de ha egy újabb futam megrendezésével ésszerű szintre emeljük a bajnokságot, akkor természetesen segítünk.”

    További jó hír, hogy Zandvoortba úgy néz ki, hogy teljes létszámmal, napi 100 000 nézővel térhet vissza a Forma-1.

    „Folytatjuk a teljes körű előkészületeket” – mondta a pálya főnöke, Robert van Overdijk a De Telegraafnak.

    „Feltételezzük, hogy a jelenlegi kormányzati intézkedések vannak annyira hatékonyak, hogy továbbra is telt házzal tudjuk megrendezni a nagydíjat.”

    Zöld jelzést kapott a Magyar Nagydíj is

    A SID hírügynökség pedig arról számolt be, hogy a magyar szervezők is folytathatják a jegyértékesítést a tesztelt, gyógyult vagy beoltott nézők számára.

    „A Hungaroring meglátogatása mellett a rajongók szabadon mozoghatnak Budapesten ‘zöldkártyájukkal’, és élvezhetik a lélegzetelállító város megannyi nagyszerű éttermét, bárját, és kulturális látványosságát” – írta a hírügynökség.

    A McLaren főnöke, Andreas Seidl azonban csatlakozik azokhoz, akik aggódnak amiatt, hogy a folyamatosan változó és 23 futamból álló menetrend túlságosan megterhelőnek bizonyul.

    „Az, ahogyan az idei szezont teljesítjük, nem fenntartható számunkra, mint csapat számára. Túlságosan megterhelő a csapattagok számára” – mondta az RTL-nek.

    Seidl azonban elismerte, hogy a sportnak egyelőre „rugalmasnak kell maradnia” a járvány miatt, mert a teljes naptárra „szükség van a csapat finanszírozásához”.

    Hosszabb távon azonban egy másfajta menetrendben reménykedik, „amely számunkra, mint csapat számára is kivitelezhető”.

  • Hamilton nem örül, hogy „kísérleteznek” a rajongókkal

    Hamilton nem örül, hogy „kísérleteznek” a rajongókkal

    Dr. Helmut Marko eloszlatta a Forma-1-es pályákra tömegesen visszatérő nézőkkel kapcsolatos félelmeket.

    Ezen a hétvégén a Red Bull Ringen, a Stájer Nagydíjon a jelenlegi helyi korlátozások értelmében mindössze 15 000 néző lehet jelen.

    Ennek ellenére a 78 éves Markót csütörtökön még szelfizni is látták a rajongókkal, maszk nélkül.

    „A FOM sokkal szigorúbb, mint az adott kormány, és ezt természetesen tiszteletben tartjuk” – mondta a Red Bull F1-es tanácsadója.

    „De a rendszer működik. Bár nagyon sok országba utazunk, már régóta nem volt korona-ügy” – mondta az Österreich című lapnak.

    A jövő hétvégi, második ausztriai futamra jelentősen enyhülnek az osztrák korlátozások, és a Red Bull telt házra számít – bár Marko elismerte, hogy a közönség még mindig aggódhat a fertőzésveszély miatt.

    Eközben a Brit Nagydíj szervezői nemrég jelentették be, hogy a jövő hónapban Silverstone-ban megrendezésre kerülő futamra zöld utat kaptak a brit kormánytól ahhoz, hogy megtöltsék a lelátókat.

    „Ez olyasmi, amiért hónapok óta dolgozunk, és alig várom, hogy júliusban ismét teltházas közönséget köszönthessünk Silverstone-ban” – mondta Stuart Pringle, a pálya főnöke.

    A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton azonban aggódik.

    „Természetesen nagyszerű, hogy a világ legjobb rajongói visszatérhetnek” – mondta.

    „Sajnos a fertőzések száma Angliában az egekbe szökött. Aggódni kellene a telt ház miatt, szóval vegyes érzelmeim vannak.”

    „Nagyszerű, hogy Franciaországban voltak nézők, és azóta sem hallottunk onnan rossz híreket. De inkább óvatos lennék és fokozatosan térnék vissza a normális kerékvágásba, minthogy kísérletezzek a szurkolókkal” – tette hozzá.

    A brit kollégája, George Russell azonban kevésbé aggódik.

    „Mindenkit, aki bejön, be kell majd oltani vagy meg kell vizsgálni” – mondta. „És rá kell mutatni arra is, hogy 50 Wembley-stadion is elférne a silverstone-i pályán.”

  • 105 ezer nézővel térne vissza a Forma-1-be a Holland Nagydíj

    105 ezer nézővel térne vissza a Forma-1-be a Holland Nagydíj

    1985 után idén először rendeznek Hollandiában Forma-1-es futamot. Noha Zandvoort visszatérése már tavaly is esedékes lett volna, végül a koronavírus miatt idén tavaszra, majd onnan szeptemberre tolódott.

    Max Verstappen idei remek szereplése pedig hatalmas érdeklődést övezhet a Németalföldön, ám a nézők tekintetében egyelőre nem született döntés. A COVID-19-helyzet Hollandiában jelenleg fokozatosan javul, mind az új fertőzöttek, mind pedig a halálesetek száma is fokozatosan csökken, köszönhetően a legutóbbi szigorú korlátozásoknak. Ezeket azonban a héten feloldják majd, és a tervek szerint szeptemberre valamennyi intézkedést eltörölnek, így papíron nem lenne akadálya a nagy tömeg fogadására sem a Forma-1-es hétvégére.

    „Nagyon gyorsan haladunk a jó irányban, de ez önmagában már nem furcsa. Most már mindenki tudja, hogy hogyan kell viselkedni a vírussal szemben. Ráadásul mostanra már ott vannak azon emberek, akik már átestek rajta, vagy már be vannak oltva.” – beszélt a holland járványhelyzetről az F1-es futamért felelős igazgató Jan Lammers.

    „Ha mindezt egybe vesszük, akkor már most is van egy csomó olyan néző, akik biztonságban vannak és nem kapják el mástól a vírust.”

    A kormány részéről a végleges döntés még várat magára, ám Lammers bízik abban, hogy hamarosan döntés születhet, hogy időben eltudják kezdeni a felkészülést az esetleges teltházra is.

    „Két hónapra van szükségünk, hogy logisztikailag mindent megfelelően elintézzünk. Nagyjából ennyi időre van szükségünk, hogy az összes ideiglenes lelátót fel tudjuk állítani.

  • Csak védettségi igazolvánnyal lehet kilátogatni idén a Magyar Nagydíjra

    Csak védettségi igazolvánnyal lehet kilátogatni idén a Magyar Nagydíjra

    Az már korábban biztos volt, hogy a tavalyi futammal ellentétben, idén már lehetnek nézők a Forma-1-es Magyar Nagydíjon. Most pedig az is kiderült, hogy milyen feltételek teljesülése esetén vehetnék részt rajta nézők.

    A Hungaroring hivatalos oldalán már olvasható, hogy a Magyar Nagydíjra csak érvényes védettségi igazolvánnyal lehet menni, amit megerősített Schanda Tamás – az Innovációs és Technolgiai Minisztérium államtitkára – is egy facebook videóban.

    „A Formula 1-es és más nemzetközi sorozatok idei magyarországi futamait a tervek szerint nyitott kapukkal, nézők előtt szervezik meg, persze a mindenkori járványügyi előírásokat betartva. Így a Hungaroringen szoríthatnak a kedvenceiknek a védettségi igazolvánnyal rendelkező, hazai szurkolók.” – jelentette be az államtitkár.

    Idén tehát a Túraautó Világkupa (Michelisz Norbert), a Kamion Európa-Bajnokság (Kiss Norbert) és a Forma-1-es hétvégére (Formula 3: Tóth László), valamint más hazai és nemzetközi versenyekre csak a védettségi igazolvánnyal rendelkező szurkolók mehetnek be.

  • Hivatalos: Ennyi néző látogathat majd ki a Monacói Nagydíjra

    Hivatalos: Ennyi néző látogathat majd ki a Monacói Nagydíjra

    A Monacói Nagydíj a Forma-1 történelmének egyik legrégibb és legnagyobb presztízsű versenye. A helyi kormány pedig a mai nap folyamán jelentette be azt, hogy az idei futamot 7.500 néző előtt kerül majd megrendezésre.

    A külföldről érkező szurkolóknak már a határon be kell mutatniuk egy negatív PCR tesztet annak érdekében, hogy beléphessenek majd az utcai pálya területére, ahol 67. alkalommal fognak versenyt rendezni a száguldó cirkusz történetében. A koronavírus tesztelés szempontjából egyedül a helyi dolgozók és a lakosok számítanak kivételnek.

    A tavalyi versenyt végül a koronavírus járvány okozta helyzet miatt kellett törölni a versenynaptárból. Ebből kifolyólag az Monacói Automobil Club egyik munkatársa Christian Tornatore információi szerint már 3.000 jegyet eladtak a 7.500-ből az idei versenyre, amit május 23-án rendeznek majd meg a hercegségben. A pénteki szabadedzések során azonban majd csak 3.000 ember lehet majd a lelátón.

    A Monacói Nagydíj lesz a 2021-es Forma-1-es világbajnokság ötödik versenye a tervezett huszonháromból.

  • Végül lehetnek majd nézők a Spanyol Nagydíjon

    Végül lehetnek majd nézők a Spanyol Nagydíjon

    Még ha kis számban is, de lehetnek nézők a hétvégi Spanyol Nagydíjon. Habár először úgy tűnt, nem engednek majd be senkit, végül 1000 embernek lehetősége lesz a helyszínről követni az eseményeket.

    Korábban 15 ezer rajongó fogadása volt tervben, de a spanyol kormány ezt megváltoztatta két héttel ezelőtt a magas számú fertőzések miatt, ám mostanra meg már megszűnt a veszélyhelyzet.

    „Nagyon fontos, hogy ki tudjuk nyitni kapuinkat és meg tudjuk jutalmazni hűséges tagjaink támogatását” – állt a barcelonai pálya közleményében. „Még ha csak alacsony számú rajongóval is, de példát mutathatunk, hogy biztonságosan lehet fogadni nézőket sporteseményeken.”

    Több mint ezer ember rendelkezik jeggyel, közülük fognak majd sorsolni, hogy ki jelenhet meg. A célegyenes melletti főtribünön foglalhatnak majd helyet a szerencsések.

  • Brown: a szurkolók inspirálták a sprintfutam ötletét

    Brown: a szurkolók inspirálták a sprintfutam ötletét

    A nézőkre hallgatott a Forma-1, amikor az új formátummal való kísérletezés mellett döntött, a McLaren csapatfőnöke, Zak Brown szerint.

    A rendhagyó kvalifikációt idén három hétvégén alkalmazzák majd, először Silverstone-ban. A közösségi médián keresztül nagy ellenállás zúdult az ötletre, de Brown szerint pont a közvélemény volt az, ami miatt az F1 változtatott a hozzáállásán.

    „Szerintem ilyesmit érdemes kipróbálni és megfontolni. Szerintem az Forma-1 sok jó dolgot tett mostanában, jobban fókuszál a nézőkre, kimennek és megkérdezik a szurkolókat is.”

    „Olyan embereket is megkérdeztek, akik trendből követik az F1-gyet, és csak néha csatlakoznak be egy hétvégébe.”

    „Egy csomó ötlet érkezik tőlük, szerintem ezeket érdemes figyelembe venni a döntések előtt. Így nem tíz ember dönt arról, mit akar néhány millió néző.”

    „Chase [Carey] alatt kezdtek a fogyasztói szokások iránt érdeklődni, hogy új dolgokon gondolkodjanak, ami nagyszerű, pont így kell csinálni. A fordított rajtrács is innen érkezett, egy csomó kérdőív eredményeképp, és komolyan ki is tárgyalták.”

    „Akik nem örülnek ennek, azok – ahogy számítani is lehet rá – a régebbi rajongók, az újakkal szemben. Én úgy vagyok vele, próbáljuk ki. Nem tudom elképzelni, hogy azok, akik kritizálják az ötletet, ne néznék meg. Ők is mindenképp követni fogják.” – mutat rá az amerikai.

    „Nézői szempontból furcsállnám, ha nem működne. Bár megváltoztatja majd a dolgokat, majd meglátjuk, ez olyan, amit gyakrabban kéne csinálnunk, mindig, vagy mondjuk ötször egy évben. Meglátjuk, hogyan alakul majd.”

    „Az emberek érdekelni fogja, hogyan alakul, éppen ezért nézni fogják. Ez már önmagában is egy siker.” – összegezte Brown.

  • A nézők hamarosan visszatérhetnek a Forma-1-es versenyekre

    A nézők hamarosan visszatérhetnek a Forma-1-es versenyekre

    Már nem kell sokat várni arra, hogy újra nézők előtt rendezhessenek futamokat a Forma-1-ben. Mindez annak ellenére tűnik valószínűnek, hogy a soron következő három versenyen biztosan üresek lesznek majd a nézőterek.

    Ezen optimizmusnak ugyan van valóságalapja, azonban csalóka, mert például a Kanadai Nagydíjat tavalyhoz hasonlóan idén sem fogják tudni megrendezni. A montreáli futam helyét Isztambul kapta meg a száguldó cirkusz versenynaptárában.

    A jó híreket azonban a Hungaroring vezérigazgatója Gyulai Zsolt közölte az auto és motorsport szerelmeseivel, ugyanis Magyarország már nézők előtt szeretné rendezni az idei Magyar Nagydíjat augusztus elsején.

    „A jegyek értékesítése már elkezdődött a versenyre és mindannyian reméljük, hogy a járványhelyzet javulni fog augusztusra olyan mértékben, hogy már nézők előtt tudjuk rendezni a versenyt csakúgy, mint a hazánkban levő futball mérkőzéseket,” – nyilatkozta Gyulai.

    A Hungaroring igazgatója mellett a silverstonei aszfaltcsík ügyvezető igazgatója Stuart Pringle is izgatott a nézők miatt.

    „Szinte már az összes jegyet el tudtuk adni a vasárnapi versenyre, a szombati kvalifikációs futam pedig egy remek és egyedi lehetőséget biztosít majd a helyszínre látogatók számára,” – véli Pringle.

    Végezetül pedig a monacói Hebdo számolt be arról, hogy a COVID-19 miatt érvényben levő korlátozások enyhülnek majd a hercegség területén és ebből következik, hogy a Forma-1-es Monacói Nagydíjat minden bizonnyal szurkolókkal teli lelátok előtt rendezik majd meg.

    A monacói lap értesülései szerint a szervezők sok lehetőséget mérlegelnek, beleértve azt is, hogy csupán a maximális kapacitás felét érheti el a nézők száma a versenyhétvége folyamán.

  • Több, mint százezer néző lehet jelen az idei Indy500-on

    Több, mint százezer néző lehet jelen az idei Indy500-on

    105. alkalommal rendezik meg idén az Indianapolis-i 500 mérföldes versenyt. A világ legnagyobb motorsport komplexumába pedig a tervek szerint 135 ezer néző mehet majd be a május végi futamra.

    A május 30.-i futamra tervezik a teljes kapacitás 40%-t megölteni, miután a szervezők konzultáltak az állami és helyi egészségügyi biztosokkal. Természetesen a beengedett nézők számára szigorú járványügyi előírásokat fogalmaznak be, többek között a kötelező maszkviselést, valamint a belépéskor minden látógató testhőmérsékletét is ellenőrizni fogják.

    Ezeken kívül pedig a lelátókon és a pálya egész területén figyelni kell a távolságtartásra is. Valamint pedig egész májusra lezárják a pálya környéki dombokat, ahol normál esetben további tízezrek szokták megtekinteni a versenyt. A pálya egész területén kézfertőtlenítő és tisztító állomásokat helyeznek el, amelyek könnyen és gyorsan elérhetőek lesznek.

    „A rajongóink jelentenek mindent a számunkra, alig várjuk már, hogy ismét otthon üdvözölhessük őket az Indy500-on. A város és az állam is együttműködött velünk a megfelelő egészségügyi és biztonsági intézkedések megalkotásában, amivel fogadni tudjuk – korlátozott számban – a lelkes rajongókat. A pályára kilátogatók és Közép-Indiana biztonsága volt a legfontosabb ebben a folyamatban.” – fogalmazott a pálya elnöke J. Douglas Boles.

    Az Indianapolis Motor Speedway a biztonság további fokozása érdekében oltakozási napokat szervez április 24-30.-a között, amelyet további napokkal kibővítenek május 1-27.-e között. A pálya vezetői, valamint az IndyCar sorozat szervezői is arra bíztatnak, hogy a versenynapon résztvevők vegyék fel az oltást.