Címke: nézettség

  • Hollywood sem tudna jobbat: Rendkívül népszerű volt idén a Forma-1

    Hollywood sem tudna jobbat: Rendkívül népszerű volt idén a Forma-1

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke úgy véli, egy „hollywoodi forgatókönyvíró” sem tudott volna olyan látványos, izgalmas történetet kitalálni, mint amilyen a 2021-es Forma-1-es szezon volt.

    Az F1-ben idén a Red Bull és a Mercedes csatájának lehettünk szemtanúi, hiszen Max Verstappen és Lewis Hamilton fej-fej mellett haladt a pilóták bajnoki címéért, az egész szezon során. Végül a két versenyző pontegyenlőséggel érkezett az utolsó futamra, és a bajnoki cím a szezon utolsó körében dőlt el, egy vitatott újraindítást követően, miután Verstappen megelőzte Hamiltont, és ezzel megszerezte nem csak a futamgyőzelmet, de a bajnoki címet is.

    De nem csak a szezonzáró volt drámai, és nem is csak a pályán zajlottak az izgalmak. Hamilton és Verstappen Silverstone-ban és Monzában is kiütötték egymást, és más komoly csatáik is voltak, például Brazíliában és Szaúd-Arábiában.

    A nézettség szempontjából az F1 erős évet tudhatott maga mögött, és a rajongók nagy számban látogattak ki a versenyek többségére – ahova már engedélyezték, így a koronavírus járvány ezen szakaszában -, beleértve az Egyesült Államok Nagydíját is, ahol három nap alatt 400 000 néző látogatott ki a Circuit of The Americas pályára.

    Domenicali jól kezdett

    Ez volt az F1 első éve Stefano Domenicali irányítása alatt, aki a téli szünetben vette át a sorozat vezérigazgatói és elnöki posztját, Chase Carey-től.

    Horner azzal viccelődött, hogy szerinte Domenicalinak „egy hatalmas karácsonyi kosarat kellene vennie a Red Bullnak az izgalmakért, a versenyzésért és a drámáért, amit idén az irányítása alatt átélhetett”.

    „Azt hiszem, 47 évvel ezelőtt volt utoljára olyan futam, ahol a versenyzők pontegyenlőséget értek el ebben a bajnokságban” – mondta Horner.

    „Szerintem még egy hollywoodi forgatókönyvíró sem tudta volna kitalálni az idei év minden csínját-bínját. A Forma-1 népszerűsége pedig, mint láttuk, az egekbe szökött.”

    „Valószínűleg a világ legnagyobb sporteseményét kapta idén finálénak.”

    „És az új rajongók száma, akiket a sportágban üdvözölhettünk, elképesztő, fenomenális volt.”

    A Ferrari csapatfőnöke is egyetért

    A Ferrari F1-es főnöke, Mattia Binotto is elismerően nyilatkozott arról a munkáról, amelyet Domenicali – korábbi ferraris kollégája – és az F1 tulajdonosa, a Liberty Media végzett a sorozat népszerűsítése érdekében.

    „Nagyon jól csinálja” – mondta Binotto.

    „Úgy gondolom, hogy a Liberty Media is nagyon jól csinálja. Amióta a Liberty Media elkezdte ezt, sokat javítottak a sorozaton és azon, ahogyan a rajongóknak bemutathassuk a sorozatot, nemcsak a közvetítés, hanem a közösségi média és mindezek tekintetében is.”

    „Természetesen fokoztuk a kommunikáció szintjét és azt, a szurkolókkal való kapcsolatteremtés módjait is.”

    „Úgy gondolom, hogy Stefano egyszerűen egy év után nagyon jól teljesít. Nem könnyű neki Chase után tartani a szintet, mert Chase is fantasztikus munkát végzett.”

    „De ismerem Stefanót, és biztos vagyok benne, hogy a jövőben is nagyon-nagyon jól fog teljesíteni.”

  • A Magyar Nagydíj volt 2020 legnézettebb Forma-1-es futama világszerte!

    A Magyar Nagydíj volt 2020 legnézettebb Forma-1-es futama világszerte!

    Közzétette a hivatalos nézőszámait a tavalyi év futamainak a Forma-1. A száguldó cirkusz helyszínein sem lehettek nézők tavaly, ami meg is látszott a tévénézők számának változásában is, miközben voltak futamok, amelyek nézettsége eléggé kiemelkedett.

    2020-ban kevesebb versenyt rendeztek, mint egy évvel korábban, így is sikerült fenntartaniuk a korábbi átlagnézőszámukat is. Ez a tavalyi év esetében 87,4 millió tévénézőt jelentett átlagosan futamonként, ez 4,5%-os csökkenést mutat 2019-hez képest, de még így is meghaladja az azt megelőző évekét, ahol szintén több futamot rendeztek.

    Az átlag csökkenése főleg annak tudható be, hogy a futamokat csak Európában és a Közel-Keleten rendezték meg, így sok kontinens nézői számára ezek kedvezőtlen időpontokban voltak. Voltak azonban kiemelkedően nagy növekedések bizonyos piacokon, így például Oroszországban 71%-kal, míg Kínában 43%-kal nőtt a nézők száma.

    Az összesített nézőszám tavaly meghaladta a 1,5 milliárd főt, ami 400 millióval kevesebb, mint a négy futammal többet rendező 2019-es esztendő esetében.

    2020 legnézettebb futama a Magyar Nagydíj volt, 103,7 millióan követték a száguldást a Hungaroringen, ez 7%-kal több az előző évihez képest. A magyar futam mellett pedig csak a visszatérő Portugál Nagydíj tudott még 100 milliós nézettséget elérni. Utánuk a Szahíri és a Török Nagydíj következett a nézettségi rangsorban.

    A Forma-1 ezen kívül egy közvéleménykutatás esetében felmérte azt is, hogy mennyivel javult a sorozat megítélése. A megkérdezett 6000 ember 72%-a gondolta azt, hogy a Forma-1 javult az elmúlt két évben. Ez szintén magasabb a korábbi évek számánál. Míg a 90%-uk ítélte meg úgy, hogy a Forma-1 megfelelően kezelte a világjárványt.

  • Nőttek az F1 számai 2018-ban, és egyre több a fiatal rajongó

    Nőttek az F1 számai 2018-ban, és egyre több a fiatal rajongó

    Többen nézték a Forma-1-et a tévében tavaly, mint 2017-ben, adta hírül a Formula One Management.

    Mint kiderült, 490,2 millió egyedi néző követte figyelemmel a Forma-1-et 2018-ban, ami 10%-os növekedést jelent 2017-hez képest. Az összesített közönség világszerte 1,758 milliárdra nőtt.

    A legnagyobb mértékben Brazíliában, Németországban és Olaszországban nőtt a közönség, utóbbi országban annak ellenére, hogy ott már csak fizetős csatornán volt követhető az F1. Idén pedig már az Egyesült Királyságban is megszűnik majd az ingyenes tévécsatornán való közvetítés, ez alól egyedül a Brit Nagydíj lesz kivétel.

    A legnézettebb verseny a Monacói Nagydíj volt 2018-ban, amely 110 millió nézőt vonzott, de a bahreini, a francia, az osztrák, a brit, az olasz és a mexikói is 90 millió felett teljesített.

    Az F1 TV-s nézőszámról azonban nem szolgáltatott adatot a FOM, mely szolgáltatás nem is indult el időben, csak a Spanyol Nagydíjon debütált, és sok gond volt vele.

    Nőttek azonban az F1 számai a közösségi platformokon is. A Facebook, Instagram és YouTube közönség együttesen 18,5 millió követőt produkált a közlés szerint, noha feltételezzük, hogy azért bőven van átfedés az egyes platformok között.
    A FOM szerint a közösségi médiában 53%-os növekedést ért el a sport, ezzel pedig a „leggyorsabban növekedő, jelentős sportág a közösségi média felületeken”.

    Az F1 506 milliós rajongói bázisának 62%-a 45 éves, vagy annál fiatalabb, 14% 25 év alatti és 30% 25 és 34 év közötti.
    A FOM állítása szerint, azon rajongók közül, akik az elmúlt két évben – tehát a Liberty Media irányítása óta – fedezte fel magának a sportot, 61% 35 év alatti, és 36% 25 év alatti, ez pedig többek között az F1 eSportsnak is köszönhető.

  • Carey szerint jó számokat produkál az F1 és a rajongók is elégedettek

    Carey szerint jó számokat produkál az F1 és a rajongók is elégedettek

    A Forma-1 főnöke, Chase Carey elismerte, hogy a PPV (pay-per-view, amikor egy-egy esemény, jelen esetben F1-es futam megtekintéséért egyszeri, külön díjat fizet a fogyasztó – a szerk.) megjelenése visszavetette a televíziós nézőszámokat.

    A Liberty Media 4%-os F1-es nézőszám csökkenésről számolt be világszinten, azonban Carey elmondása szerint ez pusztán annak köszönhető, hogy Olaszországban az ingyenesen fogható tévécsatornáról fizetősre vándorolt a közvetítés.

    „Olaszországot nem nézve a televíziós nézettségünk 3%-kal nő évről évre.” – mondta Carey. „A szombati kvalifikációs nézettségünk pedig még jobban (nőtt).”

    Pozitívan hatott az össznézettségre az is, hogy az Egyesült Államokban népszerűbb lett a Forma-1, valamint Kínávan is nőtt a nézettség. Ezen kívül a helyszíni közönség száma is növekedett.

    „A helyszíni nézőszám is négy százalékkal nőtt egyik évről a másikra (tavalyról idénre), azon a tíz pályán melyen tavaly is járt a mezőny.”

    „Azon a két pályán, melyen nem jártunk 2017-ben, Franciaország és Németország, túlszárnyalták a várakozásainkat.” – tette hozzá Carey. „Németországban a promóternek új lelátót kellett építenie, hogy kiszolgálhassa az igényeket.”

    Azt is hozzátette, hogy a rajongók sokkal elkötelezettebbek a Forma-1 mellett most, hogy szorosabb a bajnoki címért folytatott csata is.

    „Az átlagos rajongóink 44%-a érdeklődőbb a 2018-as szezon során, mint voltak 2017-ben.”

    „A rajongók 66%-a véli úgy, hogy az F1 javult a két évvel ezelőtti állapotához képest és csak 15% gondolja azt, hogy romlott. A rajongók 67%-a gondolja úgy, hogy az F1 jó kezekben van a Libertynél, míg 10% az, aki ezzel nem ért egyet.”

  • Tovább csökken az F1-es tévés nézettség

    Tovább csökken az F1-es tévés nézettség

    A Liberty Media mindent megtesz annak érdekében, hogy növelje a Forma-1 nézettségét, megreformálták a széria digitális platformjait, megújították a grafikai elemeket a közvetítésekben, és bár késve és sok problémával, de elindult az F1 TV streaming szolgáltatás is.

    Christian Sylt az Independentben megjelent írása szerint azonban mindezek ellenére csökkentek az F1 televíziós számai 2018-ban.

    Chase Carey szerint két fő piac van, mely nagyon változékony, ezek egyike Olaszország, ahol fizetős csatornára került az F1-es közvetítés, a másik pedig Brazília.

    „Brazília számára már nincs ott Felipe Massa versenyezni. Ő volt a brazil versenyzőnk, és ez hatással van az ottani nézettségre is.” – mondta Carey.

    Hozzátette, hogy a nézettséget legnagyobb arányban az a 20 ország adja, amely a versenynaptárban is szerepel, így ezen két piac (Olaszország és Brazília) csökkenése is hatással van a számokra.

     

  • Nőtt a Forma-1 nézettsége 2017-ben

    Nőtt a Forma-1 nézettsége 2017-ben

    A Forma-1 tavaly kapott új tulajdonost a Liberty Media „személyében”, így a Bernie Ecclestone érával némileg ellentétben, rohamosan fejleszteni kezdték a digitális platformokat.

    2017-ben javult is az F1 teljesítménye a közösségi oldalak, valamint a televíziós és digitális megtekintések esetében is.

    A sport közleményben számolt be róla, a 2017-es szezon 11,9 millió követővel zárták a Facebook, Twitter, Instagram és YouTube csatornák által. Ez pedig 54,9%-kal több, mint 2016-ban volt.

    A videós tartalmak remekül szerepeltek Twitteren; több, mint 64 millió megtekintés született, ami az előző évi számhoz képest 165%-os növekedés. A Forma-1 Instagram követői is közel megduplázódtak, már 3,8 millióan vannak. De még így is van hova fejlődni, hiszen Lewis Hamilton egymaga 5,7 millió követővel bír Instán.

    A televíziós nézettség is nőtt a top 20 piacon: 6,2%-os emelkedéssel 1,4 milliárdra nőtt.
    A legnagyobb növekedést Olaszország produkálta, 19,1%-kal, majd következik Brazília 13,4%-kal.

    A helyszíni közönség összesen, globálisan 1%-kal nőtt, úgy, hogy egyel kevesebb futam volt, mint 2016-ban.

    „2017-ben 352,3 millió egyén kapcsolta be a tévéjét legalább egyszer, hogy F1-et nézzen. 2010 óta ez az első alkalom, hogy ez a mérőszám nem csökkent.” – közölte a Forma-1.

    A legnagyobb televíziós piac továbbra is Brazília, több, mint 76 millió nézővel, bár ez a szám most 1,8%-kal kevesebb a korábbinál.

    „Az elmúlt szezonban tett erőfeszítéseink középpontjában az volt, hogy fokozzuk a rajongók élményeit a különféle platformok segítségével, és biztató látni a rajongók Forma-1 iránti elköteleződését szerte a világon.” – mondta a Sean Bratches kereskedelmi vezető.

  • Remek számokat hozott az első F1 Esports Series World Championship „szezon”

    Remek számokat hozott az első F1 Esports Series World Championship „szezon”

    A Formula 1 Esports Series szabályosan berobbant idén a köztudatba.Több, mint 60 000 gamer versenyzett egymás ellen szeptemberben, hogy aztán a legjobbak novemberben, Abu Dhabiban mérkőzhessenek meg egymással, és egyikük a valaha volt legelső Formula 1 Esports Series világbajnok legyen.

    A bajnok a 18 éves Brendon Leigh lett.

    Az első kísérlet erre a műfajra nagy sikert hozott. A digitális és közösségi médiás platformok kulcsszerepet játszottak az esemény promótálásában. Az F1 Esports Series World Championship döntője több, mint 20,5 millió reakciót és 6 millió videómegtekintést generált

    „A Forma-1 márka ereje lehetővé teszi számunkra, hogy új piacokra törjünk be, és az esports logikus stratégia volt.” – mondta az F1 kereskedelmi vezetője, Sean Bratches. „A nézőszám, különösen digitális területen, a jövő lehetőségeit vetíti elő számunkra.”

    A döntőt Facebookon 1,8 millióan nézték meg (72%-kal többen, mint az elődöntőt) és 54 000-en nézték Twitch-en. Instagramon az esemény 6,1 millió reakciót, és 310 000-es engagementet hozott, míg ezen a felületen a videómegtekintések elérték az 1,6 milliót. Twitteren 7.8 millió reakció született.

    YouTube-on az esemény legnépszerűbb videója 3,5 millió percnyi megtekintést eredményezett, pedig csak két napig volt elérhető. Az össz. videómegtekintés több, mint 950 000 eddig. Az F’ Esports döntős videóját 494 ezren nézték meg, ami több, mint amennyien az NBA 2K17 all-star mérkőzést (259 ezer), vagy az NFL Madden 17 bajnoki döntőt (227 ezer) nézték meg idén.

    Az F1 Esports döntőit 123 országban közvetítették, szerte a világon. Az október 11-i, Londonban rendezett elődöntőket és a novemberi döntőt televízióban összesen 1,6 millióan nézték.

    „Hihetetlen nézőszámokat értünk el így elsőre, ami bizonyítja, hogy jó döntés volt belekezdeni ebbe az új Forma-1-es kalandba.” – mondta Frank Arthofer, a Forma-1 digitális platformjának igazgatója.

    [poll id=”45″]

  • A Monacói Nagydíj volt a legnézettebb F1-es futam Amerikában

    A Monacói Nagydíj volt a legnézettebb F1-es futam Amerikában

    A múlt hétvégén megrendezésre kerülő monacói versenyhétvége különösen nagy népszerűségnek örvendett az Egyesült Államokban.

    A motorsport rajongóknak kimondottan kellemes hétvégéjük volt, ugyanis az Indy500 is május 28-án került megrendezésre, így gyakorlatilag egész napos autósport – maraton volt.

    Habár a 2017-es Monacói Nagydíj nem volt különösen izgalmas, mióta az NBC átvette a Forma-1 közvetítését Amerikában, erre a versenyre voltak legtöbben kíváncsiak.

    Amellett, hogy ottani idő szerint reggel 8 órakor rajtolt el a mezőny, az NBC csatornája mellett online, valamint az NBC letölthető appján is figyelemmel lehetett kísérni a történéseket.

    Így a tavalyi futamhoz képest 9%-kal többen nézték a versenyt, mely 1,44 millió embert jelent.

    Mindenképpen jó hír tehát, hogy Amerikában is egyre többen kíváncsiak a Forma-1-re, annak ellenére, hogy nem a szezon eddigi legizgalmasabb versenyén van túl a mezőny.