Címke: Next Gen

  • Jeff Gordon le van nyűgözve a Next Gen autó eddigi teljesítményétől

    Három futam után a Hendrick Motorsports alelnökének, Jeff Gordonnak tetszik, amit a Next Gen autóval kapcsolatban lát.

    Igaz, Gordon – aki most a Hendrick Motorsports alelnökeként tevékenykedik – elégedett lehet az eredményekkel, mivel a HMS versenyzői a Cup Series szezon első három futamából kettőt megnyertek.

    A sorozat regnáló bajnoka, Kyle Larson február 27-én nyert a kaliforniai Auto Club Speedwayen, csapattársa, Alex Bowman pedig múlt vasárnap hosszabbításban győzött éppen Larson ellen, Las Vegasban.

    A trófeáktól függetlenül Gordon elmondta, hogy a Next Gen – a NASCAR fennállása óta a stock car legforradalmibb iterációja – bevezetésével egy láthatóan jobb versenyterméket láthatnak a nézők.

    Szerintem nagyszerű versenyzést kaptunk. Azt hiszem, láttunk autókat hátulról előre jönni, és elölről hátrafelé menni” – magyarázta a négyszeres NASCAR Cup Series bajnok.

    Azt is megtudtuk, hogy bizony lehet keményen versenyezni ezzel az autóval. Azonban a pilóták végig a határon autóznak. Egyértelműen a ki kell használniuk az összes tehetségüket.

    Gordon hozzátette, hogy szerinte a NASCAR minden számítása bejött a Next Gen autóval kapcsolatban.

    Azt hiszem, ez volt a szándék – hogy az autóval egyenlőbb feltételeket teremtsünk. Büszke vagyok arra, hogy a NASCAR a kisebb leszorítóerőt és a nagyobb lóerőt választotta az ilyen típusú pályákon, mert ez jobban a versenyzők kezébe adja a dolgokat.

    Évek óta nem láttunk már ilyet, amikor a srácok maguktól kipördülnek. Látod, ahogy a srácok néha meg tudják fogni a csúszást és utána még mindig keményen hajtanak és keményen vezetnek.

    Az izgalmas versenyek kivonzzák a nézőket a pályára
    Az izgalmas versenyek kivonzzák a nézőket a pályára Fotó: Dylan Buell/Getty Images/NASCAR Media

    Új arcok az élen

    A vasárnapi Las Vegas-i versenyen 12-szer lengették be a sárga zászlót, így a 2022-es szezon első három futamán összesen 31 ilyen periódus volt. Ez holtversenyben a legtöbb (2011) a NASCAR első három futamán a NASCAR premier sorozatában.

    Emellett, bár az első három győztes a NASCAR két legnagyobb és legsikeresebb szervezetétől – a Team Penske és a Hendrick csapatától – érkezett, számos más versenyző is versenyben volt mindhárom futamgyőzelemért.

    Hihetetlenül lenyűgözött ez a gép és optimista vagyok azzal kapcsolatban, hogy mit hozhat még az autó a szezon során, ahogy a srácok tovább fognak fejlődni” – mondta Gordon. „Az is nagyszerű, hogy friss arcokat és neveket látok az élen.

    Láthattuk ezt Tyler Reddickkel a múlt héten (és) Erik Jones-szal. Ezen a héten Ross Chastain hihetetlenül lenyűgöző volt. Remélem, még többet látunk majd belőle.

    Szerintem erre van szüksége a sportágnak, hogy tovább fejlődjön.

  • Harvick: hétvégi Fontanai verseny lesz az új abroncsok igazi tesztje

    Kevin Harvick szerint a hétvégi, Fontanai Auto Club Speedway-en megrendezésre kerülő verseny lesz az új, 18 inches kerék igazi tesztje.

    Harvick, aki a múlt vasárnapi Daytona 500-on egy baleset következtében csak a 30. helyen végzett, úgy véli, hogy a kétmérföldes pálya „agresszív” teszt lesz az új méretű abroncsok számára, amelyeknek sokkal alacsonyabb profilú oldalfala van.

    Hozzátette, hogy véleménye szerint semmilyen verseny előtti szimuláció nem tud felkészíteni azokra a követelményekre, amelyek a vasárnapi 400 mérföldes kaliforniai versenyen várnak rájuk.

    Nagy próba lesz ez az új abroncsoknak. Fontanába megyünk, egy két mérföldes aszfaltcsíkra, ahol a legagresszívabb a gumik kopása az összes versenypálya közül” – mondta Harvick a Motorsport.com-nak.

    Ez nem olyan, mint bármi más, és mivel nem ismerem az autót, ezért nagy hangsúlyt kell majd fektetünk az edzésekre, főleg a gumikopás szempontjából.

    Harvick úgy véli, hogy a gumikezelés lesz a siker kulcsa Fontanában, mivel a pályát 1997-es megépülése óta nem újították fel.

    Mindig a gumikezelésről a legfontosabb, illetve az, hogy megtaláljuk azt az ívet a pályán, ami gyors, de kevésbé koptatja az abroncsokat. A Next Gen autó viszont teljesen más lesz, mint amit eddig megszoktunk” – magyarázta a Stewart-Haas Racing versenyzője.

    Azt hiszem, fontos lesz egy biztos tempóra beállni, hogy végig tudjuk csinálni egy szett gumival az egész etapot, amíg az üzemanyag ki nem fogy. De nem tudjuk mi fog történni, így gyorsan kell majd alkalmazkodnunk.

    Harvicknak nem sok babér termett a Daytona 500-on, de a következő három hétvégén lesz lehetősége javítani
    Harvicknak nem sok babér termett a Daytona 500-on, de a következő három hétvégén lesz lehetősége javítani Fotó: Chris Graythen/Getty Images/NASCAR Media

    Harvick szerint mindennél fontosabb lesz a Next Gen autó megóvása, és fejlesztése

    Bár Harvick nem aggódik a tartalék autók hiánya miatt, azért elismerte, hogy oda kell figyelniük, hiszen bázisuktól messze eső fordulók – Fontana, Las Vegas, Phoenix – következnek a versenynaptárban, ezért nem lesz sok idejük egy-egy autó újjáépítésével foglalkozni.

    Úgy gondolom, hogy Fontana esetében – mivel ez az első – már tökéletes lesz az autó, ahogy kitoljuk majd a garázsból” – mondta Kevin Harvick.

    Amikor az első futamról a második futamra, vagy a harmadik futamra mész, valószínűleg a két pálya valamelyikének garázsában töltesz majd egy kis időt az autó beállításain dolgozva, felkészítve azt a következő hétre.

    Tehát a tartalékainkat jól előkészítjük, de ez nem olyan, mintha a bázisodon dolgoznál. Rengeteg lesz a versenypálya garázsában zajló munka.

    A 2014-es bajnok hozzátette, hogy a folyamatosan fejleszteni kell majd a következő három hétvégén az autókat.

    A Daytona 500 és a nyugati parti három verseny meghatározhatja a szezonod első felét, és ha nem vagy óvatos, hátrányba kerülhetsz. Fontos lesz a Next Gen autó finomhangolása.

    Ha összetörsz egy járgányt, akkor annak a fejlődése lelassul, mert a mi sportunk a részletekről szól, és nem tudod rövid idő alatt annyira részletesen újra beállítani a géped, amennyire kell ahhoz, hogy olyan gyorsan tudjon futni, mint eredetileg.

    Az, hogy ne legyenek összetört versenyautóid, legalább olyan fontos, mint bármi más, az elkövetkezendő három hétvégén” – jelentette ki Kevin Harvick

  • Íme a drámai 2022-es Daytona 500 összefoglalója – VIDEÓ

    Austin Cindric győzelmével zárult az incidensekkel tarkított 2022-es Daytona 500, melyen bemutatkozott a Next Gen autó is.

    Cindric az egész versenyen gyors volt, és jól dolgozott össze Ryan Blaney-vel, akivel megküzdött a hosszabbításban aratott győzelméért.

    A 2-es rajtszámú Ford a győzelmét Roger Penske 85. születésnapján aratta, aki csapattulajdonosként harmadszor nyerte meg a Daytona 500-at.

    Úristen. Hihetetlen, ráadásul teltház előtt! Micsoda győzelem!” – kereste a szavakat Austin Cindric verseny utáni nyilatkozatában. “Sok embernek kell köszönetet mondanom. Roger Penske… először is Boldog Születésnapot!

    A versenyen több nagy baleset is történt.

    Először Kaz Grala Money Team autójáról szakadt le a kerék, majd később Justin Haley Kaulig Racing gépének abroncsa kezdett független, saját életet.

    Nem sokkal a Daytona 500 első szakaszának vége előtt történt az első nagyobb baleset, amikor Harrison Burton autója fejtetőre állt Brad Keselowski tolásának köszönhetően.

    Az RFK Racing versenyzője lett a Daytona 500 negatív hőse, hiszen még egy balesetet okozott, amikor hasonló körülmények között ütközött Ricky Stenhouse Jr.-al.

    A bajnoki címvédő Kyle Larson sem ért célba, igaz csak saját magát okolhatta emiatt. Egy elhibázott manővert követően ért véget versenye.

    A Daytona 500 második helyét – immáron másodszor karrierje során – Bubba Wallace szerezte meg, aki az utolsó méterekig harcolt a győzelemért, azonban végül épphogy lemaradt róla.

  • Austin Cindric a Daytona 500 2022-es bajnoka!

    A Team Penske újonca, Austin Cindric nyerte a Daytona 500-at, megelőzve a 23XI versenyezőjét, Bubba Wallace-t.

    Cindric az egész versenyen gyors volt, és jól dolgozott össze Ryan Blaney-vel, akivel megküzdött a hosszabbításban aratott győzelméért.

    A 2-es rajtszámú Ford a győzelmét Roger Penske 85. születésnapján aratta, aki csapattulajdonosként harmadszor nyerte meg a Daytona 500-at.

    Úristen. Hihetetlen, ráadásul teltház előtt! Micsoda győzelem!” – kereste a szavakat Austin Cindric verseny utáni nyilatkozatában. „Sok embernek kell köszönetet mondanom. Roger Penske… először is Boldog Születésnapot!

    Elképesztően jól dolgoztunk össze Ryan Blaney-vel, köszönöm neki is a segítséget, érthető módon ő is nyerni akart. Mindenki nagyon keményen dolgozott a Fordnál, hogy ez a Next Gen autó készen álljon a Daytona 500-ra.

    Nagyszerű emberek vesznek körül, és tudom, hogy az újoncévemben lesznek jó és rossz pillanatok is ebben az erős mezőnyben. De nagyon izgatott vagyok a szezon hátralevő részére nézve, hiszen ezzel a győzelemmel bent vagyunk a rájátszásban.

    Nagyszerű nézők, nagyszerű autó… Hálás vagyok!” – mondta érzelmesen Austin Cindric.

    A Daytona 500 győztes megérdemelt gumiégetése
    A Daytona 500 győztes megérdemelt gumiégetése Fotó: Chris Graythen/Getty Images/NASCAR Media

    Az utolsó 10 körben két több nagy baleset is történt, amelyek jelentősen szűkítették az esélyesek mezőnyét.

    A 16 kört vezető Ricky Stenhouse Jr. öt körrel a vége előtt ütközött, miután egy újraindításnál elvesztette a vezetést, majd Keselowski draftolása után elvesztette az irányítást autója felett és összetört.

    A versenyt 10 körrel a vége előtt piros zászlóval leintették, mert egy több autós incidens történt, ami miatt Chris Buescher, Kevin Harvick és Kyle Larson is kiesett.

    Martin Truex Jr. besöpörte mindkét szakaszgyőzelmet, de az első Daytona 500-as győzelmére tett kísérlete a 18. rajtjánál 48 körrel a vége előtt véget ért egy nagy balesetben.

    Így ért véget a bajnoki címvédő, Kyle Larson estéje
    Így ért véget a bajnoki címvédő, Kyle Larson estéje Fotó Chris Graythen/Getty Images/NASCAR Media

    Nagy balesetek tömkelege

    Az első „big one” az 1. szakasz vége előtt néhány körrel történt meg, ekkor 8 autó ütközött.

    Burton elvesztette az irányítást, miután a jobb hátsó részre kapott egy ütést, és a 21-es Fordja megcsúszott, majd az érintkezés után oldalra fordulva a levegőbe emelkedett. Miután a tetőre csapódott, az autó újra a kerekein landolt, de Burton kiesett a versenyből.

    A balesetben Ross Chastain, Christopher Bell, William Byron és Denny Hamlin is kiesett, aki 17 indulás után először nem ért célba a Daytona 500-on.

    A futamon 7 sárga zászlós, és egy piros zászlós periódus volt. Nem ért célba a fentebb említett versenyzőkön kívül Erik Jones, Kevin Harvick, Noah Gragson, a címvédő Kyle Larson, és Todd Gilliland sem.

    Az egyik legnagyobb balesetet Tyler Reddick okozta, miután keresztbefordult a mezőny előtt. Értelemszerűen a Richard Childress Racing versenyzője sem tudta befejezni a versenyt.

    Ezen kívül Kyle Busch és Joey Logano is incidensbe keveredett. Logano 3 kör hátrányban, Jacques Villeneuve-öt megelőzve 21. lett, míg Kyle Busch elképesztő harciasságot bemutatva 6. helyre hozta be 18-as rajtszámú Toyotáját.

    A legtöbb kört egyébként Brad Keselowski vezette, azonban a 6-os számú RFK Racing autó csak a 9. helyen ért célba.

    Az utolsó métereken Ryan Blaney megpróbálta megelőzni csapattársát, azonban Cindric blokkolt, és végül a falról visszapattanó autó a 4. lett.

    A két csapattárs csatájából Bubba Wallace került ki majdnem győztesen, aki el akar slisszanni 2-es Penske mellett, azonban Cindric őt is blokkolta, a különbség a vonalnál kettejük között pedig 4 század másodperc lett.

    2022 Daytona 500 végeredménye

    Poz. # Versenyző Körsz.
    1 2 Austin Cindric # 201
    2 23 Bubba Wallace 201
    3 14 Chase Briscoe 201
    4 12 Ryan Blaney 201
    5 10 Aric Almirola 201
    6 18 Kyle Busch 201
    7 34 Michael McDowell 201
    8 15 David Ragan 201
    9 6 Brad Keselowski 201
    10 9 Chase Elliott 201
    11 42 Ty Dillon 201
    12 16 Daniel Hemric(i) 201
    13 19 Martin Truex Jr. 201
    14 7 Corey LaJoie 201
    15 77 Landon Cassill(i) 201
    16 17 Chris Buescher 200
    17 51 Cody Ware 200
    18 99 Daniel Suarez 199
    19 45 Kurt Busch 199
    20 41 Cole Custer 199
    21 22 Joey Logano 198
    22 27 * Jacques Villeneuve 198
    23 31 Justin Haley 198
    24 48 Alex Bowman 197
    25 3 Austin Dillon 197
    26 50 * Kaz Grala(i) 196
    27 78 BJ McLeod 196
    28 47 Ricky Stenhouse Jr. 194
    29 43 Erik Jones 191
    30 4 Kevin Harvick 191
    31 62 * Noah Gragson(i) 190
    32 5 Kyle Larson 190
    33 38 Todd Gilliland # 190
    34 20 Christopher Bell 152
    35 8 Tyler Reddick 151
    36 44 * Greg Biffle(i) 136
    37 11 Denny Hamlin 63
    38 24 William Byron Jr. 62
    39 21 Harrison Burton # 62
    40 1 Ross Chastain 62

    * Charterrel nem rendelkező versenyző
    # Újonc versenyző

  • Óriási baleset a Daytona 500-on, Harrison Burton fejtetőn – VIDEÓ

    Javában zajlik a Daytona 500, azonban közvetlenül az első szakasz befejezése előtt hatalmas balesetbe került Harrison Burton.

    Kicsivel 9 óra után rajtolt el a 2022-es Daytona 500, és az új, egy kerékanyás abroncsokkal már gondok akadtak.

    Először Kaz Grala Money Team autójáról szakadt le a kerék, majd később Justin Haley Kaulig Racing gépének abroncsa kezdett független, saját életet.

    A Next Gen autó első nagy balesetére azonban az első szakasz végéig kellett várni.

    A Toyoták erős kezdése után a Fordok próbálták felvenni a fonalat, Brad Keselowski pedig próbálta az élre tolni Fordos kollégáját Harrison Burtont.

    És bár a Fordok nagyon jól illeszkednek egymáshoz, így is baleset lett az esetből, hiszen a 2012-es bajnok beforgatta saját maga elé az újoncot.

    Az incidens következtében Burton 21-es rajtszámú autója a levegőbe emelkedett, és szerencsésen talpra esett, azonban totálkárosra tört.

    Több nagy név is belekeveredett az ütközésbe, többek között Kyle Busch, Danny Hamlin, Christopher Bell, Ross Chastain, William Byron, Alex Bowman és Ross Chastain is.

    Kurt Busch korát meghazudtoló reakcióval kerülte ki a repülő autót.

    Az első szakasz így sárga zászló alatt ért véget, melyet a Joe Gibbs Racing 19-es autóját terelgető Martin Truex Jr. nyert.

    A közvetítést az Arena4+ online felületén lehet követni Kun Zsolt és Juhász Zoltán kommentálásával.

  • A NASCAR új érája kezdődik – Dale Earnhardt Jr. szavaival

    A NASCAR on NBC elemzője, Dale Earnhardt Jr., a kétszeres Daytona 500 bajnok és a NASCAR Hall of Famer tagja.

    Gondoljatok bele. Adott egy agysebész, és közvetlenül a műtét előtt valaki besétál, és új műszereket ad át neki, amelyeket még soha senki nem használt, és a műtét során ezeket kell használnia. Ez egy kicsit nyugtalanító lenne.

    Bizonyos értelemben ez az, amivel a NASCAR Cup Series versenyzői szembesülnek, amikor a vasárnapi Daytona 500-on a Next Gen autóval versenyeznek majd – írja Dale Earnhardt Jr.

    A pilóták egy teljesen más autóban ülnek, amely másképp reagál a draftban, mint amivel évek óta versenyeznek. Hajlandónak kell lenniük arra, hogy órákra járjanak és jegyzeteljenek futam közben. Néhány versenyző nagyon makacs lesz, és megpróbálja ugyanazokat a technikákat erőltetni, amelyek már nem igazán fognak működni.

    Én személy szerint úgy kezelném az egészet, mint amikor belemegyek egy hideg vízbe. Egy kicsit bemész, aztán egy kicsit még jobban. Folyamatosan kicsit több dolgot kipróbálni a draftolásnál, és, hogy mit fog csinálni az autó és a levegő.

    Tanulni, tanulni, tanulni…

    Az 500-as futamon, a tavaszi Talladega-i versenyen és az év későbbi részében Daytonában is tanulni fogsz erről az autóról. Egész évben tanulni fogsz.

    Az egyik dolog, ami eddig feltűnt, hogy úgy tűnik, a Fordok tandemje nagyon jól húz. Tudják egymást lökni a kanyarokban is. Jól draftolnak az egyenesekben. Nem tudom, hogy a Toyota vagy a Chevrolet versenyzői eléggé megbíznak-e autójukban, hogy ezt megpróbálják.

    A Toyota (a képen) és a Chevrolet armadája aggódhat, nagyon jók a Fordok
    A Toyota (a képen) és a Chevrolet armadája aggódhat, nagyon jók a Fordok Fotók: Chris Graythen/Getty Images/NASCAR Media

    Nem akarsz úgy nekivágni a versenynek, mintha hátrányban lennél. A Chevrolet-k tandemje – amikor a januári daytonai teszten kipróbáltuk – elég kényelmetlen volt. Az élen haladó autót nagyon könnyen túlkormányzottá vált, olyan volt, mint egy bevásárlókocsi.

    A lökhárítók egyszerűen nem illeszkednek egymáshoz, és az autó folyamatosan be akar fordulni, miközben a Ford orra nagyon lapos. A farokrészek is nagyon laposak, és így szinte tökéletesen össze tud kapcsolódni a két gép.

    Ha Fordos vagy, akkor örülnöd kell ennek az előnynek. Ezek azok a fajta dolgok, amelyek miatt fájni fog a szíved, és egy kicsit kialvatlan leszel éjszaka, ha egy másik márka autójában ülsz.

    Óriási leszoríterő, más vezetési stílus

    A másik dolog, amire figyelni kell, hogy mekkora a légellenállás ezekben az autókban. Ezt a teszt során vettem észre. Csak egy kicsit vettem le a gázpedálról, hogy megvárjam, mi történik körülöttem, és majdnem elvesztettem a draftot. Ekkora légellenállással olyan, mintha állandóan ellenszéllel küzdenél.

    A sor legvégén lévő srácok szinte pánikba esnek, mert attól félnek, hogy lemaradnak majd a mezőnytől. Úgy tűnik, különösen, ha a Fordok vannak elöl, akkor tandemben tudnak menni. Le tudják szakítani ezeket a srácokat a huzat hátuljáról, és ezt látják is.

    A Duelek után kiszálltak az autóikból, és azt mondták egymásnak: „Hé, láttátok ezt? Próbáljuk meg ezt csinálni a versenyen is. Próbáljuk meg, hogy ez egy olyan verseny legyen, ami közöttünk dől el.

    Amit most látunk, az engem arra a csomagra emlékeztet, amit 2004-ben, ’05-ben és ’06-ban használtunk, amikor is a mezőny szét tudott szakadni. 2004-ben, amikor nyertem, Tony Stewart és én a verseny végén egy jó darabig egyedül voltunk.

    A hátulról jövő srácoknak nem volt esélyük arra, hogy összedolgozzanak és utolérjenek minket, így nem volt esélyük arra, hogy versenyezzenek velünk a győzelemért. Ez idén is lehetséges.

    McDowell Ford Mustangjának orra tökéletes lehet a Daytona 500-as draftolásra
    McDowell Ford Mustangjának orra tökéletes lehet a Daytona 500-as draftolásra Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images

    Ki lesz a pit királya?

    Éppen ezért kritikus pont lesz a pitbe való be- és kijutás – a zöld zászló alatt -, mert az autó nagyon nehézkes. Ha kijössz a pitből, és 50 vagy 100 métert engedsz egy csapat autónak, akkor nagy valószínűséggel már nem tudsz felzárkózni majd rájuk.

    Valami mást is tennék a vasárnapi 500-as verseny előtt: beszélnék a spotteremmel, miután láttam Joey Logano balesetét a párbajban, és hallottam, hogy Logano azt mondta, hogy a mögötte lévő autó gyorsabban közeledett, mint gondolt.

    Egy másik dolog, amire figyelni kell, az a kormányzás, ami újdonság ebben az autóban. A kanyarokban egyáltalán nem kell sokat forgatni a kormányt.

    A januári daytonai teszten beszélgettem William Byronnal, és megkérdeztem tőle, milyen átállni erre az új kormányzási módra.

    Az izommemóriáddal és a sokéves tapasztalattal az lesz az azonnali reakciód, hogy sokkal jobban elfordítod a kormányt. Ez nagy bajba fog sodorni, mert vagy belerohansz egy másik autóba, vagy megpördülsz.

    Azt mondta, hogy ugyanezt az aggodalmat és szorongást érezte, de elégszer tesztelte már az autót, és ezért kezd kialakulni az új izommemóriája.

    Dale Earnhardt Jr. nem csak vezette az autókat, de sokat beszélgetett a versenyzőkkel is
    Dale Earnhardt Jr. nem csak vezette az autókat, de sokat beszélgetett a versenyzőkkel is Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/NASCAR Media

    Milyen lesz a verseny?

    Ha voltál már valaha kísértetházban a barátaiddal, amikor elindultok, mindenki azt mondja: „Te mész először. Én nem megyek előre.

    Mindenki apró lépéseket tesz, várva, hogy valami kiugorjon és halálra rémítsen. Ahogy haladsz a házon vagy az ösvényen keresztül, a tempód egy kicsit felgyorsul. Elkezded élvezni, még akkor is, ha a frászt hozod magadra.

    Szerintem a versenyzők is így fognak viselkedni a versenyen. Ahogy halad előre a verseny, a komfortérzetük növekszik, az önbizalmuk nő, és ez az autó, ami idegen számukra, kezd értelmet nyerni. Akkor a versenyző és az autó eggyé válnak.

    Szóval csatoljátok be magatokat, és élvezzétek, amit ezek a versenyzők a vasárnapi futamon csinálni fognak.

  • Megcsapta a változás szele a NASCAR versenyzőit

    Ha megnézzük a 2020-as NASCAR naptárat, és a 2022-eset, óriási változásokra lehetünk figyelmesek, amelyeket a versenyzők is érzékelnek.

    A változás gyors és jelentős volt.

    A Coliseumban rendezett Clash sikeres volt, a tévés nézettség és a látogatottság elégedetté tette a sorozat tisztviselőit.

    Bár a NASCAR nem nyilatkozott arról, hogy él-e az opcióval, hogy jövőre ismét ott rendezzék meg a versenyt, jó esély van arra, hogy a Clash visszatér a helyszínre.

    A NASCAR ezen lépései – a Next Gen autó idei szezonbeli debütálásával együtt – új lendületet adtak a sportágnak.

    Úgy gondolom, hogy a versenynaptárral kapcsolatos lépések hatalmas sikert arattak” – mondta Brad Keselowski, az RFK Racing társtulajdonosa. „Talán azt is mondhatnánk, hogy már régóta esedékes volt. Nagyon örülök a változtatásoknak, és izgatottan várom, hogy milyen lesz a következő években ez a beosztás.

    Úgy gondolom, hogy ez olyan energiát visz a sportágunkba, amely létfontosságú a fenntarthatóságunk és a sikerünk szempontjából.

    Keselowski immáron nem csak versenyzőként, hanem tulajdonosként is gondolkozik.

    Ha ez a csapat számára extra költségekkel jár – és azt hiszem, ezt most már csapattulajdonosként elmondhatom, azzal jár -, akkor csak fel kell szívnunk és meg kell találnunk a büdzsét erre.

    A menetrend idei módosításai között szerepel, hogy a bristoli dirt futamot húsvétra helyezték át, egy olyan ünnepre, amelyen a sportág hagyományosan eddig nem versenyzett.

    Valószínűleg sokan vannak, akik frusztráltak a húsvéti versenyek miatt a garázsban, de ez az egyik legnagyobb televíziós hétvége a sportágban, így ebből a szempontból volt értelme a dolognak” – magyarázta a 2012-es NASCAR Cup Series bajnok.

    Úgy gondolom, hogy sok jó dolog történik a sportágunkban. Sokkal több pozitív változás történt, mint amennyit az itt eltöltött 12 vagy 13 évem alatt láttam.

    Könnyebb az új csapatoknak belépni a NASCAR-ba

    Természetesen nem szabad elmenni a Next Gen gépek bevezetése mellett sem, amelynek célja, hogy közelebb hozza a kisebb költségvetésű csapatokat az élmezőnyhöz, és ezzel az újonnan érkező alakulatoknak megkönnyítse a dolgát.

    Ennek eredményeképpen a vasárnapi Daytona 500-on Michael Jordan (23XI Racing), Pitbull (Trackhouse Racing) és a híres bokszoló Floyd Mayweather (The Money Team Racing) is indít autót.

    Ha mozdulatlanul ülsz, megelőznek” – mondta Joey Logano. „Ez így van a versenypályán és az életben is. Ha elkényelmesedsz, és ülsz a babérjaidon, akkor le fogsz maradni.

    Ráadásul a társadalom is folyamatosan formálódik, minden halad előre, és a technológia is változik, így ha nem próbálsz lépést tartani vele, akkor megöregszel és lassú leszel.

    Nem hagyhatjuk, hogy ez megtörténjen. Folyton előre kell haladnunk, és meg kell találnunk a következő nagy dolgot. Azt hiszem, az elmúlt néhány évben ez sikerült is.

     

  • Larson szerint Tyler Reddick lehet a 2022-es szezon feltörekvő sztárja

    A regnáló Cup bajnok Kyle Larson a héten azt mondta, hogy szerinte Tyler Reddick-re érdemes lesz figyelni idén.

    Szerintem Tyler Reddicknek elképesztő szezonja lesz” – mondta Larson az NBC Sportsnak. „Úgy gondolom ő volt a leggyorsabb az új autóval az összes teszten. Szerintem a múlt héten a Clash-en is megmutatta, hogy nagyon jó.

    Reddick a második helyről indult a Clash-en, miután megnyerte a előfutamát. A főfutamon is magabiztosan vezetett, amikor meghibásodott autója, és ki kellett állnia.

    Mivel a Next Gen autó kompozit karosszériával rendelkezik, az autó jobban bírja az ütéseket.

    Egy olyan agresszív versenyző számára, mint Reddick, aki köztudottan szeret a falhoz közel menni, ez kulcsfontosságú lehet.

    Az előző autó hajlamos volt arra, hogy a sárvédő elhajlott és elvágta a kereket, amikor az autó a falnak vagy egy másik járműnek ütközött.

    A Richard Childress Racing versenyzője hatalmasat javult 2021-ben az épített pályákon – 2020-hoz képest.

    Tyler Reddick tavaly a Circuit of the Americas pályán megszerezte élete első pole-ját, és végül kilencedik lett. Road Americán nyolcadik lett, a Charlotte Rovalon pedig második.

    Ezeket a holtszezonbeli tanulságokat használta fel, hogy az idei szezonban tovább javuljon.

    Úgy érzem, amikor őt figyelem, magamat látom, egyszerűen azért, mert mindketten nagyon hasonlóan vezetünk” – mondta Larson Reddickről. „Úgy tűnik, hogy ő még egy kicsit agresszívebb, és jobban kézben tartja a dolgokat, mint én.

    Szerintem idén sok versenyt fog nyerni.

  • A NASCAR elkobozta az RFK és a Penske autóinak kerekeit

    A NASCAR péntek délután jelentett be, hogy elkobozta az RFK Racing és a Team Penske által a Daytona International Speedwayen használt kerekeket.

    Arról, hogy miért kobozták el a kerekeket, nem közöltek részleteket, és a NASCAR azt sem pontosította, hogy hány kereket vittek el, illetve melyik autóról.

    A lefoglalt alkatrészeket az észak-karolinai Concordba, a NASCAR kutatási és fejlesztési központjába viszik vissza további vizsgálatra, és az esetleges büntetésekről a hivatalos szervek vizsgálatának lezárása után döntenek.

    Brad Keselowski és Chris Buescher az RFK Racing versenyzői besöpörték a csütörtök esti Daytonai Duel futamokat, így Daytona 500-on a harmadik, illetve a negyedik helyről indulnak majd.

    Keselowski a következőket mondta Bob Pockrassnak, a Fox riporterének : „Nem a teljesítmény javítása volt a célunk… A kerekeken néhány biztonsági változtatást hajtottunk végre. Amint a NASCAR megnézi az összes adatot, azt hiszem, rendben leszünk.

    A Team Penske három autót indít Joey Logano, Ryan Blaney és Austin Cindric számára. Logano a Duel-futam utolstó körében ütközött, miután blokkolta Bueschert, és vasárnap tartalék autóval fog menni.

    Érdemes megjegyezni, hogy a Team Penske esernyője alá tartozó Wood Brothers Racing 21-es autójának abroncsait nem vették el a tisztviselők.

    A NASCAR szigorúbb büntetési rendszert határozott meg az új Next Gen versenyautó és a beszállítóktól származó alkatrészek szabálysértéseire. A büntetések között szerepel a pontok, a csapattagok és a rájátszásra való jogosultság elvesztése.

  • Joey Logano vállalta a felelősséget a nagy balesetéért – VIDEÓ

    Joey Logano teljes felelősséget vállalt a verseny végén történt balesetért, amely potenciálisan a győzelmébe került.

    A 60., és egyben utolsó körben Logano vezetett a 2-es kanyar kijáratán, de Chris Buescher bedugta autója orrát mellé, hogy megpróbáljon megelőzni a vezetésért.

    Logano azonban blokkolt, a két autó összeért, a Team Penske versenyzője pedig a külső falnak csapódott, és jelentős kár keletkezett a 22-es Fordjában.

    Buescher a sárga zászlós figyelmeztetés idején vezetett, és őt hirdették ki győztesnek, Logano pedig a hétvége első versenyzője, akinek a tartalék autót kell használnia majd.

    „A sofőr (Logano) elcseszte a dolgot. Ennyi az egész” – mondta Logano, amikor arról kérdezték, mi történt.

    Azt hittem, hogy még nincs bent mellettem. Sokkal gyorsabban történtek a dolgok, mint azt gondoltam. Megpróbáltam egy kicsit blokkolni, és csak egy pici ütést kaptam, azonban az autó egyből megindult.

    „Az én hibám. Nagyon rosszul érzem magam, mert tönkretette az autónkat, és versenycsapatként nehéz helyzetbe hozott minket. Ez szimplán egy buta hiba volt.”

    Joey Logano úgy érezte, hogy tehetetlen helyzetben volt az utolsó körben, de nem gondolta, hogy Buescher ilyen gyorsan mellé tud majd kerülni.

    „Nem kellett nagy lendületet vennie ahhoz, hogy mellém érjen” – magyarázta Logano. „Reagáltam, és megpróbáltam blokkolni, pedig hagynom kellett volna, hogy megelőzzön, és onnan megpróbálni visszajönni. Egyszerűen elszúrtam.”

    A legrosszabb az, hogy a csapatot nehéz helyzetbe hoztam Ráadásul a 21-es rajtszámú autó (Harrison Burton) is belekerült a balesetbe. Sajnálom, nem vagyok tökéletes.

    Ahogy Logano is említette, Harrison Burton autója sérüléseket gyűjtött be az incidensben, de a Wood Brothers csapata úgy gondolja, hogy meg tudják javítani a károkat.

    Michael McDowell is majdnem belekeveredett az incidensbe, de sértetlenül megúszta, így a második helyen végzett.

    Nehéz helyzetben a Team Penske

    Mivel a tartalék autókra nagy szükség van, a Next Generation autó új alkatrészeinek hiánya miatt, így Logano balesete hátrányos helyzetbe hozta a Penske csapatot a 2022-es szezon kezdetén.

    A 2018-as bajnok ráadásul egy olyan autót tört össze, ami az edzések és a Duel alatt nagyon versenyképesnek tűnt.

    Ez nem segít, de megpróbáljuk a lehető legjobban megoldani a helyzetet. Most már semmit sem tudok tenni. Bárcsak visszafordíthatnám az időt, de nem tehetem. Ahogy mondtam, ez csak egy hiba volt. Tovább kell lépnünk.”